Serena Paris árva, falkanélküli és egyedülálló. Az első hibridként a fajok közötti évszázados szakadékot kellett volna meggyógyítania. Ehelyett célponttá vált, a vérfarkasok, vámpírok és emberek közötti könyörtelen politikai machinációk áldozatává. Mivel ellenségei egyre közelednek hozzá, csak egy lehetősége maradt – ha a férfi akarja őt.
Az északnyugati falka alfájaként Koen Alexander engedelmességet parancsol. A tekintélye annyira abszolút, hogy csak egy bolond veszélyeztetné a párját. Nem számít, ha Serena nem viszonozza az érzéseit, semmi sem akadályozza meg abban, hogy biztonságban tartsa.
De nem a hataloméhes vámpírok és a vérfarkasok az egyetlen fenyegetés, amely Serenát üldözi. Előbb-utóbb a múltja is utoléri – és talán Koen az egyetlen, aki megóvhatja a teljes megsemmisüléstől…
Alig vártam, hogy az első kötet után olvassam a folytatást. Ahogy azonban lenni szokott, ez most sajnos gyengébbre sikerült. Miután Misery megtalálja Serenát, utána folytatódik a történet, ezúttal Serena a mesélőnk. Koen (Lowe barátja, és mentora) megtalálja Serenában a társát, viszont valamiért próbálja magától távol tartani a lányt. Úgy van vele, hogy a lánynak úgysem kell majd ő.
Serena elvonultan él, rosszul van, de ezt sose ismerné be Koennek, vagy másnak. A hibrid lét hátránya továbbá, hogy vérdíjat tűznek a fejére. Koen maga mellé veszi a lányt, és Serena nem bújhat ki ez alól, ha azt akarja, hogy védelem alá kerüljön. Mindenki elől titkolózik, hazudik, amikor kell. És nem ő az egyetlen. Koen is titkolózik, sosem mond teljesen igazat. Amikor viszont kiderül, hogy megtalálta a zsák a foltját, akkor már lehet, hogy késő, hiszen Serena halálos betegséggel küzd.
Persze mindenhol van egy csavar, itt is kiderül aztán, hogy a halálos betegségnek van némi ellenszere... illetve lehet, hogy a diagnózis sem teljesen pontos. Viszont a gyógymóddal Koen veszélybe sodorja a falkát, meg a saját falkában betöltött helyét.
Ami nem lett hiba az első kötetben, annak sikerült felbukkannia a másodikban: miután a férfi rájön, hogy kell a nőnek, utána elveszíti a kemény alfa jellegét, és olyanná válik, mint egy kölyökkutya, aki megkapta az áhított játékszerét. Onnantól kezdve nem az jön át a lapokról, hogy ő egy nagy, csúnya farkas, akitől félni kellene, hanem egy puha kiscica, akit egy lány idomít. Lowe az első kötetben ennyire nem adta fel magát, Koen meg mintha elkezdené 36 évesen a kamasz korát élni...
A történet ezúttal nem annyira sablonos, azért van benne pár kanyar, néhány emberrablás, némi farkaslét megismerés, múltidézések. Ezúttal többet ugrálunk az időben a jelenből. Serena tv interjúja is bemutatásra kerül, hogy az olvasó ne maradjon le semmi lényeges részletről, ami megemlítésre kerül.
Rengeteget tudunk meg ezúttal a vérfarkas anatómiáról, és szokásokról, ráadásul különböző falkák eltérő szokásairól is, meg a történelem több részletéről. Nagyon tetszett, hogy itt a világ jobban kidolgozott, jobban belelátunk abba, hogy mennyire állatiasak és ösztönlények a farkasok, mégis megvannak a maguk rituáléi, életformái és hogy falka és falka, illetve alfa és alfa közt is mennyire nagy különbségek vannak.
Összességében nézve olvasmányos, gyorsan fogyasztható, mert sodorja magával az olvasót. A stílus remek, Serena néha idegesítő, de a szarkazmusa és a Koennel folytatott vitái sokszor mosolyogtatóak. Ez a mindenki mindenki előtt titkolózik és hazudozik a végén már némileg túlzás, Koen kiskamasz léte valahol érthető, valahol meg azért mégsem, mert azért mégiscsak egy 36 éves felnőttről beszélünk, nem egy 13-15 éves gyerekről, aki most fedezi fel a testét... Ettől függetlenül ajánlom a romantasy kedvelőinek.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése