Tudjátok, néhány könyv igazán feladja a leckét arról, hogy az ember hogyan írjon róla frappánsat, figyelemfelkeltőt. A jó könyvek esetében az ember valahogy szeretné, ha mások is szeretnék.
Ennek a könyvnek két igen nagy hibája van... illetve konkrétabban három, de erre a könyv letétele után jöttem rá.
Az első legnagyobb hibája: a borító. A könyvhöz valamennyire illeszkedik, a szemnek viszont nem valami kellemes... A két alak nélkül egészen jó lenne.
A két alak a borítón kulcsfontosságú figurákat jelenítenek meg, viszont teljesen felesleges, mert az egyik poént rögtön lelövi.
Adott a főhősünk, Domán, akinek valami baja van. Talál egy ajtót a szobájában, ami a semmiből kerül oda. Aztán elfelejt olvasni. Végül, amikor mégis ismét tud, egy pszichológus szórólapja akad a kezébe, akit azonnal fel is keres.
A doktor annyira furcsa módszerrel áll elő a gyógyítás területén, hogy Domán eleinte kétkedik, mégis belemegy a dologba. A semmi közepén találja magát, és amikor már mindent elveszettnek lát, talál egy ugyanolyan ajtót, mint amilyen a szobájában is volt. Úgyhogy egyszerűen bemegy rajta.
Hogy ott mivel találkozik? Egy kék rókával, aki beszél és pillangókat teremt a levegőből. Egy szarvassal, aki megmutat neki egy veszélyes erdőt, meg némi varázshatalmat. Egy bikát, aki bőrkabátot visel, napszemüveget hord, és fegyvert forgat. Jah, és egy komplett anima csapatot irányít. Mit? Animát? Igen, félig ember, félig állat lények - járnak, beszélnek, gondolkoznak, harcolnak vagy mágiáznak... Ők úgy hívják, hogy Erő "Hullám". Képesek a Hullámmal dolgokat létrehozni, átalakítani, felépíteni, megváltoztatni.
Kiderül, hogy van két alak, akik olyanok ebben a világban, mint Domán. Mind a ketten nagyhatalmú Hullámmesterek, akárcsak Domán. És pontosan ugyanúgy bukkantak fel ebben a furcsa világban, mint Domán.
Ménrót és Villő egymás ellenségei, de közvetlenül sosem ütköznek meg, mert aki nyer, azé lesz az ellenfél tábora is, és legyőzhetetlen lesz a világban. Így tehát az a maréknyi ellenállás, ami meg akarja fékezni a rosszakat, próbál egységet alkotni, és tervet kovácsolni, hogy tudnák egymásnak ugrasztani a két főgonoszt, hogy mikor egyik kioltja a másikat, Domán csapata le tudja győzni a legyengült győztest. Így találhatjuk meg a három tábort:
Villő és követői, Ménrót és követői, Domán és az ellenállók.
Villőt és Ménrótot a követők nem feltétlenül hűségből követik, hanem a Hullám hatása alatt állva cselekszenek. Dománt azonban különböző módokkal próbálják maguk mellé állítani, de a férfi hajthatatlan. Főleg, amikor megtudja, hogy pontosan hova is került... Olyan helyen raboskodik, ahol sose gondolta volna...
A cím egyszerűen teli találat. Pillanatnyi elmezavar. Ahogy az ember jobban elmélyed ebben az őrjöngő, eszeveszett és kiszámíthatatlan világban, végig úgy érzi, hogy őt is elérte az elmezavar. Ahogy fedezzük fel ezt a Hullámmal átszőtt, véres-háborús mesevilágot, egyre rá kell jönnünk, hogy mindegyikünkben ott lakozik egy saját kis "Domán". A férfi többször szembesül vele, hogy a valós világban őt nem várja semmi, míg a mesevilágban mindene megvan: hatalom, élet, szerelem, célok. Tudja, ha visszajut a valós világába, ott nem várja semmi... És a legfurcsább az, mégis elkezd küzdeni ezért a "semmiért".
Mindenki átél napi szinten egy-egy ilyen pillanatnyi elmezavart, mikor egy pillanatra megállunk, számot vetünk azzal, mink van, és rájövünk, hogy amink nincs, azért még küzdeni kell. Legyen ez egy párkapcsolat, egy család, egy lakás, egy autó megszerzése/megtartása iránti vágy, mindig érdemes azért felkelni, hogy az ember elkezdjen élni. Amikor azt hinnéd, hogy semmi nem vár az életben, vagy nem juthat több, mint amid éppen van, akkor jön egy kis elmezavar, ami ráébreszthet, hogy minden csak rajtunk áll vagy bukik. Mi vagyunk azok, akik tehetünk azért, hogy az életünk kimozduljon a megszokott medréből.
Domán ugyanakkor nem tudja, hogy kik az ellenségek, kik a barátok. Sokan titkolnak előle dolgokat, és néha az, aki ellenségnek látszik, korántsem az. Vannak, akik árulóknak mutatják magukat, vannak, akik ténylegesen azok is. Van, akiket a hatalom éltet, vannak, akiket ennél alantasabb célok vezérelnek.
És jöjjön a második nagy hibája a könyvnek... A szöveg maga. Míg kívül a borító bántja az ember szemét, a sorok között az elírások, a rossz helyre pakolt betűk ugyanolyan zavaróak. Egy korrektúrázó sokadik szem nem ártott volna a műnek.
És jöjjön a harmadik, és talán legnagyobb hibája a könyvnek:
- Hiába van egy zseniális alapötletünk.
- Hiába adja át a szerző úgy, hogy az ember a mesevilág ellenére életszagúan átérzi.
- Hiába fogalmaz pontosan, jól, és hiába dolgozza ki a világot, a szabályokat, a karaktereket...
Mert az emberek nemigazán akarják észrevenni az ehhez hasonló műveket.
A tényleges harcok brutálisak és véresek. Eleinte nincs értelme, hogy miért, de ahogy egyre durvábbak a halálesetek, és egyre több infót kapunk, egyre jobban megértjük, miért van erre szükség. A szimbolikája, az üzenete az egész könyvnek nemes egyszerűséggel kirajzolódik, és még értelme is van. No, ezért nem fogják ezt a könyvet sajnos sokan olvasni. Pedig megilletné.
Amin pedig extrán mosolyogtam, hogy található a könyvben olyan jelenet, ami "Kimle" közelében történik. (Csak 30 percet kellene kocsikáznom, és máris a történetben szerepelhetnék magam is.)
Eleinte azt hittem, hogy kapunk valamiféle magyar Star Wars -ot, fantasy kivitelben, de szerencsére nem. A történet egyszerűen olvastatta magát, úgyhogy ha volt időm leülni mögé, akkor gyorsan haladtam vele. A végén izgultam, hogy ne ott csússzon el a sztori. Hogy a befejezés csattanós legyen, üssön.
Volt a könyvben egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ezt kevesebb oldalból is meg lehetett volna oldani, de letéve már úgy voltam vele, hogy igen, ez mind kellett hozzá, hogy átvezesse, amit át kellett. Hogy megmutassa, amit meg akart.
És igen, megvan a végén az ütés, amit vártam... Számítani lehet egy ilyen befejezésre, meg nem is, de illeszkedik a könyvhöz.
Összességében nézve ez volt mostanában az első olyan könyv, ami nem gyerekeknek íródott, mégis annyira tetszett, hogy ha kapok egy hét szabadságot, pár óra alatt már a blogon lett volna. A rajongója lettem ennek a világnak, minden szépségével és kegyetlenségével együtt. El is jutnék oda úgy, ahogy Domán, meg nem is.
Legyen veletek is a Hullám, és sodorjon be a történetbe. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a felnőtt meséket, a horrorisztikus sztorikat, és megőrülne egy kicsit - vagy csak szimplán kiszakadna a valóságból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése