Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg

Gyerekként sokszor elolvastam A kis herceg könyvet. Még a régi, Postabankos változat volt meg, ami darabjaira szakadt. Az egyik kolléganőmnek odaadtam egyiket, mert szerette volna a gyerekeivel együtt olvasni. Ekkor jött az ötlet, hogy veszek egy új változatot, hogy ne a régit olvassam újra.

Az új kötetet ugyanolyan borítóval vettem, mint amilyen a régi volt, csak nagyobb, puha kötéses változat, színező oldalakkal a végén.

Ki ne ismerné A kis herceg klasszikussá vált történetét. A kis herceg, akinek saját bolygója van egy megszelidített rózsával, akit elhagy. Felfedez több bolygót, ismerkedik a felnőttek világával, míg eljut a Földre. Itt találkozik a mesélőnkkel, aki a repülőjét javítaná a sivatagban. A kis herceg elmondja a történetét, majd következik az elválás...

A bájos történet mostanára már kissé elcsépelt lett, ahogy boldog boldogtalan idéz belőle. Az embernek már olvasnia sem kell a történetet, hisz annyi idézetet kiszedtek már a könyvből, hogy azokból össze lehet ollózni. Viszont, hiába hívjuk mesének, a felnőttek értik a mögöttes tartalmat, hisz a nagy egész mondanivalója valami gyönyörű. 

Azt látom benne, hogy a gyerekek számára érthetetlen, hogy a felnőttek mit miért csinálnak. Rámutat, hogy néha azért teszünk dolgokat, mert más utasít rá, pedig lehet, hogy annak a dolognak nincs is értelme. A felnőttek mindig túl elfoglaltak, és csak magukkal törődnek ahelyett, hogy élnék az életet. A felnőttek zöme elfelejti, hogy mi az: szeretni a másikat. Annyira a rutinnak élünk a mindennapokban, hogy nem fedezzük fel egymás társaságát újra és újra. Hiába "szelidítettünk" meg valakit és van az illető minden nap mellettünk, egyszerűen nem "látjuk". Hiányoznak a mindennapok ceremóniái. Ingerültek vagyunk, feszültek.

A kis herceg elhagyja a rózsáját, mert azt hiszi, a virág nem szereti őt. Szerintem az emberek zömének olyan a szíve, mint a Kis Herceg rózsája: azt mutatja, hogy szúrós, panaszkodós/betegeskedős, miközben annyit szeretne csak, hogy szeressék, hogy biztonságot nyújtson neki valaki, hogy megbízhasson valakiben. 

A bolygókon levő különböző felnőttek pedig mind egy-egy olyan dolgot mutatnak, amit a gyerekek nem értenek. Miért is értenék, hisz nekik olyan gondjuk még nincs. A felnőttek pedig olvasás közben rájöhetnek, hogy életük mely részét kell újragondolniuk. Hisz ezek azok a leggyakoribb dolgok, amiket az ember elront, mikor már kikerül a nagy betűs életbe, és rábélyegzik, hogy felnőtt.

Elveszik a spontaneitás, a gyermeki naívságot kiölik belőle, ahogy a jóindulatot is. Utasításokat követünk anélkül, hogy gondolkodnánk. Szeretnénk uralkodni a dolgokon, de nem tudunk. Amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás, akkor magunkra szedünk valami függőséget, ami kicsit enyhít rajta, vagy tovább rontja a helyzetet. Másoktól várjuk, hogy segítsenek rajtunk, de ha nincs ember, aki felajánlana segítséget, akkor úgy is jó a helyzet, ahogy van. Hisz lehet, hogy amíg nem jön egy kívülálló, aki látja hogy gondunk van, addig lehet, hogy nem is foglalkozunk vele, vagy mi magunk nem is látjuk.

A kolléganőm úgy fogalmazott: ez egy olyan könyv, amit az embernek különböző életkorokban újra kell olvasnia, mert mindig mást tesz hozzá az életéhez. És milyen igaza van. Gyerekként annyi jutott eszembe és annyi maradt meg, hogy bájos a történet, és hogy akarok egy kutyát. Szerettem volna én is "megszelidíteni" valamit. Gyerekként elgondolkoztam ugyanazon, mint a Kis Herceg, hogy tényleg, a felnőttek miért követnek például értelmetlen utasításokat? Miért csinálják ezt vagy azt?

Így, komolyabb fejjel pedig más élményt hagyott. Azt, hogy a szürke hétköznapok azért szürkék, mert elveszik belőlük a szín, a spontaneitás. Hogy néha kell olyant csinálni, amit eddig nem. Valamit kell változtatni a napi rutinon néha. Hogy az emberek máshogy élnek, és máshogy gondolkoznak, mint én és mindenkinek más a fontos, de próbáljam megőrizni azt, amit értékesnek találok.

Összességében nézve Exupéry műve sokat ad az emberekenek. Azt sajnálom, hogy az emberek 90% -a ezzel is úgy van, mint a Frankeinsteinnel... Azt hiszi, csak mert ismeri az alap sztorit és hangoztatja a ma már szállóigévé vált idézetet "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.", akkor már mindent tud. Frankeinsteinről is ezt mondják, ezért hiszi mindenki azt, hogy a szörny neve a Frankeinstein (Spoilerveszély: nem, nem a szörny neve). Ezért teszik elcsépelté ezt a bájos történetbe szőtt gyönyörű mondanivalót. Pedig az embereknek tényleg újra és újra a kezükbe kellene venniük az életük különböző korszakaiban.

u.i.:
A kis herceg számtalan feldolgozásban elkészült. Van belőle mese sorozat is, ami szerintem nagyon csúnya lett és értelmetlen. Érkezett viszont néhány éve a mozikba egy olyan feldolgozás, ami szerintem zseniálisan jó lett és kiadja a lényeget. Ajánlom mindenkinek.

Az előzetese:

GR-ezők szerint: