Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2008. december 27.

Stephenie Meyer - Alkonyat (Twilight saga1)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Akkor találkoztunk először a könyv és én, mikor még karácsony előtt voltunk. Csak egy kevéske pénzem volt, és azt a karácsonyi ajándékomra akartam költeni, ami egy másik kötet volt (Andrew Bellringer – Hősellátó). Mivel a könyvesboltban gyakori látogató voltam (és volt diákigazolványom) kedvezményt kaptam, és pont kijött annyi, hogy meg tudtam venni az Alkonyatot. Akkor még hazánkban nem volt ekkora visszhangja. Hogy akadtam rá akkor mégis a kötetre, és miért gondoltam úgy, hogy megveszem? Külföldön már ismerték, és háttereket kerestem a számítógépemre, mikor egy Twilight feliratos fanmade plakátot találtam. Youtube -on utána néztem, hogy ez mi? A film trailere fogott meg, amiben Ed ellöki a csajtól a kocsit. Nem tudtam, hogy vámpíros, azt hittem, hogy a srác csak simán olyan, mint Superman, vagy mittom én... Mikor a könyvesboltban a kezembe fogtam, és megláttam a borító fölső részén a csíkot, ami a szereplőket tartalmazta, azonnal visszamentem érte a könyvesboltba, mikor kiderült, mégis összejön annyi pénz, amennyiért elvihetném... Egy lépcsősor aljáról szaladtam vissza az emeleten levő boltba...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
A történetet szerintem az is ismeri, aki nem olvasta a könyvet, vagy látta a mozifilmet. Van Bella, aki csetlő-botló lány. Van Edward, a vámpír, aki beleszeret a lányba. Olyan ez, mint a Rómeó és Júlia vámpír köntösben. Két külön faj, akik nem lehetnek egymáséi, de a szerelem győz. Edward és Bella összejönnek. Edward ügyesen visszafogja a vámpír ösztöneit, és védi a lányt, aki mintha mágnesként vonzaná a bajt...
Többször meg akarják támadni Bellát, és persze Edward és családja ezt nem hagyják. Közben a városi embereknek fogalma sincs, hogy a Cullen család nem mindennapi, és vámpírok.
Akkor jön az igazi baj, mikor három ismeretlen vámpír érkezik a városba, és megindul a vadászat...

Vélemény:
Nem írom le részletesebben a történetet, mert szerintem fölösleges. Nagyon elvarázsolt. A kötetet többször olvastam, mint eddig talán bármelyik könyvet. A kedvenc részeimet kívülről fújom. A vicces részek azok, amik nagyon megmaradtak bennem (mint például mikor Edward ölében ül Bella, és a srác megszólal, hogy ideje reggelizni...; vagy a kórházas rész...) Én első sorban a humoráért szerettem bele, nem pedig a szerelmi szálért, vagy a vámpírokért. Az, hogy mekkora hiszti alakult ki körülötte, az viszont szerintem túlzás, és rontja a könyv olvasásának élményét... Na és a folytatások... És a film szereplői... Mindenkit fölkaptak. Attól félek, hogy ugyanúgy fog járni, mint a Harry Potter sorozat: jönnek a filmek, a játékok, képregény, kifestőkönyv, Bogar Bard meséi, filmkulisszás könyvek, meg a filmben alakító színészek könyvei. Aztán megjelenik majd a „Twilight titok” (Harry Potter titkok után szabadon), meg a többi. A tinilányok őrjöngenek a moziban, és nem hagyják élvezni a filmet, majd pedig elérünk addig, hogy addig imádják az egész humbugot, hogy végül meg fogom bánni, hogy valaha tetszett és elolvastam a sorozatot, mert akkora felhajtást csapnak körülötte...
Az ilyenek miatt születnek a negatív kritikák...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. december 26.

Dörnyei Kálmán - Yabbagabb, a kalandorok szégyene

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Korábban már biztosan említettem, hogy olvastam a Kaland nélkül című Dörnyei-regényt. Egy időben vettem a kettőt. Mind a két kötetben szerepel Yabbagabb, aki füllent a Kaland nélkül asztaltársaságának, de innen kiderül, hogy mi is az igazság...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Yabbagabb egy harcos varázsló. Mindenféle varázslatokra képes... Vagyis képes elrontani... Rögtön a regény elejével találkozunk ezzel a „különleges” tehetségével, mikor panaszkodnak róla.
Oké, nem ez Yabbagabb legnagyobb erőssége. Kalandjai nagy részét úgy sikerül túlélnie, hogy az útjába eső, gonoszabbnál gonoszabb szerzeteket szélhámosságával sikerül eltérítenie az útjából, és legyőzni őket. Ugyanakkor, mikor megmenti társai életét, akkor is más aratja le a dicsőséget. Nem marad Yabbagabbnak más, mint egy denevér, az alkohol, a meséi, és egy bunkó.
Nem érdekli túl sok minden, de azért eléldegél. Végül bosszút esküszik – nem mondom el ki, vagy mi ellen – és elmegy, hogy beváltsa ezt...

Vélemény:
A kötet hátulján van egy találó idézet: „Yabbagabb nem olyan nagy varázsló, mint Gandalf, nem olyan bölcs, mint Merlin, nem olyan elszánt, mint Hókuszpók és nem olyan híres, mint Harry Potter, viszont sokkal szórakoztatóbb.” egy magyar anyuka
Azt hiszem, ez mindent elárul főhősünkről. Néha azért sajnáltam, hogy jót tett, és akkor is megszívta, de hát ilyen egy szélhámos élete, nemigaz? Azonban jókat mulattam rajta.
Ettől azért vonok le pontot, mert nekem a Kaland nélkül jobban tetszett. Tudom, tudom... Milyen dolog már az, hogy egy író könyvét azért húzom le, mert egy előbb olvasott kötete jobban tetszett...
De ez az igazság. Lehet, hogy innen hiányoltam a kocsmai verekedőt? XD Ez is megeshet...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. december 19.

Anthony Sheenard - Parázs-Varázs

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
A Könyvvadászó Kabala ex-osztálytársammal bementünk az antikváriumba, hogy megtegyük a szokásos kis könyvvadászatunkat, mikor egy könyvkupac alján megleltem a borítót. Anthony Sheenard néhány novelláját akkorra már olvastam A láthatatlan város című kötetből, de még kettő hátra volt belőlük. (Erről a kötetről majd később bővebben.)
Mivel magyarok közül Anthony Sheenardon – magyar nevén: Szélesi Sándor – kívül eddig csak egy írónak sikerült megfognia, ezért nem volt kérdéses, ott fogom e hagyni a kötetet, avagy sem. Egyébként a másik magyar író nem más, mint Karinthy Frigyes, akit tíz éves korom körül olvastam először. Bár a kötelező olvasmányokat nem olvastam el, a Karinthy kötetettel azért sikerült megbarátkoznom ifjonti koromban. Jobban lekötött, mint mondjuk a Lassie hazatér, amiből a tanító nénik néha fel-felolvastak egy-egy részletet (pedig kutyapárti vagyok, és odáig vagyok az állatokért...) Az jobban érdekelt volna, ha egy olyant olvasnak fel inkább, mint az Utazás a koponyám körül... Na, mindegy. A lényeg, hogy Szélesi vékony fantasy kötete ott virít a polcon...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
A Parázs-Varázs elején megismerkedünk a szereplőkkel. Egy mágus, aki nem éppen jókedvűen, de oktatja a tudatlan, gazdag palántákat, akik egyébként valljuk be: hülyék. A varázsló szájából többször is elhangzik ez, de én el is hiszem neki.
Ezek közül a suhancok közül páran fogják magukat, és az üresen maradt mágustoronyba betörnek – átcsusszannak a varázslatos védelmen, és minden mágián. Végül bejutnak a toronyba, és elkezdenek kutakodni, hogy mindent felfedezzenek.
Néhány pergamentekercset azonban nem kellett volna megnézniük. A városban hirtelen kialszik minden tűz. Az emberek nem értik, hogy mi a csuda történt. Néhányan kiszedik a hamut a kemencéjükből, páran bolygatják, de csak nem tudnak tüzet gyújtani. Aztán hirtelen minden parázs felizzik, és minden lángra kap, amire jutott belőle. A város elkezd égni, és megkezdődnek az oltási munkálatok. Csak egy baj van: a tüzet semmivel sem lehet eloltani.
A mágus megérzi a bajt, és a tornyához siet, miközben mindenki más is tudni akarja, hogy mi történt. Egyesek embereket bérelnek fel, hogy megkeressék a tettes(eke)t, mások pedig módot akarnak találni a tűz eloltására. Hogy ebből a kavarból mi lesz? 

Vélemény:
Erre az utóbbi kérdésre voltam én is kíváncsi, mikor elértem a regényben addig, hogy felgyulladt a város, és nem lehetett eloltani a tüzet. A kedvenc helyszínem a mágustorony volt, mert ott volt az agyagfej, akinek nem volt más álma, mint hogy legyen végre egy teste, azonban a mágus nem adott neki. Mikor a fiúk betörtek a mágustoronyba, akkor is ott volt, és magyarázott nekik. Aztán mikor kikerült a toronyból... Ő vált a kedvencemmé, mert rajta nevettem talán a legtöbbet... Na meg a máguson... Olyan szövegei voltak. Olyan sok -féle módon kifejezte, hogy mekkora hülyék a gazdag kölykök XD Aki egy jót akar nevetni fantasy közegbe csomagolt történeten, annak szerintem ez alap mű...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. szeptember 6.

Margit Sandemo - Vak hold (Varázsjelek 4)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
A negyedik kötetet akkor adták ki a Tuan kiadónál, mikor éppen családi nyaralásomat töltöttem, azonban abba a boltba, ahol jártam, még nem volt meg, ezért egy másik kötetet kaptam (erről majd később...) Amint visszaértem kis városkánkba, két nappal később már ott volt a könyvesbolt polcán a kötet, és nem volt kérdéses, hogy a hamardik után megvettem, mert az tetszett...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Ilona és Ravn végre összekötik az életüket, akár csak Tasso és Krisztin. Mind a ketten egy-egy párocskát alkotnak, és vidáman élik életüket. Ilona gyermeket vár.
Persze még mindig gondok vannak. Ravn elintézi Magnus ügyét, és a Holdboszorkány sem bír nyugton maradni. Megkörnyékezi Odot – Ravn nagyon csúnya, gonosz bátyját, aki a velejéig romlott, és apjuk halála után ő lesz az uralkodó Hródban. Sikeresen el is foglalja a férfi testét, és mindent ott folytat, ahol megszakították.
A Farkasok népe persze még mindig ott lábatlankodik a történeteben, akár csak Vodja és Lesinka. Még mindig nincs ideje senkinek sem, hogy nagyon mélyen beleássa magát a Varázsjelekkel kapcsolatos kutatásba.
Ravn el akarja rendezni az otthoni dolgait, meg a Hródbeli dolgait, hogy aztán léphessenek a következő fázisba.

Vélemény:
Most megint nagyon csalódott vagyok. Miért? Nem tetszik a kötetben a nagy, hirtelen időugrás, hogy a lány máris anya, holott az első pár kötetben 16 kürül volt, és még közel sem a nagykorúsághoz... Most meg már gyereket ringat a karján, nézegeti a vak szemeket, megjelenik a Vak hold, és a történet kissé toporog... Hol vannak a Varázsjelek? Sehol... A harmadik kötetben már próbáltak valamit intézni az ügyében, mikor elmentek meglátogatni azt a pasast, akitől a segítséget várták, és akkor azt hittem, hogy hú, most belevetik magukat a munkába, erre nem. Mindenki csak gyereket gyárt és kész...
Oké, hogy ez mese, ami felnőtteknek szól, de én ennél türelmetlenebb vagyok. Hirtelen megugrott a szerplőgárda mérete, és annyi új arc és szereplő került a történetbe, hogy néha csak kapkodtam a fejem, hogy mi van? Ez meg ki is volt? Hogy került ide?
Mintha hirtelen ide kellett volna portálni egy rakat szereplőt, mert az irónőnek sietnie kell. De ez még csak a negyedik kötet, és a tizenegyesig még rengeteg kötete lett volna rá, hogy ezeket a dolgokat lerendezze, nem? Ezért a kapkodásért kap keveset a pontjaimból... A harmadik kötet meg az első eddig még a favorit nálam...

Ha pontban fejezném ki: 5/2
Folytatás...

2008. augusztus 18.

Celia Rees - Farkasszem (Bűbájos Mary2)

0 megjegyzés

A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Megtudtam, hogy van folytatása a Bűbájos Mary című kötetnek, és hát olyan szépen mutatnak egymás mellett a könyvespolcon... Szóval leemeltem a könyvesboltban, és kosárba vele... Befejezése pedig egy családi nyaraláshoz kötődik, ahova sose megyek könyv nélkül...
A történetéről (spoiler is lehet benne):
A történet a naplót hivatott befejezni. Ugye semmit sem tudunk azokról az időkről, mikor megszakadt a napló és Mary menekülni kényszerűlt az első kötet végén.
Egy egyetemista, indián lány elolvasta a könyvet, és emlékezett rá, hogy a nagymamájának van egy doboza, tele régi holmikkal. Összefüggéseket fedez fel az ősei és Mary között. A könyv hátuljában talált címen felkeres egy kutatónőt, akinek meg akarja mutatni a régi holmikat. Azonban ehhez vissza kell utaznia a rezervátumba, és a nagyija csöppet sem szereti a kutatókat...
A lány tehát meglátogatja a nagyit, miután egyeztetett a kutatóval. Az öreg asszony csinál egy rituálét, amitől az unokája visszatér oda, ahol Mary naplója megszakadt, és Mary szemein keresztül követi nyomon, hova is vetette a jó- és a balsors a lányt.
Maryt indiánok karolják fel, és viszik el a falujukba. Ez után Mary gyógyítást tanul. Itt senkit sem zavar, ha vannak különleges adottságai, vagy ha nincsenek. Sebesülteket lát el, és akad egy tanítója is. Talál magának férjet, és lesz gyermeke is. Úgymond levedli a régi Maryt és magára ölti a Farkasszem névvel fölvett indián életet is.
Eztán menekülniük kell, mert jönnek a telepesek, és megindul a harc az indián törzsek és a gyarmatosítók között. Marynek – vagyis immáron Farkasszemnek – meg kell küzdenie a múltjával és a jelenével – ami a jövőjét alakítja. Az indiánok és a gyarmatosító nép közti határvonalon táncol. El kell döntenie, hogy hova is tartozik, melyik világhoz. Oda, ahonnan jött, vagy ahova érkezett... Ezt persze végig látjuk, hogy már eldöntötte, de másoknak is be kell bizonyítania, hogy helyesen választott...

Vélemény:
Szerintem jó kis könyv. Azért kap csak pontlevonást, hogy kicsit furcsa az, mikor az egyetemista lány hirtelen Mary testébe kerül, na meg a vége... A történet vége is nagyon furcsa nekem... Az első kötet vége ilyen téren jobban tetszett, mert ott még az olvasó elgondolkozik, hogy tényleg boszorkány volt, vagy csak ráhúzták ezt az egészet. Itt ezt a dilemmát nem lehet érezni...
Ami viszont tetszett, az a történetvezetés. Annak ellenére, hogy nagyon nem szeretem az indiános könyveket, itt mégis valahogy megfogott az indiánok életének a leírása, a mindennapjaik, a küzdelmeik, ahogy próbálnak ellenszegülni a modern fegyverekkel rendelkező európaiakkal szembe, ahogy a sok különböző, különálló törzs viselkedik egymással, ahogy megszervezik a szövetséget, az összefogást...
Na de még mielőtt elsütök minden poént, meg oldalakon át áradoznék róla, mindenkinek ajánlanám (még akkor is, ha az első kötetet jobban, mint a másodikat...)

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. augusztus 8.

J.K.Rowling - Harry Potter és a Félvér Herceg (HP6)

4 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Az utolsó előtti kötetet úgy fogtam a kezembe, hogy „ha már megvan az első öt” és nem fűztem hozzá túl nagy reményeket, hogy nah, majd hirtelen jobb lesz, és lenyűgöz...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Különös dolgok történnek. Az emberi világban ugyanúgy, mint a varázslóvilágban. Harryék folyton az újságot bújják, hogy mikor találkoznak egy ismerős névvel a halálozások között.
Az iskolában is furcsaságok sora – már ami egy mágusvilágban az lehet – üti fel fejét. Dumbledore egyre több időt tölt házon kívül, amiről még Harrynek sem beszél, hogy miért teszi... A Sötét Nagyúr közben továbbra is szervezkedik. Harry oldalán persze még mindig ott vannak a barátai, akik segítik, míg Voldemortnak megvannak a maga kis halálfalói.
Harry talál egy érdekes könyvet bájitaltanórán, ami egy bizonyos Félvér Herceg tulajdona. Az apró, lapszéli fricskák segítségével Harry olyan főzeteket gyárt, hogy még a tanár is csak ámul. Na nem Piton... Mert őt leváltották, hogy végre hőn áhított tárgyát oktathassa...
Harry még egy átkot is megtanul a könyvből, és amikor Malfoy rátámad, akkor be is veti. Ekkor lép közbe Piton...
A régi ellenségek megmaradtak, akárcsak a barátok, és az ellenséges tábor csak növekszik, mikor a baráti táborból elkezdenek ismét fogyatkozni...

Vélemény:
Rowling folytatja azt, amit a negyedik kötet végétől élvezhetünk: tünnek el a szereplői... Egyszer olyant ír ki, aki az én szemszögömből lényegtelen, másszor olyant, akit szívesen láttam volna a hetedik kötet végéig, majd egy fontos szereplő életének is véget vet, nem is akármilyen módon...
Bevallom, egy kicsit itt kezdtem sajnálni Dracot, de annyira nem. A kötet ugyan bővelkedett mindenfélében (rejtély, akció miegymás...), de annyira nem nyerte el a tetszésemet, mint huginak (aki Voldemort mániás).
Ezzel fölkerült a hét kötetes sorozat utolsó kommentje is...

Ha pontban fejezném ki: 5/3
Folytatás...

2008. augusztus 7.

J.K.Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje (HP5)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ha már elkezdtem a sorozatot, nem fogom a negyedik után abbahagyni... Szóval elmentem a könyvesboltba, de nem fért bele a táskámba a könyv, úgyhogy a kezembe kellett szállítanom egészen hazáig...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
A Főnix Rendje egy társaság, aminek a tagjai elhatározzák, hogy megvédik Harryt. Visszatért Voldemort, és ezért szüksége lesz rá. A rendnek számos tagja van – köztük Harry keresztapja, Sirius Black is, akihez a fiú szeretne odaköltözni.
Persze nem lehet, de Harry nem érti, miért nem. Nem baj, majd legközelebb. Sirius többször kapcsolatba lép Harryvel azután is, hogy Harry a Roxfortba megy. A fiú közben látomásokkal küzd, amiket Voldemort szemein át követ nyomon. Elkezdi megtanulni, hogyan zárja ki a tudatát, de nem túl sok sikerrel – eleinte.
Aztán olyan látomást lát, amitől megijed, és Harry rohan, szalad, és megint el akarja játszani a magányos hős szerepét. Ez nem megy olyan könnyen, mert a barátai szokásukhoz híven megint ott vannak mellette, és segítenek neki, amiben tudnak.
Közben persze zajlik a sulis élet is, és megalakul az iskolán belül is egy különleges csapat Harry vezetésével – ki máséval... Azonban a világ tele van árulókkal, és lelepleződnek.
A végén szomorú események történnek, amik elkezdik összetörni a kölyköt, és még jobban elkezdi utálni a halálfalókat, meg Voldemortot.

Vélemény:
Rowling tényleg elkezdett kaszabolni. Eddig féltve őrzött szereplőit sorra kiírja a sorozatból, és ez valami borzalmas. Pedig akit itt kiírt, még bírtam is... Nem hittem el, hogy tényleg kiírta. Azt hittem, hogy valahogy majd visszakerül – és Harry is ebben reménykedett, úgyhogy kap egy jó pontot tőlem. Miért vonok le sok pontot ettől a kötettől? Mert nem tetszik, hogy milyen irányba indul a történet, mert nem tetszett maga a történet is. Nem volt izgalmas, nem hordozott érdekességet.
Nem volt meg benne az, ami az eddigi kötetekben. Ez inkább olyan lefele hanyatló rész volt...

Ha pontban fejezném ki: 5/2
Folytatás...

2008. augusztus 6.

J.K.Rowling - Harry Potter és a Tűz Serlege (HP4)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ugyanaz, mint az első három esetben annyi különbséggel, hogy nagyon gyorsan haladtam vele. Olvastatta magát a java részében, de a vége nagyon különbözik attól, amit megszoktam az első három kötetben.

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Nagy esemény történik a Roxfortban, amit úgy hívnak, hogy Trimágus tusa. Már a nevében is benne van: Tri, vagyis elvileg hárman indulnának rajta. Két másik iskola diákjai is beköltöznek ideiglenesen a Roxfortba. A három iskolából egy-egy diák venne részt a versenyben. Azonban valami történik, és a serleg kidob egy negyedik nevet is: Harryét.
Eleinte mindenki gyanusítja a fiút, elfordul tőle a legjobb barátja is, majd kezdetét veszi a verseny. Három próbán kell átverekednie magát, és igyekszik mindent túlélni.
Nem ő lenne a főhős, meg a címszereplő, ha nem élné túl, és akkor nem lenne folytatás, nemde? Azonban olyan események történnek a tusán, amikre senki sem gondolt.
Voldemort a háttérből irányít mindent, manipulál, és még mindig az a célja, hogy visszatérjen...
Szóval csak a szokásos... 

Vélemény:
Rowling eddig a kötetig félt a szereplőihez nyúlni, most meg nekiáll leöldösni őket? Eldönthetné, hogy mit akar... Ezért -1 pont. Ami viszont tetszett a kötetben, az maga a tusa, és a két roxfortos diák... mármint a két roxfortos, aki részt vett a tusán. Cedric igazán haláli volt, ha lehet így fogalmazni. Ez az oldala nem tetszett. Aztán a Voldemortos rész sem, hogy ezúttal hogy kapcsolódik a történethez. A tusa talán azért is tetszett, mert eddig ez volt az első, igazi megmérettetés varázsló és varázsló között. Oké, hogy a másodikban voltak párbajok, de a tusa látványosabb volt, és számomra érdekesebb. Ezért nem húzom le annyira a kötetet, de a végét nagyon elszúrták...
Ezek után Rowlingból kinézhetjük, hogy minden szereplőt megbolygat, és a regény átváltozik majd valami morbidabbá, ami viszont nem illik a Harry Potterhez – legalábbis szerintem.

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. augusztus 5.

J.K.Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly (HP3)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Sima adás-vétel volt, ahogy hozzájutottam, úgyhogy a második kötet után már kihagyhatatlan volt számomra a folytatás... 

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Most nem azzal kezdem, hogy Harry a harmadik évét kezdi... mert úgyis tudjuk, hogy így van. Inkább azzal, hogy tudomására jut, hogy Sirius Black megszökött az Azkaban nevű, nagyon, de nagyon őrzött varázslóknak fenntartott börtönből, ahol mindenki megőrül, és senki sem szökött még meg onnan. Azt rebesgetik, Harryt keresi, hogy megölje. A történetek úgy szólnak, hogy ő árulta el Harry szüleit, és közre játszott a halálukban.
Harry ezért bosszút esküszik, és meg akarja keresni Siriust, hogy végezzen vele...
Közben azért fény derül egyre és másra a múltból. Harry megtudja apja, anyja, Piton, Sirius és Féregfark múltjának titkát – ezutóbbi Ront kissé rosszul érinti...
Az új sötét varázslatok kivédése órát tartó tanár szintén rejteget valamit, aminek a megtartásában Piton segít neki.
Végül Harry szemei előtt végre minden tisztázódik. Ki is az áruló, vagyis Sirius Black? Kicsoda Féregfark, és hogy kapcsolódik az ő történetéhez, és főleg Ron történetéhez? Mi is történt azon a bizonyos napon, mikor Harryt és szüleit megtámadta Voldemort nagyúr?

Vélemény:
Izgalmas, érdekfeszítő és fordulatos. Három szó, amivel könnyedén leírhatnám. Néhány humoros elem innen sem hiányozhatott, na és az, hogy mindenre fényt akarnak deríteni.
A sok nyomozás után kicsit furcsa volt, hogy egy egyszerű mozzanattal megtalálták a megoldást és kész... Aztán már csak vadászniuk kellett menni.
A Pörgőssége, és a nem várt fordulatok azért itt is ott voltak, és szerintem egész jó.

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. augusztus 4.

J.K.Rowling - Harry Potter és a Titkok Kamrája (HP2)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Az első kötet után már tudtam, nekem kell a második is. Egy újabb ajándékkötet nekem. Nem túl nagy történet, de ez nem lapult meg velem a sötétben egy zseblámpa társaságával. Emlékszem, egy szombati napot rászántam, és mindig morogtam, ha elszakítottak minket egymástól... Miért? Mert ezt mindig pont a legjobb résznél tették...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Harry elkezdi a második évét a Roxfortban. Az eseménydús tanulgatások mellett megjelenik egy új sötét varázslatok kivédése tanár – mivel az első kötetben levőt kivonták a forgalomból lévén, hogy segített a rosszaknak.
Főgonoszunk azonban nem hagyja, hogy unatkozzunk Harry mindennapos tanulásos gyötrődésén, úgyhogy más módot választ a visszatéréses, bosszút esküsző dolgaihoz, melynek formája egészen különleges.
Harryről kiderül hogy van egy különleges adottsága, és hangokat kezd hallani. Mivel rajta kívül más nem hallja, azt hihetnénk, hogy becsavarodott. Na de van olyan sztori, ahol pont a főhős csavarodik be?
Szóval egy gyilkos oson a falak között... vagy jobban mondva a falakban? A diákok kezdenek kővé válni, és a gyengélkedő kezd lakókkal benépesülni... Illetve szoborkertté válni – szerintem ez jobb kifejezés rá.
Mikor a trió egyik tagja szintén erre a sorsra jut, a másik kettő elindul, hogy megkeresse a lényt, amiről immáron tudják, hogy micsoda, és olyant találnak, amire nem is gondoltak.
Van itt árulás, kaland, nyomozás... Egy szóval minden, ami kell. És a vége már sejthető...

Vélemény:
Tetszett a kötet, mert sodródtam az árral, a történettel, és a szereplőkkel együtt derítheti ki az olvasó, hogy mi is van a háttérben. Valamilyen mértékig krimi, de nem oda sorolnám. Ez a kötet még mentes mindenféle erőlködéstől, és nagyon varázslatos... izgalmas, érdekes, és hihető.
Csak dícsérni tudnám, úgyhogy nem is mondok többet...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

J.K.Rowling - Harry Potter és a Bölcsek Köve (HP1)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ha a hetedik kötetről írtam, akkor erről miért ne? Ifjonti koromban olvastam, sok-sok évvel ezelőtt, mikor a szüleim rájöttek, hogy rá lehet venni az olvasásra, ha olyan kötetet adnak a kezembe, ami fantasy, amiben van varázslat, mágia, fura lények stb... Így válik egy olyan gyerek, aki utálja a könyveket olyanná, aki meg szeret olvasni...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Pici Harry árva gyerek, akit a nagybátyja és a nagynénje nevelnek nem éppen jó sorban... Egy szép napon – na jó, vihar volt, és szakadt az eső... - Harry megtudja, hogy a szülei varázslók voltak, akik a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskolába jártak. Harry megy, bevásárol, és fölszáll a Roxfort expresszre, ahol megismerkedik Ronnal, majd Hermionéval, és barátok lesznek.
Mindhármukat – vajon miért??? - ugyanoda osztja be a Teszlek Süveg, és végre megkezdik tanulmányaikat a suliban. Azonban ez nem olyan egyszerű. Harry gyorsan szerez pár ellenséget, de barátokból is akad bőven.
Furcsa események után kiderül, hogy nagy baj van. Tudjukki újra akarja kezdeni, amit Harry megtámadásával tönkretett. Vissza akar térni, és ezért mindent megtesz. Az első lépésben meg akarja kaparintani a Bölcsek Kövét.
Mi a gond? Hogy ezt a Roxfort falai között rejtették el jó mélyen. Szerez hát egy belső embert, egy unikornist, egy sárkánytojást és máris irány megszerezni azt, ami visszaadhatja elrontott életét, hogy folytathasson mindent ott, ahol Harry elszúrta neki...
Közben Harry tanulgat, bekerül a Qudits csapatba, és egyre többet tud meg arról, hogy mi történt a múltban, kik voltak a szülei, hogy haltak meg és ki is az, akinek nem mondják ki a nevét. Egy túra után a Tiltott Rengetegben felnyílik a szeme, és nyomozásba kezd a barátaival.
Okos kis Hermione kiderít pár dolgot – éljenek a könnyed olvasmányok és a mindig nyitvatartó könyvtárak – és szépen összerakják a rejtvény darabkáit...

Vélemény:
Fordulat, kaland, humor, varázslat, mágia, valóságvesztés, barangolás... Mikor a strucc a homokba dugja a fejét, azt hiszi, senki sem látja. Mikor ezt a kötetet olvastam, hajnali négykor keltem – suliidőben -, hogy pár órát a varázsvilágban tölthessek. Emlékszem, egy zseblámpával és a könyvvel bújtam esténként ágyba, de mindig elaludtam, mert annyira későig olvastam. Úgy egy hétig játszottam ezt... Szinte ezen tanultam olvasni... Szerencsétlen, lestrapált kötetem bizonyítja, hogy igen, egy ideig olyan volt nekem, mint másnak a plüssmackó: sehova se nélküle...
A második kötetért már követelőztem, mert az első annyira megbűvölt, mint kígyó a zsákmányát...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. augusztus 3.

J. K. Rowling - Harry Potter és a Halál ereklyéi (HP7)

1 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Nem nagy kaland. Bementem a könyvesboltba, és szinte utánam dobták... Nem túl nagy kedvvel vettem meg, be kell vallanom, mivel már a hatodik kötet sem nyerte el a tetszésem, sőt az ötödik sem... A negyediknek meg a vége nem nyert nálam... De ezekről később... Mivel megszereztem, és elolvastam már az első hat kötetet, nehogy már a befejező rész hiányozzék, nemigaz?

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Harry hetedik évét kezdené a Roxfortban, de nem kezdi... A hatodik kötet eseményei után elmegy barátaival, hogy teljesítse a Dumbledore által rábízott végső küldetést. Meg akarja találni a hurcruxokat, legyőzni Voldemortot (a hú, de nagy gonoszt...) és vissza akarja állítani a rendet a varázsvilágban (lefordítva: hogy senki se szenvedjen Voldemort miatt, ne kelljen félni tőle, bla, bla, bla)
Közben a varázslóvilágban a Voldemortot nem komáló varázslók titokban szervezkednek, titkos rádiókon tájékoztatják a világot, míg Harryt mindenki keresi, hogy Voldemort elé vihessék, aki majd jól kinyírja a gyereket.
Közben a trió – Harry, Ron, Hermione hármasára célozva – vándorolnak, rejtőzködnek, és próbálják megfejteni, hogy melyikük, mit és miért kapott Dumbledore -tól, és ki akarják találni, hol van a maradék, Voldi-lélekdarabkákat tartalmazó tárgy, és mik is azok.
Harry az első kötetben elkapott cikeszt kapta hagyatékul, Hermione egy meséskönyvet egykori igazgatójuk jegyzeteivel, és Ron az önoltót.
Közben Voldemort sem rest ám, senki se higgye! Csak annyi, hogy nem találja Harryt... Beveszik a Roxfortot, amiről eddig mindenki azt hitte, hogy tökre védve van. Aztán ott van Piton professzor, aki megölte a hatodik végén Dumbledore igazgatót. Mindenki úgy véli, hogy nagyon rossz, mivel Voldemort oldalán harcol.
Ahogy fogynak a lapok, végre megvannak a Halál Ereklyéi, és közeledünk a végkifejlet felé, vagyis hogy lezáruljon a hetedik, végső kötet és a Harry-históriák...

Vélemény:
Így elrontani egy sorozatot... Akkorát koppantam az utolsó pár fejezeten, mintha lerugdostak volna egy százas lépcsősor tetejéről. Az a hatalmas időbeli ugrás, az a sablonosság hőseink „felnőttkoráról”, az a halálos jelenet, az az egyszerű lezárás... Voldemort és Harry „harca”.
Be kell valljam, nekem nagy csalódás volt... Végig szenvedtem a történetet... Míg az első kötet letehetetlen volt, addig a hetediknél szinte oldalanként félre tettem, hogy bakker, nincs még vége? Erőltetett cselekménymenet, erőltetett párbeszédek, kissé lebutított szereplők... Többször föltettem a kérdést: ez biztos Rowling írása? Ez biztos az eredeti HP7, vagy valaki szórakozik velem?
Csak azért kap annyi pontot tőlem, amennyit, mert: voltak jó megmozdulások, szép leírások és... Ennyi. Szerintem ez olyan volt, mintha az írónőt kényszerítették volna, hogy „írj, írj!” Na de a vége...? Neee... Kiábrándultam, és ez van... Nem kellett volna eddig húzni a sorozatot...

Ha pontban fejezném ki: 5/3
Folytatás...

2008. július 20.

Dörnyei Kálmán - Kaland nélkül

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ezt egy szerepjátékos ismerősöm ajánlásával olvastam el. Azt mondta, hogy szerinte klassz. Hiába kerestem azonban, olyan régi, hogy nem találtam sehol. Két évvel az után, hogy ajánlotta (ha nem több) az antikváriumban járva ismerős borító kacsintott rám, egy ismerős névvel és címmel. Alatt volt még egy kötet, de erről később... Szóval azonnal elhoztam, mert a kíváncsiság áttörte nálam a realitás gátját...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Történetünk kezdetén négy furcsa figura leül egy asztalhoz. Van köztük harcos varázsló, goblin varázsló, kocsmai verekedő és egy behemót. Azonban egy fertőzött, zombiszerű alak berobog a kocsmába a vendégek közé, amitől karantént rendelnek az épület köré, mert nem akarják, hogy fertőzött emberek kivigyék a kórt a városba. Aki kiteszi a lábát az ajtón, azt tűzmágusok égetik el, mindegy hogyan próbálkoznak.
Aztán jön egy mágus, és kalandorokat keres egy fontos küldetésre. A kis asztaltársaságunk boldogan vállalná a feladatot, de a mágus egy másik csapatot teleportál ki a kocsmából. Eztán a kvartet megfogadja, hogy egy teljes napig nem mennek kalandozni. Eltöltenek egy napot „kaland nélkül”.
Csak iszogatással töltik majd el az időt, és közben hősies tetteikkel dicsekednek majd. A harcos varázsló – név szerint Yabbagabb, amit kiejteni szerintem ugyanolyan nehéz, mint leírni, mert valami mindig kimarad belőle, vagy belekerül – lódításai mellett a goblin is elmeséli a saját történetét, akár csak a behemót, vagy a kocsmai verekedő. Mindenki múltját megismerhetjük – kinek a meséje igaz, kié nem...
Közben a bor fogy, ők kezdenek becsípni, és észre sem veszik, mi zajlik körülöttük. Árnyékból leskelődő gyilkosok csapnak le prédáikra, valaki megidéz egy hatalmas démont, mások kirontanak a kocsmából és elégnek, megint másokat csak úgy leszúrnak. A kocsmáros is eléggé sunyi, és az emberek – és egyéb lények, akik a kocsma vendégei – úgy hullanak, mint a legyek.
Hőseink csak iszogatnak, hisz van egy napjuk kaland nélkül...

Vélemény:
Erre – vagy pontosabban erről? - most mit mondjak? Néhol a könnyeim folytak a nevetéstől. Néhol kíváncsi voltam, hogy na, ezt miért írja az író, mi lesz a lényege egy-egy rész eseményeinek. Az tény, hogy mikor az asztaltársaságot figyeltük, akkor nevettem, mikor nem őket, akkor vártam az akciót. Megkaptam mindkettőt. És a végén a nagy fordulat? Nem maradt el... A kocsmai verekedő kiváltképp tetszett.
Utána néztem, hogy ki is az író, és ekkor láttam meg még valamit... Hogy mit? Ha tovább olvassa valaki a blogot, majd rájön... Azt nem tudom mikor, de rájön XD. Egyébként köze van ahhoz a bizonyos másik könyvhöz, amit ezzel együtt vettem – mert párosan szép az élet.
Nekem tetszett a könyv, és talán azért mert nem éreztem túl fantasy-nak és mégis az volt. A történet eredeti, egyedi, és ilyennel még (olvasói pályafutásom alatt, ha lehet ilyent mondani) nem találkoztam, de kíváncsi lennék, van e ilyen darab még egy, mint ez...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. július 14.

C. S. Lewis - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (Narnia Krónikái 2)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Tudom, hogy ezt előbb olvastam, mint az első kötetet, de mivel megemlítettem már, ezért gondoltam, írok erről is egy szösszenetet. Ajándékba kaptam ezt a kötetet, úgyhogy nem volt kalandos története, amíg hozzám eljutott... Nem baj, attól még szeressük! Éljenek a mesék!

A történetéről (spoiler is lehet benne):
A történetét ki ne ismerné? Ismeri az, aki moziba járó, és még az is, aki nem. A film szinte egy az egyben adja vissza a könyv tartalmát. A különbség csak annyi, hogy a kötet pici, vékony, kézzel fogható, és aranyos rajzok vannak benne, és nem 1,5 vagy 2 órán keresztül tartott, hanem kevesebbig. No nem baj, az élmény nem maradt el. Ugyanúgy megvolt a könyvben a négy gyerek, akik egy bújócska alkalmával felfedezik a szekrényt, és az azon túl levő varázslatos világot, Narnia birodalmát. Egy olyan Narniát, ahol örök tél honol, ahol Ádám két fia és Éva két leánya fog uralkodni és megmentőt játszani a mondák és mesék szerint.
Az állatok beszélnek, és mellettük olyan mesebeli lények is felbukkannak, mint a faunok, vagy a kentaurok.
A gyerekektől várják azt, hogy elűzzék az örök telet. De hogy várhatják el tőlük? Hisz ők csak gyerekek? Na és? Ez itt egy varázsvilág, miért ne lehetne egy kis hittel többet csinálni, mint a semmi?
Az állatok segítik és védik a gyerekeket, akik pedig különleges ajándékokat kapnak, és felveszik a kesztyűt a boszorkánnyal szemben. Azonban árulás történik.
Mi fontosabb? A család? A hatalom? Az, hogy az embernek bármelyik kívánsága teljesülhet, amit csak akar?
A gyerekek megtanulják, hogy jót cselekedni sokféle képpen lehet, és azt is, hogy vannak mesék, amelyeknek van szilárd alapja...

Vélemény:
Mese. Ez sokat elárul róla. Igaz, hogy előbb láttam a filmet, aztán olvastam a könyvet. Nem volt különbség, az élmény ugyanúgy megvolt a könyv olvasásakor. Például egyes helyzeteket, és szereplőket másképpen képzeltem el a könyv elolvasásakor, mint ahogy azt vászonra vitték. Hogy láttam a filmet, nem befolyásolt semmiben. Legalább el tudom mondani, hogy a film és a könyv körülbelül azonos szinten állnak. Amit az első kötetnél már leírtam, újra leírhatnám... Ez is gyereket csinált belőlem, de talán még jobban, mint az első kötet. Igaz, hogy mikor először adták ki a szériát, ez volt az első kötet, de szerintem (eddig legalábbis) jobb volt, hogy megvariálták. A varázsló unokaöccse jogosan került az első kötetek soraiba, mert jobb nyitásnak találom, mint ezt. Itt csak belecsöppennek a világba, ott meg megmagyarázzák, hogy Narniát eszik e, isszák, vagy mi is az...
Megjegyezném, hogy az enyém egy nagyon különleges kötet. Miért? Olvastam a történetet, egyszer csak huppsz, átportált a könyv végére. Lapoznom kellett párat, hogy ismét felvehessem a fonalat. Azt hiszem, ez egy kis nyomdai hiba, de azért a történet lezárása a végén is megvolt, nem csak a közepén... (Ezt úgy kell érteni, hogy a könyv közepén és a végén is bent van a jelenet, mikor kipotyognak a szekrényből, és a közepén nem azért, mert úgy írták meg, vagy mert ott lenne a vége.)
Összességében jó, és mesének nem utolsó. Lewis nagyot alkotott...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. július 13.

C. S. Lewis - A varázsló unokaöccse (Narnia Krónikái 1)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány... Na nem én, hanem egy másik, aki megtudta, hogy szeretek olvasni. Elkészült a második kötetből a film (amit fogtam, és jól meg is néztem), és a film után megkaptam tőle a könyvet. Elolvastam azt, és mivel tudtam, hogy egy hét kötetes széria másodikja, ezért úgy gondoltam, hogy hát, akkor olvassuk el a többit is, ha már a másodikkal 1 óra alatt végeztem. Hiába jártam a könyvesboltokat, sehol sem találtam, mígnem egy barátnőm (aki szintén szeret olvasni) végül rábukkant (és mi véletlenül pont együtt mentünk ugyanabba a könyvesboltba...). Pont két kötet volt, és mind a kettőt magához vette, és elhoztuk. (Már nem csak a türelem, de a kitartás és a szerencse is könyvet terem...)
A történetéről (spoiler is lehet benne):
A címszereplő fiúról, meg a szomszédjában lakó lányról szól. A srác nagybácsikája egy varázsló, aki becsapja a fiút és a lányt. Kapnak két gyűrűt (lásd borítón egy sárgát és egy zöldet), amikkel bejutnak illetve ki. Átjutnak a világok közé, ahonnan mindenféle egyéb helyekre mehetnek. A két gyerek kívácsi, felfedező típus, és naná, hogy bemennek a világokba, mert miért ne?
Így találkoznak a második kötet hógyáros, fagyos boszorkányával, akit véletlenül rászabadítanak arra a világra, ahonnan ők jöttek. Persze a varászlót lenyűgözi ez az egész, és tudni szeretne mindent, mivel ő kutató, de a boszorkány nem az együttműködéséről híres. Felébresztették az álmából a saját világában, és most kicsit morci... Én is az lennék, ha felébresztene két kis suhanc.
A gyerekek próbálnak mindent visszacsinálni, a világukban levő nagy kavart okozó boszorkányt visszajuttatni oda, ahonnan hozták. De ez nem is olyan egyszerű.
Azonban, ahogy a mesékben lenni szokott, sikerül visszajuttatniuk a világok közé – vagyis arra a helyre, ahonnan a többi világba át lehet menni. De vajon ott megtalálják e azt a világot, amelyikből a boszorkány valóban jött?

Vélemény:
Azért gondoljuk csak végig... Ha csak a bosziról szól ez a kötet, akkor hogy jön ide Narnia? Hehe, bebélyegzek ide egy *SPOILER* szót, és szó sem lehet róla, hogy lelőjjem a poént... Azt hiszem, mostanában rá vagyok kattanva a mesékre... Először Alvin, majd a Narnia Krónikái sorozat... Hát, tényleg újra kisgyereket csinált belőlem, annyi fix... Lewis világa ugyanúgy beszippantott, mint a második kötetben, amit előbb olvastam. Olyan, mintha minden korosztálynak szólna (mert talán így is van?). A felnőttből gyereket csinál, a gyereket meg megtartja annak... A stílusa még mindig olyan, hogy bárki számára érthető, a boszit meg megkedveltette velem. Legyen akármilyen gonosz, ő vitte a prímet. Narnia születése önmagában szép, meg a leírása is, de valahogy már alig vártam, hogy vége legyen... Szerintem túl hosszasan írta le az író, de nem hibáztatom érte. Miért nem? Egyrészt, mert ha egy nálam fiatalabb kisgyereknek olvassák fel, szerintem így jobban beleélheti magát, jobban elképzeli, lenyűgözi a látvány... Én meg már arra vártam, hogy vajon hova lyukad ki az író... Ezért is kap pontlevonást... De műfajához képest jó.

Ha pontban fejezném ki: 5/3
Folytatás...

2008. július 12.

Orson Scott Card - A hetedik fiú

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Neten böngészve találtam rá a könyvre, és amikor legközelebb kerültem könyvesbolt közelébe, beugrottam, de azt mondták, hogy csak rendelni tudják. Hát mondom, úgyis van még otthon olvasnivalóm, ráér, és kértem, hogy rendeljék meg. Meg is rendelték, és kérték, hogy két hét múlva lépjek be érte. Beléptem, de azt mondták, hogy nem jött meg, adjak még egy hetet... Ezt eljátszottuk egy párszor, és hat hónappal később, mikor beléptem a könyvesboltba azt mondták, hogy megérkezett. Elkezdték keresni, hogy hova tűnt a kötet... Jelentem, megkaptam... Türelem könyvet terem, nemigaz?
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Alvinról szól a történet, ezért is lehet a sorozat címe Alvin meséi... Szóval Alvin egy viharos estén született, egy hetedik fiú (ez az apja) hetedik fiaként. Már hetedik fiúnak sem könnyű lenni, de egy hetedik fiú hetedik fiának meg még nehezebb. Azon a napon, mikor Alvin megszületett, a bátyja utána meghalt... Elvitte az áradat. Ezért mindenki hatodik fiúnak nézte, aki nem ismerte a sztorijukat. Alvin után született még egy fiú, Calvin, aki már nem számít hetedik fiúnak, ő már nyolcadik...
Lényegtelen, de gondoltam, jobb tisztába tenni. Szóval Alvin és családja éldegélnek nyugodtan. Mondhatnánk, hogy babonásak, de ki ne lenne az a helyükben? Alvint mindig valami baleset fenyegeti, de mindenből épp bőrrel száll ki. Hogy csinálja? Senki sem tudja... Arra gyanakszanak, hogy a srácnak van egy őrangyala (a végén kiderül persze, hogy mi menti meg, de csak az olvasó számára és az „őrangyalon” túl csak egyetlen szereplő fog tudni róla).
Megérkezik Mendemondó, aki azzal keresi a kenyerét, hogy járja a világot, magával cipel egy könyvet és a fejében rengeteg történetet. A történetekkel fizet az ételért és a szállásért. Roppantmód elkezdi érdekelni a kis család a sok fiúval és lánnyal. Kíváncsi a történetükre, és megkéri őket, hogy írjanak egy-egy mondatot a könyvébe, hogy mikor valaki majd meglátja azt, fel tudja nekik idézni a történetet. Alvint olyan berkekben fenyegeti veszély, melyről fogalma sem volt, de meg kell küzdenie mindennel... A végén van egy érdekes kis csavar, amire nem számítottam, meg egy csavar, amit az első fejezettől kezdve sejtettem, és szerintem nagyon egyértelmű...
Vélemény:
Szerintem a történet érdekes, első sorban a fülszöveg fogott meg. Ha csak a borítót néztem volna, biztosan nem szerzem be, nem olvasom el. Orson Scott Cardtól rengeteg idézetet olvastam, és itt is helyenként gyönyörű gondolatokat önt formába. A végén van a kedvencem, amit Mendemondó szájába ad az író... A stílusra nem lehet panasz, elvégre ez egy „mese” - rengeteg meseelem van benne, lásd. a címben is említett hetes szám... - , a hozzá illő stílussal. Van mondanivalója, és tanító jellege. Nem az izgalomra, az akcióra hajaz, hanem arra, hogy bemutassa a kisfiú és a családja nehézségeit, amikkel ebben a különös, mágikus világban kell megküzdeniük.
Nem bántam meg az elolvasását. A folytatást nem garantálom, majd még meglátom, mit hoz a jövő – ezért kap tőlem egy pont levonást...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. június 23.

Margit Sandemo - Ahol a szél megpihenhet (Varázsjelek 3)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Mivel az első része tetszett, érdekelt, hogy milyen a második, szal elmentem egy könyvesboltba és mit láttam: no lám, van már harmadik kötete is... Egy füst alatt beszereztem a kettőt, és hazafelé utazva már a buszon hozzáfogtam az olvasásához (természetesen a második kötetnek).
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Lezárult a nagy hajsza, megmentették Vodját, az erdei manót, aki egyébként csúnyácska. Lesinka (a kis tündér, akinek a képére Vodja Iliánát akarta formálni) végre örülhetett, hogy visszakapta a tesóját. A Farkasok népe hálás az embereknek, a Holdboszorkány kiszállt a Hród nembeli herceg testéből, hogy új prédát találjon, a gonosz herceg meghalt, Ravn és Iliána Vratiszláv és Ilona néven folytatják tovább életüket az új „hazában”, és velük marad Tasso is. Valamiről azonban szólnia kell a könyvnek, nem? Nos, nem minden ilyen felhőtlen és happy endes.
Ravn – mostantól Vratiszláv – herceg ugyanis gyógyíthatatlan betegségtől szenved, és halálán van. Nem akarja elmondani a többieknek (mert ő a nagy hős, a férfi, akinek magában kell szenvednie, hogy senki se lássa... milyen tipikus, nem?), ezért elhagyja a többieket, hogy elmenjen anyja egykori szülőházába még egyszer utoljára, és ott akar meghalni. Betegségének forrása a szerzeteseknél töltött éveiig nyúlik vissza, és a káros anyagokig, amikkel dolgozott.
Ilona – az egykori Iliána – azonban megérzi a herceget fenyegető veszélyt, és utána indul. Tasso és Krisztin – akit a második kötetben szedtek föl, egykor utcalányként dolgozott – társai lesznek, nem hagyják el Iliánát. Meg is találják a herceget, el is jutattják a házhoz, ahova indult, és itt lép be a képbe az újabb bonyodalom... Vratiszláv egy kis rokonkája, az ifjú Magnus, akit szintén veszély fenyeget, mert ő az örökös, és a házban lakók közül néhányan szeretnék eltenni láb alól a vagyonáért... Ezért a dajkája mindig lesben áll, hogy megvédje a kisfiút.
Vratiszláv felbukkanása meg csak bonyolítja a dolgokat. Iliána mindent megtenne, hogy a herceg jobban legyen, de semmilyen orvosság nem használ... Mi lesz így vele? Meg fog halni? Nem lövöm le a poént...
Vélemény:
Eddig ez a legjobb kötet. Sokkal többet tudunk meg a szereplőkről, a múltjukról stb... és sokkal több benne az izgalom. Vajon a párosok észreveszik egymás pillantásában azt, amit az olvasó már amúgy is tud? Összejönnek? Mi történik aztán? Pár órámba telt végezni vele, mert olvastatta magát. Annak ellenére, hogy félve álltam neki a második kötet után pozitív csalódás ért. Végre előkerültek a varázsjelek, informálódtunk, hogy jé, van egy Holdboszorkány, és végre megtudjuk, hogy jé, ő a rossz... Na jó, ezt eddig is lehetett tudni... Azonban az utolsó két fejezet után azt hiszem, a további kötetek nem fognak tetszeni... Azért adjunk neki egy esélyt...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. június 18.

Celia Rees - Bűbájos Mary

0 megjegyzés





A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ennek sablon története az, hogyan is került hozzám. Nem valami nagyon izgi. Csak annyi, hogy egy barátnőmtől kaptam születésnapomra. Sose szerettem olvasni. Egy kötelezőt sem olvastam el. Aztán születésnapomon a kezembe nyomta a könyvet. Az első oldal (amit ő is elolvasott, de utána abba is hagyta) fogott meg. Sejtelmes volt, titokzatos és érdekes... De erről majd a történeténél. Szóval ajándék könyv, ami meghozta a kedvemet az olvasáshoz, és nem ma tettem le, de mivel az előző postomban megemlítettem, gondoltam illenékje valamit írnom róla, hogy kiderüljön, eszik e, vagy isszák...
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Mary naplóját állítólag egy huzatba varrva találták meg, és könyvbe rendezték. Története azokban az időkben játszódik, mikor a boszorkányégetés mindennapos volt. Maryt a nagymamája nevelte egy erdőszéli kis házikóban. Rögtön az első oldalon találkozunk az emberi kegyetlenséggel, mikor megölik a macskát és durván elrángatják a nagymamát, hogy kivégezzék. A vád: boszorkányság.
Mary el akar menni megnézni a kivégzést, de még mielőtt megtörténne, valaki elrángatja onnan. Egy nő segít neki megszökni. Megszökni az Új világba, ahol új életet kezdhet majd, és senki sem mondhatja rá azt, hogy ő is boszorkány lenne.
A kislány tehát felkerül egy hajóra, ami menekült embereket szállít. Rengeteg időt tölt a hajó gyomrában az a rengeteg ember, és sok problémájuk akad az út során, mivel betegségek kezdenek terjengeni. Mivel nem tudják a dolgukat elvégezni sehova, csak vödrökbe, meg ide-oda, ezért kitörnek járványok. Szembe kell nézniük a higénia hiányával, az éhezéssel és a szomjazással. Mary azonban mindig kéznél van, ha segítségre lenne szükség. A velük utazó plébánosnak segít írni, és az úton szerzett „barátnőjével” - egy idősebb asszony, aki a szárnyai alá vette – segítenek a rászoruló betegeken, és ápolják őket.
A kérdés csak az, mennyien élik túl az utat, meddig tart az út, és átérnek e az Új világba. És ha igen, akkor ott mi fog történni?
Egyik nap lát Mary egy égi tüneményt, és ismét kísérti a múlt. Lehet, hogy boszorkány? Igyekszik leplezni aggodalmát, de vajon meddig takargathatja, hogy miért menekült el otthonról?
Vélemény:
Ha valós a sztori, ha nem, remekül van kivitelezve, és bár tényleg nem szeretem a hajózunk sztorikat, itt mégsem ez kötött le, hanem a remek leírás. Nagyon életszerű volt. Elvégre, ha megnézünk egy történelemkönyvet ezekből az időkből, ugyanazt a képet kapjuk, mint amit Rees felvázol. Ha kitalált, ha nem, szerintem érdekes. És végig ott motoszkál az emberben a kérdés: Mary vajon tényleg boszorkány, vagy csak puszta véletlenből történnek vele azok a dolgok, amik? Mivel a naplónak csak vége szakad, nincs igazi befejezése, és erre nemigazán kapunk választ, és pont ez adja meg a történet valódi izgalmát és misztériumát...
Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. június 17.

Margit Sandemo - Sandhammaren a végzetes part (Varázsjelek 2)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Mivel az első része tetszett, érdekelt, hogy milyen a második, szal elmentem egy könyvesboltba és mit láttam: no lám, van már harmadik kötete is, és képzelje a nagyérdemű: magyar nyelven! Egy füst alatt beszereztem a kettőt, és hazafelé utazva már a buszon hozzáfogtam az olvasásához (természetesen a második kötetnek).
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Adott nekünk még mindig Iliána, és Ravn, akik Tasso társaságában hajóra szállnak, hogy üldözőbe vegyék Hród hercegét, aki menekül a ládával. Úti társaikká válnak a Farkasok népe tagjai, és egy Taino nevű kutya. Kiderül, hogy a harcosok már rég meghaltak, csak a szellemük üldözi még mindig a Holdboszorkányt, akiről kiderül, hogy a herceg testében van, nagyon gonosz és iszonyodik a víztől. Ezért pech az, hogy a herceg hajóra szállt...
Iliána a hajón Tainóval van, Ravn meg tapasztalt vitorlázó – saját karavellája van, és azért nem volt sokáig otthon az első kötetben, mert hajókázott mindenfelé, és szokásához híven még mindig nagyon okos ember benyomását kelti. Elérnek a címben említett Sandhammaren -hez, ami azért végzetes, mert sok hajó süllyedt már el ott, úgyhogy tökre kikerülik, és kissé távolabb horgonyoznak le. Persze a kapzsi herceg nem olyan tapasztalt hajós, mint a fia, úgyhogy szépen elsüllyed. Ricke, aki egykoron Iliána nevelője volt (dajkája) megszökött az első kötetben, és átköltözött ide, ahol férjhez ment, és a falusiakkal együtt elkezdték kimenteni a hajótörötteket. Már hozzászoktak, hogy mindig meg kell menteniük a tudatlan jónépet, akik folyton elsüllyednek, úgyhogy nekiláttak a mentésnek.
Persze Iliána is találkozik a nővel később, és megkerül a láda is, éljen a happy end. Ezzel a kötettel le is zárulhatna a sorozat, de mivel nálam volt a harmadik kötet, ezért annak lehetőségét kizártam, hogy enni lenne... És különben is, már írtam, hogy 11 kötetesre tervezték, és még hol vannak itt a sorozat nevét adó Varázsjelek?
Vélemény:
Igazándiból ez a rész nem szólt másról, minthogy hajóztak, elsüllyedtek, megmentettek mindenkit és happy end... Nagyjából itt ennyi jött át... Mondjuk lehet, hogy csak nekem van bajom a hajózunk, és igyekszünk nem elsüllyedni kötetekkel, ki tudja. A Bűbájos Mary című könyvben is azt vártam, mikor kászálódnak le végre a hajóról, és írnak szárazföldről. Ott nagyon részletes volt a hajóút, itt meg... Hát látszott, hogy ezen is van a hangsúly, meg nem is... A sorozat címét adó Varázsjelek megfejtésénél meg még nem jutottak sehova... Igaz, hogy az első kötetben megtalálták a sípot és a farkast, de még nincs nagy jelentősége. Lehet, hogy az első két bevezető kötetet külön sorozatba kellett volna tenni pl.: Varázsjelek – az előzmények címmel? Nekem ez a kötet nem tetszett, de ki tudnám emelni a részt, amikor út közben találkoznak Krisztinnel, és a lány beáll a csapatba. Az a rész volt az, ami nálam a „nagyon ott volt” kategória XD. Az elsőhöz viszonyítva feleannyira volt csak jó... Hát, majd kiderül a folytatásból, hogy várható e még új a nap alatt...

Ha pontban fejezném ki: 5/2
Folytatás...

2008. június 16.

Margit Sandemo – A titokzatos erdő (Varázsjelek 1)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ez a könyv egy osztálykiránduláson került a kezembe. A blogon azért ő az első könyv, mert ez volt az, amitől kezdve figyeltem, hogy mit olvasok, és mennyit – mindezt hónapokra lebontva. Már a buszon hazafelé utazva nekiláttam az olvasásának, és akkor elkezdődött a mese...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Adott nekünk Iliána, aki egy kastélyban lakik, mint egy kamarásnak lánya. Kissé magányos, de milyen is lenne egy unalmas kastélyban? Hród uralkodója egy nagyravágyó herceg, akit majd idősebb fia követ a trónon. A fiú legalább annyira romlott és gonosz, mint az apja, de hát ez eddig sablon.
Az uralkodó kiküldi a katonáit vadászatra a szomszédos erdőbe egy különleges éjszakán. Négy embere tér vissza a sokból, és hoznak magukkal egy ládát is, amiben egy különleges lényt ejtettek csapdába, aki csak a különleges, ünnepi napokon látszik.
Iliánának felkelti a figyelmét, hogy mi lehet a dobozban, amit egy sötét helyre milliónyi lánccal (sok túlzással) lekötöztek. A kislány nem találja veszélyesnek, ezért ennivalót meg innivalót juttat a ládába, amiért a jutalma az, hogy a kis lény megszúrja, és próbálja átváltoztatni a lányt, amitől egyre tündéribbnek látszik a kis Iliána. Egyik alkalommal felfedezi a somfordálását Ravn, a herceg kisebbik fia, aki éppen hazajött útjáról. A srác utálja az apját – megvan rá a maga oka. Ezért nem esik nehezére, hogy a lány mellé álljon. Sőt, még a Farkasok népével is szövetséget kötnek, akik pedig ellenségei az uralkodónak. Sőt, még a palotába is bejuttatják őket, és Iliána, és Ravn nagy kalandja végre elkezdődik. A fiú megvédi a lányt a szüleitől, és végül elindulnak, hogy megmentsék a ládába zárt kis lényt, akiről fogalmuk sincs, hogy kicsoda...

Vélemény:

Néhány könyv olyan, ami megfogja az embert a fülszövegével, vagy a borítójával, vagy azzal, hogy az olvasó már tudja az író nevéből, hogy mire számíthat.
Mikor először összefutottam Margit Sandemo nevével egy soproni könyvesboltban, fogalmam sem volt róla, ki ő, de aztán utánanéztem a dolgoknak. Nem azzal fészkelte be magát ez a kötet az olvasólistámra, mert az írónőnek már volt egy nagyon is sikeres sorozata, mint inkább azzal, hogy a fülszöveg jónak tűnt, és a cím is tetszett.
A könyv gyermetegnek tűnik, és valóban mesés, de amolyan komoly formában mesés történettel, mégis érezni benne a mesék világát, a misztikumot, ami végig áthatja a kötetet. A történet önmagában egyszerű, a karakterek meg...
Ravn herceget kedveltem valamelyest, ő emelkedett ki a többi karakter közül, míg a többiek erőltetetten sablonosak, ő annyira nem. Persze ő sem sablonoktól mentes.
A főhősnő (fiatal kora ide vagy oda) nem győzött meg, őt annyira nem sikerült megkedvelnem, a rosszaktól pedig nem sikerült megijednem/félnem.
Ennek ellenére olvasható darabnak tartom, kezdő kötetnek egészen ígéretes, és kíváncsi leszek, mi lesz a folytatás...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger