A lestrapált tanító
Folti, a hős
Ezüst Álom
Köztesvilág
Amerikai istenek

2020. január 28.

Megan Rix - Folti, a hős

Egy bolti/antikváriumos túrám során akadtam rá erre a könyvre. Szeretem az olyan regényeket, melyekben állatok segítenek embereken. Anno pontosan ezért vettem meg a Weekend with Daisy című kötetet is. 

Ezúttal egy "defektes" labradorkölyök és egy kisfiú kalandjait rögzítették papíron, eléggé gyerekeknek írt változatban.
Folti nem mehet szépségversenyekre, mert az egyik füle fekete - találóan innen kapta a nevét.

Joe apukája katona volt és meghalt szolgálatteljesítés közben. Ezért Joe anyukája jó ötletnek tartja, hogy Joe segítsen katonáknak.
Innen jön az ötlet, hogy benevezi fiát a Segítő Mancsok programjára. A lényeg annyi, hogy Joe kap "kölcsönbe" egy kiskutyát, aki később majd valaki másnál fog segíteni. A kisfiúnak nincs más dolga, mint addig élvezni a kiskutya társaságát, tanítani, gondozni, míg az elég idős és képzett nem lesz, hogy segítsen például egy kerekesszékbe került ex-katonának - akit történetesen Samnek hívnak.

Joenak előtte még sosem volt kutyája, tehát át kell állnia arra az új ritmusra, amit Folti gondozása jelent. El kell járnia a kutyussal a kutyaóvodába, miközben mellette az iskolát sem hanyagolhatja el. A kiskutya egyébként eléggé gyorsan tanul, mindent az első pillanattól fogva nagyon szuperül csinál...

Megmondom őszintén, nekem is volt kutyám. Lehet, hogy nem labrador, de a magához való esze megvolt. Ezzel a kötettel az a legnagyobb bajom, hogy a kutyanevelést úgy írja le gyerekek számára, mintha az egy rózsaszín világ lenne. Minden gond nélkül a kutya tudja, hova szabad piszkítani, hogyan jelezzen ha hívja a természet stb. Mintha egy kutya csak egy marék cukiság lenne, és nem tudna semmi rosszat csinálni. Foltinak persze minden akadály elsőre megvan, Joe pedig mindent tökéletesen tanít be a kutyának - született kutyaidomár tehetség, a kutyája meg egy igazi csodakutya.

Az a baj, hogy ezután a könyv után ha gyerek lennék én is akarnék egy kutyát és nem lennék tisztában vele, hogy mennyi nyűggel jár. Ott követi el a legnagyobb baklövést, hogy a gyerek főhősünk minden igyekezete egy-két szóból le van zárva, és Folti máris mindent tud, amit Joe megmutatott neki. Holott ez korántsem ilyen egyszerű.

Például az én kutyám is megtanulta anno egymás után, ugyanazon a napon az ül és fekszik parancsokat. De a labdát akkor sem hozta vissza, ha jutalomfalat volt nálunk, hogy megdicsérjük. Bezzeg a lengőajtaját mindkét irányba tudta használni (nem előre jött ki rajta, mint egy normál kutya, hanem manccsal behúzta, és úgy bújt alá...)

Évente többször megyünk kutyát sétáltatni a menhelyre, és a kutyák csupán töredékénél az a történet, hogy a gazdi meghalt, vagy idősotthonba ment. A 99%-ánál az a történet, hogy a család megvette a kutyát/ajándékba kapták és a gyerek ráunt, mert nem ilyennek képzelte az állattartást. És olyan gyönyörű kutyák sínylődnek ezek után a telepen, hogy az ember szíve szerint az összeset hazavinné.

Tehát kapunk egy tipikus filmbe illő leányálom kutyát a könyv lapjain, aki mindent azonnal megtanul, aki maga a tökély. Nem gondolnám, hogy Folti úgy született, hogy mindent tud, és nem az a kíváncsi természet, aki nem vesz mindent a szájába. Elvégre a kutyák is úgy tanulnak, mint az emberi babák: rágnak, ízlelnek, ezért sokszor rágnak szét sokmindent. Joe pedig sokszor szembemegy Lenny, a kutyakiképző tanításával. Például rögtön a beköltözéskor, hogy a kiskutya maradjon a földszinten, mert ha éjszaka ki kell mennie, akkor minimálisabb az esélye annak, hogy végigcsurgatja az emeletet, a lépcsőt és még a földszintet is. Ennek ellenére már az elejétől Joe szobájában, az emeleten alszik... Ráadásul az ágyában! Persze, hogy a kutya összecsinálta a lepedőt...

Maga a stílusa egyébként azt mutatja, hogy a regény kisgyerekeknek készült, tehát olyan 9+ korosztálynak. Ezért is veszélyes az, hogy torzítja a képet és tökéletesnek vázolja fel ezt a kutyát.
John Grogannek is labradorja volt, és sokkal hitelesebb a leírása, mit csinálnak valójában a kutyák.

Összességében nézve nem tudom elfogadni ezt a könnyelmű bemutatást annak ellenére sem, hogy ifjúsági regényről van szó. Kutya kötelessége lett volna bemutatni a kutyatartás hátrányos oldalát is.  Pont az teszi unalmassá, hogy mind a főhősünk, mind a kutyája annyira tökéletes, a mellékszereplők által túlhypeolt, és még a zsörtölődő szomszéd is hirtelen megenyhül. Gyengén előadott történet tele Mary-Sue karakterekkel...
Aki kutyás könyvet akar olvasni, előbb ajánlatnám neki John Grogantől a Marly és Mi című könyvet, mint ezt - gyerekeknek is!!! függetlenül attól, hogy az nem ifjúsági.

GR-ezők szerint:

0 megjegyzés: