2013. szeptember 29.

Érkezik az új Christopher Moore könyv!

0 megjegyzés

Új Christopher Moore könyv kerül nemsokára a magyar könyvesboltokba az Agave kiadó gondozásában.

Fülszöveg:

1890 júliusában Vincent van Gogh rejtélyes körülmények között lelőtte magát egy kukoricaföldön. De hogy mi történt pontosan, azt senki nem tudja. Például ki az a ronda kis „színember”, azaz festékárus, aki Vincent szerint követte őt? És miért rémült halálra a nagy festő a kék szín egy bizonyos árnyalatától?
Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Vincent barátai – a pékből festővé avanzsált Lucien Lessard és a bonviván Henri Toulouse-Lautrec – választ akarnak találni. A nyomozásból pedig egy szürreális odüsszeia kerekedik kávézóról kávézóra és bordélyból bordélyra a tizenkilencedik század végi Párizs művészvilágában.
Christopher Moore új regénye az intrika, a szenvedély és a művészettörténet sajátos egyvelege, kánkánlányokkal, bagettel és finom francia konyakkal. Garantáljuk, hogy rajongói most sem fognak csalódni a szerző eddigi legsikeresebb regényében.
 



Adatok
Szerző: Christopher Moore        
Cím: Te szent kék!                          
Fordító: Pék Zoltán
Műfaj: humor                                  
Borítóár: 3280 Ft                                   
ISBN: 978 615 5272 35 6 
Terjedelem: 352 oldal          
Kötés: puhakötés ragasztva      
Megjelenés: 2013.10.03.
Folytatás...

2013. szeptember 22.

JÁTÉK! Tökéletes versért Tökéletes(en dedikált) plakát

0 megjegyzés

Már korábban volt róla szó, hogy a képen látható srácokat óriás méretű, dedikált poszterként haza lehet vinni tőlünk. Kértük, hogy jelöljétek meg a "fegyvernemet", melyben szívesen megküzdenétek értük. Mivel nem érkezett semminemű javaslat, mi dugtuk össze a fejünket. Nem biztos, hogy így jobban jártatok, de lássuk a szabályokat...

S zeretnénk kérni tőletek valamit,
I tt fogjuk leírni azt, hogy mit.
M ost hónapban kreálj nekünk verset,
O lyant, mi a kritériumnak megfelelhet,
N em kell más, csak legyen tökéletes,
E gy nevet rakjanak ki: Simone Elkeles.

E gyetlen vers tehát, mi bármiről szólhat,
L átszódjék a név benne, az első oszlopban.
K italálni a rímeket nagyon is egyszerű,
E lfogadjuk, ha a szép és gyönyörű...
L egyen tehát szó benne bármiről, mindegy.
E gyetlen szabály van tehát, mi így szól:
S imone Elkeles neve legyen benne olvasható...

Tehát a történet egyszerű. Írjatok számunkra egy olyan versikét, melynek a soraiban található első betűkből függőlegesen (a fentebb látható módon) kiolvasható Simone Elkeles neve. Nem szükséges a könyv ismerete hozzá, a versben bármiről írhattok (a kismadár dalolásától kezdve  a kedvenc élményeteken át bármiről szólhat).

A beküldött műveket október 6-án, este 8-ig várjuk e-mailben a mandi0013@gmail.com címre (melyet el tudtok küldeni a bal oldalsó e-mail dobozból is - ebben az esetben ne felejtsétek el megadni az e-mail címeteket, hogy tudjuk, hol érhetünk el titeket). Ezt követően mindegyik olvasható lesz a blogon, és ti fogtok szavazni rájuk. Este 10 órától 1 héten keresztül adhatjátok le a nektek legjobban tetsző versre a voksotokat. 

A játék végén a legtöbb szavazatot kapott versikét egy dedikált plakáttal jutalmazzuk.

Körmölésre fel! Verseljetek, hogy elvihessétek ezt a plakátot tőlünk!
Folytatás...

2013. szeptember 16.

Naplóbejegyzés (# 2.)

0 megjegyzés

Kedves Naplóm! Beugrottatok, ez még mindig nem az a rovat, ahol naplót írok...

A napokban végre produktivitást mutatok (legalábbis halvány pislákolását ennek).
Joss Stirling könyvét olvasva eltűnődtem, vajon milyen lehetne, ha tényleg lenne mindenkinek egy lelki társa. Aztán a könyv kapcsán utánaolvastam valaminek, és rájöttem, hogy nem feltétlenül szükséges mindenféle adottság ahhoz, hogy az ember boldog legyen. (Hogy mi történt írás közben, arról majd a Sky könyvajánlójában olvashattok.)

Elkezdtem GoodReadses (GR) pályafutásomat, és a (nem véletlenül) népszerűtlen könyveket kezdtem el felvinni. Ilyenek a paródiakötetek, amiktől mostanában a hajam égnek áll, de hát a fogadás az fogadás, nem? 

Az a tudat vigasztal, hogy rengeteg jó könyv fordul meg a kezeim közt. Annak például örültem, hogy felvihettem a legújabb Benyák Zoltán könyvet, és én lehettem az első, aki "own"-olhatta az említett oldalon. Viszont erről a könyvről sem szeretnék itt mesélni, mert úgyis kap egy külön bejegyzést... Talán majd a következő hónapban, ugyanis ebben a hónapban olyan könyveket vadászok, amikben csápos, halfarkas stb. nem éppen emberi testrésszel rendelkező lények vannak.
Legyen elég annyi, hogy jelenleg még az elején járok, és eddig se halfarok, se szárny, se más nem szerepelt, ami emberen túl mutat. Viszont, még lehet benne, hiszen amikor ezeket a sorokat írom, még közel sincs a vége. Egy biztos: ismét beleszerettem általa az olvasásba.
A legutóbbi olvasmányaim ugyanis kiábrándítottak belőle már megint annyira, hogy több manga került a kezem közé (és nem csak azért, mert megjött a Big-Manga-Pack).

Gyorsan átnyálaztam a BookHunteremet, hogy megtudakoljam, mennyi mangám van, és döbbenetesen láttam, hogy már közelebb vagyok a 100-hoz, mint valaha. Egyetlen év alatt duzzadt fel ekkorára, ami szerintem hihetetlen. Már gondolkoztam is rajta, hogy a 100. mangát mivel ünnepeljem meg, de még nincs ötletem (valakinek esetleg?).

Közben egyre többen kérnek tőlem kölcsön mangákat, és általuk egy új lányt is megismertem. Belépett a szobába, elhaladt a polc mellett, és csak ennyit kérdezett: "Azokat te olvasod?" Hevesen bólogattam, hogy igen, az enyémek (D, a vámpírvadász 2, Ruróni Kenshin 7-8.). Azonnal lecsapott az elsőként említettre azzal, hogy kölcsön kérheti-e, illetve, hogy megvan-e az első része is. Mondtam neki, hogy persze, mire ő azonnal 2 Nanát ajánlott cserébe (szigorúan kölcsönadósan, nem pedig örökbe!). 

Még mindig nem olvastam el őket, pedig szeretem a Nanát, az egyik legjobb lányoknak írt manga, és az animet is egyetlen hétvége alatt daráltam le, annyira jó volt. (És az egyik olyan anime, aminek a magyar szinkronos verziójától nem futottam világgá.)

Kenshint már régóta haza akartam küldeni, hogy egybe legyen a sorozat, de ez egy "így sikerült" dolog. Viszont mindezek mellett elhatároztam, hogy GR -en nem fogom vezetni a mangákat. Nem akarom magam azzal áltatni, hogy 100 könyvet elolvastam az évben, és ha kivonnánk belőle a mangákat kiderülne, hogy volt az vagy 30. Valljuk be, az idő nagy úr, és néha nagyon kevés olvasmány kerül át az olvasatlanok közül. Ezt mindig annak tudom be, hogy egyszerűen sok a dolgom, amikor meg nincs (értsd: szabadidőm van), akkor meg annyira fáradt vagyok, hogy nem értem, mit olvasok, többször nekiugrom egy-egy mondatnak, mire elnyeri a valós jelentését. Így lehet, hogy egyesek vakarják a ragut ahelyett, hogy kavarnák (Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn), és hasonlók.

Viszont egyet tudok: egy jó könyv annyira meg tudja édesíteni a pillanatokat, hogy a fene sem kívánkozik vissza a valóságba... Csak ki kell fogni azt a bizonyos "jó könyvet"...
Folytatás...

2013. szeptember 14.

Naplóbejegyzés (# 1.)

2 megjegyzés

Ott kezdeném talán ezt a bejegyzést, hogy elmondom: sosem írtam naplót. Ez sem szeretne igazándiból igazi naplóbejegyzés lenni. Nem fogom úgy kezdeni, hogy "Kedves Naplóm!" és nem hozzá fogok beszélni.

Tudjátok, valami az utóbbi napokban nagyon hiányzott az életemből. Valahogy elkezdett hiányozni a virtuális világ. Amennyire tágnak érzékeltem eddig, pár nap alatt mintha teljesen beszűkült volna.
Mikor pénteken egyedül ücsörögtem egy szobában a gépemmel, és csak bámultam a fekete monitorját, még csak gondolkoztam rajta, mi lehet a probléma...

Valahogy úgy éreztem, hiába kapcsolnám be, a túloldalon senki sem várna. Aztán mégiscsak rávettem magam, hogy életre keltsem, mert valamit csinálnom kellett... Megírtam a bejegyzést a Sky-ról, megnéztem 5 filmet, főztem magamnak egy keveset, és mégis megmaradt az üresség érzete.

Eszembe jutott, mikor régebben Sansával beszélgettünk, és azt mondta, hogy "íráskényszeres" vagyok. Rá kellett döbbennem, hogy igaza van. Rengeteg történet cikázik a fejemben, amit szívesen megírnék saját szórakoztatásra (mivel hiányzik az írói vénám, ezért nem fogom kínozni az olvasókat ilyesmikkel, úgyhogy most lehet kifújni a levegőt).
Egyébként nem erre értette. Néha vannak dolgok, amiket csak úgy ki kell adnom magamból, és az írás erre a legjobb módszer. Így születhettek meg az eddigi elmélkedős posztok itt a blogon. Valaki azt írta úgy a harmadik, vagy negyedik ilyen poszt után e-mailben, hogy jobban tetszenek neki az elmélkedős posztok, mint a könyvesek.
Elárultam neki is, hogy ezzel megmosolyogtatott, mivel valahogy mélyen legbelül érzem, hogy könyvekről nem tudok írni. Rosszakról még úgy, ahogy megyeget, jókról viszont egyre nehezebben szedem össze a gondolataimat.

Azt is észrevettem, hogy mióta hanyagolom a molyolást, valahogy több időm is van mindenre, és mégsincs semmire. Tudom, hogy ez elsőre meglehetősen paradoxon, de valahogy így van. A nyugodt hétköznapjaim is aktívabban telnek, és nem érzem leláncolva magam.
Félre ne értse senki, ettől még a molyon megismert embereket tisztelem, szeretem és egyáltalán nem áll szándékomban megszakítani, vagy hanyagolni a kapcsolatomat, csupán más (e-mailes) útra próbálom terelni az egészet. Nem a molyon lezajlott események inspiráltak erre a lépésre, hanem egy igazán egyszerű indok: az e-mailt előbb megkapom, és el sem tudjátok hinni, hogy bizonyos előadásokat mennyire fel tudnak dobni a barátok mókás sorai.

Néhány napja beszélgettem egy lánnyal. Életvidám, csupa szín egyéniség. Közölte velem, hogy a nyáron szívbetegséget állapítottak meg nála. Hozzátette, nem szeretné, hogy bárki is sajnálja. Inkább ki akarja élvezni az élet minden apróságát, ami még van, hátha rosszabbra fordulnak a dolgok. Elviccelődtünk vele, hogy "ezért minden napot úgy élsz meg, mintha az utolsó lenne?" Azt felelte, így legalább nem bán meg semmit...

Mikor ma leültem az asztalomhoz, és megláttam a rajta sorakozó könyveket, és mangákat, valahogy újra eszembe jutott, mi mindent adtak a könyvek. Hidakat építettek emberekhez, akikkel szívesen találkozom, és órákig tudok velük ücsörögni egyetlen forró csoki fölött is (ami gyakorta kihűl a sok szócséplés közepette).
Volt a kupac tetején egy könyv, amit már jó ideje vártam - pontosabban a könyvhét óta -, valahogy ismét azt éreztem, hogy az olvasás egy olyan élmény, amiről nem vagyok hajlandó lemondani.

És hogy mégis miért született ez a poszt most? Azért, mert szimplán örömet okoz.
Élj úgy, mintha minden napod az utolsó lenne, és közben hagyj élni másokat is! - így bővítettem ki az eddig használt mottómat. 

Viszlát a következő Naplóbejegyzésben!
Folytatás...

2013. szeptember 11.

Hollywoodból kifogyott az ötlet?

0 megjegyzés

Múltkor elsétáltam egy mozi előtt, ahol olyan filmcímekkel találkoztam, amik meglehetősen ismerősek voltak, és ez megihletett. Vajon hogy lehetséges mindez? Hollywood kezd kifogyni az ötletekből?

Miért jutott eszembe ez?
Nézzünk be a moziba, mikkel találkozhatunk vagy már most, vagy majd pár hét/hónap múlva.
Először a Percy Jackson 2. részét reklámozták a tévében is nagy hévvel, majd jött a nagyobb népszerűségnek örvendő Végzet ereklyéi - Csontváros mozi változata, amiről sokkal több tudósítás került képernyőre. De említhetném a Ha/ver2. részét is, ami ugye képregényhősökről szól. Az X-menből ismert Farkas legújabb filmje szintén képregényekből előbányászott karakterekkel és eseményekkel foglalkozik egy kicsit más megvilágításban, mint az első Farkas film (és számomra egyébként kevésbé szimpatikus történettel).
Az idei évben már bemutatásra került a Hupikék törpikék 2. része is, melyet ugye rajzfilmből gyártottak.

Kérdem én: ha manapság mindent képregények, könyvek, és rajzfilmek alapján adaptálnak a mozikba, lehetséges lenne, hogy ez azért van, mert kezd kifogyni az ihlet a forgatókönyvíróknál?

A jövőbeli tervezet is ezt támasztja némileg alá. Ugyanis, ha egy kicsit a jövőbe nézünk, hamarosan megérkezik a mozikba az Éhezők viadala 2. része, A hetedik fiú (a Szellem inasa 1. része), illetve a Blood sisters (Vámpírakadémia 1. része).
De lesz még idén Stephen King könyvből készült mozifilm is (Carrie), John Green regényéből is készül film, illetve Thor is színre lép, és A hobbit folytatásának is tanúi lehetünk.

Ha 2 évet nézünk (az elmúlt egyet, és a jövendő egyet), akkor láthatjuk, hogy java része a filmeknek aránytalan mértékben könyvből, filmből, képregényből (netalántán online/gépes játékok alapján) készült filmadaptáció lesz/volt. Ami pedig újdonság, az többnyire valaminek a második része (pl.: Nagyfiúk 2, Derült égből fasírt 2., aztán a Riddick sem egy új keletű dolog, és még sorolhatnám.)

Mindenesetre lesz mit nézni a moziban, főleg azoknak kik már olvasták a könyveket, amikből a filmek készültek. Viszont ezek után se felejtsük el, a film nem adja vissza hitelesen a könyvet, és fordítva. A két műfaj más, és a filmeket a könyvek alapján feléledő fantáziánkkal tudjuk összevetni...

Mindenkinek sok popcornt, és "Irány a moziba be, valami kultúrára!" (by Supernem)

Folytatás...

2013. szeptember 9.

Értetlen képernyőbámulás...

7 megjegyzés

Értetlenül ülök a gép előtt, miközben a kurzor villog a monitoron. Sokan most azt fogják mondani, hogy biztos a csordaszellem működik, és beállok a sorba, mert most divat a molyt szidni... Nem erről van szó, hisz már többször szót emeltem, mikor a molyon igazságtalanságot tapasztaltam. Először arra gondoltam, nem fogok írni róla (megmaradok csendes szemlélődőnek), de ahogy egyre tűnnek el molyon a barátaimnak nevezett egyének, valahogy nem tudok szemet hunyni a dolog fölött - függetlenül attól, hogy más platformon továbbra is tartani fogom velük a kapcsolatot, csak ez nem a moly lesz...

Tudom, hogy nem ez az első cikkem az oldalról. Régebben voltak fellépéseim az oldalon. Először nem tetszett, hogy Timus offélia létét firtatták, és bárki, aki többet váltott vele, mint két szó, mindjárt a "sleppje" tagjai közé került. Más is ugyanúgy, és ugyanazt követte el, amit ő, mégsem került felelősségre vonásra. Majd lecsengett az egész, és utána már csak oda-oda szurkálások voltak Timusnak, hogy szétoffolja a molyt, meg menjen a sleppjével máshova stb... de ezek már kisebb hullámok voltak, nem zavartak fent túl sok vizet.

Azért is tartottam furcsának, hogy egyszerre mindig minimum 3-4 moderátor ugrott rá, mert másokat nem zargattak, és régen egyáltalán nem volt probléma vele, hogy valaki kiírja magából a dolgokat. Volt már korábban is, hogy valaki 10 percenként (nem viccelek, tényleg így volt) még azt is kiírta karcba, ha éppen wc-re ment. Ez mégsem zavart senkit, de aztán jöttek a modok, és az utóbbi években vehemensebb fellépéssel próbálták visszaszorítani a napi cukit. Elismerem, nem könyves közösségi oldalra való, viszont a mulatságos az, hogy akik pár hónapja még Timus orra alá dörgölték molyon, hogy mer kiscicás képeket posztolni, utána ők is elkezdték. Hát nem ironikus? Timus leszokott róla, mások pedig, akik addig ellenezték, azonnal elkezdtek napi cukit nyomatni. Ezek szerint bántotta őket, hogy Timus macskája az egyik legnépszerűbb dolog lett molyon?

Megj.: A vicces az, hogy ez után az eset után megkedveltem a szerkesztők közül párat, akikkel aztán néha beszéltünk is (molyos formában). Nem is akadt velük több konfliktusom •lekopogja•, sőt...!

Nem akarok ebbe belemenni jobban. A történet ott folytatódott, hogy jött egy személy (ahogy Lobo fogalmazta meg anno egy posztjában) aki "homlokegyenest ellentétes véleménnyel van a szövegekről". Biztosan kitaláltátok kiről van szó. Miért kezdtek rászállni a modok? Pontosan ezért: mert megmondta a véleményét. Mivel túlontúl negatív volt (ha nem tetszik valakinek valami, miért mondaná már azt, hogy szipcsi-szupcsi volt?), ezért rászálltak - kinyilvánítva ezzel, hogy nem lehet senkinek sem saját véleménye, és példát statuálva vele, kitiltották molyról.

Hozzá tartozik, hogy a demokrácia nevében (nem mondják ki nyíltan) a pár csillagos értékelések hátrébb kerülnek. Semmi negatívot nem szabad mutatni a könyv adatlapján! Ugyanakkor az is negatív dolognak számít, ha megemlíted az írót a véleményezésnél, mert akkor szidod, sérted stb... (Ehhez képest lehet alkotót értékelni. Ha valakit negatívan értékelek, bannolnak?)

Ezek után mi történt? Oh, igen. Volt egy érdekes beszélgetés egy vélemény alatt. Két illető összeszólalkozott (nem írnék ki neveket). Az egyik aztán belekeverte a politikát. Mi történt? A másikat kitiltották, mert azok után ő is meg merte mondani, mi az álláspontja. Mit kapott, aki először bekeverte a politikát? Elmondom: semmit! Büntetlenül megúszta a dolgot. Ennyit arról, hogy igazságos a moderálás.

Aztán jött Nima esete, akit azért töröltek a moly oldaláról, mert a saját blogján leírta a véleményét (hisz a molyon úgysem figyelnek rá, bármit is ír az ember, csak akkor, ha az pozitív vélemény). Milyen alapon tették? Jó kérdés... Végig követtem mindent, amiről az egy hét alatt lemaradtam, és egyszerűen azt kell mondjam, értetlenül ültem sokáig, hogy ez most így mi?

Az pedig egy tipikus magyar mentalitás, hogy "ha valami nem tetszik, húzz a bánatba!" Azt hiszem, ezt az adott szerkesztő nem gondolta át elég alaposan. Egyrészt azt, mit ír le, másrészt azt, milyen formában teszi, harmadrészt azt, hogy a szavai milyen következménnyel járnak. A harmadik ponthoz hozzáfűzném: igen, akinek nem tetszett, most tényleg elhúzott valahova, ahol több jót remél.

Ez az ügy akkora felhajtást kapott, amekkora felesleges volt. Először is azért, mert indokolatlan és értelmetlen lépések garmadája történt meg. A moly társadalma teljesen átrendeződött ahhoz képest, ami 3 évvel ezelőtt volt. Már lassan 4 éve vagyok a moly tagja (ezek után nem tudom, leradíroznak-e az oldalról, ha ott nem találtok meg ezen posztom után, akkor azért van, mert eljátszottam az utolsó esélyem is és engem is kiszavaztak), úgyhogy tudom, milyen volt régen, és most. A felhígult társadalom elkerülhetetlen volt, viszont régen nem történtek ilyen moderátori túlkapások, és a rendszer mégis működött. Szerettem molytag lenni és szeretek is, de most már csak főként azért, mert sokakkal ott tartom a kapcsolatot, és szeretem őket. Olyan barátokat sikerült szereznem a molyon, akiktől nem szeretnék még elbúcsúzni...

Az a feszültség pedig, ami a blogokhoz kapcsolódott a molyon, ahol feltehetőleg már nem látják szívesen a bloggereket, most végre megoldódni látszik. Hogyan is? Úgy, hogy sorra kezdtek eltünedezni a bloggerek (és mellettük azok a nem bloggerek is, akik szerették xy bloggert, aki távozott, illetve, akik felismerték, mi történt valójában a molyon). Jó üzlet volt kiírni, hogy akinek nem tetszik a rendszer, menjen, ahova szeretne? Igen, azt hiszem, megérte, mivel remek marketing lesz a molynak.

Hisz tudjuk: amelyik könyvről negatívat írnak, az jobban fogy...
Folytatás...

2013. szeptember 8.

Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn

0 megjegyzés

A Könyvmolyképző kiadó könyveinek a 90%-ára azt tudnám mondani, hogy ránézek a borítóra, és az alapján ítélném meg a művet. Annyira impozáns, figyelemfelhívó borítókat tudnak a könyveikre aggatni, hogy azonnal olvasni akarom őket, és már csak utána derül ki, hogy csal a látszat, avagy sem.
Ez a kötet is így járt. A borító azonnal megvett magának. Nem sokat tudtam róla olvasás előtt, de olvasás közben aki csak látta, hogy mit vettem kézbe, jöttek róla a különböző információk.
Így tudtam meg, hogy ez a könyv Aranymosást nyert, elsöpörve a mezőnyben a többi résztvevőt.
Ez még inkább kíváncsivá tett, mégis mi bújt meg valakinek a fiókjában...

Nem sokkal a jelenünk utáni jövőben járunk (2081 után). A Földön végigsöpört egy terroristák által útjára bocsátott vírus, ami vagy megfertőzte, vagy megölte az embereket. A fertőzöttek életben maradtak ugyan, de mindent elvesztettek, ami emberré tette őket valaha. Elvesztették a családjukat, a tulajdonukat, és az emberségüket. Amikor túlélő emberrel találkoznak, azonnal lecsapnak rá, mert a régi életükre emlékezteti őket, ezért is pusztítják el.
Pippa Kenn egy a túlélők közül. Apjával, Paul Kennel élnek együtt egy erődházban. Mivel a sápadtak (egykori emberek, akik vírus fertőzöttek) nem tudnak fára mászni, ezért magasra építették, hogy biztonságos menedéket nyújtson a lakóinak. Azonban Pippa 12. születésnapján minden megváltozik, mikor a horgászat a tónál balul végződik. A lány onnantól fogva magára marad.
5 évvel később egy testvérpár bukkan fel a Halott városnál. A két fiú a kolóniára igyekszik, hogy az ottani túlélőknek hírt vigyenek: egy hatalmas sápadt horda tart feléjük.
A két fiúnak azonban félbe vágja a küldetését, mikor elszakítják őket egymástól a sápadtak. Pippa felfigyel az egyikőjükre, akit Ruben Macknek hívnak. Megmenti a fiú életét, és világa részévé teszi, miután beengedi az erődházba. Onnantól fogva a két fiatal tudja, hogy csak egymásra számíthatnak.
Egy baljós jel azonban rákényszeríti őket, hogy elhagyva a kényelmet, és a biztonságot útra keljenek, és teljesítsék a régi küldetést: értesíteni kell a kolóniát...

Bevallom, az elején meglepődtem, hogy mennyire kevés karakter található a könyvben. Először látunk kettőt, majd egyet, majd megint kettő, és a végére jönnek be új arcok a képbe. Több szemszögből látjuk az eseményeket. Először Paul Kenn mesél, majd (érthető okokból) Pippa veszi át a stafétát. Aztán feltűnik Gage, aki szintén nem tud sokáig beszélni, úgyhogy az ő része után az öccse, Ruben folytatja a történetüket. Néhol látunk naplóbejegyzéseket, vagy pedig Peter Kenn (Pippa nagybátyja) elbeszéléseit, így belátunk az erődház falai közé, illetve a kolóniába is egyszerre.
Ez a több nézőpontos megoldás itt azért is működik olyan jól, mert eleinte tényleg nincs sok szereplő, és segít, hogy gyorsabban megértsük, mi, merre és miért történt. Mindig kapunk először egy felületes bemutatást, majd ahogy két szereplő találkozik, jön a bővebb kifejtés, és a kirakók kezdenek a helyükre kerülni.
Később persze több ember bukkan fel a könyv folyamán, és több zombis horrorfilm jutott róluk eszembe. Először mindig csak pár ember van, aztán rájönnek, hogy valahol van egy elszigetelt helyen egy rakat másik ember, és mindenáron oda akarnak jutni... - meglehetősen nagy klisé, és kicsit úgy hat, mintha ez szeretne a nagy fordulat lenni.
Itt-ott előfordul, hogy az egyik szemszög nem fedi az utána következő mesélő szemszögét (kissé máshogy mesélik az adott szituációt) - egy itt-ott előforduló apróság a könyv során. Egy másik apróság, ami ebből adódik, hogy olyan logikai bukfencek adódnak benne, mint például, hogy Pippa megy hátul, puskát szegez az előtte haladóra és úgy vonulnak (a lány érthető okokból nem bízik meg az idegenben). Az idegen szemszögére váltunk a következő fejezetben, aki aztán elkezdi mondani, milyen kifejezés játszott Pippa arcán... Ha nincs hátul szeme, akkor hogy? Van visszapillantó tükre?

Pippa legtöbbször íjat és puskát használ
(Kép forrása: DevianArt)

A történetet már nagyjából vázoltam. Néha van egy-egy támadás, a szereplők csúnyán megsérülnek, aztán felépülnek, és mennek tovább, majd az egész ismétlődik többször egymás után. A fizikai dolgok remekül harmonizálnak az érzelmi háttérrel. Látjuk, ahogy Pippa napjai magányosan telnek, milyen érzés keríti hatalmába, mikor ismét emberrel találkozik. Mennyire könnyen eldobná az életét, majd mennyire keményen ragaszkodik hozzá, mikor végre van értelme. Rubennél először a fájdalmat, a magányt látjuk, majd fokozatosan kezdi azt érezni, amit a lány. Felismeri, mennyire fontos a társaság, az emberi élet, és milyen az önfeláldozás egy más formájával szembesülni.
Ettől függetlenül Rubent az önző, gyerekes viselkedése miatt nem tudtam megszeretni. Nem jönnek át maximálisan az érzelmei neki sem (a többi szereplővel egyetemben). A fa alatt emozás 3 napig nálam nem jelenti azt, hogy annyira letargiába esett volna attól, hogy elvesztette mindenkijét. Az érzelmek felületesen vannak megragadva.
Fordulatok nemigazán jellemzőek a könyvre, itt főként az események vázolása van, hogy néz ki a világ, mi tette ilyenné, és hogyan, mivel küzdenek ellene, hogy maradhattak életben a túlélők ennyi időn keresztül. Igaz, néhány dologra valahogy nem sikerült választ találnom. Ilyen volt például az, hogy  Pippánál többször megkérdőjeleztem hogyan lehetséges, hogy van még mindig ivóvíz nála a házban? Az áramra akad magyarázat, azt el is fogadtam, illetve a "hogyan biztosítja az élelmet" dolgot is. A nyilak kérdése sincs mindenütt megmagyarázva. Honnan szerzik a nyilakat? Néha elfogy a tegezből, aztán a következő jelenetben már megint tele van. Titokban kiosontak összeszedni őket úgy, hogy még az olvasó sem tud róla, vagy csináltak újat? Párszor említésre kerül, hogy kimennek érte, aztán letisztogatják, de tényleg csak egy-két helyen. Viszont ott nem hiszem, hogy azokért is visszamennek, amiket menekülés során lőttek ki. Ergo: ha nem csinálnak, akkor előbb-utóbb már nem lesz. A fegyverekbe a töltény esete is hasonló dilemmát okozott. Látjuk, hogy mindenhonnan összeszednek lőszert, ahol csak lehet, viszont itt adódik egy újabb kérdés: ki gyártja őket? Mivel ez a fertőzés nem 2 napja zajlik vitathatóvá válik, miért nem fogyott még el mindenhonnan a lőszer? Hiszen nem csak 2-4 szereplő szedi őket össze (ugye tudjuk, hogy nem csak ennyien élték túl a fertőzést), akkor mégis honnan van még ennyi szétszórva mindenfele? Az eredeti tulajdonosok pedig vélhetően szintén védekeztek a sápadtak ellen, ami szintén azt jelenti, hogy nem teli tárakat, és töltényes dobozokat találnak mindenfele.
Egy másik dolog, ami nem mindig volt világos (ironikus módon) a sápadtak létezése volt. A fehér bőrű, két lábbal a földön járó, jóformán agyatlan lények, akik még fára sem tudnak mászni...  Valaha emberek voltak, hogy lehetséges, hogy a fertőzés ilyen hatást gyakorolt rájuk, míg néhányan nem fertőződtek meg, és emberek tudtak maradni? Mégis hogy terjedt a fertőzés? Mitől másabb egy sápadt, mint egy agyatlan zombi? (Azon túl, hogy sem harapása, sem más módon történő sebzése nem jelenti azt, hogy az emberből sápadt lesz?)
A világra jellemző továbbá, hogy nagyon alapok kifejtetlenek, amiről nem sikerült eldöntenem, hogy azért van, mert majd a folytatásban kiderül, azért van, mert maguk a szereplők sem tudják, vagy ez valami mulasztás-féléből fakad.

A legnagyobb negatívumnak a könyvnél mégsem az imént felsorolt dolgokat tartanám, hanem magát a romantikus szálat, mely meglehetősen furcsa szituációkat, és értelmetlen cselekedetek sorát okozta a könyvben. Meglehetősen mesterkélt volt. Most sokan felhördülnek, hogy biztos azért mondom, mert nem szeretem a csöpögős romantikát, de higgyétek el, nem erről van szó.
Adott egy 12 éves lány, aki elveszti az apját. Nem hiszem, hogy apuka túl sokat beszélt volna a túlélés közepén a méhekről, és a virágokról, és nem hiszem, hogy az Öreg halász és a tenger című könyvben szexuális felvilágosítás zajlik... A csaj mégis tudja, mit kell csinálnia, mikor a fiú közeledik stb... Ahogy kerüldözik egymást, az elején még tetszett, vártam, hogy ki lesz dolgozva, majd egy jelenet után hirtelen egymásnak esik a két szereplő, és az ágyban kötnek ki... Onnantól fogva minden a romantikázás köré van felépítve, és a túlélést már amolyan másodlagos funkciónak találtam. Vannak sápadtak? Nem nagy ügy. Békésen éldegélnek a fa tetején, mint anno az őskori ember, és jól van.
Aztán váratlanul Ruben rájön, hogy nem bír megmaradni a hátsóján, neki mennie kell, de vajon Pippa vele tart-e...
Nem sikerült megtalálnom innentől kezdve a könyvnek a ritmusát, és meglehetősen monotonná vált az állandó körforgás. Mindig visszatértünk ugyanahhoz a ponthoz, és ezért hiányzott a fordulat is. A már korábban felvázolt körforgáshoz (harc a sápadtakkal-sérülés-gyógyulás-harc a sápadtakkal - sérülés-gyógyulás-stb...) adódik hozzá néha egy-egy "összebújtunk, és imádjuk egymást" szál.

Az írásmód meglehetősen gördülékeny, hamar sikerült végeznem a könyvvel, mert annyira olvastatja magát. Néha kicsit olyan érzésem volt, mintha az Éhezők viadala Katnissát egy zombiktól hemzsegő szigetre dobták volna ki, hogy "na, a kölykök nem bántak el veled, lássuk, a zombik közt is túlélsz e".

A könyv olvasása során volt egy pár félreolvasásom is, engedjétek meg, hogy a kedvencemet megosszam veletek. Több főzős jelenet is volt, és az egyik jelenetnél nálam Ruben "megvakarta a ragut". Néztem egy pillanatra, hogy mit csinált? A következő nekifutásnál kiderült, hogy "megkavarta a ragut".

Összességében nézve van még a történetben rengeteg kiaknázatlan lehetőség, van még mit kifejteni a világ felépítésén, és az érzelmi hátterek tekintetében is. Várom a folytatást, merre fognak kanyarogni a szálak, hogyan sikerül megvalósítani a védekezést a sápadtak ellen. Ez az írásforma valóban megérdemli a figyelmet, mert alapvetően a gördülékenysége tényleg előbbre visz, úgyhogy tűkön ülök, milyen lesz a második kötet...
Folytatás...

2013. szeptember 3.

Lilian H. AgiVega - A tízezer éves varázs (Második Atlantisz 1.)

0 megjegyzés

Hogy is lehet találkozni egy olyan könyvvel, mint amilyen ez is? Hát úgy, hogy beúszik a képbe...  (vagy nekirepül az embernek, mint tündér a szélvédőnek).
Hallottam jót és rosszat egyaránt az írásról, ezért sokat haboztam, akarjam-e olvasni, avagy sem. Egy különös véletlen azonban többszörösen arra inspirált, adjak neki egy esélyt. E-bookot olvasók figyelmébe pedig ajánlom azt a beszerzési lehetőséget, hogy a Bookandwalk oldalán az e-book változat akciósan kapható.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sziget. Egy varázshatalmú király felügyelte a nyugalmat, ki varázserejével igába hajtotta a tündéreket. A varázserő ahogy öröklődött, mind jobban gyengült, mígnem a tündérek kihasználták az adódó alkalmat, és a tenger fenekére száműzték a szigetet a lakóival együtt. A király az utolsó erejével sellővé változtatta alattvalóit, és ha azok kimennek a szárazföldre, visszakapják lábaikat...
Napjainkban Atlantisz nem más, mint egy mítosz. A tündérek királya számára viszont nem az. Amint a partok mentén meglát egy sellőt, levadásztatja. Retteg tőle, hogy az atlantisziak rájuk törnek, és ismét rabbá teszik a tündér népséget. Amiről azonban nem tud, hogy a tízezer éve a víz alá rekedt városka lakóinak fogalma sincs, mi van a felszínen.

A jelenlegi uralkodó száműzi fiát, aki a felszínen olyan csodára bukkan, amit úgy hívnak: láb. Felfedezi a varázshatalmát, amiben nem más van a segítségére, mint néhány ember. Lilla, az apukája Aladár, és Lilla párja, Richárd véletlenül csöppennek bele a tündérek és a sellők ádáz harcába, mely a sellők hercegének partra vetődésével új irányt vesz. Főleg, miután elkezdenek hullani a tündérek királyságának örökösei, vagyis a királyi család tagjai...

Amikor a 2013-as könyvhéten a kezembe nyomták a kötetet, rögtön az jutott eszembe, hogy "nehéz olvasmány" lesz. Majd a költözésem alkalmával úgy döntöttem, ennek ellenére ezt fogom magammal cipelni (tömegtöbblet ide, vagy oda). Abban a 2,5 órában, míg a vonaton zötykölődtem elolvastam az első 300 odalát, mely úgy elrepült, mint Aengus Görögország felé a könyvben.
Egyszerű, lendületes írás, amit élvezet volt olvasni. Piros pontos volt, hogy bizonyos részletek meglehetősen aprólékosak voltak, és nem felejtődött el, mikor vannak szereplőink a víz alatt, a földön, vagy éppen a levegőben. Így például megtudhatjuk, hogy lehet a víz alatt "izzadni", és hasonló momentumokat.
A vízben (és afölött is) némi szóvicc oldódik fel, meglazítva a feszült hangulatot, ami úgy úszik a víz felszínén, mint az olaj. Csak helyenként kerül bele buborék (erőltetés), úgyhogy alapvetően ezzel sem volt különösebben problémám, mert ezutóbbit valahogy elfeledteti a remek írásmód, ahogy kanyargunk a történetben.

A történet 3 részre van tagolva (a fejezetezésen túl), és mind a 3 rész elején kapunk egy kis betekintést, mit tart a valóság Atlantisz legendájáról. Aztán visszaugrunk a történetbe, és minden onnan folytatódik, ahol megszakadt. A történet során végig érezhető a precizitás, amivel az író kidolgozta a karaktereket, a világokat (mind a sellőkét, mind a tündérekét). Felállítja a szabályokat, és nem is hagyja őket figyelmen kívül. Igaz, hogy meglehetősen kiszámítható, hogy kik az árulók, vagy az, hogy hogyan fog folytatódni a sztori. Nem tud újat mondani, viszont a takaró, amibe bugyolálja, melegen tartja - és mégis részben nedvesen.

Ami még a világot illeti. Remek megoldásokkal találkozunk azt illetően, hogy élhették túl az atlantisziak a tenger fenekén. A kristályokba rejtett tudás, illetve az, hogy lehet belőlük dolgokat építeni (például világítanak vele, vagy fegyvert fabrikálnak belőle) meglehetősen fantáziadús. A varázsvilág szabályai nem mindig egyértelműek, de ennek kifejtése gondolom a folytatásokban majd megtörténik (legalábbis bízom benne).

Ejtettem szót már a karakterekről. Egészen széles palettáját látjuk a mindenféle szereplőknek. Kapunk gazdag ficsúrt (kettőt is, egyik elkényeztetettebb, mint a másik), kapunk buta libát, okos kislányt, féltő apukát, hebrencs nőszemélyt, hebrencs tündérherceget, árulókat, makacs királyokat, és nem éppen csupaszív tanácsadókat.
Valamelyest ugyebár Lilla és Azaész a főhős. Lilla egy átlagos, mindennapi lány. Az elején még szilárdan hiszi, hogy úgy jó, amit és ahogyan csinál. Magabiztos, néha makacs, de egyből Azaészbe szeret, amint meglátja az ájult srácot. Meg akarja menteni Atlantiszt, és noha Atlantiszba érve egy idő után azon picsog, hogy el akar onnan menni, mikor módja van rá, mégis foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, hogy maradhasson... A végére Lilla teljesen megváltozik, és néhol legszívesebben felpofoztam volna, hogy "Figyelj már, kislány, döntsd el, mit akarsz!" Rögös útja Azaésszel persze valamelyest összekovácsolja őket, és a lány húzódozik az elején, hogy ő Richárd mellett marad, Atlantisz megmentését mégis előbbre teszi. Hősies lány, csak itt-ott bizonytalankodó... (és a helyében többször képeltem volna fel Azit).
Az is érthető volt, miért húzta fel magát Azaész (sellő herceg, akit büntetésből 100 napra száműztek Atlantiszból), amikor Lilla olykor ellent mondott neki. Igazi irritáló karakter, akit nem különösebben sikerült megszeretnem a jelleme miatt... Néha sok volt az a szájbarágás, hogy ezt is, meg azt is ellenkezésnek vesz a lánytól, és annak kihangsúlyozása 20-adszor, hogy a lány az ellenkezésével bosszantja őt már kissé feleslegesnek találtam a végére.
Az Atlantisziak szőkék
(Hm... Richárd a szőke fejével is az?)
Richárd, a csélcsap barát, akit először úgy látunk, mint aki fülig szerelmes a lányba (Lillába), féltékeny Azaészre, majd a végén már fű, fa, és bokor is jöhet az útjába, neki mindegy, csak lányból legyen. A hisztijei... Hisztisebb, mint egy lány. Néhol már azt vártam, hogy a következő pillanatban földhöz vagdossa magát, vagy leporolja apuci repülőjét, amit a parton hagytak, és ketrecbe zárva Lillát haza húznak...
Az apuka, Lantos Aladár tipikus apa-figura. Elvesztette a feleségét, és a kisebbik lányát, így maradt a nagyobbik lányával kettecskén. Érthető, hogy félti, de mindezt sutba dobja, mikor ő is elhiszi, hogy egy pár órája megismert akárkibe szerelmes...
Akadt kedvenc karakterem is a hebrencs tündérherceg, Aengus személyében. Vidám figura, aki a történet végére ugyan megtörik a sok családi tragédia miatt, mégsem adja fel. A végsőkig küzd. Igaz, eleinte a céljai nem éppen a legnemesebbek, de aztán elkezd a kamasz kölyökből felnőni - no nem nagyon, csak egy kicsit... lesz érettebb. Használja a fejét, és igaz, nem tudja időben bebizonyítani az igazát, de a végsőkig elmegy, hogy akárhogy is, de megmentse Atlantiszt, és meggátolja a háborút. És ami egykoron csínynek indult, véresen komollyá válik, és ezért változik meg a tündérke is. Szerintem ő ment át a legnagyobb jellemfejlődésen, és nála volt a legindokoltabb.

Tehát piros pontos a könyvben, hogy két hercegből kettő jellemfejlődése meglehetősen alaposra sikerült. Lilla és Richárd esetében más volt a helyzet. Richárd hirtelen megvilágosodása, a féltékenységének a legyűrése, majd a döntés, amit hozott számomra furcsán hatott. Olyan volt, mint ahogy a szappanoperákból kiírják a karaktereket (megmutattuk, hogy volt, de a jövőben már felesleges). Lilla is hasonló reakciót váltott ki nálam. Az eleinte határozott lány hirtelen mindent odadobna Azaészért, és megtörik a határozottsága, mert már nem hisz magában. A szerelem vakká teszi teljes mértékben, majd ki-kinyílik a szeme, de Azi egyetlen "csettintésére" máris ismét kiskutyaként lohol utána - feladva érte a saját egyéniségét.

Ahogy régen mondták: nincsen Shakespeare halál nélkül. Az, hogy a szereplők közül többen ki lettek iktatva (vagyis nem féltek hozzányúlni a szereplőkhöz) szintén hozzáad egy jó pontot a könyvhöz. Ez a szál tetszett a leginkább: ki, miért és hogyan valósítja meg, hogy úgy hullanak a tündér királyi család tagjai, mint a nyáron a szúnyogok, a permetszerben úszó területen. Az olvasó előbb rájön, hogy ki az áruló, mert rengeteg nyom van arra vonatkozóan, majd utána fellibben a fátyol (eltűnik a rejtőztető varázs), és kiderül, hogy tényleg az, akire az olvasó gondol.

Sok regényben látható a "kötelező happy-end" dolog. Sajnos, ezt itt is megkapjuk - méghozzá nagy kanállal (vagy mondjam úgy, hogy tengernyit?). Akinek volt már társa a regény elején, az általában lecseréli a párját, aki meg egyedül volt, azok közül egyetlen kivétellel mindenkinek kell, hogy jusson valaki. Ha számításba vesszük, hogy kb. 1 hét eseményeit írja le a könyv, kicsit (nagyon) gyors a tempó. Ezt azért sem tartom előnyösnek, mert tudható, hogy már megjelent 2 folytatás is, amibe ezek a dolgok bőven belefértek volna, nem kellett volna ennyire elkapkodni a párválasztósdit. (Ha a folytatások párválasztási terápiákról, meg házassági tanácsadásokról szólnak, akkor nem szóltam egy szót sem, miért kellett mindenkire társat erőltetni.)
Miért gyors ez az egész? Akad olyan, aki egyetlen napja sem ismeri a másikat, és már megkéri a kezét, vagy azonnal bevallja pár óra ismertség után, hogy "szeretlek". Nem is ismerik egymást, most találkoznak először, és annyira egymásba szeretnek, hogy boldogan élnek, míg meg nem hallnak az első szó után?
Tudom, hogy romantika, meg szerelem-első-látásra ellenesnek tűnhetek, de ez a pár óra után megkérem a kezed dolog valahogy nekem nem illik a képbe... kissé hiteltelen.

Összességében nézve egy önmagát olvastató, könnyed olvasmányról van szó, tele kalanddal, szerelmi szálakkal, egy csipetnyi humorral, hóbortos karakterekkel, és jópár liter vízzel (amit néha pirosra fest a vér). Fordulat, kaland, varázslat, háború, árulás, intrika... Mind egy helyen itt van, Atlantiszba. (No meg a tündérek világában...)
Folytatás...

2013. szeptember 2.

2013 augusztus

0 megjegyzés

Mit is jelentenek a ranglisták?
1, Divatosan csinosan sorrend: hogyan tetszettek a könyvek borítói.
2, Rövid élménytől a hosszúig: a legrövidebb (legkevesebb oldalszámú) könyvtől a leghosszabbig rangsora
3, Történeted lenyűgözött: A legjobban tetsző történettől a leginkább nem tetsző történet felé mutató rangsor
4, Mangafantól képregény rajongóig: A leginkább tetsző mangától/manhwától/képregénytől a leginkább nem tetsző darabig mutató rangsor.
5,VAK, vagyis Valamiért Alapvetően Különleges. Olyan könyv, ami valamiért csalódást okozott (pozitívat, negatívat, bármilyent...)

Íme a hónap ranglistái:
  • Divatosan, csinosan sorrend:
    1. Gaura Ágnes - Démoni színjáték
    2. Borbás Edina - Hullámok csapdája
    3. Gaura Ágnes - Egy mindenkiért! 
    4. Lilian H. AgiVega - Második Atlantisz 1.
    5. Anne Bronte - Wildfell asszonya
    6. Aurora White - A sötétség gyermeke
  • Rövid élménytől a hosszúig:
    1. Gaura Ágnes - Egy mindenkiért!
    2. Gaura Ágnes - Démoni színjáték
    3. Aurora White - A sötétség gyermeke
    4. Borbás Edina - Hullámok csapdája 
    5. Lilian H. AgiVega - Második Atlantisz 1.
    6. Anne Bronte - Wildfell asszonya
  • Történeted lenyűgözött:
    1. Gaura Ágnes - Démoni színjáték
    2. Borbás Edina - Hullámok csapdája
    3. Lilian H. AgiVega - Második Atlantisz 1.
    4. Anne Bronte - Wildfell asszonya
    5. Gaura Ágnes - Egy mindenkiért! 
    6. Aurora White - A sötétség gyermeke
  • Mangafantól képregény rajongóig:
    1. I- Huan - Makrancos hercegnő 1.
    2. Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kenshin 6.
    3. Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kenshin 4.
    4. Vacuki Nobuhiro - Ruróni Kenshin 5.
    5. Hideyuki Kikuchi - D, a vámpírvadász 1.
    6. Fábián Péter, Kiss András, Kozmajer Viktor - Bloodlust 1.
  • A VAK nyertese: Borbás Edina - Hullámok csapdája
    Egy rózsaszín, habos-babos könyvnek hittem. Az is, de valahogy mégis sikerült elérnie, hogy olvassam tovább. Pozitív csalódás volt, mert legtöbbször a túlontúl romantikus könyveknél húzom az orrom... Ennél ez nem történt meg.

Szeptemberben a hónap témája: Szárnyak, csápok, halfarkak, avagy=» A különc lények hava
(Olyan könyvekről kerül fel írás, amikben van valami lény, ami nem éppen ember.)

Jó böngészést Szeptemberben is!
Folytatás...

2013. szeptember 1.

Egy megható kezdeményezés

0 megjegyzés

Néhány napja a molyon a frisseimet böngésztem, mikor megtaláltam Nilla karcát egy hihetetlen történettel. Tudom, hogy a véletlenek milyen szerepet játszanak az életemben, ezért is figyeltem fel, neki milyenhez volt szerencséje. 

Szeretném figyelmetekbe ajánlani, mert meglehetősen érdekes jótékony kezdeményezésről van szó, amit Nilla a könyvekkel kötött össze, ha már azok hozták össze őt is az üggyel.

Engedjétek meg, hogy kiidézzem ide Nilla szavait:

"Gondoltam egy nagyot.
Mivel mindig is érzékenynek, másokkal törődőnek tartottam magam, akinek szívügye, hogy segíteni tudjon, meg ha egy kis aprósággal is, ezért mertem nagyot remélni.
Nem is kertelek, rögtön rátérek a lényegre: segíteni szeretnék. A napokban rátaláltam Gyura Barbara: Szemem fénye: Nail című könyvére, ami engem mélyen megindított. Ez a történet egy anya végtelen fájdalmáról szól, egy kisangyal halállal vívott küzdelméről, szeretetről és bátorságról. Megmutatja az életnek a másik felét is, azt az oldalát, amiről sokunknak fogalmunk sincs… Hogy milyen poklokat élnek át azok a gyermekek és családjuk, akik betegséggel küzdenek.
Barbara, Nail tragédiája után úgy döntött, megpróbál segíteni másokon, ahol csak tud, ezért hozta létre a Szemem Fénye Alapítványt.
Barbaráék családját a veszteség után mégis egy valóságos csoda érte: kisfiuk született, Rinát-Noel, akinek a neve tatárul újjászületést jelent. Nos, én csak most tudtam meg, hogy ez az életerős, kedves, tizenkét evés fiú szarkómában, azaz csontrákban szenved. Most Rinát itthon van, de nemrégen még Londonban kezelték, hamarosan iskolába is újra járhat, hatodik osztályos lesz. A legjobbakat kívánom nekik!
Mivel egy könyvből ismertem meg Barbaráék történetet, és másom sincsen, mint könyveim, úgy döntöttem, eladásra bocsátok néhányat, főleg itt fogom meghirdetni őket, és az összeget elutalom Barbaráéknak. De szeretném ebben a Ti segítségeteket is kérni: ha megtehetitek, kérlek szépen, tegyetek Ti is így! Nekünk „csak” egy könyvet jelent, nekik óriási segítséget. Egy könyvnyi csoda, néhány lapnyi mosoly, egy leheletnyi boldogság – azt hiszem, ezt könnyen elérhetjük összefogással, egy icipici feláldozással.
Segíteni szeretnék nekik. Tenni akarok valami jót, fontosat, nemesebbet. Emberek vagyunk, és szerintem ezért születtünk a földre, örömet okozni. Eladni egy könyvet, nem nagy dolog. Önzetlenül segíteni valakin… hatalmas.
Akit érdekelnek a részletek, hogy hogyan tud beszállni a gyűjtésbe (ez mindenképpen közösségi kezdeményezés), kérem szépen, keressen fel engem privátban, a nilla@citromail.hu e-mail címen.Ha segítetek, hogy minél több emberhez jusson el a hír, megosztással vagy bármivel, nagyon hálás leszek.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
POLC: kérek mindenkit, írjon nekem privit, hogy mely könyvét szeretné eladni, és mennyiért."

A szóban forgó polchoz tartozó linket itt találjátok. Néhányan már el is kezdték az adakozást, remélhetőleg minél több könyv el fog kelni a polcról, illetőleg minél több könyv felkerül a polcra. 
Azt hiszem, Nilla mindent elmondott helyettem, úgyhogy nincs más hátra, dobjatok fel mindent, amit lehet a polcra!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger