2015. április 30.

2015 áprilisi állás

0 megjegyzés

Mint ebben az évben eddig minden hónapban, így áprilisban is sorra végeztem a feladatokat arról a bizonyos 50-es listáról. Áprilisban így haladtam a feladatokkal:

Mérleg: 50/22 feladat kész.

Lekerült a listáról:

  1. Amit 2015-ben adtak ki: David Gibbins - Attila kardja: a könyvet magyaroknál 2015-ben adta ki a PlayOn kiadó.
  2. Amiből mozifilm készült: Philippe Pozzo di Borgo - Életrevalók: Az élet írta, egy forgatókönyvíró újraírta, egy rendező pedig megrendezte. Egy újabb tipikus esete annak, amikor a könyv változat nem éri el azt a hatást, amit a filmnek sikerül, és ezért a film jobban tetszett.
  3. Egy szavas cím: Celia Rees - Sovay: A könyv kapott magyarul egy alcímet, viszont eredetileg csak annyi a címe, hogy Sovay :)
  4. Könyv egy másik országból: Lemony Snicket - A baljós kezdet: A történet nem Magyarországon játszódik, így eléggé different country :)

Hátralevő feladataim a listáról még: 28
Nektek hány feladat van még hátra?


Folytatás...

2015. április 25.

Celia Rees - Sovay

0 megjegyzés

Fülszöveg:
A Celia Rees rajongók legnagyobb örömére, egy újabb nem mindennapi leányzó kalandjaival ismerkedhetnek meg a hazai olvasók. Sovay még Marynél (Bűbájos Mary, Farkasszem) és Nancynél (Kalózok!) is vakmerőbb és kalandvágyóbb, hiszen ő nem kényszer vagy erőszak hatására szakít az illedelmes kisasszonyoknak előre megírt sorssal, hanem sértett büszkesége okán válik útonállóvá. 
Ami először jó mókának tűnik, és gyógyír a hiúságon esett sebekre is, hamarosan véresen komoly játékká válik: élet vagy halál a tét. A La Manche csatornán túl a francia forradalmat követő terror dúl, s a sötét árnyak egyre inkább fenyegetik Angliát is, a családjától elszakított fiatal lányt azonban semmilyen veszély nem tántoríthatja el, hogy szerettei segítségére siessen. Szépsége és nyílt, bátor természete nem hagyja hidegen a környezetében élőket, így a legkülönfélébb emberek sietnek segítségére, hogy felvegye a harcot a romlott aljasság ellen. Vajon szembe szállhat egy magányos fiatal lány a legfőbb gonosszal, vagy el kell buknia? A történet végére mindenre fény derül.

Bevallom, Celia Rees egyike azoknak az íróknak, akiket gyerekként ismertem meg, és még komolyabb fejjel is meg tud győzni arról, hogy remekül ír. Valahogy mindig sikerül előszednie olyan témákat, amikkel képes megfogni. Ezúttal egy úri lányt, aki útonálló lesz.

1749-ben kezdődik a történet, és egészen 1816-ig megyünk Sovayjel az időben. A lány eközben útonállósdit játszik. Először azért válik azzá, hogy szórakozzon, megtudja, mennyire fontos a kedvesének valójában. Utána viszont már az édesapját akarja menteni. Amikor megtudja, hogy bátyja is bajban van, össze akarja tartani a családot.

Mint a fülszöveg is mondja, Rees ismét alkot egy kemény női főhőst. Sovay tűzön-vízen át elmegy a családjáért. Miután meglop valakit, akit nem kellene, különböző személyek különböző okokból kezdik el üldözni. Egykori kedvesének az apja azért, hogy elkaphassa Sovay apját. Angliából indulunk, és egészen Franciaországig jutunk a történet során. Franciaországban ugyanis izzik a levegő, lázadás van (forradalom), és az angolokat, akik egy követ fújnak a forradalmárokkal, lecsukják, kivégzik, hazaárulónak bélyegzik. Akinek vannak felvilágosult gondolatai, liberális eszméi, azonnal hazaárulással vádolják meg. Ezért válik Sovay családja is kirekesztetté. Egy Dysart nevű fickó is el akarja kapni, akivel aztán macska-egér játék alakul ki (a lány meglopta). Közben keresik a hatóságok.

Mint úri köröket bemutató alkotások esetében, itt is vannak érdekhajhászások, intrikák, bájolgások, protokolláris események egész sora. Sovaynek be kell tartani bizonyos szabályokat, hogy igazi úrilányként viselkedjen. Közben persze keríteni akarnak mellé egy férfit, de Sovayt jobban vonzzák holmi útonállók, mint az úri ficsúrok.

Ezek mellett nem maradhat el a romantikus szál sem, az igazi, tiszta szeretet, a vér szavának bemutatása, és az igaz barátságok felfedése sem. Meddig képes elmenni egy ember, ha segíteni akar annak, akit szeret? Az ész parancsolhat a szívnek, vagy egy idő után már nincs hatalma?

Sovay rengeteg dolgon küzdi át magát a végkifejletig. Néhol lehet érte izgulni, néha rá lehet mondani, hogy ostobaságot csinál. Viszont az kétségtelen, hogy mindig a saját feje után megy.

A könyvben, ami nagyon nem tetszett, az a hosszú Ő betű esete volt. Nem tudom, hogy miért lett ez az egy betű diszkriminálva, de amikor mondatkezdő volt az Ő betű, akkor valahogy elfelejtett felnőni ehhez a feladathoz. Akadnak oldalak, ahol tucatszor Ő-vel kezdődik a mondat, mégsem válik naggyá, míg minden más betű igen. Nem tudom, ennek mi volt a megfontolása, mindenesetre eléggé zavaró volt.

Összességében a szereplők meglehetősen átlagosak, maga a történet sem emelkedik ki, a stílus miatt mégis gördülékeny, könnyed, élvezhető darab, pontos korrajzzal.

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2015. április 23.

Lemony Snicket - A baljós kezdet (A balszerencse áradása 1.)

0 megjegyzés

Nemrég volt egy nagy leárazás, ami során beszereztem a 2-4. részig a sorozatot. Kíváncsi voltam rá azok után, hogy láttam a film előzetesét. Az első kötethez csak nemrég lett szerencsém, úgyhogy kaptam az alkalmon, és belevágtam...

Adott három testvér, akik egyik pillanatról a másikra árvává válnak, miután leég a házuk. Egyik embertől a másikig vándorolnak, mire Olaf grófhoz, hivatalos gyámjukhoz kerülnek. Olaf gróf egyálátalán nem kedves ember. Házimunkát végeztet a gyerekekkel, és olyan dolgokra kényszeríti őket, amit azok nem szeretnének. Olyan körülmények között laknak, amely tűrhetetlen. A gyerekek próbálnak segítséget kérni, de sehol sem kapnak.

Kapunk három gyerkőcöt, akik meglehetősen okosak, és nem ejtették őket a fejükre. Violet a legidősebb, aztán jön Klaus, majd a kis Sunny. Mindegyikük ért valamihez. Violet specialitása a technika, és a feltalálás. Klaus is mindenféle tudományokban jeleskedik. Sunny pedig a négy darabfogával képes bárkit és bármit megrágni, megharapni.

Nagyon rövid kis történetről van szó, amely egy sorozat első része. Többnyire csak éppen megismerkedünk a szereplőkkel, máris véget ér minden. Leég a ház, Olaf gróf örökbefogadóként lép fel, majd mindent elkövet annak érdekében, hogy megszerezze a gyerekekre hagyott vagyont. Az okos gyerekek viszont felveszik a harcot a szintén rafinált Olaf gróffal.

Az egész kötetnek mesés jelleget ad a stílus, amelynek keretein belül az író többször kiszól. Úgy vezet be bizonyos fejezeteket, hogy biztosan ismeri az olvasó is az érzést... majd hozzáteszi, hogy a gyerekeknek nem volt ennyire szerencséjük. Bármilyen ügyletbe is keverednek, valahogy minden balszerencsésen alakul.

Meglehetősen semleges könyv, amit lehet, hogy azért nem tudtam annyira élvezni, mert nem az én korosztályomnak íródott. Szép volt, jó volt, elmúlt, és jöhet is a következő kötete. Nem volt benne semmi különös, semmi egyedi, vagy kimagasló.

Készült belőle egy film is, ahova nem kisebb színész alakította "Olaf grófot" mint Jim Carrey. Hihetetlenül hozza a figurát, mégha a film sok "poént" le is lő. A könyv és film tekintetében elmondható, hogy külön-külön élményfaktort jelentenek, mind a kettőben más emelhető ki. A film pozitívuma a remek szereplőgárda, a nem is rossz kivitelezés.

Összességében nézve a könyv stílusa inkább mesélős, a szereplők sablonok, a történet egyszerű, nem éppen fordulatos, de azért vannak érdekes pontok, ahol az olvasó maga is elgondolkozik, hogy "Na ebből a pácból hogy másznak ki a gyerekek?" Várom a folytatást, hogy hova lehet ezt még fokozni, illetve, hogy Olaf gróf terve sikerül e.



GR-ezők szerint:


A film előzetese
Folytatás...

2015. április 17.

Philippe Pozzo di Borgo - Életrevalók

0 megjegyzés

Hogyan is találkoztunk? Valahogy úgy, hogy láttam a filmet, és megtudtam, hogy ez alapján a könyv alapján készült.

A történetet szerintem mindenki ismeri. Van egy gazdag férfi (Philippe), akinek egy nem éppen hétköznapi kisegítőre sikerült ráakadnia Abdel személyében.

A film történeténél csak az alap azonos: adott egy lebénult férfi, akinek az életébe belép egy őrült, egy szabad lelkű "őriző", és hajmeresztő dolgokat csinál.

Bevallom, többre számítottam, amikor a bevezetőben már megemlítésre került a film, a film lazasága, és hogy a könyvnél is szeretett volna vicces lenni. Több részre van tagolva a könyv: két könyv egyben. Először egy kicsit látunk a gyerekkorból, utána a feleségével töltött időről, majd a lebénulásáról, végül egy szeletnyit Abdelből.

Egyáltalán nem sikerült átadnia a könyvnek azt a fajta töltést, amit a film képes volt megjeleníteni. Egy merő csapongás. Érthető, hogy az embert sokszor megtréfálja az elméje, és nem feltétlenül kronológiában sikerül neki visszaemlékezni az eseményekre, de ami itt folyt...

Indulunk valahonnan és a semmibe lyukadunk ki. Megismerjük a film előtti életét az írónak, aki E/1-ben meséli el a történetét. Hogyan ismerkedett meg élete szerelmével? Milyen volt a gyerekkora? Hogyan is bénult le, és mi siklott félre? Hogyan akadt rá ténylegesen Abdelre?

Egy gyönyörű szám a filmből: (Ludovico Einauid - Fly)



A könyv első 2/3-a arról szól, hogy van egy megkeseredett fickó, akinek mindig minden fáj. Az ő életének a háromnegyed része csak katasztrófa. A felesége rákos lesz, ő meg lebénul. Rengeteg gyerekük lehetne, de mindegyik elmegy egy idő után, vagy meghalnak az anyaméhben. Eleinte van egyfajta rendszer a gondolatokban, aztán úgy 3-4 fejezet után elveszítjük ezt, és egy merő csapongásba megy át. Egyszer még él a feleség (Beatrice), utána leírja, hogyan hal meg, aztán már megint egy emlék, hogy él. Közben a férfi hol le van már bénulva, hol nem. Közben olyan emberek keverednek be, akiket nem tudni, honnan rántott be, vagy kik voltak ők, de kb. egy fejezet múlva már megint mások jönnek.

Valami olyanra számítottam, mint a film: hogy laza lesz, vicces, és tényleg Abdel és Philipe kapcsolatáról fog szólni. Ennek ellenére Abdelről csak kb 1/3 rész szól, és legtöbbször csak megemlítésre kerül, szerepe alig van. Alig érezni azt, hogy Abdel jóval eltér az átlag betegápolóktól. Összetört pár autót? Párszor bevitték a rendőrök? Nagy ügy. Abdel egy az egyben háttérben marad, pedig szívesen láttam volna róla többet is.

Azt kell mondjam, ez megint egy olyan alkotás, ahol a film jobban tetszett, mert jobban kifejezte azt a különleges valamit, ami a szereplők között van. Lehet, hogy ez a könyv valóban visszaadja a szerző érzéseit, gondolatait, és nagyon őszinte, de ennyi erővel írhatott volna egy normális terjedelmű önéletrajzi könyvet is. Sok helyen meglehetősen száraz, és ezek a darabolások... A film jóval összeszedettebb. Nyilván hollywood hozzátette a magáét, hogy legyen szórakoztató, egyedi stb. viszont a könyv is lehetett volna ilyen. Itt az érzelmesnek szánt részek sokszor ugyanúgy ismétlődnek (gyakran szó szerint). Igazándiból a betegségről is csak kis szeletet látunk. Lehetett volna hosszabb ez az iromány, így viszont nagyon elkapkodott. Martin Pistorius életrajzi könyve pont azért volt érdekes, mert megvolt a harmónia, a kiegyensúlyozottság a sorok mögött. Ugyanúgy ír a betegségről, mint az érzésről az egyes események bekövetkezésekor.

Borgonál ez hiányzik, pont a csapongása miatt. Nyilván nem tudom teljesen átérezni a helyzetét, csak megérteni, hogy igen komoly dolog, ha valaki lebénul annyira, hogy csak a fejét tudja mozgatni. El sem tudom képzelni, hogy másként érezzek a helyében, mint ahogy ő (teljesen elveszett, próbálkozott öngyilkossággal stb.). Mindezek ellenére ha a könyvvel azt akarta kifejezni, mennyire különleges volt a kapcsolata Abdellel, akkor az nemigazán sikerült. Ha nem azért volt rossz az élete, mert szerelmének elvesztése közel volt, akkor a betegsége miatt kapunk egy adagot abból, mennyire gáz az élet. És csak meglengeti előttünk, hogy Abdel színt vitt az életébe, de mégis az van a középpontban, hogy vele mi a helyzet, hogy ő mennyire szenved.

Összességében nézve többet vártam volna a könyvtől, amiért a filmet hibáztatom. Viszont részben az is zavaró, hogy nem látni azt, hogy Philippe megpróbálna valami pozitív irányt venni, mint ahogy Martin tette, aki még beszélni sem tudott. Philippe tényleg egy elkényeztetett, szájában aranykanállal született úrfi, és ez végig süt a könyvből. Meg sem próbál küzdeni, hanem egyből elhagyja magát a katasztrófa után, mint aki máris lemond arról, amit még az élet adhat neki. Sajnáltam, hogy a negatív dolgokból többet látunk, és hogy esélyt sem ad annak, hogy ugyanúgy élvezze kicsit az életet, mint a filmbeli figurája, akinél érezni, hogy Abdel tényleg pozitív színt vitt az életébe.

GR-ezők szerint:

A film feliratos előzetese:

Folytatás...

2015. április 10.

Gyors olvasási listaszűkítés az időpazarlás elkerülésére

0 megjegyzés

Még márciusban itt a blogon volt egy érdekes beszélgetés az egyik könyves poszt alatt, ahol felvetődött egy érdekes téma. Vajon mi visz rá egy írót, hogy magánkiadóhoz forduljon?

N.Z. megfogalmazta azt a jelenséget, amivel sajnos egyre többször találkozom magam is, amikor olyan írók műveit olvasom, akik magánban jelentettek meg. Elgondolkoztam rajta, hogy eddig hány olyan írótól olvastam, akik magánkiadásosak (és magyarok).

Ha az idei évet nézzük, ilyen csak egy volt (eddig), 2014-ben több, mint öt szerző esetén lehetett ezt elmondani, és 2013-ban is ez volt a jellemző (ott is legalább 5 ilyen előfordult).

Végiggondolva, a magánkiadásos könyvek közül alig néhányra tudtam azt mondani, hogy "ezt én is kiadtam volna". Aki talán a legnagyobb pozitív csalódást okozta, az Borbás Edina volt. Megjelent magánkiadásban egy olyan könyvvel, aminek az a része érdekelt egyedül, hogyan kivitelezhető egy reallyti játék könyvlapokon, erre kaptam egy eltúlzottan romantikus (néhol csöpögős) sztorit, ami mégis annyira magával ragadt... megmagyarázhatatlant művelt.

A magánkiadós írók esetében sokszor megfigyelhető (más bloggertársaimnál is láttam), hogy negatív értékelést látnak, és rögtön nekiesnek a bloggernek, tűzzel-vassal hirdetve az igét, hogy az író nem hibázott semmit, az ő műve jó, csak a bloggerek és más, negatív hangot adó olvasók a hülyék. Egy másik kategóriája a magánkiadósoknak még azt is követeli, hogy vegyék le a kritikát (esetleg jogi úttal is fenyegetőzik). Miután tanultam jogot (legalábbis tanítottak), nem emlékszem olyan passzusra, amely megtiltja, hogy könyvekről bárki írásban adjon véleményt. Ahelyett teszik a vagdalkozást, hogy felkeresnék például az Irodalmi boncasztal-t...

Elgondolkoztató tehát, hogy a magánban megjelent könyvek írói (tisztelet a kivételnek) miért nem gondolkoznak? Legtöbb esetben a magánban kiadó (mivel profitra hajt) fütyül rá, mit ad ki. Most már persze lehet olyan szolgáltatást kérni, hogy szerkesztőt adnak az ember alá. Viszont ez pénzbe kerül (nem magán esetén ugye a kiadó költsége), amit szintén az írónak kell megfizetni, úgyhogy sokan nem élnek vele. Inkább fognak ismerősöket, barátokat, családtagokat, és velük nézetik át a kéziratot. Viszont, ha nem sikerül egy valamilyen fokig-mértékig objektív embert találniuk, aki ki meri mondani a véleményét, akkor veszett fejsze nyele... Akkor ugyanott van, ahol az elején. Ezért lenne szüksége az íróknak arra, hogy olvasgassanak könyves blogokat, esetleg keressen meg egyetemen irodalomszakra járó embert, és elemeztesse ki a művét. Nem besértődni kell a negatív értékelésen, hanem tenni ellene. 

A magyar olvasók ezért nem szeretnek olyan írótól olvasni, aki magánkiadásban jelent meg - és néha ez akkor sem változik, amikor sokan ajánlják nekik. Csodálkozunk? A magyarok a kultúrájukból kiindulva (zömükben) konfliktuskerülők. Mivel nem akarnak az íróval konfrontálódni, ha el is olvassák a könyvet, stikában teszik, és inkább letagadják, hogy olvasták, tartva az író lázongásától.

Vannak viszont tipikus jelek, amikből már előre megjósolható, hogy egy adott könyv (ha nem olvasunk róla értékelést) mennyire jó a borító mögött. Csak néhány apróságra kell odafigyelni, és máris megtalálhatjuk azokat a könyveket, amik csak rabolnák az időnket.

Top 5 "rettenetelőjel":

1, A túl rövid könyv mindig gyanús. A gond általában tényleg megvan a borítón belül: kidolgozatlan történet, karakterek stb. Ez többnyire a 100-200 oldalas könyveket jelenti, bár 200 oldalon azért néha előfordul, hogy remek sztorit kapunk, de ritka. Magánkiadás esetén talán azért rövid a könyv, mert megvan szabva, hány oldalig olcsó még a kiadás (kötetenként), és hány oldaltól drágul, ezért az író nem bont ki semmit. Kapunk egy "nem kötelező - röviden" változatot, amit elolvasva, és negatív véleményt publikálva megkapjuk az írótól, hogy pótoljuk ki a fantáziánkkal... (akkor se járunk jobban, ha ezt megtesszük, úgyhogy sehogysenemleszjó).

2, A fülszöveg egy idézet a könyvből: elfogyott az ihlet? Ha az íróra bízzák a fülszöveget, csak kanyarít valamit. Ha másra bízza, és az illető csak egy idézetet tesz ki, akkor egyenértékű azzal, mintha a fülszövegíró azt mondaná: "Olyan rettenet ez a könyv, hogy ha már jót mondani nem tudok, akkor inkább csapjunk oda egy idézetet. De melyik legkevésbé rettenetes részlet legyen az?"

3, Az ajánló minősége: Sok könyv elején van egy ajánló valakitől, hogy ráhangolja az olvasót a könyvre. Gyanús, ha nem a könyvről kezd el beszélni az illető (mert nem tud róla mit mondani), hanem csak hantabandázik össze-vissza. A végén többnyire annyira belekavarodik az illető, hogy sületlenségek garmadájával zárja a mondandóját - a könyv valószínűleg ennyire leszívta az IQ-ját.

4, A Bevezetés, vagy az első fejezet: Manapság már ritka, hogy nincs egy könyvnek valami bevezetése, de azért még akad, ahol az első rész az első fejezettel indul. Az eleje, a kezdése a könyvnek mindig fontos. Ott ismerjük meg az író stílusát, és általában jó 50-100 de esetenként 200 oldalig is képesek ezt tartani az írók, és a végére belejönni annyira az írásba, hogy szívünk szerint már le se tennénk a könyvet. Az is elmondható, hogy az esetek többségében viszont ez nem így van. Kb. 50 oldal alatt minden könyvről kiderül, hogy olvasásra érdemes, vagy nem.

5, Olvasói véleményre reflektálás: mielőtt kézbe vesszük a könyvet érdemes megnézni blogokat, vagy könyves-véleményezős oldalakat, esetleg a facebookot és más közösségi oldalakat, hogy az író hol irogat, szól hozzá értékelésekhez. Ha titkos csoportja van az írónak, kezdjünk gyanakodni, hogy ott valami olyan szektás tevékenység folyik, ami nem biztos, hogy pozitív (láttunk már ilyenre példát, mikor író kitiltott a csoportjából adott olvasókat azért, mert később megtudta, hogy pl. molyon negatív véleményt fogalmazott meg az egyik könyvéről). Az is gyanús, ha az író kikel magából valamennyi negatív értékelés alatt (aki túl sokat védekezik, gyanús; és a legjobb védekezés a támadás). Az író megnyilvánulása olyan a könyv számára, mint egy vállalatvezető képviselői szerepe (amint a vállalatvezető komolytalan színben tűnik fel, a vállalatát is így kezelik). Amint az író megnyilvánulása olyan, a könyvéről is sejthető ugyanez, elvégre az író a stílusát mutatja ki a kommentjein, a reflektálásán keresztül.
Folytatás...

2015. április 4.

David Gibbins - Attila kardja (Total War Rome 2.)

0 megjegyzés

Néhány éve a PlayOn kiadó arra szánta el magát, hogy kiadnak valamilyen mértékben játékokhoz is köthető könyveket. Nevükhöz fűződik még a Guildwars, illetve a Tündevér sorozat is a Total War Rome mellett. A Total War Rome játék változata 2004-ben jelent meg, és mint a neve is mutatja, római katonákkal vívhatunk benne kitalált háborúkat. 

David Gibbinsnek nem ez az első Total War könyve. A Karthágónak vesznie kell a sorozat első darabja, melyet a hun háború bemutatására írt Attila kardja követ. A kötetben van némi visszautalás az előzményekre, de a középpontban természetesen a hunok vannak.

A rómaiak oldaláról követhetjük nyomon az eseményeket, hogyan szerveződnek, hogyan kötnek szövetségeket annak érdekében, hogy legyőzzék Attilát. Attila, a rettegett hun király, aki hatalmas hódításokat végez barbár seregével. A harcos nép, akik különös, nehezen kezelhető íjakkal támadnak, és olyan fegyvereik vannak, amik idegenek a rómaiaktól. Olyan kardokat használnak, ami nincs annyira kiegyensúlyozva.

A rómaiak persze górcső alá veszik a fegyvereket, a harci technikákat, és mindent bevetnek a győzelem érdekében. A szövetségesek mellett van még egy komoly előnyük: ellopják Attila híres neves kardját, mely a hunok ősi legendájához kötődik. Ez ugyanis az a kard, mely Attila hatalmát jelenti, szimbolizálja az erőt. (Mondhatni olyan, mint Artúrnak az Excalibur.)

Igazság szerint a kötet közel 400 oldalon bemutatja a rómaiak szerveszkedéseit, ármánykodását, tervezgetését, hogyan képzik a katonákat, hogyan ismerkednek meg a hun harcmodorral és fegyverekkel. Elejétől a végéig elkísérjük a kis csapatot arra az útra, ahogy behatolnak a hunok területére, és ellopják Attila kardját, majd felhasználják ellenük ezt a végzetes fegyvert, hogy megzavarják a barbár hordát.

Forrás
A kötet maga több részre tagolódik. Akár csak az első résznél, itt is kapunk egy kis fogalmi magyarázatot, illetve a nevekhez némi információt (ki fiktív személy, ki nem, és kinek mi a szerepe). A kötet végén vannak kiegészítések, jegyzetek, hogy még jobban megértsük a történelem ezen szakaszát.

David Gibbins a történelem nagy ismerője, ezért is képes arra, hogy hitelesen ábrázolja az eseményeket, és a fikciós részeket is úgy adja el, mintha valóban megtörténhettek/ megtörténtek volna. Precíz, részletes kidolgozás jellemzi a regényt, ami néhol elmenne egy érdekesebb, izgalmasabb történelemkönyvnek is. A legtöbb helyen mondhatni élvezetesen adja át a történelem egyes szeleteit (például a barbár szokások bemutatása, a hadviselés előkészítése - mennyi gondos tervezéssel jár egy haditerv kidolgozása, mire kell figyelni a támadásnál -, milyen volt a harcmodor az egyes népeknél stb.). Néhol viszont kibillen, és tárgyilagosan átugor nagyobb időtávokat, amit azzal meg lehetett volna oldani, hogy mellőzi a "romantikus" részt. Érthető, hogy be kell mutatni azt, hogy van egy emberi oldala is a harcosoknak, és nem csak a csatákra összpontosítani, hiszen a mindennapi élet bemutatása ugyanolyan fontos. Viszont ezek a részek nem ellensúlyozzák a háborúval foglalkozó részeket. Mivel nem szolgál "ellensúlynak", nincs meg a harmónia, így feleslegesnek tartottam bemutatni. Ráadásul a szóban forgó női szereplő csupán néhány jelenet erejéig jelenik meg. Épp csak azt nem mondja, hogy a rómaiak azért nem barbárok, mert képesek szeretni.

Ha a hétköznapok is igazán fontos hangsúlyt akartak volna kapni, akkor nem csak a "katonai akadémia" falain belül kellett volna mozogni, hanem valami hétköznapibb színtérre kivinni az olvasót. Például végigvezetni egy gladiátorharcot (az említés szintjén megjelenik, de semmi látványosabb), esetleg valami ünnepi dolgot (a harcok előtt szokásos lakoma nem minősül ennek) bemutatni. 

Amit még vártam, hogy a hunokról is megtudunk valami többet. Amikor a kis csapat behatol Attilához vártam, hogy hangsúlyos rész lesz, de nem az lett. Teljesen simán ellopják a kardot, mintegy bemutatva, hogy a hunok valójában oktondik, hiszen még egy "nemzeti ereklyét" sem bírnak megvédeni, és elkapni a tolvajokat. Ugyanakkor szimpatikus vonása a kötetnek, hogy nem csak a hunok tűnnek fel negatív színben, a rómaiak nem tipikus "jó fiúk". A történelem nem kerül nagy mértékben "meghamisításra".

Néhol kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy végigjátszást mesélne el valaki, hogy a játék színterén az egyes részeken hogy lehet túljutni, mik azok a bonyodalmak, amikkel szembe kell nézni. Ez főként ott volt jellemző, ahol nagyon gyorsan pörgeti végig az író az eseményeket, és váratlanul zárja le. A lopás például nem kap nagy hangsúlyt, annak a megtervezése viszont sokkal nagyobbat. Nemigazán érezni azt, hogy a katonák veszélyben lennének az idegen földön.

A zárás viszont fantasztikus. Láttuk az utat, ami elvezet ahhoz, hogyan vetnek be mindent a rómaiak a győzelem érdekében, meddig képesek elmenni a csata során. Ennek ellenére a könyv végéig kétséges, ki fog nyerni, hiszen Attila oldalát nem ismerjük maximálisan (kiszámíthatatlan), a rómaiak is csak tapogatóznak, és találgatják vajon Attila mit fog lépni.
Flaviust és csapatát kicsit megsajnáltam a végére, viszont bizonyítást nyer, hogy a rossz elnyeri a büntetését még akkor is, ha jó célt próbáltak szolgálni azzal, amit tettek.

Összességében nézve tehát elmondható, hogy az Attila kardja egy rendkívül jól összerakott történet, ami ugyan nem hordoz magában túl sok eseményt, és minden egyetlen csata kivitelezése körül forog, de az a csata megkapja a végén a robbanást, az igazi tetőpontját az egész eseménysornak. Árad belőle a veszély, a barbári légkör, és teljes képet kapunk a felek fegyverarzenáljáról, és a köztük levő különbségekről, a keresztények előretörési szándékáról. Egy pillanatra se veheti le az ember a szemét a végéig a lapokról, mert azonnal elsodorják az események.
A kötetnek van még folytatása, amely remélhetőleg hamarosan magyarul is megjelenik.

GR-ezők szerint:

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger