A 2015-ös könyves kihívásnál van egy olyan feladat, hogy egy olyan könyvnek is szerepelnie kell a végső listán, amiben van "high-school". Ennek a tételnek a kiikszelésére tökéletesnek találtam a Hűvösvölgyi suli nyitó kötetét.
Történetünk középpontjában egy gimnáziumba járó lány ikerpár van Dóri és Nóri. A történetet maga Dóri meséli E/1-ben. Meglehetősen átlagos sztorit kapunk, amit amerikai mintára vagdostak össze innen-onnan. Így kell, hogy legyen benne egy bunkó pasi, aki egyszerre több lányt szédít - és rosszfiús imidzsével hódít. Kell legyen egy csendes, ám a jófiú szerepében tetszelgő, háttérben meghúzódó hős. Kellenek klikkek, pletykák, meg szívatós tanárok...
Azt hiszem, kezdek kiöregedni az ifjúsági regényekből, mert rögtön a stílus volt az, ami folyamatosan taszította el tőlem Dóri karakterét. Egy 14 éves lányról van szó, akinek mindene a High School Musical (HSM), ha tucatszor nem tesz megjegyzést rá, hogy neki tetszik Zac Efron, akkor egyszer sem. Nem lenne vele baj, ha ennek ellenére racionálisan gondolkozna a lány. Nyilván egy 14 éves naiv lányka nem fog felnőtt fejjel gondolkozni, ezt aláírom, viszont sokszor kap olyan szövegeket a szájába, ami nem is illik oda.
De kezdjük némileg az elején. Dórit először úgy ismerjük meg, mint egy béna humorú, idétlen karakter. Szarkasztikus akar lenni, meg jópofa, ehelyett viszont egy komolytalan, humortalan karaktert kapunk. A bemutatások meglehetősen erőltetettek, inkább filmbe, mint regénybe illőek. Ez a naiv butácska lány rögtön a történet elején egy HSM fórumon megismer egy állítólagos lányt, aki azonban nem mondhat magáról semmit. Dóri ennek ellenére fényképekkel és hatszáz oldalas üzenetekkel árasztja el, és éppen csak lakáskulcsot nem ad a "virtuális barátnőjének", akiről még képet sem látott. Ennek ellenére bugyiméretig menően leírja a barátosnénak az élete minden egyes négyzetmilliméterén bekövetkező változást, és 300 oldal után esik le neki, hogy ő viszont semmit nem tud a "lányról", akit egyébként a legjobb barátnőjének nevez. Mindezek mellett ott van, hogy az első 300 oldalon többször megjelenik, hogy "de mi van, ha ez valami netes szatír?" Dóri azzal rázza le, hogy egy szatír nem tudhat ennyit a HSM-ről... Tényleg? Mert olyan nehéz megnézni 3 tiniknek szóló filmet annak érdekében, hogy valaki hozzá tudjon szólni egy adott témához... És ha egy szatírnak mondta volna el az összes történetét? Elvégre nem tudta ellenőrizni azt a kevés információt a virtuális beszélgetőparnerével kapcsolatosan, amit kapott...
Dóri karaktere egy tipikus Mary Sue. Hisz mások jóságában, és ő is mindig csak jót cselekszik. Nem bánt meg másokat, inkább félreáll az útból akkor is, amikor kiderül, hogy ugyanabba a srácba zúgtak bele a testvérével. Olyan monológokat tol le Nórinak, hogy "majd meglátod, ha neked is lesz gyereked, hogy fogsz érte aggódni!"
Egy 14 éves gyerek oktatja ilyen szavakkal a másikat, míg a lazának tűnni akaró anyuka nevetségesen fest. Idétlen párbeszédek központi szereplőjévé válik, és inkább tűnik gyereknek az anyuka, mint Dóri. Nóri kissé szabadabb, mint Dóri, és ő inkább a valós térben szeret élni, nem úgy, mint Dóri (aki imádja a laptopját, meg a virtuális teret). Nóri szeret sminkelni, bulizni, fiúzni, ugyanakkor ugyanolyan kis csitri az élethez, mint a testvére - mégis kettejük közül őt inkább mondanám felnőtt viselkedésűnek, mint az "érett"-nek kikiáltott Dórit, aki csak vigyázni akar a testvérére.
Ezt sajnáltam a stílusban. A felnőttek le lettek degradálva a legtöbb esetben, és mindenki ugyanolyan szóhasználattal beszél - nem mellékesen mindnyájan ugyanazzal a szlenggel. Az egyetlen, aki ilyen téren kitűnik, az a néhány tanár, akit kicsit behatóbban megismerünk. Az énektanárnő is papírmasé figura, valamelyik zenés filmből lépett ki - jó lelkű, bármin elsírós, cuki-muki lelkivilágú cukormázas tyúkanyó. A töritanár Halmai is sallangos karakter, aki kizárólag főhősünket szívatja, még akkor is, ha az nem tett semmit. Aztán meg mégis főhősünk megmentésére siet nem is egyszer.
Az már csak hab volt a tortán, hogy Dóri szemében valaki attól lesz igazán rossz fiú, hogy iszik és dohányzik. Dávid, a "rosszfiús rocksztár" figura, minden lány álma, a suli legmenőbbje.
Minden karaktertípus megjelenik, és a tinik valamennyi problémája is, ugyanakkor sokszor éreztem erőltetést és erőlködést mind a stílus, mind a történet terén. Egyszerűen olyan, mintha az ember leülne egy tipikus amerikai tucat-tinifilm elé, végignézné, és kész. Ugyanilyen 12 egy tucat sztorikkal találkozni sorozatokban, filmekben, és semmiben sem hoz újat.
Nem tudom, mit vártam. Kezdő kötetként megteszi a kötelességét: bemutatja a főbb szereplőket, a viszonyokat, a tereket, a világot, és kb. ennyi. Behoz egy erőltetett konfliktust, aztán máris elérünk a happy endhez, és vége. Nem rágom tövig a körmöm, hogy mi lesz a folytatásban, és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy lesz kedvem elolvasni.
Ennyi negatívum után kérdés lehet, hogy akkor most egyáltalán nem is volt semmi, ami tetszett? De, volt. Örültem volna, ha a chates és e-mailes részekre szorítkozott volna a kislányos gondolkodásmód kinyilatkoztatása. Dorci és Liliom (alias Lilla - a virtuális barátnő) beszélgetéseinél frappáns megoldás, hogy úgy van megoldva, mintha print screenelték volna az adott beszélgetések képernyőit. Az is jó volt, hogy a levelezésnél tényleg úgy tűnt, mintha egy privát e-mailbe olvashattunk volna bele. A képi elemekkel való tarkítás némi színt vitt a stílusba. Sok helyen találkozunk emotikonokkal, amit nem mindig tartottam indokoltnak.
Összességében fogalmam sincs, mit vártam. Talán azt, hogy meggyőzzön ez a könyv, hogy egy unalomig rágott témát máshogy is meg lehet fogni. Hogy más lesz: fordulatos, valamitől izgalmasabb, vagy különlegesebb, mint a többi. Sajnáltam, hogy nem volt az...
GR-ezők szerint:
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése