2014. augusztus 26.

Kérdőív - avagy 13 válasz

0 megjegyzés

Múlt héten kissé lemaradtam az eseményekkel, úgyhogy most igyekszem pótolni a dolgaimat. Míg elfele voltam, addig Liliane Evans megajándékozott egy kérdőíves "játékkal" (ezúton is köszönöm neki).

Három embert kellene megneveznem, de tanácstalan vagyok az ügyben. Akinek van kedve, töltse ki bátran (akár ezalatt a poszt alatt hozzászólásban is). 

És íme a 13 kérdés: 

1. Szoktál nassolni olvasás közben?
Nassolni nemigazán, mert többnyire szükségem van a kezemre a könyv kézbentartásához, a lapozáshoz. Ebédelni viszont szoktam olvasás közben. Így lehetséges, hogy (többek között) a Rettentő gyönyörűség egyik vicces epizódjánál ott maradt az aznapi menü (hm... paradicsomszószos spagetti... nyami :) )

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Akkor iszogatok olvasás közben, ha nagyon rossz a könyv - a jó könyv eltereli a figyelmemet, és volt már rá példa, hogy amikor egy jó sorozat köteteit daráltam le egymás után, napokig még az evés sem játszott túl nagy szerepet. 
Legtöbbször vizet vagy teát iszok, úgyhogy olvasás közben is ezek kerülnek a kezembe.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Egyetlen egy alkalommal volt rá példa, hogy regénybe írtam/rajzoltam. Normál könyveknél nem, tankönyveknél pedig főként kihúzófilcezek, vagy rajzolok.

4. Hogyan jelölöd, hol tartasz egy könyvben?
Két nagyon egyszerű módszerem van: 1, megjegyzem; 2, jelölöm goodreadsen. Mióta rájöttem, hogy a könyvjelzők folyton emigrálnak a könyveimből, azóta ez a két biztos módszerem van. Ha nem utazok, kényelmi szempontból teszek be könyvjelzőt, hogy egyből ott tudjam kinyitni a könyvet, ahol tartottam. Régen a könyvjelzőm egy kulcstartó karikája volt, amit ráfűztem a lapok tetejére, és tudtam, hol tartok.

5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?
Nem, az is elég, ha meglátom az oldal alján a pontot.

6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?
Szó-szó... Volt már könyv, amit megtapostattam volna elefánttal, majd felgyújtottam volna, miután szétszabdaltam miszlikjeire... de rájöttem, hogy az ennyire rossz könyveket még a tűz is sírva ropogtatja, és inkább kialszik tőlük. Ilyenkor általában félreteszem kicsit az adott olvasmányt, és valami jobbat keresek, majd visszatérek. Az a baj, hogy sosem hagyok semmit félbe, amit elkezdtem.

7. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Ha rám kacsint, akkor persze. Ha szövegkörnyezetből kiderül, hogy mit jelent, akkor nem, de ha nem akkor igen. Nem szeretem, ha nem értem, amit olvasok.

8. Mit olvasol most?
A kérdéseket... Viccet félretéve: attól függ, hol vagyok: szobában Kleinheincz Csilla - Ólomerdő, nappaliban A villámkölyök (David Grossman)

9. Milyen könyvet vettél legutóbb?
Most mondanám azt, hogy remélem, nagyon jó könyvet, de azóta már olvastam, úgyhogy tudom, hogy nem abba a kategóriába sorolnám. A csíkos pizsamás fiú

10. Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Van egy fotel, amiben valamiért gyorsabban haladok a könyvekkel. Van egy tető, ahol jó levegőt is kapok olvasáshoz.
Időpont? Bárhol, bármikor :) Este lefekvés előtt estimesének mindig lemegy pár oldal/fejezet az éppen aktuális olvasmányaimból :)

11. A sorozatokat vagy az egy részes könyveket szereted jobban?
Öhm... attól függ. Ha jól meg van írva (pl.: Moning könyvek), akkor szeretek sorozatokat olvasni. Ha olyanok, mint az Éjszaka háza akkor már annyira nem ugrálok a sorozatokért. Az egy részes könyvek ilyen szinten jobbak: ha rosszul van megírva, legalább nem kell szenvedni a folytatása miatt...

12. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek? 
Nagyon sok ilyen könyv van. Rob Thurman Éjvilágától kezdve LKH Anita Blake-jén át, Neil Gaiman valamennyi művén keresztül... Az egyéntől függ, mit ajánlok neki, olyan, amit mindenkinek ajánlanék... olyanom nincs...

13. Hogy rendszerezed a könyveidet?
Mikor hogy. Először magasság szerint voltak bepakolva a polcaimra, aztán jött az a mániám, hogy legyenek írók szerint ábécé sorrendbe. Most kiadók szerint vannak, azon belül pedig írók szerint voltak. Viszont olyan sokan kértek kölcsön könyveket (önként vagy ajánlás miatt), hogy az utóbbi rendezés már jócskán felborult... Úgyhogy most kiadók szerint vannak bepakolva :)
Folytatás...

2014. augusztus 23.

Andrea Cotti - De csúf nevem van!

0 megjegyzés

A Rukkolán láttam meg a könyvet, és tetszett a fülszöveg. Egy félénk fiú, aki leírja, hogy van riválisa, vágyai stb. de gátlásos. Olyannak tűnt, mint a Törzsek Arthur Slade -től... Ennél nagyobbat viszont nem is tévedhettem volna.

Tommasonak nem tetszik a neve... sem az, ahogy kinéz. Még sosem volt barátnője, és arra fogja, hogy ugyan a mellkasán már van szőr, de még bajsza sem serken.

Elmennek kirándulni, és ott van a lány, akire 10 éves kora óta rá van kattanva, akibe azóta is szerelmes. A gyönyörű és magabiztos Lucrezia. Viszont a lány egy Luca nevű sráccal flangál, csókolóznak és Tommy (Tommaso becézve) nem tudja, szexeltek-e már. Ez a gondolat azonban teljesen feldúlja a lelki világát. Ahogy az is, hogy Luca átöleli a lányt... hogy Luca megcsókolja a lányt... 

Aztán ott van még Lucia is. Lucia egy parti alkalmával megcsókolja Tommyt és kezét a melléhez érinti. Tommy összezavarodik... Neki Lucrezia kell, de ő egyre messzebb sodródik Lucia nyomulása miatt...

Amikor elkezdtem olvasni, azt mondja: 17 éves a fiú. (Állítás). EQ szinten lemaradt egy 7 éves szintjén, IQ szinten lehet kb. 9 éves. A könyv felépítése úgy néz ki, hogy a mondatokat soronként írják, nem folyamatosan egymás után, letöbb esetben 3-4-5 szóból áll egy-egy tőmondat... Darabos az egész, és egy totális, 100 oldalas rinyálás!

Először, hogy hát ő szereti a lányt, szívesen lefeküdne vele... de hát ő még sosem csinálta, nem tudja, hogy kell, de attól ő még lefeküdne a lánnyal... de nem meri megszólítani... aztán beszélgetnek pár szavakat, de nem mer ennél tovább menni. Aztán jön Lucia, akinek - Tommy agyszüleménye szerint - Luca kell neki, és Tommyval akarja húzni a srácot... Luca ugyanis menő, magabiztos, és Tommy többször kihangsúlyozza, hogy ő képtelen erre... még a cigit sem próbálta ki... elképzelhetetlen számára, hogy akárcsak marihuánás cigit lásson.

Egy darabos rizsa az egész könyv, amiben egy 17 éves erősen kisebbségi komplexussal küzdő, és önértékelési zavaros srác fogalmazza meg, hogy ő senkinek nem lehet elég jó soha, és erről muszáj szánalmasan rinyálnia... Aztán összeszedi a bátorságát, és voilá, övé a lány... 

Valahogy minden lányt ribancnak mutat be a könyv. Lucia csak úgy letapiztatja magát, Lucrezia pedig amint Tommy bevallja az érzéseit, ejti Lucát, akinek alig tudott kiszállni a szájából. Többen is szerepelnek a könyvben az említés szintjén, de ez a két lány van kiemelve, és míg az egyik folyamatosan egy földreszállt csodaként van bemutatva (Lucrezia), addig a másik olyannak, mint egy kolonc (Lucia). 

Nem tudtam átérezni a főhős helyzetét, mert egy olyan dolog miatt csipog 100 oldalon keresztül, amit csak magának köszönhet, és jobb siránkozni, hogy jaj, de szerencsétlen, minthogy tenne ellene... Lucia egy könnyűvérű éjszakai lepke, míg Lucrezia sem jobb, mint Lucia. Úgy cserélgeti a pasikat, mint más a fehérneműt, és ha látszólag az egyik srácot nem kaphatja meg, akkor máris kell neki... Undorító, de főhősünknek ez a lány kell... 

Összességében nézve egy gyújtósnak remekül beváló könyv, mert értelme nem sok van, a stílusa egy kidolgozatlan vázlattá teszi az egészet, és érthetetlen, hogy ez a könyv hogy juthatott el addig, hogy kiadják... 
Folytatás...

2014. augusztus 21.

John Boyne - A csíkos pizsamás fiú

0 megjegyzés

Amikor még szakközépiskolás voltam, minden évben egyszer elvittek minket moziba, hogy egy olyan filmet vetítsenek le nekünk, amit az iskola elrendelt. Ennek keretein belül láttam először A csíkos pizsamás fiú című filmet, ami letaglózott, elképesztett, és sokkal jobban tetszett, mint a Sorstalanság -ból készült filmváltozat. 
A napokban Kispingvinnel beszabadultunk egy könyvesboltba, megláttam, és azonnal úgy gondoltam, hogy végre megvehetem, elolvashatom. Viszont a borító alatt nem azt találtam, amit vártam...

Azokban az időkben járunk, mikor az auschwitzi (halál)tábor üzemel. Lengyelországból átdeportált zsidókat dolgoztatnak, sanyarú körülmények között.
Bruno, a kilenc éves kisfiú erről mit sem tudva éli életét Berlinben. A szobája ablakából az egész várost belátni. Öt szintes házban élnek, partikat tartanak, és gyakran játszanak a barátaival. Apját, aki katona, kinevezi a Führer, így a család kénytelen elköltözni. Ennek a spártai küllemű háznak csupán 3 szintje van, és nem sok felfedeznivaló Bruno számára. 
Nem is tudja felfogni, mi folyik körülötte. A házukban nem tartanak partikat, hanem katonák járkálnak ki-be, miközben anyja egyre idegesebb, és a személyzet egyes tagjai azt állítják, nem is az az eredeti szakmájuk, amit éppen csinálnak. 

Smuel és Bruno a film változatban
Bruno az egyik kalandja során felfedez egy kisfiút, aki egy kerítéssel elzárt világban él, rengeteg fiúval, akikkel milyen jó lehet játszani. Bruno is bevágyik közéjük, viszont neki nincs csíkos pizsamája, nem érti, miért is kell abban lennie a benti embereknek reggeltől estig. Egyáltalán miért vannak elzárva mindenki elől?

Smuellel, a zsidó kisfiúval igazán jó barátságot alakít ki, még akkor is, ha sohasem játszhatnak együtt, csupán ülhetnek a kerítés két oldalán, és beszélgetnek...

Miért volt hatalmas csalódás ez a könyv? Mert bugyuta. Nem hiszem, hogy sok holokauszttal foglalkozó könyvet neveztek ennek, de ez az. Adott nekünk Bruno, a kilenc éves kölyök, aki meglehetősen naiv. Rengeteget hallgatózik, a felnőttek sokszor úgy osztanak meg egymással dolgokat, hogy nem is sejtik, hogy a gyerek ezt hallja. A kérdéseire nem kap nyiltan választ, senki sem magyarázza el neki, hogy a mama nem elorozta a dicsőséget Paveltől, a zsidótól, aki egykor orvos volt, most meg csak sima pincér... aki bekötözi Bruno sebét, miután a kisfiú leesik a maga kreálta hintáról.
Nem magyarázzák el neki, valójában miért rossz a kerítés túloldalán: hogy éheznek, hogy ott is össze vannak zsúfolva, hogy egész nap robotolni kell és a katonák bántják őket. Smuel is csak annyit mond el Brunonak, hogy a katonák rosszak, de nem mondja el, miért.

Egy másik ok, amiért azt mondom, hogy ez a könyv nem megfelelő, hogy hiteltelen és felületes. Kizárt, hogy a drótot meg tudták volna annyira emelni, hogy akárki be-ki ingázhasson. Ha már egyszer így van, Smuel miért nem szökött ki a dróton túlra, ha a benti világról tudta, hogy mennyire rossz? Valahogy senkinek sem tűnt fel, hogy egy zsidó kisgyerek egy éven át minden nap, amikor nem esett az eső ott ült a kerítés mentén, és evett, meg beszélgetett egy másik kisgyerekkel. Kevés ismeretem szerint ezekben a rácsokban áram futott, úgyhogy hozzá érni sem volt túl tanácsos, itt a gyerekek ezzel nem foglalkoznak.

És egy harmadik ok, maga az anyuka. Az anyuka, aki csak hangoztatja, hogy nem gyerekek felnevelésére való a hely, de igazi indokot nem kapunk. A gyerekek egyszer kapnak tetvet, és ennyi. Ez lenne a nagy indok? Végül mégis az anyuka győz, de akkor pedig már késő...

Ritkán mondok ilyent, de ebben az esetben igaz, hogy a film sokkal - mérföldekkel - jobb, mint a könyv, ugyanis minden ilyen hibák kiküszöböl. Anyukának például jogos az aggodalma. A filmben a szülők megtudják, hogy a kisfiú szobájából látni a csíkos pizsamás embereket, a filmben elhangzik egy ominózus mondat, miszerint "Büdösebbek, amikor égnek." az anyuka és Bruno füle hallatára, ami a könyvből nekem hiányzott. A filmben a lezárás is sokkal meghatóbb. Ott elhangzik a mondat, hogy "Tusolók.", mintegy szemléltetve a gázkamrákat, a könyvben a végén nem derül ki, pontosan hova került Bruno és Smuel.

A filmben is megjelent Bruno naivitása, de ott nem úgy, mint egy ész nélküli gyerek esetében, hanem úgy, mint egy ártatlan, sötétben tapogatózó, kissé tudatlan gyerek esetében. És miről is tudtak annyit beszélgetni egy évig a gyerekek? A filmben ez is némileg színt kapott, és Bruno kitalálta, hogyan oldhatják meg, hogy együtt játszhassanak - a könyvben még ennyi fantáziája sem volt.

Tehát amiért a könyv csalódást okozott, hogy kapunk egy buta kilencéves kölyköt (aki még azt sem bírja kimondani, hogy "Auschwitz", írja már le neki valaki, és tolja a gyerek orra elé), aki naiv, akinek nincsenek válaszai, csak kérdései... aki elégedetlen a helyzetével, és fel sem méri, mennyivel rosszabb Smuelnak - ezutóbbi persze nem panaszkodik annyit, mint Bruno. Kapunk egy kidolgozatlan sallangot, mert nem derül ki pontosan, hogy anyukának mi nem tetszik a helyzetben, miért van ennyire az ellen, hogy Auschwitzban lakjanak.

A vége a megható, sírós helyett egy nagy semmi lett, pedig vártam volna az érzékeny pillanatokat, amiket a film végén meg lehet tapasztalni.

Összességében nézve hiteltelen könyv, egyszer olvasós darab, amiben itt-ott elveszett az értelem. Egy 9 éves kisfiú szemszögéből akarta bemutatni a holokausztot, meg akarta hatni az embereket, egy olyan barátságot akar bemutatni, ami naiv elképzelés, és bájos, de valójában nem látunk mást, csak egy önző, naiv, buta kölyköt... Az is vitatható, hogy melyik korosztály számára íródott. A kisebbek (9-14 évesek) még nem feltétlenül értik, mi is az a holokauszt, ki volt a Führer, mi az a Heil Hitler, a Dávid-csillag, a horogkereszt - amik lerajzolásra kerülnek a könyvben -, vagy mit jelent az, hogy zsidó, esetleg miért nem voltak szimpatikusak a Führernek, meg a német katonáknak. Felnőttek számára viszont unalmas, gyermeki, és Bruno egyenesen irritáló...
Sírós regényt szerettem volna olvasni, de nem jött össze...

•••••

A film előzetese:
Folytatás...

2014. augusztus 19.

Kálmán Mari - Ecetudvar

0 megjegyzés

Egy újabb, könyvheti szerzemény következik, ami nem más, mint Kálmán Mari második könyve. Az írónő első könyve (Talyigás Irma és az Ürdög) nagyon tetszett. Annyival másabb volt, mint amiket általában olvasni szoktam mind történetében, mind stílusában, hogy az Ecetudvar -nál már fel sem merült, fogom e olvasni.

Létezik valahol egy ecetfa, mely magányosan strázsál egy udvarban. Egy udvarban, melyben régen többen is voltak, de aztán kivágták mindegyik fát. Ez nem más, mint az Ecetudvar. Mégsem az ecetfa áll a középpontban, hogy élte túl a nagy "ecetfa-mészárlást". Hanem...
Önmagunk keresése mindig kihívás. Milyenek legyünk? Kik vagyunk egyáltalán? Ez érdekelte a Lantos Marit is. Igen, ő az a zsidó apától született lány, akit szülei először "bezártak" a családba, majd kitagadtak otthonról azután, hogy a lány kijebb merészkedett a családi fészekből. Igen, ő az, akinek a kapcsolata végén nem volt hova mennie - hisz szülei látni sem akarták (majd meghaltak), az Ecetudvar pedig már nem tudta visszafogadni.
Miután szülei is meghalnak elkezdi azt kutatni, ki is ő, mit akar és mit is jelent zsidónak lenni...
Persze ezek mellett Marinak rengeteget kell küzdenie, latolgatja, hogy szeretetre tanítja az embereket, aztán megint változtat a tervein.

Mari "útkeresése" mellett több ember sorsán keresztül mutatja be az írónő az élet egyik legfőbb dilemmáját: ki vagyok én, és mit kellene tennem? Mindenki mást keres, és a legtöbben nem azt találják, amire számítanak. Marihoz kötődik a fő szál, aki magának való lány, és érezhetően hánykódik az életben. Amolyan "sehova se tartozik" karakter, aki keresi a saját útját, önmagát, próbál magának meghatározni életcélt, de nehezen talál válaszokat.

Mindnyájan átélünk életünk során hasonló élményt, ez hozza közel az emberek szívéhez Marit, és a többi nőt, akik szintén keresnek valamit, várnak valamit az élettől. Mindenkinek másban rejtőzik a válasz, és ez azért remek, mert így mindenki megtalálhatja azt a típust, amelyikkel a leginkább tud azonosulni. Természetesen mindenki más jövőt/sorsot kap az útja végén: van, aki önkezével vet véget az életének, van, akiért jön az elmúlás magától is, és van, aki megtalálja az életcélját.

Akivel leginkább tudtam azonosulni, az Mari, aki naivsága miatt néha olyan helyzetekbe keveredik, ami számára cseppet sem a jó irányt mutatja - és teszi ezt annak ellenére, hogy baráti támogatást kap nem egy esetben. Ilyenkor inkább makacs, és önfejű, és előbb-utóbb mindig rájön, hol hozott rossz döntést.
Magdát (Mari barátnője) sajnáltam a legjobban. Magdával ugyanis elbánt az élet egy "szépséghibával", aminek következtében a lány önbizalma nagy mértékben megcsappan - mondhatni, némileg depresszióba is zuhan emiatt. Mindezek mellett nagy szíve van, de ez sok embernek egyszerűen kevés, mert a látszat alapján ítélnek a legtöbben...
A legtöbb karakter ezúttal is különös figura, mint ahogy azt már a Talyigás Irma történetben megszokhattuk. Ezúttal kapunk durva szélsőségeket, mint Mari anyját, aki elzárja a világ elől a lányát, megtilt neki mindent, és bekorlátozza a férjét is. Ami nem úgy történik, ahogy a nőnek tetszik, az jó nem lehet. Egy perpatvar után lányukat nem is fogadják vissza.
Az apuka a beletörődő, az asszony "zsarnokságát" elviselő férfi, aki sodródik az árral.
A végén felbukkan egy Gilá nevű szereplő, aki valamilyen szinten a megoldást is jelenti Mari számára. Gilá egy ártatlan lány, aki az élethez meglehetősen naivan áll hozzá.

Stílusát tekintve ismét kálmán-maris könyvről van szó, de ezúttal olyan körítéssel, mintha a nagyi, aki éppen kötögetés közben mondja el az elmúlt évtized pletykáit közben átmenne olyan típusba, mint az Operaház fantomja (nem a konkrét fantom, hanem maga a regény). Feldobódik ugyanis egy név, és jóformán a legutóbbi cipővásárlásáig mindent megtudunk róla. Míg a Talyigás Irma történetben is elő-előfordult, hogy belépett egy új szereplő, és elmesélésre került a háttértörténete, itt sokkal több szereplőről van szó (nem alakul ki egy fix szereplőgárda, mert valaki kiíródik, valaki meghal és folyton cserélődnek), és néha elveszik az apróságokban, a felesleges momentumokban. Egy idő után már családfát rajzoltam, hogy ki kinek a kicsodájának a micsodája - és csak ezután derült ki, hogy általában egy-egy család 3-4 főből állt. Sok az elkalandozás - ami miatt tényleg olyan, mint a nagyi pletykadélutánja - de ott az embert néha nem is zavarja, ha elveszti a fonalat...

A vallás felmerülése miatt rosszkor került a kezembe ez a könyv, ugyanis pont azért vettem ezt elő, hogy kissé kiszabaduljak a "zsidó világból". Egy meglehetősen furcsa (?) könyvet raktam félre, amelynek főhőse egy zsidó kisfiú, és azt reméltem, ez a kötet majd kiránt annak a világából. Részben sikerült neki, de a végén visszadobott oda. Ez nem a könyv hibája, csupán a hangulatiságé.

Összességében nézve Talyigás Irma a maga kisördögével jobban megfogott, mint Mari, aki nem tudja, ki ő, és mi a célja. A túl sok szereplő itt-ott a történet rovására megy, köntörfalazás. Ugyanakkor kapunk választ arra, milyen életút merre vezet, miközben Mari levonja a tanulságot:  "Semmi sem az, aminek látszik."
Folytatás...

2014. augusztus 18.

Témázunk - avagy mivel üldözhetnek a kopaszság felé...

7 megjegyzés


A mai téma arról szól, hogy mi az, ami feldühít egy könyvben. És valljuk be, renteg olyan dolgot lehet összeszedni, amitől az ember a haját tépi, amitől napokig depresszióba esik, hogy ennyire rossz könyv miatt biztosan nem vághattak ki annyi fát kockáztatva az ózon lyuk növekedését, a globális felmelegedés gyorsítását stb...

Pont a napokban írtam egy könyvről bejegyzést, és közben rájöttem, mik azok a dolgok, amik igazán irritálnak egy könyvben (mert bizony abba is belekerült jópár ilyen dolog). Mióta bloggerkedem, valahogy jobban odafigyelek olvasás közben, néha jegyezetelek is, hogy mit emelek ki a könyvből, ami tetszett vagy nem...

Volt anno egy jegyzetelős poszt is (amiatt, mert rengeteg időt vesz el, hogy olvasás közben részletes beszámolót csinálok az élményekről, eddig ez az egyetlen, de reméljük nem az utolsó),  ahol talán a legjobban megmutatkozik, milyen elem mit vált ki. 

Hogy is néz ki egy lista, ami azt a nevet is kaphatná: "Irritáló dolgok könyvekben, avagy mitől megyek egy könyv után pszichológushoz..."

Agyhalál okozta logikátlanság: Erre található a legtöbb példa azon olvasmányok között, amik eddig a kezembe kerültek és amelyeket többször az írói tudatlanság, vagy a következetlenség szült. Egyenesen UTÁLOM mikor a főhősünk be van állítva valamilyennek, miközben teljesen logikátlanul gondolkozik vagy cselekszik, vagy ezt a kettőt együtt teszi. Az ilyen szereplőket jó alaposan megráznám, hogy MI A FENÉT CSINÁLSZ??? majd egy bokánrúgás után továbbmennék. Nem szeretem, mikor egy karakter hülye, idióta, ostoba, és teljesen nélkülözhető könyvadalékok (a könyvtörténelem jobban járt volna nélküle). Nem akarok mindig ezzel példázódni, de a Sötétség gyermeke című könyvben minden karakter ilyen (kivéve a mókust!), vagy vegyük például Graytől az Evernight-ot, ahol Bianca szintén egy indokolatlan létforma. De hozhatnám az életképtelen lányt a 13 okom volt -ból, aki halálában is az olvasót gyötri az eszement baromságaival - arra már nem is vagyok kíváncsi, milyen lehetett a lány, amikor élt. A Zizi naplójának főhősnője kezéből kivenném a tollat, hogy ugyan ne írjon már naplót, vagy a következőt felgyújtom. Az Amikor életemben először könyv főhősnőjét megkérdezném róla, hogy TE MEG HOL A RINYÁBAN VOLTÁL, MIKOR AZ ÉSZT OSZTOTTÁK? A posztok sorában sokszor feltettem a kérdést Harrynek (Vérvonalak sorozat), hogy MI VAN KISLÁNY, NEM ISMERED A INTÖRNETÖT?
Persze nem csak a karakterek lehetnek indokolatlanok, hanem a történet egyes elemei is. Amikor bekerül valami a történetbe, aztán puff... nincs vele semmi. De akkor minek került bele? Indokolatlan és logikátlan. Olyan, mintha feldobnánk egy labdát, ami nem hullik vissza, és nem folytatható vele a játék... De akkor minek kellett feldobni? Most egy olyan könyv ugrott be, amiről még nem írtam, csak olvastam, de a lényeg az, hogy az adott sorozat első kötetében kijelentenek valamit, hogy az úgy van, a második kötetben meg módosítanak rajta...

Érdektelen információk, avagy a laptöltés története: Nem viszi előbbre a cselekményt, csak húzza-vonja. Kellett a lapszám? Több tintahalat akartak lemészárolni? Miért kellettek bele az adott közlések, ha semmire sem használják fel őket??? Mondhatnám megint a Vérvonalak sorozatot, vagy a Sötétség gyermekét, mint remek példákat, de akár az Evernight- ot, vagy az Evermore második és harmadik kötetét is hozhatnám. A laptöltés nem csak érdektelen információkkal lehetséges, hanem azzal is, ha a szereplők céltalanul bolyonganak, mint akik jóformán azt sem tudják, miért kerültek be a történetbe. Egyszerűen neeeem...

A kép forrása
Szereplők degradálása a koruk miatt: Pont most olvastam az Animorfok sorozatot, de számtalan ilyent tudnék még kiemelni a sorból... Ez az a jelenség a könyvekben, mikor van egy fiatalabb főhős (tizenéves, vagy még annál is fiatalabb), és egy minimális inteligenciaszintet sem néznek ki belőle. Ez azért van, mert fiatalok a szereplők, vagy azért, mert az író nem tud visszamenni fejben, hogy egy X éves gyerek hogy működik, gondolkozik? Akkor menjen el, figyelje meg a gyerekeket, kérdezze meg tőlük, adott szituációban mit tennének, mert ez így nevetséges. Például (már megint ezzel jövök, tudom) a Zizi naplójában úgy állítja be a főhősnőt, mintha minden tinilány egy hisztis csitri lenne. Kérdem én: MIÉRT? Miért van erre szükség?

Ugra-bugra, avagy elveszve térben és időben: Nagyon szeretem az időtlen történeteket... de nem az olyanokat, ahol egyáltalán nincs időkezelés. Vagyis, amikor még egy napszakot sem tudsz elválasztani egy másiktól... amikor nem tudod, hogy egyáltalán hány nap telt el, míg az adott esemény történt? Mikor történik? Esetleg valami évszak megjelölés?
Ehhez hasonló a terek közti ugrálás... Mikor hősünk az egyik jelenetben itt van, majd átteleportál (vagy fene se tudja, hogy jut át) a másik színre, majd hirtelen már megint máshol van... - és nem feltétlenül sci-firől, vagy fantasyről beszélünk. Illetve ide sorolnám azt is, amikor indokolatlanul tartózkodik az adott karakter az adott helyszínen. Nem történik ott semmi, nem csinál ott semmit, de ott kel lennie... MIÉRT???

Nicsak, ki beszél? avagy a kidolgozatlan párbeszéd:
- Te, kérsz még vizet?
- Képzeld, az úton idefele jövet az történt, hogy...
Sokszor találkoztam olyannal, amikor a szereplők beszélgetnek, és nem arra válaszol az egyik, amit kérdezett a másik. Amikor a szereplők totálisan elbeszélnek egymás mellett... Amikor mind a kettő zagyvaságokat beszél... Amikor nem is tudjuk, ki beszél, mert van a színen 5 szereplő, és az író nemigazán teszi hozzá, ki beszél és kihez... (az meg a ráadás, ha még a gesztusok is kimaradnak...) Illetve alapvető még az, hogy elkülöníthető legyen, kinek mi van a szájába adva...
Sokszor megesik, hogy - ki tudja, milyen okból - de adott szereplő feltesz egy kérdést, és noha ott a párbeszéd, mégis ő válaszolja meg:
Amikor már az író is elveszik a párbeszéd között, hogy kinek mit kell mondania. Ez legtöbb esetben akkor fordul elő, amikor hosszú a párbeszéd, és az sincs odaírva, hogy ki mondja kinek...

Ezt írták, ez lett belőle, avagy a fordítás szépségei: Egyenesen gyönyört okoz, mikor A, a fordítás egy rettenet, mert értelmetlenek a mondatok (pl.: Animorfok sorozat, ahol néha szenvedő szerkezetben vannak a mondatok, vagy olyan darabos a fordítás, mint a buggyant tej) és B, amikor érzed, hogy valami hiányzik (pl.: Szingli fejvadász), tehát értelmetlen a párbeszéd, holott az eredeti változatban még ott van egy egész bekezdés, ami magyarázattal szolgál arra, hogy miért lett az a párbeszéd úgy kezdve, ahogy... vagy egy másik bekezdés...
Más könyveknél is feltűnt, mintha kimaradt volna egy-két jelenet, és az eredeti változatban ott van. Megtudtam, hogy rengetegszer megesik, hogy egyes bekezdéseket spontnán nem fordítanak le... (legalábbis régen így volt). Azóta már csak a szóhasználatokon botránkozom meg, meg az Oroszlánkirály -on... (meg ha lefordítanak egy vezetéknevet, amitől aztán hülyén fest az egész...)

Sokat gondolkoztam, hogy mi az, amitől egyszerűen kikészülök olvasás közben, és rájöttem, hogy ezt egyébként könyve válogatja. Egy indokolatlan szereplő, egy reálistól eltérő megmozdulás, egy idióta, poénosnak szánt jelenet/beszólás... bármi lehet ilyen. Amiket kiemeltem, azok a (szememben) legdurvábbnak számító irritáló dolgok, amik előfordulhatnak bármelyik könyvben.

Mi az, ami titeket hozzásegít az olvasás közbeni kopaszodáshoz/ közelebb visz a pszichiátriai beutalóhoz?


Akik még témáznak:
Nima
Zenka
Pupilla
Bea
Ilweran
tigi
Reea
F-Andi
Szee
Anaria
Laura
Folytatás...

2014. augusztus 17.

Katherine A. Applegate - Az üzenet (Animorfok 4.)

0 megjegyzés

A negyedik kötet mondhatni lezárja a sorozatot, ugyanis több kötet nem jelent meg magyarul. Sajnálatos, pedig épp mostantól kezdene izgalmas lenni maga a történet...

Ezúttal a kiszemelt mesélő Cassie, a lány, akinek az apja állatorvos, akiknek van egy farmszerű létesítményük, ahol mindenféle állatokat tartanak. Cassie használja legtermészetesebben az alakváltozást, és mindent tud az állatokról, amire csak szükségük van.

Rögtön a történet elején Tobias majdnem felfalja a lányt, aki nem árulja el, hogy mókussá változott. Ismét kapunk tehát egy időhúzó hősködést, amihez az párosul, hogy kis híján lebukik az apja előtt... Gratulálunk, kislány!

Ezt követően elmeséli a többieknek, hogy álmot látott, valami hívja magához a tenger fenekén. Amikor Tobias közli, hogy vele is történt ilyen, annyira gyanúsnak tartják, hogy tudják, ki kell deríteniük, mi van lent. A fülszöveg azt írja, hogy gyanakszanak csapdára, valójában ilyesmiről szó sincs. Kimalmozzák ugyanis, hogy az átváltozó erőhöz lehet köze a dolognak, innen leszűrik, hogy csakis andalit hívhatja őket. Cassien nagy a nyomás, hiszen miatta mennek, váltig állítja, hogy érzett valamit. Megnyugszik, mikor a többiek mellé állnak, viszont ideges is, hiszen az ő ötlete volt az egész, és amikor balul sül el az első merülős akciójuk, a lányt gyötri a bűntudat. A második merülésnél viszont olyan találnak, amire nem számítanak...
Cassie a sorozatban

Egy tipikusan olyan sorozat, ahol a szereplőknek egyre kevesebb agyuk van... Cassie, akárcsak Rachel, a házifeladat megszállottja, úgyhogy még a kocsiban is matekleckét ír. Megtudjuk, hogy Jake kockáztatja a jó jegyeket az animorfos dologért, a lányokban ennyi áldozatkézség nincs. 

Cassie fejében lenni azért volt rossz, mert idegesítő lányka. Ha nem Jake után epekedik, akkor a lelkiismeretével vitatkozik, hogy ő nem akar döntést hozni, mert ha valami balul üt ki, az az ő hibája. Csillagom, ezt hívják következménynek!!! Jake-re akarja hárítani a döntést, hogy ne az ő vállát nyomja ez a teher. Annak ellenére, hogy Cassievel voltunk, nem tudtunk meg sokkal többet a lányról. Ő csak Cassie, az állatokat ismerő lány, aki a tudását ritkán csillogtatja.
Egyetlen mentő ötlete volt, amikor megmentette Marco életét, és ennyi. Végig csipogja a könyvet...

A legvégén van egy jelenet, amikor ismét bajba kerülnek. Egy újabb Visser Hárommal való összecsapást élnek túl (ez már nem is olyan nagy titok). Majd filmből lopott jelenet ékelődik be: a gyerekek fáradtak, hát visszaváltoznak, és egy bálna viszi őket a part felé a hátán! 
Mi van? Néhány pillanattal korábban még vízen ringó hajók, taxxxonok, repülő csészealjak voltak mindenütt, majd amint Visser Három elmenekült a vízbe, azok is utánasomfordáltak? Nem volt kíváncsi rá Visser Három, hogy merre mennek az andalitok, ha már tudja, hogy ott vannak az orra előtt? Nem küldött utánuk egy Bogarat (kisebb repülőgép, amit az idegenek használnak)? Már rég rájöhetett volna, hogy gyerekekkel van dolga.

Egy másik dolog, amit szintén nem értek, hogy ledobnak a víz fenekére egy szonárt, hogy feltérképezzék az idegenek, mi van odalent. Ekkor már a kis csapat delfinalakban úszkál. Korábban láttak a vízben egy delfincsapatot. Amikor jönnek az idegenek, azonnal nekik rontanak... Miért? Miért leplezik le magukat? Eljátszhatták volna, hogy ők csak spontán békésen úszkáló delfinek, erre nem, hanem felesleges harcot kezdeményeznek az idegenekkel... MIÉRT?

Ez a két nagyon kirívó negatívum van a könyv ellen amellett, hogy Cassie... Valahogy a lányok el vannak varázsolva a sorozatban. Rachelnek ebben a kötetben jóformán két szava nincs, Tobias is kiljebb kerül a képből. Aki sokat van a porondon Marco, aki a mai napig nem bírt szimpatikusabbá válni (úgy duzzog, mint egy hisztis óvodás...), és Jake, akiért Cassie odáig van, meg vissza. 

Külföldön tényleg nagy népszerűségnek örvendett a sorozat - sokan drukkoltak a Cassie/Jake párosnak -, és érthetetlennek tartom, hogy a tévé sorozat (ami fellendíthette volna a könyvek iránti lelkesedést) miért maradt ki a magyar porondról (legalábbis sehol sem találtam még csak utalást sem arra vonatkozóan, hogy létezne a sorozatnak magyar változata).
Mindezek mellett ha a könyveket nézem, maga az alaptörténet az eddigi 4 könyvből összerakva kiadhatna simán egyet. Nem történik olyan sok, a fő szálhoz (világmegmentés jerkektől) lényegében kapcsolódó dolog, hogy ne lehetne ezen gyorsítani. Az a baj, hogy a gyerekek egyfolytában húzzák az időt állatmentő akciókkal, háziírással, házimunkával stb... Azt sem igazán értem, miért kellett kétszer lemerülniük a víz alá? Hisz első alkalommal nem volt a tengernél senki, erre megvárták, míg odamentek a jerkek, és akkor merülnek? 

Arról már nem is kell szót ejtenem, hogy az olvasót valami debil létformának tekintheti, ctrl+c ctrl+v kezdést kapunk megint, Cassie szó szerint ugyanazt mondja el a regény első oldalain, mint amit a többiek (nem lehetne már leszokni erről???), majd minden még egyszer a szánkba rág azokból a dolgokból, amit már az első kötettől fogva tudunk (hogy Tobias ölyv testben ragadt, stb...). És ilyen lappazarló ostobaságokkal van tele. Vagy elfogyott a sztorihoz a fantázia, de meg kell lenni az oldalszámnak, vagy nem tudom, miért kellenek bele ilyen felesleges momentumok, amik már az ember könyöke után jönnek ki a második, nemhogy a negyedik kötet után... 

Összességében nézve egy újabb apró momentum kerül hozzá az eddigiekhez, de lényegében nem kerültek hőseink sokkal közelebb a világ megmentéséhez. Még mindig finomkodnak egymással, nehogy megsértsék a kis lelki világát a barátaiknak... Miközben inkább írnak házi feladatot, és húzzák az időt, minthogy az egyes akciókat normálisan megtervezzék és kivitelezzék. 
Hiteltelen az egész, és egy jó alaptörténet van rettenetes köntösbe bugyolálva... 

Ezzel egyelőre befejezettnek tekintem a sorozatot... Talán majd egyszer folytatom angolul... De egyelőre most elég volt ez a 4 rész (még sok is).
Folytatás...

2014. augusztus 14.

Katherine A. Applegate - Az összecsapás (Animorfok 3.)

0 megjegyzés

Az előző kötet némileg lohasztotta a lelkesedésemet a sorozattal kapcsolatosan. Rengeteg húzást találtam indokok nélkül hagyva.
Miután megírtam a posztot, tovább kezdtem gondolkozni ezen az igen egyszerű történeten, és rájöttem, hogy van még valami, amit az eddigi kötetek nem magyaráztak meg. Vártam, hogy talán majd a harmadik részben lesz ezzel kapcsolatosan valami, de nem volt, úgyhogy lerántom a leplet a nagy kérdésről...

Előtte viszont írnék egy keveset arról, mivel találkozunk ebben az esetben a borító alatt. Tobias fejével - többek között. Ezúttal a madártestben rekedt gyerek mesél. Megtudjuk, milyen egy ölyv élete, hogyan telnek a mindennapjai.

Az első két kötetben furcsállottam, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy ez a gyerek egyik napról a másikra eltűnik. Arra vonatkozóan kapunk logikus magyarázatot, hogy a nevelőinek (a nagybátyjának és a nagynénjének - ugyanis szülei már nincsenek) miért nem hiányzik, de hogy a Rendszer sem keresi, efelett képtelen voltam szemet hunyni. Nem megy iskolába, és sem a nagynéni, sem a nagybácsi nem kap róla értesítést, hogy a gyerek "lóg" a suliból... Amerika, a lehetőségek hazája.

Szóval, megtudjuk, hogy Tobiast a barátai tartják életben. Szállást adnak neki egy padláson, ételt visznek neki. Tobiasnak el kell magát foglalnia nap közben, míg társai iskolában vannak. Ilyenkor kémkedik, röpköd mindenfele, majd kezdődnek az akciók.

Tobias a sorozatban
Rögtön a könyv elején belefutunk abba, amint Tobias kiszabadítja egy kalitkába zárt sorstársát, majd Rachel elefánt alakban beront egy forgatásra, úgyhogy élő adásban nézheti meg mindenki, ahogy két állat kiszabadít egy madarat... A felelőtlen akciózásra bárki felfigyelhetne, erre ilyesmivel mulatják az időt ahelyett, hogy a jerkek nyomába szegődnének.

Persze nem ez az egyetlen értelmetlen időhúzásuk. Tobias ugyanis a szabadidejét spontán röpködésre használja, miközben jön egy űrhajó, amiről egyszerűen csak érzi, hogy a jerkekhez tartozik. Ezt meg is osztja társaival (akikben felmerül a kérdés, hogy biztos egyáltalán, hogy jerk űrhajóról van szó?). Hisznek Tobias megérzésében, ami beigazolódik, és ezzel együtt megtudnak (végre!!!) egy fontos dolgot a jerkekről.

Közben Tobias kezdi elveszteni az identitását. Miután társai majdnem félig állat félig ember bőrben ragadnak, Tobiasban elkezdi átvenni az irányítást a madár énje kezdi átvenni az irányítást. Nem is akarja igazán visszavenni a kontrollt, így napokra eltűnik, miután véletlenül levadászott egy kis rágcsálót - ami mély depresszióba sodorja. Mindenáron szeretne újra ember lenni.

Ez a kötet lényegében erről a küzdelemről szól: Tobias megpróbálja elfogadni a kialakult helyzetet, és megtalálni önmagában az embert, még ha madár testben is ragadt. Ez volt az a vonulat, ami kifejezetten tetszett a könyvben. Sokan próbálnak megbirkózni azzal a tudattal, hogy valamilyen testbe születtek, és nehezen viselik ezt el. Igaz, hogy esetünkben Tobiasnak egy madár agya és tudata ellen kell megvívnia a harcot, de az embernek, aki valamilyennek látja magát, megvannak a saját, belső démonai.
Tobias mellett ott állnak a barátai, akik minduntalan emlékeztetik rá, hogy ő ember, és úgy is gondolkodik, hogy a madár énje sosem fogja átvenni a hatalmat fölötte. Várják, hogy az andalitok jöjjenek, és jelentsen megoldást Tobias visszaváltoztatására a technikájuk. Végül nem adják fel a reményt - annak ellenére, hogy Visser Három már közölte velük, hogy megsemmisítettek ki tudja mennyi andalitot...

Ahogy egyre előbbre haladok a sorozatban, és egyre mélyebben ismerem meg a világot (amihez mindig épp csak egy morzsát rak hozzá egyik-másik gyerekszemszög), vannak kérdések, amik még ennyi kötet után is végig kísértenek. Azt reméltem, hogy a hármas majd magyarázattal szolgál, de Tobias belső harca miatt a jerkek elleni csatározás teljesen háttérbe szorul - ezúttal ezt valamiért nem is bántam.

Tehát a nagy kérdés az, hogy... A jerkeknek 3 naponta muszáj táplálkozni, és ezt csak úgy tudják megtenni, ha meglátogatják a jerk tavat, és elhagyják a gazdatestet. Ez egy nagyon szép és jó szabályozás, hisz utána vissza is kapják, DE! Mindenki retteg Visser Háromtól, mert ő egy nagyon erős jerk, és egy andalit testét birtokolja, akihez újabb és újabb ijesztő lények DNS-ei kerülnek. Többször felmerül a gondolat a gyerekekben, hogy hú, de félelmetes, és Visser Három a vezér... Három köteten át egyik gyerekben sem merült fel a kérdés: miért nem szerveznek puccsot Visser Három ellen? Amikor lent voltak első alkalommal a tónál, a gazdatestek, akik nem önkéntesek voltak, ketrecben várták vissza a jerkjeiket. Namár most, ha Visser Három elhagyja az andalit testét, az jóval erősebb lesz, mint bárki, tehát jóformán akármilyen ketrecből ki tud szabadulni, vagy nem engedi magához közel a következő alkalommal az aprócska, csigaszerű jerket a táplálkozás végeztével, nem? Egy másik eshetőség, hogy egy másik jerk csigabiga foglalja el az üresen maradt andalittestet - erre mondjuk kisebb az esély, mert erős az andalit elme, és csak Visser Három tudja irányítani...

A gyerekekben fel sem merül, hogy Visser Három vajon hogyan táplálkozik, az meg főleg nem, hogy akkor támadjanak, mikor táplálkozik... pedig ismerik a gyengepontot, meg a három napos szabályt...

Említés szintjén visszatér Tom is (Jake bátyja), és a gyerekek arra nem is gondolnak, hogy valami kisállatként (esetleg bolhaként) Tommal legyenek, hátha elviszi a jerk-tó új bejáratához őket... Hogy mi a szöszmötölés oka? (Még mindig a házi feladat... meg az egyéb elfoglaltságok fontosabb mivolta...)

A gyerekek közös akciója az ölyvszabadításon túl, hogy elmennek kémkedni, és mint említettem följebb, kiderítenek egy fontos dolgot (nem lőnék le poént). Ezt kihasználva akarják felfedni a nyilvánosság előtt a jerkek és a többi idegen faj létezését, viszont óriási slamasztikába kerülnek... háromszor is.
A farkasos erdőbenfutkozós jelenet meglehetősen laptöltő funkció gyanús. A gyerekek azt találják ki, hogy felkeresnek egy tavat, ami a semmi közepén van, és farkasnak álcázva futnak odáig. Majdnem lejár az idejük, mire odaérnek. Kérdem én: ha annyira félnek tőle, hogy sok különböző madárfaj együttrepülését leleplezik a jerkek, és ezzel felfedik magukat - veszélybe sodorva az akciót - választhattak volna egy adott fajból madarat, ami kevésbé feltűnő, mint a ragadozó madarak, amiket választottak, átrepülhettek volna, és a végén újabb két órát kaptak volna, ha farkasbőrbe vedlenek át... Nem tudom, helyenként hol van a gyerekek gondolkodásában a logika, de rájöttem, hogy nem feltétlenül kell keresni, mert nem lesz...

Egy biztos: ezután a kötet után átértékeltem Tobiast, és meglehetősen szimpatikussá vált. Nem egy elveszett kis anyámasszonny katonája, akinek az első kötetben tűnt, és mivel ez ellen a második kötetben nem hagyták, hogy tegyen, így a harmadik részig váratott magára, hogy a legszimpatikusabb karakternek kijáró felfigyelést megkapja.

Összességében nézve az előző Racheles szemszöghöz képest Tobias mesélése jobban tetszett még akkor is, ha maga a történet épp csak egy tyúklépésnyit halad előre. A harca saját magával, az elfogadással meglehetősen érdekes volt. Bízom benne, hogy a következő kötet is legalább ilyen jó lesz.

•••••

Egy kis Tobias a sorozatból:
Folytatás...

2014. augusztus 13.

Katherine. A. Applegate - A látogató (Animorfok 2.)

0 megjegyzés

A sorozat második kötete már kissé nyögvenyelősebben ment le, mint az első rész - mondhatni örültem, amikor végre túlestem rajta. Az Animorfok sorozat esetében is némiképp olyant figyeltem meg, mint az eddigi sorozatok zöménél: a második rész hanyatló...

Mint már ismeretes, van 5 gyerek, akik képesek felvenni olyan állatok formáját (ezáltal megkapni a tulajdonságaikat és képességeiket), amiknek a DNS-ét birtokolják.
Ezúttal Rachel szemén keresztül vetjük bele magunkat a kalandba, mikoris Rachel barátnőjéhez, Melissához akarnak betörni, ugyanis a lány apja nem más, mint az a fickó, aki irányítja az emberi kontrollereket (ufók és/vagy gazdatestek, akiket jerkek irányítanak; jerk=gonosz ufók).
Így hát Rachel magára vállalja a nemes feladatot, hogy betör az igazgatóhelyettes házába (barátnője macskájának tettetve magát), kémkedik a társainak, és majdnem rossz vége lesz a kalandnak, mikor életveszélybe sodorja nem csak magát, hanem egyik társát is.

Mit is mondhatnék? Sosem szerettem, ha a gyerekeket hülyébbnek állítják be, mint amilyenek. Hogy nem néznek ki belőlük túl sok értelmet, és kreativitást egyes problémák megoldása kapcsán. Viszont a kölykök néha megdöbbentő dolgokra képesek - erről spoileresen (máshogy nem tudok) kicsit később.

Kezdődik azzal a történet, hogy hőseink vidáman repkednek a magasban, különböző madarakként, majd valaki rájuk lő. Ahelyett, hogy a gyerekek eliszkolnának, és gyorsan emberbőrbe vedlenének, megtámadják azokat, akik lövöldöznek. Érthető a jószándék, hogy ne bántsák a madarakat - akik között védett is akadt a csapatban -, de erre az a megoldás, hogy az erőszakot erőszakkal kell megakadályozni? Ez most komoly? Nem lett volna jobb megoldásuk? Például, hogy emberként odamennek, hogy "hello srácok, ezt talán nem kellene", vagy rájuk hívni a jardot? Ne felejtsük el ugyanis, hogy fiataloknak szóló írásról van szó, és mint ilyen, fontos, hogy mit sugall, mit közvetít az ifjúság felé.

INNENTŐL SPOILER A MÁSODIK ÉS AZ ELSŐ KÖTETRE NÉZVE!

Lapozzunk. Végre rájönnek, hogy hát meg kellene keresni a jerkek új táplálkozóhelyét, mert a régi átjárót lezárták. Erre jön az ötlet, hogy az igazgatóhelyettes biztosan tudja a dolgot - ez mind szép és jó. Majd jön Rachel, aki eladja magát csalinak, hogy becserkésszék a macskát...
Ezzel mi a baj? Rachel átváltozik egy rágcsálóvá, akinek akkor veszi át a DNS-ét, majd a macska majdnem kinyírja, és utána nem sokkal átveszi az ő DNS-ét, majd közli, hogy fáradt, kimerült, és a rágcsáló (cickány) mély nyomot hagyott benne... Magyarán: húzzák az időt. Miért ne lehetett volna az a fajta megoldás, hogy Cassie, Jake, vagy Marko átvedlik csaliba, aztán elkapják a macskát, Rachel pedig már mehetett is volna terepre... Nem, ehelyett átveszi a macska alakját, majd elmennek házifeladatot írni... 2 napig...

2 napot teljesen átugranak. Ennyi idő alatt a jerkek nyilvánvalóan nem süttették a feneküket a strandon, de ez hőseinket cseppet sem érdekli, mert házi feladatot kell írniuk... Számoljunk utána: mindig este mentek kémkedni 8 óra tájékában. 2 órát maradhatnak állati testben, tehát legkésőbb 10-kor befejezik az akciót, hazamennek (mondjuk legyen 30 perc, míg hazaérnek, tehát jobb esetben fél 11-kor este már otthon vannak). Mennyi házit kapnak ezek a kölykök?

Ez még hagyján... Rachel első alkalommal felölti a macskabőrt, és teljesen jól indul a jelenet, ahogy elkezdi játszani, hogy ő egy gyanútlan macska, spontán állatias ösztönökkel. Aztán meglátja a barátnőjét, és elkezdi vigasztalni. A jelenet bevezetése az alábbi koncepció alapján zajlik:
a barátnőm házit ír, nekem is ezt kellene, no sebaj, maradok és megvigasztalom...
Tehát még itt sem az dominál, hogy csak úgy odamenjen a csajhoz Rachel, hanem az, hogy neki mennyi házija van, és meg kell majd írnia... Miért sírnak ennyit ezek a kölykök a házi miatt???

A kémkedéses jelenet másik nagy gyengepontja nem más, mint a főgonosz Visser Három. Első alkalommal azt mondja, öljék meg a macskát. Azzal védekezik az igazgatóhelyettes, hogy a gazdatest lányának a macskája, és hiányolná. Visser úgy dönt, maradjon hát életben, mert biztos, hogy a macska halála felhívná magukra a figyelmet...
Tehát nem csak a gyerekek, de az ufók is ennyire lagymatag agyúak? Ha megölné a gazdatest a macskát, és a lánynak meg azt mondaná, hogy elveszett, vagy "hát, nem is értem, hova tűnt?" vagy mondaná azt, hogy elütötte egy kocsi, elkapta a szomszéd kutya... tök mindegy... akkor máris kiiktatták a macskát a képből, és nincs rá gond. Hogy hívhatja fel egy halott macska a figyelmet arra, hogy ők ufók?
Rachelt a sorozatban Brooke Nevin alakítja.
A kép forrása


Az első kötetben ugye Tobias beleragad a madártestbe, úgyhogy társait folyamatosan föntről figyeli, vigyáz rájuk, segíti őket. Amikor elkapják Rachelt, a lány nem azt mondja Tobiasnak, hogy hívja a többieket, hanem hogy hajtsa oda a macskát... Tobias eleget tesz ennek, Rachel pedig bekerül egy kocsiba - macska testbe ragadva macskahordozóba zárva, ami vélhetően műanyagból készült.

A lány, hogy ne kockáztassa meg, hogy az igazgatóhelyettes leleplezi, ki is ő, nem mer visszaváltozni, majd, mikor egy űrhajóra viszik, már ki mer úgy szabadulni a ketrecből, hogy félig átváltozik emberré, majd vissza macskává.
Az meg sem fordult a fejében a lánynak, hogy esetleg az űrhajón valaki felfedezi, hogy ő nem andalit (hiszen az ufók tudják, hogy csak az andalitok képesek alakváltoztatásra), hanem ember... Bezzeg a kocsiban meg sem fordul a fejében, hogy kiszabaduljon. Mert az olyan nehéz lett volna, hogy úgy, mint később az űrhajón félig alakot váltson, és a mozgó jármű ajtaját kinyissa utána, és macskaként ugorjon le - úgy talán a talpára esett volna. Nem, inkább megvárta, míg feltoloncolták egy űrhajóra.

INNENTŐL SPOILERES RÉSZEK VÉGE

Ez a fajta degradálás egyenesen bosszantó, mikor látunk a gyerekektől néhány jó fogást, mint amilyen a kémkedés ötlete, és kivitelezése, aztán hozzánk vágnak egy ilyen indokolatlan jelenetsort a végére darálva, amit izgalmasnak szánnak, de nem az... inkább gáz, és butának tűnteti fel a gyerekeket.

A végén, Rachel üzenete a barátnőjének szentimentális ostobaság, és a barátnő helyében összegyűrtem volna a papírt, és valami hülye viccelődésének tudtam volna le...

Maga a stílus még mindig a megszokott volt, ami illeszkedik is a gyermeki világhoz, és a történethez.  Rachel karakteréből túl sokat kapunk, és ő elnyomja a többieket (Jake szemén át azért többet láttunk a többiekből is). Rachel az a tipikus jókislány szeretne lenni, aki éppen próbálja egymaga megmenteni egyesével az emberiséget, csak éppenséggel mindig fontos a házifeladat. Érthető, hogy a látszatot fent kell tartani, de ennyi erővel akár egyikőjük megcsinálja a házit, átküldi a többieknek, a többiek akcióznak, aztán majd cserélnek... - ha már ennyire aggódnak, hogy kinek mikor nincs meg a házifeladata.

Összességében nézve ez a kötet csalódás volt, még a gyenge kezdéshez mérten is. Jake históriáján a végén legalább lehetett szórakozni, de ezen... Bízom benne, hogy a következő történet jobb lesz...
Folytatás...

2014. augusztus 12.

Katherine A. Applegate - Invázió (Animorfok 1.)

0 megjegyzés

Egy nem túl népszerű sorozat nyitó kötetének mondható ez a darab, hazánkban ugyanis csak 4 részig bírta a közönség, míg külföldön 54 kötete jelent meg. Akkora sikere volt, hogy 26 epizód erejéig tartó tv sorozatot csináltak belőle (Shawn Ashmoreral a főszerepben!). 

Próbáltam kitalálni, mitől lehet, hogy akkorát bukott nálunk a sorozat. Azután olvastam véleményeket róla, hogy elolvastam a könyvet - nehogy valahol spoilerbe ütközzek. A vélemények zöméből kitűnt, hogy idősebb fejjel olvasták, és túl gyermekinek találták. 

A történet ugyanis nagyon egyszerű: adott egy csapat tini-kölyök (szám szerint 5), akik találnak egy lezuhant csészealjat - amiben véletlenül van egy sebesült ufó, aki éppen haldoklik. Ez az ufó (nevezzük andalitnak, hisz ez a pontos faji megnevezése) olyan hatalmat ad a kölyköknek, amivel képesek átváltozni bármivé, aminek a DNS-ét birtokolják. (Innen már kitalálható, hogy állati alakokat fognak fölvenni.) Miért van erre szükség? Mert jönnek a jerkek, a gonosz idegenek, akik élősködnek gazdatesteken, világokat foglalnak el, és ki nem találnátok, de a következő kiszemeltjük valamiért a Föld - vicces indok, de azért akarják pont a Földet elfoglalni, mert emberből jó sok van...

A csapat tagjai eleinte álomnak hiszik ezt az egészet, majd belecsöppennek a dolgok sűrűjébe, hiszen saját szeretteikben sem bízhatnak. Bárkit irányíthat egy jerk - aki innentől fogva kontrollerré válik, mert irányítása alá vonja a gazdatestet.

Tehát kapunk egy középszerű történetet, amihez olyan stílus párosul, hogy nehéz lenne komolyan venni ezt az egészet. Azt hiszem, ha valami ilyesmivel találkoztam volna tíz éves korom környékén, akkor előbb kezdek el rajongani az X-menért, és a sci-fiért, mint műfajért. Elvégre ki ne szeretne olyan hatalmat, hogy megsimogat teszem azt egy kutyát, majd utána szépen át is tud alakulni azzá? Egy ízig-vérig gyerekeknek íródott könyvről van szó, igazi amerikai köntösben - mert mint tudjuk, Amerika egy ufómágnes, hisz minden idegennek ott kell lezuhanni. Ez alól egyetlen ufó kivétel, ő meg a franciáknál megszerette a káposztalevest.

A történet bonyodalmát az adja, hogy a gyerekek először összevesznek rajta, mit kezdjenek az ufóhelyzettel, majd végül belevágnak a nagy kalandba. Elmondják, mik a szabályok a játékban (két óráig lehetnek csak adott alakban, vagy örökre úgy maradnak stb...), de a zömét nekik kell kitalálni, hogy még mit lehet és mit nem. Komoly fejjel az is nevetségesnek hat, hogy a gyerekek nem tudják, ki lehet kontroller (kikben keressék az ellenséget), és főhősünk, Jake (aki E/1-ben mesél) több jelet is kap, hogy az emberek nem úgy viselkednek, ahogy szoktak, mégsem hiszi el, hogy jerkek uralják őket. Néha megkérdeztem volna a sráctól, hogy "már bocsi, de akkor ha nem úgy viselkednek, ahogy eddig, neked az nem gyanús?"

Shawn Ashmore, mint Jake az Animorfok sorozatban
A gyerekek viselkedése az, ami gyerekes és bosszantó, és komolyabb fejjel felfoghatatlan, hogy miért olyan dolgokat kérdőjeleznek meg, ami az orruk előtt nyert bizonyítást. Persze jönnek még erre rá a filmbe illő "üldöznek a biztonsági őrök" jelenetek, és a "véletlenül beszabadultunk egy ragadozóhoz uzsonnának, de úgyis megússzuk" helyzetek. Néha a viccesnek szánt beszólás ahogy kijön az adott szereplő száján, úgy landol a cipője orránál - nem jut el az olvasóig.

Nagyon rövidke könyvről van szó, és történetét tekintve két mondatban elintézhető az egész, stílusát tekintve látszik, hogy kifejezetten gyerekeknek íródott, és azt kell mondjam: szerintem annál a korosztálynál, amelyiknek szól, biztos siker lehet egy ilyen könyv.

Összességében nézve, aki minőségi sci-fit akar olvasni, az nem ezt veszi le a polcról, de aki képes gyerekfejjel nekiülni, annak 1-2 órás szórakozást fog nyújtani.



Érdekesség, hogy a könyvek borítóin itt-ott azok a gyerekek láthatóak, akik a sorozatban szerepelnek, és azt az állati formát mellékelték hozzájuk, ami valamiért emlékezetes az adott személynek az adott kötetben. Az első borítón Jake látható, amint átmegy egy gyíkba... - az első és az élmény miatt valószínűleg az utolsó ilyen átalakulása lehetett... :)
A kötetek érdekessége, hogy a jobb oldalak alsó csücskén különböző ábrák láthatóak. Ha végigpörgetjük őket, akkor látható, amint állatból visszaváltozik az ott levő emberi figura (az első könyvben gyíkból alakul át egy fiú forma).

•••••••

A sorozat kezdődése:
Folytatás...

2014. augusztus 8.

Kiadós Zúzás - hétzárás

0 megjegyzés

Váratlan dolgok miatt a Kiadós zúzás nem úgy sikerült a múlt héten, ahogy terveztem. A kiadók ábécében történő posztolása az A betű után kissé nagyon megszakadt.

Ezért a jövő héten sorozatok lezúzására kerül sor. Először az Animorf sorozatot mutatom be nektek - vagyis minden magyarul megjelent kötetét. Az utána következő hét menetrendjét majd vasárnap (augusztus 17) teszem közzé. 

Az ígért meglepetésem önhibámon kívüli ok miatt kissé várat magára. Remélhetőleg hamarosan beszélhetek már róla. Egyelőre annyit árulnék el, hogy készítsétek minden detektív érzéketeket, mert szükségetek lesz rá ;)


Folytatás...

2014. augusztus 3.

Missiok könyvekért

0 megjegyzés

Itt a nyár, végre tudok olvasni, viszont ez azzal is jár, hogy sajnos, a könyvvásárlási mániám is utat tör magának. Elolvasok egy hónapban kb. 8 könyvet, és máris feljogosítva érzem magam arra, hogy újabb és újabb könyveket vegyek, míg végül megint ott tartok, ahol azelőtt: jobban hízik az olvasatlanok polcom, mint ahogy olvasom a könyveket.

Van egy online játék, aminek legfőbb lényege, hogy összeállíts egy 8 fős csapatot, és harcba küld az embereidet, akik közül 4-et megkapsz a játék elején. Fel kell őket turbózni pirulával (a játékban Pillz -nek hívják) és a cél az, hogy levedd az ellenfeled életpontjait. A játék során extra ajándékokat tudsz gyűjteni küldetések elvégzésével. Minden küldetés valahány pontot ér, amikkel pedig dicsőséget szerezhetsz a ranglistán...

Ennek mintájára megalkottam a saját könyves kihívásomat. Adott missiok elvégzése után adott ajándékkal jutalmazom magam. 

A listát mindig úgy állítom össze, hogy kb. arányban legyenek a jutalmak, és mindig új kihívásokat tűzök ki magam elé. Készítettem egy listát az első küldetésekről is, illetve polcokon vezetem majd az egyes missiokat, hogyan haladnak, vagy hogyan nem... 

A missioim jelenleg (a sorszámozás csak azért kell, hogy rövidítve meg tudjam adni a missiot, tehát nem ilyen sorrendben csinálom meg) - zárójelben a jutalmak láthatóak:

1. missio: Elolvasni Jeff Kinney - Egy ropi naplója sorozatának nálam levő köteteit (+2 KMK kötet)
2. missio: Elolvasni Brent Weeks - Éjangyal sorozatának még meglevő részeit (+ 1 könyv)
3. missio: Elolvasni P.C. és Kristin Cast - Az Éjszaka háza sorozatát (+2 könyv)
4. missio: Befejezni 2 sorozatot, amit már megkezdtem (+1 szingli könyv)


Egyelőre ennyit találtam ki. Ha van kedvetek, csináljatok ti is ilyen kihívást magatoknak, és osszátok meg a tapasztalataitokat. Olvasásra fel!
Folytatás...

2014. augusztus 1.

A nagy blogátalakítás, avagy küldeném a könyvet...

0 megjegyzés

Mielőtt elkezdtem volna a blog átalakítását úgy gondoltam, megkérdezlek titeket, kedves Olvasók, hogy mit gondoltok, min kellene változtatnom? 

Ígértem, hogy ráadásnak adok egy (általatok választott) könyvet annak, akinek... Először arra gondoltam, hogy a legjobb ötletek beküldője lesz az, akinek odaadnám vágyai könyvét, de annyian küldtek érdekes és tetszetős ötleteket, amiket felhasználhattam, hogy inkább fortunára bízva sorsoltam - erről majd kicsit később.

Először is szeretném elmondani, milyen ötleteitek voltak, mi valósulhatott meg, és mi az, amin elég sokat gondolkoztam, hogy lehet...

Kaptam egy olyan tippet, hogy esetleg egy könyvekhez kapcsolódó playlist lehet, hogy jó lenne. Elkezdtem rajta gondolkozni: miért ne? Noha az ötletet még nem láthattátok megvalósulni, de adott egy remek ötletet, amit biztosan fogok kivitelezni az oldalon.

Szavazások és nyereményjátékok: többen is írtátok, hogy ez hiányzik, és mivel nem vagyok a rossznak elrontója: lesz egy nyereményjáték augusztusban, amin majd egy dedikált példányt lehet nyerni egy kötetből. Hogy melyik ez a könyv? Hamarosan kiderül. Addig is készüljetek, mert szükség lesz egy kis nyomozói vénára ;) A szavazásokat pedig azért tartom érdekesnek, hogy írtátok, mert szeretnék a jövőben úgy adott témákról posztokat írni, hogy előtte megkérdezlek titeket - amolyan közvéleménykutatós posztokat, érdekességeket. Bízom benne, hogy minél többen részt vesztek majd ezekben, hogy kiderüljön, milyen eredmények születnek az egyes területeken :)

Fejléc, színvilág, menüelhelyezkedés: valahogy szeretem a sötét színvilágot, és nekem is irritálja a szememet ha jobb oldalon van a menü. Szeretem élvezni a bejegyzéseket, úgyhogy kevesebb kütyü alkalmazásával nem a bejegyzések jobb vagy bal oldalán jelennek meg ezek, hanem egy külön kütyü fülnél. Így szerintem nem olyan zavaróak. A fejlécet pedig a Facebook oldalon használom. (Köszönet a fejlécért a grafikusomnak :) )

Könyvekből készült adaptációk: a régi rovatot újraélesztettem, és olyan elvetemült ötletem támadt mi lenne, ha komplett filmmaraton hetek is bekerülnének, amik keretein belül könyvekből készült filmek és sorozatok kerülnének véleményezésre. 

Ami megváltozott tehát az oldalon: új lett a sablon, és teljesen felrúgtam az elrendezést. A hátterek folyamatosan változnak, viszont ezen még lesz bővítés, a színvilága pedig továbbra is könyves jellegű (próbál lenni). A bejegyzéseknél igyekszem megtalálni egyfajta letisztult stílust, hogy ne legyenek monotonak, szürkék, egyhangúak, és némi érdekességet is betenni az adott könyvekről, sorozatokról. 

Hát, ennyi lenne... Oh, vagyis mégsem. Kié lett a könyv, és milyen könyv? Segítségül hívtam a random.org -ot, benyomtam a koordinátákat, és a győztes, akit kidobott... Shannon Hale Austenland - Vakáció Mr. Darcyval című könyvét választotta. A nyertes kapott értesítést az általa megadott e-mailcímre, várom jelentkezését. Ezúton is gratulálok neki! 

Aki ezúttal nem nyert, ne csüggedjen, hisz augusztusban újabb játékkal és újabb nyereményekkel érkezek.

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm ezúton is a segítségét, aki megosztotta velem a véleményét, hogy milyen legyen a blog, hogy lehetne szebbé/jobbá/olvasóbarátabbá tenni!

További jó olvasást!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger