Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2010. december 29.

Decemberi blog-mese

6 megjegyzés



Üdvözlet mindenkinek, aki ezt a bejegyzést olvassa!
Hú, azt sem tudom, hogy hol kezdhetném. A blog életében újabb hónap zárult, és aminek nagyon örülök, hogy a blog még mindig életben van, hála az olvasóimnak, akikből erőt merítek ahhoz, hogy tovább, tovább, tovább :D és a kommentelőkből, akik hozzá mernek szólni témákhoz/könyvekhez. Mindenkinek nagyon szépen köszönném ezúton is, hogy olvas, hogy kommentel!
De azért lássuk, mi történt itt. Először is essék szó a beszerzéseimről, mert hát ha nincs könyv, nincs olvasás, nemigaz?
Még csak hónap eleje volt, mikor egy antikváriumos "vadászatomon" rátaláltam M. Alice LeGrow - Bizenghast 1. című mangájára. Az ilyesmit nem húzom sokáig, míg a buszra várok, általában kiolvasok egy-egy ilyen kis füzetkét, szóval mire hazaértem, már tudtam, mi rejlik a borító alatt. Manga lévén nem írtam róla az oldalon, de most megemlíteném, hogy a sötét, jónak ígérkező történethez sajnos nekem nem tetsző rajzolás párosul... nem az én ízlésem, nem tűnik igényesnek, és kidolgozottnak. A Vízisten menyasszonya után meg kiváltképpen csalódást okozott ezen a téren...
Ezen a bizonyos szemezgetésen még velem jött Gaston Leroux - Az operaház fantomja is, amely napokig ott árválkodott, szóval megvárt engem :) Még nem fejeztem be, mert miután elkezdtem olvasni, rengeteg másik könyv is közbeékelődött, hisz tudjátok, hogy megy ez :D Valahogy képtelen vagyok rá, hogy egyszerre egyet olvassak :)
A Lybrum kiadó és persze Bridge közreműködésével (köszönöm ezúton is mindenkinek) hozzájutottam Rachel Ward - A menekülés (Számok 1) könyvhöz, ami nem sokáig "porosodott" az olvasatlanok polcán, utána viszont annál nehezebb volt írnom róla, mert valljuk be, kissé felkavaró olvasmány :).
A Pongrác kiadó jóvoltából (itt is szeretném megköszönni) megkaptam a Silvano Agosti - Pinokkió visszatér című meséskönyvet, ami meglepett, és ez sem állt sokáig azon a bizonyos "olvasatlan" polcomon, hamar sebtében elolvastam, hogy átkerüljön az olvasottakhoz :)
Természetesen karácsony, a szeretet ünnepe, meg az ajándékozásé. Magamtól magamnak nagy meglepivel készültem: Alex Flinn - Beastly (A szörnyszívű). Hát igen, ha már egyszer ennyire mesemániában szenvedek, meg Gigi már megint nem bírt magával, akkor lássuk a medvét alapon kaptam egy szőrös szörnyeteget, akinek a története elvarázsolt, és példával rukkolt elő, meg persze sok minden mással is ;) Nem csak magam ajándékoztam meg, a szüleimtől is kaptam két kötetet: Melissa Marr - Veszélyes játék + Veszélyes álmok (vagyis a Tündérvilág 1-2 -őt). Ebben is némileg Gigi keze nyomát érezheti a világ, ő hívta fel rá a figyelmemet, Amadea meg elérte, hogyszavazzak nála a borítóra, ami csodaszép (fent volt nála a listában) :) (mondjuk ez a Beastly borítójára is igaz, de az most mellékes). Az első kötet megismerése nem váratott sokat magára...
Még két könyvet említenék meg, amit szintén olvastam a hónapban (a Pinokkió, a Beastly, A menekülés és a Veszélyes játék mellett), ez pedig P.C.Cast+Kristin Cast - A vad (Éjszaka háza 4) és J. Goldenlane - Éjfél. Az Éjszaka háza 4 -re Gigi beszélt rá, hogy olvassam már el, ugyanakkor a könyv nem okozott csalódást, az előző kötetek miatt már sejtettem, mivel állok szemben, ellenben az Éjfél igazi rejtély volt számomra. Goldenlane -től már olvastam vérfarkasokról, lovagokról, boszorkányokról, tündérekről, de vámpírokról még nem... Szóval ért is meglepetés a könyv olvasása közben és nem is :D
Ebben a hónapban aztán minden volt: könyves játék, egy kis indulatosság, némi békesség, a szeretet ünnepe (alias karácsony) és sok-sok olvasás :D
Lobo elindította a "Csökkentsd a várólistád 2011" játékot, amiről szintén van egy részletező cikkem, továbbá a jobb oldali sávban láthatjátok az én csökkenteni kívánt várólistámat, és jelzem majd rajta, éppen melyik könyv került le :) 12 hónap, 12 könyv, ami remélhetőleg előbb elfogy, mint az év hónapjai ;) Csökkentsetek várólistát ti is!
És ha már várólistáknál járunk engedjétek meg, hogy felsorakoztassak 3 kötetet, amik lekerültek Lena91 listájáról:
  1. J.R.Ward - Éjsötét szerető
  2. J.R.Ward - Síron túli szerető
  3. Kathy Lette - Hogyan tegyük tönkre a férjünket
Ez azonban egy rendhagyó hónap zárása is és nem csak az ünnepek miatt. Mikor egy-egy hónap véget ér, következik egy új. Csakhogy december végén nem csak hogy új hónapot, de új évet is köszönthetünk.
Ez úton kívánnék mindenkinek boldog és sikerekben gazdag új esztendőt, sok könyvet, olvasást, és minden jót! Egy vagonnyi könyvet a hét minden napjára, meg ha belefér, akkor egy lakatlan szigetet is végtelen sok idővel felszerelve!
Találkozzunk 2011 -ben is!
Folytatás...

2010. december 28.

Melissa Marr - Veszélyes játék (Tündérvilág 1)

0 megjegyzés

Fülszöveg
A tündérek kedvesek és bájosak? Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek. Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket… Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket! Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel! Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket! Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle? Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát. Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása – erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Erre a kötetre Gigi hívta fel a figyelmemet, ő mondta, hogy a Kelly kiadónál meg fog jelenni, és azóta már a könyvesboltok polcairól figyel a 2. kötete is. Nem sokáig figyelt a könyvespolcomon ez a könyv, ennek ellenére mégsem érzem úgy, hogy a kedvenceim közé fogom sorolni. No de kezdjük az elején:
Adott nekünk Aislinn (Ash), aki 17 éves, látja a tündéreket, de ezt a képességét a nagymamáján kívül senkivel sem oszthatja meg. Adott nekünk még Seth, aki ember, és Ash szívesen tartózkodik nála, mert biztonságosnak találja a fiú közelségét, és az otthonát.
Aztán egy szép napon minden felfordul, mikor a képbe lép Keenan, a tündér, aki elkezdi követni a lányt, beiratkozik az iskolába is és Aislinn érzi a veszélyt. Az addigi szabályok megváltoznak, ahogy a tündér a közelébe kerül, és már semmi sem ugyanolyan, mint régen. Aislinn megtudja, mit rejt a múltja, a jelene illetve mit tartogat számára a jövő. Belekerül egy veszélyes játékba, amiből nincs kiút... Vagy mégis?
A könyv elején problémát okozott az, hogy kicsit kuszának éreztem, és nem értettem semmit, aztán a lány elkezd beszélni, közben vannak nézőpontváltások, és látjuk Keenan oldalát is (ami a könyv előnyére is válik szerintem, meg nem is), és elkezd tisztulni a kép. Ne értsen félre senki, az, hogy a nézőpontok váltakoznak, szélesíti az olvasó látókörét, és jónak tartom, mert nem csak egy szemszöget látunk, nem csak azoknak az eseményeknek vagyunk tanúi, ahol a főhős is ott van (mint E/1 -nél), hanem egyes dolgok mögé is betekintünk, amiről a főhős esetleg nem is tud.
Ami még kicsit zavart, az a rengeteg előbukkanó név. Egyik barátot innen rángatják elő, a másik tündért amonnan, és pár fejezet után már annyi névvel kell megbarátkozni, mintha már alapjában véve tudnunk kéne, hogy ki kinek a kicsodája - éppen ezért helyenként erőltetettnek/mesterkéltnek találtam néhány szituációt. Aztán elkezd apadni a nevek száma, és a könyv végére tényleg már csak a fontosabb fő- és mellékszereplők maradnak a színen.
A történet önmagában nem rossz, tetszett, és a kidolgozással is csak imitt-amott akadt össze a "bajszom", de a végénél (az utolsó végeharcolós jelenetnél) körülbelül ugyanaz fogott el, mint az Evermore -nál annak idején: az írónő csak gyorsan le akarja zárni valahogy, és kész. Nem éreztem a feszültséget, hogy vajon túlélik e a jók, mert egyszerűen nincs rá idő: gyorsan lezárja, és puff...
A végén az odasnittelt Epilógusnál meg annyi kérdés maradt a fejemben megválaszolatlanul... Ott már csak pislogtam, hogy oké, akkor ezekkel most mi van, miről maradtam le?
Ami azonban megfogott, az az érzelmi háttér, ahogy a szereplők vívódnak, és a tündérek világának kidolgozása.
Összességében nézve az egész könyvet: nem találtam benne kedvenc szereplőt, aki mégis némileg kiemelkedett nálam az Keenan volt. Az alapsztori tetszett, és a tündérek világa is igazán mesés. Arra azért kíváncsi leszek, hogy a folytatásból kiderül e az, ami számomra az első kötet után még kérdőjelet varázsolt a fejembe.
Ami azonban biztos: a borítója nagyon tetszik (elől, hátul, gerincen, mindenhol), örülök neki, hogy a kiadónak sikerült "megszereznie" :)
Folytatás...

2010. december 24.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

12 megjegyzés


Mindenkinek békés boldog ünnepeket és kellemes karácsonyt kívánok!

Jó olvasást, sok könyvet és jó bejglievést!
Folytatás...

Alex Flinn - Beastly - A szörnyszívű

2 megjegyzés

Fülszöveg
„Ínycsiklandó szerelmi történet…az örök romantikusok a világ minden részén élvezni fogják” – Anette Curtis Klause, a Vér és csokoládé szerzője.
Egy szörnyeteg. Nem farkas vagy medve, gorilla vagy kutya, hanem egy teljesen új faj, ami két lábon jár – egy karmos-agyaras teremtmény, akinek minden testrészét sűrű szőr fedi.
Azt hiszik, ez egy tündérmese? Nincs olyan szerencsém. New York Cityben vagyunk. És a jelenről beszélek. Nem baleset ért, és nem valami betegség támadott meg. De örökre ilyen torz maradok, hacsak meg nem sikerül törnöm az átkot.
Igen, az átkot, amit az irodalomórámra járó boszorkány bocsátott rám.
Hogy miért változtatott szörnyeteggé, aki nappal elrejtőzik, éjszaka pedig az utcákon settenkedik? Elárulom. Elmesélem, milyen voltam Kyle Kingsburyként, olyasvalakiként, aki mindenki lenni szeretne, gazdagon, tökéletes külsővel és tökéletes élettel. Utána elmesélem, hogy váltam tökéletesen…szörnyeteggé.


Ismeritek a Szépség és a Szörnyeteg meséjét? A könyv ezt a mesét hivatott átdolgozva, kicsit modernebb verzióban visszaadni. A klasszikus mesehős helyett egy gazdag, elkényeztetett srác hihetetlen átváltozását mind külsőre, mind belsőre, nagyon is hitelesen...
Ami először megfogott a könyvben, az a hihetetlenül szép borító. A képeken nem látszik, de a rózsa és a szöveg kissé kidomborodik, és a valóságban sokkal jobban tetszik, mint a képeken, amiken csak felületesen látszik.
A történet egy csoportos chatbeszélgetéssel kezdődik, ahol megismerkedhetünk mindenféle mesehősökkel: a Grizzly sráccal, aki két lány közül válogat, a sellővel, aki beleszeret egy emberbe, és a hangját adná lábakért cserébe, a békává varázsolt herceggel és természetesen főhősünkkel, a szörnyeteggel.
Kyle elmeséli, hogyan és miért vált szörnyeteggé, ki hogy viszonyult hozzá átváltozása előtt és után, és persze, hogy milyen változásokon ment keresztül, és mi lett végül a megoldás.
A történet nem okozott sehol sem meglepetést, az emberek tipikus amerikai filmekből megismert viselkedést tanúsítanak, és a történet kimenetele sem megdöbbentő, ellenben az írás, a stílus és a többi viszi előre az olvasót, letehetetlen. Pár óra alatt a végére értem, mert rövid, könnyű történet. Noha a végén van egy romantikázós rész, ami nem az én stílusom/műfajom, mégis mesésnek találtam, és illett is oda, ennyi talán még belefért.
Örültem, hogy a Könyvmolyképző kiadó előbbre hozta a kiadást, és hogy ráadásul remek a fordítás, igényes a könyv, és csak egyet sajnáltam: hogy rövid.
De hát ez legyen a legnagyobb hibája, nemigaz?
A csoportos chates részek tetszettek a legjobban, és kíváncsi leszek, kihagyják e a filmvásznas verzióból, ami nyáron kerül a mozikba. Már a trailerből kiderül, hogy mi a legnagyobb változtatás/eltérés - a szőrözés -, de ettől függetlenül várom.
Addig is azonban, míg nem jelenik meg a film, mindenkinek tudom ajánlani a könyvet, mert egy könnyed, humoros, fantáziával átszőtt modern mese mindenkinek kell, ráadásul sokat tanulhatunk főhősünktől, aki rengeteg igazságot fogalmaz meg szörnyélete alatt:
Mert sosem késő megváltozni, és változtatni a hibáinkon. Minden csak az akarat kérdése és azé, hogy megtaláljuk e a magunk boszorkányát, aki aztán a helyes útra lök minket, avagy sem ;) Változzatok most, mielőtt egy boszi titeket is elvarázsol, és legközelebb már bundában ébredtek ;) Hagyjátok, hogy a Beastly elvarázsoljon titeket is :D
Folytatás...

2010. december 21.

P.C.Cast + Kristin Cast - A vad (Éjszaka háza 4)

0 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERES)
Zoey Redbird irigyelt kiválasztottból egyszerre kitaszítottá válik. Három pasijából egy meghalt, kettő pedig örökre meggyűlölte. Barátai hátat fordítottak neki, csak az emberré változott Aphroditében és a vörös vámpírrá lett Stevie Rae-ben bízhat. Az ő segítségük azonban kevés lesz Neferet ellen, aki hadat üzent az embereknek, és arra készül, hogy vérbe borítsa az egész világot. Zoey tudja, hogy ezt mindenáron meg kell akadályoznia, arról azonban fogalma sincs, hogyan. És amikor azt gondolja, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, Aphroditének látomása támad, amelyből az derül ki, hogy egy ősi gonosz készül újra testet ölteni... „És akkor meghallottam. Egy holló kezdett vartyogni olyan közel hozzám, hogy látnom kellett volna a hozzám legközelebbi fa árnyékos ágai közt. Kiáltására azonnal válaszolt egy másik, majd egy harmadik. Leírhatatlanul félelmetes volt a hangjuk. Hirtelen megértettem, miért hívják őket Hollómásoknak. Első hallásra könnyen össze lehet téveszteni a hangjukat egy hollóéval, de ha jobban odafigyel az ember, rájön, hogy ezek valójában nem madarak, és amit hall, abban a halál, a rettegés és az őrület hangjai keverednek. A meleg, kellemes szellőt jeges üresség váltotta fel, mintha egy sírkamrába léptem voltam. Ereimben megfagyott a vér. Nala kitartóan fújt, és vállam felett a hatalmas tölgyek körüli sötétséget fürkészte, amely máskor ismerős és barátságos volt. Ma éjjel azonban nem. Ma éjjel szörnyek lakoztak benne. Önkéntelenül is meggyorsítottam a lépteimet, és kétségbeesve néztem körül, hátha megpillantok valakit a vámpírjelöltek közül, akik az előbb még körülvettek. De Nala meg én azóta befordultunk a sarkon, és teljesen egyedül maradtunk az éjszaka kísérteties teremtményeivel. A hollók ismét vartyogni kezdtek. Hangjuktól felállt a szőr a karomon és a tarkómon. Nala felmordult, és ismét fújt egyet. Szárnyak verdestek körülöttem, olyan közel, hogy felkavarták a hideg levegőt. Aztán a szagukat is megéreztem. Bűzlöttek, mint a rothadó hús. Halálos, émelyítően édes illat csapta meg az orromat. A szívem a torkomban dobogott. Számban éreztem a félelem fémes ízét.” A Vad az Éjszaka Háza-sorozat negyedik kötete. Hátborzongatóan izgalmas olvasmány!


!!!A HARMADIK KÖTETRE NÉZVE SPOILERES!!!
Ezzel a könyvvel sikerült ismét új tapasztalatokra szert tennem. Az elején kiütött a történet, a végén pedig nem tudtam meglepődni, de okozott némi pozitív csalódást, ami haladásnak minősül.
De hát akkor kezdjük tényleg a legelején. Zoey magányos, és minden panaszát egy lóval, Persephonéval osztja meg. Szépen taglalja neki, hogy a barátai (tényleg így van a könyvben) "seggfejek", mert hogy mernek nélküle enni, meg őt kizárni a társaságukból? Ennek előzménye ugye a harmadik kötet, ahol is Zoey semmibe nem avatja be a barátait. Engem irritált, hogy a csaj csak magával foglalkozott végig a regény folyamán, abba bele sem gondolt, hogy a barátai a saját részükről jogosnak érezhetik a felháborodást...
A másik, amivel eddig ugye bajaim voltak a sorozat folyamán: Z. pasiügyei. Ebben a kötetben ugyan mérséklődik (ismét csak a harmadik kötetre hivatkoznék, ahol ugyebár feloszlik a hárem), de ez korántsem jelenti azt, hogy eltűnt volna. Új diák (természetesen fiú) érkezik az iskolába.
Z és a srác megismerkedésének/találkozásainak tematikáját így tudnám leírni:
1. találkozás: Z. meglátja az új csávót, új csávó meglátja Z. -t, Z. megtudja a csávó nevét, Damien megmutatja az új csávó szobáját (ergo: elválás) => kapott információ: a csávó neve, az állata és annak neve, legfőbb hobbija, továbbá az eszébe villant, hogy a csávó hányadéves... (hogyan? nem tudom...)
2. találkozás: Z. meglátja a csávót, a csávó meglátja Z.-t, Z. már tudja, hogy halálosan bele van zúgva a csávóba, váltanak két szót, majd jön az elválás...
Ez után az elválás után hosszú ideig ki van írva az új csávó a képből, de Z. -t nem érdekli más, minthogy végérvényesen belezúgott az új srácba, és képtelen elfelejteni stb... stb... stb...
Nah, az ilyesmire mondom azt, hogy nem létezik. Persze, van szerelem első látásra, biztosan, de ez annyira irreálisan van megfogalmazva és leírva, hogy ezen már csak sírni tudtam, hogy "ne, már megint?" Ráadásul az elején van egy olyan megfogalmazás, amitől olyan érzésem támadt, hogy Jack -nek is konkurenciája lesz Zoey ("Damien olyan cuki...")
Erik visszatér a suliba, hogy még bonyolódjanak azok a bizonyos pasiügyek. Természetesen Erik mindenki mással barátságos, Z. -vel szemben pedig kimért, mikor beszél vele. Z. fejében ismét csak egy jelzőt tud ráaggatni Erikre (idézem): "Seggfej". Eriket sokszor illeti ezzel a jelzővel, de kérdem én: mire fel? Megcsalta Eriket, és ezek után azt várja a csávótól, hogy boruljon a lábai elé és könyörögjön a csajnak, hogy fogadja vissza, és kérjen bocsánatot, hogy rajtakapta, amint épp a tanárával... ehem? A végén pedig Z. elhiteti Erikkel, hogy ő (Z.) az áldozat... *sóhaj*
Ami még megragadta a figyelmemet: kicsit hülyének éreztem magam olvasás közben, mintha még egy a világot felfedező kisgyereknek magyaráznák a sorok a dolgokat. Szinte deffiniálja az "étkező" szót, amit szerintem még egy általános iskolás gyerek is tud értelmezni. Ha iskolán belül mondjuk azt, hogy étkező, naná, hogy mindenki a menzára gondol... Na meg a többi zárójeles megjegyzés, és a szájbarágós részek... Azokkal már tényleg nem tudtam a végére mit kezdeni.
Z. és az önkritikája: Z. leribancozhat másokat, neki eddig 3 pasija volt, de ő nem ribanc. Megcsalja Eriket, aki ettől a szemében seggfejjé válik, de az, hogy ő megcsalta a csávót, az nem számít, abban ő csak áldozat volt, pedig az emberben (ezt a negyedik kötetben hangsúlyozzák többször is) van szabad akarat. És ha ez még nem lenne elég, logikai bakik miatt teljesen gondolatolvasónak tűnik a lány...
A kötet közepén pedig már tényleg azon gondolkoztam, hogy minek ennyi lény egy könyvbe? Az írópáros keveri a mágiát, a vámpírokat, a szellemeket, az angyalokat, a nefilimeket, meg a mindenféle hitvilágokat. De kérdem én: minek kell ez az egész ide? Angyalokat rakni egy vámpírsztoriba? Persze, a körítés kivételesen jó volt hozzá (mármint a próféciás rész, meg a legenda-nagyi-módra), de valahogy mégsem találtam a helyét a történetben. Ráadásul a legenda elmesélésénél rájönnek, hogy mi a szerepe benne Z. -nek, meg a többi érintettnek, és valahogy olyan érzésem támadt, mintha ezek a vámpírok valójában nem is vámpírok akartak volna lenni, hanem angyalok, meg valamiféle boszorkányok. Magyarán: a vámpírvonulatot annyira nem lehet benne érezni, mint mondjuk a mítoszok és a mágia világát. Nem értem, hogy ez a sorozat miért nem lett inkább boszorkányiskolás? De ezt nem az én tisztem megjelölni, ellenben a könyvekből hiányzik a vámpír, és túl sok a mágus. Ha ez egy vámpíros sorozat, akkor célszerű, hogy tartsunk benne vérszívókat, nem? (Most bárki, aki olvasta mondhatná, hogy de hát volt benne vérivás is: tényleg volt, de ezek pizzán élnek, meg "barna üccsin", a vér az egy kissé elhanyagolt cucc.)
A szereplők még mindig felszínesek és számomra túlontúl gyermetegek, tényleg nem tudtam őket komolyan venni, erőltetettnek találtam a folytonos káromkodást, nem éreztem át a helyzet súlyosságát, sem pedig Zoey lelki világát. Ellenben volt a könyvben egyetlen pont, amikor azt mondtam, hogy "jé, tényleg tök sok bajjal kell megküzdeniük", ugyanakkor valahogy ez mégsem került nálam annyira előtérbe. Ellenben az, hogy Zoey végig a figyelem középpontjában van, hogy felszínes, hogy rajta kívül a világon mindenki rossz, hogy rá senki soha semmilyen körülmények között nem képes gondolni stb... komplexusokkal küszködik, a barátai ímmel-ámmal legyeskednek körülötte, és főhősnőnk egózik egy csomót, nah, az átjött. Ugyanakkor a "nagyon különleges vámpírjelölt vagyok, nem várok különleges bánásmódot" részt már kevésbé tudták nekem bemagyarázni.
Ez az első kötet, ahol ki tudom jelenteni: jópár helyen egyetértettem Aphroditével, és fogalmam sincs, hogy miért erőltetik vele szemben ezt a ribancozást, mikor baromi sokat segít nekik, de hát a hálátlanok csak szidják... A barátok helyett ő még a leggyakrabban látható szereplő Z. mellett. Tetszik, ahogy bevágja Z. -nek, hogy mennyire ostoba, hogy erre meg arra nem jött rá :D (mondhatnám: szívemből szólt)
Összességében tekintve az eddig olvasott 4 rész közül fogalmam sincs, hogy ez hova illene be... Azt hiszem az is közrejátszik, hogy a sorozatokban a páros kötetek nálam nem valami nyerőek, de hát itt kiváltképp nem volt az. Azt viszont el kell ismerni, hogy a végén volt egy pont, mikor a cselekmény nagyon kitalálható volt, valahogy mégis elkapták az írók a megfelelő ritmust, végre klappolt a látvány, a párbeszéd stb... Azt sajnáltam csupán, hogy ez nem tartott hosszú ideig :(, de legalább felcsillant a remény szikrája, hogy a következő kötetben talán... talán... talán...
Folytatás...

2010. december 15.

Silvano Agosti - Pinokkió visszatér

4 megjegyzés


Fülszöveg

Éjszaka van. Egy fiú kopogtat egy kislány ablakán, és bebocsátást kér. Azt állítja, hogy ő Pinokkió – és olyan dolgokat tud, amiket a kislány még csak elképzelni sem mer. A két gyerek kiszökik a városba: különleges, veszélyes és meghökkentő találkozások, felfedezések, barátságok várnak rájuk az éjszakában.

A Pinokkió visszatér egy gyermek szemével csodálkozik rá a világ dolgaira, mentesen mindenféle társadalmi és kulturális előítéletektől.










A Pongrác kiadó honlapján volt a "Tele van a puttonyom" játék, és ezt a kötetet ott sikerült nyernem.
A fülszöveg kissé megtévesztő, ugyanis én arra számítottam, hogy egy amolyan "alternatív Pinokkió" történetet fogok olvasni - vagy mondjuk úgy "Pinokkiót másként". Szeretem a meséket, és ezzel a lendülettel vetettem bele magam az olvasásba, a történet azonban korántsem vett olyan irányt, mint ahogy eleinte gondoltam. Adott egy kislány, akihez bekopogtat egy fiú azt állítván, ő Pinokkió. Eléri, hogy a kislány kimenjen vele az éjszaka közepén, és megmutatja neki a város "esti" oldalát, amit nevezhetnénk akár "sötét" oldalnak is, ugyanis közben mindenféle figurákkal találkoznak. Ilyen például: drogos, betörő, becsületes dolgozó ember, rendőrbácsi, aki az elszelelt betörőt keresi, tűzoltók, nyugdíjasok, cirkuszosok, prostituáltak (vagy ahogy a könyvben nevezik "éjszakai pillangók"), maffia, vandálok, háború, fegyvergyár, koldusok, szerzetesek stb...
A könyv eleje tényleg mesélősen indul, aztán bejön az első csavar, aztán a következő és a következő... Nem éreztem helyénvalónak, hogy egy mesekönyvbe olyanok kerüljenek bele, mint az éjszakai pillangók, meg a betörő, meg a drogos, meg a maffia stb... és sokszor ezeket pozitív színben tünteti fel az író. Ilyen például az, mikor a betörő elmeséli, hogy nap közben nem kell dolgoznia, csak este, bemegy néhány gazdag emberhez, elvesz ezt-azt, és máris megvan másnapra a betevő falat. Bezzeg, mikor a keményen dolgozó pékekről esett szó, akkor az már korántsem tűnt vonzónak a gyerekek szerint, mert ők reggeltől estig kenyeret dagasztanak, sütnek stb...
A könyv eleje és vége viszont aranyos volt, továbbá tetszettek benne az illusztrációk :). Valamiért mégsem adnám olyan nagyon kicsi gyerek kezébe a kötetet, mert persze, komolyabb fejjel az ember érti, hogy miről van szó, de egy kisgyerek még nem tudja ennyire elkülöníteni, hogy - maradva a példánál - betörőnek lenni nem épp helyes. Persze a kötetben is ott van, hogy a rendőr üldözi, és hogy büntetés jár érte, de annak a betörőnek mégis csak sikerült elszelelnie...
Mindenesetre az igényes kiadás, és a szép sziluettes illusztrációk miatt öröm benne gyönyörködni...
Folytatás...

2010. december 13.

Rachel Ward - A menekülés (Számok 1)

2 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERES)
Jem tizenöt éves, londoni lány, zűrös kamasz. Mióta az anyja kábítószer túladagolásban meghalt, egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül. Tudja, hogy semmi sem tart örökké, sőt egészen pontosan tudja, meddig tart ez az egész. Nem létesít kapcsolatot az emberekkel, próbál nem a szemükbe nézni, és őrzi a titkot már tizenöt éve. "Mindenkinek van a szemében egy szám, de gondolom én vagyok az egyetlen, aki ezt meg is bírja látni. Amúgy, én se csak úgy egyszerűen látom őket, persze, hanem valahogy ott vannak. A levegőben vannak. Vagyis inkább úgy belülről jelennek meg nekem. Érzem ezeket a számokat. Valahol a szemem mögött érzem meg őket. De azért ott vannak, tényleg. Nem lényeg, ha nem hiszel nekem, attól még ott vannak. És tudom is mit mutatnak. Akkor értettem meg, amikor az anyám meghalt." London egyik külvárosi negyedében szegődik Jem mellé Spider, a nyurga és izgága fekete srác, aki megpróbál a társa lenni. De el lehet-e mondani valakinek végre a számok és a halál titkát? Mi történne, ha mindannyian előre ismernénk halálunk időpontját? Rachel Ward egy lebilincselően izgalmas és meglepően mai nyelvezetű regény lapjain fogalmaz meg igazán fontos kérdéseket életről, halálról, sorsról, szerelemről, különleges képességekről. Olyan területre érkezünk, ahol el kell hagynunk a megszokott értékek hagyományos szilárd talaját. És szembe kell néznünk a kérdésekkel, akkor is, ha tudjuk, a szemünkben ott vannak a számok.


Számok. Minden ember szemében ott vannak, és a haláluk napját jelölik meg. Jem nem tudja, hogy csak ő látja e őket, vagy van még rajta kívül más is, aki látja? A számok befolyásolják az életét, nem akar az emberek szemébe nézni, kapcsolatokat kiépíteni másokkal, nehogy túlzottan kötődjön hozzájuk. Nehezen viseli az emberekkel való fizikai érintkezést is, továbbá képtelen beilleszkedni az emberek közé.
Azonban minden megváltozik, mikor találkozik Spiderrel, a fiúval, aki úgy tűnik, levakarhatatlan, és szintén amolyan magának való figura.
A könyv hangulata alapvetően nyomasztó, mindenféle témákat így vagy úgy felhoz - mind például a bőrszín szerinti megkülönböztetés, kiközösítés, kábítószer-probléma, beilleszkedési és magatartási gondok stb... -, az alapötlete pedig kreatív, és noha rengeteg dolgot sűrít magába, ez valahogy eloszlik a tartalomban, és nem zavaró, hogy sok mindent fel akar tárni az olvasó előtt. Tényleg olvastatja magát, mert az olvasó várja, hogy egy-egy fejezet után még milyen fordulatot képes beletenni az írónő. Aztán elérkezünk a tetőponti jelenethez, ahol minden szál összefut, és teljesen letöri az egészet. Olyan, mint egy hullámvasút: szép fokozatosan építi fel a történetet a tetőpontig, aztán hirtelen mélyrepülés váltja fel. Olyan hatást keltett számomra, mintha az írónő megtervezte volna addig az eseményeket, aztán nem tudott belőle kimászni, ezért csak odakanyarított valamit, hogy valahogy elterelje végre a szereplőket arról a helyszínről. Utána a történet ismét a megszokott mederben folytatódik, kerek lezárással, megható pillanatokkal stb...
A végén nem lepődtem meg túlzottan, valahogy számítani lehetett rá, de ennek ellenére nem rontott semmit a könyv értékén. Lezárja az egész sztorit úgy értve, hogy akár önálló kötetként is megállná a helyét, nem hiányzik utána a folytatás.
Egy elsőkönyves írónő első könyve, ami kissé meg is látszik rajta. Engem néhol zavart az, hogy filmszerűen snitt, és teljesen máshol/máskor folytatódik a történet, továbbá a végén volt egy olyan, hogy csak odavágott egy nevet, aztán egy oldallal később magyarázza meg, hogy az mégis kicsoda, addig meg csak sejtettem, hogy ki lehet az illető.
De! A kötet összességében nézve kerek, egész, a botlások ellenére is letehetetlen darab, engem nem hagyott nyugton ülni a babérjaimon, csak úgy "faltam az oldalait". Egyik szereplő sem érintett meg különösebben, nem tudok közülük kedvencet megnevezni, ellenben fellelhető némi jellemfejlődés. A történet fordulatos, izgalmas, van benne némi románc is, ami azért nincs túlzásba víve.
Azon azért csodálkozom, hogy a hátlapon 12 éves karikás jelzés található, mert sok helyen előfordulnak káromkodások, ennek ellenére egy 15 éves gyerek kezébe azért belenyomnám, hogy inkább ilyen módon tapasztalja meg az élet sötét oldalát, minthogy a saját bőrén kelljen megtapasztalnia...
A kötet a Lybrum kiadó gondozásában jelent meg, és azt még hadd írjam le, hogy a borítója nagyon tetszik. Egyszerű, mégis kifejezi a könyv lényegét.

A könyvet köszönöm Bridge -nek és a Lybrum kiadónak!
Folytatás...

2010. december 12.

"Várólista 2011"

0 megjegyzés



Lobo hirdetett a blogján egy aranyos kis játékot, aminek az a lényege, hogy válasszunk ki 12 könyvet, készítsünk belőlük listát, és olvassuk el őket 12 hónap alatt (2011 -ben).
Készítettem egy listát a nagyon régóta várólistán levő könyveimből, amit a jobb oldali sávban, betűrendbe szedve megtalálhattok. Megpróbálok legalább havonta 1 -et levenni erről a bizonyos listáról.
Csökkentsd te is a várólistádat!
Folytatás...

2010. december 10.

Szubjektív vélemény kontra fanatizmus

17 megjegyzés



Néhány hete - na jó, majdnem egy hónapja - Nima blogján volt egy olyan című cikkecske, hogy "Anti-Twilight: én kérek elnézést". Mint a cím is mutatja, nem éppen a népszerűvé vált sorozat mellett teszi le a voksot, de az alatta levő hozzászólások is rengeteg igazságot rejtenek/rejtettek.
Az ilyen, és ehhez hasonló blogpostok után természetesen jönnek a fanatikus rajongók, és megpróbálják az emberbe "beletukmálni" (beleplántálni), hogy miért nem tetszik XY könyve, pedig az milyen jó stb... szövegekkel próbálkozva. Vajon végiggondolják, hogy attól még, hogy ők ennyire körbeugrálják a könyvet, abban az esetben akinek nem tetszik, nem fog megváltozni a véleménye?
Bevallom, nekem is tetszett a Twilight, de Nima logikus érvelésével nem tudtam vitatkozni, igazat adtam neki. Hozzá kell tenni, hogy (még Nima cikke előtt) elvesztette nálam a varázsát a sorozat és szerintem ezzel nem vagyok egyedül, és én ezt a fanatikusan rajongóknak tudom be.
Most bárki felteheti a kérdést: miért? Nem akarom én bántani a sorozat rajongóit, de mikor elmentem moziba, hogy megnézzem a második részt - az első filmnél nem jutottam el a moziig, ott a DVD megjelenése után láttam csak a filmet -, baromira megbántam. Oké, hogy angol volt, magyar felirattal, de a folytonos sikítozás miatt szinte semmit nem hallottam, nem csak a szereplők beszédét, de a zeneszámokat sem, semmit.
Azt hiszem, hogy ez nem csak a Twilight-ra igaz. Minden könyvnek/írónak kialakul a saját rajongótábora, és számomra érthetetlen, hogy miért képtelenek elfogadni a fanatikusok, hogy nem feltétlenül tetszik mindenkinek az a könyv, amit ők bálványoznak.
Nekem például bejött Cassandra Clare Csontváros című könyve, és találtam róla olyan kritikát, hogy kiszámítható, sablonos, gondok vannak benne az írással, és ebből kerekített a blogger egy ún. lehúzó kritikát (ezt régebben olvastam, szóval már fogalmam sincs kinél), mégsem ugrottam neki kapát-kaszát ragadva, hogy hogy meri lehúzni. Az volt a saját egyéni véleménye, hogy neki nem jött be és pont, tudomásul vettem, hogy ilyen is van.
Az Éhezők viadala is ilyen volt számomra, arról nemrégiben olvastam szintén egy kissé negatív kritikát, mégsem kommenteltem tele a blogger cikkét, hogy neki ez most miért nem jön be?
Gigi cikke is hatalmas feltűnést keltett, néhányan gyorsan megrohamozták, hogy ez az írása egy "lejárató kampány". Én nem védeni akarom Gigit, senki ne értse félre, és persze, fogalmazhatott volna másképp is, de ilyen az ő stílusa. Aki már olvasott tőle más, negatív kritikát tudhatja, hogy ő mindig így ír, ha olyan könyv akad a kezébe, ami nem nyeri el a tetszését... Egyszerűen szubjektív, azt írja le, amit ő lát bele egyes könyvekbe, szarkasztikus modorral teszi, ami sokszor bántónak tűnhet, de ez a könyves bloggerek világa: valaki visszafogottabban ír, valaki nagyobb hévvel stb...
A lényeg, hogy mindenki a saját stílusában teszi, és mielőtt elítélnénk bárkit, előbb nézzük meg, hogy direkte kipécizte az adott írót/könyvet, vagy ez nála olyan megszokott, általános jelenség...
No igen, és ez megint más kérdés, hogy ki hogyan ír egy-egy könyvről, és mit. Van, mikor az ember elragadtatja magát, és vagy túlontúl jó, vagy túlontúl rossz dolgokat jegyez fel és aztán publikál.
Magamból kiindulva: rengeteget szoktam gondolkodni, milyen módon fogalmazzam meg egy-egy könyvnél, hogy tetszik vagy nem tetszik, mennyit áruljak el, hatvanszor átrágom magam azon, hogy milyen stílusban teszem, és gyakran megírom a postot, és aztán még háromszor kitörlöm (ha nem többször), mert pár órával később elolvasva már nem tetszik, ahogy és amit és amilyen sorban írtam, szóval kezdem elölről az egészet. (Azért hozzá kell tennem, hogy a végén úgy nyomom ki a postokat, hogy nem tetszik maximálisan, de már nem akarom halogatni tovább, mert akkor soha nem fog kikerülni :S)
Azt tartom, ha valaki egy könyvről (vagy bármi másról) csak annyit mond, hogy "jó" vagy "rossz", az nem vélemény. Fejtse ki, hogy miért! Ha valamit úgy húzunk le, hogy nincs hozzá nyomatékos érvünk, az pech, senki nem fog minket komolyan venni és tényleg csak egy "lejárató kampány" lesz. Az érvek nélkül hadakozó eleve olyan, mint a lovag, aki fegyvertelenül vonul harcba. (Azt hiszem, ezt mindenki beláthatja.)
A másik a túlzott rajongás esete, amikor meg órákon keresztül ömlengünk egy-egy könyvről, és mindig ugyanoda lyukadunk ki. Ez a ló másik oldalára való átesés tipikus esete.
Talán azért, talán sem, de az ilyesfajta rajongásról mindig az újdonságot találó kisgyerek jut eszembe. Nem tagadom, jómagam is sokszor érzem így: tetszik egy könyv, képtelen vagyok letenni, és nem érdekes, hogy másoknak nem tetszik, engem valahogy elvarázsol, és fogalmam sincs, hogy miért. Ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy felsoroljam a kedvenc jeleneteimet, és meséljek a kedvenc karaktereim nagy pillanatairól, de ezeket a postjaimban próbálom visszaszorítani ezt a fajta lelkesedést, hogy azért ott is legyen, meg mégse, ne vigyem túlzásba, de azért éreztessem is...
Néha azonban szükség van erre a gyermeki énre, különben az ember nem fog találni olyan olvasmányt, amit maximálisan megfelel az igényeinek. Hogy ez megint mit jelent? Azt, hogy minél többet tapasztal az ember, minél többet olvas, annál inkább ki tudja válogatni, hogy mi az, ami úgymond felemeli, fenntartja az érdeklődését, milyen stílus az, ami bejön neki stb...
Amivel még egyre többször összefutunk/összefuthatunk egy-egy negatív kritika olvasásánál a kommentek között az a rajongók olyan irányú szurkálódása, hogy: "Ha ezt lehúzod, írj ennél jobbat! Mutasd meg, te mit tudsz, ha csak fikázni bírsz!"
Erre meg csak azt mondanám, amit Gordon Ramsay mondott a Pokol konyhája című műsorában:
"Aki nem tud főzni, az tanítja."
Ebben a mondatban benne van az ígéret is, meg az eshetőség is. Attól, hogy valaki írónak nem válna be, attól még szeretheti a könyveket, felismerheti az ő értékrendjébe beillő darabokat, kiválogathatja az írói stílusok közül, ami neki nagyon bejön, meg azt, ami már kevésbé. Ugyanakkor nem jelenti feltétlenül azt, hogy aki olvas, az ne lehetne író. Nézzük meg a befutott írókat: egytől egyig mind azt mondják, az ember úgy válhat jó íróvá, ha baromi sokat olvas, mert ezáltal bővíti a szókészletét, árnyaltabban képes kifejezni magát stb...
Ami még gyakori előfordulás a fanatikusok ujjából, az az a mondat: "Lehúzod a könyvet, mert irigy vagy XY sikerére."
Eddig azt hittem, hogy a könyves bloggerkedés arról szól, hogy elmondjuk szubjektív, saját véleményünket a könyvekről, megpróbáljuk mások érdeklődését is felkelteni egy-egy számunkra elvarázsoló, elkápráztató darab iránt, és kifejezzük, hogy nálunk melyik kötet volt éppen egy negatív vagy pozitív csalódás.
És itt jön még egy szál: a negatív kritika legalább annyira vonzza az embert, mint a pozitív kritika. Ez bizonyított tény, mert így működik az ember ;)
És hogy mire ment ki ez az egész postolás?
Arra, hogy védjek másokat? Nemigazán, mivel azt hiszem, minden blogger belekalkulálja, mikor publikál valamit, hogy ez másoknak nem feltétlenül tetszik, továbbá azt hiszem, hogy mindenkiben van annyi erő, hogy megvédje magát, ha kell egy-egy "véleménycsatában".
Esetleg arra ment ki a post, hogy a fanatikusokat lehurrogjam? Erre a válaszom szintén az, hogy nem. Remek dolog rajongani dolgokért, én is szoktam - nem is kicsit, a környezetem már csak tudja, hogy olyankor milyen elviselhetetlen vagyok. Mégis képes vagyok magam visszafogni, és aki nem rajong azért, amiért én, ő pedig tolerálja a heppjeimet.
Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy attól még, hogy rajongunk bizonyos dolgokért (legyen ez könyv, vagy bármi más), attól még fogadjuk el, ha egy másik ember saját, önálló véleménye nem egyezik a saját elképzeléseinkkel, ha ő nem ugrál velünk együtt a vaníliafagyiért, mert ő a málnásat szereti. Ugyanakkor a málnásfagyi kedvelői se szegjék kedvét a vaníliafagyit szeretőknek.
Azzal zárnám soraimat, amit a régi nyelvtankönyvemben olvastam jó pár évvel ezelőtt (nem szó szerint idézve, csak a lényege az, amit leírok): ha vitára készülünk, előtte gondoljuk át, miről vitázunk, és milyen érveink vannak a téma ellen/mellett. Gyűjtsük össze ezeket, fogalmazzunk kereken, mikor a véleményünket fejtjük ki, és ne akarjuk mindenáron meggyőzni a másik felet az igazunkról, ne erőltessük rá feltétlenül a saját véleményünket a másikra, tudnunk kell, mikor kell visszavonulni: akkor, ha az érveink és az indoklásaink már nem állják meg a helyüket, vagy kifogytunk belőlük...


U.I.:Unalmas lenne a világ, ha mind ugyanolyanok lennénk, ugyanazzal a véleménnyel, de szerencsére a világ színes, és minden ember más és más látásmódot hordoz magával/magában. Az teszi csak érdekesebbé a dolgot, ha az eltérő színek keverednek, és a végén egy szép harmadik színt alkotnak együtt...
(Mint az a bizonyos vaníliafagyi, ami egybeolvad a málnafagyival, hogy egy harmadik, új ízt teremtsenek...)
Folytatás...

2010. december 9.

J. Goldenlane - Éjfél

0 megjegyzés

Fülszöveg

„Vámpírok pedig nincsenek. Kivéve, ha tévedek.” – óvatos vélemény a XX. század második feléből

„Másodszor is lelőttem. Erre már megkérdezte, hogy talán van vele valami bajom? Akkor lelőttem harmadszor is.” – egy önjelölt vámpírvadász emlékirataiból

„Bejött az ablakon, udvariasan bocsánatot kért, majd kiment az ajtón a szuterén felé. Akkor még nem is csodálkoztam, hát nyilván volt valami dolga arrafelé, ugye, csak később esett ám le, hogy nem látszott a képe a tükörben. Na, ez már rögtön gyanússá tette!” – Frici néni a harmadikról

„Menének, menének, míg nem az félelem erősen rájuk nem szálla. Akkor visszafordulának.” – „Az Fenevadat elpusztító dicső lovagok krónikája”, töredék, Bizánc(?)

„A vámpírtörténetek ideje lejárt.” – anonim megjegyzés a 124-es éjszakai járaton



A mágusok és vérfarkasok világa után kíváncsian vártam milyenek a Goldenlane-féle vámpírok. Először nem értettem, hogy mi a szituáció, amibe olvasóként belekerültem, olyan kétértelmű volt: egy régies teázással indul a cselekmény. A nyelvezet is kissé a múlt korokat idézi, és az egész hangulata olyan, mintha visszarepítene az időben, ahogy a lakók, a négy vámpír beszélget, mégsem tűnnek vámpíroknak, csak szokványos embereknek. A régi korokat a hatalmas kastély, egy Lord társasága, egy olyan birtok, ahol nincs áram stb... idézi vissza. Aztán főhősünk, Alexander és barátja, Richie elutaznak Londonba, ahol már ismerősebb a környezet, belép a modern világ, amit főhősünk régies nyelvezete miatt kicsit másképp mutat be, és az ember innen jön rá: ez egy urban fantasy, nem régi korokban játszódik, hanem vélhetően a jelenben, és a kastélyos jelenet csak egyfajta felvázolás, hogy a későbbiekben legyen valami támpontunk, hogy milyen a viszony a vámpírok között, ki kinek a kicsodája...
A történet igazándiból mégis akkor válik izgalmassá, mikor Alexander és Peter találkoznak, és megköttetik a fogadás, ami arról szól, hogy Alexnek egy hete van, hogy elcsábítsa Peter Merill barátnőjét, Katherinát. Ha veszít, ki kell állnia a napfényre, ahol hamuvá válik, ha viszont nyer, akkor Katherina (vagyis ahogy legtöbbször nevezik a regény folyamán: Nell) az övé, vagyis a lány meghal.
Ezek után sem kell azonban félni: a romantikus szál, a csábítós/udvarlós rész, és a vámpír csábítása ugyanis nem az amerikai szirupos változat, hanem visszafogott, elegáns forma, ahol az udvariasság, a jó modor játszik nagyobb szerepet, no meg persze Alexander fortélyai, hogyan tartsa távol Nell -től Petert. Persze a lány sem az az egyszerű eset: nyomoz Alex után, és folyton elutasítja a férfit, mégis visszamegy hozzá időről időre. Az óra ketyeg, és Alexnek egyre több bonyodalommal kell megküzdenie, amik zavarják őt a fogadás megnyerésében, azonban cseppet sem kell félteni főhősünket, mert mindenre van valami válasza, és "egy-egy mutatványa a ruhája ujjában".
Essen szó egy kicsit a szereplőkről. Valahogy sejtettem, hogy ha Goldenlane egy párost indít el az útjára, akkor az a már megszokott komoly-hebrencs párosítás lesz. Ez megfigyelhető a Farkastestvér című kötetében is (Christina a komolyabb, megfontoltabb, elővigyázatosabb, Christian a hebrencs, kötekedő) vagy a két balhé kötetben is (Q a nyugisabb, a komolyabb, míg Thani a játékos, komolytalan karakter). Itt sincs ez másképpen: Alex (a főhős, aki alapvetően meséli a történetet) a komoly, az eszét használó megfontolt, kimért karakter, míg Richie a folyton balhéba kerülő, kötekedő, olykor szarkasztikus, komolytalan szereplő. Mondanom se kell, hogy végig Richie volt a kedvencem, aki valahogy mindig oldotta a történetet. Kicsit olyannak láttam, mintha Christian Huntert összegyúrták volna Thanival: verekszik, kötekedik, lop, gyilkol, elferdít dolgokat, fenyegetőzik. Ami azonban hiányzott a másik két szereplőből, és új adalékanyagnak tekinthető Richienél az az, hogy felismeri az erőviszonyokat, és tudja, mikor kell megadnia magát, és visszavonulni, vagy épp háttérben maradni.
Amit kicsit furcsálltam az itteni vámpíroknál, hogy igen, megvolt a legtöbb vámpíros vonás, valahogy azért hiányzott nekem az, hogy oké, hogy nem kell enniük, meg inniuk, de hogy a vér sem szerves része a létfenntartásuknak(?). Ha vért látnak/éreznek, akkor persze elmerengnek rajta, de mégsem támadták le a sebesülteket csak azért, hogy szomjukat csillapítsák.
De hát ez legyen a legnagyobb hibája a könyvnek... Ettől még tetszett, és rengeteg az életre igaz gondolattal volt teletűzdelve, amik csak még érdekesebbé tették.
Ha valaki még nem olvasott Goldenlane könyvet, akkor azért érdemes elolvasnia, aki meg olvasott, annak meg azért ajánlom, hogy erről se maradjon le.
Folytatás...

2010. december 8.

Vidd hírét - A Viktória kiadó játéka

0 megjegyzés


“Újabb szórakoztató Susan Elizabeth Phillips regény jelent meg a Viktória Kiadó gondozásában. Egy biztos tipp a romantika szerelmeseinek.”

Részletek
ért klikk ide!

Mindenkinek jó játékot!

Folytatás...

Könyvcímes játék

0 megjegyzés

Hú, nagyon örülök, hogy megkaptam ezt a játékot.
Köszönöm Francicának!!!!

01 – A múlt év legjobb könyve

Richelle Mead - A halál csókja (Vámpírakadémia 3)
Cassandra Clare - Végzet ereklyéi sorozata
David Safier - Pocsék karma

02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad
Rob Thurman - Éjvilág
Charlotte Bronte - Jane Eyre

03 – Kedvenc könyvsorozat
Sok sorozat tetszik, de amik a kedvenceimmé váltak az:
Cassandra Clare - Végzet ereklyéi
L.K.Hamilton - Anita Blake vámpírvadász

04 – A sorozat kedvenc része
A Végzet ereklyéiből a Csontváros, és Anita Blake -ből egyenlőre A Kárhozottak Cirkusza :)

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől
Elég hosszú lenne a lista, mivel alapvetően kedvelem a humoros írásokat, úgyhogy most csak egyet jelölnék meg, méghozzá azt, amelyiket utolsónak olvastam, és felvidított.
Ez pedig: David Safier - Pocsék karma

06 – Szomorúvá tesz
John Grogan - Marley és Mi

07 – Leginkább alulértékelt könyv
Cassandra Clare Csontváros című könyvéről több helyen láttam, hogy azt mondják, túl kiszámítható a története és ezért lehúzták... Aki ismeri a teljes sorozatot, az már tudja: annyira nem is kiszámítható, mint az ember azt hinné...

08 – Túlértékelt könyv
P.C.Cast és Kristin Cast - Az Éjszaka háza sorozat




09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis(és még mennyire...)
Nicholas Sparks - Az utolsó dal (azért, mert nem áll hozzám közel a téma, de a végén képtelen voltam letenni addig, míg el nem értem az utolsó oldalt)

10 – Kedvenc klasszikus
Charlotte Bronte - Jane Eyre

11 – Ami nagyon nem tetszett

Többnyire vámpíros sorozatok (Az Éjszaka háza, Dark love stb...)

12 – Amit valaha szerettél, de most már nem
Tetszett Meyer Twilight- ja, de számomra elvesztette a varázst...

13 – Kedvenc író
Több általam kedvelt író is van. Akiktől többet olvastam, mint 1: J.Goldenlane, Neil Gaiman, Cassandra Clare, L.K.H.
(de még tetszik Rob Thurman írása is)

14 – Kedvenc könyv az írótól
Goldenlane - Isteni balhé (mert humoros, érdekes)
Neil Gaiman - Sosehol (modern mese rengeteg igazságtartalommal)
Cassandra Clare - Csontváros (mert meglepett)
L.K. Hamilton - A Kárhozottak Cirkusza (ehhez nincs mit hozzáfűzni)

15 – Kedvenc férfi karakter
Jace (Csontváros), márki (Sosehol), Caliban és Niko Leandros (Éjvilág), Adrian (VA sorozat), Christian Hunter (Farkastestvér), Casanova (Pocsék karma)

16 – Kedvenc női karakter
Thani (Isteni balhé), Lady Ajtó (Sosehol)

17 – Kedvenc idézet a könyvből
Ebből egész gyűjteményem van, de néhány kedvencem:
"A bölcsességekben az a furcsa, hogy mindig mások mondják és rád igaz..."
(Andrew Bellringer - Púpos sárkány 2)

"Idővel megtanulja, hogy szeressen minden jóságot, amit talál, a többit pedig megbocsássa."
(Orson Scott Card - A hetedik fiú)

"Nem az a lényeg, hogy végigmenj az úton, hanem az, hogy egyszer majd utolérd az elsőt, de legalább is megértsd, hogy miért ment arra, amerre ment."
(Andrew Bellringer - Hősellátó)

"A maga módján minden ember választott, és egyéni, meg nem ismételhető életet él."
(J. Goldenlane - Isteni balhé)

18 – Csalódtál benne
Christopher Moore - A leghülyébb angyal

19 – Legjobb adaptáció
Narnia Krónikái
Jane Eyre 1996 -os verziója

20 – Kedvenc romantikus
Tracy Chevalier - Leány gyöngy fülbevalóval

21 – Gyerekkori kedvenc
Charlotte Bronte - Jane Eyre

22 – Kedvenc saját könyved
Ez a lista túl hosszú lenne :) Minden saját könyvem valamilyen szinten a kedvencem, ha nem is a lapjain rejlő sorai miatt, hanem az miatt a történet miatt, amit akkor tudna csak elmesélni, ha beszélni tudna :)

23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra
Eric Crowe - Gorviki pokol (szegény már jó pár éve megvan, de még mindig a "nem olvasott" könyveimmel cimborál)

24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának
Nem is tudom, úgyhogy ez: Passz
25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni
Nem is tudom, nálam ez hangulatfüggő. Legtöbbször talán Thanival (Isteni balhé) és Lady Ajtóval tudnék azonosulni (mikor melyikkel) :)

26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben
Rob Thurman Éjvilág című könyve (emberek viszonya más emberekkel), illetve Neil Gaiman Sosehol -ja (merjünk segíteni másoknak, ne tartsunk a következményektől), továbbá Charlotte Bronte Jane Eyre -je.

27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben

Engem mostanában nehezen lehet meglepni könyvek lezárásaival, de Paul S. Kemp Éjfélmaszk -jának sikerült... Az első két kötet után azt hittem tudom, mi lesz a történet vége, mert végig ezt látni szem előtt, aztán a harmadik könyv végére érve csak pislogtam, hogy "ez a megoldás"?

28 – Kedvenc könyvcím
Éjvilág, Véres csontok, Farkastestvér

29 – Mindenki utálta, kivéve te
Nem tudom hogy volt e ilyen...

30 – Abszolút kedvenc könyv
Sok könyv van, amit szeretek, kedvenc, de egyet nem tudnék megnevezni, csak minimum 2 -őt... (Éjvilág, Jane Eyre)

Akiknek továbbadnám: Nancy, Gigi, Lena91, Mónika
Folytatás...

Beszélgetés egy vagy több íróval

0 megjegyzés



Köszönöm Nancy -nek a játékot.

A kérdés az, ki, vagy kik azok az írók, akiket kifaggatnék, ha találkoznék velük.

Hát, ha élesben oda kéne állnom eléjük, biztos, hogy szóhoz sem jutnék zavarodottságomban és izgalmamban.

Elméleti síkon eljátszadozva a gondolattal szívesen találkoznék Rob Thurmannel, akitől ugyan szerény kis hazánkban eddig egy könyv jelent meg, de nekem az egyik kedvencemmé vált az az egy is...
Ha visszautazhatnék az időben, akkor fölkeresném Charlotte Brontét, és megtudnám, mi Jane Eyre igazi titka.

Magyar írók (jobban mondva írónők) közül Goldman Júliát (J. Goldenlane) emelném most ki, akinek a fantasy világai mindig felvidítanak, és fölfelé kunkorítják a számat.

Ikerhatás, vagy sem, de én sem tudom már kinek továbbadni ezt a kis játékot, mert már mindenkit, akinek továbbadtam volna, az már megkapta...
Folytatás...

2010. december 7.

Kérdezz Richelle Meadtől!

0 megjegyzés



Sok helyen megjelent a hirdetés (gondolok itt közösségi portálokra, blogokra illetve a Vámpírakadémia hivatalos magyar oldalára), hogy lehet kérdezni Richelle Mead -től, a nagy sikerű Vámpírakadémia sorozat írónőjétől.
A lényeg az, hogy maximum 10 kérdést lehet feltenni az írónőnek, amikre válaszolni fog a magyar rajongóknak. Nem probléma, ha az ember nem tudja a kérdését angolul feltenni, az Agave kiadó erre is gondolt, tehát a kérdéseket magyarul is meg lehet fogalmazni.
A határidő hamarosan lejár, pontosan december 15 -én, úgyhogy addig mindenki, aki kíváncsi lenne, és kérdést szeretne feltenni az írónőhöz, illetve a részletesebb felhívásra, az kérhet infót vagy beírhatja kérdését itt: Kérdezz Richelle Meadtől!

Ne szalasszátok el ezt a lehetőséget, és tegyétek fel bátran a kérdéseiteket!
Folytatás...

2010. november 30.

Novemberben történt...

0 megjegyzés


Lezárult a november is a mai nappal. A blog élete most kicsit mozgalmasabbra sikeredett, mint az elmúlt hónapban és ennek nagyon, de nagyon örültem :D Köszönet érte mindenkinek, aki fellesett a blogra!!!
Az "Olvasás (2010)" oldalra felvezettem, mik is kerültek terítékre novemberben, ez szám szerint újabb 6 olvasmányt jelent erre a hónapra.
Megdöbbentő, és tőlem szokatlan módon a könyvvadászataim során összezsákmányolt kötetek közül (ebből volt 4 db) mindössze egy nem került a kezembe ebben a hónapban, ez pedig F. X. Toole -tól a Millió dolláros bébi.
Ugyanakkor antikváriumos nézelődésem során kezembe került Susanne Selfors - Mentsük meg Júliát! könyv, ami egyáltalán nem volt tervbe véve.
David Safier - Pocsék karma című könyve adott egy vidám délutánt. A Richelle Mead - Véreskü /Vámpírakadémia 4/könyvvel a polcomon elmondhatóvá vált, hogy megvan mindegyik, magyarul megjelent Vámpírakadémia kötet, és kíváncsian várom a folytatásokat ez miatt a 4-es kötetbeli "vihar előtti csend" okán.
Amik már alapból is a polcomon porosodtak, azok közül Paul S. Kemp - Éjfélmaszk -jával lezárult az Erevis Cale története trilógia, ami a "Sorozataim" fül alatt is felvezetésre került.
A Cassandra Palmer sorozat harmadik kötete is megjelent ugyan, én mégis csak a második (Karen Chance - Árnyak vonzásában) kötetig jutottam el ebben a hónapban.
Ami még említést érdemel, az a múlt havi nagy beruházásból a kezembe akadó J.Goldenlane - Csillagfény kötete volt, amivel most zárnám a sort.

És ha ez még nem lenne elég, megnyílt a hónapban Lena91 -gyel közös blogunk (részleteket erről ott olvashattok). Hozzá a következő könyvekről került leírás:
  1. Polly Shulman - Rajongás
  2. Richelle Mead - Vámpírakadémia
Decemberben remélhetőleg újabb érdekes olvasnivalókkal szolgálhatok, addig is mindenkinek jó böngészést, olvasgatást, nézelődést!
Folytatás...

2010. november 25.

Paul S. Kemp - Éjfélmaszk (Erevis Cale 3)

0 megjegyzés

Fülszöveg
Az árnyékok a Birodalom minden zugában elmélyülnek. A nap többé nem süt a férfira, aki elfogadta a lelkében lakozó sötétséget. Mire eljön az éjfél, Erevis Cale olyan messzire tévedt le az emberség ösvényéről, hogy talán soha többé nem járja emberként e földet. Mask isten kiválasztottjának lenni talán mégsem áldás, hanem inkább átok.















Ennél a kötetnél csak az volt kérdéses, hogy mikor kezdem el, mivel a második rész nemigazán nyerte el a tetszésemet, de aztán mégiscsak rászántam magam, és kissé meglepődtem...
A fülszöveg, lássuk be, nem árul el túl sokat arról, hogy miről is fog olvasni az, aki ezt a kötetet kezébe veszi, úgyhogy ejtsünk néhány szót a történetről. A quartet kalandjai ott folytatódnak, ahol az Estidő -ben befejeződtek. Immáron 3 -an folytatják útjukat (Cale, Magadon, Jak), hogy kiderítsék, mit akarnak az alakváltók, a Külvilági, és igyekeznek megállítani őket. Riven az alakváltókkal együtt szintén parancsot teljesít, de Rivenről nem lehet eldönteni, hogy kinek a parancsait követi (nem is árulnám el a regény egyik legfőbb szálának a kimenetelét). Új társaival mindig két lépéssel Cale és csapata előtt akarnak maradni, és ezért mindent megtesznek, közben pedig el akarják ültetni a Szövetfaló utolsó magját, hogy a Külvilági végre beteljesítse "fiainak" tett ígéretét, és megvalósítsa a világméretű terveit... de vajon mik is ezek a tervek? Mi is az a "Láng Koronája", amit annyira keres? És mi lesz a világgal, ha hőseink elkésnek? Riven akkor most melyik urat szolgálja: a Külvilágit, Maskot, Calet, esetleg egy ezeken kívülálló akárkit? A regényben mindenre választ találunk, minden szál elvarrásra kerül... vagy mégsem?
A trilógia lezáró része még mindig nem tudta ugyan felülmúlni az első részben nyújtott színvonalat, mégis ötletesnek találtam a történetet, a végén volt néhány nagyon szép jelenet, és ami még igazán megfogott az néhány helyütt a környezet bemutatása volt. A könyvben szerintem a legszebb jelenet az, amikor Cale "megküzd" a Külvilágival.
Amit sajnáltam benne, azok az eltorzított harcjelenetek, amikből elég volt egyet elolvasni, a következőknél ugyanaz történik, csak más-más helyszíneken - leszámítva természetesen a végső, nagy ütközetet, ami máshogy végződik, mint a többi. Azt hiszem a harcjelenetekkel leginkább az volt a problémám, ahogy bemutatta őket az író: monoton és sablonos volt, hogy minden harcnál mindenki halálos sebeket kapott, mindig ugyanonnan véreztek, gyakorta előfordultak a szóismétlések, pedig lehetett volna árnyalni őket. Ez kiváltképp igaz a karakterek cselekedeteinek/gondolatainak bemutatására, ugyanis a regény folyamán egy-egy szereplőre legalább 3 megnevezés mindig akadt, de egy-egy jeleneten belül sajnos mindig csak egy-egy elnevezést használt az író - többnyire, tehát azért van egy-két szakasz, ahol árnyalja, de ritka.
A tárgyak ide-oda rakosgatása, és az emberek helyzetének "ugrásszerű" változtatása már meg sem lepett, ezekhez hozzászoktam az első két kötetben.
A végén pedig nem csak a szereplők, de az olvasó is hatalmasat koppan - legalábbis nálam ez volt a helyzet -, mikor kiderül a Külvilági világrengető terve.
Persze ezzel a három kötettel Erevis Cale története csak most kezdődik el. Elárulták nekem, hogy ez csak egy előtörténet, és van még 3 kötet, amiben Erevis Cale kalandjai folytatódnak - immáron természetesen az új alakjában. Olvasgattam a fülszövegeiket, de hát mint ennél a sorozatnál már megszokhattuk: a tartalomról semmit nem árulnak el, úgyhogy teljesen zsákbamacska, hogy az ember mit fog a kezébe és hogy tudja még csavarni ezt a sztorit Kemp... az majd a folytatásokból kiderül...
Folytatás...

2010. november 18.

David Safier - Pocsék karma

0 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERT TARTALMAZ)
Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza. A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz… Az „átmeneti hangyaság” után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek… A német származású David Safier sikeres, többszörösen díjjazott forgatókönyvíró hazájában. A Pocsék karma 1 millió példányban fogyott Németországban, és több mint tíz nyelven aratott sikert fanyar humorával, és páratlan – „pasi által írt csajos könyv”- stílusával.

(SPOILER VÉGE)



Azt hiszem, hogy ez egy tipikusan átlagos sztori, átlagos szereplőkkel. Hány és hány történet kezdődik úgy, hogy valaki nem veszi észre, milyen remek élete van, aztán elveszti azt, és végül próbál mindent helyrehozni? A történet kitalálható, a szereplők jellemei is teljesen átlagosak, úgy viselkednek, ahogy várjuk, úgyhogy ilyen téren egyáltalán nem okoz túlontúl nagy meglepetést.
Amiért mégis megfogott az Kim öniróniája, ahogy elmeséli a saját kis reinkarnációs történetét, hogyan próbál meg leküzdeni mindent, hogy újra a családjával legyen. Ezek mellett megjelenik még Casanova, a csábítás nagymestere is, aki szintén reinkarnálódott. Néha be-bepillanthatunk az emlékirataiba, ami kissé megfűszerezi még humorral a történetet, néha viszont ő maga is szereplő, és egész poénos szituációkba keveredik a főhősnővel.
Azonban a humor mellett megjelenik még az az oldal is, amellyel az élet komolyabb dolgait is firtatja az író, mintha csak fel akarná hívni a figyelmet rá, hogy ne legyünk karrieristák, ne dobjunk el mindent a munkáért, ne adjuk fel a gyerekünket, a párunkat csak azért, hogy jól keressünk, és ne keressünk boldogságot más társaknál, hanem inkább nézzünk magunkba, és mentsük meg azt az életünket, amiből tulajdonképpen csak mi hiányzunk - hozzuk egyensúlyba a munkát és a családot. Ezek mellett felhívja a figyelmet arra is, hogy a külső megjelenés nem minden, ne legyünk felszínesek, és ne viselkedjünk úgy, mint valami diktátor, igyekezzünk segíteni másokon, mert - csúnya szóval élve - kifizetődő. Kifizetődő, mert jót tesz a lelki világunknak a tudat, hogy igen, segítettünk valakinek, akinek ettől most jobb, és a lényeg, hogy önzetlenül tegyük, amit teszünk, ne pedig hátsó szándékkal megközelítve.
Aki komoly irodalmi, lélekbúvár kötetre számít, annak csalódást fog okozni, de aki szeretne egy kicsit nevetni, és végigküzdeni magát Kim Lange -val a reinkarnációs létrán, és közben szórakozni egy keveset, annak tudom ajánlani ezt a könnyed kis történetecskét.
Folytatás...

2010. november 16.

Filmek könyvekből 2010. november - 2011. július

0 megjegyzés

Mostanában mintha egyre több könyvből készülne film. Elkezdtem összeszedegetni néhány filmet, amit várok és könyvből készültek (amiket aztán vagy olvastam, vagy tervezem olvasni, vagy nem olvastam, nem tervezem, de a filmjére kíváncsi vagyok). Íme egy lista 2010 novembertől 2011. július végéig :)

2010. november 25 -én végre kijön J.K.Rowling Harry Potter sorozatának záró (azaz 7.) része. Igen ám, de két részletben nézheti meg a nagyérdemű, novemberben most csak az első felét, majd nyáron (2011. július 15 - USA) a következőt.




Karácsony előtt nem sokkal (de pár nappal Mikulás után) 2010. december 9 -én C.S.Lewis - Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja című regényének filmverziója lát napvilágot. Olvasási sorrendben ez az 5. kötet, filmek sorában pedig a 3. Narnia Krónikái film.
Infó a filmről
TRAILER




Még egy meglepi karácsony előtt, egy igazi klasszikus fogalmam sincs, hányadik feldolgozása már (kicsit talán túl modern verzióban), de érdekesnek ígérkezik. 2010. december 22 -én az amerikai (kis hazánkban nem tudom, fogják e majd játszani) mozikban bemutatásra kerül Jonathan Swift regénye alapján a Guliver utazásai című film (aztán, hogy ezúttal hogy dolgozzák fel, az majd kiderül).
Infó a filmről
Trailer





Ismét egy film, ami elég korlátozott helyen fog megjelenni, és a történelmi jellege miatt figyeltem fel rá (meg mert rengeteg, mondhatni ehhez hasonló filmet láttam már), de ez is könyv alapján készült (talán a Sorstalanság -hoz, vagy A csíkos pizsamás fiú -hoz tudom hasonlítani műfaj és téma tekintetében.) Amerikában 2010. december 29 -re, meg január 21 -re is ígérik, úgyhogy nem tudom, valójában mikor lesz látható. Ez nem más, mint Slavomir Rawicz: A hosszú menet című regényéből készült film, ami cseppet sem vidám témát dolgoz fel.
Infó a filmről
TRAILER





A következő könyves filmnél a könyv nem jelent meg magyarul (legalábbis nem tudok róla, hogy megjelent volna, pedig kerestem). Annak idején az Origó hírportálon találtam rá egy cikkre, amiben írtak mindenfélét, ezért keltette fel a figyelmemet ez a film. 2011. január 28 -án az amerikai mozikban Matt Baglio: The Rite című regényének filmadaptációja forog.
Infó a filmről
Trailer





Ismét egy cikkből indultam ki, amit régebben láttam az Origó hírportálon, aztán feljegyeztem a filmet a megnézendők közé, és az iskolakezdés után nem sokkal tudtam meg, hogy ez is könyvből készült - hazánkban nem jelent meg magyarul... 2011. február 11 -ére ígérik (természetesen az USA -ban) a Jules Bass: Headhunters című regényének film verzióját (ami majd Monte Carlo címen fut majd).
Infó a filmről



2011. február 17 -én Pittacus Lore: I am Number Four című regényéből készült filmet játszanak elvileg szerény országunkban is. Noha a könyvet nem találtam magyarul, de (műfaja miatt) remélem kiadják ezek után (vagy még a film előtt), mert kíváncsi lennék rá.
Infó a filmről
TRAILER




Hogy szerény hazánkban mikor várható (vagy lesz e egyáltalán), fogalmam sincs, de USA -ban 2011. március 11 -re ígérik Charlotte Bronte: Jane Eyre című regényének legújabb filmverzióját. Teljesen új szereplőgárda, és talán ebben is lesz némi átírás, mint eddig minden feldolgozásban :)
Infó a filmről: KLIKK
TRAILERE!




A könyv még nem jelent meg nálunk, de majd a Könyvmolyképző kiadónál fog (elvileg tavasszal). Nyáron pedig 2011. július 7 -én vetítik (eddig) a mozikban. Ez nem más, mint Alex Flinn regényének filmverziója, a Beastly, amire Gigi hívta fel a figyelmemet (olvasta és áradozott, milyen jó).
Infó a filmről: KLIKK
TRAILER




Egy Bónusz: a mesékre kíváncsiaknak elárulom: lesz új Micimackó film 2011. július 7 -én :)

Mindenkinek jó mozizást/filmnézést és olvasást!
Folytatás...

2010. november 13.

Én vagyok a hősöm (?), avagy a könyvek, mint az emberek "szobrászai"...

12 megjegyzés

Először is: e cikk megszületésének semmi köze a könyvesek új játékához, sokkal inkább azért is, mert egy fogalmazástól indult ki, aminek a címe: "Önismeret" volt. Az egyik barátom írt arról, milyennek is látja önmagát, és az is belefoglaltatott, hogy mi alakította, formálta olyanná, amilyen lett.
Ami még előidézte nálam e kérdés boncolgatását, az a bloggerek általi téma (amit többen fölvetettek) feszegetett: "Meg kéne reformálni a kötelezők listáját?"
És íme, megrohamozták elmémet a kérdések:
1, Vajon mennyire befolyásolja az embereket az, hogy milyen regényt olvasnak? A könyvek mennyire befolyásolják az ember személyiségét, illetve annak formálását?
2, Vajon mennyire hasonlítunk a könyvekben levő kedvenc karaktereinkre, illetve miért őket választjuk kedvenceknek?
Mennyire formálnak minket a könyvek? Azt hiszem csak annyira, amennyire hagyjuk. A kisgyerekek fogékonyabbak, befolyásolhatóbbak, éppen ezért úgy gondolom, nem mindegy, mit olvasnak fel nekik, vagy mit olvastatnak el velük. Az egyre idősebb rétegek felé haladva már tudjuk szűrni, hogy a regények mely eleme kapcsolódik a racionális és melyik az irracionális világhoz, és ezzel a legtöbb könyvnek elveszik a varázsa.
Egyszer valaki azt mondta nekem: "Minél több filmet nézek meg, annál inkább úgy érzem, hogy egyik sem tetszik, mert már mindegyiket láttam, csak más formában..."
Nemrég egy könyvmolyokkal folytatott beszélgetés során bennem ugyanez fogalmazódott meg: minél több könyvet ismerek meg, annál nehezebb olyant találnom, ami olyan érzést vált ki belőlem, hogy képtelen vagyok letenni, és álmatlan éjszakát okoz, ha lerakom, és nem olvasom el a végéig...
Bennem egy ilyen beírás után felmerül, hogy "most akkor mi van, azt mondod, hogy a könyvek egy idő után már nem jelentenek semmit?" Nem, erről szó sincs. Egy jó könyv képes rá, hogy az ember hangulatát megváltoztassa, vagy valamilyen érzést csiholjon ki belőle, amit vagy megtud, vagy nem tud megmagyarázni, de később már nem hiszem, hogy a személyiségre nagyon nagy befolyása lenne. Úgy gondolok a regényekre, mint egyfajta útmutatókra.
Nekem speciel azért fontos a "Happy End", mert számomra azt jelenti: bármilyen nagy slamasztikából ki lehet mászni, ha az ember megtalálja a helyes utat. A kérdés az, melyik az, és ha a rossz útra tévedünk is, hogy keveredhetünk vissza a helyes ösvényre?
Tehát arra a kérdésre, hogy vajon formálnak e minket a könyvek egyértelműen azt válaszolnám: igen, formálnak minket, árulkodnak rólunk, hogy milyenek vagyunk, és megmutatják, hogy milyenek is lehetnénk.
Persze tudom, az élet nem egy regény, de valljuk be, néhány fejezete kísértetiesen hasonlít azokra, amiket a könyvek oldalain olvashatunk.
Ez azért is elgondolkoztató, mert a könyvekben nem csak az élet dolgait, szituációit látjuk viszont, hanem a könyvbeli szereplők által más megközelítésbe kerülnek. Míg az életet éljük, a könyvekben külső szemlélőként szereplünk, más bőrébe bújunk, és nyomon követhetjük, hogy ő éppenséggel hogyan vágja ki magát az adott helyzetből. Ilyenkor vagy tetszik, amit tapasztalunk, látunk, vagy nem, elborzadunk, és esetleg még azt is megfogadjuk, hogy mi ilyent sose fogunk tenni - vagyis ismét formál minket valamilyen téren az adott mű.
Viszont ha az a bizonyos karakter, akivel képesek vagyunk azonosulni, vagy a főhős/az író(nő) ismertetése szimpatikussá teszi - a meséléstől függ, hogy E/3 -as, vagy E/1 -es -, gyakorta nevezzük "kedvenc karakternek".
A kérdés adott: vajon miért pont őt emeljük ki a regényből? Miért ő fog meg minket? Mi az, ami igazán vonz minket benne? Az, ahogy a sorok között leírják? Az, ahogy beszél, vagy cselekszik? Vagy az, hogy hasonlít ránk, esetleg magunkat látjuk benne viszont?
Azt hiszem, ez többnyire személyfüggő. Lehet, hogy valakinek azért tetszik XY szereplő, mert könnyen azonosul vele, ugyanolyan tulajdonságokkal bír, ugyanazokat a döntéseket hozná, vagy esetleg ugyanúgy cselekedne. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valaki azért választja az adott karaktert, mert olyannak tetszik neki, mint aki akár a barátja is lehetne - már persze ha élő személy lenne. Esetleg olyanok a kedvenceink, amilyenek mi magunk is lenni szeretnénk, és ők a könyvbeli "alteregóink"?
Attól még, hogy nem valósak, tapasztalataim szerint akár egy regényhős is lehet hihetetlen nagy hatással az emberre, nyújthat segítséget, rávilágíthat az ember hibáira, és igen, visszatérek oda, hogy a könyvek formálhatják az embert, és kiegészíteném azzal, hogy kedvenc hőseink is rásegíthetnek a hatás elérésére.
Jobb egy könyvben megélni egy balhés helyzetet, egy kínos szituációt, egy katasztrófát - magyarán minden negatív dolgot -, mint a való életben átélni azt és a saját bőrünkön tapasztalni. Azonban, ha már egyszer átélted vizuálisan, legalább lesz a kezedben valami kapaszkodó, egy mankó, hogy sikerüljön elkerülnöd, áthidalnod, megértened, feldolgoznod vagy megoldást találnod a felmerülő problémára... (bár az is lehet, hogy e postomban leírt minden kijelentő mondatom csupán a naiv ábrándozásom).

Ti mit gondoltok?
Folytatás...

Melyik könyvhős lennék?

2 megjegyzés

Katamanó továbbküldött nekem egy játékot, amit nagyon szépen köszönök neki!

A játék lényege az, hogy melyik könyvhős lennék, és miért?

Női mivoltomból kifolyólag nem lennék férfi szereplő, és kevés az a női hős, akiket kedvelek. Akit elsőre mondtam volna, azt Katamanó már ellőtte (Thani).
Ezek után azt hiszem én Lady Ajtó lennék még szívesen Neil Gaiman Sosehol című könyvéből.
Hogy miért? Egyrészt tetszene, ha nem lennének előttem zárt ajtók, ha bárhova bármikor eljuthatnék csupán azzal, hogy kinyitok egy-két ajtót, ugyanakkor Lady Ajtó bőrében megismerném a márkit, aki a regényben az egyik kedvenc szereplőm, és bejárhatnám azt a bizonyos varázslattal teli Alsó Londont :)
Tetszik továbbá, hogy nem adja fel olyan egyszerűen azt, amibe belefog, még akkor sem, ha ez veszélyes. Kicsit makacsnak is tartom, és ez néha rám is nagyon jellemző.
Mivel sokban hasonlítunk egymásra azt hiszem, könnyen a bőrébe tudnék bújni :)

Akiknek pedig szeretném továbbadni ezt a kis játékot: Gigi és Nancy
Folytatás...

Richelle Mead - Véreskü (Vámpírakadémia 4)

0 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERT TARTALMAZ)
Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt… Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyékcsókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?
(SPOILER VÉGE)

A könyv olvasása közben valahogy végig olyan érzésem volt, mintha egy tükörsima tó mellett ülnék, aminek néha megzavarják a felszínét, majd ismét megnyugszik. Először azt hittem, hogy a könyv lassan kezdődik, mert a 100. oldal után sem történik semmi hú de nagy akciózás, aztán a 200 -nál végre rájöttem, hogy nem is fog. Ami leginkább meglepett, hogy abszolút nem is hiányzott belőle. Persze, volt néhány kisebb megmozdulás, de inkább a nyugodtság a jellemző rá pont úgy, mint egy vihar előtti csendnél.
Örültem, hogy Rose még mindig a "komolyabb" felét mutatja felénk jelezvén, hogy ő is kezd végre felnőni. Az, hogy Dmitrij és közte történik e valami, és ha igen, mi, az sem éppen fordulatoktól mentes, ami szintén érdekessé teszi Rose jellemét - meg tudja e tenni, hogy megöli a szerelmét? Vajon képes lesz vele harcba szállni? Esetleg inkább ő hal meg, vagy keres más utat, hogy szerelme mellett lehessen, mondjuk úgy, hogy ő is strigává változik? Hogy fog dönteni végül? Mi a fontosabb: a saját élete, Dmitrij élete, vagy végül mégis Lissát választja?
A kötetben itt-ott van némi humor, egy csipetnyi - nem számottevő - akciózás, és a legjava inkább érzelmes rész - a följebb már írt "nagy" kérdések miatt, amire a történet végén kapunk választ.
Bepillanthatunk Dmitrij múltjába, Rose -ról - illetve a családjáról - is megtudunk egyet s mást, illetve arról is kapunk némi képet, hogy milyen lehet strigaként élni. Ami még a kötet mellett szól, hogy noha a történet java az iskolán kívül zajlik, Mead odafigyel, hogy mi van az akadémián levő többi szereplővel, amit a Rose-Lissa köteléken keresztül mutat meg az olvasónak. Számomra ez kicsit olyan volt, mintha Lissa is kicsit főszereplővé lépett volna elő, ő képviselné őket az iskolai színeken, míg Rose a főszereplő az egyéb helyeken.
Aki még mindig abszolút kedvencem, az Adrian, aki hozza a tőle megszokott formáját, ugyanakkor az írónő remekül bemutatja Dmitrij megváltozását is, ami szintén tetszett - noha ettől Dmitrij nem kapta vissza nálam az első kötetbeli presztizsét.
Akit a továbbiakban még szívesen látnék a könyvben az Abe, akivel szerintem lehetne még jó néhány komikus szituációt összehozni ez után a kötet után.
Azért a könyvből nem maradnak el a fordulatok, és Mead tartogat még nekünk meglepetést az ötödik kötetben is, amit mi sem bizonyít jobban, mint a regényt lezáró utolsó oldal.
Összességében nézve tetszett a kötet, és aki a harmadik után azt mondja, hogy á, ő nem olvassa el, mert így már nem az igazi (a harmadik könyv eseményeinek a tükrében), az is bátran fogja kézbe, mert veszít vele, ha kihagyja.
Az Agave kiadó gondozásában megjelent Vámpírakadémia sorozat egy újabb kötettel bizonyította be, hogy nem a tucatvámpíros -iskolás könyvsorozatok közé tartozik...
Folytatás...

2010. november 9.

Karen Chance - Árnyak vonzásában (Cassandra Palmer 2)

0 megjegyzés


Cassandra Palmer (vagyis Cassie) élete folytatódik, ám cseppet sem úgy, mint egy normális emberé. Folyton támadások érik, menekülnie és harcolnia kell, hogy életben maradjon. Ő a Pythia, ami annyit tesz, hogy nagy hatalmú jövőbelátó, az idő őrzője, és nem hagyhatja, hogy bárki beavatkozzon a történelembe, és megváltoztassa a jövőt/jelent (vagy aminek vesszük, attól függően, melyik időben járunk). Csatlakozik hozzá Pritkin, a csatamágus, akiben Cassie egyáltalán nem bízik, illetve mellette áll (vagy inkább száll) Billy Joe, a szellem. Vajon Cassie megbízhat e a mágusban? Mi a célja egyáltalán? De nem csak ez a gond aggasztja, hanem egy befejezetlen rituálé, egy első kötetbeli vetélytárs fenyegetése, egy igézet, amiről nem is tudta, hogy ki rakta rá, vagy milyen célból, ráadásul még mindig ott van Tony is, mint bajforrás, és még egyéb aprócseprő gondok, mint vámpírhordák, csatamágusok, városra szabadult szörnyek, ördögfiak, és maga Casanova, a csábítás mestere...
Azt hiszem, nekem valami bajom van a páros számokkal. Mostanában a fantasy (kiváltképpen a vámpírokkal foglalkozó) könyvekben valahogy nem nyűgöznek le a második kötetek. Ennél is így jártam. Nem azzal volt a bajom, hogy tele volt tömve akcióval, hanem az összevisszaság, ami különösen a végén vált zavaróvá. Az egyes mozgások követhetetlenek voltak (hogy bújhat az asztal alá az, aki már amúgy is az asztal alatt van?) és egyéb értelmetlen dolgok, amik kissé megkavartak.
Ezek mellett az a rengeteg információáradat, amit megint belesűrített a könyvbe az írónő, majd a végén saját maga is kissé belekeveredik... Itt nem csak a mágikus világ szabályaira gondolok, hanem az utolsó előtti csatajelenetre és társaira.
Az cseppet sem zavart, hogy az írónő kis szusszanásnyi szüneteket hagyott csupán két csatajelenet között, és annak is nagyon örültem, hogy az első kötetből az általam némileg megkedvelt 3 szereplő közül 2-őt így, vagy úgy, de belecsempészett, és hogy megint felsorakoztatta a tarsolyában még megbúvó varázslényeket, némi mítoszt, görög legendákat, időutazást, és átvitt minket még más világokba is.
Összességében tekintve a kötet egyes szakaszai (akciójelenetek, információ- és eszmecserék) tetszettek, és igen, Pritkinről is kiderül, hogy szerethető valamilyen szinten, és még Dracula neve is felbukkan Casanováé mellett, és még Mirceáról is sok minden kiderül, de nekem most egyszer elég volt elolvasni...
Folytatás...

2010. november 6.

Hasznos holmik könyvmolyoknak

2 megjegyzés


A Moly -on láttam nemrégiben egy hirdetést, ami egy kis technikai segítséget jelent könyvmolyoknak és arra gondoltam, hogy nem csak ez az egyetlen hasznos kütyü, úgyhogy bemutatnék 2 nagyon hasznos programot.

Könyvtár program nem csak könyvtáraknak:
Először is kezdeném a sort egy Jómagam programmal, aminek segítségével remekül lehet
rendszerezni olvasmányainkat, megadhatunk a könyv bevitelénél mindenféle adatokat, mint például a kiadás éve, hány kötetünk van belőle, milyen műfajú, író, könyvcím, sorozatcím, kiadás éve, ISBN száma, könyv ára stb...
Ha már felvittük a listánkat, tudjuk szerkeszteni a könyv esetlegesen megváltozott adatait, tudjuk törölni a listából, illetve be tudunk szúrni hozzá megjegyzést, ami akár lehet egy fülszöveg, vagy tőlünk egy sajátos kis ismertető, bármi, ami megjelenik a képernyő alján, ha kijelöljük az adott könyvet. Ugyanakkor van egy gombocska, amivel jelezhetjük, ha valakinek kölcsön adtuk, eztán a könyv más színt kap a listában, így pontosan nyomon tudjuk követni, melyik könyvünk hol kalandozik éppen (hátha valaki elfeledkezik róla, hogy kinek adta kölcsön a könyvét, ezzel nyomon tudja követni).
Szerintem igazán hasznos kis holmi, rendszerezi a könyveket, sőt, ki is tudjuk nyomtatni listába, hogy milyen könyveink vannak, vagy lementhető táblázatba. Rengeteg funkciója van, és akinek hatalmas a könyvtára, annak ez hasznos lehet, mivel még azt is megadhatjuk, melyik polcon található a keresett kötetünk... (a program ingyenes, teljes jogállású)
Részletek a Jómagam.hu -n: LINK A PROGRAMHOZ

Rengeteg az e-bookod? Rendszerezni szeretnéd? Esetleg olyan formátumú e-bookot találtál, amit nem tudsz megnyitni? Van megoldás, íme a Calibre.
A Calibre egy olyan program, ami menedzseli az e-bookokat, lehet vele egyik formátumról a másikra váltani, rendszerezni, hogy milyen könyvek vannak meg elektronikusan. Hasznos program azoknak, akik szeretik az elektronikus könyveket.
Íme egy oldal, ahol mindenféléket meg lehet még tudni a programról: LINK

És most, amit a moly.hu -n olvastam: egy kis kiegészítő a Calibréhez. A cikk mindent elárul, úgyhogy erről nem írnék semmit: LINK

Egyenlőre ennyi lenne. Ha tudtok ti is más, hasznos könyves programokat, írjátok meg kommentben :D
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger