Responsive Advertisement

2013. december 30.

Magyar könyvek viadala

Magyar Könyvek Viadala logo
(Forrás: MKV)
Tudjátok, mi ez? A játék lényege, hogy különböző kategóriák szerint legyenek besorolva a 2013-ban kiadott könyvek. Például, hogy melyik az a 3 (vagy kevesebb) könyv, ami megfogott szépirodalmi, vagy szórakoztató irodalmi szempontból. Ki az, akit az év írójának, vagy írónőjének jelölnél?

Ha részleteket szeretnétek a versenyről, akkor informálódhattok a viadal facebook oldalán illetve a viadal számára létrehozott blogon.

A verseny meghirdetése után elkezdtem körbenézni, hogy az idei évben kik voltak azok a magyarok, akiktől 2013-ban kijött munka, és olvastam is.

Mivel úgyis itt az év végen, legyen ez egyfajta összegzés is az év magyaroktól származó könyveiről.

Az év folyamán 6 olyan könyv volt, amit magyaroktól olvastam, és 2013-ban jelentek meg. Ebben csak szórakoztató irodalmi munkák voltak, ezen belül is utópia, fantasy, dráma, sci-fi, és romantikus.

Időrendben valahogy így történtek az olvasások:
  1. Vivien Holloway - Pokoli szolgálat: Wee (molyos nevén) számomra különleges élmény volt. Előbb ismertem, minthogy könyvet adott volna ki, és beszélgetéseinkből kiderült számomra, hogy ugyanazok a dolgok fontosak a könyvekben. Rengeteg közös kedvencünk van, és azért is gondoltam, hogy a könyve tetszeni fog, mert ismerem az alaposságát. Az első könyve nem okozott csalódást, látszik benne a potenciál. Reméljük a mihamarabbi folytatást. (műfaj: fantasy)
  2. Ta-mia Sansa - A menekülés éve: Sansa szintén különleges helyet foglal el a könyvespolcomon. A Sötét Hórusz -szal még csak elérte, hogy felfigyeljek rá, aztán meg azt, hogy fokozatosan beleszeressek abba, amit csinál... Ha nem tolták volna elém az információt, nem biztos, hogy rájövök: első könyves író írta az SH-t. Most már ott tart, hogy a Gender Krónikák sínre került, és a 2. kötetét tarthatom a kezemben (melyről remélhetőleg hamarosan írhatok is). A menekülés éve pedig remek nyitánya az egész sorozatnak. Szeretem, hogy igényes, és magas színvonalúan van megírva... (műfaj: sci-fi)
  3. Borbás Edina - Hullámok csapdája: A mai napig értetlenül ülök efölött a könyv fölött. Nem a stílusom. Nem szeretem a romantikus irományokat. Nem szeretem a celeb világot, és az akörüli felhajtást. Erre a kezembe adják ezt a könyvet, és mindent elsöpör, amire eddig azt mondtam, hogy nem kell... És eladja nekem, és eléri, hogy tetszen... Nem tudom, hogy csinálta, de elszórakoztatott, és még csak le sem akartam tenni. Hihetetlen, amit művelt... (műfaj: romantikus)
  4. Lylia Bloom - Ellopott életek: Nem egyszerű... Komoly téma, amihez hatalmas beleélés kell. Lylianának mondhatni sikerült. Tetszett a stílus, jó volt a témaválasztás, és noha helyenként nem értettem egyet a történetvezetéssel, nem volt rossz darab. Viszont ehhez a könyvhöz hangulat kell... (műfaj: dráma)
  5. Benyák Zoltán - Az idő bolondjai: Emlékszem, mikor lent voltunk anno a Balatonon. A Veszett lelkek városát kezdtem el olvasni reggel (Jonathan Cross) és két órával később azon kaptam magam, hogy a csudába is, vége van... Aztán utánanéztem kicsit jobban az írónak. Elkezdték javasolni az olvasóim A háború gyermeke című munkáját (amit sajnos azóta sem tudtam beszerezni :( ), és az Ars fatalist, amibe annyira beleszerettem, hogy bárhol, bármikor képes vagyok lekapni a polcról, és olvasni. Benyák Zoltán ugyanezt a hangulati vonulatot viszi tovább Az idő bolondjai -ban is, egy újabb abszurd történeten keresztül... (műfaj: fantasy)
  6. Estelle Brightmore - 13. napon : Mit mondhatnék? Kissé csalódás volt a mű. Olyan, mintha butított változatban megírták volna az Éhezők viadalát, beleraktak volna egy rakat gettó filmet, meg maffiákat, és kész... A borítójáért odáig voltam, de maga a kidolgozás valahogy haloványan gyengére sikerült... (műfaj: utópia)
Nem csak ennyit olvastam az év folyamán magyaroktól, de ennyi volt, ami 2013-ban jelent meg. Egy kis lista azokról, akik magyarok és olvastam tőlük 2013-ban (olvasási sorrend hátulról előre):
  1. K.B.Rottring + Stanley Steel - Az irodalom visszavág: Lehet, hogy ezt nem kellene kommentálnom... Mintha hagyománnyá vált volna az évek során, de minden évben egy vagy két kötetnyi felkerült a Sört Wársz? sorozat darabjai közül. Egyeseknek biztos jó hír, hogy ez már az utolsó kötetek egyike. Akiknek ez nem jó hír, azoknak elárulom: van még... (műfaj: paródia)
  2. Pataki Tamara - Ember a sötétben: Nem tudom, mit mondhatnék... Jobbra számítottam... másra számítottam. Csalódtam? Igen, mert sokan azt mondták, hogy hihetetlenül jó, és dacára annak, hogy milyen fiatalon írta, kiemelkedő mű... Nálam sajnos nem egy ilyen könyv jelenti a "kiemelkedő mű" kategóriát... (műfaj: dráma, romantikus)
  3. Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn: Egy újabb, meglehetősen fiatal lánytól származó írás, aminek azért nagyobb hatása, és szórakoztató élménye volt, mint a 13. napon című írásnak. Azért ezt emelném ki, mert műfajt tekintve nagyjából ugyanoda sorolhatóak. Igaz, vannak bizonyos logikai buckák, és látszik, hogy az írójának még az érzelmek ábrázolásánál van hova fejlődnie, de van benne potenciál, amit szerintem ki is fog aknázni... (műfaj: utópia) 
  4. Lilian H. AgiVega - A tízezer éves varázs: Egy műfajilag meglehetősen közel álló írásról van szó, mely sorozat nyitásnak nem rossz. Az meg, hogy van még két folytatása érdekes, ugyanis elképzelésem sincs, hogy lehetne ezt a sztorit még tovább vezetni. Majd kiderül... (műfaj: fantasy)
  5. Aurora White - A sötétség gyermeke: Nem hiszem, hogy ehhez kell kommentár... volt belőle 11 hosszú iromány... (műfaj: fantasy)
  6. Gál György Sándor - Amerikai rapszódia: Erről nem került fel a blogra bejegyzés, viszont mindenképpen érdekesnek találtam ezt a Gerschwin életéről szóló írást. Szeretem ennek a zseninek a munkáit, és jó volt látni, hogy honnan indult... (műfaj: életrajzi írás)
  7. Vasas Judit - Mah-ree Nok: Gyerek könyv, amit felnőtteknek szóló részekkel fűszereztek. Egy olyan mesevilág, ahol a szabályok nem éppen hétköznapiak. Egy könyv, ami egy könyvről szól. (műfaj: fantasy)
  8. Jeffrey Stone - Gyémántváros: Az író munkái közül azt hiszem, eddigi olvasmányaim alapján ez egy teli találatos darab. Folytatni fogom-e? Mindenképpen. Főleg most, hogy megtaláltam azt a műfajt, amiben otthonosan mozog... (műfaj: fantasy)
  9.  Gaura Ágnes - Vámpírok múzsája: Hol rejtőzött eddig az írónő? Elmondhatatlanul örülök, hogy a felszínre jött. Immáron a 3. része is megjelent a Borbíró Borbála sorozatnak (erről később). Az első könyvével elérte, hogy rajongója legyek, és folytatásokat szeressek a polcomon látni. Egy egyedi, magyarosított vámpírvilág, amilyenhez foghatót lehet, hogy láttunk - valójában viszont nem, csak hasonlót. (műfaj: fantasy)
  10. Kate Van Dyke - Valóra vált rémálom: Képzeljünk el egy brazíl szappanoperát, keverjünk bele pár gyilkosságot, adjunk hozzá egy kutyát, és máris megtudjuk, mit tartunk a kezünkben. Nem ez lett az évem könyve, maradjunk ennyiben... (műfaj: krimi, romantikus)
  11. Anthony Sheenard - Földfaló : Ezt a könyvet nem tudom hova tenni... Olvastam már Sheenardtól sci-fit... olvastam már fantasyt... Odáig voltam értük. A sztorik, a stílus, a szereplők... minden egyben volt. Aztán elolvastam ezt, és csak ültem fölötte: ezt biztos, hogy ő írta? Ez nagyon nem ő... (műfaj: thriller)
Ez lenne hát a nagy 2013-as Magyar Olvasási Listám. Bízom benne, hogy 2014-ben is lesznek remek új kiadványok, újabb tehetséges írójelöltek, és az idei év első könyves íróitól pedig kapunk valami új kiadványt. 

Minden magyar írónak és írópalántának azt kívánom 2014-re, hogy minél több új könyvvel jelenjenek meg, ne hagyják a magyar közönséget olvasnivaló nélkül! Jó alkotást kívánok! 

Ti milyen könyveket olvastatok magyaroktól?

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *