2011. május 31.

Májusi áttekintő

0 megjegyzés

Üdv ismét!

Elmúlt május hónap és vége van az ősznek, amit mi sem bizonyít jobban, mint a nyárias, forró idő. És persze nem csak ez. Mi is történt ebben a hónapban?

Elkezdődött a hadüzenetes játék, aminek célja, hogy Zalaegerszeg utcáin találjak 10 Éjvilágnak gazdát. Eddig 6 -nak sikerült megtalálnia a maga helyét, de még 4 gazdára vár... vagyis, csak 3, ugyanis egyért már jelentkeztek, ő még átadásra vár.

A persze nem csak másoknak ajándékoztam könyvet, magam is hozzájutottam egy-két darabhoz. Íme a beszerzéseim:
  • John Conolly - A fekete angyal (mert valaki a kezembe adta, beleolvastam, tetszett az első oldal, aztán megláttam leakciózva, így lecsaptam rá)
  • R. A. Salvatore - A hajnal ösvénye (A drow öröksége 4.) (az antikváriumban leltem fel, és egy téves emlék hatására haza is kísért)
  • Rory Clements - Mártír (szintén antikvár példány, ami olyan új állapotban kellette magát, hogy nem hagyhattam ott)
  • Arthur Slade - Törzsek (az első pillantásnál azt mondtam, hogy lehet, hogy lesz ebben a könyvben valami, így kerül fel erre a listára...)
  • William Shakespeare - Lear király (elkezdtem Shakespeare könyveit gyűjtögetni, mert szeretném elolvasni valamennyi művét. Eléggé lassan sikerül összevadásznom a könyveit, de ami késik, nem múlik)
  • Jenny Nimmo - Midnight for Charlie Bone (Lena volt oly kedves, és bevezetett engem egy turkálóba, ahol lehet venni angol és német nyelvű könyveket. Ott akadtam rá erre a darabra, nem lehetett otthagyni...)
  • Lengyel Dávid, Kuba Richárd - A jóslat (Holtak világa 1) (körülbelül úgy voltam vele, mint a Törzsek -kel...)
  • Shakespeare - A vihar, Téli rege (Egy "örökbefogadott" kötetecske. Ezúton is köszönöm Nima -nak!!! Ígérem, nagyon fogok vigyázni rá!)



Csökkentettem némileg az olvasásra váró könyveim listáját, méghozzá az alábbi darabokkal:

Rachel Caine - Élőhalottak bálja

Nem az volt a kérdés, hogy elolvasom e, hanem az, hogy mikor fogom azt megtenni?Az Agave kiadó és Lobo megadták a kezdő "lökést", amit nagyon szépen köszönök nekik!
Ez a kötet megtörte a sorozatokkal kapcsolatos láncolatomat, mi szerint a páratlan kötetek tényleg páratlanul jók. Ez a része a sorozatnak páros száma ellenére sikeredett páratlanra!






Vlagyimir Bogomolov - Titkos küldetés

Fülszöveg:
Bondarjovnak hívják. A neve semmitmondó. Ki ez a gyerek? Hogy került a háború kellős közepén ázottan, csapzottan, dideregve a Dnyeper partjára, a harcoló szovjet csapatok első vonalában? Nem idősebb tíz-tizenkét évesnél, távolülő szeme bizalmatlanul szegeződik Galcevre, a fiatal tisztre. Hiába faggatják, makacsul hallgat.
Ki ez a gyerek? Galcev fejében még akkor is gyakran megfordul ez a kérdés, amikor a kisfiú – pompásan feszülő kis egyenruhában, mellén két érdemrenddel – már rég eltűnt a szeme elől. Aztán még egyszer találkoznak, egy esős októberi éjszakán. A németek világító rakétákat eregetnek a Dnyeper túlsó partján. Ez a találkozás mélyén belevésődik Galcev emlékezetébe, pedig elégszer figyelmeztetik: felejtse el a gyereket, mintha sosem látta volna. A hadsereg íratlan törvénye: mindenki csak arról tudjon, amiről tudnia szabad.
Ki ez a gyerek? Hová tűnt? Mi lett a sorsa?
Bogomolov izgalmas, megrázó írása emberi közelségbe hozza a háború kis önkéntesének: a titkos küldetésben járó Iván Bondarjovnak hányatott, hősi életútját.



Ezt a könyvet nem terveztem be előre, aztán egy selejtezésnél egymásra találtunk, és hozzám került. A katonás könyvek mindig is tetszettek, úgyhogy nem csak a rövidsége miatt végeztem vele olyan hamar. Talán a rövidsége teszi, talán nem, de nem lesz a kedvencem. (Az oldalra nem került fel róla értékelés.)


Arthur Slade - Törzsek

Egy könyv, aminél fogalmam sincs, hogy találtunk egymásra. Csak úgy megláttam, és gondoltam, miért ne? Aztán kiderült az a bizonyos miért...










Lengyel Dávid, Kuba Richárd - A jóslat /Holtak világa 1/

Egy első könyves, magyar szerzőpáros merész alkotása, aminél a borító meggyőzött arról, hogy olvassam el az első részt, a borító alatti tartalom pedig arról, hogy muszáj lesz elolvasnom a folytatást is, amire sajnos még sokat kell várni.
De, ahogy mondani szokták: jó munkához idő kell...





És ha már eme szerzőpárosunknál járunk: született egy cikk arról, hogy egy, kettő vagy több szerző milyen munkákat ad ki a keze(i) alól.

És ha már a hónap végénél járunk egy nagyobb hír is kerüljön ide: A HONLAP BEZÁR!
Nem véglegesen, nem kell megijedni (annak, aki a szívéhez kapott). Egyszerűen arról van szó, hogy Június hónap 15 -étől elkezdődik a "nagy" átalakítás. Részleteket a linkre kattintva olvashattok, az okokról, az indokokról, a miértekről. Egyenlőre nem árulnék el semmit arról, mivel szeretném kicsit "kicsinosítani" a blogot, felpergetni az életét, de bízom benne, hogy mikor visszatér, pozitív változásnak fogjátok értékelni.
De ez majd csak akkor derül ki, ha már megtörtént az átalakítás...

Úgyhogy a következő hónap végén már remélhetőleg megújult formával/tartalommal jelentkezhetek.

Addig is mindenkinek jó olvasást és nagy vagonnyi könyvet!
Folytatás...

2011. május 30.

Lengyel Dávid, Kuba Richárd - A jóslat (Holtak világa 1)

0 megjegyzés

Fülszöveg
Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.
Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek... 










2011 -et írunk, mikor Magyarországot elözönlik a zombik. Egy csapat katona behatol egy laktanyába, és egyikőjük talál egy naplót, amit elkezdenek hangosan felolvasni, hogy valamivel oldják a hangulatot. A napló nem másé, mint Kozma Andrásé, aki már 2005 óta készül az élőhalottak eljövetelére. 2004 -ben talált egy jóslatot, és elkezdte a felkészülést, azonban elszámította magát.
A húszas éveiben járó fiú egy hírportálról értesül róla, hogy zavargások vannak Amerikában, ami egyre szélesebb körben terjed el - világméreteket ölt -, és rájön, ez az, aminek a jóslat szerint 2005 -ben be kellett volna következnie, mikor is a halottak feltámadnak, így hát cselekednie kell, mindent meg kell tennie a túlélés érdekében, fel kell készülnie a közelgő támadásra.
A borító és a sorozatcím sokat elárul a könyvről: jönnek a zombik, kivonul a katonaság, a civil lakosság meg valahogy megpróbál túlélni. Ez eddig úgy hangzik, mint egy amerikai zombis film története, azonban valójában erről szó sincs. A könyv egy magyar szerzőpáros - trilógiára tervezett - sorozatának első, bevezető kötete.
A könyv első fejezete úgy indul, mint bármelyik zombis film: az emberek élik a szokványos, hétköznapi életüket, megismerhetjük a napló íróját, baráti körét stb... Ezt borítja fel a váratlan hír az amerikai zavargásokról, és itt van egy kis bukfenc a történetben, ugyanis főhősünk folyamatosan kezdi figyelni a híradásokat, jönnek a tudósítások az agresszív emberekről, a kivonuló haderőkről, a tudósokról. Míg nekem ebből az jönne le, hogy valami biológiai-vegyi támadás történhetett (mint ahogy ezt később a katonák is tárgyalják) főhősünknek a második körben (vagyis, mikor már a tv-ben is jönnek az adások) rögtön a zombi-elmélet ugrik be, elkezd kombinálni, és vaktában cselekszik - jön a sok "mi lett volna ha..." kezdetű mondat. Nekem kicsit több ténybeli alátámasztás kellett volna, hogy zombikat lássak, ne csak agresszív embereket.
Ez után az események, amik addig a saját medrükben folydogálnak, hirtelen begyorsulnak, felpörögnek, és ezen a ponton olyan, mintha a könyv minél előbb ahhoz a részhez akarna jutni, hogy már felveszik a harcot a zombik ellen. Kissé kapkodónak éreztem azt a kisebb szakaszt, ahogy a zombik eljutnak Budapestre, aztán hirtelen már mindenhol ott vannak (milyen gyorsan mozog egy zombi? mégis hogy terjedtek el olyan gyorsan Budapestről mindenfelé?), közben megszerveződik a csapat, aminek élére áll egy vezető Szabi személyében, és miután főhősünk elszakad a sokaságtól ismét lelassulnak az események, egy kis vihar előtti csend, aztán ismét bele a közepébe, de a második szakaszában már némileg letisztultabb formulában, és végig ezt a színvonalat tartja ezután. Körülbelül onnantól nem tudtam letenni végérvényesen, hogy az E/3 -as leírás hirtelen egyetlen fejezet erejéig (nem derül ki, miért) E/1 -be vált, majd vissza E/3 -ba. Nem vesz más irányt az eseményfolyam, nem jön kevesebb zombi, nem is lesznek kevesebben attól, hogy ritkítják őket, mégis valami megváltozik ez után a kötetben, fokozódik a feszültség.
És ha már a feszültségről esik szó: többször megjegyeztem magamban olvasás közben, hogy a könyv eléggé "áramos" a sok benne rekedt "volt" (szócska) miatt, amit a legtöbb helyen el lehetett volna hagyni/árnyalni.
Azon azt hiszem nem csodálkozik senki, hogy főhősünk, Andris mindent tud zombi-anatómiából: azonnal fejre céloz, nincs cécó, nem próbálkozik azzal, hogy a nem létező szerveket próbálja keresztüllyukasztani, ezzel is lőszert pazarolva, ugyanakkor a fiúról kiderül, hogy remek vezető, ha hagyják, hogy az legyen. Szabolcs azonban nem könnyíti meg mindig az életét a vezetői szerepben.
Ahogy az meg van írva, főhősünknek a látókörébe azért kell, hogy belépjen az a bizonyos lány is, ennek ellenére Andris nem veszti el a fejét. Pozitívumnak találtam, hogy Andris karaktere nem tökéletes, többször hibázik (aminek súlyos következményei vannak), néha tehetetlen, ezt ő is belátja, és ezekben a helyzetekben nem áll neki hősködni, meg eljátszani a nagy önfeláldozót.
Szabolcs karaktere is eléggé tipikus, az öntelt vezető, akit a főhősnek (aki egyébként a tényleges vezető) kellene leállítania.
A történetről és a karakterekről tehát azt lehet mondani, hogy pontosan beleillenének egy szokványos zombis horrorfilmbe, minden eszköz adott hozzá, még a helyszín is, ugyanis végig Magyarországon játszódik és végig magyar nevű szereplőkkel.
Ezt többen tarthatják merész húzásnak, ismervén a mai trendeket (hangzatos, angol nevek használata és társai...), én viszont kifejezetten örültem neki, mert ilyennel eddig egyetlen egy könyvben találkoztam, mikor az író magyar helyszíneken vezetett végig, és jó volt újra ezzel a ritka jelenséggel találkozni.
És annak ellenére, hogy a szereplők és a történet nem sok újat tud mutatni azoknak, akik láttak már legalább 1 zombis filmet (minden ilyesmiben tipikus, hogy a zombik ostobák, harapással/karmolással/fizikai érintkezéssel fertőznek, fejlövéssel kivégezhető, egy civil veszi magára a vezető szerepét, néha találnak túlélőket, valahogy elmennek ennivalóért, a katonák mindig későn jönnek stb...) mégis élvezhetővé tette maga a stílus, a kidolgozás, és a végén már tényleg kíváncsi voltam, vajon hogy zárul a történet.
Noha kevesebb izgalmat tartogattak, nekem mégis azok a részek váltak a kedvenceimmé, amikor a katonák kicsit félretették a naplót, megvitatták az eseményeket, amikről olvastak, vagy mikor épp felderítést végeztek, továbbá a fegyverekkel foglalkozó jelenetek.
Azért a köteten itt-ott meglátszik, hogy első könyves írók tollából származik, de bevezető kötetnek szerintem nem volt rossz, és eléggé olvastatja magát ahhoz, hogy az olvasó remekül szórakozzon közbe.
Összességében nézve kellemes, borzongató kikapcsolódást kaptam, egy jó kis zombikkal tűzdelt olvasnivalót, némi zombimészárlással, katonákkal, fegyverekkel (puskák, számszeríj...) Hát kell ennél több?
Igen, méghozzá a további kötetek formájában...
Folytatás...

2011. május 29.

Hány író kell egy jó könyv megírásához?

5 megjegyzés

A zenében nagy divat, hogy kettő, vagy több énekes összeáll egy-egy szám erejéig. Ez a trend elkezdett végigsöpörni az írók körében is...

Mikor először olvastam olyan könyvet, amit nem egy személy írt, már akkor elgondolkoztam ezen a kérdésen: Vajon hány író elméje, tolla és papírkészlete kell hozzá, hogy olyan könyv szülessen, ami olvastatja magát?

Minél több olyan könyv akadt a kezembe, ami kettő-három (mondanám azt, hogy több, de ilyen még nem fordult elő) író közös tollából származott, annál inkább foglalkoztatott ez a kérdés. Hogy miért épp most írom ezt a postot, ha már ilyen régóta tűnődöm ezen? Mert megkaptam egy magyar szerzőpáros könyvecskéjét - ami a sorban mondhatni az elsőnek számít a magyarok között, mert ez előtt csak humorkönyvet olvastam, többírósat -, ami több szempontból is visszanavigált ehhez a kérdéshez, mikor olvastam. (A kötetről majd később részletesen mesélek.)

Mindenki ismeri a mondást, mely szerint: "Több szem többet lát." Vajon ez az íróknál is így van? "Több agy jobbat alkot?" Ez azonban felvet még pár kérdést: ha már több szerzőről van szó, ki a könyv tényleges, igazi szerzője, és hogy jobb minőséget tudnak garantálni? Elvégre nem hihetjük azt, hogy egyikőjük a jobb oldalakra eső, a másikuk a bal oldalakra eső cselekményeket, és történetszálakat írja/írta. Vajon hogy működik ez a "dolgozzunk össze" dolog?
Ahogy olvasgattam a könyveket kettő és ennél több írótól, folyton ugyanazokba az elemi bakikba futottam bele: ingadozó stílus, ami hol javul, remek történettel, kidolgozottabb formával, hol pedig romlik, felületes stb..., továbbá a "jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal" esete, amikből megszületnek az emlékezetkiesős szereplők, az "extra" jelenetek, amik azt eredményezik, hogy a főhős elmesél a könyv közepén/végén egy sztorit, ami a könyv elejéről hiányzik, és az olvasónak már találkoznia kellett volna vele; esetleg olyan elemek kerülnek bele, amik nevetségesnek hatnak, fölöslegesek, és addig nem hiányoztak a könyvből.

Tehát tényleg jobb születhet abból, ha nem egy elme, hanem több foglalkozik egy-egy kötet megírásával? Már nem emlékszem rá, mely szerzőpáros, vagy szerző"trió" kötetét fogtam először a kezembe, sőt, azt sem tudom összeszámolni, hogy mennyi könyvet olvastam, aminek nem egyszemélyes írógárda volt a háta mögött. Eddigi tapasztalataim viszont azt bizonyítják, hogy egy ember képes X számú hibát beletenni egy irományba, kettő vagy több személy pedig még ezt az X számú hibát is képes megsokszorozni a legkülönfélébb dolgokkal megfűszerezve.

Valljuk be, ha nem olyan szerzőpáros dolgozik egy könyvön, akik olvasnak egymás gondolataiban, akkor bizony nehéz a dolguk, nagyobb a hibafaktor, esetleg kialakulhat véleménykülönbség és egyéb probléma vetődhet fel. Az ember úgy ír regényt, hogy előbb el kell olvasnia azt, mielőtt folytatást írna hozzá. Bizonyára ez az egy írós könyveknél is így van,de egy több szerzős könyvnél az írónak jobban oda kell figyelnie, ha rá kerül a staféta, mert nem feltétlenül tudhatja, mit írt a másik, nem csak a saját gondolatmenetére kell figyelnie, hanem arra, hogy a társa(i) mit alkottak eddig. Sajnos nagyon is jellemző vonás (a könyvek alapján legalábbis erre lehet következtetni), hogy nem olvassák el, nem beszélik át az írók a másik fél jeleneteit, ezért születnek kihagyások, elírások, régebbi események átírása, tények megmásítása stb...

De az is kérdés, vajon milyen módszert alkalmaznak írás közben, ha nem az oldalak páros-páratlan, vagy jobb-bal felosztására mennek rá? És ide is hoznám a fent említett kérdést: tehát ki a könyv tényleges szerzője? Számít ez egyáltalán?

Először az utóbbi kérdést válaszolnám meg: szerintem egyáltalán nem érdekes, ki a könyv szerzője (külföldi, vagy magyar, ismert vagy elsőkönyves stb...) abban az esetben, ha a könyv utolsó oldala után az ember azt mondja:
"Hú, ez jó volt, folytatást, vagy még több könyvet az írótól!", akkor az egyénnek mindegy, mert tudja, hogy megérte elolvasni. Véleményem szerint ez az egy alkotós műveknél is így működik, és az író neve jelenthet "garanciát" egy jó/rossz olvasmányhoz: az olvasó vagy visszatér adott íróhoz, vagy nem...

Most pedig rátérnék a módszerekre. Eddig minden könyvben találtam olyant, ami arra utalt, hol váltotta egymást a két/több szerző, mert általában ott kissé megbicsaklott pár sor erejéig, vagy teljesen átalakult a stílus. Olyannal még nem akaszkodtam össze, ahol fejezetenként váltakozott volna az írásmód, de olyannal már igen, hogy bizonyos bekezdések különböztek az előzőektől. Nem csak a stílus, de a karakterek tekintetében is bekövetkeznek olykor változások: megváltozik a külseje, a jelleme stb (ezt kiváltképp olyan sorozatoknál lehet észrevenni, ahol egy-egy kötetet más-más szerző ír)... Ez egy másik nagy hibája az ilyen könyveknek, továbbá a följebb már említett "amnéziás szereplők" esete.

Kíváncsi voltam, a többiek hogy vélekednek, esetleg írók is mesélnek a tapasztalataikról, ezért érdeklődtem egy keveset a Molyon is egy kis karcban, amiben olyan dolgokat is felvetettek a kreatív molyok, amikre nem is gondoltam, mint például, hogy az egyik szerző szolgáltat egy alapötletet, vagy egy vázlatot, a másik szerző meg leírja, megfogalmazza, majd ellenőrizteti, és csereberélnek, átnézik egymás munkáját, hozzátesznek, elvesznek belejavítanak stb...
@Noro bemásolt egy idézetet Ilf és Petrov művéből az Aranyborjú címűnek az előszavából:
„Hogyan írunk kettesben? Hát csak úgy, hogy kettesben írunk. Akár a Goncourt fivérek. Edmond a szerkesztőségeket járja, Jules pedig vigyáz a kéziratra, nehogy az ismerősök ellopják.”
@Gitta_Bry pedig a blogján osztotta meg gondolatait egy bejegyzésben.


Hol állunk ebben a sorban a magyar könyvekkel? 
Úgy vélem, ennek külföldön nagyobb népszerűsége van, mint szerény hazánkban. Humorkönyveknél gyakrabban találkozom szerzőpárosok nevével, mint komolyabb műfajokban (gondolok itt például fantasyre, vagy sci-fire, esetleg horrorra, stb..., amik nem kifejezetten parodizálásra mennek rá.), míg a külföldi irodalomban rengetegen állnak össze fantasy, vagy YA (Young adult= fiatal felnőtt), vagy más, a paródiáktól eltérő műfajú regényeket írni.
Ami még nagyon jellemző a hazai íróinkra, az a jól csengő, angolos írói álnév, amiből néhány írónak több tucat is akad a zsákjában, így eshet meg, hogy noha a könyv borítóján két név szerepel, egyetlen magyar író sorai bújnak meg a borító alatt (például: K.B.Rottring és Stanley Steel közös könyvei, vagy John Caldwell és Jeffrey Stone közös írói munkái mind a kettő 1-1 embert takarnak).
Magyar duótól ilyen tekintetben az első könyvemnek a Sztárt Wársz? - A klónok tántorgása lenne az első John Caldwell, Jeffrey Stone és Benjamin Rascal tolmácsolásában, amin ugyan három név szerepel, de két emberhez köthető (John Caldwell=Jeffrey Stone). Ezt csak azért nem sorolnám mégis első helyre, mert már a címből kiderül, hogy paródia kötet, tehát nem a komoly kategória, nem is lehet úgy venni, és nem is célszerű úgy kezelni (mereven, komolyan kielemezve minden sort/stílust/karaktert stb...)

Ami nálam a magyar írók tekintetében megnyitja a sort az Lengyel Dávid és Kuba Richárd - Holtak világa 1, A jóslat című sorozatnyitó kötete.
Magyarok tekintetében mindig nagy érdeklődéssel keresem, ki mivel rukkol elő, ki tud újat mutatni, vagy egy témát átformáltan, máshogy bemutatni, mint ahogy eddig láttam.

Miben különbözünk másoktól? Hogy noha a magyarok félnek a magyar írók műveitől (legalábbis tapasztalataim szerint), feleslegesen tesszük, mert a magyar írók szerény személyem szerint több területen jobbak, mint amilyennek hisszük őket. Nem azt mondom, hogy nem olvastam olyan könyvet magyar személytől, ami nem tetszett, persze, ilyen is előfordult, nem is egy, de külföldi íróknál ez ugyanúgy bent van a pakliban. Azt mondom, érdemes kísérletezni a magyarokkal, mert olyan gyöngyszemeink vannak a "kagylóhéjakba zárva", amikért érdemes eszközt ragadni és kinyitogatni őket, hogy megismerhessük.

Visszakanyarodva a témához, összegzően elmondanám: nem minden arany, ami fénylik. Attól, hogy egy művet többen írnak, nem feltétlenül lesznek jobbak mint egy olyan könyv, amit egyedül dolgozó író írt, és az sem garancia arra, hogy valami remekbe szabottat hoznak ki a dologból, ha legjobb barátok, vagy netalántán családtagok fognak össze.

Noha pozitív tapasztalatom nem volt, minden könyvhöz ugyanúgy álltam hozzá: nem a szerzőt vagy azok számát néztem/nézek, hanem úgy, hogy "remélem, jól fogok szórakozni, tetszeni fog" stb... Így ültem le kíváncsian a már említett Lengyel-Kuba magyar duó könyvéhez is, vajon mire képesek a hazai írók ezen a téren. Azt kell mondjam, csalódás ért, méghozzá elég pozitív, mert egyáltalán nem éreztem azt, amit az eddigi több szerzős daraboknál: nem csúszkált a történet, szinte végig tartotta a színvonalat és olyan volt, mintha végig egy személy írta volna. Nem azt mondom, hogy tökéletes a mű, de erről részletesebb kifejtéssel majd a következő posztomban szolgálok. Elfogulatlanul fogtam bele a regény olvasásába (nem tekintettem rá más szemmel csak azért, mert magyarok alkotása), és tanulságosnak bizonyult: igenis, ha több író dolgozik egy könyvön, lehet jót alkotni (az más kérdés, hogy néhányaknak nem jön össze a mutatvány). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak a magyarok képesek rá, éppen ellenkezőleg: számomra ők bizonyították, hogy nem mindig ártalmas az összedolgozás.

Azt hiszem, a konklúzió így is levonható: ha jó a csapatmunka, esetleg az összhang, akkor igenis összedolgozó írópárok/írócsoportok tolla alól is kerülhet ki olvasmányos iromány, ami akár olyannak is tűnhet, mintha egy személy alkotása lenne...

És a kérdésre a válasz: hány író kell egy jó könyv megírásához?  Bármennyi is, egy biztos: az írás sosem lesz csak "szavak egymás mellé rakása"...
Folytatás...

2011. május 22.

Arthur Slade - Törzsek

0 megjegyzés



Fülszöveg
Percy tizenhét éves, hamarosan érettségizik, ám élete fő műve jobban foglalkoztatja. Iskolatársait figyeli, s ír nap mint nap jegyzeteket szokásaikról, viselkedésükről. Hasonló tevékenységet végzett bennszülött törzsek között a nagytekintélyű néprajzkutató apa is, aki Percy szerint egy trópusi fertőzésben halt meg, Afrikában. Percy társa az iskolai "törzsek" tudományos leírásában Elissa, egy ugyancsak "a sorból kilógó" lány. De lehet-e az ember pusztán külső szemlélő egy közösségben - és érdemes-e? Miért ragad bele a fiú ebbe a számára csak konfliktusokat hozó, különös viselkedésbe úgy tűnik, már-már végzetesen, kockáztatva ezzel az első szerelem életre szóló élményét is?






Törzsek. Minden iskolának megvannak a maga törzsei, vagy ha úgy tetszik valakinek: klikkjei. Percy azonban kireked minden klikkből, és megfigyelőként tengeti a mindennapjait, feltérképezve a törzseket, a szokásaikat, a viselkedésüket. De, vajon meddig maradhat kívülálló szemlélődő?
Percy, a zavarodott fiú elveszítette az édesapját, aki meghalt Afrikában. Expedíciókra járt, és különböző törzseket térképezett fel, fia pedig ezt a viselkedését másolja le, hogy olyanná válhasson, mint az apja. Megfigyeléseit mindig lejegyzi a naplójába. Társa is akad Elissa személyében, aki látszólag támogatja Percyt, de vajon tényleg így van? Vajon meddig mehet el Percy a megfigyelésekkel, és mikről marad le, míg másokat figyel meg?
Nemigazán tudom, hogy mit írhatnék erről a könyvről, mert bennem olyan semmilyen nyomot hagyott hátra. A lényeget érteni lehet, az író tanítani akar, de ahogy letettem a kötetet, csak üresség maradt utána. A végén levő nagy csavarokkal elveszti a "valamire tanítalak" jelleget, és csak az marad utána, hogy bizony a főhősünk pszichológiai eset.
Nincs a könyvben semmi rendkívüli. Mintha valaki nem éppen naplószerűen leírná néhány napját, hogy mikor mi történik, és színesebbé teszi a leírásaival, ahogy bemutatja a dolgokat.
Az olvasóban végig megtartja az író azt a hitet, hogy valami a főhősünkkel nem stimmel, és egészen a végéig nem derül ki, hogy mi az igazi probléma. Számomra kissé zavaró volt a végső fordulat, ahogy az író magyarázkodik, hogy "ez meg az történt" a múltban, elkezd kapkodni, mintha az járt volna a fejébe "csak zárjam már le valahogy és kész". Az addig oly precízen, pontosan felvázolt és kidolgozott világ elkezd szétesni, és csak az menti meg valamennyire, hogy vége szakad a könyvnek egy kerek, egésszé tevő lezárással.
A karakterek is eléggé átlagosak olyannyira, hogy egyiket sem tudtam különösebben megkedvelni. Elissa, aki belemegy a játékba, de aztán a végén leleplezi magát, a szándékait... Aztán (közvetlenül ugyan nem, csak az említés szintjén) Will, akiről azért jó lett volna egy bővebb kifejtés, ami aztán elmarad. A "suli nagymenője" figura természetesen nem hiányozhat a társaival egyetemben amivel csak az volt a bajom, hogy túlontúl erőlteti a dolgot, erőltetett helyzeteket teremt, amiket nevetségesnek találtam inkább, mint átérezhetőnek.
A "14 év felettieknek" jelzést sem értettem igazán a hátoldalon.
Összességében nézve olyan semmilyen könyv, jó stílussal, átlagos történettel, kidolgozatlan karakterekkel, meg egy összecsapott véggel...
Folytatás...

2011. május 19.

A nagy elhatározás, avagy a blog bezár..

14 megjegyzés



Kedves Mindenki! Kedves Olvasóim!

Már egy ideje valami zavart a bloggal, a blogolással kapcsolatban, és mikor rájöttem, mi is az valójában úgy döntöttem, itt az ideje pár drasztikus lépés megtételének.

Mikor elkezdtem az első blogomat csinálni (az előző tárhelyen), mondhatni még eléggé gyerekcipőben totyogtam mind a technikai tudás terén, mind pedig az irományok tekintetében. Úgy érzem, azóta már sok minden változott.

Ennek első lépése a névrövidülés volt, mikor is a teljes F. Fantasy Girl név mindössze FFG -vé változott, mert már elkezdtem más irányba is menni, nem maradtam meg a fantasy világok nyújtotta határok között, és a blog életében azt hiszem ezidáig ez volt az egyik legnagyobb változás.

Mióta elindultam az első, kezdetleges bloggal a neten (2008 -ban), azóta túl sok dolog változott, de egy valami nemigazán: a blogom. Néha volt ugyan sabloncsere, de ezek után is hiányzott valami, amire a régebbi bejegyzéseimet újraolvasva találtam meg a választ...

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy 2011.06.15-én a blogot ideiglenesen lezárom, míg az átalakítások tartanak, mondhatni szeretném "restartolni", felfrissíteni az egész blogot, hogy érdekesebb, igényesebb tartalommal térhessek vissza.

Az azonban bizonyos, hogy a név nem fog változni, sem pedig az, hogy a jövőben is könyvekről fogok blogolni. Az átalakítások megtétele már folyamatban van, úgyhogy terveim szerint 1-2 hétről lesz szó, míg néhány dolgot megváltoztatok.

Az átalakítások ideje alatt kis türelmeteket kérném és nagyon bízom benne, hogy a végeredmény önmagáért fog beszélni.

Addig is mindenkinek jó olvasást!
Folytatás...

2011. május 14.

Zalai molyok akcióban - avagy a hadüzenetes játék első köre

2 megjegyzés

Egy kép a mai napból

Korábban már említettem, hogy kaptam egy hadüzenetet Timustól, melynek értelmében 10 Éjvilág -nak kell gazdát találnom. Fogalmam sem volt, mit várjak a feladattól: reménykedtem, de ugyanakkor aggódtam is, hogy mi lesz... Így vágtam neki reggel a városnak...

De ez a játék nem csak erre volt jó, ugyanis egy páran a Moly -ról jelezték, hogy ők is részt vennének. Így sikerült rögtönöznünk egy kis létszámú csapatot, ami aztán 4 tagúra duzzadt a nap végére.
Tagjai: Lena91, Sparow, Bobo1019 és szerény személyem voltunk.

Közelebb kerültünk a kis áruló kiszabadításához, de aki lemaradt az első körről, annak sincs még minden veszve, ugyanis még van 3 szabad Éjvilág, ami gazdára vár! 5 Éjvilág megtalálta már a helyét, 1 úton van az "örökbefogadójához" és 1 még a napra vár, mikor találkozhat azzal, aki kinézte magának.

Mivel hamar elfogytak a kötetek, ezért egy kis városnézéssel folytattuk a napot. Volt is mit nézni, mert a városban 4 napos fesztivált tartanak, így egy kis séta, és nézelődés is a program részévé vált.
És ha már molyokról van szó nem lehet teljes a nap egy kis könyvnézegetés nélkül, így megtekintettünk egy turkálót, ahol hihetetlen módon könyvekhez is hozzá lehet jutni, méghozzá nagyon is olcsón. Erre a helyre Lena hívta fel a figyelmünket, köszönöm neki, ugyanis sikerült is találnom magamnak könyvet.
Ezek mellett megint volt antikváriumos séta (kettő is), továbbá a város majdnem minden könyvesboltjába ellátogattunk, és felfedeztünk egyet, amelyikről tudtuk, hogy létezik, de ezúttal belülről is megcsodáltuk.

Ami engem illet, én örültem péntek 13 -nak, mert jó érzés volt találkozni 2 zalai mollyal, végre napok óta először láthattam újra Lenát, és tetszett a játék, a városnézés, és az egész nap.

Bízom benne, hogy lesz még hasonló élmény, és hogy egyre több könyvbarát csatlakozik hozzánk itt, Zalában is, és kicsit feldobjuk a könyvbarátok napját!

Találkozzunk legközelebb is, és csináljunk egy újabb zalai molyos napot!
Folytatás...

2011. május 9.

Hadüzenetes játék - avagy segíts kiszabadítani az árulót!

6 megjegyzés

Kedves Olvasóim!
Játékra invitálnálak benneteket.
A történet:
A 2011. évben a 4. hónapban FFG blogger hadüzenetet küldött Timusnak, és ezzel kirobbant egy könyvháború, melynek előzménye egy személyes találkozás volt...
Ugyanazon évben az 5. hónap 9. napján Timus is hadüzenetet küldött FFG -nek, mely a következőket tartalmazta: Timus elkapta FFG kémét, aki bejutott az ellenséges táborba, ám lelepleződött. 
Az áruló: személye ismeretlen.
Tartózkodási helye: valahol Timus börtönében.
Az egyezmény értelmében Timus szabadon bocsátja a foglyot, amennyiben 10 önkénteshez eljuttatok 10 bombát.

A bombákat (amik szakasztott olyanok, mint az eredeti, hamisítatlan, új állapotú, kinyitatlan Rob Thurman - Éjvilág című könyvek) azonban bizonyos személyeknek lehet csak odaadni:
1, Az illető lehet férfi/nő, bármilyen korosztályból.
2, Személyesen kell átvennie a bombát (a könyvet) Zalaegerszeg városában!
3, Vállalnia kell, hogy bizonyítékot szolgáltassunk Timusnak, az ellenfél vezetőjének, hogy a bomba átadása-átvétele megtörtént (más kötelezettség a könyv/bomba átvételéért nem terheli azt, aki átveszi)!

Íme egy kis videó az akcióról:

video 

Ha volna kedved kapni egy Éjvilágot, találkozzunk Zalaegerszegen, bárhol, ahol kedved tartja!
Jelentkezhetsz ez alatt a bejegyzés alatt kommentben, vagy akár e-mailben is: mandi13@citromail.hu
Siess, hogy mielőtt megtudjuk, melyik kémet kapta el Timus!
Jeligénk legyen: "Szabadítsuk ki az árulót!"

Linkek a könyvhöz:
Olvass bele, hogy milyen!

Írásom róla a blogon
Egyéb vélemények a könyvről:
Keményfedél (Nimablogja)
Kelly blogja
Kellyolvas blog






Folytatás...

2011. május 6.

Rachel Caine - Élőhalottak bálja (A morganville-i vámpírok 2.)

0 megjegyzés


Fülszöveg (SPOILERES)
Claire Danversnek nem egyszerű az élete. Zseni létére olyan suliba kell járnia, ahol sajnos nem számít ki milyen okos: ha nem tartozol a menő csajok klikkjéhez, pokollá teszik az életedet. Ráadásul a várost, ahol tanul, vámpírklánok uralják.
Rachel Caine nagysikerű sorozatának második kötetében Claire-re újabb megpróbáltatások várnak. Bár a kollégiumból sikerül elköltöznie, és talál egy egész jó kis albérletet, a problémák nem oldódnak meg. Eleinte egész jól alakulnak a dolgok: Claire összejön az egyik lakótársával, a jóképű Shane-nel. De aztán egy szempillantás alatt véget ér az idilli állapot, miután beállít Shane apja, a bosszúszomjas vámpírvadász a motoros bandájával. Ezek a fickók nem válogatnak az eszközökben és módszerekben, ha vérszívókat gyilkolhatnak… Shane-t megvádolják, hogy eltett láb alól egy vámpírt, aztán rács mögé kerül, és halálra ítélik. A gyilkossági ügy a vámpírok és az emberek közötti tűzszünet végét jelentheti. Az idő pedig vészesen fogy ugyanis a vámpírok egyik nagyhatalmú vezére, Oliver szeretné minél előbb letudni a kivégzést. Claire és barátai két tűz közé kerülnek, és törhetik a fejüket, hogy hogyan másszanak ki a csávából.
Közben a campuson az év legnagyobb bulija készül, ahová Claire és Eve is meghívást kap. Az ötlet jónak tűnik, de mire kiderül, hogy miért hívták meg őket, elszabadul a pokol: emberek és vámpírok, élők és holtak csapnak össze. Mindenki vérre szomjazik, de persze senki sem az, akinek látszik…



AZ ELSŐ KÖTETRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZHAT
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első kötet abba maradt: a motoros banda még mindig a házban, Michaelt épp leszúrták... És itt kezdődik a csavar is, amire számítani lehet...
Caine Claire agyába ugyanazokat a gondolatokat csempészte, amik nekem is megfordultak az első kötet végén, logikus érveléseket hozva fel...
A motorosok ámokfutásának és túszejtő akciójának a rendőrség vet véget, és mikor az ember azt hinné, hogy az Üvegház lakói békésen éldegélnek tovább, akkor jönnek az újabb fordulatok.
Monica ezúttal nem csak Clairet, hanem Evet is piszkálja, aki munkahelyet váltott. A lányok immáron az Alapító védelmét élvezik, mégsem lehetnek teljes és tökéletes biztonságban.
Mikor beidézik őket egy tárgyalásra megtudják, hogy Shanet ki akarják végezni vámpírgyilkosság ürügyén. A lányok tehát munkához látnak, hogy segítsenek Shane -nek, és Michael is minden, számára elérhető eszközzel dolgozik az ügyön... De nincsenek egyedül. Frank Collins különös tervet eszel ki arra, hogyan segítsen a fián.
Színre lép egy Sam nevű vámpír is, akiről Claire nem tudja, kicsoda, vagy mit akar, ugyanakkor valahol kint ólálkodik a városban Jason is, aki legalább annyira veszélyes rá nézve...

Az első pár oldalnál azt hittem, hogy Caine ugyanazt a vonulatot fogja követni, mint az első kötetben: isteni humor, kidolgozatlan háttér. Pár fejezettel később felvetődött bennem a gondolat: ezt ugyanattól az írótól olvasom?
Caine megtörte az eddig tapasztalt sorozat-sztereotípiáimat: nála a páros kötet jobbra sikeredett, mint a páratlan.
Minden sorozatnál fontos, hogy milyen a bevezetés, az első kötet, ami bemutatja a világot, a szereplőket... majd a második kötet, hogy tartja e a színvonalat, avagy sem. Caine nem tartotta Az Üvegház színvonalát, hanem emelt rajta: részletesebb képet kapunk a vámpírok világáról, a harcaikról, a hierarchiáról, a szokásaikról és törvényeikről. Sokkal kidolgozottabbnak találtam a világot, a felépítéseket, a mesélést.
Tetszett, hogy egyre jobban kibontja a szereplők hátterét, múltját, a viszonyokat, a feszültségeket, mindent...
De! még mindig akad benne egy-két kisebb hiba. Először is, engem némileg zavart az, hogy egyes szereplők nem a nevükön futottak, hanem pl.: Shane faterja, és végig megmaradt így, egyszer-kétszer változtatva csak meg ezt. A másik az a túlzás, ami az első kötetben sokkal több helyen van jelen, éppen ezért ezek fölött átsiklottam, mert annyira nem irritált.
Noha itt már némileg több a romantikus szál, valahogy nem találtam zavarónak, vagy soknak, mert érezni, hogy nem ezen van a hangsúly, éppen ezért élvezhető maradt a sztori.
Azt sajnáltam, hogy Shane kevesebbet szerepelt, de azt már nem, hogy jött Sam, egy új szereplő, aki azonnal belopta magát a szívembe.Jobban megismerkedhetünk Amelievel is, aki számomra olyan közömbös volt (nem bírtam, és nem lett a kedvencem se), továbbá az, hogy a szereplők változtak, és egy-két szereplővel nagyobb fordulat is történt, szintén a könyv javára írnám, pozitívumként.
Nem tudok kiemelni olyan jelenetet, ami igazán tetszett, mert ez egy amolyan "egyben volt a kötet".
Összességében nézve nekem tetszett, az írónő megfogott magának, és a könyv végén csak annyit tudtam mondani, hogy mééég! Az első kötet végére egy olyan függő véget tett, ami után nem rágtam tövig a körmöm, hogy mi lesz a következő kötetben, de most nagyon is kíváncsivá tett.
Caine bebizonyította: van még a zsákjában elég humor, akció, és romantika egy jó fantasyhoz... de hogy így is marad e, az majd elválik...

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak és Lobo -nak
Folytatás...

2011. május 2.

Áprilisi áttekintés

0 megjegyzés

És ismét egy hónap végét köszönthetünk, amiben volt húsvét, kisebb viták, hatalmas találkozások... szóval kijutott a jóból, és a rosszból egyaránt... Mielőtt mesélnék, íme a hónapom "könyvmozgásai":

Beszerzések:
David Safier
Jézus szeret engem
Rachel Caine
Élőhalottak bálja

Petőfi Sándor
Válogatott Próza Írásai

L. Charteris
Az Angyal a Scotland Yard ellen

Bogomolov
Titkos küldetés

Nemere István
A legnagyobb tét

Cassandra Clare
Üvegváros

Jay Asher
Tizenhárom okom volt...


Safier könyvének egyszerű a története: tetszett a Pocsék karma, és már fentem a fogam a második könyvére is, amit egy 50% -os akcióban sikerült is beszereznem...
Caine: ezért a kötetért előre is köszönet Lobo -nak és az Agave kiadónak!
Petőfit, Charterist, Bogomolovot és Nemerét egy selejtezésen szereztem, és csak úgy megtetszettek.
Üvegváros és Tizenhárom okom volt...: Ezért ezer köszönet Timus -nak!

És hogy mik történtek ezen túl? A hónap elején nem volt semmi különös, mígnem egy (nem általam) történő recenzióírás teljesen felborította a "lelki világomat" (nem csak az enyémet).
Erre a helyzetre találtam is egy megfelelő idézetet: "Miért mindig azoknak okozzuk a legnagyobb fájdalmat, akiket meg akarunk védeni saját maguktól?" /David Safier - Jézus szeret engem/
(Meg akiket attól akarunk megvédeni, hogy fejjel menjenek a falnak újra és újra?)

A hónap közepe felé megvolt a Könyvfesztivál is, amin én személyesen nem lehettem jelen, ellenben a Bíborhajú 1 - A boszorka fénye című kötetem utazott nélkülem is, és találkozhatott magával, az íróval, Beninával, majd kaptam még két nagy meglepetést, amit ezúton is szeretnék megköszönni Timus -nak és Beninának, nagyon örültem a meglepetéshalomnak.

És amikor azt hittem, hogy már nem jöhet több meglepetés, akkor rá kellett jönnöm, hogy kicsi a fantáziám. Timus volt oly kedves-rendes-aranyos, hogy a Bíborhajú 1 kötetemmel, a Bíborhajú 2 1. fejezetével, és egy Üvegváros -sal karöltve eljöjjön engem meglátogatni, és szokásához híven ismét sokkolni engem, amihez társult még egy Tizenhárom okom volt... című kötet is. Ez úton is megköszönnék MINDENT, amit kaptam (a kézzel fogható dolgokon túliakat is beleértve).

A hónap végén becsúszott egy újabb kezdeményezés, ami a VERSMOB nevet viseli, és azért is örülök neki, hogy ilyen létezik és van, mert szeretek verseket olvasni (annak ellenére, hogy a blogon ez nem látszik, mivel írást csak a regényekről teszek fel).

Sajnos ebben a hónapban sem sikerült Várólistát csökkentenem Lobo játékánál (ami késik, nem múlik ;)), ellenben lássuk, mi került le Lena olvasatlan polcáról, hogy az olvasottak közé keveredjenek:
Továbbra is mindenkinek jó olvasást, és találkozzunk május hónap végén is!
    Folytatás...

    2011. május 1.

    David Safier - Jézus szeret engem

    2 megjegyzés

    Fülszöveg (SPOILERT tartalmaz)
    Marie csinos, kedves lány. Egyetlen hibája van csak: mindig rossz férfiba szeret bele, és erre mindig későn döbben rá. Mint legutoljára is, amikor csak az oltár előtt kap észbe és mond nemet vőlegényének. A botrány persze nem marad el, a megszégyenített Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni a szülői házba. Ahol a tetőhöz hasonlóan az ott lakók élete is sürgős felújításra szorulna. Hamarosan meg is jelenik egy ács, aki nemcsak jóképű és vonzó, hanem megértő és önzetlen is. Marie úgy érzi, végre megtalálta álmai pasiját. De boldogsága ezúttal sem tart sokáig: a karizmatikus idegen azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért jött vissza, hogy megvívja végső csatáját a Gonosszal.
    Egy futóbolonddal hozta össze a balsorsa, netán egy szélhámossal? Vagy Isten fia valóban újra leszállt a földre, hogy ha nem is az egész emberiséget, de legalább Mariét megváltsa, és boldoggá tegye?





    Mikor megláttam, hogy kiadnak egy újabb Safier könyvet, szerintem nem én voltam az első és az utolsó sem, aki nagyon megörült a hírnek, mert a Pocsék karma a maga egyszerűségével és humorával sokakat megfogott. Nem haboztam sokat, mikor megláttam leakciózva...
    Marie átlagos lány, aki Németországban lakik, és elkezdi mesélni a történetét (E/1 -ben) élete legfontosabbnak ítélt napjától. Éppen esküvőre készül, vagyis hogy hozzámenjen Svenhez, a férfihoz, aki mindent megtenne a lányért. Marienak sikerül meggyőznie a plébánost, hogy adja őket össze, azonban az esküvő nem úgy sül el, ahogy tervezték: Marie nemet mond Svennek, és otthagyja az oltárnál.
    A lány imádkozik Istenhez, hogy ne adjon jelet neki, de mikor a képébe szakad a plafon már tudja, ez volt a jel. Ekkor érkezik Joshua, a megértő, kedves ács, aki zsoltárokat énekel munka közben, segítséget nyújt másoknak, és azt hangoztatja, hogy ő maga Jézus. Marienek ennek ellenére megtetszik a férfi...
    De vajon valóban így van, vagy Joshua csak egy fanatikus őrült? És hogy mi lesz a párossal? Az a könyvből kiderül...
    Maga a történet most is egyszerű, humoros, ismét komoly kérdéseket feszeget, elrejtve a történetben ennek ellenére nem az igazi.
    A történet első felén nagyon jókat lehet virulni, tényleg nagyon jó, ahogy Marie, aki nem hívő, magyarázatokat  ad Joshuának, és a fejében olyanok a gondolatok, amiken jókat lehet mulatni. Vagy ahogy Szvetlánához - apja úgy párjához -, és annak kislányához viszonyul stb...
    Aztán jön a második fele, ami számomra kissé letargikus volt, és kissé összecsapottnak éreztem. Amit addig az író felépített, valahogy szétpotyogott és a fonalat igazándiból az utolsó fejezetekben veszi fel újra.
    A végére ismét berak néhány fordulatot, amitől az olvasó egy hasonló "hangulatú" lezárást kap, mint a Pocsék karma könyvnél, és ez az olvasónak vagy tetszik, vagy nem... vagy leszűri a könyv mondandójának lényegét, vagy nem...
    Ami az egész könyvre igaz, hogy az olvasó szája itt nem csak fölfelé kunkorodik, hanem gyakorta bizony lefele is a drámai részek miatt, de ez nem vált az iromány kárára, mert ez így volt jó, arányosan, mértékkel, és a szereplők mindig olyan helyzetekbe keverednek, ami miatt nem lehet túl sokáig szomorkodni.
    A karakterek ezúttal is az élet egy-egy nagyobbacska kérdését képviselik. Akad köztük halálos beteg leszbikus, elvált szülők, felvetődik benne a szülői "ki-kit-miért-hibáztat" esete, és a válás következményei (kire milyen hatást gyakorol, mind szülői, mind a gyerek oldaláról), a testvéri összefogás és szeretet, továbbá a tiltott kapcsolatok kérdése (hivatást válasszuk, vagy a szerelmet) és az életkorok közötti nagy különbség a párkapcsolatban kérdését is boncolgatja az író a szeretet és a hit értékének és erejének bemutatása mellett. Ezekhez jön hozzá a vallásos körítés, és a "Hogy éljünk, ha a Biblia szerint szeretnénk élni? Mit tegyünk, ha jobb emberek akarunk lenni?".
    Az első jelenetnél, ahol felbukkan a Sátán azt hittem, hogy kapunk megint egy laza, humoros szereplőt, egy olyan tipikus "nagyszájú gonoszt", akin ismét lehet majd mulatni, de ez valahogy nem jött össze az írónak.
    Amik még tetszettek, azok az aranyos kis képregényrajzok, amiket a főhős testvére, Kata készített, magáról és Marieról mintázva a szereplőit. Aranyos volt, olykor vicces, olykor komolyabb, de ugyanúgy beleillett a könyvbe, mint a Pocsék karmában Casanova emlékiratai.
    Összességében nézve az "elmegy" kategóriába sorolnám, jó, jó, de valamit hiányolok belőle. Egy könnyed, délutáni kikapcsolódást nyújtó darabnak, amit ugyanúgy nem kell komoly műként kezelni, mint Safier másik könyvét. Ebből sem hiányoznak a tanulságok, a humor, némi dráma, pár fordulat, és persze a "happy-end???" vég, úgyhogy nem bántam, hogy elolvastam....
    Folytatás...

     

    Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
    Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger