Battle Royale
Lélekhullám
A halállista
A világok háza
Védett férfiak
Sárkányvér
Lidércnyomás
Hard Luck
The Third Wheel
Cabin Fever
A hűséges
Feed – Etetés
Girls in Tears
Papírtigris
A szélhámos és a varázsló
Abarat
Nils Holgersson csodálatos utazása

2016. augusztus 22.

Vivien Holloway - Vérvörös horizont

0 megjegyzés

Mióta a Főnix Könyvműhely felkarolta, Vivien Holloway elkezdett egyik könyvétől a másikig szambázni. Egyre-másra jelennek meg tőle kisregények, novellák, és regények. 

Bevallom őszintén nem tudom, hogy esett ez az eset, hogy két olvasatlan Vivien Holloway kötetem még akadt a polcon, mivel meglehetősen szeretem az írónő munkáit. Fiatal kora ellenére olyan könnyeden ír, hogy irigylésre méltó. 

A Végtelen horizont című regényéhez kapcsolódóan látott napvilágot ez a novelláskötet, mely mindössze két novellát tartalmaz. Ebből az egyikkel már találkozhatott a közönség, mert már másutt is megjelent. 

A Táguló horizont novella szereplője Becky, a Végtelen horizont főhősnője. Egy előzmény novella, hogy is találkozott Nick-kel, és hogy vesztette el a Lélekvesztőt kártyán. Sokban megegyezik a novella a regénybeli eseményekkel, és nagyon minimálisan bővíti csak ki a láncolatot. Ennél a novellánál részben arra számítottam, hogy Nick szemszöge fog dominálni, de nem ez történt. A két szereplőt felváltva látjuk, megosztásban. Nick oldala azért tetszett jobban, mert a regénynél ebből kevesebbet láttunk.

A második novella a Végtelen horizont után játszódó Vérvörös horizont, amely Juniper szemszögéből mutatja be az események folyását. Junipernek meg kell küzdenie azzal, hogy Garrahy halálával össze kell fognia a flottát, össze kell szednie a legénységet, akik a küzdelemben megsérültek. Egyedül a sokasággal szembe úgy, hogy ki kell vívnia a tekintélyt... nem könnyű.

Bevallom őszintén a Juniperrel foglalkozó novella jobban tetszett, hiszen azzal még nem találkoztam. Juniper meglehetősen érdekes személyiség és kiszámíthatatlan még a Végtelen horizont című regényben is. Megtudunk róla ezt-azt, de nem túl sokat. Titokzatos szereplő, hiszen tudjuk, hogy kemény csaj, csak azt nem, hogy mi mindenre képes. Mennyire megy el a végletekig?

Téves meglátás az, hogy ez a novelláskötet a Végtelen horizont folytatása lenne, ez csupán egy kiegészítő kötete, amely megörökölte a regény hangulatát, gyönyörű borítóját (némi átszínezéssel).

Összességében nézve kapunk egy (kis) adag hamisítatlan Hollowayt, amivel hiánypótolhatunk addig, míg jön újabb kötete. A Becky novellájával lehet találkozni a Pokoli teremtmények novelláskötetben is, úgyhogy nem okoz meglepetést azoknak, akik ott már olvasták. Juniper viszont még bőven tartogat meglepetést. El tudnám képzelni, hogy vele is íródik regény olyan címszóval, mit csinált Nick-kel való találkzása előtt...

GR-ezők szerint: 
Folytatás...

2016. augusztus 18.

Takami Kósun - Battle Royale

0 megjegyzés

Anno még a megjelenése után nem sokkal ajánlották nekem a könyvet. Aztán láttam, hogy van belőle film, méghozzá két rész is. Be kell valljam, az első film akkoriban tetszett, a másodiknak pedig szimplán nem láttam értelmét.

Az alap történet fogott meg elsődlegesen: van egy sziget, ahova kiraknak 42 diákot, akiknek életre-halálra meg kell vívniuk egymással. Bármilyen eszköz a kezükbe kerülhet, a lényeg, hogy meg kell ölniük egymást, míg a végén csak egy maradhat.

Maga a történet gyorsan összefoglalható, ezért megijedtem, mikor megláttam, hogy több, mint 700 oldalas a kötet. Mit lehet egyáltalán ennyi oldalon keresztül nyúzni azon, hogy gyerekek öldösik egymást? Végül úgy tudtam magam rávenni, hogy vlogger Andi (Inside my head) ezt választotta nekem havi olvasmányomnak.

Eleinte valóban el lehet veszni a nevek között, hiszen nem csak a 42 diák neve merül fel, hanem tanárok, katonák, nevelők nevei is, akik a tanulókhoz tartoznak. Aztán ahogy hullanak a szereplők, a nevek is elkezdenek redukálódni. Néha felbukkan egy-egy új szereplő, mert rögtön az elején azért nem szerepel mind a 42 diák, úgyhogy út közben ismerjük meg egyiket-másikat, mint új elemet. Maga a kötet felépítése remekül kivitelezett, hiszen minden diák halálát külön-külön látjuk, nem csak a főszereplőkre megy a fókusz, hogy velük mi történik. Lineárisan látjuk az eseményeket, hogy amíg egyik diák meghal, addig főhőseinkkel mi történik. Így mindenkinek a halálát pontosan látjuk, és lassan kirajzolódik mindenkinek a valódi személyisége, ki melyik tábort erősíti (vagyis ki ment bele a játékba, és ki nem).


Súja és Noriko a filmben
Elég sokat tudunk meg az egyes diákok hátteréről, lelki állapotáról, úgyhogy a karakterek kidolgozása meglehetősen részletes. A pszichológiai háttér, hogyan dolgoznak fel egyes embertípusok egy ilyen helyzetet, hogy barátaikat, szeretteiket kell kivégezniük, illetve olyanokat, akikkel nap mint nap találkoztak... zseniális. Felveti a kérdést, hogy meg lehet e őrizni ilyen körülmények között az emberséget? Mennyit kell tenni a túlélésért, és meddig érdemes elmenni? Ha valaki támad, vajon azért támad, mert védekezik/össze van zavarodva, vagy belement a játékba? Láthatunk olyanokat, akik a naivitást használják ki ahhoz, hogy kivégezzék, akit ki akarnak. Látunk simán hidegvérű gyilkost is, akinek nincs indíttatása, miért végez másokkal.

Különböző csoportok különböző módon próbálnak stratégiákat kialakítani, megvalósítani. Különböző célok vezérlik őket (szökés, életben maradás, szeretteik megvédése stb.).

Nem csak a véres, néha eléggé brutálisra sikerült gyilkolások töltik ki tehát a sok helyet, hanem a főbb karakterek háttértörténetei, a pszichológiai magyarázatok, kit mi vezérel, vagy mi nem. Megfelelő adagot kapunk a kegyetlenségből, a félelemből, a gyilkosságokból, a lelki megrázkódtatásokból.

Egyetlen negatívumot tudok kiemelni a könyvből, az pedig nem más, mint a "belterjes tenyészet". Ezek a tizenéves diákok hirtelen ráébrednek, hogy jaj, ők aztán halálosan szerelmesek voltak XY-ba. És lehet, hogy XY nem viszonozta az érzelmeiket, de amint megtudják, hogy a másik fél szerelmes beléjük, hirtelen ők is halálosan beleszeretnek a másikba mindennemű előzmény nélkül. Ez a romantikus vonulat, meg hogy mindenkire most jön rá a szerelmet vallhatnék egyszerűen nevetségesen és erőltetetten hat.

Sokan mondták, hogy a BR olyan, mint az Éhezők viadala. Igen, mondhatni annak egy nyersebb, hosszabb, tömörebb változata, habos-babos körítés, meg romantikus szerepjáték nélkül. Nincsenek színpadias elemek, nem kell adni a látszatra. Egyszerűen beterelik az osztályt egy tanterembe, és közlik velük a szabályokat:
Kikerülnek egy szigetre, ahol meg kell egymást ölniük, míg csak egy játékos nem marad. Kapnak egy-egy hátizsákot, amiben találnak kenyeret, vizet és egy fegyvert (a géppisztolytól a darts tábláig). Ezen kívül bármi mást felhasználhatnak, amit a szigeten találnak. Kapnak egy-egy nyakörvet, egy térképet, és néha egy-egy bejelentkezést, amikor közlik velük, a sziget mely része tiltott zóna. Aki oda keveredik adott időben, akkor felrobban. Ha megpróbálják leszedni a nyakörvet, felrobbannak. Ha 24 órán belül egy halott sincs, mindenki felrobban...

Folyamatosan kapunk róla információt, hogy mikor hány játékos van még a pályán (a fejezetek végén meg van jelölve, illetve minden oldal tetején), és pontosan követhető, hogy hányas számú fiú/lány esik ki aktuálisan.

Főhősünk Kavada (fiú), Súja (fiú, 15) és Noriko (lány, 15), akik megpróbálnak először életben maradni, majd ha ez összejönne, akkor megszökni is. Eléggé érdekes csoport, mert Noriko egy szürke kisegér, Súja nagymenő, a Wild Seven becenevű csodajátékos, míg Kavada az introvertált új fiú.

Összességében nézve változatos a karaktervilág, a halálnemek, a pszichológiai beállítások. Nagyon megterhelő a fantáziának és a léleknek is, ha megpróbáljuk magunkat beleképzelni ebbe a szituációba. Zseniális megoldásoknak nincs híján a könyv, és segít abban is, hogy ne vesszünk el a nevek és nemek között. Logikus felépítés, olvasmányos stílus, úgyhogy annak ellenére, hogy 700 oldal fölött van, gyorsan kiolvasható darab...

Érdekesség, hogy a könyvből van manga, és az első film kötődik szorosan a könyvhöz.
Íme a trailere (vigyázat, a könyv és a film is +18-as, erős idegzetűeknek):



GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. augusztus 15.

Jeff Kinney - Négy fal között (Egy Ropi naplója 6.)

0 megjegyzés

Néha kell egy kis más. Ennek jegyében vettem le a polcról a kötet angol nyelvű változatát, mikor elértem a Battle Royale (havi olvasmány) 400. oldaláig. Kellett egy kis "limonádé", valami, ami feloldja a BR komoly, megterhelő hangulatát...

Ezúttal Greg szembe találja magát az elemekkel... Vagyis jobban mondva a nagy mennyiségű havazással, amely megakadályozza a pénzszerzésben, és a házból való kimozdulásban is.

De még mielőtt a totális elzárásig eljutna, elmeséli kalandjait, hogyan készült fel Manny érkezésére, hogyan próbál pénzt szerezni egy internetes játékhoz, hogyan próbálja meg kijátszani a Mikulást és rákerülni a jók listájára. Összetűzésbe kerül a hatóságokkal és még számtalan kalandba keveredik.

Természetesen Rowley szokásához híven ott van mellette, de most csak korlátoltan, hiszen a hó elvágja őket egymástól. 

Azt hiszem, ez a kötet némileg visszaesés. Meglehetősen unalmas volt, kiégett és egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni. A hó jelentette akadály meglehetősen kis részt képvisel, már csak azért is, mert novembertől indulunk, és csak karácsonyig tart a kötet (tehát kb. 2 hónapot ölel fel).

A képregény rajzok természetesen nem hiányozhatnak, hiszen ezek a sorozat védjegyei. Némelyik valóban vicces, néhányat viszont nem tudtam hova tenni, hogy ez hogy került bele. Néha kíváncsiságból belenéztem a magyar változatba, hogy oldotta meg a fordító az olyan helyzeteket, hogy a "Mary kicsi báránya dallamára" kell valamit dúdolni. Frappánsan ismert magyar  dallamot (Elvesztettem zsebkendőmet) neveztek meg. Egyedül abba lehetne belekötni, hogy annyi amerikai filmet és rajzfilmet nyomatnak, hogy a Mary kicsi báránya dallama is már beleivódik az ifjúság agyába, ezért nem feltétlenül kellett volna kicserélni. A "Kémkrampusz" is remek fordítás a kis babára, ami figyeli Greget és a testvéreit, hogy mennyire viselkedik jól.

Greg egyébként hozza a szokott forgatókönyvet: a világ még mindig körülötte forog. Emellett viszont megjelenik, hogy mégsem minden úgy működik, ahogy ő azt eltervezi. És most itt nem a kudarcra ítélt terveire gondolok (bár ilyen is akad azért bőven - lásd: saját újság nyomása abból a célból, hogy pénzhez jusson, hótakarítás locsolócsővel stb.), hanem arra, hogy a szülei szembesülnek vele, hogy Manny mégsem annyira jó gyerek, mint hitték, és nem okolható mindenért Greg vagy Rodrick.

Most kevesebbet láttunk a kistestvér bántalmazásából, vagy a Rodrick féle akciókból, amit igazán sajnáltam, mert egyre jobban kezd elmenni a sorozat egy olyan irányba, ahol Greg teljesen kizárja már a baráti kört (Rowley), leépíti a családdal kapcsolatos eseményeket, és egyedül arra fókuszál, hogy vele mi a helyzet, hogy ő miket csinál. Az első Ropi naplója kötet pont azért működött, meg még a második és a harmadik is, mert nem volt ennyire Greg központú, mint ez a rész. Addig is előtűnt a srác egoizmusa, viszont úgy, hogy mellette volt egy jó barát, ott volt a család, akiket mintegy "beárulás" jelleggel mindig elővett, ha panaszkodni akart. Most már nincs ilyen, vagy hát egyre kevesebb...

Összességében nézve kíváncsian várom, vissza talál e a sorozat abba a mederbe, ahonnan elindult, mert jelenleg úgy érzem, a hullámvasút lefele tartó ívére került. Leépülő szereplőgárda, több panaszkodás, kevesebb humor, kevesebb humoros rajzocska... Reméljük lesz még feljebb.


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. augusztus 1.

Vlogger vs. Blogger - 4. forduló

0 megjegyzés

Üdvözletem ismételten a blogon! A Vlogger vs. blogger játék nem ért véget, csupán egy kis malőr miatt, melyről a későbbiekben írok majd, kimaradt egy hónap. (Inside my head) Andival ugyanis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kis nyári szünetre az után, hogy 3 fordulót letudtunk a tavasszal...

Lássuk csak, miről is fog szólni az augusztusi forduló...

Andival szokásunkhoz híven összeállítottuk a könyves listáinkat, melyet itt a blogon láthattok a jobb sávban. Mielőtt elárulnám, ki mit olvas kötelező(bb) jelleggel a hónapban, tekintsük át az előző köröket.

Az első fordulót pár oldallal ugyan, de sikerült megnyernem, majd ezt követte egy olyan forduló, amit kisebb, majd egy olyan, amit nagyon nagy számmal vesztettem el. Oldalszámok tekintetében eddig minden könyvet sikerült elolvasnom, amit Andi kiválasztott, és minden feladatot sikerült megcsinálnom.

Augusztus hónapra Leiner Laura - Akkor szakítsunk című könyve miatt van 168 oldalam kezdésnek, ami szerintem nem rossz.

Vlogger Andi büntetést kapott a múlt hónapban, mert elmulasztotta megcsinálni a büntetését, úgyhogy egy büntetés büntetésével még adós augusztusra. A múlt hónapban én is büntetést csináltam, mivel elbuktam a hónapot. Mivel a múlt hónapot is elbuktam (júniust), ezért augusztusban Andinak ki kell találni részemre egy büntető kört.

Nos, tehát az extra könyv kiválasztása most sem marad el, illetve a hozzá tartozó kihívás. Az extra oldalakért folyó feladat pedig a következő: készítsd el a könyv helyszínét, ahol játszódik. Ha több helyszín is van, akkor válassz, hogy melyiket szeretnéd valamilyen úton módon megjeleníteni, ábrázolni.

No, és ha már kiderült a feladat, akkor lássuk a könyveket... Andinak Totth Benedek könyvét, a Holtverseny -t választottam, míg az én kötelező olvasmányom Takami Kósuntól a Battle Royale lesz majd. 

Erről előzetesben annyit mondanék el, hogy láttam már a filmeket, és az első rész miatt szerettem volna olvasni a könyvet. Ezek alapján tudom, hogy a feladatom egy komplett sziget megalkotása és bemutatása lesz, ami nem lesz egyszerű feladat. 

Kezdődjék tehát az augusztusi forduló... Vigyázz, kész, KÖNYV!
Folytatás...

2016. július 29.

Buglyó Gergely - Oni: szürke vér (Oni 1.)

0 megjegyzés

Ha azt mondom, hogy sokat szemeztem Buglyó Gergely könyvével, akkor nem túlzok. Egyszerűen nem mertem nekiállni attól tartva, hogy egy újabb magyar csalódásnak leszek áldozata.

Az elején a történet is meglehetősen szürkén indul, mint amilyenek a szürke vérűek, csak erre még a napnak sem kellett sütnie, hogy szürkévé váljon. Mert miről is van szó? Van három gyerekek, akik testvérek: Nátán, Áron és Lili. Apjuk eltűnt, anyjuk, aki orvos, neveli őket. A három gyerek félig valami más, félig pedig ember, és így kell elhitetniük a világgal, hogy normálisak. Nem fedhetik fel a titkot. Nátán vigyázni próbál két kisebb testvérére, és mindent megtesz a titok titokban maradásáért.

Áron (mesélőnk) viszont meglehetősen forrófejű kölyök, akinek minderre nincs annyi figyelme, mint bátyjának. Így lehet az, hogy a titok kezd kicsúszni a család berkein kívülre, és a gyerekek kezdenek veszélybe keveredni.

De nem csak ez a probléma. Van egy jóslat, melyet még apjuk hagyott a trióra. Ennek értelmében meg kell keresniük egy lányt, akire vigyázniuk kell. A sors azonban igazán kegyes hozzájuk, hiszen új diák érkezik az iskolába, aki nem más, mint a lány, akit keresnek...

Áronra hárul a feladat, hogy összebarátkozzon a lánnyal, akit távol kell tartania a gonosztól, és meg kell védelmeznie bármi áron.  Ez azonban csöppet sem könnyű feladat, ugyanis felbukkan a szívdöglesztően jóképű, BMW-t vezető Ká, akiért minden lány azonnal odáig van, hogy meglátják. Áronnak tehát versenyeznie kell a fiúval, és lebeszélni valahogy a lányt arról, hogy kapcsolatba bonyolódjanak.

A könyv története nagyon klisés. A rosszakról kiderül, hogy jók, a jókról, hogy rosszak, és senkiről sem lehet elvileg tudni, hogy kivel van, gyakorlatilag mindenkiről azonnal lerí, hogy milyen szerepet szántak neki a történetben. Ami mégis meglepő, hogy nem volt zavaró számomra, hogy ennyire kiszámítható az egész, mert a mitológiai világa, az egyes szereplők külön-külön históriái annyira lekötöttek, hogy a főszál meglehetősen elsikkad mellettük. Nem érdekel, hogy a lányt meg kell védeni, előbb izgulok egy szimpla iskola igazgató miatt, vagy egy egyszerű biológiatanárért.

Ami némileg zavaró, hogy hirtelen sok társaság kerül elő, és tényleg nem tudni, hogy ki kivel van, vagy kinek mi a szerepe. Mivel ez egy bevezető kötet, részletesen le kellett volna tisztázni, hogy ki kivel hányadán áll, erre a végén bejön egy olyan szerv, akinek addig híre-hamva sem volt addig. Néhány dolog kérdőjeleket hagyott bennem, aminek célszerű lett volna még most, az első kötetben kiderülnie pontosan azért, hogy a későbbiekben már csak a konkrét feladat teljesítés lehessen a középpontba és ne azon kelljen malmozni, hogy kik azok a Virrasztók, kik közé tartozott pontosan Ká, miért és kitől kell félni stb... 

A szereplők tekintetében áll a két fiú egy lány felosztás (mind baráti társaságnál, mind pedig a testvérek esetében), ami nem feltétlenül szerencsés, mert kb. 10 ifjúsági regényből 9-nél ez a felosztás figyelhető meg (ergo: itt lehetett volna módosítani az egyik klisén). A felosztás a baráti társaság esetén olyan, mintha az ember a Harry Potter karaktereit látná viszont magyar nevekkel (Feri=Ron, Anna=Hermione, Áron=Harry). Viselkedésre is pontosan ilyenek a karakterek (a bénácska fiúbarát, az okos lány, és a vagány és különleges képességekkel megáldott csodagyerek). A legnagyobb problematika mégis az, hogy a gyerekek is túl keveset tudnak, és ez okozza a bajt...

Összességében nézve egy jól szabott, érdekes világban játszódó történetet kapunk, rengeteg klisével, mégis élvezhető formában. A mellékszálakon megáll az egész, és a külön regélt mesék sokkal érdekesebbé, informativabbá válnak, mint maga a fő szál. Viszik előbbre a cselekményt, míg a fő szál sok esetben beragad, és a klisék miatt meglehetősen kiszámítható, és átlátszó. Láttam, hogy a sorozatnak már megjelent néhány folytatása, úgyhogy már csak egy dolog van hátra: levadászni ezeket is és megtudni, hogy folytatódik tovább a három barát és a három testvér története...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. július 3.

Vivien Holloway - A bross (Winie Langton történetek 3.5)

0 megjegyzés

Tudjátok, minél többet olvasok Vivien Hollowaytől, annál jobban rájövök, hogy tetszik, amit csinál. Hogy meglepje olvasóit, kijött ez a kis novellája, A bross, ami egy kis kitekintést ad Winie eredeti történetéből.

A novellát online elérhetővé tették ingyen, miután megjelent, majd kis füzetecskeként a 4. kötet megjelenése mellett kezdték osztani.

Amire abszolút nem lehet panaszunk, azok az egymáshoz remekül illeszkedő borítók. Winie történeteihez olyan borítók kerülnek, amiket eddig kivétel nélkül szerettem (beleértve a 4. kötet borítóját is).

Ennek a résznek a történetét inkább bájosnak mondanám. Milyen lehet egy tolvajokból álló családnál a karácsony? Látogassunk el a Langton familiához, és máris megtudjuk, hogyan lehet kezelhetetlen kölykök garmadájával bírni, hogyan kerül a karácsonyfa a helyére, mi kerül az asztalra...

Persze némi lecke sem árt. Mikor karácsony napján Will megjelenik a Langton házban, Winie elviszi a fiút némi gyakorlásra... Belekeverednek egy meleg helyzetbe, ami olyan gyorsan rendeződik, ahogy jön, majd egy véletlen folytán hozzájutnak ahhoz, amit kerestek...

Eddig is láthattunk már néhány életképet a sorozat folyamán a Langton család "hétköznapjairól", most viszont egy az egyben erre kerül a hangsúly. De kérem, mi másról is szólhatna a szeretet ünnepe, ha nem a családról? A családi összetartásról? Arról, hogy egy rafinált, szemfüles nagyi megpróbálja kihúzni az unokáját a bajból? Arról, hogy apuka a karácsonyfával bíbelődik, míg a díszeknek lába kél?

Maga a történet tehát aranyos, kedves és bájos. Nem hiányozhat az sem, hogy valamit elcsenjen valaki, viszont az itt annyira mellékvágány, hogy nincs is igazán jelentősége, hogy ki megy lopni és mit. Persze kerül bele egy adag "bénázás" is, de valahogy imitt-amott hiányzott belőle a humor.

Talán Winiet is megszállta a "szeretet ünnepe" hangulat, nem tudom, de most nem éreztem annyira csipkelődősnek, inkább olyannak, mintha átvette volna kicsit az apja komor szerepét.

Az írás egyébként hollowayesen letisztult, gördülékeny, és éppen ezért (sajnos) gyorsan a végére lehet érni. Azt hiszem, neki is állok a negyedik kötetnek, hogy ne várakoztassam meg Winiet tovább...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. július 1.

Vlogger vs. blogger - a 3. forduló zárása

0 megjegyzés

Nem is tudom, mit mondhatnék a június hónapról... Kezdjük ott, hogy hogyan alakultak az oldalszámok. Már rögtön jutalom oldalakkal kezdtem, ami előnyhöz juttatott, de Ngie olyan hamar behozta azt a kb. 500 oldalas vezetésemet, hogy csak na. 

Aztán nem utazgattam, így nem is olvastam jóformán semmit... De, valamit mégis. Mivel nálam tartott még a vizsgaidőszak, ezért rengeteget olvasgattam, de semmi olyant, amire azt lehetne mondani, hogy beírható a listába. Napi szinten több, mint 100 oldalakat haladtam előre.

Ngie a hónap utolsó napján csak annyit írt, amikor megtudta, hogy győztem, hogy "nem fair, mert te államvizsgáztál". 

Szóval a hónap konklúziója: 
- Ngie 1757 oldallal legyőzte az 1226 oldalamat, de legalább közelebb voltam, mint legutóbb.
- Lett egy diplomám, ami miatt bebuktam ezt a hónapot.
- Ngie tudja, hogy van még egy kis segítsége a kihívásban, aki folyamatosan őt segíti azzal, hogy engem nem hagy olvasni.
- A következő körben ismét plus oldalakkal fogom kezdeni a hónapot (168).


És még egy kis hír a vetélkedésről. A július hónapra úgy döntöttünk, hogy nyári szünetre megyünk, úgyhogy a következő kör augusztusban lesz majd. Annyi elárulok előzetesbe, hogy júliusban igyekszem befejezni az ebben a hónapban megkezdett, de be nem fejezett köteteket. Kipihenjük magunkat, hogy aztán a nyár végén még egy utolsót összecsapjunk egymással, mielőtt őszi fordulókba lépnénk.

Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt, hogy meglegyen az a kb. 500 oldal, amivel Ngie padlóra küldött ebben a körben. Ígérem, augusztusban nem fogom kímélni, és mindent megteszek, hogy ő maradjon alul.

Ezúton kívánok mindenkinek kellemes nyarat, jó nyaralást, utazzatok sokat, és ha kellemes az idő, menjetek kirándulni (és közben sutyiban olvasni pár sort ;) ).

Augusztusban találkozunk!
Folytatás...

2016. június 28.

Vlogger vs. Blogger - Az Érintés (kamu)értékelése

0 megjegyzés

Mivel elbuktam az előző hónapot, ezért Ngie Jus Accardo könyvét választotta arra, hogy kamu-értékelést írjak róla, úgyhogy íme...

Deznee Cross átlagos, tizenéves csajszi, aki imádja az extrém sportokat és az adrenalint. Tipikus lázadó, aki igyekszik apját bosszantani extrém hobbijaival. Azért csinálja ezt, hogy felhívja apja figyelmét, aki folyamatosan titkolózik, és állandóan el van havazva munkával.
Deznee összeismerkedik egy fura fiúval, Kale-lel, aki váratlanul száguld el mellette a pataknál. Bosszantani akarja apját azzal, hogy fiúkat visz fel magukhoz, ezért hazaviszi Kalet, akiről kiderül, hogy meglehetősen fura figura, mert olyan dolgokat csinál, amit átlagos, épeszű ember nem.
Dezneenek rá kell jönnie, hogy apja sem éppen az, aminek látszik (átlagos ügyvédnek), hanem egy titkos csoport tagja, akiknek az a célja, hogy a Kale-hez hasonlóakat elkapja...

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Az igazság az, hogy nem tudom, mit vártam a könyvtől. Magasak voltak az elvárásaim annak tükrében, hogy mindenki mennyire szépeket mondott róla. Ennek ellenére kaptam egy sablonos sztorit egy lázadó lánykával, aki meglehetősen gyerekes dolgokat talál ki annak érdekében, hogy apukát bosszantsa. Ahogy mesterkélten bemutatta otthon Kalet, meg a srác nyakába akaszkodott, hogy a látszat meglegyen... egyszerűen hihetetlen, hogy mi mindenre volt képes, nem számolva vele, hogy kihasználja a fiút.

Kale volt számomra az a karakter, aki amellett, hogy kidolgozott volt, kicsit emlékeztetett Kyle-ra a rejtélyes srácra a tv sorozatból, akinek nem volt köldöke. Ugyanolyan kis esetlen, jóindulatú fiú, annak ellenére, hogy különleges képességei vannak. Esze ágában sincs rosszra használni, és igyekszik kikerülni minden szituációt, amikor kicsúszhat az irányítás a kezéből. Szó szerint, ugyanis Kale érintése halálos...

A gyerekét elhanyagoló apuka nem újdonság. Felesége halála után annyit látni belőle, hogy a munkájába temetkezik, elhanyagolja a lányát. Aztán a végén kiderül, hogy valójában bosszúhadjáratot folytat, mert a Kale-hez hasonlókra fogja a nő halálát.

Maga a történet egyébként logikus lenne, jól megírt, csak egyszerűen annyira sablon maga az egész, hogy néhol kidöccentem belőle.

Összességében nézve az erősebb mezőnyhöz tartozhatna a YA irodalomban ez a könyv, ha nem lenne ennyire sallangosan sablonos, néhol meglehetősen erőltetett, és a főhősnő is némileg idegesítő a megjátszott "állatira lázadó vagyok, és apámat ez rendkívül bosszantja" játékaival... 5-ből 3 pont...



Most, hogy teljesítettem a múlt havi elbukásom következményét, hamarosan remélem ténylegesen úgy írhatok a könyvről, hogy már olvastam. Valójában nagyon várom már, hogy olvashassam, hiszen nagyon kíváncsi vagyok rá, miért tetszik olyan sok embernek, és remélem, a blogra nem egy ilyen "elmarasztaló" értékelést tehetek fel majd róla. Úgyhogy, olvasásra fel!
Folytatás...

2016. június 26.

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan - Raphael Santiago megmentése (Bane Krónikák 6.)

0 megjegyzés

Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erről a könyvről. Egyszerűen annyira semmilyen története van, hogy meglehetősen nehéz. Magnus Bane-t felkérik rá, hogy keressen meg egy fiút. El is indul egy vonalon, és olyan dolgot talál, amire nem számít: egy gyerekeket gyilkoló vámpírt...

Ha vámpírok, akkor Dumort hotel. Általában minden ahhoz kötődik, viszont ezúttal a vámpírok szervezetté válásának történetét és a Dumort hotel felfedezését veszi górcső alá. 

Nem is igazán Magnusról szól a rész, inkább arról, hogy a vámpírok miféle lények, és ehhez képest a boszorkánymesterek mennyivel másabbak. Megjelenik Ragnor is egy pár mondat erejéig, illetve megtudhatjuk, miért fontos Raphael.

Nemigazán tudtam hova tenni ezt a kötetet, mert tényleg annyira semmilyen története sincs. Kapunk egy hisztiző kamaszt, egy atyáskodó Magnust, egy megfigyelő státuszú Ragnort és egy aggódó anyukát, aki bármit megtenne a fiáért.

Nemigazán láttam a történetben extrát, különlegességet. Inkább slampos, unalmas. Néha még Magnuson is azt érezni, hogy szívesen mutatná már a következő sztoriját, mert ez az epizód még az ő életének is meglehetősen sok(k).

Összességében nézve a stíluson kívül nem sok pozitívat inkább semleges dolgokat tudnék elmondani róla. Nem rossz kötet, csak nincs benne semmi különleges, semmi újdonság, semmi S, mint speciális... Viszont ezzel már kirakódik a polcomon a Magnus név...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. június 18.

Vlogger vs. Blogger - a 3. feladat teljesítése

0 megjegyzés

Ebben a hónapban is folytatódik a Vlogger és a Blogger összecsapása. Ngie erre a hónapra nekem Leiner Laura könyvét választotta, Akkor szakítsunk.

Így hát ehhez kapcsolódott a hónap feladata is, amely úgy szólt, hogy készítsünk képet hozzá/róla. 

Bevallom, meglehetősen amatőr vagyok ezen a színtéren, úgyhogy lövésem sem volt, hogy álljak hozzá. Végül arra gondoltam, hogy a könyvhöz illik a szerencse (lóhere), a színek (piros szalag), a szomorúság (Depresszió zenekar koncertjéről maradt szalag), és hogy a sors furcsa véletleneket bír írni (ceruza). 

Az eredményt pedig a bejegyzéshez csatolt képen láthatjátok, és már nem is kell rajta gondolkozni, hogy "mire gondolhatott a költő?"...

Legközelebb letöltöm a büntetésemet, és a Touch című könyvről készült bejegyzéssel fogok jelentkezni, nehogy nekem is extra büntetést kelljen csinálnom következő hónapban, mint Ngie-nek most. 

Az oldalszámok alakulását folymatosan nyomon követhetitek a blogon. Egyelőre annyit tudok, hogy elértem 15-éig az 1.000-es határt, aminek örültem is, meg nem is, mert meglehetősen kevésnek találom, de majd még meglátjuk, hogy alakul ez a hónap végéig. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy a múlt hónapban szerzett oldalszámos előnyömet Ngie nagy gyorsasággal igyekszik leküzdeni, és már kezd behozni...

Mivel viszont Ngie elfogadta ezt a képet a feladatom teljesítésének, a következő hónapra ismételten szereztem néhány oldalszámot kezdő löketnek...
Folytatás...

2016. június 15.

Leiner Laura - Akkor szakítsunk

0 megjegyzés

Be kell valljam, ezelőtt a kötet előtt nem olvastam Leiner Laurától. Nevét sokan a Szent Johanna Gimi -vel kötik össze, ami meglehetősen nagy hypeot kapott. Akkorát, hogy a pesti dedikálásán hosszú sorok kígyóztak ki, épülettömböt ölelve körül... nyári melegben, összeesésekkel stb... Noha ez a jelenség nekem ellenszenves volt, ahogy lereagálták akkoriban ezt az esetet, meg mindenféle hír szárnyra kapott, hogy kizártak embereket az épületből, ahol a dedikálás zajlott stb., valahogy mégis kíváncsi lettem, mi a titka a könyveknek.

Sokakat kérdezgettem róla, hogy mi a jó az SZJG-ben, de nemigazán tudtak mit mondani, csak hogy olvasmányos, humoros, könnyed limonádénak elmegy. A Bábel -ről kapott értékelések meggyőzőbbek voltak, hogy olvassak LL-t. Aztán valahogy felkerült a polcomra tőle ez...

Sokáig tologattam, végül Ngie megadta a kezdő lökést hozzá, és ezt választotta a havi olvasnivalómnak.

Őszintén szólva az első 15 oldal bebizonyította számomra, hogy ez a kötet nem nekem való. Mert miről is van szó?

Mielőtt belevágnék a lecsóba, kezeket fel, hogy ki ismeri a Nick és Norah végtelen éjszakája című könyvet/(más címet kapott) filmet? Bevallom, a filmet láttam, amiben van egy Nick nevű srác, és egy Norah nevű lány, akik egész éjszaka kalandból kalandba ugrálva próbálják megtalálni Fluffyt. Egy együttest, aki jeleket hagyva vezeti el a lelkes rajongókat a koncertjük helyszínére.

Nézzétek meg a filmet, szerintem ifjúságihoz képest egész jó. Ha megnéztétek, akkor szimplán el kell képzelnetek a szituációt magyar helyszíneken (Budapest) magyar nevekkel és megkaptátok az alap történetet... csak itt nem koncertre, hanem egy szilveszteri házibuliba igyekeznek a hőseink, ahova nemigazán akaródzik odaérniük... Először kimennek egy rossz címre, majd míg nyomozzák, hol van az igazi házibuli, addig beugranak egy fizetős diszkóba. Ez sem sül el a legjobban, úgyhogy gyorsan tovább libbennek. Megtudják, hogy a Vörösmarty téren buli lesz, hát arrafele veszik az irányt, de aztán eltérülnek, és kikötnek egy céges partin, mire végre elindulhatnának a jó cím felé, beüt a balhé...

Azt hiszem, kezdek kiöregedni az ilyesfajta ifjúsági könyvekből. Miért? Kapunk egy olyan főhősnőt, akinél ellenszenvesebbel ritkán találkozni. Csapnivaló barátnő párkapcsolatban, aki egy olyan srácra mondja, hogy idióta, hülye, bunkó stb. akin még a szakításuk után sem látszik, hogy ez igaz lenne. A srác meghívja kajára, erre a csaj nekiáll hisztizni... a srác figyelmes, mert tudja, hogy a csajnak milyen szokásai vannak, de azért csak hisztériázik... Csapnivaló barátnő emberi kapcsolatok szintjén is... Amikor neki van szüksége a barátosnéjére, akkor az legyen ott, de amikor fordítva van, még hármat úgy belerúg, hogy a csaj biztosan a padlón maradjon... Undorító az egész csaj. Kétszínű, felületes, és egy igazi p•csa. Tök mindegy, hogy mi a helyzet, ő csak panaszkodni bír másoknak és másokra, és teszi mindezt azelőtt, hogy magába nézne... Ha valami nem úgy történik, ahogy neki tetszik, onnantól fogva nincs pardon. Egy hibát kövess el, és te vagy a legrohadtabb szemétláda a csaj szemében... Azt reméltem a könyv végéig, hogy lesz majd jellemfejlődés, hogy ez lesz majd a könyv lényege, de nem... Ez egy kibaltázott, bicskanyitogató hercegnő, amilyennel ha a való világban találkozom, már szólok is nekik, hogy lehet, hogy orvos még nem mondta neki, de egy gerincbeültető műtét nem ártana...

Kik még a csapat tagjai az ingerlő hercegnőcske (akit egyébként Liának hívnak) mellett? Norbi, az ex pasi... Nos, két karakter volt a könyvben, akik nagyjából mentik a helyzetet, és az egyik az Norbi, az állítólagos bunkó ex... Norbi látványosan odafigyel a környezetére, másokra, és sikerül is megismernie az embereket, kiismernie a szokásaikat. Szimpatikus jellemvonása ez, és Lia arra fogja, hogy őt is kiismerte, hogy hát sokat voltak együtt. Norbit mégis lebunkózza, meg minden rosszat elmond róla... Liánál viszont nem látunk olyant, hogy ő kiismerte volna Norbit ennyire. Norbi ugyanakkor éretten kezeli a dolgokat. Olyan Lia mellett, mint egy türelmes bernáthegyi egy ugrándozó, erőfitoktató tacskó mellett. Nem csodálom, hogy szétmentek, azon viszont igen, hogy Norbi ettől a csajtól nem a zárt osztályon kötött ki... főleg azok után, hogy Norbi tényleg mindent feladna Liáért... (de minek???)

Csabi és Eszti párosa nyálas (az egyetlen, amiben egyet értettem Liával). Csabi és Norbi jó barátok, mint Lia és Eszti. Eszti bevállalná Lia kedvéért, hogy szilveszterezzenek együtt, közösen Liáéknál (lemondva minden bulizási lehetőségről, és arról, hogy Csabival léphessen át az új évbe). Eszti meghallgatja barátnőjét, aki pár hete lett kidobva (pont karácsony előtt) Norbi által (a tényleges sztorit senki sem ismeri, de a végén persze kiderül ez is).
Liának ezzel mi a baja? Sem Csabinak, sem Esztinek nem lehet opció, hogy ők Norbival bulizzanak. Ezt egyszerűen meg kellene nekik tiltani... Bárki, aki nem kicsi Lia lelki világával van elfoglalva, az önző szemétláda, úgyhogy el akarja venni ezt a párost Norbitól... Innen indul ki, hogy együtt menjenek el bulizni. Norbi csak véletlenül esik a képbe...

A csapat utolsó tagja Szilkó (Szilveszter), aki depresszíven introvertált. Magába van roskadva, elment az életkedve, miután megcsalta a barátnője, és szakítottak. (Lia szerint az ő szakítása fontosabb, mint Szilkóé, nem is érti, a fiú mit kesereg rajta ennyit...) Na jó, előtte sem volt az a nagy társasági arc, mint kiderül a kötet végén. Szilkó volt az a szereplő, aki Norbi mellett menti a helyzetet... Az idegeskedésével, a komolyabb gondolkodásával mindig van valami olyan beszólása vagy tette, ami mosolyogtató, vagy az ember bólogat rajta. A végén volt egy jelenet, ahol elszaladt vele a hintaló, de megbocsátható, mert a kötet 90%-ánál menti a helyzetet. Fény a háborgó sötétségben, amit a Lia-Hisztérika okoz.

Aminek még pozitív hatást kellene gyakorolnia a könyvre, az a humorérzék. Lia folyamatos "tutorial smink"-ezése a végére az agyamra ment, ahogy nagyon sok esetben az is, hogy a külsőségek előbb lekötik a figyelmét minden szinten. És ami humor ehhez kötődne, az nagyon erőltetett, vagy nem is érthető... Amerikai regényekben elfogadom, ha van olyan énekes/filmsztár stb. akit nem ismerünk és azzal próbálnak meg poénkodni, egy magyar könyv viszont ezt nem teheti meg. Ifjúsági könyvek esetében pedig különösen hátrányos dolog ilyesmivel próbálkozni. Lia ironizáláson alapuló humora pedig nem üt akkorát, mint szeretne, inkább azt éri el, hogy egy teljesen agresszív, lehúzó jellemű karakterré válik.

Az meg, hogy Norbival egyfolytában ölik egymást... hát igazság szerint Norbinak 90%-ban igaza volt, a maradék 10-ben meg azért nem, mert ott már ő is elvesztette a fonalat, hogy honnan indult ki a balhé, és már ő is belezavarodik.

A stílusa a kötetnek végtelenül egyszerű egyébként, adott számú szókészletből dolgozik. Pl. aki ideges, az minden esetben "beletúr a hajába", főhősnőnk bármilyen testi kapcsolatba kerül Norbival, az mindig benne van, hogy "belefúrtam az arcát a nyakába". Ezutóbbi valahogy nem hiányozhat egy ölelésből, összebújásból, sehonnan... Nem hajthatja a fejét a srác vállára, mert akkor nem fúrkálódhat... Főhősnőnk próbálja előadni magát, hogy nem tudja kiejteni megfelelően Nietzsche nevét, de érdekes, hogy fejbeni gondolatainál mindig helyesen van mondva. Most akkor mi az igazság? Egyszer tudja, hogy ejtik/írják, egyszer nem? Vagy ezzel is próbálja még jobban bizonyítani, hogy tényleg annyira ostoba lány, mint amilyennek látszik?

Összességében nézve nem egy kiemelkedő mű, ami bővelkedik logikai bakikban, idegesítő karakterekben, nagyon minimális humorral, csupán két olyan szereplővel, akitől nem másztam falra. A történetvezetés sokszor erőltetett, mintha mindenhova kötelező elemként kellene beiktatni egy csavart, viszont ezek a momentumok teszik sablonossá és üressé. Azt hiszem, kicsit többet vártam, főleg azok után, hogy mennyire felkapott a SZJG, meg a Bábel...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. június 12.

James Dashner - Tűzpróba (Az útvesztő 2.)

0 megjegyzés

Lassan, de biztosan kezdem úgy érezni magam, hogy behozom a lemaradásaimat. Ilyen például James Dashner sorozata is, amiből az első kötet, Az útvesztő még 2014-ben került fel a blogra. Azóta a trilógia túlnőtte a trilógiát is, és 2016-ra már 4 kötete is megjelent a sorozatnak. A Tűzpróba című kötetből is meglett azóta a film, úgyhogy megnézhetjük a vásznon is hőseink vergődését.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az első rész végén megszakadt. A tiszttársak megmenekültek az útvesztőből, és úgy érzik, biztonságban vannak egy erőd jellegű építményben. Buggyantak veszik őket körbe, akik nem tudnak ide betörni. A Buggyantak azok, akiken erőt vett a vírus, és mintegy zombiként mocorognak.

A fiúkra viszont újabb próbatétel vár, méghozzá az ún. Tűzpróba. Ennek lényege az, hogy csapatként eljussanak egy biztonságos menedékbe 14 nap alatt, ahol megkapják az ellenszerét a vírusnak, amit ők is hordoznak. Ennyi napjuk van arra, hogy elkerülve a Buggyantakat, túlélve a hőséget átkeljenek a felperzselt vidéken.

De van egy kis bökkenő... A képlet korántsem ennyire egyszerű. Mint kiderül, a fiúk az A csapat, akikkel szemben van egy B csapat. Ők nem mások, mint egy csapat lány, akik ugyanúgy megjártak egy útvesztőt, mint a fiúk. Elkezdődik tehát a két csapat versenyfutása. Míg az egyiknek a biztos menedékbe való eljutás a cél, a másiknak az, hogy levadásszák az A csapat egyik emberét, akin az a tetoválás van, hogy meg kell ölnie őt a B csapatnak...

Az A csapat tagjait a fiúk alkotják

Mint az előző kötet esetében, itt is Thomas útját követhetjük végig, aki hol csapattársaival van, hol el-elszakad tőlük. A dolog érdekessége, hogy kevés fiú menekült meg az útvesztőből, de még ezt a számot is hamar megfelezik a próba során állított akadályok. Egyre több derül ki magáról a vírusról, meg arról, hogy míg a srácok bent voltak az útvesztő elzárt világában, addig mi történt odakint a nagyvilágban. A vírus természete hasonlít arra, amit zombis könyvekben már megszoktunk, de nem teljesen olyan. A különböző szintre süllyedt emberek különbözőképpen élik a világukat, kisebb-nagyobb harcok közepette.

Be kell valljam, amennyire izgatott voltam a kötet elején, annyira untam az egész gyötrődést a végén. Mert miről van szó? Felspannolják az embert azzal, hogy hú, jött egy ember a VESZETT -től, akik elvileg jó fiúk, gyakorlatilag nem tudni, hogy kik ők. Kérdésekkel árasztják el, de a fickó csak játszadozik. A fiúk csapatába új tag érkezik Aris személyében, akit ahelyett, hogy úgy kezelnének, mint potenciális információforrást, Thomas eljátssza vele a hisztis kölyköt. Aris ugyanis olyan jellegű karakter volt a B csapat arzenáljában, mint az A csapatnál Teresa. Mivel Teresát elszakították a fiúk csapatából (A csapatból), Thomas nem hajlandó Arisszal kommunikálni a fejbeni csatornán, pedig tudna vele! Mivel nincs Teresa, Thomas átmegy egy tutyimutyi hisztigépbe. Ahelyett, hogy próbálna megoldásokat találni, vagy válaszokat a kérdéseire, mártíromkodik jópár oldalon keresztül. Aztán lecsillapodik, majd kezdi elölről...

Mire gondolok? Megjön Aris, kiderül, hogy ő is tud teleptikusan beszélgetni. Thomasnak eszébe jut Teresa, megmakacsolja magát, mindenki elmehet a sunyiba, ő meg van bántva, mert ezt csak Teresának szabad... Aztán megnyugszik. Kikerülnek a bázisról, ahol találkoznak egy csapat olyan Buggyanttal, akikkel még lehet beszélni, mert nem uralja őket a vírus.
Megismerkedik ott egy lánnyal, akivel később egész közeli viszonyba keveredik. Mikor a csaj hozzáér, rögtön jön a Teresa-hiszti-szindróma. A csaj le akarja kapni bormámorban úszva... Thomasban előjön a Teresa-hiszti-szindróma. Nos, a Teresa-hiszti-szindrómát minden egyes apró momentum kiváltja. A másik ilyen a Chuck-meghalt-szindróma, ami minden egyes olyan jelenetnél elő kellett, hogy kerüljön, ahol valaki megsérül, meghal, feláldozza magát, vagy csak éppen felhozza, hogy milyen jó lenne enni egy adag rántott húst...

Az a baj, hogy a drámázás olyannak tűnik egy idő után, ami csak laptöltés. Thomasnak kisebb gondja is nagyobb kellene legyen ezeknél a hisztiknél, elvégre egy csomó társát lemészárolják egy alagútba brutális kegyetlenséggel (meg sem hatja), villámok sütik meg őket (akik ott vesznek, spongyát rá). De hogy Teresa eltűnik (de él), attól máris összeomlik a világ... Ez a srác fordítva van bekötve, vagy mi?


Thomas karaktere olyanná válik, mint a napon hagyott állat tetem: bűzlik, legyesedik, és teljesen indokolatlan lépés megmozgatni. Azt hittem lefordulok a székről, mikor kiderült, hogy neki kellene a vezetőnek lennie. Ez azért is nevetséges, mert annyi agyat használ, mint egy marék szárított lepke. Ahelyett, hogy próbálná összerakni az infókat, amiket megtud, mindig elodázza, hogy most nem, most ezen kell keseregni, most azon kell, stb. Amikor meg megtud valamit (pl. jönnek vissza az emlékei), nemhogy próbálná a csapatával kimalmozni, hogy vajon mi történt, inkább bekussol. Mikor beszéli meg a dolgokat pl. Teresával? Amikor azon igyekeznek, hogy rohanva megtalálják a többieket. Nem, még csak véletlenül se akkor kell (még ha csak telepatikus úton is) megbeszélni a dolgokat, hogy átgondolhassák, amikor megállnak/megtalálták a többieket, vagy nyugalmi időszak van. Jó, hogy nem a szörnyek/Buggyantak támadása közben cseverésztek el, mint akik éppen teadélutánt tartanak.

Ebben a kötetben egyébként kicsit mindenki kivetkőzik önmagából, ami baromira hátráltatja az egészet. Minho egy igazi harci-pukkanccsá avanzsálódik, amivel nem tudok azonosulni. Nyilván meg akarja védeni a többieket, de egy jó vezető nem attól lesz az, hogy mindenkinek belemászik az arcába, mindenkit ki akar gyilkolni. Minho olyankor fölényeskedik, mikor véletlenül egyszer jobb pozícióba kerül, mint a másik fél, mert sikerült kiviteleznie egy lesből támadást. Newtból látunk még valamennyit, mint ex-vezérből. A sántikáló srác, aki higgadt, ugyanakkor nem sokszor szól bele az eseményekbe, de ha menekülni kell, azért ott van a rossz lábával az első sorban. Teljesen háttérbe szorul, mintha egy jelentéktelen háttérkarakter lenne, aki utat enged a Minho-Thomas duettnek, hogy végigtáncoljanak a sztorin, és a végén egymásba gabalyodva haljanak meg, mint Rómeó és Júlia.

Amin szintén nem tudtam napirendre térni, az a Teresa szál. Teresa megkapja az áruló címkét, ami tök jó, végre izgalom, mert nem tudjuk, hogy kit fog elárulni és miért. Aztán megismerkedünk a B csapattal, ahol kiderül Thomas tett valamit a lány ellen, akinek vannak végre emlékei. Elmeséli a B csapatnak is Teresa, hogy Thomas mit művelt... Legalábbis először ezt mondja Teresa, hogy ő mindent részletezett a csajoknak. Kérdem én: ha a B csapat amúgy is ki akarja nyírni Thomast, miért nem mondják el neki, mit tett Teresával? Thomasnak még változatlanul nincsenek emlékei, valaki felhomályosíthatná... Annak a szakasznak a végére azonban kiderül, valójában a lányok is annyit tudnak az egészről, mint Thomas, úgyhogy valójában megint ugyanott vagyunk, mint a regény elején: senki, semmiről nem tud semmit!!!

A sztori, ami több, mint 400 oldal tehát 300 oldalban, vagy kevesebben is elmesélhető lenne, baromi sokszor toporog. Indokolatlannak találtam, hogy a Buggyantak bulit csapnak, és a megmaradt áramtartalékokat arra használják, hogy party-time-ot csapjanak. Egyszerűen nem tudtam hova tenni, hisz ezt másként is megoldhatták volna annak a szálnak a kivitelezését. De nem így lett.
A legnagyobb baja az egésznek az, hogy a toporgás mellett valójában azt hiszik hőseink, hogy baromi sokat tudnak, valójában semmit. Nem derül ki, hogy mi a VESZETT, hogy az miért lenne már "jó", vagy mi a céljuk. Hogy kicsoda Thomas, Teresa és Aris... Az ember ebben az esetben végigküzd egy kötetet azért, hogy tele legyen a feje kérdőjelekkel, és még kérdőjelekkel, és a végén fogják, és szó szerint kilökik a könyvből, hogy "ha, ha, most sem tudtál meg semmit, ble :P".

Szóval sötétségben tart, és próbálja elhitetni az olvasóval, hogy itt tényleg valami hihetetlenül hatalmas dolog van a háttérbe. Igen, a végén persze a "legjobb" időpontban összedugja a fejét a csapat, hogy megfejtsék, mi folyik itt, de valljuk be, édes kevés a próbálkozásuk, és még több kérdés marad az olvasóban. Kicsit kidobott időnek tartom, hogy ennyire erőltetve van ez a minden infót visszatartunk dolog, mert emellett nincs annyi akciózás. Úgyhogy inkább idegesítő, hogy már két kötet óta nem jut előbbre az egész, hogy legalább közelebb kerüljenek a megoldásokhoz. Az sem segít sokat, hogy Thomasnak jönnek vissza az emlékei, mert minden emlékkép ugyanakkörül forog... 

Összességében nézve a kötet végére kifogyott a sztoriból a szufla. Próbálja fenntartani a figyelmet, de annyira idegesítővé válik, hogy a gyerekek küzdenek, és nyúlnak el a végeláthatatlan csaták, aztán amikor végre elérik a célt, akkor megint információk helyett harcokat kapnak... A végére tőlem az izgatottság helyett csak ásítozást kapott a kötet. A stílusa még mindig jó, olvasmányos, a karakterek önmaguk groteszk változatai, és a Tűzpróba felér egy túlélő túrával... A lezárás meg azt hiszem nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna (hogy nyúljak a következő kötetért), hanem azt, hogy most eltegyem egy időre a sorozatot. Úgyse derül ki semmi, akkor meg minek erőlködjek végig egy harmadik kötetet...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. június 3.

Jeff Kinney - A rideg való (Egy Ropi naplója 5.)

0 megjegyzés

Tudjátok, vannak azok a könyvek, amikkel az ember nem tud mit kezdeni. Amikor kapsz egy végtelenül egyszerű sztorit, és egyszerűen nem érted, mi van veled, de leköt, és akkor is olvasod, amikor nem kéne.

Jeff Kinney fogalmam sincs, mi a fenét csinált, de azt jól megcsinálta. Mi is történt? Fogta, és elkezdte megírni a Ropi naplója sorozatot. Nemigazán értem a mai napig sem, hogy lehet ennyire sikeres, de engem is leültet a hátsómra, és kötelezővé teszi, hogy elolvassam. Mivel az első részeket anno nem lehetett megvenni magyarul, a sorozatot angolul kezdtem el. Azért bizonyult ez jó választásnak, mert kíváló nyelvgyakorlásra is a kötet a maga egszerűségében. Segít fejleszteni a szókincset, és teszi mindezt szótár nélkül...

Eredetileg a kötet címe The ugly truth volt, amit szó szerint lefordítva "Csúf igazság" -nak is titulálhatnánk. Ez viszont megtévesztő lenne, mivel van ilyen című film is, és semmi köze a Diary of a Wimpy Kid szériához...

De lássuk, mi is a csúf igazság? Kezdjük talán ott, hogy Greg és Rowley csúnyán összevesztek, aminek az lett a következménye, hogy Greg nemigazán tud magával mit kezdeni. Rowley tovább lépett, kapott egy mentort, akivel teljesen jól elvan. Greg elkezdi tehát mérlegelni, hogy új legjobb barát kell neki, de hát honnan akasszon le egyet? Gondjait tetézi, hogy anyja elkezd iskolába járni, így a házimunka kérdése is megoldatlanná válik. A cseléd nem válik be, a fiúk meg nem tudnak annyira összedolgozni, hogy megoldják a harci helyzetet.

Greg közben jelentkezne reklámarcnak, próbál bekerülni a menők közé, és végig kell hallgatnia a pubertásról szóló előadást. Közben próbálja életben tartani az iskolai "feladat-tojását" és túlélni egy újabb iskolaévet. Már-már azt hiszi, bekerülhet a menők közé, mikor elhívják buliba, de azzal nem számol, hogy családi rendezvény miatt ismét lecsúszik a nagymenővé válásról... vagy mégsem?

Greg még mindig ugyanaz az öntelt hólyag, mint eddig volt. És a vicc az egészben az, hogy ő talán az első olyan könyves karakter, aki pont ezért tűnik kreatívnak, és bénának egyszerre. Mindig kitalál valamit, aztán az mindig füstbe megy. Folyamatos küzdelmei a menővé válásért egyszerűen nevetségesek. Most, hogy Greg Rowley nélkül marad, nem csökken az önteltsége, hogy ő aztán mindenkinél jobb, felsőbbrendű stb.

Ami plusz adalék volt, hogy megismerhetjük a szélesebb családi kört, kiváltképpen a nagyit, aki csöppet sem annyira flúgos, mint azt Greg hiszi.

Látunk egy iskolai rendezvényt is, ami az angol változatban "Lock-in" (Bezárni) nevet kapta (nem tudom, a hivatalos magyar fordításban ez mi volt). Itt látszik először a csordaszellem a fiúk között, és Greg együtt küzd a túlélésért a többi fiúval. 

Egyébként a szokásos kinneys stílust kapjuk, a szokásos szereplőábrázolásokkal, úgyhogy erre nemigazán szeretnék több szót vesztegetni. Mindenki magához hűen viselkedik, bár kiből többet kiből kevesebbet látunk. Példának okáért Rodrick alig jut szerephez, és most Manny is eléggé a háttérbe szorul. Apukából is minimálisat látunk, míg az anyuka kicsit nagyobb hangsúlyt kap. Rowleyról főként múltbeli emlékeket kapunk, így kicsit ő is kiíródik a kötetből.

Összeségében nézve nem okozott csalódást. Még mindig szellemesek a rajzok és a képregények, Greg még mindig öntelt, a sorozat pedig halad a maga útján. A rideg valóság tehát az, hogy nem tudom elengedni még Jeff Kinney sorozatát, mert egyszerűen sodor magával, kikapcsol, és bebizonyítja, hogy Greg még mindig egy igazi ropi...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. június 1.

Vlogger vs. blogger - 3. forduló kezdéséről és büntetéseiről...

0 megjegyzés

Mint ígértem, mesélek egy keveset, micsoda "párbaj" zajlik jelenleg köztünk Ngievel... Ugyanis egymáshoz vagdosunk mindenféle ürügyekkel mindenféle könyveket... Vagyis lássuk, hogy sikerült a hölgyválasz-könyvezés...

Mivel csúnyán elbuktam a hónapban, ezért Ngie választhatott nekem két könyvet. Viszont neki is volt egy tartozása: a Hex Hall című Rachell Hawkins könyvből kellett volna blöff-értékelést csinálnia, mivel elbukta áprilist. Mivel a büntetést nem teljesítette, ezért az alábbiak alapján alakult a büntetése... vagyis hát a büntetés el nem végzése miatt is kapott egy büntetést.

Büntetése az, hogy a Hex Hallból készített blöff-értékelés elején egy kis monológot kell tartania. Miután ez megvolt, és blöff-értékelte is a könyvet, utána el is kell olvasnia nemes egyszerűséggel azért, mert ezt a kötetet választottam neki a hónapra olvasmány gyanánt.

Ngie nekem ugyebár két kötetet választott a listámról. Az első választása Jus Accardotól a Touch - Érintés című kötet lett, míg a második választása Leiner Laurától az Akkor szakítsunk című darab... 

Oh, és hogy melyik könyv lesz a büntetésem, és melyik az olvasmányom? Sokaktól hallottam olyant, hogy olvassak Érintés -t, mert hogy az mekkora jó. Lehet, hogy most fogok mindenkit elkeseríteni, de abból kell a blöff értékelést írnom a büntetésem gyanánt, míg az Akkor szakítsunk lesz a hónapom olvasmánya, amihez a feladat is kötődik.

És hogy ebben a hónapban mi lesz a feladatunk? Montázst kell csinálnunk az adott könyvhöz. Tehát egy olyan képet kell összehoznunk, mely a könyvvel kapcsolatos. Ha nem teljesen értitek, miről van szó, Ngie már csinált néhányat csak úgy, mikor a hónapban rájött az ihlet olvasás közben. Itt találhatjátok azt, amit például a Cinder című könyvhöz csinált illetve készített egyet Lakatos Levente Szigor című munkájához is.

Vigyázz, kész, oldalszámokra fel!!!
Folytatás...

2016. május 31.

Vlogger vs. Blogger - a 2. forduló zárása

0 megjegyzés

Túl vagyunk a Vlogger vs. blogger második fordulóján. Azt kell mondjam, állatira nem vagyok elégedett magammal...

Lássuk csak, mi történt a hónapban...

Úgy indultunk, mint múlt hónapban: Ngie beelőzött, hála a nagyobb plusz oldalszámnak, amit az előző hónapból hozott. Ez még nem volt akkora különbség, olyan 20-30 oldalnyival kapott többet azért, mert a múlt havi feladatot megcsinálta. Nem is pánikoltam, hiszen tudtam, ez behozható.

Aztán valahol elkezdtem lemaradni. Aki követte a blogot láthatta, hogy előfordult az is, hogy olvastam egy könyvet, és jópár napig nem is került fel róla bejegyzés dacára annak, hogy már elolvastam a darabot. Egyszerűen csak felnyomtam a listára, hogy olvastam, hozzáadtam az oldalszámot, és eltűntem. Ennek oka az, hogy ha az államvizsgatételek olvasását is oldalszámnak tekintenénk, simán viszem a kihívást ;)

Tehát az oldalszámok úgy alakultak nálam, hogy megkaptam a múlt hónapból Richelle Mead könyvének teljes oldalszámának a felét, mert megoldottam a kihívást, ami hozzá kötődött. Nem kaptam pontlevonást, mert elolvastam a kötetet (ami azért pozitív). Befejeztem az utolsó 56 oldalát Rejtő Jenő könyvének, ami átcsúszott erre a hónapra. Tehát 232 oldallal nyitottam a hónapot, aztán eltűnt az az idő, amit olvasásra fordíthattam volna, mert vagy programot csináltak nekem, vagy csak szimplán nem volt időm a kötelezettségek miatt...

Ngie ezt a káoszt használta ki, illetve a szabadságát arra, hogy úgy elhúzzon, hogy csak úgy füstöltek utána a könyvek oldalai... és összehozott egy több, mint 1000 oldalas vezetést. Valljuk be, mikor megláttam a számot, egy az egyben fel is adtam a hónap végén a küzdelmet, mert már csak vergődés lett volna belőle, meg kapkodás, aminek nem láttam értelmét, úgyhogy befejezettnek találva a hónapot inkább megírtam az elmaradt könyves bejegyzést, megcsináltam a feladatot a kiválasztott könyvhöz, és hagytam, hogy 1617 oldallal vállaljam a vereséget Ngie 2828 oldalával szembe...

A hónap margójára írható, hogy 6 könyvet sikerült elejétől a végéig elolvasnom, amiből sajnos a zöme meglehetősen rövidke volt (100 oldal alatti). Nincs más mentségem, csak hogy nemigazán volt időm az élet nevű tevékenység mellett az olvasásra. De tudjátok mit, éjféltől aztán újult lendülettel vágok neki a kihívásnak...


Ami bizonyos, hogy a kiválasztott könyvhöz tartozó feladatot Ngie teljesítettnek vette, úgyhogy Csepregi Tamás könyve után megkapom a jutalom oldalszámokat, vagyis a következő hónapot így nyitom: (262/2=) 131 oldal.
A májusi hónapból két kötetet fogok átvinni. James Dashner Tűzpróbájából olvastam 50 tömény oldalt (ennyivel fog júniusban kevesebbet érni, ha befejezem), illetve Deák Csaba - Sárkányvér című kötetét viszem még át, amiből 57 már olvasott oldal fog lejönni júniusban.

Ismét egy kemény hónap elé nézek, úgyhogy biztosra veszem, hogy nem lesz egyszerű dolgom, hisz az időhiány még mindig fennáll, viszont mindent meg fogok tenni, hogy eltűntessem a polcaimról az olvasatlanokat, és minél több oldalszámot szedjek össze, hogy Ngie elbukjon júniusba.

Szurkoljatok a bloggernek, hogy ne a vloggeré legyen a júniusi győzelem!




ui.: Arról, hogy ebben a hónapban milyen könyvet választottunk a másiknak, és mi lesz az ahhoz kötődő feladat, majd a későbbiekben...

Folytatás...

2016. május 30.

Vlogger vs. Blogger - a 2. feladat teljesítése

0 megjegyzés

Ebben a hónapban Ngie nekem Csepregi Tamás  Szintetikus álom című novveláskötetét választotta. 

A havi feladat az, hogy rímeljük meg a könyvet. Vagyis nem kell szabályos versnek lennie, de a könyvről szóljon... Erre teszek most kísérletet....


Szintetizáló szintetizátor

Szintetizáló szintetizátor,
E könyv néha oly botor,
Ki olvassa, az igen bátor.

Kilenc története átlagos,
Kicsit hétköznapi, kicsit varázslatos,
De mit vársz, ha sci-fi műfajos?

A helyszín az Agglomeráció,
Mely Pest-Budai régió,
S vállalathoz hasonlító.

Tőmondatokkal tagoltak a szövegek
Ezért néhol kissé megreked,
És néhány szereplő kissé bereked.

Külön szótárt szorongass olvasáskor
Mert néhány szó nem jön úgy magától.
És a kötet sem segít, hanem megorrol...

Pár sztoriban vannak kütyük, másutt nem,
Felfogni működésük néhol lehetetlen,
És ezért ezen részeket olvasni kellemetlen.

Különféle karakterrekkel találkozhat itten,
Gazdag, szegény, nosztalgiázó, vagy ippen...
Hacker, önimádó, ki azt hiszi, ő Isten!

Összességében tehát nem lett a kedvencem,
Mert Ngie választotta, ezért lenyeltem.
Hogy az oldalszámokat bezsebeljem.

Konklúzióm az alábbi, most igazán figyeljél:
Nem ugráltam másért, csak egy történetért!
Úgyhogy röviden a borító alatt erre készüljél!

Ngie, elfogadod teljesítésnek?
Folytatás...

2016. május 29.

Diana Wynne Jones - Varázslatos élet (A Chrestomanci-krónika 1.)

0 megjegyzés

Nem is olyan régen antikvárban jártam, Diana Wynne Jones könyvet láttam, és hát elhoztam. Diana Wynne Jones-tól korábban már olvastam A másik palota című munkáját, ami egyszerűen varázslatos volt, és tetszett. Ezért nem is haboztam sokat, amikor megláttam ezt a kötetet, hogy megvegyem e, avagy sem.

A Chrestomanci-krónika merőben más világot vázol fel. Főhősünk két árván maradt gyermek, akik elméletileg varázshatalmúak. Gwendolen az idősebb testvér, meglehetősen tehetséges és nagy ereje van. Cat, az öccse is valószínűleg rendelkezik varázshatalommal, de erről nem tudni túl sokat.

Elkerülnek a Chrestomanci birtokra, ahol elkezdik kitanítani őket Rogerrel és Júliával együtt, akik szintén varázstanuló gyerekek. Gwendolen azonban türelmetlen, és nem tetszik neki, hogy nem kerül kiemelkedő helyzetbe, ezért mindenféle csínyeket talál ki, hogy felbosszantsa a ház urát, Chrestomancit. Ezzel viszont csak magát bosszantja, hiszen a férfi nem mutat nagyobb érdeklődést Gwendolen képességei iránt. Már az egész ház mérges rá, mikor Gwendolen olyan büntetést kap, amely nemigazán hatja meg. Titka viszont, hogy miért nem érdekli a dolog különösebben, csak a történet végén derül ki...

Hol is kezdjem... Valahogy olvasás közben eszembe jutott, amikor anno a Harry Potter sorozattal ismerkedtem. A kötet egyszerű, követhető történetű, és meglehetősen kreatív. Gwendolen tökéletes példája a zavarodott gyermeknek, aki el van ájulva a képességeitől, amik miatt hercegkisasszonyos bánásmódban részesítették. Majd a különös fordulat után nem tudja feldolgozni, hogy ugyanúgy kezelik, mint a többieket. Cat, az öccse eleinte mellette van, de kezd elsodródni mellőle, ahogy az események folyama ömlik. Egyszerűen gyerek, ezért mint mindenki más, ő is szeret játszani. Ezzel kerül be Júlia és Roger köreibe, akik invitálják maguk közé. Eleinte nem mozdul Gwendolen mellől, de ahogy egyre jobban nem ért egyet nővérével, egyre közelebb kerül a testvérpárhoz.

Hogy mire is készül Gwendolen... Eleinte valóban azt lehet hinni, hogy egy hisztis csitri, akinek feltűnési viszketegsége van. Eleinte tényleg így is van, majd a cél elkezd átformálódni valami mássá. Talán Gwendolen tudatában sincs teljesen annak, hogy mit is csinál, hogy mire is készül...

Cat szintén érdekes jelenség. Nem tud sokat a varázserejéről, nem tudja, hogy a nővére miért éppen ezt a becenevet adta neki. A végén kiderül, erősebb, mint hitte, hiszen képes rá, hogy szembe szálljon nővérével...

Maga a varázsviláguk is elsőre hagyományosnak tűnik. Vannak boszorkányok, varázslók, viszont kiderül, hogy vannak a varázshatalmúak között is égbekiáltó különbségek. Vannak ritka varázslók, vannak kevésbé ritkák, és vannak, akik nagyon tehetségesek, de sosem fognak felérni a különleges képességű ritka varázslókhoz.

A kötet egyetlen nagy hibájának azt tudnám felróni, hogy nem látunk a varázsvilágból eleget. Azt lehet, hogy látjuk, hogy használják a mágiát, de azt nem, hogy hogyan működik. Látunk belőle egy kis szeletet, de még a tanítás folyamán sem látunk igazi mágiát. Ha nem volnának Gwendolen csínyei olyanok, amiket csak mágiával lehet kivitelezni, nem is lenne az elején túl sok varázslás. Nyilván a folytatásokban többet látni a világból, viszont ahhoz mérten, hogy ez nyitókötet, ez ide kevés. Meg lehetett volna oldani úgy, hogy az elején bekerül egy olyan varázsos tanóra, amelynek keretein belül felskicceli azt, mik vannak a varázsvilágban, hol vannak a határai, de ez nem történik meg.

Összességében nézve tetszett, visszaidézte nálam azokat az időket, mikor még sutyiban egy zseblámpával olvastam a Harry Pottert a takaró alatt. Varázslatos, néhol bájos, néhol zord, de ez így volt egyben. A stílusra nem lehet panasz, olyan igazi Diana Wynne Jones -os kötet lett.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. május 23.

Cassandra Clare, Maureen Johnson - A Dumort Hotel tündöklése (Bane Krónikák 5.)

0 megjegyzés

Úgy vettem észre, hogy mostanában kissé leálltam a Bane Krónikák olvasásával dacára annak, hogy a kiadó oldalára nem panaszkodhatok, a részek szépen sorban jöttek kifele.

Magnus Bane egy olyan karaktere a Végzet ereklyéi sorozatnak, akit nagyon megkedveltem anno. A Bane Krónikák valahogy elkezdi közelebb hozni a karakterét az olvasókhoz.

Azt hihetnénk, hogy az MI ideje lecsengett, miután a film változat megbukott. Valójában azonban készült belőle egy tv sorozat változat (még nem volt hozzá szerencsém), ahol új arcokat dobnak be. 

Azt kell mondjam, hogy a Bane Krónikák -ból pedig minél előbbre haladok, annál jobban tetszik. Ezúttal 1929 -be követjük Magnust, aki bárt nyit, és illegálisan méri az italt, mígnem tönkre nem teszik a bárját. Fülest kap egy démonidézésről, aminek nem ártana utána néznie... A történet 1929. októberében vesz különös fordulatot, mikor Magnus rájön, mi történik valójában.

Mivel még mindig alapvetően rövid történetekről van szó, bármi többet mondanék, már lelőném a poént. Tetszett ez a kis történet. Magnus a maga módján még mindig szellemes, laza, és hatalmas ereje ellenére csak szórakozásból fitoktatja hatalmát, illetve azért, hogy segítsen másokon. Ez most is megmutatkozik.

Újabb barátait ismerhetjük meg, illetve találkozhatunk a legidősebb boszorkánymesterrel, akinek még Magnusénál is nagyobb hatalma van. Egy vámpírlány is felbukkan a színen, aki figyelmeztetést hoz, de nem árulja el, hogy kitől vagy miért.

Összességében nézve szerintem felfelé ívelő tendenciát mutat a sorozat a szokásos stílusban, néhány árnyvadászos bénázással, Magnushoz kötődő poénokkal és lazasággal, varázslással, mondénokkal... Aki szereti Magnust, annak kötelező darab...


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 20.

Csepregi Tamás - Szintetikus álom

0 megjegyzés

Tudjátok, miért szeretem a magyar sci-fi világot? Mert roppant egyediek, egyedi módon átadott történetekkel, és a magyar sci-fi írók nem véletlenül elismertek.
Csepregi Tamás ezért a novelláskötetért Zsoldos Péter-díjat zsebelt be, ami nagy szó, és nagyon kitüntető.

Úgy gondoltuk Ngie-vel, hogy olvassuk el a másik számára választott havi könyvet. Vagyis amit ő választott nekem, és amit én neki, az közös olvasmányunk lesz, és közben osztjuk egymásnak a tapasztalatokat. Andi elég hamar kiszállt ebből a könyvből, nekem végig kellett ugye olvasni, ha nem szerettem volna büntető körrel kezdeni a következő hónapot.

A kötetben kilenc történet található, amikben az a közös, hogy mind a Pest-Buda Agglomeráció Rt. -hez kötődnek, és néhány szereplő több történetben is felbukkan. Pest-Buda utcáin járunk, egy cyberpunk világban. A technológiai fejlettség meglehetősen magas szinten mozog, némileg elegyítve különös lényeket (zombik, látók stb.) a normál hétköznapi emberek közé.

Kicsit bepillanthatunk az Agglomeráció Rt. falai közé, az egészen magas, vezetői pozició harcoktól egészen az alvilági berkekig, és a nyomornegyedekig, ahol az emberek egyik pillanatról a másikra élnek, és elkeseredésükben különös dolgokra képesek. Láthatunk megbundázott fogadásokat, áskálódó gazdagot, aki szegénnyé lesz, és olyant is, aki ki majdnem a saját maga által felbérelt ember keze által hal meg. Tanúi lehetünk árulásnak, businesseknek, védelmezők közbelépésének, hackermunkáknak stb. annyi eltéréssel, hogy kap egy sci-fi környezetet minden.

De tényleg minden! Néhol annyira aránytalan az egész, hogy a kötőszavak kivételével az adott mondatban nincs is olyan kifejezés/szó, ami nem valami kütyü/annak használatára vonatkozik. Ezzel nem lenne gond, de mivel később sem kerül kifejtésre, hogy ez vagy az micsoda, az ember nemes egyszerűséggel elveszik a technikában, és kapkodja a fejét, mi történik, de akkor sem jön rá. Olyan, mintha külön szótárral kellene olvasni bizonyos helyeken.  Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem olvasok annyi hard-sci-fit. Más oldalról szemlélve viszont inkább arra fognám, hogy ennél a könyvnél nemes egyszerűséggel elvárás, hogy valaki agyontömje az agyát sci-fi kötetekkel, mielőtt nekiáll. A kütyük, amik viszonylag többször kerülnek elő (pl. Podder) egy idő után már nem volt zavaró ez a jelenség, de amik csak egyszer-egyszer, azoknál problémát okozott. Az pedig, hogy egyedi szlenget is használnak, szintén nem segít. Érezzük, hogy a szó jelentése negatív töltetű, de nem tudjuk, mit jelent.

Az óriás című novellában kifejezetten élvezetes lett volna olvasni a hacker lány munkáját, de követhetetlen, hogy mit hova dug, hova megy, mit csinál? A tudományos nyelv mellől ilyenkor hiányzik a "konyha nyelv", hogy az egyszerű, kevésbé járatos sci-fi olvasó is felfogja, miről van szó. Mintha egy adott, belső körnek íródott volna valamennyi novella.

A sárkány röpte című novella ilyen téren igazi felüdülés volt a maga sablon, sallang történetével. Kevesebb technológiai említés, de mégis érthetőbb, hétköznapibb, megfoghatóbb.

Talán ez a technikai kifejtetlenség azért valósul meg, mert nem egységes történetről van szó, hanem egy világról, ahol egyes epizódokat látunk csupán, és ennyi. Nagyon sokszor hiányérzetem volt, vagy csak szimplán végiguntam a történeteket, mert nem volt csattanó. Nem éreztem minden történetet kerek egésznek. Nem tudni, hogy néz ki a világ, hogy épül fel, egyszerűen in medias res be van lógatva az olvasó valahova. Néhol pár szóval több magyarázat nem tett volna kárt a történetekben... Vagy például a novellák sorrendjének variálása. Az Analóg dallamok című novellát pont ezért tudnám kiemelni a sorból. A negyedik helyre van besorolva, viszont itt található a legtöbb magyarázat, hogy milyen világban járunk, mi történik stb. Ez talán az egyetlen olyan novella, amit ki tudnék emelni a sorból, mert ez volt az egyetlen, ami megmozgatott a kötet során.

A többi írás inkább olyan monoton, meg vannak írva, de nincs mögötte semmi extra. Hányszor láttunk már olyan sztorit, hogy valaki bajba kerül, aztán kiderül, hogy a tesó nagy hatalmú személy, és kihúzza a trutyiból? Vagy hogy egy gazdag fószer koldusbotra jut? Vagy hogy egy bajba jutott lányt hirtelen felkarolnak a punk, züllött spannok? Esetleg nem éppen hamvas életet élő egyén párjáról kiderül, hogy beépített zsaru?
Ilyen téren tucatsztorik, amiknek az élvezeti értékéből sokat von le a darabos fogalmazásmód is, a rengeteg tőmondatolás, ami a drámai helyzeteket sem teszi drámaivá. Nem üt akkorát, mint szeretne.

A novellák önmagukban tehát nem mindig érik el a kívánt hatást. Az utolsó novella ment valamennyit a helyzeten, hiszen elvarr néhány szálat, ami más novellákhoz kötődik. Ez így viszont meglehetősen kevés és sovány.

Összességében nézve a történetek nem izgalmasak, inkább sablonosak. A csattanók hiányoznak, a nyelvezetben néha túlzásba viszi az egyediséget, és nincs mögötte egy mankó, hogy ne vesszünk el. A közös hangulat nem teremtődik meg a novellák között, így egyedül a helyszín és a szereplők tartják egybe a kötetet.



GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 17.

Ben Mezrich - 21 Las Vegas ostroma

0 megjegyzés

Hol is kezdjem... nem is tudom. Talán ott, hogy ez a könyv azzal keltette fel a figyelmemet, hogy Las Vegast célozza meg. A borító szerint az olvasó igaz történetet tart a kezében, mely hat bostoni diákról szól, akik kifosztották Las Vegas kaszinóit.

A történet azonban korántsem ilyen egyszerű. MIT-s diákok egy csoportját egy volt tanár, Micky beszervezi egy blackjack csapatba. Kiképzi a tanulókat arra, hogyan számolják a lapokat blackjack játék esetén. Ebbe a körbe csatlakozik be Kevin Lewis is, akinek nem is megy rosszul a számolás, és a matek. Ezek mellett hamar megismertetik vele az egyedi, blackjacknél használt verbális és non-verbális jeleiket, illetve a rendszer részévé teszik.

A rendszerben vannak a figyelők, a gorillák és a nagymenők. Mindhárom típus más-más játékstílust, stratégiát képvisel, és a csapatmunka elengedhetetlen kelléke, hogy ezek összedolgozzanak. Mindenki megfigyelőként kezdi, aztán vagy továbblép, ha kiderül, hogy ügyesebb, vagy marad figyelő státuszban. Kevinnek sikerül kivívni a nagymenő szerepkörét.

A diákoknak ugyanakkor forgatókönyveket kell kidolgozni, folyamatosan figyelni társaikat, és vész esetén azonnal menekülésbe lendülni. De mint minden csapatban, ahol túl sokan vannak, felüti a fejét a viszály.

Miután sokáig jól megy a szekér, és egyre nagyobb összegekkel jönnek el a kaszinókból a magukat Robin Hoodnak tekintő csapattagok, annál inkább érzik, hogy Micky már csak egy "dinosszaurusz". Rövid úton tehát meg kell szabadulni tőle, viszont ez azzal jár, hogy a csapatnak eltűnnek a befektetői, akik a háttérből pénzelték őket, így tehát a saját tőkéjüket kell bedobni a buliba.

Valami azonban nem stimmel. 4-5 évvel a kezdés (1994) óta valami megváltozott. 1997-98 -ban újabb problémák ütik fel a fejüket, amik már sejtetni engedik: véget kell vetni a vegasi életmódnak. Képbe kerül az adóhatóság, egy sorozat kaszinóból való kitiltás, áruló bukkan fel valamelyik csapatban, újabb csapaton belüli viszályok generálódnak és még sorolhatnánk.

Számomra azért volt ez a könyv hihetetlen, mert nemcsak, hogy részletesen leírja, hogyan működnek a kártyaszámlálók, és a kaszinók világa, hanem végigvisz Amerika bizonyos részein. Szinte az olvasó is a csapat tagjává válik a kötet végére. Jelen vagyunk a szakításokkor, együtt aggódjuk végig hőseinkkel, hogy elkapják e őket, vagy megússzák e. Együtt izgulhatjuk végig azt is, hogy milyen lap jön elő legközelebb a pakliból, és hogy milyen kimenetele lesz a játszmának.

Egyszerűen annyira átjön ez a vegasi kaszinós hangulat, hogy az utolsó résznél szinte kiköpi az olvasót a történet, amikor lezárásnak bekerül Kevin egyik dolgozata.

Szereplők tekintetében persze minden típussal találkozhatunk, a hatalommániás diktátortól kezdve a félős melák srácig palettán mindenki megfordul. Micky, a tanár, akinek már neve van vegasban. Fisher, a nagypofájú bunkó. Kevin a csendes jó gyerek kettős élettel (és egyébként ő a főhősünk). Tay, a melák majrés óriás; Kianna, az elbűvölő leányzó, aki akkor foszt ki, mikor oda se nézel. Jill és Dylan, akik házasságukban ugyanúgy osztoznak, mint a blackjack iránti szeretetükben. Martinez, a zseni legenda, és csendes társ. Néha érthetetlen, hogy marad egyben a csapat, néha viszont nagyonis érthető: a játék hozza őket össze, a közös izgalmak, a kalandok, az extázis, a veszély és a közös titok.

Összességében nézve olvasmányos stílusban megírt kötet, ahol nagyon kell figyelni a lapjárásra. Látszik az utánajárás, és annak ellenére, hogy kártyajátékról van szó, nem lehet mellette unatkozni. A könyvből egyébként film is készült, melynek angol nyelvű előzetesét lentebb megnézhetitek. Még nem láttam, de azt hiszem, magamhoz veszek némi popcornt és meglesem, mit tud nyújtani képi formában...

A film előzetese (angol):

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. május 14.

Vlogger vs. Blogger - avagy a 2. fordulót tapossuk...

0 megjegyzés

Elkezdődött a második forduló Ngie -vel folytatott viaskodásunkban. Azt hiszem, a történelem kissé ismétli önmagát, ugyanis Vlogger Andi kissé elhúzott most a versenyben. A múlt héten volt egy valamivel több, mint 200 oldalas vezetése. Lássuk, hogy is néz ez ki számokban....

Andi a Facebook oldalára kitette, hogy jelenleg 861 oldalon áll, amihez ugye hozzájött a jutalom oldalszám a Percy Jackson után, illetve hozott át pár oldalt a múlt hónapról a be nem fejezett könyvek után.

Nálam ez a mérleg kissé alacsonyabb volt a hét elején. 553 oldallal nyitottam a hetet, és 753-ig sikerült felhoznom, amivel sajnos még mindig nem érem el az Andi által mutatott számot, de azért már mégsem 200 oldalas a lemaradás, hanem csupán 108.

Úgyhogy Andi, ezúton is üzenem... hogy még mindig fél a nyuszis mamuszom, mivel egyéb elfoglaltságaim miatt az olvasás az a tevékenység, ami kiesik a hónapban. Viszont, ha az államvizsgatételek is oldalszámnak számítanának, már vezetnék ;) Láttunk már csodát, talán még a hónap végéig valahogy behozhatom, és ismét lekörözhetem Andit. 
Folytatás...

2016. május 11.

A. A. Milne - Holnemvolt

0 megjegyzés

Alexander Milne neve egyre többször kerül elő a blogon, és ezidáig inkább csak a Micimackó kapcsán történt ez meg. Sőt, leggyakrabban annak kapcsán történik említés róla, ezért nem is ismerjük más meséit nagyon. 

Mikor először megláttam ezt a könyvet tőle, egyértelmű volt, hogy lecsapok rá, és nem csak azért, mert szeretem a minőségi meséket, hanem mert már némileg elfogulttá váltam Milne irányába, és érdekel, hogy mit tud még magából kihozni a Micimackó sikere mellett.

Például egy ilyen elbeszélősen, mesélősen, némileg humorosan aranyos könyvecskét, amit a gyerekek könnyen megérthetnek, a felnőttek pedig olvasás közben itt-ott elmosolyodhatnak a szereplők és a szituációk által kevert bájban.

A mese két uralkodóról szól, akik háborúba keverednek egymással, miután egyikük (Bódog király, Bikarbóna uralkodója) megszegi az egyezséget, és Vazul király (Valeriána uralkodója) reggeliző asztala fölött lebeg át többször is. Mivel ez illetlenség, háború kerekedik a két ország között.

Vazul király egyébként feleséget keres magának, és ki is választja erre Csincsilla grófnét, aki majd méltó anyaszerepbe bújhat, és Vazul lányának (Viola hercegnőnek) példát mutathat. Azonban a grófné ármánykodásra készül, az országból minden férfi a háborúban harcol, úgyhogy Viola hercegnőnek fel kell nőnie, és a sarkára kell állnia, hogy irányítsa az országot. Csincsilla grófnő persze nem marad rest, és ármánykodni kezd, mindent megtéve annak érdekébe, hogy megnehezítse Viola dolgát, aki váratlanul segítséget kap, és szerelemre talál...

Maga a mese igen aranyos, és könnyedén kitalálható, hogy mi lesz benne. Egyediségét inkább az adja, hogy az író többször kiszól a kötetből. Eljátszadozik azzal, mintha tényleg ő maga ülne ott minden kisgyerek ágya mellett, és úgy magyaráz a könyvön keresztül, hogy a felnőtteknek mókás legyen, a gyerekeknek pedig érdekes és izgalmas mese. A kiszólások között van néha mondatelharapás, hogy hát ezt mégsem kellene mondani, de... és egyszerűen meg-megszakad a szöveg. Ezzel is elérheti azt a hatást, hogy a gyerekek figyelme nem lankad, viszont egy találékony kiskölyöknek meghagyja, hogy befejezze a gondolatot... Ha nem megy neki, az sem gond, mert később úgyis mindent megmagyaráz.

Kisebb gyerekeknek tehát tökéletes felolvasásra esti mesének. Mint ilyen, szerintem remekül beválik (jómagam is sokszor aludtam el mellette, míg a végére értem), ugyanakkor a felnőttek is elszórakozhatnak rajta, hisz az író valamennyire nekik is beszél.

Összességében nézve Milne nem hazudtolta meg magát, egyszerű történet, ármánykodással, egy humoros háborúskodással, néhány abszurd szituációval, hercegnőkkel és hercegekkel, királyokkal és királynékkal. Már csak egy sárkány kellett volna, és kb. minden meseelem benne lenne.

GR-ezők szerint:

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger