Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2016. május 31.

Vlogger vs. Blogger - a 2. forduló zárása

0 megjegyzés

Túl vagyunk a Vlogger vs. blogger második fordulóján. Azt kell mondjam, állatira nem vagyok elégedett magammal...

Lássuk csak, mi történt a hónapban...

Úgy indultunk, mint múlt hónapban: Ngie beelőzött, hála a nagyobb plusz oldalszámnak, amit az előző hónapból hozott. Ez még nem volt akkora különbség, olyan 20-30 oldalnyival kapott többet azért, mert a múlt havi feladatot megcsinálta. Nem is pánikoltam, hiszen tudtam, ez behozható.

Aztán valahol elkezdtem lemaradni. Aki követte a blogot láthatta, hogy előfordult az is, hogy olvastam egy könyvet, és jópár napig nem is került fel róla bejegyzés dacára annak, hogy már elolvastam a darabot. Egyszerűen csak felnyomtam a listára, hogy olvastam, hozzáadtam az oldalszámot, és eltűntem. Ennek oka az, hogy ha az államvizsgatételek olvasását is oldalszámnak tekintenénk, simán viszem a kihívást ;)

Tehát az oldalszámok úgy alakultak nálam, hogy megkaptam a múlt hónapból Richelle Mead könyvének teljes oldalszámának a felét, mert megoldottam a kihívást, ami hozzá kötődött. Nem kaptam pontlevonást, mert elolvastam a kötetet (ami azért pozitív). Befejeztem az utolsó 56 oldalát Rejtő Jenő könyvének, ami átcsúszott erre a hónapra. Tehát 232 oldallal nyitottam a hónapot, aztán eltűnt az az idő, amit olvasásra fordíthattam volna, mert vagy programot csináltak nekem, vagy csak szimplán nem volt időm a kötelezettségek miatt...

Ngie ezt a káoszt használta ki, illetve a szabadságát arra, hogy úgy elhúzzon, hogy csak úgy füstöltek utána a könyvek oldalai... és összehozott egy több, mint 1000 oldalas vezetést. Valljuk be, mikor megláttam a számot, egy az egyben fel is adtam a hónap végén a küzdelmet, mert már csak vergődés lett volna belőle, meg kapkodás, aminek nem láttam értelmét, úgyhogy befejezettnek találva a hónapot inkább megírtam az elmaradt könyves bejegyzést, megcsináltam a feladatot a kiválasztott könyvhöz, és hagytam, hogy 1617 oldallal vállaljam a vereséget Ngie 2828 oldalával szembe...

A hónap margójára írható, hogy 6 könyvet sikerült elejétől a végéig elolvasnom, amiből sajnos a zöme meglehetősen rövidke volt (100 oldal alatti). Nincs más mentségem, csak hogy nemigazán volt időm az élet nevű tevékenység mellett az olvasásra. De tudjátok mit, éjféltől aztán újult lendülettel vágok neki a kihívásnak...


Ami bizonyos, hogy a kiválasztott könyvhöz tartozó feladatot Ngie teljesítettnek vette, úgyhogy Csepregi Tamás könyve után megkapom a jutalom oldalszámokat, vagyis a következő hónapot így nyitom: (262/2=) 131 oldal.
A májusi hónapból két kötetet fogok átvinni. James Dashner Tűzpróbájából olvastam 50 tömény oldalt (ennyivel fog júniusban kevesebbet érni, ha befejezem), illetve Deák Csaba - Sárkányvér című kötetét viszem még át, amiből 57 már olvasott oldal fog lejönni júniusban.

Ismét egy kemény hónap elé nézek, úgyhogy biztosra veszem, hogy nem lesz egyszerű dolgom, hisz az időhiány még mindig fennáll, viszont mindent meg fogok tenni, hogy eltűntessem a polcaimról az olvasatlanokat, és minél több oldalszámot szedjek össze, hogy Ngie elbukjon júniusba.

Szurkoljatok a bloggernek, hogy ne a vloggeré legyen a júniusi győzelem!




ui.: Arról, hogy ebben a hónapban milyen könyvet választottunk a másiknak, és mi lesz az ahhoz kötődő feladat, majd a későbbiekben...

Folytatás...

2016. május 30.

Vlogger vs. Blogger - a 2. feladat teljesítése

0 megjegyzés

Ebben a hónapban Ngie nekem Csepregi Tamás  Szintetikus álom című novveláskötetét választotta. 

A havi feladat az, hogy rímeljük meg a könyvet. Vagyis nem kell szabályos versnek lennie, de a könyvről szóljon... Erre teszek most kísérletet....


Szintetizáló szintetizátor

Szintetizáló szintetizátor,
E könyv néha oly botor,
Ki olvassa, az igen bátor.

Kilenc története átlagos,
Kicsit hétköznapi, kicsit varázslatos,
De mit vársz, ha sci-fi műfajos?

A helyszín az Agglomeráció,
Mely Pest-Budai régió,
S vállalathoz hasonlító.

Tőmondatokkal tagoltak a szövegek
Ezért néhol kissé megreked,
És néhány szereplő kissé bereked.

Külön szótárt szorongass olvasáskor
Mert néhány szó nem jön úgy magától.
És a kötet sem segít, hanem megorrol...

Pár sztoriban vannak kütyük, másutt nem,
Felfogni működésük néhol lehetetlen,
És ezért ezen részeket olvasni kellemetlen.

Különféle karakterrekkel találkozhat itten,
Gazdag, szegény, nosztalgiázó, vagy ippen...
Hacker, önimádó, ki azt hiszi, ő Isten!

Összességében tehát nem lett a kedvencem,
Mert Ngie választotta, ezért lenyeltem.
Hogy az oldalszámokat bezsebeljem.

Konklúzióm az alábbi, most igazán figyeljél:
Nem ugráltam másért, csak egy történetért!
Úgyhogy röviden a borító alatt erre készüljél!

Ngie, elfogadod teljesítésnek?
Folytatás...

2016. május 29.

Diana Wynne Jones - Varázslatos élet (A Chrestomanci-krónika 1.)

0 megjegyzés

Nem is olyan régen antikvárban jártam, Diana Wynne Jones könyvet láttam, és hát elhoztam. Diana Wynne Jones-tól korábban már olvastam A másik palota című munkáját, ami egyszerűen varázslatos volt, és tetszett. Ezért nem is haboztam sokat, amikor megláttam ezt a kötetet, hogy megvegyem e, avagy sem.

A Chrestomanci-krónika merőben más világot vázol fel. Főhősünk két árván maradt gyermek, akik elméletileg varázshatalmúak. Gwendolen az idősebb testvér, meglehetősen tehetséges és nagy ereje van. Cat, az öccse is valószínűleg rendelkezik varázshatalommal, de erről nem tudni túl sokat.

Elkerülnek a Chrestomanci birtokra, ahol elkezdik kitanítani őket Rogerrel és Júliával együtt, akik szintén varázstanuló gyerekek. Gwendolen azonban türelmetlen, és nem tetszik neki, hogy nem kerül kiemelkedő helyzetbe, ezért mindenféle csínyeket talál ki, hogy felbosszantsa a ház urát, Chrestomancit. Ezzel viszont csak magát bosszantja, hiszen a férfi nem mutat nagyobb érdeklődést Gwendolen képességei iránt. Már az egész ház mérges rá, mikor Gwendolen olyan büntetést kap, amely nemigazán hatja meg. Titka viszont, hogy miért nem érdekli a dolog különösebben, csak a történet végén derül ki...

Hol is kezdjem... Valahogy olvasás közben eszembe jutott, amikor anno a Harry Potter sorozattal ismerkedtem. A kötet egyszerű, követhető történetű, és meglehetősen kreatív. Gwendolen tökéletes példája a zavarodott gyermeknek, aki el van ájulva a képességeitől, amik miatt hercegkisasszonyos bánásmódban részesítették. Majd a különös fordulat után nem tudja feldolgozni, hogy ugyanúgy kezelik, mint a többieket. Cat, az öccse eleinte mellette van, de kezd elsodródni mellőle, ahogy az események folyama ömlik. Egyszerűen gyerek, ezért mint mindenki más, ő is szeret játszani. Ezzel kerül be Júlia és Roger köreibe, akik invitálják maguk közé. Eleinte nem mozdul Gwendolen mellől, de ahogy egyre jobban nem ért egyet nővérével, egyre közelebb kerül a testvérpárhoz.

Hogy mire is készül Gwendolen... Eleinte valóban azt lehet hinni, hogy egy hisztis csitri, akinek feltűnési viszketegsége van. Eleinte tényleg így is van, majd a cél elkezd átformálódni valami mássá. Talán Gwendolen tudatában sincs teljesen annak, hogy mit is csinál, hogy mire is készül...

Cat szintén érdekes jelenség. Nem tud sokat a varázserejéről, nem tudja, hogy a nővére miért éppen ezt a becenevet adta neki. A végén kiderül, erősebb, mint hitte, hiszen képes rá, hogy szembe szálljon nővérével...

Maga a varázsviláguk is elsőre hagyományosnak tűnik. Vannak boszorkányok, varázslók, viszont kiderül, hogy vannak a varázshatalmúak között is égbekiáltó különbségek. Vannak ritka varázslók, vannak kevésbé ritkák, és vannak, akik nagyon tehetségesek, de sosem fognak felérni a különleges képességű ritka varázslókhoz.

A kötet egyetlen nagy hibájának azt tudnám felróni, hogy nem látunk a varázsvilágból eleget. Azt lehet, hogy látjuk, hogy használják a mágiát, de azt nem, hogy hogyan működik. Látunk belőle egy kis szeletet, de még a tanítás folyamán sem látunk igazi mágiát. Ha nem volnának Gwendolen csínyei olyanok, amiket csak mágiával lehet kivitelezni, nem is lenne az elején túl sok varázslás. Nyilván a folytatásokban többet látni a világból, viszont ahhoz mérten, hogy ez nyitókötet, ez ide kevés. Meg lehetett volna oldani úgy, hogy az elején bekerül egy olyan varázsos tanóra, amelynek keretein belül felskicceli azt, mik vannak a varázsvilágban, hol vannak a határai, de ez nem történik meg.

Összességében nézve tetszett, visszaidézte nálam azokat az időket, mikor még sutyiban egy zseblámpával olvastam a Harry Pottert a takaró alatt. Varázslatos, néhol bájos, néhol zord, de ez így volt egyben. A stílusra nem lehet panasz, olyan igazi Diana Wynne Jones -os kötet lett.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. május 23.

Cassandra Clare, Maureen Johnson - A Dumort Hotel tündöklése (Bane Krónikák 5.)

0 megjegyzés

Úgy vettem észre, hogy mostanában kissé leálltam a Bane Krónikák olvasásával dacára annak, hogy a kiadó oldalára nem panaszkodhatok, a részek szépen sorban jöttek kifele.

Magnus Bane egy olyan karaktere a Végzet ereklyéi sorozatnak, akit nagyon megkedveltem anno. A Bane Krónikák valahogy elkezdi közelebb hozni a karakterét az olvasókhoz.

Azt hihetnénk, hogy az MI ideje lecsengett, miután a film változat megbukott. Valójában azonban készült belőle egy tv sorozat változat (még nem volt hozzá szerencsém), ahol új arcokat dobnak be. 

Azt kell mondjam, hogy a Bane Krónikák -ból pedig minél előbbre haladok, annál jobban tetszik. Ezúttal 1929 -be követjük Magnust, aki bárt nyit, és illegálisan méri az italt, mígnem tönkre nem teszik a bárját. Fülest kap egy démonidézésről, aminek nem ártana utána néznie... A történet 1929. októberében vesz különös fordulatot, mikor Magnus rájön, mi történik valójában.

Mivel még mindig alapvetően rövid történetekről van szó, bármi többet mondanék, már lelőném a poént. Tetszett ez a kis történet. Magnus a maga módján még mindig szellemes, laza, és hatalmas ereje ellenére csak szórakozásból fitoktatja hatalmát, illetve azért, hogy segítsen másokon. Ez most is megmutatkozik.

Újabb barátait ismerhetjük meg, illetve találkozhatunk a legidősebb boszorkánymesterrel, akinek még Magnusénál is nagyobb hatalma van. Egy vámpírlány is felbukkan a színen, aki figyelmeztetést hoz, de nem árulja el, hogy kitől vagy miért.

Összességében nézve szerintem felfelé ívelő tendenciát mutat a sorozat a szokásos stílusban, néhány árnyvadászos bénázással, Magnushoz kötődő poénokkal és lazasággal, varázslással, mondénokkal... Aki szereti Magnust, annak kötelező darab...


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 20.

Csepregi Tamás - Szintetikus álom

0 megjegyzés

Tudjátok, miért szeretem a magyar sci-fi világot? Mert roppant egyediek, egyedi módon átadott történetekkel, és a magyar sci-fi írók nem véletlenül elismertek.
Csepregi Tamás ezért a novelláskötetért Zsoldos Péter-díjat zsebelt be, ami nagy szó, és nagyon kitüntető.

Úgy gondoltuk Ngie-vel, hogy olvassuk el a másik számára választott havi könyvet. Vagyis amit ő választott nekem, és amit én neki, az közös olvasmányunk lesz, és közben osztjuk egymásnak a tapasztalatokat. Andi elég hamar kiszállt ebből a könyvből, nekem végig kellett ugye olvasni, ha nem szerettem volna büntető körrel kezdeni a következő hónapot.

A kötetben kilenc történet található, amikben az a közös, hogy mind a Pest-Buda Agglomeráció Rt. -hez kötődnek, és néhány szereplő több történetben is felbukkan. Pest-Buda utcáin járunk, egy cyberpunk világban. A technológiai fejlettség meglehetősen magas szinten mozog, némileg elegyítve különös lényeket (zombik, látók stb.) a normál hétköznapi emberek közé.

Kicsit bepillanthatunk az Agglomeráció Rt. falai közé, az egészen magas, vezetői pozició harcoktól egészen az alvilági berkekig, és a nyomornegyedekig, ahol az emberek egyik pillanatról a másikra élnek, és elkeseredésükben különös dolgokra képesek. Láthatunk megbundázott fogadásokat, áskálódó gazdagot, aki szegénnyé lesz, és olyant is, aki ki majdnem a saját maga által felbérelt ember keze által hal meg. Tanúi lehetünk árulásnak, businesseknek, védelmezők közbelépésének, hackermunkáknak stb. annyi eltéréssel, hogy kap egy sci-fi környezetet minden.

De tényleg minden! Néhol annyira aránytalan az egész, hogy a kötőszavak kivételével az adott mondatban nincs is olyan kifejezés/szó, ami nem valami kütyü/annak használatára vonatkozik. Ezzel nem lenne gond, de mivel később sem kerül kifejtésre, hogy ez vagy az micsoda, az ember nemes egyszerűséggel elveszik a technikában, és kapkodja a fejét, mi történik, de akkor sem jön rá. Olyan, mintha külön szótárral kellene olvasni bizonyos helyeken.  Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem olvasok annyi hard-sci-fit. Más oldalról szemlélve viszont inkább arra fognám, hogy ennél a könyvnél nemes egyszerűséggel elvárás, hogy valaki agyontömje az agyát sci-fi kötetekkel, mielőtt nekiáll. A kütyük, amik viszonylag többször kerülnek elő (pl. Podder) egy idő után már nem volt zavaró ez a jelenség, de amik csak egyszer-egyszer, azoknál problémát okozott. Az pedig, hogy egyedi szlenget is használnak, szintén nem segít. Érezzük, hogy a szó jelentése negatív töltetű, de nem tudjuk, mit jelent.

Az óriás című novellában kifejezetten élvezetes lett volna olvasni a hacker lány munkáját, de követhetetlen, hogy mit hova dug, hova megy, mit csinál? A tudományos nyelv mellől ilyenkor hiányzik a "konyha nyelv", hogy az egyszerű, kevésbé járatos sci-fi olvasó is felfogja, miről van szó. Mintha egy adott, belső körnek íródott volna valamennyi novella.

A sárkány röpte című novella ilyen téren igazi felüdülés volt a maga sablon, sallang történetével. Kevesebb technológiai említés, de mégis érthetőbb, hétköznapibb, megfoghatóbb.

Talán ez a technikai kifejtetlenség azért valósul meg, mert nem egységes történetről van szó, hanem egy világról, ahol egyes epizódokat látunk csupán, és ennyi. Nagyon sokszor hiányérzetem volt, vagy csak szimplán végiguntam a történeteket, mert nem volt csattanó. Nem éreztem minden történetet kerek egésznek. Nem tudni, hogy néz ki a világ, hogy épül fel, egyszerűen in medias res be van lógatva az olvasó valahova. Néhol pár szóval több magyarázat nem tett volna kárt a történetekben... Vagy például a novellák sorrendjének variálása. Az Analóg dallamok című novellát pont ezért tudnám kiemelni a sorból. A negyedik helyre van besorolva, viszont itt található a legtöbb magyarázat, hogy milyen világban járunk, mi történik stb. Ez talán az egyetlen olyan novella, amit ki tudnék emelni a sorból, mert ez volt az egyetlen, ami megmozgatott a kötet során.

A többi írás inkább olyan monoton, meg vannak írva, de nincs mögötte semmi extra. Hányszor láttunk már olyan sztorit, hogy valaki bajba kerül, aztán kiderül, hogy a tesó nagy hatalmú személy, és kihúzza a trutyiból? Vagy hogy egy gazdag fószer koldusbotra jut? Vagy hogy egy bajba jutott lányt hirtelen felkarolnak a punk, züllött spannok? Esetleg nem éppen hamvas életet élő egyén párjáról kiderül, hogy beépített zsaru?
Ilyen téren tucatsztorik, amiknek az élvezeti értékéből sokat von le a darabos fogalmazásmód is, a rengeteg tőmondatolás, ami a drámai helyzeteket sem teszi drámaivá. Nem üt akkorát, mint szeretne.

A novellák önmagukban tehát nem mindig érik el a kívánt hatást. Az utolsó novella ment valamennyit a helyzeten, hiszen elvarr néhány szálat, ami más novellákhoz kötődik. Ez így viszont meglehetősen kevés és sovány.

Összességében nézve a történetek nem izgalmasak, inkább sablonosak. A csattanók hiányoznak, a nyelvezetben néha túlzásba viszi az egyediséget, és nincs mögötte egy mankó, hogy ne vesszünk el. A közös hangulat nem teremtődik meg a novellák között, így egyedül a helyszín és a szereplők tartják egybe a kötetet.



GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 17.

Ben Mezrich - 21 Las Vegas ostroma

0 megjegyzés

Hol is kezdjem... nem is tudom. Talán ott, hogy ez a könyv azzal keltette fel a figyelmemet, hogy Las Vegast célozza meg. A borító szerint az olvasó igaz történetet tart a kezében, mely hat bostoni diákról szól, akik kifosztották Las Vegas kaszinóit.

A történet azonban korántsem ilyen egyszerű. MIT-s diákok egy csoportját egy volt tanár, Micky beszervezi egy blackjack csapatba. Kiképzi a tanulókat arra, hogyan számolják a lapokat blackjack játék esetén. Ebbe a körbe csatlakozik be Kevin Lewis is, akinek nem is megy rosszul a számolás, és a matek. Ezek mellett hamar megismertetik vele az egyedi, blackjacknél használt verbális és non-verbális jeleiket, illetve a rendszer részévé teszik.

A rendszerben vannak a figyelők, a gorillák és a nagymenők. Mindhárom típus más-más játékstílust, stratégiát képvisel, és a csapatmunka elengedhetetlen kelléke, hogy ezek összedolgozzanak. Mindenki megfigyelőként kezdi, aztán vagy továbblép, ha kiderül, hogy ügyesebb, vagy marad figyelő státuszban. Kevinnek sikerül kivívni a nagymenő szerepkörét.

A diákoknak ugyanakkor forgatókönyveket kell kidolgozni, folyamatosan figyelni társaikat, és vész esetén azonnal menekülésbe lendülni. De mint minden csapatban, ahol túl sokan vannak, felüti a fejét a viszály.

Miután sokáig jól megy a szekér, és egyre nagyobb összegekkel jönnek el a kaszinókból a magukat Robin Hoodnak tekintő csapattagok, annál inkább érzik, hogy Micky már csak egy "dinosszaurusz". Rövid úton tehát meg kell szabadulni tőle, viszont ez azzal jár, hogy a csapatnak eltűnnek a befektetői, akik a háttérből pénzelték őket, így tehát a saját tőkéjüket kell bedobni a buliba.

Valami azonban nem stimmel. 4-5 évvel a kezdés (1994) óta valami megváltozott. 1997-98 -ban újabb problémák ütik fel a fejüket, amik már sejtetni engedik: véget kell vetni a vegasi életmódnak. Képbe kerül az adóhatóság, egy sorozat kaszinóból való kitiltás, áruló bukkan fel valamelyik csapatban, újabb csapaton belüli viszályok generálódnak és még sorolhatnánk.

Számomra azért volt ez a könyv hihetetlen, mert nemcsak, hogy részletesen leírja, hogyan működnek a kártyaszámlálók, és a kaszinók világa, hanem végigvisz Amerika bizonyos részein. Szinte az olvasó is a csapat tagjává válik a kötet végére. Jelen vagyunk a szakításokkor, együtt aggódjuk végig hőseinkkel, hogy elkapják e őket, vagy megússzák e. Együtt izgulhatjuk végig azt is, hogy milyen lap jön elő legközelebb a pakliból, és hogy milyen kimenetele lesz a játszmának.

Egyszerűen annyira átjön ez a vegasi kaszinós hangulat, hogy az utolsó résznél szinte kiköpi az olvasót a történet, amikor lezárásnak bekerül Kevin egyik dolgozata.

Szereplők tekintetében persze minden típussal találkozhatunk, a hatalommániás diktátortól kezdve a félős melák srácig palettán mindenki megfordul. Micky, a tanár, akinek már neve van vegasban. Fisher, a nagypofájú bunkó. Kevin a csendes jó gyerek kettős élettel (és egyébként ő a főhősünk). Tay, a melák majrés óriás; Kianna, az elbűvölő leányzó, aki akkor foszt ki, mikor oda se nézel. Jill és Dylan, akik házasságukban ugyanúgy osztoznak, mint a blackjack iránti szeretetükben. Martinez, a zseni legenda, és csendes társ. Néha érthetetlen, hogy marad egyben a csapat, néha viszont nagyonis érthető: a játék hozza őket össze, a közös izgalmak, a kalandok, az extázis, a veszély és a közös titok.

Összességében nézve olvasmányos stílusban megírt kötet, ahol nagyon kell figyelni a lapjárásra. Látszik az utánajárás, és annak ellenére, hogy kártyajátékról van szó, nem lehet mellette unatkozni. A könyvből egyébként film is készült, melynek angol nyelvű előzetesét lentebb megnézhetitek. Még nem láttam, de azt hiszem, magamhoz veszek némi popcornt és meglesem, mit tud nyújtani képi formában...

A film előzetese (angol):

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 14.

Vlogger vs. Blogger - avagy a 2. fordulót tapossuk...

0 megjegyzés

Elkezdődött a második forduló Ngie -vel folytatott viaskodásunkban. Azt hiszem, a történelem kissé ismétli önmagát, ugyanis Vlogger Andi kissé elhúzott most a versenyben. A múlt héten volt egy valamivel több, mint 200 oldalas vezetése. Lássuk, hogy is néz ez ki számokban....

Andi a Facebook oldalára kitette, hogy jelenleg 861 oldalon áll, amihez ugye hozzájött a jutalom oldalszám a Percy Jackson után, illetve hozott át pár oldalt a múlt hónapról a be nem fejezett könyvek után.

Nálam ez a mérleg kissé alacsonyabb volt a hét elején. 553 oldallal nyitottam a hetet, és 753-ig sikerült felhoznom, amivel sajnos még mindig nem érem el az Andi által mutatott számot, de azért már mégsem 200 oldalas a lemaradás, hanem csupán 108.

Úgyhogy Andi, ezúton is üzenem... hogy még mindig fél a nyuszis mamuszom, mivel egyéb elfoglaltságaim miatt az olvasás az a tevékenység, ami kiesik a hónapban. Viszont, ha az államvizsgatételek is oldalszámnak számítanának, már vezetnék ;) Láttunk már csodát, talán még a hónap végéig valahogy behozhatom, és ismét lekörözhetem Andit. 
Folytatás...

2016. május 11.

A. A. Milne - Holnemvolt

0 megjegyzés

Alexander Milne neve egyre többször kerül elő a blogon, és ezidáig inkább csak a Micimackó kapcsán történt ez meg. Sőt, leggyakrabban annak kapcsán történik említés róla, ezért nem is ismerjük más meséit nagyon. 

Mikor először megláttam ezt a könyvet tőle, egyértelmű volt, hogy lecsapok rá, és nem csak azért, mert szeretem a minőségi meséket, hanem mert már némileg elfogulttá váltam Milne irányába, és érdekel, hogy mit tud még magából kihozni a Micimackó sikere mellett.

Például egy ilyen elbeszélősen, mesélősen, némileg humorosan aranyos könyvecskét, amit a gyerekek könnyen megérthetnek, a felnőttek pedig olvasás közben itt-ott elmosolyodhatnak a szereplők és a szituációk által kevert bájban.

A mese két uralkodóról szól, akik háborúba keverednek egymással, miután egyikük (Bódog király, Bikarbóna uralkodója) megszegi az egyezséget, és Vazul király (Valeriána uralkodója) reggeliző asztala fölött lebeg át többször is. Mivel ez illetlenség, háború kerekedik a két ország között.

Vazul király egyébként feleséget keres magának, és ki is választja erre Csincsilla grófnét, aki majd méltó anyaszerepbe bújhat, és Vazul lányának (Viola hercegnőnek) példát mutathat. Azonban a grófné ármánykodásra készül, az országból minden férfi a háborúban harcol, úgyhogy Viola hercegnőnek fel kell nőnie, és a sarkára kell állnia, hogy irányítsa az országot. Csincsilla grófnő persze nem marad rest, és ármánykodni kezd, mindent megtéve annak érdekébe, hogy megnehezítse Viola dolgát, aki váratlanul segítséget kap, és szerelemre talál...

Maga a mese igen aranyos, és könnyedén kitalálható, hogy mi lesz benne. Egyediségét inkább az adja, hogy az író többször kiszól a kötetből. Eljátszadozik azzal, mintha tényleg ő maga ülne ott minden kisgyerek ágya mellett, és úgy magyaráz a könyvön keresztül, hogy a felnőtteknek mókás legyen, a gyerekeknek pedig érdekes és izgalmas mese. A kiszólások között van néha mondatelharapás, hogy hát ezt mégsem kellene mondani, de... és egyszerűen meg-megszakad a szöveg. Ezzel is elérheti azt a hatást, hogy a gyerekek figyelme nem lankad, viszont egy találékony kiskölyöknek meghagyja, hogy befejezze a gondolatot... Ha nem megy neki, az sem gond, mert később úgyis mindent megmagyaráz.

Kisebb gyerekeknek tehát tökéletes felolvasásra esti mesének. Mint ilyen, szerintem remekül beválik (jómagam is sokszor aludtam el mellette, míg a végére értem), ugyanakkor a felnőttek is elszórakozhatnak rajta, hisz az író valamennyire nekik is beszél.

Összességében nézve Milne nem hazudtolta meg magát, egyszerű történet, ármánykodással, egy humoros háborúskodással, néhány abszurd szituációval, hercegnőkkel és hercegekkel, királyokkal és királynékkal. Már csak egy sárkány kellett volna, és kb. minden meseelem benne lenne.

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 9.

Marcello D'Orta - Ha nem volna nagyapám, ki kéne találni

0 megjegyzés

Marcello D'Orta olasz tanító, aki különböző dolgozatokból szed ki részleteket, és gyúrja őket egy kötetbe. 
Bevallom azért olvasom a könyveit, mert bájos, ahogy a gyerekek látják a világot, és a különböző témákat. Volt már párkapcsolatos, vallással kapcsolatos, és még számtalan másik kötete.

Figyelem! A bejegyzésben található idézetek mind a könyvből származnak!

Ezúttal a nagyszülők kerülnek górcső alá, vagyis az, hogy az unokák mit mondanak a nagyszülőkről. Ez a téma korántsem olyan, mint az eddig kötetei. Ezúttal nem humoros elszólások kerülnek bele a könyvbe, hanem némiképpen komolyabb meglátások a gyerekektől, amit akár felnőttek is mondhattak volna. Egyedül a könyv során fel-felbukkanó illusztrációk voltak azok, amik humorossá tették, némileg tompították a komolyságát a kötetnek.

"(...) mikor a közelembe jön, megérzem rajta azt a különös nagymamaillatot, amit semilyen illatszerboltban nem lehet kapni: az aranyos, házias, édes nagyika illatát."

A gyerekek érdekes látószögből szemlélik a nagyszülőkkel való kapcsolatukat. Valamennyi eset meglehetősen pozitív, gondoskodó színben tűnteti fel a nagyszülőket. Az az elképesztő szeretet, ami sugárzik a soraikból, valami lenyűgöző...

"Mostanában nem valami jól érzi magát, és inkább ír, mint hogy telefonáljon. A barátnőim folyton cukkolnak, hogy de féltékeny fiúm van, hogy annyi levelet kapok. Bánom is én, hadd mondják, biztosan irigylik, hogy ilyen nagyapám van."
Ahogy már megszokhattuk D'Ortától, ezúttal is szakaszokra van osztva a kötet. Külön fejezetet kapnak a nagymamák, a nagypapák, a finálé (halál), a mesélő és a játszó nagypapák. A könyv érezhetően többet foglalkozik a nagypapa vonallal, ami annak lehet köszönhető, hogy ők inkább a viccesek, míg a nagymamák a gondoskodóbbak.

"A nagyi egy ecsetvonás vidámsággal kiszínezi nekem az egész napomat."
Összességében nézve maga a kötet nem olyan humoros, mint amiket korábban olvastam a szerzőtől, viszont a gyerekek komolysága valahogy elérte a kívánt hatást. Talán pont az volt a cél, hogy mire az utolsó oldalakra ér az ember, átgondolja, hogy neki milyen kapcsolata van a nagyszüleivel, és ha már nincsenek, kicsit gondoljon rájuk, és fejben odategye a saját történeteit a könyv végén...


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 3.

Rejtő Jenő (P. Howard) - A három testőr Afrikában

0 megjegyzés

Rejtő Jenő nálam tipikusan az az író, aki ezidáig kimaradt az életemből. Sokan mondták, hogy olvassam, mert jó, mert fordulatos, humoros, pont nekem való...

Amikor elkezdtem a történetet, még én is így láttam. Mesélőnk Csülök, aki katona (pontosabban légiós), és két másik társával (Tuskó Hopkinsszal és Senki Alfonzzal) együtt alkotnak egy humoros triót. Mindegyikőjüknek megvan a maga szerepköre a történet során, kiegészítve egymást a csapatban.
A kötet több részre osztható, és kissé olyan, mintha novellák gyűjteménye lenne, amik kapcsolódnak egymáshoz. 
Az elején láthatjuk, milyen a katona élet, látjuk, ahogy a trió borsot tör egy felettesük orra alá. Később veszélyes küldetésre indulnak, mely során megfordulnak a sivatagba, megküzdenek a szomjúsággal, az üldözőikkel, miközben vérdíjat tűznek ki a fejükre. Cseleznek, ahol kell, és ott is, ahol nem...

Bevallom őszintén a könyv eleje nagyon tetszett. Ahogy a hármas fogat  piszkálta Potrient, és mindig túljártak az eszén, majd a tiszt fogta, és visszavágott. Nagyon elmés megoldásokkal halad előre a történet.

Aztán kikerülnek ebből a közegből, talpon kell maradniuk Afrikában, miközben egy levelet el kell juttatniuk "A"-ból "B"-be. Közben kapnak még egy útitársat egy hölgy személyében, aki persze megbolondítja az egységet. A bajba jutott hölgyön is segíteni szeretnének, hogy megtalálja elveszett fivérét.

Úton-útfélen belebotlanak "barátjukba", a Török Szultánba, akiről nem lehet eldönteni, hogy most akkor barát vagy ellenség. A látszat fenntartása vajon melyik irányba valós, és melyik irányba nem, ez örök kérdés... Mik is a valós tervei a Szultánnak?

Főbb szereplőink a légióban
A Szultán tipikusan az a figura, akivel vissza lehetett volna hozni a történetet, hogy áruló, aztán mégis segít... A humorral is vissza lehetett volna hozni, de az egy idő után kifakul... A történet nem ennyire rétestésztaként való nyújtása is sokat nyomott volna a latban... A menetelés a sivatagba unalmas volt. A Barré hölgy kezéért folyó "küzdelem" is elég suta - mintha mindenképpen kellene romantikus szál.

Azt hiszem, a végére elfogyott a lendület, és ezt nem sikerült mással helyettesíteni. Egy kicsit erről is szól a történet, egy kicsit arról, miközben megvan az egy nagy cél. De a végén már annyit kavarnak-csavarnak a szereplők, és mindenki kepesztet mindenfele, hogy elveszik az élmény. Ezt azzal próbálja menteni, hogy az utolsó résznél ad egy magyarázó szakaszt (pár oldalnyit), de ez már teljesen olyan, mint humoristánál a vicc csattanójának elmagyarázása. Az a vicc nem is poén, amelyiket el kell magyarázni, hogy miért vicces. Vagy leesik (és akkor jó), vagy nem (ami vacak).

Összességében nézve nem tudom, hogy Rejtő Jenő mennyire lesz az az író, akinek a könyveihez szívesen nyúlok. Az is igaz, hogy ezelőtt már főhős légiósainknak volt más kalandja, tehát lehetséges, hogy ott hibáztam, hogy nem a közepével kellene kezdeni a történeteket. Egyelőre egy nyitásnak, egy kóstolgatásnak jó volt.

Ne szaladjatok még el. Megnéztem a film változatot is. Nagyvonalakban kiszedik a lényegi részeket, és a könyv szövegét szó szerint beleadják a szereplők szájába. Eléggé régi (1996) filmről van szó, és ez látszik az egyes, nehezebben megvalósítható jelenetek kivitelezésén is, viszont vígjátéknak most egyszeri nézésre nem volt rossz. Sok ismerős arccal és nagy magyar nevekkel találkozni benne. Ha nem láttátok még, akkor a könyvvel azonos címmel keressétek, és nézzétek meg.


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 1.

Vlogger vs. Blogger - A 2. futam kezdetét veszi!

0 megjegyzés

Megnéztem az eredményeket. Andi 1621 oldalszámot hozott össze, míg nekem 1686 -ot sikerült, ami azt jelenti, hogy ebben a hónapban két könyvet választok Andinak.

Mielőtt kiderülne, hogy milyen könyveké lesz a hónapban a főszerep, nézzétek meg Andi összefoglalóját is az oldalszámokról:


A videóban Andi azért nem tudta, hogy melyikünk nyert, amiért én se. Volt egy egyezményünk, melynek értelmében készített egy videót, én pedig egy blogbejegyzést az utolsó oldalszámmal, és beidőzítettük ugyanarra az időpontra. Az utolsó napon igyekeztünk magunkban tartani, hogy kinek mennyi az annyi, így még egymásnak is meglepetést okoztunk.

Nekem nyilvánvalólag könnyebb dolgom van, mert a videót fel kell venni, meg kell vágni stb. míg egy blogbejegyzésen az utolsó percben is könnyű kalibrálni. A verseny vége szakaszában eléggé vesztésre álltam, mert kissé elmaradtam az olvasásban. Elhavazódásra hivatkozva majdnem egy hét kimaradt az olvasás tekintetében, amit Andi ügyesen ki is használt. Amivel nem számolhatott, hogy volt egy 2,5 órás utazásom, ami alatt Rejtő Jenő könyvébe vágtam ismét a fejszémet... big fa, little fejsze... (Ami meg slussz poén, hogy Andival beszélgettünk egyszer, és mind kettőnk fejében az járt, de jó lenne elérni a hónap végére a 2000 oldalt.)

Úgyhogy a felállás jelen pillanatban annyi, hogy:
- A szukkubusz dala elolvasásra került, úgyhogy nem kapok oldalszámlevonást (hurrá!!!).
- Mivel megcsináltam a hozzá kötődő feladatot, ezért (352/2=) 176 oldalam máris van a hónapra.
- Mivel Rejtő Jenő könyvét nem sikerült befejeznem, ezért a befejezése után 56 oldalt hozzáadhatok az oldalszámaimhoz.

Nos és persze megtörtént mindkettőnk listájáról a választás. Mivel Ngie vesztett, ezért két könyvet kellett neki választanom. 

Az első választottat hamar megtudta, hiszen ehhez fog kapcsolódni nála a következő hónap kihívása:
Marissa Meyer - Cinder

Amit ő választott nekem:
Csepregi Tamás - Szintetikus álom

A kihívás, ami ezekhez a könyvekhez kötődik az, hogy a könyv elolvasása után rímben kell mesélnünk valamicskét a könyvről, vagy a könyvhöz kötődő rímkupacot kell bemutatnunk a másiknak.

Ngie-nek ebben a hónapban már van némi előnye oldalszámok tekintetében, ugyanis Rick Riordan Percy Jackson sorozatának 1. kötete után jár (377/2=188,5) 189 oldal a hónaphoz. 

Az áprilisi vesztesnek viszont van még egy feladata. Kell választanom egy második könyvet is, amiről Ngie -nek kell csinálnia egy olyan véleményezést, hogy nem olvashatja el a könyvet előtte... Tehát összerak egy random értékelést egy könyvről, amiről ha a fülszöveget elolvassa, talán lesz róla fogalma, mizu a borító alatt. Azon fundáltunk, hogy mi legyen a májusi vesztes feladata, és végülis abban maradtunk, hogy a változtatás jogát fenntartva maradna ugyanez a feladat, tehát a jövő hónapban is (eddig legalábbis) a vesztes csinál egy ilyen random értékelést a nyertes által kiválasztott könyvből.

No de a könyv, amit Andinak (Ngie) választottam, nem más mint...

Rachel Hawkins - Hex Hall 1.

Ha elkészíti Andi a videót az értékelésről, akkor találkozni fogtok vele itt a blogon is. Addig is drukkoljatok, hogy ebben a hónapban is több oldalszámom legyen, mint Ngienek, és kövessetek nyomon minket mindkét csatornán!

Olvasásra fel!
Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - avagy finishbe ért az első kör...

0 megjegyzés

Ha a hónap utolsó napja, hát nézzük át kicsit az oldalszámokat. A hónap eleje úgy állt, hogy Andi kissé elhúzott, majd valahogy sikerült átvennem a vezetést. 

Az előnyöm sokáig 200 oldal körül járt, viszont Ngie belehúzott, és felhozta elég hamar... 

Megegyeztünk vele, hogy az utolsó frissítést mellőzzük, és csak éjfélkor fedjük fel, hogy mi volt az extra haladás az oldalszámok tekintetében. 

Ngie-nél az utolsó állás, amit kirakott:


Az éjfél előtt készített utolsó oldalszámadatom: 


Holnap reggel kiderül tehát, hogy ki nyerte meg az első fordulót, amikor kikerül Ngie videója, és mindketten lecsekkoltuk a másikat.

A következő hónapra átvittem egy könyvet (nem szerettem volna), úgyhogy 56 oldalam már garantáltan lesz, ha befejezem Rejtő Jenő könyvét. Továbbá mivel sikeresen vettem a kihívást A szukkubusz dala oldalszámának a felét is megkapom, mivel Ngie elfogadta a feladatteljesítésemet.

A következő havi könyv(ek)ről, feladat(ok)ról hamarosan... 
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger