Annyira jó, hogy a könyvek világa olyan, mint az emberek maguk: több műfajban léteznek.
Régóta tartom, hogy mindenki szeret olvasni, csak néhányan még nem találták meg azt a műfajt, ami passzol hozzájuk és elfáradtak a kísérletezésben.
Nem szabad lemondani az olvasás élményéről. Meg kell kóstolni a különböző műfajokat, hogy az ember rájöjjön, mit szeret igazán.
Általános iskolában például az ifjúsági és a klasszikus irodalom nálam fekete listás volt. Imádtam viszont a meséket, a fantasyt és a sci-fit. Ezt annak tudom be, hogy a sci-fi szeretete a véremben csörgedezett, és nagymamámnál a polcon 50% sci-fi uralkodott.
Aztán elkezdtem belekóstolni azokba a klasszikusokba, amiket nem az iskolában erőltettek rám (pl. Charlotte Bronte - Jane Eyre) és rájöttem, melyik klasszikus vonal tetszik. A finomkodó világok, ahol van egy óvatos kapcsolat. Ezért nem esett nehezemre elolvasni Tracy Chevalier - Leány gyöngy fülbevalóval című könyvét sem. Egyszerű történetek, többnyire happy end végződéssel, amik megfognak a finom, lágy vonásaikkal. Egy olyan romantikus történetet írnak le, ahol a férfi nagy tisztelettel bánik a nővel. Talán azért az ilyesfajta klasszikusok tetszenek, mert mai modern világunkból kihalt az ilyesfajta romantika, mindenki csak rohan. Már nem akarjuk egymást megismerni, vagy úgy ismerkedünk, hogy nem is találkozunk jóideig a másikkal. Itt viszont a bálok, a személyes kontaktus mindig fontos, a szavaknak a tetteknek súlya van! A kor elvárásai is mások a nők irányába - ezekkel nem mindig értek egyet -, de vannak a korban lázadó nők.
Szóval olvassunk klasszikusokat is, mert azok között is van különbség.
Visszatérve a fantasy műfajára... Sokszor egy lapon kezelik a sci-fivel, pedig nem kellene. A fantasy teljesen más. Azt a varázslat szövi át, a misztikum és teljesen képes kiszakítani az embert a valóságból és olyan problémákat tár az olvasó elé, amivel ő a hétköznapokban nem valószínű, hogy fog találkozni... Egy elszabadult troll, vagy egy megvadult unikornis nem hiszem, hogy valaha is késleltetni fogja mondjuk egy metró elindulását... Ugyanakkor az ember eljátszik a gondolattal, hogy milyen szupererőt szeretne, vagy milyen lehet varázslóiskolában tanulni. Szerintem sokkal többet ad hozzá a fantáziához, a képzelőerőhöz, mint bármely más műfaj. Az igazi álmodozó személyiségek műfaja ez, akik sosem akarnak teljesen a valóság részei lenni, vagy csak sose akarnak felnőni.
Szóval olvassunk fantasyket, mert klasszak és mágikusak.
Nem akarom én leszólni a sci-fiket attól, hogy csöpög belőlük a gépolaj... No nem mindegyikből, mert múltkor láttam egyet, amiből egy kábel lógott ki valami holo panelból... A sci-fi műfajának is megvan a maga varázsa. Olyan problémákat vet fel, amikről a jelenben azt hisszük, hogy lehetetlen megcsinálni (pl. eleinte a repülés, vagy a tenger alatt "hajókázni"). Aztán mindig jön valaki, aki megvalósítja a lehetetlent. Olyan műfaj, ami iránymutatást ad, mit kell még megvalósítani, vagy mi nincs még megvalósítva a jelenben. Aztán 10-20-50-100 év múlva a jelenkor könyvei már csak a történelem részét képzik majd.
"Látod, kisunokám, akkoriban íródott, mikor ilyen még nem volt. Ekkor még csak álmodtunk róla, hogy egyszer egy robot felporszívóz majd helyettünk vagy levágja a füvet a kertben..."
Azóta eljutottunk a holdig, pedig ezt se gondolták volna a korábbi sci-fi írók.
Szóval, olvassunk sci-fit, mert a sci-fi írók tulajdonképpen olyan jósok, akiknek kristálygömb helyett tolljuk van és tudósok számára kihívást jelentő elképzeléseik. Előbb-utóbb minden megvalósul - már a teleportálást is próbálgatják, meg azt, hogyan töltsenek fel emberi elméket számítógépekbe, hogy elérjük az örök életet... Hát nem ijesztő...?
Olyan műfaj, amit még szívesen olvasok az utópia és a disztópia. Ezeket azért hozom együtt, mert sokan keverik a két fogalmat, és egyébként is van közük egymáshoz. A disztópia az egy negatív utópia. Egyébként mindkettő műfaj valami jövőképet vetít előre. Olyan társadalmi helyzeteket ábrázol, melyek merőben másak, mint jelenkorunk hiszen a bemutatott rendszerek látszólag tökéletesek. Aztán persze van olyan, hogy valami elromlik benne, vagy nagyon félresiklik és máris egy disztópiában találjuk magunkat.
Azért szeretem ezeket a műfajokat, mert megmutatják, hogy lehetne annyival másként csinálni... Nem véletlenül volt működőképes például egy ősközösségi társadalom. Ott az ember nyugodt volt, nem kellett rettegnie, szorongnia. Ha lebabázott egy nő, a közösség felnevelte az utódot, és nem kellett attól rettegnie, hogy holnap után már nem lesz mit ennie. Megvoltak az értékek (munka), a tisztesség, a becsület, a tenniakarás. Manapság már inkább félrenéz az ember, ha valami olyant lát, ami neki nem tetszik és nem merünk belefolyni például egy olyan helyzetbe, ahol valaki segítségre szorul. Szóval valahol az ősközösségi társadalom nem volt hülyeség, az ember maradhatott volna falkalény, nem pedig ilyen "magányos farkas" jellegű akármi, mint manapság. Semmi felelősséget nem akar vállalni, neki legyen jó, a többiek kit érdekelnek...
Azért szeretem ezeket a műfajokat, mert megmutatják, hogy lehetne annyival másként csinálni... Nem véletlenül volt működőképes például egy ősközösségi társadalom. Ott az ember nyugodt volt, nem kellett rettegnie, szorongnia. Ha lebabázott egy nő, a közösség felnevelte az utódot, és nem kellett attól rettegnie, hogy holnap után már nem lesz mit ennie. Megvoltak az értékek (munka), a tisztesség, a becsület, a tenniakarás. Manapság már inkább félrenéz az ember, ha valami olyant lát, ami neki nem tetszik és nem merünk belefolyni például egy olyan helyzetbe, ahol valaki segítségre szorul. Szóval valahol az ősközösségi társadalom nem volt hülyeség, az ember maradhatott volna falkalény, nem pedig ilyen "magányos farkas" jellegű akármi, mint manapság. Semmi felelősséget nem akar vállalni, neki legyen jó, a többiek kit érdekelnek...
Szóval, olvassunk utópiát és disztópiát, és merítsünk ihletet, mi romolhat el egy társadalomban és tegyük jobbá a világunkat és a környezetünket. Legyünk lázadók és segítsünk azokon, akik rászorulnak. Nem kell hozzá világot megváltani, néha egy kedves mosoly is elég. Vagy az, ha egy hölgyike után futsz a boltból egy csokival, ami kicsúszott a kosarából :) - és ezzel közvetve is boldogságot szerzel egy gyerkőcnek, akinek szánták.
Ritkábban ugyan, de elcsábulok a krimik irányába is. Igen élvezem a főhőssel való nyomozást. Egy jó krimi meg tudja ám mozgatni az agyat. Vajon a komornyik a gyilkos? Imádom azokat a krimiket, amiknek a története olyan, mint a puzzle. Apró nyomok vannak benne elrejtve, és azokat összerakva szépen kirajzolódik a gyilkos. Imádom, mikor a szerző ügyesen visz félre, és utána a homlokomra csaphatok, hogy "és tényleg!!!". Amikor becsempész valami hamis nyomot, ami nagyon hiteles és a darabkákat összerakva kijön, hogy az bizony oda nem passzol.
Szóval, olvassunk krimiket, derítsünk fel gyilkosságokat, rablásokat, bűntetteket, mint egy igazi nyomozó vagy rendőr.
Valamiért nem bírtam felnőni, és még mindig szeretem az ifjúsági irodalmat. Ezen belül is persze a fantasy a fő csapásom, de nem kell elrugaszkodás, hogy élvezzem őket (lásd: Arthur Slade - Törzsek). Igaz, valamiért mostanában a lányos könyvek a rinyálások és a meg nem értettségi hisztik miatt nem annyira nyernek meg maguknak, de ez régen is így volt.
Szóval, olvassunk ifjúsági könyveket, hogy némileg átérezzük a folyamatosan változó ifjúság problémáit, a mai kor gyermekeinek gondjait, amit a generációs szakadék miatt nem biztos, hogy értünk...
Összegezve: keresd a műfajt, ízleld a műfajt, ha nem tetszik, lépj tovább, ha tetszik, engedd, hogy beszippantson... Keresd a saját műfajod, élvezd a fejben tévézést. Kevésbé roncsolja a szemet, mint az igazi tévé, és több fantáziát és élményt ad.
Akik még témáznak:
