Mostanában kimaradtam néhány témázási körből, úgyhogy utólagosan igyekszem csatlakozni mindegyikhez.
Íme az első: néhány kínos vallomás...
Sokan, akik ismernek azt mondják, hú, de sokat olvasol, biztos megvolt a Gyűrűk ura is... (Lelombozó, de nem.)
És persze a Trónok harca sorozat, mi? (csábítgatnak vele, de mindig attól félek, hogy ha leemelem a könyvet a polcról, már attól betörik a gerince). No de a Szürke ötven árny(ny)alatát biztos olvastad, ugye?
A híressé és felkapottá vált könyvekkel mindig ugyanaz a bajom: hogy fel vannak kapva. Ciki-nem ciki, de nem olvastam soha az Anna Kareninát, az Észak és Délt, a Háború és békét, és a kötelezők 90%-át. Igen, ez az én kínos vallomásom.
A kötelezők listája, amit olvastam eléggé kurta:
Pál utcai fiúk, A két Lotti, Az átváltozás (Franz Kafka), Az ember tragédiája, Rómeó és Júlia, Odüsszeia, Üvöltő szelek, Édes Anna
Hirtelen ennyi jutott az eszembe. Míg az első hármat önként és dalolva vállaltam be, addig az utolsó kettőt irodalomórákon olvastuk fel felváltva.
Több kötelezőnek ugrottam neki, de elvéreztem az első 10-20-30 oldal után:
Aranyember, Kőszívű ember fiai (ezt kicsiként felolvastam a bátyámnak, de akkor még nem fogtam fel, később nekiugrottam és akkor sem értettem sulisként, azóta nem találkoztunk újra...), Kincskereső kisködmön, Antigoné
A többiek, mint a Vuk, a Lassie hazatér, a Bánk bán és társaik pedig annyira se mozgattak meg, hogy kézbe vegyem őket és kapjanak egy esélyt. Nem hibáztatom az irodalomtanáraimat, de egy kivétellel mind elvették a kedvemet az olvasással. Általánosban közölte velem, hogy soha nem fogok megtanulni olvasni, pedig minden nap erőltettem a témát. Aztán aki végre elkezdte volna játékosan feldolgozni velünk a könyvet, és élvezhetően, azt elküldték nyugdíjba. Majd utána egy az egyben kellett visszaadni az irodalomórákon, amit a tanárok diktáltak (semmi önálló gondolat, semmi önálló vélemény). Legalább a blogon nem mondhatja azt a tanárnőm, hogy hozzak példát ilyen-olyan helyzetre az irodalomból, hozok, és elhajt azzal, hogy az egyik túl antik, a másik túl modern, és minden példámat elhajtja valamivel...
Úgyhogy ezért maradtak ki az életemből olyanok is, mint az Anna Karenina, meg a Háború és béke, mert amikor fogékony lettem volna rá azt mondtam, hogy nem érdekel. Helyette bekebelezett a fantasy és a sci-fi.
Az a bajom a népszerű könyvekkel, hogy nagyon gyakran méltatlanul népszerűek, és az elvakult fanatikusaik nem bírják elfogadni, hogyha például nekem nem tetszik. A szürke ötven árnyalata és társai eléggé taszítanak éppen azért, mert nem akarom magam kitenni a fanatikusoknak. Ami körül túl nagy a hiszti, azzal szemben valahogy túl nagyok az elvárásaim, és nagyon kevésszer igazolódtak be. Örültem, hogy a Harry Pottert és a Twilight-ot még akkor olvashattam, amikor nem voltak annyira népszerűek. Sokkal bennsőségesebb a kapcsolatom azokkal a könyvekkel, amiket nem a közösség nyomására olvasok, hanem egymásra találunk anélkül is, hogy napi szinten az arcomba nyomná valaki.
Ráadásul ezek pillanatnyi fellángolások az emberek életében, amik aztán tovább mennek... A csodák nem tartanak örökké. A Twilight-ból is mindenki csak a pénzt akarta kivenni, ahogy a Harry Potterből. Bevallom, ha a nagy hiszti idején olvastam volna őket, nem biztos, hogy ennyire elfogulatlanul olvastam volna őket, hanem tartozkodással, ellenszenvvel, és minden sorában a hibát kerestem volna. Szóval jobb volt ez így.
Többen azt hiszik, hogy mivel olvastam a Harry Pottert, ezért szeretem és olvastam a Gyűrűk urát. Tévedés. Tolkientól egyetlen könyvet olvastam, egy gyerekmesét, de ő olyan számomra, mint Jókai akármelyik könyve... Képes 100-200 oldalt folyatni a semmiről... egy fáról, vagy egy tájról ennyit locsogni számomra csak laptöltés - gyönyörködjön benne, akinek van elég ideje rá.
Úgyhogy ciki vagy nem ciki, de sem a fantasy, sem a sci-fi nagyjainak híres könyveit nem olvastam még. (Lásd: Asimov, Tolkien stb...) Ez az én kínos vallomásom...
Olvassátok el az ő élményeiket is a témával kapcsolatosan:
1 megjegyzés:
Tök jó, hogy csatlakozol, meg hogy akarsz a többi régihez is! :)
Érdekes ez a HP és GyU kedvelés képzeletbeli összekötése, tényleg elő szokott fordulni, volt már rá példa nekem is beszélgetésben, de én mondjuk éppen olvastam már mindkettőt akkor. Tolkien elképesztően hosszan írt a vándorlásról, gyanítom, hogy nekem is csak középiskolás koromban volt ennyi türelmem ehhez, most nem tudom hogy viselném.
Amúgy nem gondoltam volna, hogy ennyire beletört a bicskád a kötelezőkbe! :) Az Üvöltő szeleken meg meglepődtem, hogy az kötelező volt nektek. Én magamtól akartam elolvasni, és akkor nagyon tetszett a szentimentalizmusa. :)
Megjegyzés küldése