2017. január 30.

Jo Nesbo - Doktor Proktor pukipora (Doktor Proktor pukipora 1.)

0 megjegyzés

Valahogy sokszor úgy jön ki nálam a sorozatok esetében, hogy össze-vissza sikerül beszereznem a köteteit. Ez is egy ilyen sorozat. Őszintén szólva a részek nem kötődnek egymáshoz szorosan, úgyhogy a második az első nélkül is könnyedén érthető volt.

Ami viszont utánozhatatlan, az az első kötet. Nem tudom miért, de még ígyis jobb volt, mint a második kötet, amit elsőnek olvastam. Annyiban előzi meg csak a második kötetet, hogy megtudjuk, hogy Lise és Bulle hogyan ismerkednek meg egymással, és a dokival.

Ennek igazán egyszerű története van. Bulle Liséékkel szemben levő házba költözik (ahonnan Lise legjobb barátnője elköltözik), és a doki az egyik szomszéd. Aztán Dr. Proktor kitalálja a pukiport, meg az asztronauta változatot is.

Bullénak nem egyszerű beilleszkedni a suliban, mivel igen pici méretű és még ráadásul meglehetősen különc stílusa is van. Trombitálni se hagyják az iskolazenekarban, úgyhogy nem derül ki, mennyire jó vagy nem jó benne. Ami meghozza neki a népszerűséget, az a pukipor. Viszont kissé visszaveti az üzletet egy kis ármánykodás, melynek az a vége, hogy rács mögé kerül a doktorral egyetemben...

A két gyermek kalandjai itt meglehetősen bájos, humoros és abszurd. Egyszerűen imádtam minden őrültségével, és a mögöttes soraival, mely mutatja, hogy újnak lenni nem egyszerű, és meg kell küzdeni azért, hogy az embert elfogadják. Főleg, ha némileg másként néz ki, vagy másként viselkedik, mint egy átlag, normális ember... Viszont Bulle képes előnyére fordítani a méretét, és lyukat beszélni a nagy szájával az emberek hasába.

A doktor itt is elmondja tragikus szerelmi történetének egy kis darabkáját, és megtudjuk, hogy a második kötetben hogy lyukad ki Franciaországban. Itt ismerkedhetünk meg először Juliett Margarinnal is, többet kapunk Lise apjából a tábornokból.

A stílusa mesélős, kiegészítve néhány rajzocskával, amik ugyanolyan stílusban készültek, mint az első kötet esetében. Mivel egy gyerekmeséről van szó, nemigazán tudok róla mit mondani... Ez a kötet elérte a kívánt hatást (ellenben a folytatással...)

Összességében nézve ez a könyv tényleg humoros, szórakoztató, és eléri a célját: hagyja, hogy a gyerekekkel együtt játszon kicsit az ember, tök mindegy, mennyire idős vagy fiatal. A pukizás tényleg vicces és hangos, és a bónusz, ha nincs szaga...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 29.

Jeff Kinney - Pechszéria (Egy Ropi naplója 8.)

0 megjegyzés


A komoly témák után evickéljünk kissé lágyabb vizekre... egy újabb Ropi naplója résszel Jeff Kinney fiókjából.


Immáron a nyolcacik kötetét nyűttem el a sorozatnak, ami ezúttal végre kitett magáért. Greg ugyanis végérvényesen magára marad a kötetben, tehát végre van oka, hogy miért küszködik, miért szenved... Gregre alaposan rájár a rúd, hiszen legjobb barátja, Rowley már nem a legjobb barátja. Folyamatosan egy csajjal lóg, akivel a 7. kötet végén jött össze. A pár annyira mézes-mázos, hogy egyszerűen Gregnek hányingere van, ha rájuk néz.

Emellett vannak más gondjai. Például a nagy családi összejövetelek, a húsvétok a nagyinál, a szülinapja és az ajándékozás... Ha ez még nem lenne elég, lebuktatja anyját, hogy miket dugdos a szekrényben. Megkedveli a jóslást, és egy jósgömbtől várja a világmegváltást. Rájön, hogy a kabalák nem mindig hoznak szerencsét, és hogy népszerűnek lenni még mindig piszok nehéz. És hogy ezen legtöbbször a régóta áhított cipő nyom sokat a latban... és rugdos a népszerűségi lista utolsó helyére.

Végre ismét kapunk humort szövegben és rajzban egyaránt. Olyan, mintha Jeff Kinney kezdene megint visszatérni, és bebizonyítaná, hogy Greg a padlóra kerülve mulattat legjobban. Elvégre most új barátot kell szereznie, kitúrják az asztaltól, ahol eddig étkezett. A lányok rá se néznek, a jegyei romlanak, és minden katartikus káosz, zűrzavar, és ami elromolhat, el is romlik.

Greg persze sosem hibás, ez egyértelműen mind Rowley vétke, aki egyébként fülig szerelmes, és egy álompár egyik tagja. 

Nekem a kötetből a kemény kötéses angol változat van meg, melyhez járt egy frappáns kis ajtós lógó is, illetve egy barátság teszt a történet után. Könyvesboltban megnéztem a magyar változatot, sajnáltam, hogy abból azokat az extrákat (könyvelőzetesek, lógók stb.) kihagyták, amik az angol változatban benne voltak.

Összességében nézve ezt vártam már Kinneytől, hogy mikor fog megint fölfele törni, hogy mikor fogja azt mondnai, hogy igen, ebben a Ropiban még van spiritusz, hogy nekifogjon egy újabb naplónak, újra nekiálljon nyavalyogni, miközben mesél az egoizmusáról, a családja bogarasságáról, az idióta legjobb haverjáról, akinél már csak Fregley hülyébb. Igen, még ilyent tőle!

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. január 26.

Robert Merle - Védett férfiak

0 megjegyzés

Egerszegen megmutattam az antikváriumot páromnak, aki meglátta Merle valamennyi könyvét egy dobozban. Mondta, hogy mindenképpen olvasnom kell tőle, és ezt a kötetet nyomta először a kezembe. El is kezdtem még nyáron, gondoltam, amíg elmegyek Amerikába, addig a 10 órás repülőúton lesz időm olvasni oda, 10 órát vissza, de nem jött össze. 

Mivel az elejére már nemigazán emlékeztem bizonyos eseményeknek, ezért elölről kezdtem az egészet. Nekem az első borítóval van meg a könyv, a banános a legújabb változat, és egyszerűen... borzalmas.

A könyv viszont nem az. Meglehetősen érdekes társadalmi helyzetet vázol fel. Mi lenne akkor, ha a férfiak nemzőképtelenné válnának, és ezért feleslegesek lennének a fajfentartás szempontjából? Elvégre a nőknek nem kell már férfi hozzá, hogy gyerekük legyen.

A férfi társadalom nagy részét kipusztítja egy vírus. Adott korosztályokat nem támad meg, meg néhány kivételes embert. De vajon bennük mi olyan különleges, hogy nemzőképesek maradnak, és immunisak a betegségre? Sokan a férfiak közül a férfiasságuk elvesztésével, műtéti úton próbálnak menekülni a betegség elől, de ez hosszú távon az emberiségnek mégsem járható út.

Létrehoznak Amerikában egy "börtönt", ahol kutatók egy csoportja kísérleteket végez. Főhősünk, dr. Martinelli egy védett férfi (protected man), ami annyit tesz, hogy elszigetelik azoktól a férfiaktól, akik megbetegedhetnek. Ő ugyanis nem operáltatta még meg magát, és mégsem kapta el a betegséget. Felkérik az ellenszer kifejlesztésére. Két másik színen is kutatások folynak, melyek annyira titkosak, hogy Martinelli későn jön rá, hogy mire is készül a női társadalom uralkodó rétege.

Közben persze férfiak különböző csoportjai, illetve nők vannak összezárva. Az ellentétet az szüli, hogy ki hódol be a női nem uralkodóinak, ki ért egyet a férfiellenes eszmékkel és ki nem. A nők két táborra szakadnak, de senkinek sem érdeke, hogy a férfiak ismét hatalomra kerüljenek, mert ők rosszak a társadalom számára.

De vajon valóban így van? Martinelli doktornak túl kell élnie egy olyan börtönben, amit laboratóriumnak álcáznak, ahol milicista nők bármikor lelőhetik, ahol az intrikák és a belharcok folyamatos céltáblája. Ha csak ránéz egy nőre, az már rögtön megbélyegzi, hogy csak a szexen jár az esze....

A könyv ismeretében egyébként tényleg. Martinelli dokinak annyi nő tetszik, hogy Casanova megirigyelhetné, és ezek közül szinte mindet ágyba is sikerül vinnie. Sokszor nem értettem egyet a társadalommal, melyet a nők uraltak, annak ellenére, hogy nőből vagyok. A nők sokkal brutálisabban használják a férfiakat szexuális játékszernek, jobban kihasználják azt a helyzetet, hogy a férfiakat bármikor elviheti egy betegség. Az, hogy egyik női csoportnak sem érdeke a nemek közti egyenlőségre törekvés azért döbbentett meg, mert a nők a gyengébbik nem, akik érzékenyebbek, szenzitívebbek.

Ez egy teljesen kitekeredett társadalom. Minél több férfinek a kezébe nyomnám a könyvet, hogy megtapasztalják Martinelli doki vergődésén keresztül, hogy mennyire jó dolog, ha alábecsülnek valakit, és folyamatosan éreztetik, hogy ő egy szexuális játékszer, egy gyenge valaki, aki éppen csak arra kell. És Martinelli ki is mondja a végén, hogy már teljesen átérzi, mit éreztek a nők akkoriban, amikor a férfiak uralták a világot, és nem ért vele egyet. Mind a két rendszert elítéli, teljesen jogosan. 

Amit nem teljesen értettem, hogy az elején Dave (Martinelli fia) nagy szerepet kap. Ettől láttuk a dokinak a családcentrikus oldalát, hogy tényleg a fia a mindennapjai részét képezte. A végére Dave elsikkad. Egyszer-egyszer megemlítésre kerül, hogy ott van, és ennyi. Amikor a kiútra kerül sor, nem a dokinak jut eszébe első körben a fia, hanem azoknak, akik a kiutat kínálják neki. A végén tényleg már úgy viselkedik a doki, mintha teljes nőhiánya lenne, és minden nő tetszik neki ezért vagy azért.

Maga a könyv egyszerűen zseniális, vitaindító, és mindkét nem nyilván másként fogja látni a témát. Mindenkinek igaza is lesz, meg nem is. A stílus is olvastatja magát, úgyhogy tényleg letehetetlen darab. Olyan a társadalom nézete, ami tényleg megtörténhetne, ha elszabadulna egy ilyen vírus. Ha belegondolunk, nem vagyunk tőle olyan messze, hiszen egyre többször hallhatjuk, hogy a pároknak egyik, másik, vagy minkét fél miatt nem lehet gyerekük. Egyre többen folyamodnak mesterséges megtermékenyítéshez. Egyre több embert visz el például rák, amiből néhányan kigyógyulnak, de kevés a happy end -es kimenetel. Ugyanolyan népbetegség, mint a könyvben szereplő férfiölő vírus, amiről azt sem tudják eleinte, hogyan terjed.

Összességében nézve ezt vártam... Ezt az élményt, hogy mikor találok még egy olyan könyvet, ami ennyire lehengerel, magával visz. Egy olyan könyvet, ami elgondolkoztat, és napokig téma lehet minden egyes fejezete után, hogy melyik nem képviselője mivel ért egyet. Nem, egyszerűen nem térek magamhoz. Annyira negatív társadalmat, mint az egyik nem eltűnése... érdekes belegondolni, hogy mi lenne akkor, és hova fajulna a világ... Mindenkinek ajánlom olvasásra, aki szeretne kicsit elgondolkodni, és aki szereti a társadalomkritikákat, és a disztópiákat...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 23.

Jo Nesbo - Idővihar a kádban (Doktor Proktor pukipora 2.)

0 megjegyzés

Jo Nesbo neve hallatán senkinek sem a gyerekkönyvek jutnak először az eszükbe. Az író valamiért mégis arra a fejét, hogy egy igazán abszurd, néha humoros könyvecskét írjon meg.

Úgy ajánlották nekem a könyvet, hogy ha szeretem a gyerekmeséket és a humort, akkor ez tökéletes választás. A végén viszont már odáig jutottam, hogy a 400 oldal kicsit sok...

Szóval van Bulle meg Lise, akik 10 évesek, és igen jó barátok, akik minden balhéban együtt vannak. Lise kap egy különös képeslapot Dr. Proktortól, aki szintén jó barátjuk. Ő találta fel a fingonauta port és az időfürdőkádat.
"Gonosz" asszisztense feltalálta az időszappant, és a két találmány együttesével lehet utazni térben és időben. A doktor, hogy megváltoztassa a múltat, beüzemelte a kádját, és elutazott, hogy megmentse szerelmét, Juliette Margarint, a francia lányt, akivel az utcán ismerkedett meg. Szerelmük ugyanis nem teljesedhet ki, mert egy Cliché nevű fickó folyamatosan a nyomukban van.

Viszont amikor a gyerekek időutaznak, hogy megtalálják a dokit, Bulle elfelejt ezt-azt, és teljesen máshol köt ki. Így átverekszi magát a Tour de France -on, majd miután elkapja Proktor korábbi asszisztense, tovább szökdécsel az időben.

Eközben Lise is megjárja a maga útját, átverekszi magát egy csomó időkavalkádon. Végül a kis csapat egy francia lefejezésen találkozik újra, ahol meg kell menteni... hát kb. mindenkit a jók soraiból, viszont folyamatosan találnak új barátokat, akik végül kihúzzák őket a csávából.

Az események legzömében két szálon futnak. Az egyik, ahol Bulle felhúz egy bikát, részt vesz a bicikliversenyben, elkapja az asszisztens, "részt vesz" a waterlooi csatában stb. A másik szál Lise oldala, aki Proktor doki nyomában járva először végignézi, ahogy megpróbálnak elszökni szerelmével, de az meghiúsul, majd egy kislány (Anna) tanácsára elmegy egy hídépítőhöz 1888-ba. Gustav Eiffel tovább irányítja Lisét, végül pedig Proktor doktor mellé kerül egy kivégzőpadra.

Maga a történet gyermeki, és úgy is van megírva, viszont pont azért, mert nagyon gyerekes akar lenni, sokszor túlkombinál dolgokat. Például mi értelme annak, hogy egy börtönből, ahol van időfürdőkádjuk úgy akarnak megszökni, hogy visszaküldenek egy embert a múltba, hogy vegyen részt a börtön megépítésénél, rejtse el a cella kulcsát a falba, majd menjen vissza értük? Nem lett volna egyszerűbb, ha szimplán visszamennek az időbe egy pár nappal korrábbanra, megmentik a barátjukat, aki ott raboskodott, és továbbutaznak?

Teljesen fölöslegesen használták az amúgy is véges készletű időszappant, meg az oldaltöltést. És az a baj, hogy a felnőttek is le vannak butítva a könyvben, míg a gyerekekre ráfogják, mennyire bölcsek és okosak. Pedig nem azok. Látványosan nem tudják megoldani a dolgokat, csak sodródnak az árral. A gondokat nem saját ötletekkel oldják meg, hanem olyanokkal, amiket már korábban másoktól láttak, innentől fogva csak annyit tudunk elmondani róluk, hogy tanulnak a felnőttektől.

Dr. Proktor is egy félresikerült Emett Brown (Vissza a jövőbe film-trilógia) utánzat, akinek sok idióta találmánya van, amik véletlenül működnek. Ilyen az időfürdőkád, amivel utazgatni elhet az időben. A fingonauta por, amivel akkorát pukizhatsz, hogy az égig szállsz. A francia orrcsipesz, amivel úgy beszélhetsz franciául, ha az orrodon van, mintha az lenne az anyanyelved.

A végén már nem szórakoztatott a könyv, ezért is kapott tőlem levonást, mert inkább erőlteti ezt a "legyenek a gyerekek a hősök" vonalat. Holott látványosan nem lehetnek hősök. Majd kihozza a világ legnagyobb kliséjét, ezzel teljesen széttörve az addigi kiszámíthatatlan ugrabugrát, ami játékossá tette a sztorit.

Összességében nézve gyerekmese, ami a vége előtt kissé megtörik. A lezárása jó, de előtte van néhány fejezet, amivel nem értettem egyet, hogy miért volt rá szükség - fölös laptöltés. A stílusa hű a gyerekekhez, nekik akar mesélni és el is éri ezt a célt. Várom, milyen lesz a következő kötet, ami már egyébként a polcomon csücsül, és már tudom, hogy nagyjából mire számítsak: kuszaságra, egy cseppnyi humorral, játékkal, és két 10 éves gyerekkel, akik szerintem soha nem akarnak felnőni... - egy olyan világban, amiben ők élnek, én sem szeretnék kinőni ebből a játékos korszakból.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 18.

Viola Judit - Sasok a viharban

0 megjegyzés

Akkor kezdtem el ezt a könyvet, amikor végeztem Izolde Johannsen Birodalmi kalóz című munkájával. Pontosabban szólva párhuzamban olvastam a kettőt, és szerettem volna egymás után írni róluk, csak a sors kissé közbeszólt.

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

Történetünk az 1270-es évek körüli Magyarországon játszódik. A tatárok éppen csak kivonultak hazánkból, és IV. Béla király elkezdte újraépíteni az országot. Meghozta rendeleteit, így a városok falakat kezdtek emelni, várakat építeni, és adott számú település összeállt egy-egy templom építésének erejéig. 

Ebben a magyarországi légkörben élnek az Aba nembéli ifjak, Finta, Péter és Amadé, a három testvér, akiknek őse Aba Sámuel. 

Mind a három ifjú Aba gyermeket más irányba veti apjuk által elrendelt sorsuk, így Amadé (legkisebb) egy kolostorba kerül, ahol megismerkedik egy lengyel fiúval, és jó barátságot kötnek. Miután a fiú némileg érettebb fejűvé válik, jó barátja lesz annak a László hercegnek, aki Béla király unokája.

Péter, a középső testvér szolgálatba áll, Aba Lőrinc fogadja maga mellé, aki ráhagyományozná vagyonát is. Finta, a legidősebb otthon marad, később Budán szívesen látják, és Béla herceg (IV. Béla Anna nevű lányának fia).

Amikor Béla királyunk meghal, elkezdődik a trónért folyó küzdelem, melyben részt vesz az egykori király fia IV. vagy V. István (a könyvbeli szereplők vitatják, hányadik e néven az Árpád-házi királyok sorában). A magyar nemesség (így az Abák, a Csákok stb.) megpróbálnak felsorakozni István király mögött, de ott van Ottokár, aki el akar orozni némi részt az országból. Anna (IV. Béla lánya) megszökik az udvari kincsekkel. Lászlót (IV / V. István fiát) a saját felesége, Erzsébet elraboltatja, és csak utána derül ki a nő számára az, mit tett férje a fiával a háta mögött.

Őszintén szólva ha így írnának meg minden történelemkönyvet, ilyen stílusban, ilyen történettel, és kiemelnék, melyek történtek meg valójában is, szerintem nem lenne gyerek, aki utálná a történelmet. Egyszerűen tényleg ott vannak azok a szituációk, amikről el tudom képzelni, hogy valóban megtörténtek. Ehhez egy olyan stílust mellékel az írónő, ami egyszerűen olvastatja magát. Ehhez jön hozzá a régies nyelvezeti elemek, amik még jobban átadják az akkori kort.
Igaz, hogy a három fiú közül Amadéról hallunk legtöbbet, így azt hihetnénk, hogy megborul az egyensúly, mégis a háttérben ott érezzük Pétert és Fintát, akiknek szintén fontos szerep jut.

A királyok és a nemesek életébe való betekintés valahogy közelebb hozza a történelmi eseményeket. Láthatunk rá példát, milyen egy trónért folytatott csatározás, milyen a nemesek közti vita. Mit eredményez a politikai hovatartozás (ki melyik királyt támogatja a trónon). 

Aki szereti a történelmet (és aki nem), azoknak ezt a könyvet mindenképpen ajánlom. Van benne történelmi hűség, és látszik, mely részek kitalációk, mégsem zavaró. Annyira gyönyörű és részletes leírások találhatóak a könyvben, hogy teljesen bele tudjuk magunkat élni az adott kor helyszínein az eseményekbe. Látjuk, hogy valósul meg a földadományozás, miért fontos mindez, hogyan építik a templomokat, hogy betartsák a törvényt. 

Bepillanthatunk a kolostorok életébe, hogyan dolgoznak, élnek, imádkoznak, vagy éppen önsanyargatják magukat a bűneik bocsánatáért. Amadé ifjú szeme néhány dolgot képtelen felfogni, melyet aztán később elmagyaráznak neki. Ez azért fontos momentum, mert nem csak az idősebbek értik, mikor mi történik, hanem a fiatalabb korosztály számára is érthetővé válnak a történések. 

Összességében annyit tudnék elmondani, hogy vegyétek, vigyétek és olvassátok. Kortól és nemtől függetlenül beleolvadhattok a magyar történelmi múlt egy kis szeletébe. Az olvasók részesei lehetnek az akkori életnek, és egyáltalán nem nehéz beleolvadni abba a környezetbe. Mindenkinek jó időutazást kívánok 1270 -be!

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 15.

Megújult Vlogger vs. Blogger

0 megjegyzés




Új színtéren jelentkezik a Vlogger vs. blogger, új szabályokkal, új versenyzőkkel. Hogy kik az új versenyzők? Mondjuk te. Vagy a melletted ülő. Vagy a mögötted álló. Bárki lehet ezentúl részese a kihívásnak.

Hogy lássátok, máris van lelkes jelentkezőnk Zsófi személyében, aki máris elküldte az első oldalszámot.
Minden részletet megtaláltok az új oldalunkon a www.vloggervsblogger.blogspot.com címen.

Ami nem változik, hogy a havi feladat, és néhány V vs. B hír azért az eredeti felületeken is jelen lesz (értsd: Ngie csatornáján is). 

A feladat annyival lesz másabb, hogy a kihívás oldalán egy-egy részletet láthattok fent a feladatokhoz kapcsolódóan. (Vagyis tőlem egy töredék bejegyzést az adott havi kihíváshoz, melynek hosszú változatát továbbra is a hivatalos blogomon találhatjátok meg.)

Nem csak oldalszámokat várunk, hanem a havi feladatainkhoz is bekapcsolódhattok olyan formában, hogy e-mailes úton elküldhetitek nekünk írásaitokat, amik ha elég jók hozzá, akkor kitesszük a blogra.

Ha kedvet kaptatok, ne tartsátok vissza magatokat, számoljatok velünk!
Folytatás...

2017. január 14.

Vlogger vs. Blogger - egy új szintéren

2 megjegyzés


Hát idáig jutottunk... Komolyan mondom hihetetlen, hogy idáig jutottunk.


2016-ban amikor Andival (Ngie) összedugtuk a fejünket, és elkezdtük a játékot, még csak álmunkban sem jött elő az, hogy valakik le fogják másolni az ötletünket, mert annyira megtetszik nekik.

Ez kicsit elszomorított, de ugyanakkor bátorságot is adott hozzá, hogy végül Ngievel összehozzuk azt, amit tavaly már többen szerettek volna...

Megnyitja kapuit a nyilvánosság előtt a Vlogger vs. Blogger. 

Számoljatok oldalszámokat, osszátok meg velünk, és versenyezzetek hónapról hónapra, végül pedig éves szinten a többiekkel. Bizonyítsátok be, hogy a ti kezetek alatt fut át a legtöbb oldalszám.

Van ehhez egy oldalunk is, ahol mindenről részletesen tájékozódhattok. Hogy hol?

Ohó, ne szaladjunk annyira előre... holnap aztán mindent úgy megtudtok, hogy csak na...


Készen álltok az oldalszámok számolására?
Folytatás...

2017. január 10.

Jeff Kinney - A harmadik kerék (Egy Ropi naplója 7.)

0 megjegyzés

Jeff Kinney sorozata éves szinten kötelező elem a blogon. Egyszerű kis sorozat, melynek hőse Greg, a Ropi.

Emlékszem, mikor először vettem a kezembe Ropi könyvet. Nagyon élveztem a szöveget, a rajzokat, és lett egy nem túl pozitív véleményem a főhősünkről. És pont ezért volt élvezhető az egész, mert Greg nem egy jó karakter, hanem egy hátsószándékoktól hemzsegő, hétköznapi srác, egy idióta haverral, egy különc családdal és olyan rigolyákkal, amiktől az ember hátán feláll a szőr.

Néha felráznánk a gyereket, hogy ébresztő, nem csak te vagy a világon. Ilyenre ékes példa ez a kötet is, amikor Greg párt akarna találni a bálra. A gond csak az, hogy miután a fura módszerek nem jönnek be, utána a bunkó módszerek is csődöt mondanak. Mikor pedig végre talál kiutat abból, kivel menjen a bálba, Rowley, szokásához híven, ismét elhappolja a lehetőséget.

Ezúttal minden a bál körül forog. Gregékhez odaköltözik az egyik nagybátyja, aki elfoglalja a kanapét, és jobbnál jobb életbölcseletekkel halmozza el a fiút. Gregnek nem kevés anyagi forrása és erőfeszítése megy rá, hogy kivitelezze a terveket, amik sajnos nem hozzák a kívánt hatást.

Ismét kapunk némi életképet az iskolai életből, a krumplipürék sorsából, és a wc-papír háborúból. Mert nincs is jobb annál, mikor nem olcsó vackot kell használni a wc-ben... de az még extrább, ha saját fülkéd van, amit berendezhetsz.

Ezúttal a családi résznél többet láttunk a csecsemőkorokból is, hogy mennyivel másabb volt Greg helyzete, mint Mannyé. Nem mondanám, hogy közelebb hozta hozzám Greget, ugyanolyan ellenszenves maradt, de hát itt pont ez a lényeg. Az egoista főhősünk pedig harmadik kerék volt, van és lesz is...

Összességében hozta a szintet, viszont még mindig hiányolom a régi humort a rajzokból, a szellemes megjegyzéseket, a még hajmeresztőbb ötleteket. Szeretném újra azt látni, hogy ismét 5/5 pontos legyen, úgyhogy az író remélem még visszahozza a régi Heffley-világot.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 7.

Bogár Erika - Őrző (Tullia meséi 1.)

2 megjegyzés

Elkezdődik az idei évad, úgyhogy ez lesz az idény első könyves értékelése. Legyen ez egy poszt az új kezdetekről, hiszen a könyv is zömében erről szól.

Annak idején (pár éve) már olvastam a szerzőtől, és a sors furcsa fintoraként kiderült, hogy ugyanazt a várost nevezhetjük meg lakhelyül.

Győrben a Könyvszalon elnevezésű esemény egyik vendégeként is felbukkant Bogár Erika neve, illetve a könyvtárban is előfordult, hogy összefutottunk.

Pár éve, mikor ez a könyv megjelent, kaptam egy példányt, amit el is kezdtem olvasni, de csak pár oldalig jutottam, mert egy vonaton zötyögtem vele, most viszont sikerült végre elejétől a végéig átolvasnom.

Triar ifjú, komisz kölyök, aki a hét törzs egyik vezérének fia. Mivel apja nem képes megnevelni a kölyköt, aki mindenki orra alá borsot tör csínyeivel, elküldi az Őrzőkhöz, Nerdo keze alá. A fiú amellett, hogy megtanul íjat készíteni, képessé válik arra, hogy a legnomádabb körülmények között is túléljen. Megtanítják harcolni, és jó hasznát veszik a gyerek azon képességének is, hogy kíváló nyomolvasó.

A sok harc után megtudja, hogy apja haldoklik, és haza várja, úgyhogy visszamegy törzséhez, hogy elfoglalja az őt megillető vezetői pozíciót. A közös ellenség összekovácsolja a törzseket, úgyhogy szövetséget alapítanak, Triar kap egy feleséget, és új szerelmet (amit soha nem hitt volna azok után, hogy első szerelmét feláldozták egy démonnak).

Ugyanis valaki nőket rabol el, és feláldozza őket egy Torkall Démonnak, ami úgy tűnik, megállíthatatlan. Többen elárulják Triart, aki a hét törzset összefogja, és királyukká választják... A harcban mindenkinek ki kellene vennie a részét, de nem tudja, kiben bízhat, kik a szövetségesei, és kik az árulói...

Azt hiszem, túl nagy elvárásokkal ültem neki a könyvnek. Az egész történet során az volt az érzésem, hogy ez egy könyv vázlata csupán, hiszen térben, időben és események tekintetében egyszer ide kap, egyszer oda kap, és nagyon sok eseménynek nincs jelentősége - ezért érthetetlen, miért van egyáltalán megemlítve.

Vegyünk konkrétan egy tanácskozást. Összehívja Triar az udvarában dolgozó fő személyzetet (kincstárnok, tanácsadó stb.), majd közli, hogy ő be akarja hívni a nővére férjét, Verlort is. Aztán ennyi. Miért hívta be? Mit tudott meg a sógor? Miért akarta Triar, hogy ő legyen a bizalmasa, mikor nem is bírta a fickót???

Egyszerűen sok eseményt képtelen voltam felfogni, hogy miért került egyáltalán bele a könyvbe? Amikor például volt egy lány, aki teherbe esett (nem mondanék erről többet, mert eléggé spoiler lenne), az egyik pillanatban annyit látunk, hogy csapatokat szerveznek, majd jön egy-két rokon messzi földről, hogy megkapták a hírt, hogy az adott lány gyereket vár. MI??? Tehát az olvasó a legtöbb részletből nemes egyszerűséggel ki van hagyva.

Nincsenek leírások. Ami miatt az egész sztori nem elképzelhető, mert a darabos leírási stílus mellett semminemű leírás nincs. Érzelmek szintjén mindenkire van egy jellegzetes mondat. Pl.: Triar folyton elájul, a felesége általában elsápad. Már strigulázhattam volna, hogy a lány ránéz a férjére és hányszor van az, hogy elsápad. Vagy bármi más esemény, ami történik...


SPOILER VESZÉLY KEZDETE!

Most pedig engedjetek meg nekem néhány igen durva spoilert, hogy milyen tipikus hibák voltak még, amik teljesen élvezhetetlenné tették számomra a könyvet:

Történet dióhéjban: Triar anyját és nővérét ugyanaz a fickó ölte meg. Anyukát eltapostatta hátasokkal, és véletlen balesetnek állította be, amit mindenki elhitt, hogy úgy van. A nővérbe beledobott egy tőrt, amit Triar látott, úgyhogy azt nem tudta elsikálni.
Majd Nindra (Triar felesége) folytat egy beszélgetést egy másik szereplővel, mikor elhangzik ez a mondat:
"- Megölte Dipia asszonyt és Méliát." (Dipia asszony =Triar anyuka, Mélia = Triar nővére) Ezt az infót senki sem tudhatta, hiszen Dipia asszonyról mindenki azt hiszi, hogy baleset áldozata!!! És később is így emlegetik, nem úgy, hogy az áruló megöli...

Van egy áruló, aki Triar udvarában van. Amikor lebukik, megöli ugye Méliát, majd elmenekül. Kérdezik Triart, hogy utánamenjenek? Mondja, nem. Majd újra összehozza a sors az árulóval amikor elhangzik az alábbi mondat:
"- A kezemben volt! Másodszor szökik meg előlem." 
Hova szökne már? Első alkalommal lett volna rá esélye, hogy elkapja.
Amikor harmadik alkalommal végre megküzd az árulóval az szerepel már, ha a fickó annyit mondott volna Triarnak, hogy kegyelmezzen, akkor főhősünk megtette volna. Tessék? Tehát máris értelmetlenné válik az idézett mondat.

Aztán jön a folytatás, ahol a gondolatolvasásra is hoznék egy kis példát, itt ugyanis nagyon sokszor van az, hogy valaki valakire ránéz, majd jön valami épületes gondolat, hogy ez biztos így van...
"- Elénia! - Lork nem tudta elrejteni meglepetését.
- Hogy kerülsz ide? - Nerdo zavartan körülnézett.
(...)
- Azt mondják, Triar halott.
- Lakor egyedül jött vissza, mert a király elküldte, de egyelőre semmi biztosat nem tudunk.
- Éreztem...
- Menj a fogadóba, Elénia! Jobb lenne, ha nem tudná meg senki, hogy itt vagy - szólt közbe Nerdo izgatottan.
(...)
Nindra büszke tartással állt a palotába vezető lépcső alján. Hideg pillantással méregette a számára ismeretlen asszonyt. Nyilvánvaló volt, vagy hallotta az imént lezajlott beszélgetést, vagy megérezte, ki lehet a másik nő."

Kezeket fel, hogy ki találja ki, kicsoda Elénia? A dialógus csak ennyi, a jelenet is ennyi. Elénia és Nindra (Triar felesége) soha nem találkoztak. Nindra mégis pontosan tudja, hogy Elénia az az éjszakai lepke, akihez Triar azért futkoz, mert Nindrától nem kapja meg a testi szükségletek kielégítését. De Nindra ránéz egy nőre, és valami alapján (nem derül ki, hogy női megérzés, vagy a párbeszéd miatt), de tudja, hogy Elénia éjszakai lepke, és hogy Triart szokta leápolni... Mert ez nyilván ennyire látszik.

És akkor bekerülhet olyan párbeszéd is, ahol elbeszélnek egymás mellett a szereplők.
Pl.:
"- Akarsz maradni? - kérdezte Triar.
(...)
- Elküldesz?"

Tehát a második szereplő, akinek a nevét szándékosan nem írtam ki kap egy kérdést, visszakérdez. De ebben az esetben miért teszi? Hisz nyilvánvaló, hogy arra kíváncsi Triar, hogy akar -e maradni az illető, avagy sem? Hogy rábízza a döntést...

SPOILER VESZÉLY VÉGE!


Az már csak hab a tortán, hogy a királynőt lazán ölelgetheti a személyzet férfi tagja, mikor úgy látják, hogy a nő szomorú/aggódik a férjéért.

A stílus sem segít túl sokat azon, hogy élvezhető legyen. Nem viszi el a gördülékenység a történetet a hátán. Túl sok tőmondat, és ritkás, sablonos érzelem leírás. Adott szókészletből van felépítve az egész történet.

A leírások annyira hiányosak, hogy amikor a "marlatej szín" előkerült, csak vakartam a fejem, hogy oké, akkor ez most milyen színű lehet? Egyébként hogy néz ki egy marla? Először a fantasykban megjelenő nagydarab, négy lábú mocorgó gombócokra gondoltam, amiket lovagolnak. Aztán kiderül, hogy van szárnyuk, meg szarvuk... Na itt vesztettem el a fonalat. Mert egyszer emlegetnek szárnyat, aztán meg nem. Van belőle fekete. De nem derül ki, hogy ez most valami olyan alkatú, mint egy disznó (tehát ilyen apró lábú gyors mozgású állat), vagy inkább olyan, mint egy ló (hogy azért magas, mert a lába nagyobb). Egyszerűen megfoghatatlan az egész világa a történetnek képi világ szempontból.

A kötet végén van egy dolog, ami kinyírja a teljes történetet, és a 494 oldalt semmissé teszi. Van egy démon, aminek az ereje egy adott emberhez kerül. Úgy adják át neki, hogy ez a démon ereje. Erre az illetőnek a végén, mikor főhősünk végveszélybe kerül jut eszébe, hogy hoppá, hiszen csak meg kellene semmisíteni ezt a dolgot, és a démon legyengülne annyira, hogy meg tudjuk ölni. Üpsz... Ez egy teljesen indokolatlan húzás, hiszen ha már akkor elpusztítaná, mikor megkapja, vagy korábban, akkor mennyivel könnyebben menne Triar harcba? Mi értelme volt annak, hogy a végén pusztították el azt a dolgot??? 

Mivel a január az újrakezdés hónapja, hiszen új év új kezdetet jelent, ezért el kell mondanom, hogy Triar, a főhős rengetegszer lépett arra az útra, hogy újrakezd mindent. Először elveszti a családját, mikor apja elküldi magától, tehát Őrzőként újra kell kezdenie az életet. Fel kell építenie az Őrző énjét. Amikor visszahívják a törzsfői feladatok élére, ismét egy új dolog kezdetébe kell belevágnia. Teljesen átalakítja a régi rendszert, és hoz egy csomó újítást. Majd a hét törzs királyaként ismét új feladatkörrel bízzák meg, hisz akkor már hét népet kell megóvnia a rosszaktól. Végül mikor a hatalom kicsúszik a kezéből, újra kell kezdenie mindent. Az Őrzőktől való kilépésnél saját csapatot szervez, és ezt a csapatot új formában újraszervezi, egyesíti. Tehát ahogy január egy új év kezdését jelenti, úgy főhősünk is elmondhatja, hogy egy igazi újrakezdő, aki többször kell, hogy felépítse a maga kis világát, mindig más-más formában, más és más igényekhez igazodva...

Összességében nézve kapunk egy kidolgozatlan történetet, aminél térben és időben ugrálunk, de még eseményekbe is csak bele-belekapunk, mintha csak egy vázlat lenne az egész kötet. A szereplők sablonok, semmitmondóak, kidolgozatlanok. Az érzelmi töltet kevés, hiányzik. Nem tudtam aggódni Nindrával, nem tudtam átérezni a harcokat. Az akciójelenetek pár sorban el vannak intézve, vagy gyakran ki is vannak hagyva a harcok, mintha kínos lenne ezt leírni. Ilyenkor előfordul, hogy egy olyan szereplő mögé bújunk, aki ott sincs, hogy valami mást lássunk.
Egyszerűen ez nem az én kötetem. Nekem még valahogy mindig kell, hogy részletes és gyönyörűséges leírások legyenek egy történetben, hogy el tudjam képzelni. Hogy ne csak annyi legyen egy aggódás leírása, hogy elsápad egy szereplő stb. A tőmondatok annyira darabossá teszik, hogy minden ilyen apróságot sikerül utána már kiszúrnom... 


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. január 1.

2017 - B.Ú.É.K. mindenkinek!!!

0 megjegyzés


Elkezdődik tehát a 2017-es évad, ami a blog fennállásának már jópáradik éve lesz. Februárban pedig újabb szülinapot fogunk ünnepelni a blogon. Tavaly ígértem játékot is, viszont az időm kevés volt a szervezéshez, úgyhogy idén azért nem fog elmaradni, csak még nem tudom, hogy mikor lesz.

Tehát az egyik újévi fogadalmam, hogy idén lesz játék a blogon.

A másik, hogy Ngie -vel (Inside my head) egész éves oldalszámolást csinálunk. Tehát számít az, hogy adott hónapban ki mennyit teljesített, de jövőre ilyenkor lesz egy totális oldalszámolás, amin kiderül, hogy ki olvasott többet. Ngie egyébként már 200 oldal minusszal indul, mivel nem sikerült decemberben elvégeznie egy kihívást, amit terveztünk. 

A Vlogger vs. blogger tehát kicsit más szabályokkal, de idén is kezdetét veszi. 

Ezentúl a blogon kicsit másként fog ez is megjelenni, de ezt majd később úgyis meglátjátok.

A Goodreadsen minden évben megpróbálom azt az eddig lehetetlennek tűnő küldetést, hogy 70 könyvet elolvassak egy évben. 2016-ban ismét sikerült elbuknom a küldetésben, mivel 53 könyvről sikerült írnom a blogon (ez egyébként 2 kötettel kevesebb, mint 2015-ben, tehát még az ottani átlagot sem sikerült megdönteni).

Magyar szerzőtől 21 könyvet sikerült olvasni, ami 1-gyel maradt le attól, amit kitűztem magam elé, úgyhogy ismét megpróbálkozom azzal, hogy 22 magyar szerző által írt könyvet elolvasok idén.

2016-ban egyébként nem csak könyvek terén volt eléggé pörgős az év a blog háza táján. Elértem azt a látogatottságszámot, amit álmodni se mertem volna soha. Ezt mind nektek köszönhetem, akik rendszeresen, vagy többé-kevésbé rendszeresen olvassátok a blogot. Átléptük a 360.000 -es nézettséget, és havi átlagban 14.000 látogató kattintott az oldalra, ami azért nem semmi. 

A blog facebook oldalára is egyre többen iratkoztak fel. Idén célom, hogy a facebook oldalt kicsit aktiváljam, és megmozgassalak titeket ott is, és a blogon is, bízom benne, hogy partnerek lesztek benne.

Mit is mondhatnék még? Nagyon szépen köszönöm nektek, akik velem voltatok 2016-ban blogon, facebookon, twitteren, molyon, goodreadsen, vagy bármilyen más csatornán.

És ezúton szeretnék mindenkinek könyvekben gazdag új évet kívánni!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger