Témázunk, avagy ilyen az én (mű)fajom

 Annyira jó, hogy a könyvek világa olyan, mint az emberek maguk: több műfajban léteznek. 
Régóta tartom, hogy mindenki szeret olvasni, csak néhányan még nem találták meg azt a műfajt, ami passzol hozzájuk és elfáradtak a kísérletezésben. 

Nem szabad lemondani az olvasás élményéről. Meg kell kóstolni a különböző műfajokat, hogy az ember rájöjjön, mit szeret igazán. 

Általános iskolában például az ifjúsági és a klasszikus irodalom nálam fekete listás volt. Imádtam viszont a meséket, a fantasyt és a sci-fit. Ezt annak tudom be, hogy a sci-fi szeretete a véremben csörgedezett, és nagymamámnál a polcon 50% sci-fi uralkodott.

Aztán elkezdtem belekóstolni azokba a klasszikusokba, amiket nem az iskolában erőltettek rám (pl. Charlotte Bronte - Jane Eyre) és rájöttem, melyik klasszikus vonal tetszik. A finomkodó világok, ahol van egy óvatos kapcsolat. Ezért nem esett nehezemre elolvasni Tracy Chevalier - Leány gyöngy fülbevalóval című könyvét sem. Egyszerű történetek, többnyire happy end végződéssel, amik megfognak a finom, lágy vonásaikkal. Egy olyan romantikus történetet írnak le, ahol a férfi nagy tisztelettel bánik a nővel. Talán azért az ilyesfajta klasszikusok tetszenek, mert mai modern világunkból kihalt az ilyesfajta romantika, mindenki csak rohan. Már nem akarjuk egymást megismerni, vagy úgy ismerkedünk, hogy nem is találkozunk jóideig a másikkal. Itt viszont a bálok, a személyes kontaktus mindig fontos, a szavaknak a tetteknek súlya van! A kor elvárásai is mások a nők irányába - ezekkel nem mindig értek egyet -, de vannak a korban lázadó nők. 
 Szóval olvassunk klasszikusokat is, mert azok között is van különbség. 

Visszatérve a fantasy műfajára... Sokszor egy lapon kezelik a sci-fivel, pedig nem kellene. A fantasy teljesen más. Azt a varázslat szövi át, a misztikum és teljesen képes kiszakítani az embert a valóságból és olyan problémákat tár az olvasó elé, amivel ő a hétköznapokban nem valószínű, hogy fog találkozni... Egy elszabadult troll, vagy egy megvadult unikornis nem hiszem, hogy valaha is késleltetni fogja mondjuk egy metró elindulását... Ugyanakkor az ember eljátszik a gondolattal, hogy milyen szupererőt szeretne, vagy milyen lehet varázslóiskolában tanulni. Szerintem sokkal többet ad hozzá a fantáziához, a képzelőerőhöz, mint bármely más műfaj. Az igazi álmodozó személyiségek műfaja ez, akik sosem akarnak teljesen a valóság részei lenni, vagy csak sose akarnak felnőni.
Szóval olvassunk fantasyket, mert klasszak és mágikusak.

Nem akarom én leszólni a sci-fiket attól, hogy csöpög belőlük a gépolaj... No nem mindegyikből, mert múltkor láttam egyet, amiből egy kábel lógott ki valami holo panelból... A sci-fi műfajának is megvan a maga varázsa. Olyan problémákat vet fel, amikről a jelenben azt hisszük, hogy lehetetlen megcsinálni (pl. eleinte a repülés, vagy a tenger alatt "hajókázni"). Aztán mindig jön valaki, aki megvalósítja a lehetetlent. Olyan műfaj, ami iránymutatást ad, mit kell még megvalósítani, vagy mi nincs még megvalósítva a jelenben. Aztán 10-20-50-100 év múlva a jelenkor könyvei már csak a történelem részét képzik majd.
"Látod, kisunokám, akkoriban íródott, mikor ilyen még nem volt. Ekkor még csak álmodtunk róla, hogy egyszer egy robot felporszívóz majd helyettünk vagy levágja a füvet a kertben..."
Azóta eljutottunk a holdig, pedig ezt se gondolták volna a korábbi sci-fi írók. 
Szóval, olvassunk sci-fit, mert a sci-fi írók tulajdonképpen olyan jósok, akiknek kristálygömb helyett tolljuk van és tudósok számára kihívást jelentő elképzeléseik. Előbb-utóbb minden megvalósul - már a teleportálást is próbálgatják, meg azt, hogyan töltsenek fel emberi elméket számítógépekbe, hogy elérjük az örök életet... Hát nem ijesztő...?

Olyan műfaj, amit még szívesen olvasok az utópia és a disztópia. Ezeket azért hozom együtt, mert sokan keverik a két fogalmat, és egyébként is van közük egymáshoz. A disztópia az egy negatív utópia. Egyébként mindkettő műfaj valami jövőképet vetít előre. Olyan társadalmi helyzeteket ábrázol, melyek merőben másak, mint jelenkorunk hiszen a bemutatott rendszerek látszólag tökéletesek. Aztán persze van olyan, hogy valami elromlik benne, vagy nagyon félresiklik és máris egy disztópiában találjuk magunkat.
Azért szeretem ezeket a műfajokat, mert megmutatják, hogy lehetne annyival másként csinálni... Nem véletlenül volt működőképes például egy ősközösségi társadalom. Ott az ember nyugodt volt, nem kellett rettegnie, szorongnia. Ha lebabázott egy nő, a közösség felnevelte az utódot, és nem kellett attól rettegnie, hogy holnap után már nem lesz mit ennie. Megvoltak az értékek (munka), a tisztesség, a becsület, a tenniakarás. Manapság már inkább félrenéz az ember, ha valami olyant lát, ami neki nem tetszik és nem merünk belefolyni például egy olyan helyzetbe, ahol valaki segítségre szorul. Szóval valahol az ősközösségi társadalom nem volt hülyeség, az ember maradhatott volna falkalény, nem pedig ilyen "magányos farkas" jellegű akármi, mint manapság. Semmi felelősséget nem akar vállalni, neki legyen jó, a többiek kit érdekelnek... 
Szóval, olvassunk utópiát és disztópiát, és merítsünk ihletet, mi romolhat el egy társadalomban és tegyük jobbá a világunkat és a környezetünket. Legyünk lázadók és segítsünk azokon, akik rászorulnak. Nem kell hozzá világot megváltani, néha egy kedves mosoly is elég. Vagy az, ha egy hölgyike után futsz a boltból egy csokival, ami kicsúszott a kosarából :)  - és ezzel közvetve is boldogságot szerzel egy gyerkőcnek, akinek szánták.

Ritkábban ugyan, de elcsábulok a krimik irányába is. Igen élvezem a főhőssel való nyomozást. Egy jó krimi meg tudja ám mozgatni az agyat. Vajon a komornyik a gyilkos? Imádom azokat a krimiket, amiknek a története olyan, mint a puzzle. Apró nyomok vannak benne elrejtve, és azokat összerakva szépen kirajzolódik a gyilkos. Imádom, mikor a szerző ügyesen visz félre, és utána a homlokomra csaphatok, hogy "és tényleg!!!". Amikor becsempész valami hamis nyomot, ami nagyon hiteles és a darabkákat összerakva kijön, hogy az bizony oda nem passzol. 
Szóval, olvassunk krimiket, derítsünk fel gyilkosságokat, rablásokat, bűntetteket, mint egy igazi nyomozó vagy rendőr.

Valamiért nem bírtam felnőni, és még mindig szeretem az ifjúsági irodalmat. Ezen belül is persze a fantasy a fő csapásom, de nem kell elrugaszkodás, hogy élvezzem őket (lásd: Arthur Slade - Törzsek). Igaz, valamiért mostanában a lányos könyvek a rinyálások és a meg nem értettségi hisztik miatt nem annyira nyernek meg maguknak, de ez régen is így volt.
Szóval, olvassunk ifjúsági könyveket, hogy némileg átérezzük a folyamatosan változó ifjúság problémáit, a mai kor gyermekeinek gondjait, amit a generációs szakadék miatt nem biztos, hogy értünk... 

Összegezve: keresd a műfajt, ízleld a műfajt, ha nem tetszik, lépj tovább, ha tetszik, engedd, hogy beszippantson... Keresd a saját műfajod, élvezd a fejben tévézést. Kevésbé roncsolja a szemet, mint az igazi tévé, és több fantáziát és élményt ad.

Akik még témáznak:

4

Anne Cathrine Bomann - Agathe

Egy kolléganőm mesélte, hogy ezt a könyvet olvassa éppen és hogy kissé se-füle-se-farka érzése van ezzel kapcsolatosan. Aztán más könyvet keresve eljutottam az antikváriumba és ez a kötet ott csücsült az egyik polcon, hát beszereztem (próba cseresznye alapon).

 Fülszöveg:

Franciaország, 1940-es évek. Egy idősödő pszichoterapeuta türelmetlenül számolja a nyugdíjig hátralévő terápiás üléseket, és rezignáltan hallgatja a díványra fekvő unatkozó háziasszonyok apró-cseprő problémáit, miközben madárkarikatúrákat készít róluk. Már abban sem biztos, jó szakember volt-e valaha is, tudott-e segíteni bárkin.
Egy nap megjelenik nála Agathe, egy fiatal német nő, aki nem talál örömöt az életben, nem akar mást, csak eltűnni az emberek szeme elől... A doktor minden tiltakozása ellenére felvéteti magát a páciensek közé, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a terapeuta maga is kénytelen szembenézni az intimitástól és a haláltól való félelmével.
Eleinte nem tudtam, mit gondoljak a könyvről. Aztán elkezd a pszichológus rajzolni, érdekes kérdéseket felvetni. Egy idő után Agathe is vissza-visszakérdez és az olvasó elgondolkodik.

Nincs nagy története a kötetnek és nem is hiányzik belőle. Egyszerűen egy férfi azt akarja, hogy meghallgassa valaki. Hogy kiadhassa magából a félelmeit.

Sokan vagyunk ezzel így, hogy amikor már késő akkor jövünk rá, mennyi minden kimaradt az életünkből, mennyi mindent nem tapasztaltunk meg. Akkor már feleslegesen búsulunk rajta, hiszen már vagy nem tehetjük meg, vagy ha meg is tehetnénk, már nem akarjuk. Félünk tőle, mi lesz, ha megtesszük. 

 Ebbe a hibába esik bele a terapeuta is. Vágyakozik valamire, de mégsem meri megtenni a következő lépést. Valahogy akarja, mégsem találja helyesnek megszerezni azt a valamit, ami kimaradt az életéből, a világából. 

Egy igen fontos társadalmi hiányosságra hívja fel a figyelmet a történet. Egyszerűen az emberek már nem akarják meghallgatni egymást, nem érdekli őket a másik mondanivalója. Az érdekli, hogy hagyják már abba, járjon már le az idő, miközben elsiklik mellettük az élet és nem is ismernek meg más embereket igazán. Elvesznek a saját kis világukban és észre se veszik, mennyi mindent elbuknak eközben. Amikor meg már késő, akkor már csak keseregnek, hogy vajon miért nem elégedettek az életükkel.

 Kissé ódzkodtam ettől a könyvtől annak hallatán, hogy amolyan se-füle-se-farka, de végülis nem bántam meg. Maga a filozofálgatása nagyon tetszett és bennem is elindította a vezérhangyát, hogy nem szabad olyan életet élnem, amiben nem találom meg a boldogságot. Ez az egyetlen, amire törekedni kell: a minőségi, boldog élet, hogy a végén ne érezzem úgy, hogy rosszul döntöttem, vagy valami kimaradt.

A lezárás, az utolsó fejezet miatt egy pont minuszt kapott nálam. Semmilyen lezárást kapunk, amitől a történet nem válik kerekké, csak olyanná, mintha lenne még ott mondanivaló, de elfogyott volna az íráshoz használt tinta.

Összességében nézve egy, az élet élésére való figyelemfelhívás. Tanulságos beszélgetések és sorsok. A végén maradt némi hiányérzetem, de amíg velem volt a terapeuta, addig mozgatta bennem a gondolatokat, hogy vajon azon az úton járok, hogy az életem szép és boldog legyen? Hogy olyan legyen, amilyennek szeretném...? Gondolatébresztő olvasmány...

 

GR-ezők szerint:

0

2020 július

Márciusban összesen:
- Befejezett könyv: 7
- Teljesített kihívás:4
- Összes teljesített kihívás: 15/15
- Oldalszám: 1418
- 2020 összes oldala: 7580


A hónapban az alábbi feladatok teljesültek:

7. feladat, avagy egy könyv, ami két éve a polcomon van.

Amivel teljesítettem: Benina - Milan könyve (Bíborhajú 4.) 

A 3. kötet után nem mertem igazán nekilátni a sorozat folytatásának, mert annyi logikai bukfenc volt benne és hát keserű szájízt hagyott. Azért adtam még egy esélyt a sorozatnak... 

_____

2. feladat, avagy 5 fantasy műfajba tartozó kötet.
Amikkel teljesítettem:

  • John Bellairs - A végzet órája
    Egy ifjúsági regény, amelyben varázslók varázsolnak, egy gonosz óra meg az őrületbe kergeti a ház lakóját, ahol kattog. Egy kisfiú beilleszkedési törekvéseiről az új iskolájában, amelyet mágiával próbál megoldani. A film változat izgalmasabb.
  • Sandra Regnier - A sötét jóslat (Sárkányok gyermeke 2.)
    Egy jónak induló sorozat, idegesítő főhősnővel, sok mágiával, misztikummal, elfekkel és sárkányokkal. Egy sötét jóslattal, amely szerint egy lány hozza el az elfek vagy a sárkányok diadalát.
  • Sandra Regnier - A sárkányok titka (Sárkányok gyermeke 3.)
    Amelyben kiderül, mi is a sárkányok titka, főhősnőnk sokat nyavalyog, az olvasó meg igyekszik átpörgetni a lapokat, hátha történik valami. A végén az elfek és a sárkányok összecsapnak, a kérdés az: ki felé billen a mérleg, ki lesz a győztes...
  • C. Clare, S. R. Brennan, M. Johnson - A New Yorki-i Intézet csatája (Bane Krónikák 9)
    Megismerhetjük Valentinet és csapatát, a Kört. Jocelyn pedig úgy dönt, nem ilyen sorsot szán a lányának...
  • Cassandra Clare - Igaz szerelem (és egy első randi) (Bane Krónikák 10.)
    Alec és Magnus első randevúja, mely először érdekesen indul, aztán olyan mederbe kerül, ahol Magnus elgondolkozik, talán mégis lehetséges a közös jövője egy árnyvadásszal.

1. feladat, avagy 3 könyv ugyanattól a szerzőtől.
Amikkel teljesítettem: Neil Gaiman könyvek.
  • Amerikai istenek - a szerző talán legnépszerűbb műve, díjazott, tv sorozatot csináltak belőle stb.
  • Köztesvilág 1-2:  Egy trilógia első két kötete. Ifjúsági sorozat, melyet társszerzővel írt és egy sci-fivel kevert fantasy világba kalauzol (vagy egy fantasyvel kevert sci-fi világba?)
5. feladat, avagy 1 db szépirodalomba tartozó könyv:
  • Jane Austen - Büszkeség és balítélet
    Kilépve a komfort zónámból elolvastam és be kell valljam meglepetésemre élveztem is a kötetet...
 És ezzel a hónappal lezárhatom az első 35 kötetes listát, hisz az első 15 feladat teljesítésre került.

Ezért a következő hónaptól szakítok azzal a hagyományommal, hogy a hónap utolsó hetén posztolok. Ezentúl ha egy feladat teljesül, máris felkerül a poszt a szóban forgó könyvekről.

Addig is mindenkinek jó olvasást, és találkozzunk a következő hónapban is.
0

Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Egyszer, még egyetemista koromban a szobatársamnál, Nikinél láttam ezt a könyvet. Azt mesélte, minden évben legalább egyszer elolvassa, mert nagyon jó. Aztán elkezdtük kielemezni Austent, és rájöttem, azért viszolygok tőle, mert nem tetszett az Értelem és Érzelem.
Elmentem államvizsgázni, és amikor visszaértem, egy kötet feküdt az asztalomon azzal, hogy adjak neki egy esélyt és reméli én is annyira meg fogom szeretni a kötetet, mint ő.

Manchesterben elmentünk a kastélyba, ahol az 1996 -os film is játszódik. Még a filmet nem láttam, de legalább ehónapban végére értem a könyvnek.

Fülszöveg (spoileres):
Szerelmek ​és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett.
Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét.
Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit…
Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.
Azt kell mondjam, a modern ember tévét néz és olyan műsorok érdeklik, mint a Való Világ és a Big Brother. Jane Austen ugyanezt az élményt nyújtja regényében az olvasónak és a korabeli embereknek. Annyi, hogy itt kastélyokba vannak zárva az emberek, akiknek végigkövethetjük mindennapjait, szerelmi életüket, botrányaikat és humoros megmozdulásaikat.

 Itt ugyanúgy a lét a tét, illetve a minél jobb házasság megszerzésével a pénzesedés, gazdagodás. Néha belefér egy-két intrika, furkálódás. A szülők szeretnék elrendezni a házasságokat, de persze a szívnek nem lehet parancsolni.

Bennetéknek 5 lánya is van, és valamennyi kalandjait nyomon követhetjük. Persze az olvasó már tudja, hogy Lizzie élete lesz az, amit érdemes követni, hiszen ott lép be a romantikus irodalom legnagyobb szívtiprója: Mr. Darcy.

Meg kell valljam, ezt a Darcy rajongást eléggé eltúlzottnak találom. Hősünk ugyanis alig jelenik meg a színen. Főhősnőnk egyetlen levél után úgy belezúg, mint vak ló a szakadékba. Ráadásul a büszkesége miatt meghoz egy sor rossz döntést is.

A kedvenc karakterem Mr. Bennet volt, aki szellemes (mai szóval élve: laza) megszólalásaival és bölcs gondolataival azonnal belopta magát a szívembe. Kár, hogy ritkán találkozunk vele, mert felesége elviszi tőle a rivaldafényt. Mrs. Bennet ritka kiállhatatlan némber. Jó házba akarja házasítani a lányait, verseng a többi anyukával és mindig az övé az utolsó szó.
A lányok között is vegyes a felhozatal. Jane kissé visszahúzódóbb, Elizabeth büszke és eszes, Lydia a kissé butácska naiv karakter.

Igazándiból minden lány megtalálhatja azt a testvérek között, akinek a személyisége a legközelebb áll hozzájuk, így minden olvasó némileg szerepet kap a történetben.

A humora, a tanulságai miatt valóban megtetszett a könyv. Amiért mégsem kap nálam maximális pontozást, az a Mr. Darcyt övező rajongás, illetve az a néhány unalmasra sikerült szakasz, amikor csak tengődünk a lapok között, mert érdemben semmi nem történik. Nem szeretem az ilyen csöpögős sztorikat, és ezek a megmondó, kotnyeles karakterek... Ezek néha olyanok voltak nekem, mintha citromot kellett volna nyalogatnom olvasás közben...

Összességében nézve meglepődtem, mert jobban tetszett, mint vártam. Továbbá mindenképpen olvasnom kellett volna, hisz a polcomon olyan könyvek figyelnek, mint a "Vakáció Mr. Darcyval" vagy a "Büszkeség és balítélet, meg a zombik" című könyvek. A régies nyelvezet ellenére is érthető a mondanivalója. Mr. Bennet pedig olyan bölcsességek kimondója, amelyek mai világunkban is igen figyelemreméltóak. Sosem hittem, hogy ilyent mondok, de olvasásra ajánlom.

A 2005-ös változat trailere:

 

GR-ezők szerint:
0

Neil Gaiman, Michael és Mallory Reaves- Ezüst álom (Köztesvilág 2.)

Folytassuk a bejegyzések sorát a sorozat második kötetével. Ezúttal Joey már több éve egy csapat tagja, melynek többé-kevésbé ő a vezetője az első kötetbeli mentőakciója után. Meglehetősen adnak társai a szavára. 

Kapnak egy küldetést: információt kell szerezniük a Binárisoktól. Az akció nemcsak, hogy balul sül el, de még egy kívülállót is sikerül véletlenül magukkal vinniük vissza a Köztesvilágba.

Innentől fogva felfordul az élet, hiszen Acacia Jones csak úgy megjelenik a Bázison. Ő nem Joey vagy valamelyik verziója, így nem illik oda. Az Öreg (Joe, a vezető) valamiért mégis bízik benne, és minden jogosultságot megad neki. Vajon ki ez a lány és mit keres a Bázison?

Az Öregnek nem tetszik, hogy elpuskázták a küldetést, hát visszaküldik a csapatot, hogy elvégezzék a feladatukat. Illetve kapnak még egyet: be kell hozniuk egy újabb világjárót.

Miután egyszerre több világjárót is begyűjtenek (több csapat), és a Bázisra visznek, kezdetét veszi egy különös terepgyakorlat. Ennek során többen megsérülnek egy balesetben, de persze egy halálos kimenetelért megint Joey kerül a negatív középpontba társai körében. 

Valahogy semmi sem stimmel. Acacia eltűnik, ahogy ugranak a hajóval. Nyomozni kezdenek a haláleset ügyében. Joey rájön, hogy áruló van Köztesvilágban, ráadásul nem is egy, hanem legalább kettő. De vajon ki(k) ők, és mit akar(nak)?

A szokott gördülékeny stílus mellett rengeteg akció, nyomozás, és fordulat fogadja ismételten az olvasót. Ifjúsági regénynek kíváló. Előkerül a térjárás mellett az időutazás, és ahogy az első kötetben megismerhettük a HEX-et, úgy most a technológia, a Binárisok világába és lényeibe nyerhetünk betekintést. Nekik más eszköztár áll rendelkezésükre a harcokban, ami merőben új megoldásokat kíván Joey és verziói részéről. 

Joey egyébként több dologra is rájön a HEX-szel és a Binárisokkal kapcsolatosan. Nem is különböznek ők annyira, mint eleinte hitték...

Összességében nézve ez egy rendhagyó sorozat, hiszen az első részben a varázsvilágot, lényeit, szabályait ismerhettük meg, a másodikban ugyanez történik a technológiai (sci-fi) elemekkel. A színvonal nem ingadozik, azonos szinten van a nyitókötettel. Gyorsan lehet haladni vele, és valóban szórakoztató. Folyamatosan vártam, hogy vajon mi fog következni.

Van még egy lezáró, harmadik kötete is a szériának, ami most egyelőre váratni fog magára, mivel az még nem csücsül a polcaimon. Addig is ajánlom a sorozat első két kötetét elolvasásra mindenkinek. 


GR-ezők szerint:
0

Neil Gaiman, Michael Reaves - Köztesvilág (Köztesvilág 1)

Neil Gaiman neve nekem egyet jelent azzal, hogy valami jót, minőségit, szórakoztatót olvasni. Társszerzővel alkotott könyvet még nem olvastam tőle, de már több ízben láttam, kikkel dolgozott együtt.

A Köztesvilág úgy született, hogy mindkét szerző valami máson dolgozott. Aztán kitalálták ezt a történetet, el akarták adni a tv-nek, de valahogy senkit nem érdekelt. Így született meg a könyv változat.

Adott nekünk Joey, aki mindenhol eltéved. Egy nap például iskolába menet sikerül neki, és lát valami furcsát. Átsétál egy ködszerű izén, és valahol máshol bukkan ki. Eleinte nem veszi észre a különbséget, de amikor az anyukája nem ismeri fel, már kezd rájönni: valami nem stimmel...

Mikor az utcára érkezik, találkozik egy fickóval, aki állítása szerint segíteni akarja őt. Joey megtudja, hogy ő egy világok közti utazó. Rengeteg Föld van, és ezeken a Földeken Joey különböző alakokban található meg. Eleinte az a célja a tizenöt éves fiúnak, hogy hazataláljon. Aztán utána az, hogy részese legyen a Köztesvilágnak. Részt vesz a HEX (varázsvilág) és a Binárisok (technológiai világ) elleni küzdelemben, hogy fenntartsa az egyensúlyt ebben a kesze-kusza világban...

Fantasztikus alapötlet, amit már többen és több féle módon valósítottak meg. Például a Sliders című sorozatban is különböző dimenziók között utaztak az emberek és találkoztak a maguk különféle másával, és csak haza akartak menni.
Vagy hazai vonatkozásban nagyon hasonló László Zoltán Nagate című írása, ahol a fantasy és a sci-fi elemei keverednek egymással.

Itt ugyanez figyelhető meg. A világot próbálják a szerzők úgy bemutatni, hogy először a Köztesvilágból kapunk egy kis ízelítőt, némit az Altiverzumból, különös lényeket mutat be (mudléf). Aztán megtapasztaljuk, mire képes HEX, mit csinálnak, hogy működnek. Olyan ez a bevezető kötet, mintha arra ment volna rá, hogy ez a kötet inkább a Köztesvilág és a varázsvilág bemutatása legyen. A Binárisok meg vannak ugyan említve, de annyira nincs nagy szerepük. És valószínűleg a folytatásban majd a Binárisok nyomnak többet a latban, hogy ők is képviselve legyenek.

Egy ilyen egyensúly jó megoldás, hiszen akkor mind a három csapat szabályrendszerét, világát részletesen megismerhetjük.

Ugyanakkor különös gonosztevők is kerülnek a porondon. Nem olyan elvontak, mint amilyen egy átlat Gaiman-könyvben felbukkan. Itt egyszerűen jönnek a rosszak, letarolnak mindent, és hőseinknek tényleg sokat kell vergődni, hogy kikerüljenek a csapdából.

A kötet egyébként két részre van szedve. Az első rész inkább az ismerkedés, a világok és az utazás bemutatásáról szól. Hősünk belecsöppen ebbe az új világba. A második részben hirtelen átlöknek minket a "Joey-k" világába, ahol megkezdődik Joey kiképzése, láthatjuk a vizsgáit és egy nem teljesen átlagos akciót. Ugyanis Bázisvároson különböző Földekről származó Joeyk alkotnak sereget és lázadnak HEX és a Binárisok uralma ellen. Főhős (E/1-ben beszélő) Joeynk ehhez a csapathoz csatlakozik.
Megtanítják küzdeni, használni a képességeit. Tesztelik elméletben és gyakorlatban, hogy később hasznos legyen úgy, mint katona.

Összességében nézve kapunk egy szórakoztató és érdekes világot, ami sok más alkotásból már ismerős lehet. Ifjúsági könyvnek jelöltem, fiataloknak, akik ismerkednek a fantasy és a sci-fi világával szerintem remek indulást biztosít sok sci-fis magyarázattal.
Van benne pörgés, van benne akció, harc a jó és rosszak között. A stílusa is eléggé dinamikus és gördülékeny, úgyhogy mindenkinek ajánlom, aki vagy egyik, vagy másik vagy mindkét műfajt szereti. Mindenki megtalálja benne, amit szeret.


GR-ezők szerint:
0

Cassandra Clare - Igaz szerelem (és egy első randi) (Bane Krónikák 10.)

A Bane krónikák lezáró kötetében egy különös randevúra megyün mindenki kedvenc boszorkánymesterével. 
Magnus és Alec egy különös randevúra mennek, ahol Alec kissé feszeng, Magnus pedig igyekszik a kedvében járni. 

Aztán jön egy furcsa hívás, amely során Magnust egy barátja keresi, és segítségre van szüksége. Alec azt hiszi, ez valami lekoptatás, de amikor elmegy Magnussal a helyszínre, azonnal megérti, nem az.

Meglehetősen érdekes a kötet, hiszen ismét látjuk, hogy az Alvilágiak mennyire tartanak az Árnyvadászoktól. Ennek oka talán a kilences kötetben leírt előzményeknek köszönhető, talán másnak is. Alec rengeteg negatívumot kap amiatt, hogy Árnyvadász. Mindenki tart tőle, és még szívatják is.
Végül Alec bebizonyítja, hogy nem minden Árnyvadász olyan, akinek csak a gyilkolás van rendben.

Összességében nézve ez egy újabb remek kisregény Magnus Bane életéből. Látni a vívódást Alec és Magnus lelkében, a bizonytalankodást, a puhatolózást, az egymás felfedezését.
Mindkettejüknek új ez a szituáció, mindegyiküknek más miatt. Érdekes a felvetés, a kivitelezés, úgyhogy meglehetősen tetszett.
Mivel azonban ez is csak 50-60 oldal környéki, ezért nemigazán lehet róla többet mondani anélkül, hogy az ember ne spoilerezze el a lényeget.
Árnyvadász rajongóknak kötelező darab.

GR-ezők szerint:
0

Cassandra Clare, Sarah R. Brennan, Maureen Johnson - A New Yorki-i Intézet csatája (Bane Krónikák 9.)

A Bane krónikák sorozat azért nőtt a szívemhez, mert Magnus Bane nagy kedvencem a Végzet ereklyéi sorozatból. 
A sorozat a boszorkánymester néhány kalandját meséli el. Ezúttal a felkelések idejébe 1989-be invitál minket, hogy bemutassa, Valetine hogyan szervezte a felkelést, hogy a Kör tagjai milyen ádáz dolgokat műveltek.
Történetünkben egy vérfarkas gyerek kér segítséget Magnustól, aki azonnal megy, hogy kiszabadítsa a vérfarkas családját. A Kör tagjai azonban nemigazán szeretik az alvilágiakat, és a kompromisszumos megoldásokat.

Magnus összetűzésbe került tehát a Kör Árnyvadászaival. A felmentő serege, akik szintén árnyvadászokból állnak, elbuknak... Hogy ebből a helyzetből hogy vágja ki magát, azért olvassátok el a kötet...

Nagyon érdekes látni, hogy most jutunk el a sorozatban oda, ahol a Csontváros kezdődik, ami igazándiból az előzménye a regénysorozatnak. Hisz innentől fogva válik világossá, hogy mi is történt a Végzet ereklyéi sorozatban, miért nem szeretik az alvilágiak az árnyvadászokat, vagy Clary miért nem tudott semmiről anyjával és annak múltjával kapcsolatosan. 

Nagyon tetszett a kötet, hiszen láthatjuk a hősies Magnust, aki szeretne az alvilágiak védelmére kelni. Látjuk ugyanakkor azt, hogy könyörületes és segít annak is, akiről eleinte úgy látszik, az ellensége. 

Mivel ez egy 60 oldal körüli kisregény, túl sokat nem tudok mesélni ezzel kapcsolatosan. Annyit viszont igen, hogy jobban tetszett, mint a korábbi kötetek. Lehet, hogy ez azért van, mert ez volt az első kötete a sorozatnak (azok közül, amiket olvastam), ahol olyan szereplők bukkannak fel, akikkel hosszabban elidőzhettem a Végzet ereklyéi sorozatban.

Nem tudom, viszont ez egy kihagyhatatlan és fontos darabka, hogy megérthessünk néhány dolgot, ami a Végzet ereklyéi sorozatban csak az említés szintjén van jelen. 

Összességében nézve fontos darabja az árnyvadász-történelemnek, úgyhogy kötelező olvasmány a Végzet ereklyéi sorozat rajongóinak!

GR-ezők szerint:
0

Benina - Milan könyve (Bíborhajú 4.)

A Bíborhajú sorozatra akkor figyeltem fel, amikor a KMK útjára indította a három muskétást (Benina, Szurovetz, Spirit Bliss). Benina állt hozzám legközelebb a triumvirátusból, így kezdődött a közös kalandunk a sorozattal. Amennyire elragadott az első rész, a folytatásokat sajnos egyre hanyatlóbbnak éreztem. Ezért több évnyi kihagyás után úgy döntöttem, adok még egy esélyt ennek a dolognak...

Milan Iudex, és képes irányítani a jeget, hideget. Testőrét, Trixiet elrabolják, és Milan mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja. Claire megjósolja, hogy egy Kendare nevű lány lesz az iránytűje a kalandja során. Fogalmuk sincs, hogy Regina elvesztését követően Kendare személyében felfedeznek egy újabb Bíborhajút, így ismét háromra duzzad a számuk és immáron csapatostul keresik Trixiet. Persze előkerül a Zsoldos (Wentworth), aki ezúttal más szerepet kap - mentor lesz belőle, és védelmezi Kendaret. 

Claire küzd az új képességeivel, Kellan próbálja őt mindentől megóvni. Milan Trixiet hajtja, Trixie szenved és nem akarja elárulni a fiút. Színre lép még egy köteg Zsoldos, Hasta, démon és még egy sárkány is. A cél az, hogy megakadályozza a kis csapat, hogy elpusztuljon a világ, a jövő és persze megmentsék Trixiet.

Nem lenne rossz ez a sorozat, de ahogy olvastam a kötetet sokszor kedvem lett volna lerakni, átlapozni jeleneteket. Értem a szereplők küzdését, szenvedését, egymáshoz való ragaszkodását. De legtöbb esetben az érzelmi megnyilvánulásokat annyira túlzásba viszik, hogy egy-egy jelenet ahelyett, hogy érzelmes és megható lenne, már azt vártam, hogy mikor marad abba a csöpögés... És igen, pont emiatt Milan karaktere, akit szerettem a humoros, szarkasztikus figuraként a korábbi kötetekben egyszerűen porrá tört... És ahelyett, hogy átérzetem volna a szereplők szenvedését, egyszerűen kizökkentem a világából. 

Például szerettem volna többet látni Wentworth és Kendare edzéséből. Mikre és hogyan tanította a lányt? Ez nagyon felületes volt. Szívesen olvastam volna róla, hogy Claire miket látott még a látomásaiban, de megintcsak elsikkadt. Vagy hogy a démon pontosan mire készül? Hogy kell felhasználni az összetevőket, amiket gyüjtögetett? 

Ehelyett megkaptuk az éppen mesélő szereplő érzelmi állapotát, majd a következő fejezetben egy másik szereplő szemszögéből is megtudhattuk, hogy az előző beszélő érzései mennyire ültek ki az arcára, a tartására, a mindenére... 
A hátsó olvasói vélemények alapján valahogy nagyon az a benyomásom, hogy nem nekem íródott a könyv, és több benne a romantika, mint amit vártam tőle... Mert mindenkinek kell párt találni, meg újabb és újabb Bíborhajúakat előhúzni valahonnan, mint nyuszikat a kalapból. Mindenkinek happy end kell... Az a baja a sorozatnak, hogy a szereplőkhöz nem lehet hozzányúlni. Ha valamelyik komolyabb karakter meghalna, az fokozta volna a drámaiságot, de itt mindenki érinthetetlen. 
Szóval, az olvasói vélemények alapján a 13-18 éves korosztály az, akiknek abszolút kedvence ez a könyv és a sorozat maga. Ők még odáig vannak a "rátapadt az egyik a másik ajkára" részekért. A tizenhatos korhatárjelölést nem is értem a könyv végén, semmi olyasmit nem tartalmaz, ami közelítene a nagykorú léthez...

Egy több száz éves valakitől (mint amilyen Milan) egyébként többet várnánk, de most láthattuk a tombolását. Mint egy hisztiző gyerek, akinek elvették a játékát. Pedig azért ennyi idő alatt már megkomolyodhatott volna némileg. Tudom, tudom, megrekedt egy 17 éves szintjén...

Helyenként a stílussal is akadtak gondjaim. Veszélyes játék az, hogy több karakter E/1-ben meséli a történetet. A legnagyobb buktatója, hogy ha minden karakter ugyanolyan stílusban mesél, és ez itt eléggé látványosan kibukik. Olyannyira, hogy például Kendare két szereplőtől is ugyanazt a becenevet kapja. Egyedül Milan részei különültek el kicsit, amikor a fiú gúnyolódott, de ennyi. Ha bemegyünk egy valós emberi társaságba, ott is eléggé szembetűnő, hogy mindenkinek van szava járása, valami jellegzetesség a beszédében. Itt viszont mindenki ugyanúgy gondolkodott, beszélt, semmi különbség nem volt köztük...

Összességében nézve jobbnak találtam, mint a harmadik kötetet, de nem jött az extázis annyira, mint az első kötet esetében. Egyszerűen annyira eltolódik a romantikus, érzelmes világ felé a hangsúly, hogy a mágikus világra kb. 1/3-ad rész jut csak és ez igen csekély... Felbomlott az egyensúly, pedig szerettem volna egy jó kis varázspárbajos, boszorkányos könyvet olvasni. A végén a nagy csata sajnos nem menti meg a helyzetet, mert annyira érdektelenné váltam addigra, hogy nem tudtam élvezni... Talán majd a következő kötet megnyer magának, és remélem több lesz a mágia és kevesebb a "mindenkinek kell egy párt találnia" erőltetése... 


GR-ezők szerint:
0

copyright © . all rights reserved. designed by Color and Code

grid layout coding by helpblogger.com