2016. február 27.

Mindenki megmondja a frankót - hogy (ne) írj könyvet!

0 megjegyzés

Még 2015. októbere magasságában született egy hasonló posztom, ami a blogírással volt kapcsolatos, úgyhogy gyorsan lenyúltam onnan a címet. 

Miről is lesz szó ezúttal? A nagy könyvírói tapasztalataimról. Mivel nem vagyok író, ezért gyakorlatilag nem ez lesz a téma, hanem...

Miért nem tudnak egyesek írni, és ez miért idegesít annyira?

A piacon manapság rengeteg kézikönyvet találunk arról, hogyan kezdjünk neki egy regény megírásának, mire figyeljünk, ne figyeljünk stb.

A probléma ezekkel az ismertető könyvekkel, hogy sem empátiát, sem intelligenciát nem adnak pluszba, csak némi tudást. Olyan tudást, ami intelligenciával párosítva teljesen hasznos egyveleg lehetne, és ha valakinek van mellé minimális tehetség, máris olyan regények születnének, amik nem nyomják fel az ember agyvizét.

Mert miről van szó? Úgy venni észre, mindenki író. Az országba ha 100-an laknának, 101 írója lenne. Mivel vannak most már magánkiadások, nyilván minden kikerül a piacra, de!

Egy kis inspiráció miatt elkezdtem végiggondolni, tavaly milyen magyaroktól származó kötetek jelentek meg, és újra átnézve a listát rájöttem, hogy nincs kedvem új magyar írókhoz. A régi, bejáratott írógárdám tökéletesen elszórakoztat a könyveivel, ha negatívat írok, nincs sírás-rívás, hogy miért nem tetszik, csak megköszönik az olvasást, és tovább lépnek. Lehet, hogy este a falra aggatott képemmel dartsoznak utána, hogy hogy mertem negatívat írni, de úgy reagálják le, mint akik kultúr emberek... nah, ezt a réteget hívom úgy, hogy írók.

Ahogy gondolkoztam rajta, hogy bevállaltam e tavaly új írót a repertoárba... rá kellett jönnöm, hogy több bakot lőttem, mint amennyit nem. Két év után megtalált Aurora White, aki molyon kezdett csatározni, és védeni a drágaságát... Először az első bejegyzésnél, majd a másodiknál is folytatta. Azért csak két bejegyzést tudott kommentálni a tizenegyből, mert kapott tőlem egy tiltást. Egyszerűen nem vagyok rá kíváncsi. Már akkor kezdte a bicskanyitogatást, mikor még csak olvastam a könyvet, ezért is kapott kiemelkedő figyelmet. Több könyvében olvasható, hogy a megerőszakolt/molesztált nők igazándiból nem foglalkoznak a dologgal, inkább elmennek prostituáltnak, meg beszállogatnak idegen fickók kocsijába stb. (Részletek az alábbi bejegyzéseknél: KLIKK) 2015-ben Garzó László is újként szerepelt a blogon, de azt hiszem egyelőre egy könyve bőven elég volt.

Szóval a téma, hogy ne írj könyvet!
- Agyatlan zombiként...! Légy empatikus, és gondolkodj olvasói fejjel! Ha komoly vagy számodra némileg idegen témát húzol elő a kalapból, akkor járd körbe az érzést, kérdezz meg szakembert, stb. Nem szégyen segítséget kérni, és a precizitás ebben az esetben hasznos dolog. Ugyanakkor tágul a horizontod is. Mert a nemi erőszak nem egy olyan sztori, ahol a lányok kimennek kosárkával a mezőre ugrándozni az aktus után... mert Buddha sem azt mondta, hogy minden célhoz egy ösvény vezet, és a Nirvánába csak a hangyák jutnak el... Szóval zombik kerülhetnek a könyvbe, agyatlan bábokra meg nincs szükség...
- Erőltetetten...! Ha erőlteted az írást és nem jön magától, akkor ugyanolyan gyöngyszemek kapunk, amik itt a blogon az 1-2 pontos szekcióba kerülnek. Növelnéd a könyvek számát azoknál a címkéknél? Kérlek, ne!
- Mindenáron...! Legyen önkritikád! Ha visszaolvasod, és úgy érzed, hogy rettenetes, akkor valószínűleg az is. Úgyhogy mutasd meg egy vadidegennek, aki ha alátámasztja, akkor tagadd le, hogy közöd van hozzá, és keress másik hobbit!

És ha már megírtad a könyvedet, eszedbe ne jusson a családnak, barátoknak stb- nek odaadni! Tessék, ott az irodalmi boncasztal, egy köteg blogger, akik majd lecsúsznak a székről, hogy szétboncoljanak kéziratokat (bocsi attól, aki nem, és ezek után most 100+1 levelet fog kapni, hogy olvasson kiadatlan munkákat), vagy ott a moly, ahol rengeteg rengeteget olvasó rettenthetetlen remete remegve remélve reszel el könyveket... (értsd: van egy csomó irodalomszakos hallgató, irodalom más területével foglalkozó olvasó, meg néhány aranyos, és segítőkész író, akik szívesen olvasnak vagy adnak tanácsot írási területen).

Hogy ne írj tehát könyvet? Úgy, hogy tankönyv szaga van a regényednek... Hogy úgy van megírva, ahogy a nagy könyv előírja pontról pontra... Figyelj a helyesírásra, az elütésekre, és legyen nálad szinonima szótár, meg egy köteg vessző, mert a sok tőmondat elsüllyeszti a Titanicot...

És egy nagyon fontos dolog: nőlj fel a feladathoz, hogy író légy! A negatív véleményeknek is lehet igazságtartalma, csak fel kell fogni, mit akar az írója. Ha meg úgy véled, hogy nincs benne segítőszándék, akkor tegyél rá, lapozz egyet, és írj tovább.... 
Folytatás...

2016. február 13.

Paulo Coelho - Veronika meg akar halni (És a hetedik napon 2.)

0 megjegyzés

Sosem gondoltam volna, hogy valaha a blogon lesz Coelho könyvről bárminemű könyvajánlót fogok írni. Coelhoval nem volt pozitív tapasztalatom, ugyanis az Alkimista olvasása után azt mondtam, hogy soha többet Coelho. Aztán elkezdtem beszélgetni valakivel, aki azért többet látott belőle, és megerősített benne, hogy rossz kötettel indultam az írónál...

Veronika meg akar halni. A fiatal, 24 éves lány egy szép napon úgy dönt, hogy begyógyszerezi magát. Valaki azonban még időben megtalálja, és a Villete nevű elmegyógyintézetben tér magához lekötözve. Közlik vele, hogy már csak egy hete van vissza, míg meghal. Veronika fel akarja gyorsítani a folyamatot, de a törekvése kudarcba fullad, úgyhogy elhatározza, hogy mivel neki már mindegy, ezért mindenfélét csinál, amit eddig nem lehetett... Az óra viszont ketyeg...

Mindenki ismeri a falakon belül lakók közül Veronika történetét, és mindenkit megijeszt a halál ilyen közeli léte, ez indítja el a változásokat. Zedka egy depressziós nő. Mint a lakók többsége, ő sem akar visszamenni a való világba, hogy a társadalom tagja legyen. Spirituális utazásokat tesz asztrál testben, és így akárhová eljuthat, ahova csak akar... De az utazásoknak vége kell szakadnia...

Mari ügyvéd... volt egykoron. Aztán pánikbetegsége következtében bekerült a Villetebe. Bármikor elmehetne, de mégsem teszi. Férje elhagyta, nincs kihez haza mennie, jó neki ez így. Viszont ez az állapot sem tarthat örökké.

A film plakátja
Veronika története meglehetősen érdekes. Annyit megtudunk a lányról, hogy a szülei elváltak, és nem volt jó élete, de hogy miért menekülne ennyire a halálba... Teljesen érthetetlen. Veronikát eleinte egy életképtelen lánynak látni, aki nem képes megbirkózni az élettel... Utána meg nem képes megbirkózni a halállal. Jön a fordulópont, mikor Veronika felfedezi, hogy más is van még a világon, amit eddig látott, úgyhogy immáron élni akar.

Bevallom őszintén, nekem mindig az okozta Coelho szövegeiben a legnagyobb gondot, hogy mennyire sekélyes. Bölcsnek szánt gondolatokat akar közvetíteni, miközben azok mindenkiben ott vannak. Úgy adja el az egészet, mintha ő most valami olyant mondott volna ki, ami másnak eszébe sem juthatott volna...

A regény végéig azt éreztem, hogy próbál lemenni a lélek legmélyebb pontjaira, mégis csak a felszínt kapargatja. Tulajdonképpen három nő történetét ismerhetjük meg, de azt is csak felületesen. Például Marinek miért alakult ki a pánikbetegsége? Egyszer csak ott volt, nem derül ki, miből ered. Hiszen jó volt a munkájában, volt egy szerető férje, mindene megvolt. Bele lehetne magyarázni, hogy túl jó dolga volt, és kellett valami változatosság, mert unatkozott, de ez eléggé erőltetett lenne. Zedka asztrálutazásait pedig még ennyrie sem tudtam hova tenni... Milyen oka volt annak, hogy ő ilyesmire képes? Mire volt jó, hogy ezt megosztották velünk, hogy ilyent tud? Nem volt funkciója. Arról már nem is érdemes szót ejteni, hogy mindenkinek van valami köze a joghoz. Veronika jogot végzett, aztán elment egy könyvesboltba dolgozni. Mari ugyebár ügyvéd...

Veronika (alapvetően kiszámítható) emberfejlődése volt az, ami a legtöbbet nyomott mégis a latban, a másik két nő életútja látványosan laptöltő mellékszál. Meglehetősen egyszerű kitalálni, mi lesz az egész történet vége és tanulsága, mégsem bántam. Veronika újra felfedezi az élet szépségeit, és megtapasztal olyan oldalakat, amikhez eddig csak részben volt szerencséje. A lány elkezd kinyílni, és elkezd szabad lenni. Talán ez a könyv legnagyobb tanulsága, ami ténylegesen tanulság. Mindig merjünk élni, mert lehet, hogy a végén túl kevés időnk lesz rá. Mindig merjünk önmagunk lenni, és azt csinálni, amit szeretünk, mert lehet, hogy a végén megbánjuk, hogy valamit nem tettünk meg.
Te mit tennél, ha a szemedbe mondanák, hogy egy heted van vissza?  Élj mindig úgy, mintha ez lenne életed utolsó hete... Hisz sosem tudhatod, hogy melyik nap jár le az a bizonyos időmennyiség, amit kaptál arra, hogy élj.

Összességében a nagy gondolatok sallangos kimondása nemigazán, míg a valós, mélyebb tanulság nagyonis tetszett. Élj ma, mert talán nem lesz holnap... Carpe Diem megfogalmazás 220-on X oldalon keresztül...

A könyvből film is készült, melynek angol nyelvű trailerét lejjebb láthatjátok. A trailer alapján nagyon hasonlít a története a könyvére, de majd a film megnézése után bővebben tudok nyilatkozni róla...


A film (angol) trailere:




GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. február 10.

Filmszemle: Jézus engem szeret

0 megjegyzés


Ahogy nézelődtem az IMDB-n, nem is tudom hogyan, de szembe jött velem ennek a filmnek a plakátja. A magyar cím nagyon ismerős volt, és emlékeztetett David Safier - Jézus szeret engem című regényére.
Nem csalás, nem ámítás, valóban a regény adaptációjáról van szó. Könnyed, német vígjátékot ígérnek az ajánlók, amit 2012-ben mutattak be, és IMDB-n meglehetősen alacsony (5.5/10) csillagozást kapott. Kíváncsivá váltam, mi is rejlik a filmben, ami ennyire nem ragadta meg a nézőket.

Például az, hogy tipikus német vígjáték vallási köntösben. Adott nekünk az alapszituáció: Isten elküldi a fiát, hogy előkészítse a terepet a Végítéletnek. Jézus hol máshol tudná magát meghúzni, mint Gábrielnél, a bukott arkangyalnál, aki egy nő miatt otthagyta a mennyeknek országát.

Florian David Fitz
Marie átlagos nő. Eljut az oltárig, ahol faképnél hagyja a vőlegényét. Ismerős a történet? Nem, valójában egyáltalán nem követi a könyv vonulatát. Marie oldalán például nem látjuk a könyvből ismert beteg testvért, aki képregényeket rajzolgatott. Pedig lényeges szereplő lehetett volna, hiszen a könyvben ő volt az egyik intő jel, hogy jön a világvége, meg köztünk jár a Sátán.

De ne ugorjunk ennyire a végére. Már a megismerkedésük is teljesen más, mint a könyvben, aminek azért némileg örültem. Elvonatkoztatva ugyanis a könyvtől egészen nézhető darab. Nem tudom honnan jött az ötlet, de Florian David Fitz, mint Jeshua szerintem megállta a helyét a vásznon.

Láthatjuk Jézust, aki szerelmes, akit el akarnak árulni, aki küzd a részegséggel, aki elkezd messiáskodni. Íme egy érdekes és tanulságos jelenet a filmből. Emlékeztek a Biblia azon részére, ahogy Jézus megmossa egy koldus lábát? Íme:



Jessica Schwarz
A másik lényegi szereplő ugye Marie (Jessica Schwarz tolmácsolásában), aki a könyv szerint egy tömegszerencsétlenség, aki szarkazmussal igyekszik rendezni a gondolatait. Ő az a karakter a filmben, aki abszolút nem... Jézus elviszi a hátán az egészet, miközben Marie marad ugyanaz az önző liba a film végén, mint aki az elején volt. Holott pont arról kellene szólnia, hogy Marie fejlődött... Mégis képes lenne önző céljaiért elárulni Jézust arra kenve mindent, hogy szerelmes belé. 

Safieri adalékot tehát a film nyomokban tartalmaz. Például Marie szarkazmusa a könyvből jobban átjött, sokkal humorosabb volt. A filmben inkább Jézus karaktere van előtérbe, és olyan helyzetekben is látjuk, amikor Marie nincs vele. Ez így kapóra is jön, hogy elterelődik a figyelem a főhősnőről, mert nem állja meg a helyét. Hiányzott továbbá annak előszele, hogy vajon Jézus miért jött, miért pont most? A könyvbeli történetben finom kibontását láthattuk az Apokalipszisnek, egyre-másra jöttek a jelek.

A film abban megegyezik a könyvvel, hogy sok a bibliai utalás, majd ezekre néha erősebb, néha gyengébb poénokat épít, végül pedig eltűnik belőle mindennemű humor és bumm, bevág a világvége.

Nem tudom, csak nekem tűnt e fel, de mostanában a németek elkezdtek elmenni humoros oldalra (pl. Fák jú tanár úr! 1-2. stb) ismételten. Mintha vissza akarnák hozni a régen elfeledett német humort, ami jellemezte őket, kicsit más, talán viccesebb oldalról megközelítve.

A filmben persze van tanulság is, hiszen Jézus sok helyütt áll neki prédikálni. A modern világgal szembe mégis naiv, nem tud mit kezdeni a fejlettségével, úgyhogy próbálja a maga módján formálni a környezetét.

Amit nevetségesnek találtam, a fanatikusok felbukkanása, amit nem is értettem, hogy ezek mit éreznek, de mindegy is.

Összességében most egyszer nézhető volt, néhol még mosolyogni is sikerült, de nem került be a kedvenc filmjeim közé. Ennek nem az az oka, hogy nem amerikai zagyvaság, hanem egyszerűen csak ennyi... Nem nyújtott semmi olyan élményt, ami miatt "rongyosra nézném kazettán". Aki még nem tette, annak pedig mindenképpen ajánlom, hogy olvasson David Safiertől, mert isteni...
Folytatás...

2016. február 8.

Dan Wells - Szörnyeteg úr (John Cleaver 2.)

0 megjegyzés

Volt már olyan érzésetek, hogy egy könyv annyira megragad, ha befejezitek, üressé váltok? Egy pillanatra elönt a hullám, hogy ezek után már nincs is értelme olvasni semmit, úgysem fogod még egyszer átélni ezt az élményt...?

Amikor letettem John Cleaver első történetét úgy éreztem, tökéletesen megragadta az író John lényét, lényegét. A szociopata 15 éves fiú története hihetetlenül jó. John vívódása, észjárása, ahogy próbál ember lenni, miközben a belső démonát próbálja lakat alatt tartani... Erre nincs jobb szó: zseniális.

A cím a második kötet esetén már sokat sejtet, hisz az első részben is sokszor volt ez a "sötét oldal" úgy nevezve, hogy Szörnyeteg úr. Amire először gondoltam az az volt, hogy talán John elengedi garázdálkodni az első kötetbeli események után a sötétséget, halomra fogja gyilkolni az embereket, esetleg bevet némi kínzást...

Az író mintegy szemléletesen ad egy "Tücsök Tihamért" John mellé egy macska képében. Hihetetlen, de az ember még azért az egyszerű macskáért is úgy izgul a könyvben olvasás közbe, mintha óriási szerepe lenne. Egy újabb remek megoldás Dan Wells módra, hogy bedobja a macskát, akire Johnnak elég ránéznie olykor, és visszaterelődik a helyes (vagy majdnem helyes) útra. Amikor bekövetkezik az áttörés, valahogy az egész sztori kifordul önmagából, és az olvasó talpa alól ki van húzva a szilárd talaj: vajon ölni, vagy nem ölni, ez itt a kérdés... John vajon utat enged a szenvedélyének, vagy a szörnyeteg legyűri?

De ne szaladjunk ennyire előre. Ott kapcsolódunk be ezúttal John életébe, hogy letette a jogsit, megkapta az ideiglenes jogsit, közel 16 éves, és ő fuvarozza Brookeot a suliba. John próbálja magát tartani a lány társaságában a szabályaihoz, de ez egyre nagyobb kihívás elé állítja. 

Némileg eltereli a figyelmét, hogy új játszópajtás érkezik a városba... Vagyis valaki nőket öl meg. A kép ennél összetettebb, ugyanis alaposan meg is kínozza őket, mielőtt megölné, amitől még brutálisabb az egész. Valamiért John akárhányszor elmegy randira, mindig hulla a vége.

A városba érkezett egy FBI ügynök, Forman nyomozó személyében, aki ki akarja deríteni, ki a gyilkos, mi köze van az ezelőtti gyilkoshoz, vagy csinálhatja e ugyanaz a személy. Forman ügynöknek szemet szúr John, akit elég gyakran behív kihallgatásra, mert gyanítja, a fiú többet tud, mint elárul.

Közben John magánélete kezd továbbra is bonyolódni. Nővére, Lauren bajba kerül, amiből az anyja szokásához híven nem tudja kirángatni. John nem tudja, mit kezdjen Brookekal, majd Max (a barátja) meglátásait felhasználva végül randira hívja a lányt, amik ugyebár katasztrófákkal végződnek.

John nem rendőr, mégis fel akarja göngyölíteni a gyilkosságsorozatot. Különböző elméleteit meg is tárgyalja Forman nyomozóval. John aztán rájön, hogy miről is szól ez az egész, de vajon nem késő már?

Max Records lesz John Cleaver?
(Forrás: zimbio.com)
Annyira ritkán van olyan könyv, ami ennyire a kezembe ragad, hogy nem is tudom, mit írhatnék róla. Jó a stílusa? Igen, gördülékeny, gyorsan olvasható... olvasható? Nem is. Inkább falható az egész. Látszik, hogy az író jártas a témában, vagy legalábbis hitelesen tudja eladni a dolgokat. Ha Dan Wells azt írná, hogy valójában a fehér holló nem ritka, és hogy a jegesmedvék valójában hupizöldek, még azt is elhinném neki.

Dan Wells ne írjon több olyan könyvet, ami a kezembe kerül tőle, mert miatta:
- két éjszakát átvirrasztottam (holott imádok aludni),
- fenn maradtam egy vonaton (kicsit elfeledkeztem róla, hol olvasom a könyvet),
- antiszociális zombiként megszakadt a kapcsolatom a külvilággal, miközben Johnt "hallgattam",
- elterelte a figyelmemet autóvezetés közbe (annyira kattogtam egy fejezet után, hogy mi lesz a következő lépés).

Komolyabbra fordítva a szót, Dan Wells felépít egy világot, ami olyan, mint a mi reális valóságunk, de annyira képtelen dolgok történnek benne, hogy ez az egyetlen momentum, ami miatt megnyugodhatnánk, hogy ilyen soha nem történhet meg velünk. Valójában pedig de. Ha kivesszük a démonos körítést, ami olyan a történet szempontjából, mint valami smink (hogy elfedje az igazságot), akkor rájöhetünk, hogy ezek az esetek holnap akár velünk is megeshetnének. Holnap elrabolhat egy pszichopata, aki megkötözve lezár egy pincébe, miközben attól retteghetnénk, hogy mikor kínoz meg és mi módon. Olyan a démonos szál a kötetben, mintha ezzel próbálná az író kissé oldani ezt a fajta érzést. Remekül játszik az emberi érzelmekkel. Együtt tudunk rettegni a nőkkel, együtt tudunk aggódni vagy éppen lehiggadni Johnnal. Átérezhetjük a dühét, a fájdalmát, a reménykedését, a kétségbeesését és bármi mást, ami éppen átfolyik rajta érzelmi síkon.

Talán pont ez a nagy erőssége a karakterek mellett a kötetnek. Az alaphangulat sosem engedi feledtetni, hogy hiába van egy kerti parti, vagy más pozitívabb esemény az előtérben, a háttérben ott a szorongás, a feszültség, a tragédia "szaga". Az események egyik pillanatról a másikra változhatnak tragédiává, és Dan Wells nem kerget illúziókba. A "happy end" sem mindig édes, és a hősök sem mindig azokból válnak, akikre gondolnánk és nem úgy, ahogy azt elsőre hinnénk.

Összességében nézve a színvonal változatlan, a gyilkos új, Szörnyeteg úr a régi. 2016-ra ígértek egy filmet az első részből, melyben elvileg Max Records játszaná John Cleaver szerepét, és mellette olyan nevek kerültek még elő, mint Christopher Llyod (Vissza a jövőbe). Egyelőre nem készült a filmhez trailer (vagy csak engem került el), de annyi biztos, hogy kérem a következő kötetet, de lehetőleg azonnal...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. február 1.

Jeff Kinney - Kutya egy idő (Egy Ropi naplója 4.)

0 megjegyzés

Az Egy Ropi naplója sorozat régóta mozgatta a fantáziámat, és mivel úgy gondoltam, hogy kiestem az angolozásból, kellett egy kis nyelvi frissítés. Mivel a széria angolul van meg, ezért így kezdtem el folytatni is a történetet.

Greggel ugyanis mindig történik valami. Ezúttal beüt a nyáriszünet, úgyhogy Greg nyári élményeivel találkozhatunk a napló lapjain. Már rögtön a nyáriszünet elején összekap Rowleyval, aki elvileg a legjobb barátja.

Áh, csak a szokásos kalamajka amiatt, hogy Greg kitalál valami őrültséget. Mivel a fiúk tartoznak némi pénzzel Rowley apjának, vállalkozásba kezdenek. Az első projektjük egy fűnyírós munka, mely során a fiúknak sikerül összekapni. Greg elveszti a barátját, ráadásul a munkáját sem fizetik ki.

Ha ez nem lenne elég, a szülinapi tortája felét felfalja egy kutya, ami nem is az övé... viszont neki is kell egy. Szülinapjára ezzel ellentétben egy katica mobilt kap, amivel segélyhívást és otthonra tárcsázást tud csak kezdeményezni, így nincs kisegítve vele.

Problémák adódnak az uszodai zuhanyzóban; bonyodalmak Holly Hills nővérével, Heather Hillsszel,  aki észre sem akarja venni Greget. Ráadásul kap egy kutyát, amitől fél, és senki sem tud kibékülni vele a családból...

Rowley és apja kapcsolatának okán Greg anyja úgy gondolja, Gregnek és az apjának is össze kellene kicsit melegedni, így a közös programok elengedhetetlenné válnak...

Hogy miért szeretem a sorozatot? Őszintén szólva fogalmam sincs. Annyira zaza és agyament, hogy egyszerűen kikapcsol és elszórakoztat. Itt van nekünk Greg, akinek igazándiból minden gondja abból fakad, hogy ráerőlteti másokra az akaratát. A legjobb barátja egy lütyő, aki már akkor is fél egy horrorfilmbeli leszakadt kéztől, hogy Greg csak mesél neki róla - még a filmet sem kellett végignéznie hozzá. 
Greg és Rowley kapcsolata azon alapul, hogy valami blődségen mindig összebalhéznak, majd Greg csinál valamit, ami miatt Rowley szülei el is tiltják a fiúkat tőle.

A Heffley familiában is vannak gondok. A generációk étkezése, a kutyához való hozzáállás, Greg és a testvérei viszonya mind-mind olyan, amivel egy szokványos családban találkozni lehet. Anyuka erőlteti az uszodát, ami ellen Gregnek sok ellenérve lenne... de nem hagyják. Persze Greg szerint mindenki gáz, de hát ezt már megszokhattuk...

Annak ellenére, hogy Kinney jóformán semmi új dolgot nem visz bele a dologba, a recept mindig ugyanaz, mégis szórakoztató. Hogy csinálja? Azt hiszem, a titok ott lappang a lapokon: teljesen hétköznapi emberek teljesen hétköznapi momentumainak próbálja megragadni a szarkasztikus oldalát, és humort fabrikálni belőle. Például egy olyan apróságból, hogy idétlen képregényrajzok hoznak közelebb egymáshoz apát és fiát, és hogy a közös apa-fia programok mindig kudarcra vannak ítélve. A testvéri kitolás szeretet bárhol ott rejtőzhet, legyen szó arról, hogy egy öcsikét megszívassunk azzal, hogy a legrosszabb hely lehet övé a kocsiban... Egyszerű ötlet, remek kivitelben...

Összességében nézve ez egy olyan sorozat, amit még mindig élménnyel olvasok annak ellenére, hogy nem nekem íródott. Ennél a kötetnél nem volt nehéz annyit csalnom, hogy előbb láttam a filmet, mint ahogy a könyvet olvastam volna, úgyhogy sok újdonság nem volt a történetben, valamennyi azért mégis.

Könyv előzetes:



A film előzetese (angol):



GR-ezők szerint:

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger