Negyedik könyvében Marcello D’Orta a kisiskolások újabb dolgozatai mellé a sajátját is megírja. Kesernyésen fatalista humorral elbeszéli, hogy lett belőle tanító, hogy lép be egy ismeretlen, ellenséges, zabolátlan világba, a nápolyi csibészek közé. Egy vad csorda ugrál, kavarog, ordítozik körülötte. Fütyülnek rangra, tekintélyre, kiröhögik az oktatójukat. Míg az ki nem találja, mit kell csinálni: képletesen és valóságosan leszáll a katedráról, átáll a gyerekekhez, megszegi a tanügyi szabályzatot. De megnyeri a neveletlen kölyköket. Nemcsak a fejüket, az értelmüket – a ragaszkodásukat is.
Első három könyvében Marcello D'Orta diákjai dolgozataiból szemezgetett nekünk. Ennek a sornak a negyedik kötetében viszont maga a tanár vall arról, hogy lett tanító. Hogy birkózik meg azzal, hogy olyan osztályokat kap, ahol viselkedési problémás, depressziós, vad, és túlontúl őszinte gyerekek várják, hogy valaki megértse a gondolkodásukat, a nyelvezetüket, a viselkedésüket. Hiszen mindennek oka van. Mégis minden osztály valahogy más és más.
Míg Secondiglianóban hierarchia van az osztályon belül, vannak vezérek és a gyerekek a maffiáról beszélnek és abban is élnek, addig Arzanelloban a gyerekek a nyomorról, a diszkriminációról tudnak mindent és előítéletek között élnek.
Az író meglehetősen humorosan jeleníti meg a mindennapi nehézségeit, a tanítás problémáit, az adott korosztályokkal való problémákat. Szó esik egy 850-es autóról is, ami eléggé mókás leírást kap. D'Orta visszautal korábbi írására is, mely miatt jogi huzavonák (feljelentés egy polgármestertől, szülők háborgása jogdíjak miatt stb...) alapjává vált. A tanár úr módszerei eltérnek a szabályostól, amely a gyerekeknek többnyire bejön, tisztelik, szeretik a rendhagyó tanítási módszereit. Bátorkodik előhozakodni a diákoknak tabu témákkal is, amiket a szüleikkel nem tudnak megbeszélni, mégis fontos, hogy tudjanak róla, merjenek beszélni róla (pl. homoszexualitás, szexuális élet stb...).
Az igazság az, hogy ha az iskola a diákot az életre neveli, D'Orta módszere követendő példaként szolgálhatna a magyarországi pedagógusok közöt is. Hiszen a tanár egyben kicsit pszichológus is, aki előtt a diákoknak képesnek kell lenniük megnyílni. Így elkerülhetőek lennének az iskolai lövöldözések és késelések, hiszen a gyerekek valakinek elmondhatják, hogyha bántja őket valami. A tanárok előbb észrevennék, ha egy diákkal probléma van.
Viszont sajnálatos módon a pedagógusokban erre nem sok esetben van hajlandóság, vagy ha van is, akkor meg a szülők vetnek többnyire gátat és a rendszer. Hallottam már anyukákat magukból kikelve üvöltözni tanárral, hogy mer szexuális felvilágosítást tartani egy 13-14 éves korosztályt tömörítő osztályban... És most akkor adódik a kérdés: oké, a tanár ne beszéljen vele, de vajon a szülő megtett mindent, hogy beszéljen erről a gyerekével? Felvilágosította nem várt terhességről, védekezésről, abortuszról, nemibetegségekről? Ha a válasz nem, akkor fogja be a száját, és hagyja az iskolát érvényesülni.
Szóval D'Orta módszereit érdemes lenne alkalmazni. Igazság szerint annyit csinált, hogy megpróbált élvezetesebb órákat tartani, hogy a diákok tanulmányi túrák alkalmával ismerjenek meg dolgokat. Továbbá meghallgatta őket azokról a dolgokról, amik bántották őket. A diákok egy idő után megnyíltak neki, és noha barátságos volt velük, mégis kivívta a tiszteletüket, szeretetüket, és még azt is bevállalta, hogy az orcáját a színtiszta igazságnak is odafordította.
A könyv második része persze megint a diákok dolgozatainak szól. Egyáltalán nincs sémája, hogy mi alapján válogatott ezúttal. Van évszakokról, állatkertről, erkélyről kinézésről és még más általánosságokról (család, események stb.)
Ami még mindig a szokásos, azok a bájos és humoros rajzok, amik kiegészítik mind a tanár úr életútjáról szóló részeket, mind a diákok dolgozatait.
Összességében nézve szerintem ez az eddigi legjobb D'Orta könyv. Jó volt megtapasztalni a tanár úr saját stílusát, saját meséit a saját életéről. Az iróniáját, a humorát azért lehet értékelni, mert ez végre az ő saját "tollából" származik, nem csak a gyerekek írásait vette kölcsön. Felhívja a figyelmet az oktatási rendszer és a társadalom nagy hibáira, és részleges megoldást is kínál a sorok között ezekre.
Igaz, a kötet nehezen beszerezhető darab, de ajánlom minden pedagógusnak, diáknak és azoknak, akik kíváncsiak... - vagy csak szeretnek mosolyogni/nevetni. Elgondolkoztató kötet...
Az író meglehetősen humorosan jeleníti meg a mindennapi nehézségeit, a tanítás problémáit, az adott korosztályokkal való problémákat. Szó esik egy 850-es autóról is, ami eléggé mókás leírást kap. D'Orta visszautal korábbi írására is, mely miatt jogi huzavonák (feljelentés egy polgármestertől, szülők háborgása jogdíjak miatt stb...) alapjává vált. A tanár úr módszerei eltérnek a szabályostól, amely a gyerekeknek többnyire bejön, tisztelik, szeretik a rendhagyó tanítási módszereit. Bátorkodik előhozakodni a diákoknak tabu témákkal is, amiket a szüleikkel nem tudnak megbeszélni, mégis fontos, hogy tudjanak róla, merjenek beszélni róla (pl. homoszexualitás, szexuális élet stb...).
Az igazság az, hogy ha az iskola a diákot az életre neveli, D'Orta módszere követendő példaként szolgálhatna a magyarországi pedagógusok közöt is. Hiszen a tanár egyben kicsit pszichológus is, aki előtt a diákoknak képesnek kell lenniük megnyílni. Így elkerülhetőek lennének az iskolai lövöldözések és késelések, hiszen a gyerekek valakinek elmondhatják, hogyha bántja őket valami. A tanárok előbb észrevennék, ha egy diákkal probléma van.
Viszont sajnálatos módon a pedagógusokban erre nem sok esetben van hajlandóság, vagy ha van is, akkor meg a szülők vetnek többnyire gátat és a rendszer. Hallottam már anyukákat magukból kikelve üvöltözni tanárral, hogy mer szexuális felvilágosítást tartani egy 13-14 éves korosztályt tömörítő osztályban... És most akkor adódik a kérdés: oké, a tanár ne beszéljen vele, de vajon a szülő megtett mindent, hogy beszéljen erről a gyerekével? Felvilágosította nem várt terhességről, védekezésről, abortuszról, nemibetegségekről? Ha a válasz nem, akkor fogja be a száját, és hagyja az iskolát érvényesülni.
Szóval D'Orta módszereit érdemes lenne alkalmazni. Igazság szerint annyit csinált, hogy megpróbált élvezetesebb órákat tartani, hogy a diákok tanulmányi túrák alkalmával ismerjenek meg dolgokat. Továbbá meghallgatta őket azokról a dolgokról, amik bántották őket. A diákok egy idő után megnyíltak neki, és noha barátságos volt velük, mégis kivívta a tiszteletüket, szeretetüket, és még azt is bevállalta, hogy az orcáját a színtiszta igazságnak is odafordította.
A könyv második része persze megint a diákok dolgozatainak szól. Egyáltalán nincs sémája, hogy mi alapján válogatott ezúttal. Van évszakokról, állatkertről, erkélyről kinézésről és még más általánosságokról (család, események stb.)
Ami még mindig a szokásos, azok a bájos és humoros rajzok, amik kiegészítik mind a tanár úr életútjáról szóló részeket, mind a diákok dolgozatait.
Összességében nézve szerintem ez az eddigi legjobb D'Orta könyv. Jó volt megtapasztalni a tanár úr saját stílusát, saját meséit a saját életéről. Az iróniáját, a humorát azért lehet értékelni, mert ez végre az ő saját "tollából" származik, nem csak a gyerekek írásait vette kölcsön. Felhívja a figyelmet az oktatási rendszer és a társadalom nagy hibáira, és részleges megoldást is kínál a sorok között ezekre.
Igaz, a kötet nehezen beszerezhető darab, de ajánlom minden pedagógusnak, diáknak és azoknak, akik kíváncsiak... - vagy csak szeretnek mosolyogni/nevetni. Elgondolkoztató kötet...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése