2013. július 31.

Agave kiadó - a megszakadt sorozatokról

0 megjegyzés

Az Agave kiadó a napokban közzétett egy nyilatkozatot azt illetően, miért és melyik sorozatokat nem folytatják ideiglenesen, vagy zárják le a kiadást végérvényesen.

Richelle Mead, és Rachel Cain könyveit sajnálom, vérzik a szívem értük, de a kiadó álláspontja érthető, Nyilatkozatuk pedig korrekt, mint amilyen a kiadó eddig is volt. 

Sajnálatos, hogy ez a helyzet, de ha nincs más megoldás, nincs más megoldás... egyelőre...

Viszont egy biztos: a kiadónál 100%, hogy lesznek olyan sorozatok, amik hatalmas rajongótáborokat gyűjtenek majd, és az elsőtől az utolsó kötetig kiadásra fognak kerülni :)
Folytatás...

2013. július 25.

"Te meg miket olvasol?"

0 megjegyzés

A címben található ominózus mondat @Lena91 szájából hangzott el (csodálkozó hangnem kíséretében) a legutóbbi zalai molytalálkozón, mikor bátorkodtam volt megemlíteni, hogy egy Amerikai rapszódia című könyvet olvasok, Gál György Sándor írását. A könyv Gershwin életéről szól. Hozzátenném, nem ez az első olyan könyv, amit olvastam, de ezért vagy azért nem írok róla.
Viszont ennek kapcsán eszembe jutott egy téma, amit szeretnék kicsit körüljárni, és ismét megosztanám veletek az ezzel kapcsolatos meglátásaimat.

Mióta csak blogger vagyok, próbálok arra szorítkozni, hogy amiről olvasok, arról írok is. Egy ideje már beláttam, hogy ez nem járható út. Nem fogok minden Petőfi kötetről, vagy Shakespeare irományról írni részletesen. Ezek számomra amolyan háttér jellegű dolgok. Az alapműveltség részei, melyeket nem feltétlenül tartok olyannak, amiről írni is kell azért, hogy az emberek megtudják, hogy léteznek ilyen munkák...

Éppen olyan dolog ez az életemben, mint a komolyzene hallgatása: kevesen tudják, hogy még azt is tudom, hogy létezik olyan, hogy Magyar Táncok, és minden darabját ismerem és szeretem is. A legtöbben arról tudnak, hogy szeretem a rock zenét, de az már fel sem merül, hogy Mozart Requiem for  dream alkotását rongyosra tudom hallgatni, és ha egy nap 24 órájából 24-en csak az szólna, nem jelentene kínzást. Vagy például, hogy Beethoven nevének említésére nekem nem egy medve nagyságú bernáthegyi jut eszembe...

Így keveredett a kezembe a Gershwin életrajz is, ugyanis nagyon szeretem a munkáit. Valódi zseninek tartom a zenében, még ha meglehetősen különösnek is találhatták akkor, mikor élt. De hát melyik művészt érti meg a saját kora?
Szerintem az egyik legismertebb műve a Rhapsody in Blue. Gershwint szerte a világon ismerik olyannyira, hogy munkásságával rengeteg helyen találkozhatunk, még ha nem is tudjuk, hogy tőle származik az adott dal. A Nodame Cantabile animében is feltűnik egy-két darabja.

(Rhapsody in Blue - nyomjátok be nyugodtan, míg olvassátok a bejegyzést... ki tudja, hátha megtetszik ;) )


De nem ez a lényeg, hanem az, hogy vajon miért tekintenek azokra furcsa szemekkel, akik régi klasszikusokat vesznek kézbe, vagy egy-egy ismeretterjesztőbb, esetleg életrajzi írást? Miért néznek csodálkozva azokra, akik verseket olvasnak, és mitől lenne már más az, aki nem olyan írótól olvas, aki még él? Vagy ha egyáltalán nem regényt, vagy verset olvas, hanem valami ismeretterjesztő irományt?

Régen nem mertem bevallani, hogy Karinthy műveit olvasom. Bár akkor még csak azért néztek rám "ferde szemmel", hogy olvasok, később már azért is, hogy mik kerülnek a kezembe...
Őszintén megvallva ilyen szinten eléggé fanyar ízlésűnek tartom magam, ugyanis elolvasok általánosságban adott "művész" életéről szóló írást, akinek a munkásságával valamilyen szinten tisztában vagyok és tetszik is, amit csinál(t). Ezt figyelembe véve például egy Mozart életrajzi írást is a kezembe lehetne nyomni, annak is nekiállnék, és elolvasnám. Vagy akár a Bronte nővérek életrajza is lehetne, vagy bárki más, aki(k)nek a munkáját olyan szemmel nézem, ami azt mondatja: tetszik, amit csinált.
Általában, amikor olvasok/zenét hallgatok, nem maga az író/előadó, dalszerző számít, akkor csak magára az alkotásokra figyelek - elvonatkoztatva az alkotótól. Néha azonban érdekes, ki állhat egy-egy remekbe szabott alkotás mögött. Az egyik tanárom azt mondta, minden közgazdásznak van/volt valami különcsége, mert a közgazdász lét ezzel jár... A művészekre ugyanezt tudom vonatkoztatni - aki alkotásra adja a fejét, és jól is csinálja, annak mindig van valami rá leginkább jellemző vonás az életében (például kapcsolat az itallal, nőzéssel, drogozással, vagy például gyomorbántalmakhoz kapcsolódik, ami miatt mufurcnak tűnik az ember az éttermekben, stb...)

Miket olvasok? Drámákat. Szeretem őket, és ha olyan hangulatom van, csak lekapok a polcról egy Shakespearet. Azoknál nem lehet csalódni, a vége mindnek ugyanaz: valaki meghal. Vagy egy, vagy több személy, de valakinek muszáj halállal kiíródni a darabból.

Miket még? Verseket. Hiszitek, vagy sem, ismerem Varró Dániel Szívdesszert című könyvét, méghozzá belülről. (A rövid, SMS szövegnek is beillő versei a kedvenceim közé tartoznak. Annyira frappánsak...) Petőfi verseskötetei közül, illetve prózai irományaiból összeállított kötetem is van, illetőleg olvastam is. Arany munkássága sem áll távol tőlem és hozzátenném, egyik költő, és író sem azért került fel a radaromra, mert kötelező lett volna. A kötelező olvasmányaim közül ugyanis 2-őt olvastam el önként és dalolva, amiből az egyik Kafkától az Átváltozás, a másik meg a Légy jó mindhalálig volt.

Miket még? Történelmi írásokat, illetve a régi világokkal foglalkozó könyveket. Szeretem az ókori görög-római világot, és ha találok egy jobb, érdekesnek tűnő írást ezzel kapcsolatosan, akkor jöhet is. Egyiptom? Ugyanez a szisztéma, és még sorolhatnám...
Vagy például a kriminalisztikával kapcsolatosan is jöhetnek könyvek. Ezt A gyilkos is ember?! című könyv óta szeretem. Noha a szóban forgó irománynak magához a kriminalisztikához csak részben van köze (nem arról az oldalról közelíti meg az író a bűneseteket), jórészt pedig magukhoz az eseményekhez és a rideg tényekhez (melyik gyilkos miért és hogyan végzett az áldozatával, adott esetben hogyan kínozták meg az anyukájukat, barátnőjüket stb...), mégis ez volt az egyik olyan "tényező", ami elindított azon az ösvényen, hogy érdekeljen annyira a kriminalisztika, hogy akár olvasnék is róla.
Magyarország történelme szintén sarkalatos dolog. Régen faltam mindenféle könyveket ezzel kapcsolatosan - hihetetlen, hogy Drakula rokona az egyik legnagyobb királyunk volt... Tudtátok? És azt, hogy mi volt a legfőbb rokoni vonás köztük? (karóbahúzatásvoltahobbijuk)

Nem ez a lényeg, hogy mi mást olvas még az ember, hanem az, hogy nem lehet mindig csak regényeket olvasni... na jó, valójában lehet, de néha jó valami mást is kézbe fogni néha napján. A "más" olvasnivalók is ugyanúgy hozzájárulnak a látókör szélesítéséhez, mint mondjuk egy híradó, vagy egy újságcikk. Némelyik a múltban játszódik, némelyik a múltról szól, vagy éppen valaki tapasztalatait írja le, de mindig van valami, amit az ember a magáévá tud tenni az adott olvasmányból - függetlenül attól, hogy nem feltétlenül a szórakoztató irodalom része.

Úgy vélem, nem elborzadni, vagy csodálkozni kell rajta, hogy az embereknek milyen szokatlan ízlésvilága tud lenni, hanem nemes egyszerűséggel próbáljuk ki mi is.
Neki bejött? Hm... lehet, hogy nekem is bejönne, ha...
Az ember a könyveknél úgyis az első pár oldal után megmondja, hogy ez neki tetszeni fog, vagy nem... Vagy rájöhet a könyv felénél, hogy ezt inkább félreteszi, mert nem az ő világa.

Így vagy úgy én csak bátorítani tudok mindenkit, hogy ne foglalkozzon a furcsálló, értetlen pillantásokkal, hanem bátran vágjon bele a dologba. Ha valakit valamilyen téma érdekel, ne restelljen utánanézni, utánaolvasni, és ne foglalkozzatok az "előítéletekkel". Fedezzétek fel a világot magatok körül, legyen az jelenkori, vagy múltbéli, személyhez vagy társadalomhoz, esetleg valami dologhoz kapcsolódó.

Témázásra és kutatásra fel!

••••••••

ui.: És ha tudnátok, hogy az egyik hobbim az volt régen, hogy csak úgy emelt szintű matekpéldákat oldottam meg, amilyent átlagos iskolásoknak nem tanítanak... nekem se tanították, csak csináltam, mert tetszett... De erről pszt! Ne áruljátok el senkinek!
Folytatás...

2013. július 24.

Mathias Malzieu - A szív mechanikája

0 megjegyzés

Nagyon régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Egyenesen beleszerettem a borítójába, és még az sem érdekelt, hogy romantikus.
A fogadás miatt egy könyvesboltban ücsörögtem sokszor és sokat, hogy olvashassam, de mikor a 2. bent levő kötet is eladták, már nem találtam sehol a könyvet, és az olvasása félbe maradt. Néhány hete Dezirel moly mutatott egy polcot, így hát elcseréltem vele ezt a könyvecskét, így sikerült befejeznem.

Köszönöm Dezirelnek azt a csodás meglepetést, amit a borítékba csomagolt! A kinyitáskor feltörő édes illatot, aminek okozója nagyon finom volt. (Csak az egyik ;) a másikat különleges alkalomra tartogatom.)

A (csodálatosan gyönyörű) borító alatt valóban egy romantikus történet, méghozzá mese bontakozik ki. Két fiatalról szól, akik 1875-ben élnek Edinburgh városában. Egy fiúról, akinek egy óra működteti a szívét, és egy lányról, akinek elbűvölő a hangja, mint egy madárnak.
A fiút, Jacket azonnal elbűvöli a lány szépséges éneke, és eltervezi, hogy bármi áron, de megkeresi és meghódítja a lányt. Ezért iratkozik be az iskolába, de ott megtudja, a lány már nem jár oda. Jack azonban találkozik másokkal. Ott van Joe, aki folyton beleköt a fiúba, és miután 3 évig eltűri Joe bántalmazásait, Jack kiáll magáért. A végén verekedésbe torkollik, aminek rossz vége szakad, így hát Jacknek menekülnie kell.
Hátra hagyva mindent elindul, hogy arra a helyre vetődjön, ahol a kis énekesnő is van, és meghódítsa szíve választottját. Útitársra talál egy "varázsló órásmester" személyében.
Végül Jack rátalál élete szerelmére, minden szép és jó, de egyszer mindennek vége szakad...

A könyv elején már látszik, hogy ez kisgyerekekről szóló első románcos mese. Meglehetősen bájosnak ígérkezik a fiúcskával, aki szerelembe esik első hallásra, majd beiratkozik az iskolába is, hogy megtalálja a lányt, akit szeret. Majd valamiféle vaskos, brutális dolgok halmaza következik, ami mindazt a bájt, a kellemet, a finomságot, ami az elejére oly jellemző volt agyoncsapja...
A végénél persze érthető, miért kellett ott az a két momentum, amit az író beletesz, hiszen a valóság az, hogy nem lehet minden rózsaszín, néha beúszik némi szürke is. Aztán megint jön egy pozitív oldal, hogy aztán megint beletenyereljünk főhősünkön keresztül a fekete levesbe. Míg az első sötétebb hullámot meglehetősen szélsőségesnek találtam, a második már inkább közelebb állt a realitáshoz.
Hozzá kell tennünk, hogy az egész könyv egy merő álmodozásra épül, és néha a távolnál is messzebb repül a valóságtól. Néhány szereplő mégis vissza-vissza rántja valamennyire a főhőst a földre, épp csak annyira, hogy megérinthesse a talajt, majd tovább szárnyalhasson.
Ez a különös, melankólia meglehetősen tetszett, mint ahogy azok a gyönyörű képek is, melyeket a szerelem kifejezésére, az érzések minél pontosabb bemutatására használ az író.

Az alapötlet (egy szív van az ember szíve helyén, az mozgatja) miatt hasonlított Philip Pullman - A tökéletes óramű című könyvére. Főhősünk kap egy órát a szívéhez, hogy legyen mi mozgatja. Egy régi kakukkos órával járkál, amit mindig fel kell húzni. Rendkívül szép momentumokat tesz a könyvbe az író ezzel kapcsolatosan. A kulcs, mint szimbólum is előkerül, mely meglehetősen tipikus a szerelem kifejezésére ("odaadom a szívem kulcsát").

Valamin azért mégsem tudok átlépni a könyvvel kapcsolatosan. Valahogy nem illett a gyerek szájába a "k••va" szó, és valahogy az is különösen vette ki magát, amit Miss Acacia művelt. Jack átszelte Európát, szemüveget szerzett neki, hogy lásson, hajlandó lett volna kitépni a szívét (szó szerint), hogy a lánynak jobb legyen, de mit adott cserébe a lány? Amint jött egy kis vihar, lelépett... A könnyebb utat választotta, és rendben van, hogy azt bizonygatta, mennyire szereti Jacket, de akkor miért nem bízott meg benne? Miért nem hitt neki, mikor ő végig az igazat mondta? Többször törte össze a naiv, álmodozó fiú szívét ahelyett, hogy bebizonyította volna, mennyire szereti, amitől inkább tűnt álszent libának, mint olyan lánynak, akiért megérte volna ez a sok kínlódás, mint amennyit Jack összehozott...

A mű vége sejthető, mégis várnánk, hogy a főhős élete másik mederbe terelődik tovább, mint amilyent az író szánt neki. A könyv legtöbb részén sajnáltam ezt a különös fiúcskát, aki annyi szenvedett. Sok hű hó...

Ez a könyv tehát olyan, mintha nem is azért íródott volna meg, hogy az ember egy történetet olvasson, inkább azért, hogy míg olvassa, addig némi csúfság mellett rengeteg gyönyörűséget, és csodát lásson, melyre a földhöz ragadt létben nem mindig adódik alkalma...
Folytatás...

2013. július 21.

Vasas Judit - Mah-ree Nok

0 megjegyzés

Karácsony előtt jártunk, mikor érkezett egy csomag egy számomra ismeretlen feladótól. Furcsállottam is, kitől jöhetett a nem várt csomag.
Egy könyv volt benne, illetőleg egy levélpapír pár sorral, és egy tündéri kiscicával. Azóta sem bírom felfogni ezt a karácsonyi csodát...

Nagyon szépen köszönöm @Nicole_Kinney -nek ezt a varázslatos ajándékot, mellyel tényleg sikerült meglepnie. Úgy bukkant fel az életemben ez a könyv, mint ahogy maga a Mah-ree Nok tette ezt ;)


A történet nem másról, mint egy könyvről szól, mely váratlanul felbukkan Duncan Scott életében, és fenekestül felforgatja azt. Nem tudja, hogy talál rá, egyszer csak ott van. Ez a könyv nem más, mint a Mah-ree Nok, mely legendás darab, mely régi indián varázslatokat tartalmaz.
Duncan az éjszaka közepén felébreszti barátait (Lindseyt, Nicolet, és Yosht, akit elkísér az öccse, Kevin), hogy megcsinálják az egyik varázslatot, de ezzel végérvényesen megváltozik az egész életük. A változás mibenlétét pedig már másnap felfedezik.
Lindseyre ráront egy dühös lány, majd még néhány attrocitás után ki is dobják a tanteremből. Kevinnek szűnni nemakaróan hullanak a könnyei, Yosh pedig... maradjunk annyiban, hogy mindenkire felizgul.
Egyedül Duncan és Nicole nem élnek át semminemű katasztrófát, viszont a gyerekek újra összegyűlnek, hogy kitaláljanak valamit. Egy újabb varázslattal viszont egy vadidegen világban találják magukat, ahol szellemek rontanak rájuk, egy különös, több mint 300 éves idegen siet a segítségükre, és a gyerekek megpróbálják valahogy túlélni ezt az egészet.
Hátra hagyott szüleik sem restek, azonnal a gyerekek keresésébe fognak minden erejükkel, viszont nekik is meg kell birkózniuk néhány felmerült problémával...


Mióta írók szerinti ábécé sorrendbe vannak pakolva a könyveim, a névsor hátuljától, az eleje fele olvasok. Így lehetett, hogy ez a darab kiszakadt a könyvespolcom olvasatlan szekciójából. Letéve viszont nem tudom hova tenni... Hozzátenném, nem fizikai értelemben.

Elkezdődik egy remek alapokon nyugvó történet, amitől csak azért féltem, mert előkerült az "indián" szó, de hihetetlen módon ez volt ezidáig az egyetlen könyv, ahol nem zavart ennek a jelenléte. Nem lengte át az indián kultúra elmélyült szellemisége, és ezért már kapott egy piros pontot. A gyerekek ugyan 14-17 évesek, viszont az írásmódja miatt 10-13 éveseknek szóló ifjúsági regénynek mondanám. A kalandoraink kezdik felfedezni azt a furcsa világot, ahol szellemekkel találkoznak, ahol egy indián mutatja nekik az utat, és szór varázslatokat mindenfele. Ahol vannak világító kövek, és maguktól mozgó "gyilkos" indák... mind-mind egy varázslatos világ részeit alkotják.

Aztán vált a szín, és jönne a komolyabbnak szánt "való világ" - amit valamiért nem tudtam komolyan venni. Ezúttal az aggódó szülőket látjuk, akik azonnal rohannak a rendőrségre, és azonnal kézbe is veszi az ügyet Mason nyomozó, hogy előkerítse a gyerekeket.
A legtöbb amerikai filmben azt látjuk, hogy az ilyen szülői aggodalmaskodásból származó "eltűnt a gyerekem, keressék meg!" kéréseket visszadobják azzal, hogy minimum 24 órának el kell telnie (van, ahol 48-nak). Nem is foglalkoznak addig az üggyel, mert "hátha a gyerek hazatér".
Ez volt az első momentum, amit valahogy sehogy sem tudtam beleilleszteni a műbe, majd utána a felnőttek világában zajló események voltak azok, amik valahogy nem klappoltak.
Onnantól kezdve, hogy a gyerekek eltűnnek, két szálra szakadnak ugyebár az események. A valós világban megy az aggódás a gyerekek miatt (1-2 fejezet erejéig), így a szülők összegyűlnek az egyik házban, és várnak (ebből már szinte semmit sem látunk, csak tudjuk, hogy így van). Az eltűnt testvérpárról kiderül, hogy az anyjuk nem foglalkozik velük, elvált, és vidáman éli az életét új párjával (akivel csak élettársi viszonya van). Majd jön az, hogy az új férfi a család életében olyan, mint mesékben a gonosz mostoha (annyi különbséggel, hogy itt agresszív piásról van szó), és persze jön a vér szerinti apuka, aki meg odáig van a fiaiért, de mivel nem tetszett egykori felesége apjának, ezért rákényszerült, hogy elhagyja a várost (és a fiait). A felnőttek világából tehát nem jön át az a fajta feszültség, amit a gyerekek eltűnése kellene, hogy kiváltson, hanem egy melodráma részesei leszünk, ahogy megismerjük az egyik család történetét. Jóformán semmi köze a gyerekek eltűnéséhez annak, hogyan semmizték ki a testvérpár apját, ki-kinek döfne a hátába a kést és miért. Kiszámítható, kicsit olyan szappanoperás jellegű és felesleges szál szerintem, aminek lehetett volna külön könyvet szánni. A többi gyerekről ugyanis nem tudunk meg jóformán semmit (még azt sem, hogy néznek ki), és ez így aránytalan, pedig ugyanannyira részesei az eseményeknek mind az öten - talán Duncan kicsit jobban is, mint a többiek.

Aztán átugrik a szín a gyerekekre, és az embernek olyan érzése támad megint, hogy igen, minden rendben, ez valóban egy ifjúsági regény. A gyerekek bajban vannak, keresik a kiutat, de közben még nagyobb bajba kerülnek, de ez így van jól.
Ebben a térben jóval kevesebb szereplő mozog (az öt gyereken túl egy Nokupta nevű indián van még velük), viszont ez az a mennyiség, ami még kezelhető is. Ez az a világ, ahol mindennek megvan a maga helye, ahol az ész is munkálkodik, ahogy a gyerekek próbálják kisilabizálni, hogy mit hogyan merre meddig. Közben varázslatos dolgokkal találkozunk, ami még jobban kiszakítja az olvasót a megszokott közegéből...

(Forrás: http://hers4thereading.blogspot.hu)
Majd ismét a szülői oldalt látjuk, ahol ezzel szemben fejetlenség uralkodik, egy merő kapkodás. Hirtelen felbukkannak a szülők, és annyi név van, hogy az ember követni sem tudja. Pláne, hogy hirtelen nem tudjuk, hogy ki kicsoda, melyik név melyik gyerekhez kötődik. Ott a vezeték nevük? A gyerekek vezetéknevét nem tudjuk, úgyhogy nem megyünk sokra vele. A párbeszédek sem mindig segítenek abban, hogy azonnal kiderüljön, melyik gyerek anyjáról/apjáról van szó. Kicsit olyan érzésem volt, mint mikor először ugrottam neki az Operaház fantomjának: tucatnyi név (ott ráadásnak oldalakon keresztül történő bemutatással társítva), mindenkihez tartozik minimum 2 ember így vagy úgy, és mire a leírás végére ér az ember, már el is felejti, hogy kinek a kicsodájáról volt szó eddig.

Mint olvasó tehát sokszor vesztem el a könyvben a rengeteg kérdés miatt. Nem csak a nevek számának hirtelen ugrásszerű növekedése okozta ezt az elveszést. Az is hozzájárult, hogy a szereplők rengetegszer csináltak valamit (ami nem volt említve), majd a legvégső esetben felfedték, hogy "ja, egyébként ezzel foglalkoztam, míg az olvasók valami másik vonalat láttak". Mintha a legtöbb eseményt a szereplők akkor eszközölték volna, amikor épp nem róluk volt szó, úgyhogy a legtöbb dolog nem fordulatként jött elő, hanem úgy, mint egy az író fejében kidolgozott világ részeként, aminek következtében az olvasót már kész tények elé állítják.

Néha az időkezeléssel is gondok adódnak a mű során, amire a legdurvább példa talán pont a végső jelenetek egyikéből hozható. Wayne (a testvérpár anyjának élettársa) ugyanis elmondja Masonnek (a nyomozó), hogy van nála valami, aminek a másik örülne, és segítségére lenne. Mason akkor csak annyit mond, hogy ha a fickó helyében lenne, azonnal futna vele a rendőrőrsre. Waynenek nem volt esélye sem, hogy átadja Masonnek a holmit, ugyanis a két férfi a ház ajtaja előtt beszélgetett, Mason váratlanul jelent meg a párosnál, és feltételezhetően nem hurcolta magával Wayne mindenhova a szóban forgó motyót. Mason utána elmegy Davidhez (a srácok igazi apja), és ott kipakolja elé azt a holmit, amit Waynenek át kellett volna adnia. Itt megint van egy ilyen "az olvasó lemaradt valamiről" dolog, mert kiderült, hogy Wayne közben már átadta a csomagot, amit Mason felmarkolt és elvitt Davidnek (???).
Ugyanilyen időbeli kavar érzékelhető akkor is, mikor mentőt hívnak az egyik jelenetben (egy rendőr), majd beszólnak a rendőrőrsre. Kik érnek először a helyszínre? A szülők, akik valamelyik szülőnek a házánál várakoztak ezidáig. Azért nem tűnik reálisnak a dolog, mert a rendőr először szólt a mentőknek. Azok minden bizonnyal némi késlekedéssel ugyan, de elindulnak ki a helyszínre. Ezek után a rendőr beszólt az őrsre (itt már ketyeg a mentősök órája), ahol ki tudja, kihez jutott be az információ (legyen ez egy diszpécser). A fogadó illetőnek fel kellett dolgozni az információt például, hogy melyik ügyről van szó, illetve kideríteni, kihez tartozik az ügy. Míg ezt megvitatják, a mentők már valószínűleg autóba pattanva indulnak is a helyszínre.
Ezek után valószínűleg a diszpécser szólhatott Masonnek (másként honnan tudta volna, hova kell menni?), és ő szólhatott a szülőknek is (nem derül ki, ki értesítette őket, vagy hogyan), akik mégis előbb értek ki a helyszínre, mint a mentősök (akik már elvileg úton voltak), vagy mint Mason (aki valószínűleg előbb kapta a fülest).
Ezek főként a végére jellemzőek, ami olyan hatást kelt, hogy gyorsan kell mindenre megoldás, az elején megfigyelhető precizitás némileg csorbát szenved a kapkodás miatt.

Összességében nézve bájos darab, egy varázslatos világgal, aminek az alapja (a valós világ) kissé kiábrándító, és roncsolja az illúziót. A fantáziadús háttér viszont megvan, úgyhogy remélhetőleg még láthatunk mást is az írónőtől...
Folytatás...

2013. július 16.

Megjelenik! Megjelenik! Hamarosan...

0 megjegyzés

Néhány napja attól hangos a könyves világ,
hogy láthatunk még egy csodát.
3 napot kell még aludni,
és kézbe lehet fogni....

Ez nem más, mint John Scalzi - Az utolsó gyarmat című könyve, mely lezárja a trilógiát.

Fülszöveg:
Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?




Adatok:
Szerző: John Scalzi
Cím: Az utolsó gyarmat
Fordító: Makai Péter Kristóf
Műfaj: sci-fi
Ár: 2980 Ft                            
ISBN: 978 615 5272 26 4
Terjedelem: 304 oldal
Kötés: puha kötés ragasztva
Megjelenés: 2013.07.18.
Folytatás...

2013. július 15.

Neki se állj, mert nem lesz vége!

6 megjegyzés

(Forrás: http://www.fantasticfiction.co.uk)
A minap Dezirellel "üzleteltem", és elő került a Holdvilág és ennek a témaköre, hogy nem került még mindig kiadásra a sorozat 3. kötete. Ennek kapcsán persze mi is következhet? A félbe maradt sorozatok esete.

Úgy egy éve elindítottunk egy Éjvilág-Holdvilág kampányt Timussal karöltve azért, hogy minél több Éjvilág fogyjon, hogy kijöhessen a Holdvilág. Akkor a bloggerek, a molyok, és az olvasó társadalom példátlan összefogásának hála mindenhol terjedt a hír, és ez a fajta összefogó közösség volt az, aminek köszönhetően kijöhetett a sorozat 2. kötete.
A 3. kötete viszont még mindig nincs a boltokban. Pár hónapja még jöttek hozzánk azzal, hogy mikor jön ki, és csak ígéreteket kaptak, ma már viszont csak bizonytalanságba burkolózva merjük azt mondani, hogy talán egyszer eljön a napja, hogy kijöjjön...

Viszont közben megfigyelhető, hogy nem ez az egyetlen sorozat, ami így járt. Jobbnál jobb sorozatokra mondják azt a kiadók, hogy: "NEM!"

Néhány éve figyelhető meg ez az igen furcsa jelenség. Az egyik legnagyobb visszhangot a tavalyi Kellys eset kapta, mikor Facebookon kitört a botrány, mely szerint a kiadó nem hajlandó bizonyos sorozatok folytatásait kiadni, mert azokat úgyis letöltik e-bookban, és nem fognak fogyni. Így pedig a kiadónak nem éri meg...
Ekkor vette át például a Tündérkrónikák mellett a Cassandra Palmer, és egyéb sorozatok kiadását a Cor Leonis kiadó, akik előtt le a kalappal. Olyan dolgokat hallottam róluk, hogy nem csak a kínálatukat, de a kiadó "mentalitását" és hozzáállását az olvasókhoz is példaértékűnek tartom.
Szintén piros pontos, hogy felkarolták Jasper Fforde Thursday Next sorozatát, és nem haboztak sokat, hogy az első kötet után a másodikat is sebtében kiadják - remélhetőleg már dolgoznak a hármas kiadásán is.

(Forrás: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Encyclopaedia_Britannica_15_with_2002.jpg)
Vannak szerencsésebb sorozatok, mint a Tündérkrónikák, vagy a Cassandra Palmer, vagy mint amilyen az Agave kiadónál megjelenő Anita Blake sorozat, aminél a legújabb kötetek magyar megjelenése szintén szépen halad. Esetlegesen még megemlíthetőek Cassandra Clare könyvei, melyek a Könyvmolyképző kiadónál látnak napvilágot, és már nincs messze tőle, hogy megjelenjenek a legfrissebb angol kötetek is magyarul.

A legtöbb sorozat azonban nem ilyen szerencsés. Ezzel a ténnyel először 2008-ban találkoztam, mikor kezembe akadt a Boszorkányfutam Kim Harrisontól. Az első kötetet kiadták ugyan, de aztán már maga a kiadó is bezárta a kapuit, így a sorozatnak leáldozott. Vagy említhetnénk a sorozatok terén a Spellman nyomozóirodát, Stephanie Plumot, a Malazai Bukottak regéjét, és még egy tucatnyi mást, ami az első  vagy az X-edik kötet után megrekedt, és magyarul nem fejezték be.

Hogy lehetséges ez? Erre próbáltam valamiféle összefoglalót létrehozni saját okfejtéseimből. Tehát az itt használt adatoknak nincs valóságalapja, csupán egy modell részei (modell=a valóság leképezése, folyamatok ábrázolása, hogy nézhetnek ki a valóságban, a valóság leegyszerűsítése), amelyeket (hogy egyik tanáromat idézzem) "közgazdász szemüvegen át" próbáltam megvizsgálni. Sok helyen egyéni megfigyelésem, és véleményem tükröződik. Nem reklám, lejáratás stb. kívánna lenni az alábbi írás, csupán egy elmélkedés arról, hogyan lehetséges, hogy kedvenc sorozataink nem kerülhetnek magyarul a polcainkra...

1. eshetőség: A kiadó sokat akar markolni, a végén meg bezár...: Mivel külföldön olyan, hogy egy könyv folytatás nélkül jelenjen meg manapság már szinte elképzelhetetlen (mondhatni ciki!), ezért egyetlen részes könyvet nehéz találni. Szerény megfigyelésem, hogy a legtöbb kiadó egyszerre belevág akár 10-15 sorozat kiadásába is (mondjuk 2 évente, így kb. 5-7 sorozat esik egy évre), és fel sem mérik, hány kötetes sorozatról van szó. Ha bele vesszük a számításba, hogy mostanában a sorozatok nem állnak meg 3-4 kötetnél, akkor el lehet képzelni, hogy ez mennyi könyvet jelent összesen, amit kötelesek lennének kiadni ahhoz, hogy kiszolgálják a jövendőbeli "rajongók" igényeit.
Számoljunk csak átlag 5 kötettel/sorozat (ha 5 kötetesek lennének, még talán jól is járhatnának), ami azt jelenti, hogy az olvasók elvárják 50-75 könyv kiadását HELYBŐL! Tehát az olvasó azzal kalkulál, hogy a sorozata mind az 5 kötetét előbb-utóbb a kezében foghatja majd (a saját nyelvére lefordítva természetesen). Ebbe bele kell kalkulálni az olvasói igényt is, vagyis, hogy nem mind a 10-15 sorozat fogja majd érdekelni, vagy esetlegesen az X-edik kötet után úgy gondolja, hogy romlik a sorozat színvonala, megváltozik az ízlésvilága, ezért a folytatás nem érdekli, majd kiveszi könyvtárból, kölcsönkéri valakitől stb... Tehát a kieső keresletet is hozzá kell vennünk, illetve belekalkulálni a potenciális fogyasztói rétegeket, akik esetlegesen nem rögtön a megjelenés után csapnak le a sorozatra, hanem valamennyi idő eltelte után.
Na már most, ha ehhez (vagyis az újonnan behozandókhoz) hozzáadjuk a már akkor is futott sorozatokat, amikor még ezt a 10-15 sorozatot bevették a kínálatba, akkor már több, mint 100 könyvről van szó. (Hogy jön ki? 20-30 sorozat, amiknél fejenként 5 könyvel számolunk, az már 100-150 kötet összesen, számoljunk azzal, hogy ez mondjuk 4 év termése a kiadó részéről, tehát 4 év alatt ennyi könyvet ígértek be az olvasóknak, hogy majd valamikor kiadják...) Ebből persze lejön az a pár könyv, amit már kiadtak korábban, tehát a már elkezdett sorozatok első 1-2-3-4 kötete, de ez még mindig elenyésző mennyiség.
Mivel azonban a külföldi írók sem robotok, tételezzük fel, hogy egy év alatt összehoz 2 kötetet (félévente 1-et) - ami még mindig szélsőséges, lefele sarkított eset, hisz ha valaki már befutottabb író van, hogy ennél többet is ír, mindenképp kiadják, hisz venni fogják, mint a cukrot (külföldre értve).
Ha a kiadónál már alapvetően ott van 10-15 sorozat, akkor már ott tartunk, hogy 20-30 sorozat aktuálisan megjelenő kötetét kellene leszállítaniuk, aminél évente 2-vel számolva 40-60 darabról van szó.
Csakhogy! A szerény olvasóbarátok nem biztos, hogy a korábbi köteteket azonnal a megjelenéskor meg tudták venni. Másik kiadó másik sorozatára/könyvére költötték el könyvvásárlásra fordított összegüket, így a kiadónál nem feltétlenül fog fogyni abból a 40-60 könyvből éves szinten annyi, hogy megérje kiadni a folytatást. Így tehát annak a sorozatnak lesz a 20-30-ból a legnagyobb esélye a túlélésre, amelyik a legjobban fogy. A többire ígéret marad, hogy kiadják majd valamikor a jövőben. Mivel az azokból befolyó pénzen feltételezhetően másik (nagy reményekkel kecsegtető) sorozatot fognak majd megvásárolni, ezért bejelentik a fogyáshiányt a már megvásárolt sorozatoknál, becsődöltetik, nem foglalkoznak vele, és nyitnak egy teljesen új irány felé, hátha azzal sikerül megfogniuk az olvasókat... Ebben az esetben is tételezzük fel, hogy adott évben mondjuk 5 új sorozatot akarnak behozni azért, mert 10 becsődölt a 20-30-ból, ez pedig azt jelenti, hogy csupán 5- sorozattal lesz ugye kevesebb, de még ígyis 25 könyvre tesznek ígéretet (5X5), és ebből a spirálból nem lehet kiszállni...
Ezek mellett kalkulálni kell az alábbival is: Biztosan lesznek ezek után olyan rétegek az olvasói társadalomban, akik "pórul járnak", hiszen az eddig a sorozatba ölt pénzük "kárba vész", ha nem tudnak idegen nyelven - ami lássuk be, a statisztikák szerint eléggé gyakori jelenség.
Az olvasó elkámpicsorodik, hogy a sorozat végét nem fogja sosem megismerni. Ezért bánatában biztosan más sorozat után fog nézni, mert olvasni azért még szeretne. Itt is problémába ütközik, amennyiben egy olyan sorozatot kezd el, ami már nem érdekli a kiadót, és amit ebből kiindulva szintén félbehagyott, de az olvasó erről későn értesül, mert a kiadónál ott van az ígéret, hogy "majd egyszer kiadjuk a folytatást..." Ebből kiindulva tehát az olvasó mihez fog nyúlni? Az illegalitáshoz (letölti, amit olvasni szeretne ebookban, kalózfordításokat gyártat, mert úgysem jelenik meg a folytatás, akkor nem áldoz rá pénzt feleslegesen), elmegy a könyvtárba (a könyvtáraknak sem kell 100 darab egy könyvből ahhoz, hogy az olvasók barátai legyenek, és mint ilyen, kisebb fogyasztás generálódik a kiadóknál), vagy kölcsönkéri baráttól, barátnőtől, vagy a harmadik járókelőtől az utcán... Így a kiadó megint csak elesik extra bevételektől, ami láncolatként visszaüt a fogyó kereslet, és a vevők hiánya miatt.

Megoldás? Talán az lehetne a megoldás, ha körültekintően pár sorozatot választanának ki, amiről tudják, hogy van eleje, van vége, és belefér a költségvetésbe. Vagyis úgy kell kalkulálniuk, hogy az első kötet fogyásából indulnak ki, ezzel kalkulálják, hogy mennyi lenne a nyomdai és egyéb költsége a további köteteknek, minden kötetre (jövőbeliekre, függetlenül attól, megjelent-e már külföldön vagy sem) leszámolni ezeket a költségeket, némi inflációt rákalkulálni és elkészíteni az adott sorozat költségtervét. Visszajönne az ára? Ha nem, akkor sztornó, és kész. Jövőértékkel körülbelüli értéket meg lehetne határozni, pénzt elkülöníteni az adott sorozatra, és remélni a legjobbakat. Ugyanis biztosan érkezik valamennyi bevétel a korábbi kötetekből is, amit hozzá lehet kalkulálni a költségtervhez, esetleg Cash-flow elemzést készíthetnek a sorozathoz.
Igaz, hogy így kevesebb sorozat jelenne meg, viszont lenne rá lehetőség, hogy elérjék az utolsó kötet kiadását is magyar nyelven.

2. eshetőség: Túl kicsi kiadó, kicsi a kereslet: Ez mitől lehetséges? RETTENETES MARKETING! A legtöbb kis kiadónak az a legnagyobb baja, hogy nem is hall róluk az ember. Vegyük például az Agenda kiadót. Tegye fel őszintén a kezét, aki ismeri őket. Senki? Akkor árulkodom, hogy kik ők.
Régen egy rugalmas kiadó volt, akik tehetséges íróknak kínáltak lehetőséget arra, hogy minőségi írásaikat megmutassák. Itt jelent meg például Jonathan Cross Veszett lelkek városa című könyve is.
A kiadó azonban mégis kudarcot vallott, és nem létezett túl hosszú ideig: becsődölt, megszűnt.
Onnan tudtam meg, hogy léteznek, hogy volt egy pályázati felhívásuk, ahol kezdő írók adhattak le pályaműveket elbírálásra, és a jobbaknak megígérték, hogy kiadják őket. 2-3 könyvet láttam a kiadótól, aztán semmi többet.
Nem neveznék meg még létező, kicsi kiadókat, de a legtöbbjüket csak a véletlen sodorta az utamba. És az rendben van, hogy remek minőségben remek könyveket adnak ki, de!
Ha én is csak a véletlen miatt tudok róluk, akkor más vagy szintén a véletlennek köszönheti velük a találkozást, vagy nem is fognak vele találkozni... Ezek után elmondható, ha valaki még a kiadó nevét sem hallotta sose, akkor a könyveiről pláne nem fog hallani. Tehát hol itt a probléma? Nem azért nyitunk kiadót, hogy utána bujkáljunk, és megtartsuk a jobbnál jobb olvasnivalókat, hanem tessék előtörni, és hallatni a hangot!
Például ilyen volt a Cor Leonis számomra (hogy már megint velük példázódjak) vagy nem is kell messze menni, a Maxim kiadó, aki rendben, hogy általános iskolás gyerekeket nevelő szülők már találkoztak a kiadványaikkal, de azok felé is nyitottak, akik már nem általános iskolába, vagy szakközépbe járnak. Ennek az új szegmensnek pedig be kellett bizonyítaniuk, hogy "nézzétek! van nálunk más is, mint amit eddig láttatok!" és sikerült nekik. Egy időben mindenhonnan ők csöpögtek, a facebookon, a molyon, különböző fórumokon, és miatt elkerülhetetlen volt, hogy megismerjük őket, és az új oldalukat, amit az olvasók felé próbáltak mutatni.
Cor Leonis meg újonnan alakult, és ma már alig találkozni olyannal, aki ne hallott volna róluk. Míg a mai napig is van olyan kiadó, aki már több éve is létezik és van, és mégsem tudjuk, hogy vannak... Nos, az ő sorozataiknál nem kell tehát magyarázni, hogy honnan fúj a szél...

(Forrás: http://www.clker.com/clipart-colored-pie-chart.html)
Megoldás? MARKETING! Az internet a modern korszakban roppantmód megkönnyíti a dolgot, ráadásul olcsóbbá is teszi, hisz nem kell nyomdának fizetni szórólapokért sem. A különböző közösségi siteok, mint a moly.hu, is rendkívül kompatibilis felületek a hirdetésekhez, akciók közzétételéhez, játékok indításához. Vagy ott van a Facebook, ami nélkül a legtöbben már el sem tudják képzelni az életet. Esetleg újságok, amik írnak könyvajánlókat - még a tv újságban is találkozom vele, illetve a helyi napi lapban.
Esetlegesen kivonulni olyan rendezvényekre, mint a könyvhét, a könyvfeszt, vagy ha magyar írókkal dolgoznak, minél több író-olvasó találkozót rendezni könyvesboltokban, könyvtárakban stb...
Amint egy kiadóra felfigyelnek, onnantól fogva már csak az kell, hogy azokhoz az olvasókhoz juttassák el a profiljukat, akik az ő olvasói rétegeiket jelentik (tehát kínálatuk találkozzon a keresletükkel).

3. eshetőség: Nem kell ide semmi, úgyis megveszik! Tévedés! A kiadók esetében nagyon fontos az imázs. Néhány kiadó (szintén nem írnék neveket) azzal apellál, hogy ők már eléggé ismertek ahhoz, hogy a könyveiket úgy vigyék, mint a cukrot. Néha kiküldenek egy-két hírlevelet, hogy mik jelennek meg náluk, aztán jöhet a sült galamb. Csakhogy azzal nem számolnak, hogy rendben, hogy ők adják ki, viszont az olvasónak nem feltétlenül érdeke megvenni a könyvet. Ha nincs ösztönzés, nem biztos, hogy be fogja szerezni. Viszont a kiadónak mindenképpen érdekében állna, hogy akármit, amit kiadnak, úgy vigyék, mint a cukrot. Hisz ebből van a profit, azzal tudnák maximalizálni, ha az olvasók szinte szét szednék a kiadót, csakhogy minden könyvük a polcaikon legyenek... 
Ehhez fontos eszköz az olvasókkal való kommunikáció, hisz ha a kiadó csak tessék-lássék módon kiadja a könyveket, fel sem mérve a fogyasztói igényeket, egy idő után az olvasók elfordulnak tőle.
Vegyük például az Agave kiadót. Szimpatikus, nyílt kiadó, akik foglalkoznak a fogyasztóikkal, hiszen (hihetetlen módon) ők nem csak ígérgetnek, meg tologatják a megjelenéseiket. Megbízhatóak, az olvasók mindig számíthatnak rá, hogy amit az adott hónapra beígértek, az adott hónapban kézben is tarthatják. Ezt pedig tökéletesen kommunikálják a világ felé, hiszen mindig napra kész megjelenési listákat tesznek fel mindenféle portálra. Ezek mellett problémák felmerülésében is meglehetősen kompromisszumképesek. De említhetném már megint a Cor Leonis kiadót, ahol tényleg szívvel-lélekkel az olvasóért vannak. Olyannyira olvasóbarátok, hogy nem félnek idejüket és energiáikat is beleölni abba, hogy ha könyvet vettél tőlük, biztosan megkapd.
Személyes tapasztalatom a Tuan kiadóval van, akikhez eddig bármivel (tényleg akármivel) fordultam, segítőkészen fogadtak. Az pedig külön öröm, hogy a könyveik pont ahhoz/azokhoz a műfajokhoz tartoznak, amiket szeretek. (És hihetetlen módon még mindig az olcsóbbak közé tartoznak a könyveik, ha teljes boti árat nézünk.)
Hogy kötődik ez a sorozatokhoz? Ha elpártolnak a kiadótól, akkor nem feltétlenül a könyveiket fogják venni, hanem inkább nyelvleckéket, és nem várják meg a magyar kiadásokat, hanem olvassák más nyelven őket. Hihetetlenül nagy motivációt tudnak nyújtani az olvasóknak a nyelvek iránti ismeretek bővítésére azzal, ha nem szimpatikusak az olvasóknak. Lehet, hogy ma még csak egy ember háborodik fel rajta, hogy mit művel az adott kiadó, de lehet, hogy holnap már nem csak egy, hanem tucatnyian. Sok kicsi pedig sokra megy. Úgyhogy nem szabad sosem azt feltételezni, hogy az olvasót "megfenyegethetik" azzal, hogy "nem adjuk ki a sorozat többi részét, ha nem veszitek meg", mert az olvasó is csak ember, és mint ilyen, nagyon kreatív módon tud eljárni annak érdekében, hogy megszerezze, amit akar... Olyan ez, mint a matematika: bizonyos eredmény megkapásához más úton is el lehet jutni, nem csak egy féle módon.

Megoldás? Egy kiadó sosem lehet annyira ismert, hogy ez okot szolgáltasson arra, hogy elhanyagolja az olvasói lelkének a pátyolgatását. Ez is az üzlet része, hiszen az olvasók is csak emberek (más oldalról pedig fogyasztók). Annyi profizmussal meg minden kiadónak kellene rendelkeznie, hogy nyilvános fórumon nem osztja le az olvasóit, és küldi el melegedni őket, hogy "máshonnan is meg lehet venni, nem kötelező magyarul olvasni!", vagy hogy a kiadóvezető keveri magát botrányba. Mindent a kiadó vezetőjéhez fűznek ugyanis, ő egyfajta kulcsember a kiadónál, és amennyiben őt leírják, az a kiadóra sem vet jó fényt. (Ismételten Marketing, amiből ez a negatív fajta.)


Sajnos tisztában kell lennünk vele, hogy a könyvkiadás is csak egy újabb üzletág, és mint ilyen, a maximális profit megszerzéséről szól. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy mint olyan, a könyv "luxuscikk" besorolású, hiszen nem létfenntartáshoz szükséges dolog, ezért is kell befolyásoló eszközökkel elérni, hogy úgy érezze, nem tud nélküle élni.
A fentebb említett dolgok pedig nem bírálatok, ítélkezés stb. tényleg csak saját meglátások, okfejtések, amikkel lehet vitatkozni, vagy egyetérteni, viszont a lényegen nem változtat: A legtöbb sorozat folytatása nem kerülhet fel a könyvespolcunkra magyar nyelven, mert ha ezen okokból, ha nem, de nem hajlandóak kiadni őket a magyar kiadók...
Folytatás...

2013. július 14.

Liebster blog díj - 3. felvonás

2 megjegyzés

Zsuzsitól kaptam ezt a kis díjat, akit szintén megleptem vele korábban. Nem ismételném el a szabályokat, ezúttal inkább csak a kérdésekre válaszolnék, melyeket feltett.

1, Ha lehetőséged lenne otthonodban egy saját könyvtárszoba berendezésére, milyen lenne?
Nagy! Álmaim házát úgy terveztem meg, hogy a hálószobához 2 kisebb helyiség tartozna. Az egyikben ruhásszekrény lenne, a másikban pedig könyvek sorakoznának a padlótól a plafonig. Nem lenne igazi könyvtárszoba, de el lehetne oda bújni olvasni egy keveset, illetve az ember könyvek között lehetne...

2, Mivel lehet neked örömöt szerezni?
Az egyik barátom így fogalmazott: "Neked a legkönnyebb örömöt okozni, mert bárminek tudsz örülni." Egy baráti párosom pedig az alábbiakat mondta: "Saját kezűleg csináltunk neked meglepetést, mert úgy gondoltuk, ennek jobban örülsz, mint a boltban vásároltnak..." Mind a kettő igaz (utóbbi annyiban nem, hogy könyvek esetében szeretem az eredeti, nem handmade példányokat), néha szimplán azzal okoznak nekem örömöt mások, hogy örülnek. Szóval bármilyen pici pozitív dologgal örömöt lehet szerezni :) 

3, Inspirál téged valaki/valami a blogírás közben?
A zenétől jön az ihlet, illetve inspirál, ha valami olyan könyvet olvasok. Ha nem könyves bejegyzésről van szó, akkor pedig bárhonnan jöhet az ihlet, legtöbbször egy-egy beszélgetésből.
Játékok kapcsán pedig az ihletadó nem más, mint Timus, akinek néha vannak elszólásai, aztán komoly tervet szövök belőle, és voila! Kész a játék :)

4, Volt már olyan könyves élményed, amikor vágyakozva gondoltál arra, hogy bácsak velem is történt volna mindez?
Őszintén? A könyvekből mindenkinek az kell, ami neki nincs. Így igen, nekem is volt ilyen élményem. Ilyen például a párkapcsolat. Legutóbb a fejemhez vágták: "A fehér lovas herceget várod!" Pedig csak azt szerettem volna, ha a párommal tudunk beszélgetni akár a nagy semmiről is, nem pedig azt, hogy akár több mint 24 órán keresztül csendben üljünk, ha nem szólalok meg...
Úgyhogy minden olyan könyves élmény után vágyakozom, ahol a párosok jól elbeszélgetnek, és közösen csinálnak olyan dolgokat, amiket szeretnek.

5, Ki az az író, akivel személyesen találkoznál és mi érdekelne vele kapcsolatban?
Több író is van olyan, akivel már találkoztam, és akivel szeretnék. Legutóbbi célom egy Benyák Zoltánnal való találkozás volt (könyvhéten sikerült), egy László Zoltánnal való találkozás (könyvhéten sikerült), de szívesen találkoznék személyesen J. Goldenlanenel (tetszik a lazasága), Greta Mayjel (számomra titokzatos, és rejtélyes író), illetőleg Anthony Sheenarddal (Szélesi Sándor). 
Mi érdekelne? Nem vagyok fanatikus típus, úgyhogy ugyanazok a szokványos dolgok, amik egy átlagos, hétköznapi embernél. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy amikor oda kerülök, hogy valakivel, akinek a könyve nagyon tetszett beszélgetést kell folytatnom, mindig előjön a zavarom. És hát tudjuk, milyen egy zavarban levő ember...
A felsoroltak közül egyébként Greta May az, akiről szinte semmit sem tudok azon túl, hogy jól ír, és hogy 2 könyvét olvashattam (illetőleg, hogy azok milyen sorrendben láttak napvilágot), úgyhogy hozzá (zavar ide vagy oda) biztos, hogy ha módomban állna, csinálnék egy hosszabb interjút is, hogy bemutassam.

6, Van valaki, aki számodra megbízhatóan objektív véleményt tud adni egy adott könyvről, amiben nem vagy biztos, hogy elolvasnád?
Igen, több blogger is ilyen számomra, viszont most csak keveseket emelnék ki.
Nimát emelném ki első körben, akinek az érveivel akkor sem tudok vitatkozni, ha azt mondja, a fű valójában kék, és az ég zöld, csak visszatükröződik a színe a fűszálakról. Fantasy könyvekben megbízhatónak tartom a véleményét, és ha szerinte egy könyv kidolgozott, és ideális olvasmány, hiszek neki.
A másik hozzá hasonló blogger Shanara, akivel (hogy is fogalmazott ő?) "nagyon megegyezik az ízlésünk". Azt hiszem, ez "csak" 99,9%-os egyezést jelent ;) Ha valamit értékel, valamiért valami hasonló szokott nekem is kijönni az esetek döntő többségében (nem szoktam lesni, csak olvasás után, és mindig bejön ;) )
Több embert most nem sorolnék fel, mert kilométer hosszú lenne a bejegyzés, de sokkal többen vannak, viszont úgy vélem, hogy ők ketten azok, akik a hozzám legközelebb álló műfajban (fantasy) abszolút objektívek és ha azt mondják jó, akkor az úgy is van.

7, Ha ajándékba kapsz könyvet nem zavar, ha írnak bele pár kedves sort?
Amíg kedves sort írnak bele, addig nem zavar. Sőt! Volt már olyan, hogy kaptam valakitől könyvet, majd belenézés után visszaadtam, hogy bocs, de ezt így nem fogadhatom el, míg nem dedikáltál bele ;) Szeretem, ha valamivel egyedibbé teszik a könyveket, amit valakitől kapok :) 

8, Nyaraláskor viszel magaddal könyvet, és ha igen, hányat?
Hányat? Akkor inkább nem... Viccet félretéve igen, szoktam. A vicces az, hogy volt már nyaralás, ahova 3 könyvet vittem, de kiolvastam őket, úgyhogy nekiálltam sipákolni, hogy nincs se a hazaútra, se estére olvasnivalóm. A család nem szeret velem könyvesboltba járni, mert akkor több órára ott rekednek, úgyhogy le szoktak adni "gyerekmegőrzésre", amíg ők másutt néznek körbe.
Általában 5-6 könyvet szoktam vinni, és mivel nyaraláson nincs technikai kütyühasználat, el is szokott fogyni, mire hazaérek :)

9, Ha egy könyvet kellene megnevezned azok közül, amelyeket eddig olvastál, és valamiért nagy hatással volt rád, melyik lenne az?
Nincs ilyen könyv. Minden könyv általában ugyanolyan mértékben van hatással rám. Régebben előfordult, hogy valami nagyobba (Theodore Sturgeon - Több mint emberi), de mostanában nem jellemző.

10, Volt már rá példa, hogy egy könyvet először az eredeti nyelven olvastál, és amikor a kezedbe került magyarul, csalódtál benne?
Most mondanám: Lásd az utolsó könyves posztot...
Igen, volt ilyen. Stephfordy Mayo New Moan könyvét angolul olvastam, majd hozzáolvastam a magyar változatot, és mindig sírni támadt kedvem a nevetés helyett. Ha magyarul olvastam volna csak, bizonyára minősíthetetlen pontot kapott volna. Az angol változat más volt.
A Narnia Krónikái 7. részét olvastam még angolul és magyarul is egyaránt (először csak angol nyelven tudtam beszerezni, így sikerült elolvasnom, majd később megkaptam magyarul - hála Lilinek! -, és akkor olvastam). Ott semmi gondom nem volt a fordítással, sőt, még a képek is ugyanúgy kerültek bele a magyar változatba, mint ahogy az eredetiben voltak.
Anno a Holdvilágot (Rob Thurman) kezdtem még el angolul, ott viszont a fordító szerintem jó munkát végzett.
Továbbá a Szingli fejvadász 3. részénél jártam úgy, hogy ott igaz, magyarul olvastam, de sok helyen nem értettem, hogy ez vagy az hogy jön oda? Kiderült, mikor előszedtem egy angol eredetit, hogy helyenként ki vannak hagyva szövegek (bekezdések), ezért nem érthető... 
Folytatás...

2013. július 12.

Stephfordy Mayo - New Moan /New Mona

0 megjegyzés


Angol borító
Mióta világ a világ, amint egy népszerűvé váló alkotás (legyen az film, könyv stb...) megjelenik a piacon, azonnal jönnek a paródiák. Így járt a Twilight is. A filmnél először jött a Vampire Sucks (Szívnak a vámpírok), ami amblok az egész vámpír társadalmat előveszi (True Blood, Buffy, Alice csodaországban(?) - ezzel volt az egyetlen olyan poén, amin visítva nevettem -, stb...), majd jött a Vámpírok szaga paródia, ami annyira rettenet, hogy -10 pontot kapna nálam egy 10-es skálán...
A könyvek tekintetében sem más egyébként a helyzet. Korábban már volt egy paródia kötet az oldalon (Steffy Műmáyer - Agykonyak), ami nemigazán nyerte el a tetszésemet, viszont még mindig jobbnak találtam, mint a következő sorokban felvázolt rettenetet...

Magyar borító
Heffa Lump (magyarban: New Mona) Spatulába költözik apjához, elhagyván anyját, akiről eddig neki kellett gondoskodni. Innentől a sztori a régi: beúszik a képbe Teddy, aki történetesen vámpír, méghozzá egy meglehetősen vadászós fajta. Kapunk egy vérfarkast Joe Cahontas személyében, aki egy rockbandában játszik.
Eleinte úgy tűnik Heffának, hogy ez egy szimpla romantikus történet lesz, Teddy majd vámpírrá fogja változtatni, és ők örökkön örökké együtt élhetnek. Azonban Teddynek mások az elképzelései: nemigazán szeretné megharapni a lányt, és még a legyektől is félti szerelmét, nehogy baja essen.

Mikor a fiú 2 hétre Romániába utazik, Heffa teljesen összetörik attól, hogy elhagyták. Joe vállalja magára a vigasztaló szerepét.
De nem csak a két fiúnak kell a lány. A sírokból kikelnek a zombik, amik valamiért Heffa (talán nem is létező...) agyára pályáznak. Előjönnek más vámpírok, akiknek szintén Heffa kell, és egyre furcsább alakok bukkannak elő a semmiből, hogy megkaparintsák a lányt, mindezt pedig az Újraelosztás napja nevében teszik... A lány valami fontosnak a középpontja a természetfeletti lények körében, de hogy minek, azt még Teddy sem árulja el...
Vampires suck borító

Figyelem! 
Képtelen voltam erről a rettenetről SPOILER mentesen írni, úgyhogy lesz benne... Előre is elnézést érte, de... így sikerült...

Meglehetősen különös helyzet állt elő ennél a könyvnél. Először angolul olvastam, és hozzáolvastam fejezetenként, hogy milyen a magyar változat. Azt kell mondanom: BORZASZTÓ!!!
A fordítás valami rettenet, és rengeteget ront a regény értékén, és élvezhetőségén. Kezdve a magyartalan mondatokkal, folytatva azzal, hogy mi a MAZSOLÁNAK!!!! kellett megváltoztatni a neveket? Ugyanis Heffa Lump neve Mona Libára lett fordítva, míg Teddy Kelledy nevét Luke Warmra módosították. MIÉRT? Ezzel tökéletesen elszúrták a végét, a nagy poént.

Ugyanis miről szól valójában a könyv? Van egy lány, aki szerénynek, csinosnak, okosnak, és minden földi jónak elmondja magát, olyannak beállítva, akinél nem hordott jobb embert a hátán a föld és amiből látszik az irónia, és hogy valójában egy egoista csipogó tinicsitriről van szó.
Közben ugye jönnek a különböző lények, mint a vámpír, a vérfarkas, a zombi, a múmia, és még tudomisénmi... hogy maguk mellé állítsák a lányt. Ugyanis ezeknél a lényeknél vannak próféciák, amik többsége (a vámpírokén kívül) mind azt mondja, hogy amikor eljön a New Moan (vagy magyarban New Mona), az a faj lesz a legerősebb, akiket választ.
Namár most, Heffa, mint New Moan az meglehetősen értelmes, ugyanis van egy Heffa NEVŰ lány, aki kap egy CÍMet, egy ÚJ MEGNEVEZÉST, ami ugye a New Moan.

Annak viszont cseppet sem láttam értelmét, hogy egy Mona NEVŰ lány megkapja a NEW MONA elnevezést... Mona a könyv végén ugyanolyan elviselhetetlenül viselkedik és nyávog, mint az elején, mitől lenne már NEW??? És hogy lehet, hogy a cím, amit visel az ugyanaz, mint a saját neve???

Tehát már innen is látszik, hogy a fordítás viccesebb akart lenni, mint az eredeti. Így lehetséges az, hogy Seggesvár került a könyvbe, mint romániai város, ahova Teddy (akarom mondani Luke) elutazott Heffa (akarom mondani Mona) elől. Az angol változatban Bukarestet parodizálják ki, ami számomra azért logikusabb, mert az ROMÁNIA FŐVÁROSA!!!!
Ezzel szemben egy dombról elkeresztelt város, ami arról híres, hogy volt ott egy-két csata biztosan nagyobb poénforrás lehet... (Nem, nem az...)
Tehát a fordítói "szabadságnak" hála a könyv magyar változata a legtöbb helyen értelmetlen poénokat, és magyartalan mondatokat tartalmaz.

Vampires suck
(Becca elvágta az ujját a csomagolópapírral)
Egyébként paródia kötet lévén csöpögnie kellene belőle a humornak, de ehelyett inkább rengeteg szarkazmust és iróniát kapunk, amiken nem lehet nevetni (még az angol változatban sem) olyan mértékben, hogy az embernek a könnye folyjon, és a rekeszizma feladja. Heffa (Mona) inkább idegesítő, és bicskanyitogató karakter a maga önteltségével, amiből némileg visszavesz. A karaktere egy idő után unalmassá válik.
Vampires Suck féle
csillámvámpír
Néha kiszól az írónak, beszól neki, felhánytorgatja, hogy mit csinál már??? De egy idő után ez a fajta kiszólogatás a "jópofa" helyett az idegesítő, és unalmas jelzőt kapja magára. Illetőleg Heffa beszól Chucknak, az apának is, hogy hogy mert belenarrálni egy fejezet erejéig is a könyvébe?
A többi szereplővel kapcsolatos poénforrások nincsenek kiaknázva, legtöbbször csakis Heffát látjuk, senki mást, a kapcsolataival pedig lehetett volna néhány csattanó. Viszont, mivel főként a lány csak az öntömjénezésben él, ezért mindenki más kiesik a regényből, elhanyagolhatóvá válnak.
Micimackó "maffiás" megjelenését pedig nem tudtam mire vélni... (főleg, hogy Malacka kimaradt, pedig lehetett volna ő a jobb keze...)

Az viszont tetszett, hogy az első két Twilight kötetet magában sűríti. Egészen jó komikum volt, hogy mennyire lerövidítette mind a két könyvet bebizonyítva, hogy a Twilight 2 könyve is elmesélhető lenne pár száz oldalban. Hozzátenném, az Alkonyat nekem első, sőt második és harmadik olvasásra is tetszett, méghozzá jobban is, mint ez a maszlag, amivel több időt vesztegettem, holott fele olyan hosszú sem volt.
Az pedig, hogy az író betette ezt a próféciás, mindenféle lényes szálat, vitt egyfajta színt a történetbe. A végén akadt is egy jelenet, ami egészen tetszett, méghozzá az Újraelosztás Napja esemény, amin ugye eldöntik, hogy melyik lények lesznek a legnépszerűbbek legközelebb, és felállítják a listát.
Belekeveredik egy Odaátos vicc is, amin legalább már egy elmosolyodás megvolt.

Nem is mondanék többet erről a könyvről, mert nem is lehet mit... Még csak annyit, hogy ezek után már teljesen megértem azokat, akik meglehetősen leírták ezt a könyvet, ha csak a magyar változatot olvastam volna, valószínűleg jómagam sem adtam volna rá ennyi pontot...

(Azóta külföldön már megjelent a folytatás, de ezek után nem tudom, mit tartogathat még SM...)


•••••

ui.: Képek forrása: Google.com -os kereséssel
Folytatás...

2013. július 10.

Díjazott lettem - duplán tettem...

4 megjegyzés

Néhány hete (elnézést,deelfoglaltvoltam,éscsakmostjutottamaddig,hogykitegyem) kaptam egy díjat Judytól (blogja), majd nem sokkal később ugyanezt a díjat Ariadnétól (blogja), akiknek nagyon szeretném megköszönni ezt a kis játékot, megtisztelőnek tartom, hogy gondoltak rám.

Szabályok:
1, Meg kell jelölni azt az embert (itt: embereket) illetve a blogját (itt: blogjukat), akitől kaptad a díjat! (pipa)
2, Válaszolj a neked feltett 10 kérdésre! (lásd: lejjebb)
3, Nevezz meg 10 embert, akinek/akiknek szívesen továbbadnád ezt a díjat (csak olyan lehet, akinek a blogkövetőinek száma nem haladja meg a 200-at)! (ezzel kicsit gondba leszek)
4, Tegyél fel te is 10 kérdést, ami érdekel a díjazottakkal kapcsolatban!
5, A 10 jelölted blogján jelezd, hogy díjat kaptak! (kicsit redukáltan... :S)

Judy kérdései: 
1, Van kabalád?
Igen. Mivel alapvetően bármerre járok, fekete bárány vagyok, ezért egy tündéri fekete bárány a kabalám. Lucky-nak becézem a 101 kiskutya című film/rajzfilm Lucky-ja után. Nem eszik sokat, szobatiszta, és még sosem hozott szerencsét...

2, Kedvenc gyerekkori élményed?
Nem mondanám, hogy van kedvencem. Sok dolgot szerettem régen, és örültem, hogy megtörténtek. Ilyen volt a sutyiban olvasás (persze azonnal ágyba lettem zavarva minden alkalommal, mikor lebuktam... ez a Harry Potter átka...), a reggeltől estig tartó utcán történő játékok, stb... Nincs kimondottan kedvenc élményem.

3, Ha választanál, milyen munkát végeznél?
Mármint, ha "nagy" leszek, és dolgoznom kell? Igazándiból bármit, ami némileg is a szakmámba (szakmáim egyikébe) vág, vagy csak szimplán tetszik, és segít, hogy mindig legyen étel az asztalon, és fedél a fejem felett :)
Az meg külön öröm lenne, ha könyvekkel állna valahogy kapcsolatba.

4, Legviccesebb dolog, ami történt veled?
Rengeteg absztrakt dolognak voltam már részese. Mivel alapvetően csetlő-botló típus vagyok, mindig történik valami, amin adott pillanatban nem biztos, hogy jól szórakozom, de utólag visszagondolva mindig viccesnek találom. Legutóbb már valaki azt is megkérdezte tőlem egy vasútpályaudvaron, mikor elmeséltem neki 1-2 utazási élményemet, hogy "Hogy jutottál te egyáltalán minden alkalommal oda, ahova indultál?" (öhm... néha 1-2-3 órás késéssel... jóadag segítséggel, de rendszerint mindig megérkezem :))

5, Mi a legnagyobb vágyad, amit feltétlenül szeretnél elérni az életedben?
A világbékét! Az ilyen kérdésekre sosem tudtam ép választ adni, és most sem biztos, hogy menni fog. Csak szeretnék az alábbi elvnek megfelelni: "Élni és élni hagyni." Örülnék neki, ha minél több ember élne ugyanezzel az elvvel, úgyhogy (hogy Eszeveszett Vasht idézzem): Szeretet és béke!

6, Melyik könyv volt a legnagyobb hatással rád?
Egyik sem, és mindegyik. Valójában mindegyik könyv ugyanolyan hatással van rám - többnyire. Régen Theodore Sturgeon Több mint emberi könyve volt az, ami miatt 3 napig elő sem dugtam az orrom egy csigaházból, annyira megfogott a mondanivalójával, a tanításával, és Gerryvel... De közben jöttek más könyvek is, amik közül néhány arra tanított, hogy ha az életet túl komolyan veszed, akkor elillan anélkül, hogy élnél és egyéb bölcs dolgokat aggattam rájuk. Úgyhogy minden könyv terelget valamerre, és mégsem, hisz én választom a saját utam :)

7, Blogos léted legnagyobb csalódása és dicsősége?
Csalódás, mikor emberek olyan hangnemben írnak olyan leveleket, amik vagy az alpári, vagy a pofátlan, vagy egyszerre mindkét kategóriába sorolhatóak. Mikor emberek olyanokkal vagdalkoznak, hogy nem értem meg a lelki világukat, mikor azt mondom, hogy nem küldök nekik e-könyvet (az illegális e-könyvet nem támogatom... bocsi, ez van...) És amikor "szépeket" mondanak úgy, hogy nem ismerik a hátteremet, a múltamat, meg a jelenemet... Azt tudom díjazni... nagyon érett viselkedés, tényleg...
Valójában viszont szerintem az elvárható minimum egy köszönés a levél elejére, egy "dedikálás" a végére, és közte jöhet ugyebár a szövegelés, hogy miért ír, mit szeretne, mit nem szeretne, óhaj-sóhaj-panasz stb...
Dicsőség? Nem dicsőségnek nevezném, inkább remek, jó érzést keltő dolognak, hogy nem csak negatív leveleket kapok. Az első olvasóm, akitől levelet kaptam anno, és már pechjére le sem tud vakarni magáról, mert annyira megszerettem, már biztosan átkozza a napját. Azóta is órákhosszat hall tőlem könyvajánlókat, ha tetszik neki, ha nem és folyton kapom a szidalmakat, hogy már megint nőtt miattam a várólistája :)
Szeretek kellemes levelezéseket folytatni, és szerencsére akadnak olvasóim, akik szintén ilyen kaliberűek :)

8, Melyik az a tárgy, amitől sosem válnál meg?
Pechemre semmitől... Még a legutolsó galacsint sem merem kidobni az asztalomról "hátha jó lesz még valamire" alapon. Csak akkor válok meg bármitől is, ha az már nagyon indokolt. Valamiért mindenhez ragaszkodom egy néhány évvel ezelőtti incidens óta...

9, Sorozat vagy egy részes könyv?
Attól függ. Ha perfekt lennék angolból, akkor sorozat, de így inkább 1 részes könyv. (Máris kitalálhattátok, miért...) Sorozat csak akkor, ha nagyon jó, és minél tovább akarnám élvezni. Egy részes könyvet viszont manapság már nem lehet kapni... minden minimum trilógiának íródik...

10, Kedvenc szava járásod?
"Így sikerült." (Kb. minden második mondatom ez. Úgyhogy már odafigyelek a változatosabb beszédre.=Tanulok magyarul beszélni, mert nem tudok...)


Ariadne kérdései:
1, Olvasmányélményeid helyszínei közül hova látogatnál el szívesen?
Huh, hát ez hosszú lista. Szívesen végiglátogatnám valamennyi helyszínt, ahova a Galaxis útikalauz stopposoknak vinne, elmennék az űrbe szuper katonának John Scalzi regényébe, és meglátogatnám Alsó-Londont is (Sosehol). Ahol a szívesen laknék is az pedig Nagate.

2, Mi alapján értékelsz egy könyvet? Mitől jó egy könyv?
Hm... Jó kérdés. Igazándiból amikor leteszek egy könyvet, van bennem egy érzés. Ha valami hiányzik, ha ürességet érzek, miután letettem az olvasnivalómat, akkor tudom, hogy egy szuper könyvet sikerült kifognom. Mitől jó a könyv? Hagyjon ürességet maga után, mintha nem tudnék nélküle élni, és/vagy keltsen olyan érzést, hogy valamiről lemaradtam volna, ha nem ismerkedtem volna meg vele. Ennek az érzésnek a megléte/meg nem léte az, amit nálam a pontok (csillagok) mutatnak egy-egy könyv alatt...

3, Csendben vagy zenét hallgatva, kint vagy bent olvasol szívesebben?
Is-is, és is-is. Néha elkerülhetetlen, hogy hangzavar vegyen körbe olvasás közben, mivel nem egyedül élek, és valaki mindig van körülöttem, aki üvöltözik, tombol, zenét hallgat stb. Szeretek közben zenét is hallgatni, mert az valahogy hozzá kapcsolódik a könyvhöz, és mindig eszembe jut róla, amint meghallom a dallamot. Kint csak árnyékban, és/vagy esőmentes helyen szeretek olvasni, de ezen belül (és kívül) bárhol és bármikor. Bent pedig szeretek fotelba begubózva olvasni, úgyhogy a helyszín az mindegy, akárcsak a háttérzajok megléte, vagy meg nem léte :)

4, Szerinted, ha olcsóbbak lennének a könyvek, többen olvasnának?
Nem hiszem. Régen presztízs kérdés volt az olvasás, a könyvek száma a magánkönyvtárban, de mivel a könyvek elvesztették a "tiszteletet", akkor sem olvasnának többen, ha fizetnének érte. Idő- és energihiányra hivatkoznak a legtöbben, ami a gazdaság figyelembevétele mellett teljesen érthető... (most zárja el a közgazdász énjét, mielőtt kifejtené a gazdasági egymásra mutogatásokat...)

5, Mennyire fontos számodra mások véleménye, amikor a blogodról mondanak kritikát? Fontos, hogy sok követőd legyen?
Mivel alapvetően a saját lyukas agyam miatt indítottam a blogot, így már az is feldob, ha naponta egy-egy látogató idetéved. Annak csak örülök, ha másokat érdekel, mit csinálok, és követik ezt.
Hogy mennyire fontos a kritika a blogról? Mindig elpirulok (még ha nem is látják), amikor valaki olyant ír/mond, hogy tetszik neki a blog. Bevallom, nagyon jól esik ezt olvasni, ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy talán sikerül adnom valamit másoknak - és a felhők felett lépkedek 3 méterrel a boldogságtól. Talán felhívom a figyelmüket egy-két könyvre, amit aztán beírnak az olvasási listájukba.
Nem tartom magam a legjobb, a legnagyobb bloggernek, ezért is értek egyet azokkal is, akik szerint nem jó, amit és ahogyan munkálok a blogon. A vélemény szabadságát mindenkinek meghagyom, nem kapom fel a vizet azért, mert valaki őszintén megmondja, mit gondol :)

6, Mi az, amit szívesen megtennél, ha lehetőséged lenne rá?
Bungee jumping, sikló ernyő, repülőgép vezetés, rafting, lefutni a maratont, évente minimum 1 hónapra elmennék síelni, teniszpárbajra csábítani egymás után 100 embert, elérni a világbékét, stb...
Blog tekintetében meg újra kezdeném az egészet, és akkor nem így és ilyen formában csinálnám :)

7, Ha nem olvasol épp, mit csinálsz, amikor nem dolgozol?
Azon túl, hogy mások agyára megyek? Szeretek falat mászni, teniszezni, korcsolyázni (jégen is, de főleg aszfalton), télen meg szeretek síelni (ritkán adatik meg :( ). Alapvetően sportos beállítottságúnak tartom magam, lételemem, hogy ne kelljen sokáig egy helyben ülnöm.
Sokan kérdezik, ezt hogy lehet összeegyeztetni az olvasással, amit például futás közben nehéz kivitelezni (nem szoktam hangos könyvet hallgatni, mert ott hiányolom az élményt).
Megsúgom a titkot, de mondjátok el senkinek: csak 1 percig kell nyugton maradnom, és ha jó a könyv, akkor észre sem veszem, hogy körülöttem ott a valóság. Ha rossz, akkor 10 percenként félre szoktam tenni és/ vagy azokra az időkre tartogatom, amikor nem éri meg felkelni a helyemről (pl.: vonaton, buszon, kocsiban stb...)

8, Vannak káros szenvedélyeid?
Az olvasás már önmagában az, főleg, ha a könyveim a felső polcról hullnak alá, mikor alattuk állok.
Régen, mikor jött a vizsgaidőszak egy alkalommal annyi kávét ittam, hogy a szívem benyomta az error gombot. Ahelyett, hogy fennmaradtam volna éjszaka is, közölte velem, hogy ő ezt nem bírja tovább, úgyhogy kénytelen voltam lefeküdni, és 3 napig nem bírtam felkelni miatta. Úgyhogy leszoktam a kávéról.
Azt hiszem, nincs más káros szenvedélyem, csak az olvasás :)

9, Mit változtatnál meg az életben?
Sokszor kérdezik, mit csinálnék másként, ha kapnék egy esélyt, hogy elölről kezdjem. Néha elgondolkozom rajta, talán azt, hogy többet használnék idegen nyelveket, előbb fedezném fel az olvasás nyújtotta élményeket.
Sok dolgot szalasztottam el, viszont nem hiszem, hogy a nyelvtanulásos részen kívül bármi máson is változtatnék, mert akkor nem az lennék, aki most vagyok. Innen pedig még mindig olyan irányba terelhetem az életemet, ahova nekem tetszik :) Minden reggel egy új lehetőség :)

10, Ajánlanál egy könyvet, amit szerinted kár lenne kihagyni?
Nem, méghozzá azért, mert mindenkinek megvan az a műfaj, ami így, vagy úgy egyezik a szája ízével. Könyvet csak úgy merek ajánlani, ha már ismerem az ember ízlését (felsorol pl. pár könyvet, ami a múltban tetszett neki, vagy mesél magáról).
Azt tudom, hogy én miket szeretek (humoros krimit, fantasyt, sci-fit stb...), viszont látatlanban nem ajánlanék semmit :). Beszélgetünk az ügyről ;)


A legtöbb bloggernél már láttam a díjat, akiknek adtam volna, úgyhogy egy kicsit "megszakítom" (rossz szokásomhoz híven) a láncolatot.
De nem teljesen.

Mindenkinek küldöm, aki szeretné kitölteni, és az alábbi kérdéseket tenném fel:
1, Miért az lett a neve/címe a blogodnak, ami?
2, Jártál már valamilyen könyves eseményen? Ha igen, min és hogy tetszett? (esemény pl.: könyvhét, könyvfesztivál, könyvszalon, molytalálkozó, író-olvasó találkozó stb...)
3, Miért döntöttél úgy, hogy blogot nyitsz?
4, Melyik könyv az, ami miatt az olvasás szerelmesei közé kezdtél tartozni?
5, Szoktál magadnak saját adatbázist vezetni a könyvvásárlásaidról, a magánkönyvtáradról? (A moly.hu -n történő jelölés is ide számít).
6, Ha a házadba csupán 10 könyvet vihetnél, mi lenne ez a 10?
6, Mint magánember, támogatnál könyvtárakat akár vagyoni, akár tárgyi hozzájárulással? Miért?
7, Mi volt a legkülönlegesebb élményed a blogoddal kapcsolatosan, amin nagyon meglepődtél?
9, Észrevetted, hogy nincs 8-as kérdés?
10, Észrevetted, hogy 2 db 6-os kérdés van?


Mindig dilemmában vagyok, kinek adjam tovább, mert a legtöbben már megkapták. Mégis ismerek pár olyan bloggert (bloggerinát), akiknél remélhetőleg én leszek az első :) Két bloggerinát választottam, hogy mégse törjem meg annyira a láncot.

Az első választottam: Mit kell tudni róla? Hogy teljes szívvel vetette bele magát a bloggerek világába, és az írásai, a stílusa nagyon tetszik. Még nincs sok bejegyzése ugyan, de remélhetőleg ezután többen is feléje figyeltek, mert megéri ;)

A blogger, akinek továbbadnám:
Zsuzsi, aki állítása szerint csak PapironPrima

Egy másik blogger, akit szintén nagyon szeretek, és akinek akkora könyvtára van, hogy sajnos a nála tett látogatásom során nem fért be a táskámba, hogy átcipeljem magammal a fél országon... Egyébként pedig tetszik a blogja, és a könyvek, amikről ír...

A blogger, akinek továbbadnám:
Liliane_Evans, akinél nem más van, mint A művészet nyelve


Mindenkinek jó olvasást!
Folytatás...

2013. július 9.

E-könyv akció!

0 megjegyzés

A napokban elkezdtem azon törni a fejem, hogy ideje lenne talán szereznem egy e-book readert. Egy kirándulás nyitotta fel a szemem, ahova annyi könyvet vittem magammal, hogy a végén hosszú nadrágban kellett hazamennem, mert nem fért be a táskámba minden darab.

Úgyhogy nagy hezitálások vannak, hogy legyen-e, vagy sem, illetőleg ha komolyabbra fordulna a dolog, akkor milyen legyen...

Mire ma reggel jön az e-mail, hogy a Bookandwalk nagyszabású akció részese lesz. Az e-könyvek eladásával foglalkozó oldalon 50% kedvezményt adnak az Ulpius könyveire szerdán éjféltől.

Az akcióban részt vevő könyvek listája majd itt lesz megtalálható: LINK A LISTÁHOZ

Mindenkinek jó válogatást, és szemezgetést!
Folytatás...

2013. július 7.

Robert J. Sawyer - Vigyázók (WWW2)

0 megjegyzés

Robert J. Sawyer nevével először karácsony tájékán találkoztam, mikor ajándékba megkaptam a WWW sorozat 1. kötetét. Annyira tetszett és magával ragadott a téma, hogy olvasni akartam a második részét is, úgyhogy nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy kijött időközben a folytatás is magyar nyelven.
Aztán kilátogattunk a könyvhétre, ahol Timust sikerült már-már megőrjítenem a hezitálásommal, hogy a rengeteg darab közül mit szeretnék a polcomon látni. Végül erre esett a választásom, amiben az is közrejátszott, hogy a standnál meglehetősen kellemes légkörű beszélgetésekbe bonyolódtunk a standolókkal...

 Figyelem! Az első kötetre nézve SPOILERT tartalmaz!

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző rész megszakadt: a net önálló személyiséget fejlesztett ki magának, öntudatra ébredt, és ez többeknek feltűnik. Először Caitlin Decterrel veszi fel a kapcsolatot, aki tanítani kezdi, és Nettudat névre kereszteli el. A lány hamar összerakta az első könyvben, hogy miből fejlődött ki ez a "lény", ami a net hátterében bolyong, és Kurodával, a kínai professzorral, aki meggyógyította a szemét, elméleteket alkotnak arra, miből vagy hogyan épül fel Nettudat.
Forrás: http://www.thebestschools.org
Közben a lány ugye nem csak a profot, hanem saját szüleit is meg kell győzze róla, hogy Nettudat önálló, gondolkodásra képes lény. Nemsokára nem csak a szülők szereznek azonban tudomást Nettudatról, hanem Amerika is, akik fenyegetést látnak benne, hiszen ez a valami belelát privát levelezésekbe, hobbiból feltöri a mailfiókokat, és minden rendszert, amiben minimális kihívást is lát - pusztán azért, mert unatkozik. Próbálja megváltoztatni, jobbá tenni a világot az információk segítségével. Ugyanezek az információk azok, amikkel eléri, hogy más emberek is figyeljenek rá, hátha sikerül valahogy leállítani Amerika ténykedését...
Hobot is még mindig veszély fenyegeti, ugyanis az állatkert nem mondott le róla, hogy ivartalanítsák, és visszavegyék a professzorok kezei közül. Közben a majom egyfajta változáson megy keresztül, és bántalmazni kezdi a körülötte levőket. Viselkedésének megváltozásáról csak találgatni tudnak, arról meg elképzelésük sincs, hogy fordítsák vissza, és hogyan kapják vissza a régi jó Hobót.
A Kína és Amerika közti ellentét tovább feszül, és Amerika azt hiszi, hogy Nettudat Kína oldalán áll, ezért valamit lépniük kell. Például felkeresik a Decter szülőket, és Caitlint is, illetve mindenki mást, aki csak kapcsolatba került az öntudatos nettel...

A sorozatoknál sajnos az a baj, ha az első rész viszonylag jóra sikerült, az ember többet vár a folytatástól. Nagy reményekkel ültem a könyv fölé, viszont a sorozat ugyanazt a trendet követi, mint a legtöbb: a második részeknél vagy átvezetés figyelhető meg, vagy valamiféle hanyatlás.
Ezzel a kötettel a WWW sorozat valamiféle lefele ívelő tendenciát mutat, ugyanis annyi dolgot akar magába tömöríteni, amennyit nem tud. Minden témába belekap, és ahelyett, hogy kidolgozna egyet, vagy kettőt normálisan, inkább egy összecsapott valamit kapunk.
Bekerül a homoszexualitás, a vallás, a politika (háború és béke kérdése), az emberek pszichológiája (öngyilkosság, depresszió, ezek okozói, mint a kirekesztettség és a kisebbségi érzés stb.), és még sorolhatnám. Felesleges ennyi dologba belevágni, valamiért mégis mindenféle tanítási szándék ott bujkál a sorok között.
A stílus gördülékenysége és az áthidaló megoldások egészen tetszettek, ahogy egyik részről a másikra léptünk, viszont ami az első részben előny volt, hogy azonos részt kapott a kínai helyzet, Hobo ügye, és  Caitlin szemének és a nettel való kapcsolatának a taglalása, addig itt főként Caitlin és Nettudat a fő téma, a kínai helyzet néhányszor megemlítődik, Hobo ügye is csak egyfajta mellékszállá degradálódik. Egyik oldalról érthető, hiszen a sorozat a tudatra ébredő netről szól, viszont az első kötetet pont ez tette érdekesebbé: a több, egymás mellett párhuzamosan futó szál, amik néha megjelentek a fő szálban. Innen viszont hiányzott. Néha megemlítik Hobot Caitlinék, a kínai helyzet is egyszer-kétszer előkerül a lány vonatkozásában, de semmi több.

A Hobós szál kapcsán néhol már agyonerőltetettnek találtam azt a rengeteg Majmok bolygója utalást. Megtudjuk, hogy néz ki a stáblista (ki rendezte, melyik majmot ki játszotta, részletes képet kapunk róla, melyik filmnek mi a tartalma stb...), és annyira elveszik a részletekbe, mintha kezdene kifogyni az ötletekből, hogy mi kerüljön be a könyvbe. Aztán áttérünk Caitlinék oldalára, ahol az apja elkezd filmeket nézetni vele, mint például egy régi Matthew Broderick filmet, és kezdtem érezni, hogy elszakad a cérna. Mintha minden filmnek be akarnák magoltatni a stáblistáját, meg az összegzőjét...
Az pedig, hogy belekeveri az író a másik művét, a Flashforwardot, és elmondja, hogy az milyen jó... egyszerűen nevetségesnek találtam. Annyi más sci-fi sorozatot előránthatott volna a kalapból, erre pont a sajátjával hozakodik elő...??? Ez az öntömjénezés szerintem felesleges volt...

Szereplők szempontjából elmondható, hogy főhősnőnk ezúttal kicsit eltúlzottra sikerült. Caitlinről már az első kötetben is tudjuk, hogy egy zseni, jó matekból, ért az informatikához is - legalábbis az internet működéséhez mindenképpen -, viszont ezúttal többször használta a tudását intellektuális beszélgetések lefolytatásához. Ez a kisebb dolgoknál még nem volt zavaró, de az, hogy egy tizenéves lánynak a szájába olyan szavakat adnak, amivel egy átlag felnőtt is csak az Idegen szavak szótárában találkozhat kicsit erősnek találtam. Az pedig, hogy egy másik "zseni" gyerek is bekerül a történetbe, akiről aztán kiderül, hogy hoppá, mégsem olyan okos, mint Caitlin, mert némiképp figyelmetlen, és apróságok miatt csinál hatalmas galibát... No meg amikor a tizenéves lányzó magyaráz meg professzoroknak, és azok  ilyen alapvető dolgot nem tudtak... Tehát olyannak láttatja Caitlint, mintha a világon mindenkinél okosabb lenne, egyedül csak Nettudatot nem tudja lekörözni. Túlzásnak éreztem. Az meg, ahogy az ügynököket kezelte, meglehetősen hiteltelen jelenet volt.

Forrás: www.salon.com
Mindezeken felül érezhető, hogy az író oda-vissza körbejárta az internetet, mint témát, meglehetősen kidolgozott volt a technikai oldala. Sokkal mélyebben megy bele a net világába, mint az első kötetben, és ez meglehetősen tetszett.
Nettudatot is jobban megismerjük. Most már nem csak látszólag összefüggéstelen dolgokat "motyog", hanem beszél, megmutatja, mit is lát, ami szintén piros pontot érdemel a kivitelezésért.

Összességében nézve többet vártam a folytatástól. Érdekes gondolat, hogy a tudatra ébredt nettel hogyan lehet felvenni a kapcsolatot, viszont ezek a túlzások a könyvben némileg rontják az élményt.
Remélhetőleg a trilógia-záró bebizonyítja, hogy ez csak átmeneti visszaesés volt, és ki lehet hozni valami fantasztikus befejezést...

•••••

ui.: A bortóba azt hiszem, egy kicsit beleszerettem, annyira gyönyörű.
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger