Az árnyékvilág peremén
Csillagfényszövők
Sea Monsters and Other Delicacies
The End of the World
Skulduggery Pleasant
The Last Ever After
Itt nincsenek hercegek
Az ördög köve
Wunderkind. Una lucida moneta d'argento
Stan és Pan

2016. május 20.

Csepregi Tamás - Szintetikus álom

Tudjátok, miért szeretem a magyar sci-fi világot? Mert roppant egyediek, egyedi módon átadott történetekkel, és a magyar sci-fi írók nem véletlenül elismertek.
Csepregi Tamás ezért a novelláskötetért Zsoldos Péter-díjat zsebelt be, ami nagy szó, és nagyon kitüntető.

Úgy gondoltuk Ngie-vel, hogy olvassuk el a másik számára választott havi könyvet. Vagyis amit ő választott nekem, és amit én neki, az közös olvasmányunk lesz, és közben osztjuk egymásnak a tapasztalatokat. Andi elég hamar kiszállt ebből a könyvből, nekem végig kellett ugye olvasni, ha nem szerettem volna büntető körrel kezdeni a következő hónapot.

A kötetben kilenc történet található, amikben az a közös, hogy mind a Pest-Buda Agglomeráció Rt. -hez kötődnek, és néhány szereplő több történetben is felbukkan. Pest-Buda utcáin járunk, egy cyberpunk világban. A technológiai fejlettség meglehetősen magas szinten mozog, némileg elegyítve különös lényeket (zombik, látók stb.) a normál hétköznapi emberek közé.

Kicsit bepillanthatunk az Agglomeráció Rt. falai közé, az egészen magas, vezetői pozició harcoktól egészen az alvilági berkekig, és a nyomornegyedekig, ahol az emberek egyik pillanatról a másikra élnek, és elkeseredésükben különös dolgokra képesek. Láthatunk megbundázott fogadásokat, áskálódó gazdagot, aki szegénnyé lesz, és olyant is, aki ki majdnem a saját maga által felbérelt ember keze által hal meg. Tanúi lehetünk árulásnak, businesseknek, védelmezők közbelépésének, hackermunkáknak stb. annyi eltéréssel, hogy kap egy sci-fi környezetet minden.

De tényleg minden! Néhol annyira aránytalan az egész, hogy a kötőszavak kivételével az adott mondatban nincs is olyan kifejezés/szó, ami nem valami kütyü/annak használatára vonatkozik. Ezzel nem lenne gond, de mivel később sem kerül kifejtésre, hogy ez vagy az micsoda, az ember nemes egyszerűséggel elveszik a technikában, és kapkodja a fejét, mi történik, de akkor sem jön rá. Olyan, mintha külön szótárral kellene olvasni bizonyos helyeken.  Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem olvasok annyi hard-sci-fit. Más oldalról szemlélve viszont inkább arra fognám, hogy ennél a könyvnél nemes egyszerűséggel elvárás, hogy valaki agyontömje az agyát sci-fi kötetekkel, mielőtt nekiáll. A kütyük, amik viszonylag többször kerülnek elő (pl. Podder) egy idő után már nem volt zavaró ez a jelenség, de amik csak egyszer-egyszer, azoknál problémát okozott. Az pedig, hogy egyedi szlenget is használnak, szintén nem segít. Érezzük, hogy a szó jelentése negatív töltetű, de nem tudjuk, mit jelent.

Az óriás című novellában kifejezetten élvezetes lett volna olvasni a hacker lány munkáját, de követhetetlen, hogy mit hova dug, hova megy, mit csinál? A tudományos nyelv mellől ilyenkor hiányzik a "konyha nyelv", hogy az egyszerű, kevésbé járatos sci-fi olvasó is felfogja, miről van szó. Mintha egy adott, belső körnek íródott volna valamennyi novella.

A sárkány röpte című novella ilyen téren igazi felüdülés volt a maga sablon, sallang történetével. Kevesebb technológiai említés, de mégis érthetőbb, hétköznapibb, megfoghatóbb.

Talán ez a technikai kifejtetlenség azért valósul meg, mert nem egységes történetről van szó, hanem egy világról, ahol egyes epizódokat látunk csupán, és ennyi. Nagyon sokszor hiányérzetem volt, vagy csak szimplán végiguntam a történeteket, mert nem volt csattanó. Nem éreztem minden történetet kerek egésznek. Nem tudni, hogy néz ki a világ, hogy épül fel, egyszerűen in medias res be van lógatva az olvasó valahova. Néhol pár szóval több magyarázat nem tett volna kárt a történetekben... Vagy például a novellák sorrendjének variálása. Az Analóg dallamok című novellát pont ezért tudnám kiemelni a sorból. A negyedik helyre van besorolva, viszont itt található a legtöbb magyarázat, hogy milyen világban járunk, mi történik stb. Ez talán az egyetlen olyan novella, amit ki tudnék emelni a sorból, mert ez volt az egyetlen, ami megmozgatott a kötet során.

A többi írás inkább olyan monoton, meg vannak írva, de nincs mögötte semmi extra. Hányszor láttunk már olyan sztorit, hogy valaki bajba kerül, aztán kiderül, hogy a tesó nagy hatalmú személy, és kihúzza a trutyiból? Vagy hogy egy gazdag fószer koldusbotra jut? Vagy hogy egy bajba jutott lányt hirtelen felkarolnak a punk, züllött spannok? Esetleg nem éppen hamvas életet élő egyén párjáról kiderül, hogy beépített zsaru?
Ilyen téren tucatsztorik, amiknek az élvezeti értékéből sokat von le a darabos fogalmazásmód is, a rengeteg tőmondatolás, ami a drámai helyzeteket sem teszi drámaivá. Nem üt akkorát, mint szeretne.

A novellák önmagukban tehát nem mindig érik el a kívánt hatást. Az utolsó novella ment valamennyit a helyzeten, hiszen elvarr néhány szálat, ami más novellákhoz kötődik. Ez így viszont meglehetősen kevés és sovány.

Összességében nézve a történetek nem izgalmasak, inkább sablonosak. A csattanók hiányoznak, a nyelvezetben néha túlzásba viszi az egyediséget, és nincs mögötte egy mankó, hogy ne vesszünk el. A közös hangulat nem teremtődik meg a novellák között, így egyedül a helyszín és a szereplők tartják egybe a kötetet.



GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Az elmúlt hét legnépszerűbbjei

Rendszeres olvasók

Feliratkozás