Témázunk, avagy irány az iskola

 

 
 Gyerekként mindig is utáltam az iskolát. Egyedül a mesterszakos éveimet szerettem, de az a két év hamar lezárult. Éppen ezért érthetetlen, miért szeretem mégis az iskolákkal foglalkozó regények egy jó részét.

Általános iskolában nagyon megtetszett a Harry Potter világa, és szívesen jártam volna a Roxfortba. Úgy gondoltam, hogy ott nem esne nehezemre a tanulás, mert érdekesebb dolgokról tanulnak, mint a földrajz, a biológia, vagy éppen kémia, fizika. A varázsvilágban valahogy mindig történik valami izgalmas az órákon, nem mindig minden az elméletről, a szájbarágásról szól. A gyakorlati órák kézzel fogható ereményeket hoznak, látványosak és utána a felnőtt életben is lehet ezeket hasznosítani. 
 
No de nézzünk néhány sorozatot/kötetet, amikkel az évek során összeakadtam:

Ez a sorozat alapozta meg, hogy nem ódzkodtam az iskolával kapcsolatos regényektől. A fantasy világában sokszor előfordul, hogy a szereplők iskolába járnak, és furcsábbnál furcsább óráik vannak. Ez tetszett meg Dean Lorey - Lidércálmok iskolája című sorozatában is, ami ugyan nem élt meg sok részt, de tetszettek a különös tantárgyak.
 
Nagyon sokáig Richelle Mead - Vámpírakadémia sorozata volt az egyetlen, ami iskolával foglalkozott, misztikus volt, és a Harry Potterhez hasonlóan lendületben tartott. Szerettem a történetét, a világát, a felépítését, a szabályait. Roset és Dimitrijt, Olivert és a többieket. Hagyományos iskolás modell, vámpírokkal felturbózva. Renteget politikával fűszerezve... A film borzasztóra sikerült, de a könyvek (noha ingadozó a minőség) megérnek egy-egy végigolvasást...

A jelenlegi abszolút kedvencem iskolás sorozatokból egyértelműen Soman Chainani - Jók és rosszak iskolája sorozata, amelynek 4. kötete már az olvasásra váró könyvek között csücsül, úgyhogy reményeim szerint hamarosan falhatom az oldalait. Elvégre ki hallott már olyant, hogy a mesehősök is iskolában tanulják meg, hogyan kell viselkedniük? Maga a karakterek fejlődése, a történetek kuszasága, és a varázslat mindent átitató jelenléte fantasztikus, sodró lendületű. 

Vannak azonban iskolák, amik nem kastélyokban vannak, vagy nem feltétlen falak közé zárva. Rick Riordan - Percy Jackson és az olimposziak sorozata egy hagyományos, emberi iskolából indul, aztán egy kiképzőtáborba helyeződik át. Itt a diákok harcolni tanulnak meg, illetve megtanulják a görög mitológiai istenek által felállított szabályokat. Egy olyan világ részei lesznek, ahol szörnyekkel találkoznak, és veszedelmesebbnél veszedelmesebb lényekkel, amik eléggé halálosak ahhoz, hogy szükség legyen a kiképzésre.

Olvastam olyan könyvet is, ami a két világ határán van. Derenkó Dániel - Az erdő vándorai című könyve (Emma Delington sorozat 2.) a misztikum és a realitás határán van. Két iskolás gyerekről szóló történet, akik életének egy része az iskolában folyik, és azon belül teljesen átlagosan (intrikákkal, stb.)

A valós iskolás történetekkel rendszerint ugyanaz a problémám. Van bennük némi intrika, gyerekes csínyek, csipkelődés, egymás gúnyolása, de többnyire nem adnak semmi pluszt. Ilyen élményeim voltak Maros Edit - Hűvösvölgyi suli, Joss Stirling - Storm és Stone, és Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás című alkotásában. Az a bajom, hogy az iskola megjelenik, mint színtér, látunk esetleg órákat is, de minden inkább arról szól, mit lehet felfújni, túldrámázni. Fel vannak tupírozva az érzelmek, túljátszva a szerepek ahelyett, hogy néha tovább is lépnénk, vagy fejlődne a karakter. 

Ezekkel megy szembe Simone Elkeles - Tökéletes kémia című könyve. Persze a kémiaóra itt is összehozza az embereket, mint a Twilight-ban a biológia óra. Ennek a két regénynek a közös ismérve, hogy cukorszirupos, romantikázós, némileg sablonos, és fogalmam sincs miért, de annak idején pozitív nyomot hagytak bennem olvasáskor, amihez nagyban hozzájárulhatott a humoruk.

Az igazság az, hogy az iskolás regények zöme ifjúsági regény kategóriás, és a túlzásaik, a szereplőik miatt nem ragadnak magukkal. Nem bírom elviselni a túlzásba vitt reakciókat, a mű-drámai helyzeteket, amiket a szereplők többnyire bolhából fújnak elefánttá. A túlmisztifikálása egy-egy érzelmi helyzetnek valahogy nem életszagú. Emellett a 90%-ban valamilyen Mary Sue karakter tűnik fel, aki sehova nem fejlődik a regény alatt, és annyira 2D-s karakterek mászkálnak ide-oda a lapokon, hogy nem tudok azonosulni velük... Azt hiszem, nem szeretem az iskolás regényeket ahhoz, hogy túlzásba vigyem az olvasásukat. A fantasy (varázslós, szörnyölni tanítós) iskolákba viszont szívesen beiratkoztam volna gyerekként. Lett volna értelme annak, ha tudom, hogyan kell kivégezni egy zombit, egy vámpírt, vagy éppen megküzdeni egy vérfarkassal. Az is bejönne, ha el tudnék bűvölni bárkit valami bűbájjal, vagy éppen sündisznóvá tudnék változni, mint valami animágus.

Nektek voltak olyan kedvenc regényeitek, amik iskolában játszódtak? Hova iratkoztatok volna be szívesen? 


Sorstársaim, akik még írtak az iskolákkal kapcsolatos könyves élményeikről:

Dóri  Kata    Sister   Heloise  Larawyn  Petra   Pupilla

Szerző: Mandi

Gyerekként nem szerettem olvasni, aztán egyszerűen beleszerettem. Főleg sci-fi és fantasy könyveket fogyasztok, de nem kerülöm a többi műfajt sem...

3 Comments:

theodora írta...

A Végzet iskolája lehet, hogy tetszene neked, az utolsó bekezdéskor villant be - én félbehagytam, mert elég komor volt, de tökéletes a témába vág :D
A középsulis történetekből (HP-t leszámítva) én is kinőttem, nagyon ritkán olvasok mostanában ilyet, de az egyetemen játszódó regények vonzanak.

Mandi írta...

@Theodora: Köszi az ajánlást, utánanéztem és nagyon jól hanzik. Fel is veszem a megveszem listára. :)

PuPilla írta...

Tudtam, hogy nálad sok lesz a fantasys suli! :)
A Jók és Rosszak nekem közben nagyon kikerült a látóteremből, nem is tudtam, hogy jelent meg új kötete. Mondjuk annyira nem is reklámozták.
A legtöbb NA, YA kötetbe rakott suli szerintem is csak üres díszlet, sok az ilyen tucatáru sajnos.