Responsive Advertisement

2020. április 28.

Hugh Howey - Megfelelő méret (A siló 2.)

A Siló egy kisregény sorozat, amelynek a fejezetszámai onnan folytatódnak, ahol az első kötetben véget értek. 

Ezúttal nem Holston kerül terítékre, hanem Jahns (polgármester) és Marnes (seriff helyettes), akik nyakukba veszik a Siló szintjeit, hogy megtalálják az új seriffet. 
Van egy jónak tartott jelöltjük, Juliette névre hallgat, de már évek óta senki sem látta. A Gépészek szintjére kell tehát lemenniük (ami több napnyi gyalogolás), hogy meggyőzzék a lányt, hogy vállalja el az állást. Viszont ehhez rengeteg szintet kell lejjebb menniük a Silóban (pontosan 142-őt).

Útjuk során útba ejtik az újszülöttek részlegét, ahol a lány apjától megtudjuk, hogy nem találkozott már ki tudja, mióta a lányával.
Ahogy mennek lejjebb, megismerhetjük a Siló belső működését, hisz a különböző szinteken különböző részlegek foglalnak helyet. Így például az egészségügyi részleg, az IT részleg, az élelmiszerellátó kertek szintjeit. De láthatjuk, hogy tartanak odalent állatokat is, van bazár, szennyvíztisztító, farmok, bányák.
Tehát minden, ami egykor a normális, földfölötti világot is jellemezte.

Az első részben azt próbálta kideríteni egy szereplő, hogy valóban olyan rossz a helyzet a felvilágon, mint ahogy azt mondják.

A második részben megismerjük a különböző szinteket, és láthatjuk, hogyan képesek fenntartani egy földalatti életet. Előjön kicsit a politika is, hiszen mindenkinek megvan a maga érdeke, és ha valaki valamit kapni akar, adnia is kell érte cserébe. Juliette-nek is megvannak az érdekei, amiket igyekszik érvényesíteni. A lány különc, furcsa és megvádolják egy igen komoly dologgal. Jahns felelős azért, hogy jól működjön az élet a Silóban. Ezért nyilván ezt az ügyet is mérlegeli, mielőtt Jules lenne az új seriff. A másik kérdés: a lány elvállalja e? Hiszen eléggé lelkiismeretes gépész és az olajszagban érzi magát a legjobban. Lett itt egy új családja is, akiket nem akar cserben hagyni, és a gépekhez ért, az emberekhez nemigazán.

Nemigazán tudok mit mondani erről a könyvről. Eléggé gyorsan olvasható, hála a gördülékeny stílusnak, a rövidke fejezeteknek. A filmről továbbra sem találtam semmi infót, hogy mikor fog érkezni. 2018-ra ígérték, de egyelőre semmi egyéb.

Összességében nézve egy egész jó társadalomkritika, érdekes meglátásokkal és megoldásokal olyan időkben, mikor az emberek mondhatni "karanténba" kerülnek a föld alatt. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy-két órára eltűnni egy a jelenlegi helyzetünkhöz nagyon hasonló világban. Mi még egyelőre a föld fölött vagyunk épületekbe zárva, de eljöhet az idő, mikor egyetlen Silóba költözünk majd a föld alá... 


GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *