Néhány hete... hónapja megkeresett egy író azzal, hogy nem olvasnám e el a könyvét. Fülszöveg alapján érdekesnek tűnt a történet, úgyhogy rábólintottam...
Őszintén megvallva sokat gondolkoztam rajta, hogy ez a könyv most tetszett e vagy sem. Az igazság az, hogy helyre kellett tennem először is, hogy kinek szól a regény. És a korom miatt én nem passzolok a könyvhöz.
Nyelvezetileg (a stílus, a kiszólások a történetből stb.) és történetügyileg is inkább a fiatalabb korosztályt célozza meg (kb. 9-13 éveseknek ajánlva). Így ehhez mérten kezdtem elgondolkozni rajta...
Maga a történet zavarosan indul, amit annak tulajdonítok, hogy van még egy kötet ez előtt, így néhány kérdőjel azért felugrott előttem olvasás közben. Adott egy fiatal lány (fülszöveg szerint 11 éves), aki nem emlékszik semmire. Egy erdei iskola igazgatója (Andelberg úr) szedi össze az erdőben, majd a vadőrnél (Johansen úr) hagyja, aki befogadja és úgy élnek, mint egy mini-család.
A lány nem emlékszik semmire, úgyhogy elnevezik Elzának. Mindenkinek azt mondják, hogy a lány a vadőr rokona, miközben keresik azért az igazi szülőket.
Elzát mindenki elfogadja a kis erdei iskolában, ahol a normál iskoláktól eltérően az állatok és a természet szeretetére nevelik a tanulókat. Azzal kapcsolatosan kapnak ismeretanyagot, hogyan kell a növényeket és az állatokat gondozni, és aktívan részt kell vállalni a tanulóknak az iskolához tartozó istállók stb. rendben tartásában is (elmélet mellett gyakorlati oktatás egészíti ki a tananyagot). Az iskola azonban veszélybe kerül, mikor néhány halott állatot és csapdákat találnak. Valaki vadászik az erdőben, ami azért veszélyezteti az iskolát, mert ez azt jelenti, hogy a diákok nincsenek biztonságban.
Elza, aki a menők csapatának tagjává válik, otthagyja őket, mikor érkezik egy új diák Jázon személyében és Uriellel, a társai által kirekesztett fiúval triumvirátust alkotnak.
A három gyerek elhatározza, hogy megmentik az erdőt. Jázon azt állítja, hogy tud beszélni a fákkal és az állatokkal és kinevezi Elzát és Urielt az erdő királynőjének és királyának. A két gyerek se nagyon hisz benne, hogy Jázon valóban beszél az állatokkal, de belemennek a játékba. Abba a játékba, ami megszakad, amikor kiderül: eljöttek Elzáért a szülei, hogy hazavigyék.
A lány nem érzi magát teljesen otthon abban a környezetben, ahova a szülei cipelték magukkal, de boldog velük. Valami azonban nem stimmel...
És ha mindez nem lenne elég, míg Elza az iskolába járt, tanúja volt annak, hogyan indult bomlásnak Uriel családja. A fiú apját ugyanis elbocsátották a munkahelyéről, amikor bezárt a gyár. Az a gyár, ahol a legtöbben dolgoztak a településen, és ami miatt több százan maradtak munkanélkül.
Elza még a királynővel is barátságot... szövetséget köt, hogy segíteni tudjon a barátján, Urielen, de hamarosan rá kell jönnie, hogy a világ egyáltalán nem olyan hely, amilyennek hiszi...
A gyermeki naivitás amilyen bájos, hosszú távon annyira nem győz meg. Az igazság az, hogy ez egy jó történet lehetne, ha kimaradna a közepéből az a rész, hogy Elzát megtalálták a szülei. Nyilván értem, miért volt rá szükség, hogy bekerüljön, de az ott annyira erőltetett, hogy torzít az összképen. Ráadásul a sorozat címe azonnal lelövi ennek a résznek a poénját, így nem is nagyon izgultam rajta, mert sejtettem, mi lesz. Nem volt bennem az, hogy "megtalálták végre a szülei, de ezek után akkor mi lesz még? hogyhogy fennmaradt még majdnem a fél könyv?"
A történet azon részei, amik az iskolában és környékén játszódtak azért voltak annyira hitelesek, mert az olvasó maga is bekerül egy játékba. Próbáljuk kitalálni, hogy Jázon most tényleg beszél az állatokkal, vagy nem? El akarjuk hinni, hogy így van, ugyanakkor vissza is zökkenünk (mondhatni a gyerekek csapnak minket kupán), hogy nem így van, hisz Jázon is csak egy szokványos gyerek. Néha kapunk rá bizonyítékot is, hogy nem tud velük beszélni, máskor meg annyira hitelesen formálja a figurát, hogy meg sem kérdőjelezzük. Ez a kettősség, ami a fantáziavilág (a játék) és a valóság között van nagyon el lett találva.
A gyerekek nem értik a felnőttek világát. A maguk gyermeki módján próbálják megoldani a problémát, amit a gyár bezárása jelent, majd később az iskola bezárásának fenyegetése. Mikor rájönnek, hogy a felnőttek világa bonyolultabb, mint hitték, illetve nem minden az, aminek látszik, akkor kanyarodik minden a megoldás felé. A gyerekek kapnak egy kis ízelítőt a felnőttek bonyolult világából, majd az olvasó kap egy gyerekmeséhez illő végkifejletet. Ez a fajta éles kontraszt a felnőttek és a gyerekek között (a bonyolult és az egyszerű megoldások/világlátásmód között) jól mutatja azt, hogy a gyermeki fantázia mennyivel egyszerűbbnek látja a dolgok megoldását. A felnőttek néha túlmisztifikálják a problémákat, idegeskednek rajtuk, és az sem érdekli őket, ha tönkremegy az életük ebbe a nagy idegeskedésbe. A gyerekek pedig egyszerűen elképzelik, hogy lehetne megoldani a gondot, és csettintésre ott a megoldás.
Ami szintén nagyon tetszett, az Elza és Uriel karakterfejlődése. Elza felfedez valamit Jázonban és Urielben, és meg meri tenni azt a lépést, amit társai eleinte nem: kilép a központi csapatból, és kispados játékossá teszi magát a történetben. Nem a látszat érdekli már, hanem az, hogy jól szórakozzon. Átadja magát annak az igazi gyermeki létnek, ahol az első és legfontosabb dolog a játék. Jázon nagyon sokat segít a két társának abban, hogy ezt felfedezzék magukba, és egyszersmind rávilágít, hogy túlzottan gyorsan akarnak felnőttnek látszani, felnőttként viselkedni.
Urielnek bonyolult a családi háttere, hiszen a szülei a válás szélén állnak és annyira elszegényedtek, hogy ki akarják rakni őket az utcára. A fiú teljesen el van keseredve és azt hiszi, hogy a családját a pénz egybe tudja tartani. Amikor egy váratlan eset kapcsán megoldódnak ideiglenesen az anyagi gondjaik, de a helyzetük mit sem változik rájön, hogy pénzen családot és boldogságot nem vehet. Ami érzelmi szinten elromlik, azt a pénz nem tudja helyre hozni. Ez az arculcsapás segít neki végül a jó irányba terelődni, és Elzát is arra buzdítja. Ugyanakkor hagyja, hogy a felnőttek megoldják ezt a fajta érzelmi nehézséget, ő pedig próbál azon az ügyön segíteni, amihez ő kötődik érzelmileg. Míg az egyik oldalon megmarad gyereknek (a szülei kapcsolatát és családi helyzetüket tekintve), addig a másik fronton kénytelen kissé felnőni (az iskola megmentése). Ott vállal tehát felelősséget, ahol kell, és ez egy szimpatikus karakterré tette számomra.
Összességében nézve egy kellemes hangulatú gyerekmese rejtőzik a borító alatt. Akad izgalom elég, hisz a történet másik feléből semmit sem meséltem. Úgyhogy derítsétek ki magatok, hogy megmenekül e az iskola, hogy újra kinyit e a gyár, hogy kik Elza szülei, hogy mi a lány múltjának titka, illetve hogy mi történik Uriel családjával, és kicsoda Jázon valójában. Az meg már csak hab a tortán, hogyha sikerül kinyomoznotok, hogy ki/kik a vadászok, és mi az indítékuk...
Őszintén megvallva sokat gondolkoztam rajta, hogy ez a könyv most tetszett e vagy sem. Az igazság az, hogy helyre kellett tennem először is, hogy kinek szól a regény. És a korom miatt én nem passzolok a könyvhöz.
Nyelvezetileg (a stílus, a kiszólások a történetből stb.) és történetügyileg is inkább a fiatalabb korosztályt célozza meg (kb. 9-13 éveseknek ajánlva). Így ehhez mérten kezdtem elgondolkozni rajta...
Maga a történet zavarosan indul, amit annak tulajdonítok, hogy van még egy kötet ez előtt, így néhány kérdőjel azért felugrott előttem olvasás közben. Adott egy fiatal lány (fülszöveg szerint 11 éves), aki nem emlékszik semmire. Egy erdei iskola igazgatója (Andelberg úr) szedi össze az erdőben, majd a vadőrnél (Johansen úr) hagyja, aki befogadja és úgy élnek, mint egy mini-család.
A lány nem emlékszik semmire, úgyhogy elnevezik Elzának. Mindenkinek azt mondják, hogy a lány a vadőr rokona, miközben keresik azért az igazi szülőket.
Elzát mindenki elfogadja a kis erdei iskolában, ahol a normál iskoláktól eltérően az állatok és a természet szeretetére nevelik a tanulókat. Azzal kapcsolatosan kapnak ismeretanyagot, hogyan kell a növényeket és az állatokat gondozni, és aktívan részt kell vállalni a tanulóknak az iskolához tartozó istállók stb. rendben tartásában is (elmélet mellett gyakorlati oktatás egészíti ki a tananyagot). Az iskola azonban veszélybe kerül, mikor néhány halott állatot és csapdákat találnak. Valaki vadászik az erdőben, ami azért veszélyezteti az iskolát, mert ez azt jelenti, hogy a diákok nincsenek biztonságban.
Elza, aki a menők csapatának tagjává válik, otthagyja őket, mikor érkezik egy új diák Jázon személyében és Uriellel, a társai által kirekesztett fiúval triumvirátust alkotnak.
A három gyerek elhatározza, hogy megmentik az erdőt. Jázon azt állítja, hogy tud beszélni a fákkal és az állatokkal és kinevezi Elzát és Urielt az erdő királynőjének és királyának. A két gyerek se nagyon hisz benne, hogy Jázon valóban beszél az állatokkal, de belemennek a játékba. Abba a játékba, ami megszakad, amikor kiderül: eljöttek Elzáért a szülei, hogy hazavigyék.
A lány nem érzi magát teljesen otthon abban a környezetben, ahova a szülei cipelték magukkal, de boldog velük. Valami azonban nem stimmel...
És ha mindez nem lenne elég, míg Elza az iskolába járt, tanúja volt annak, hogyan indult bomlásnak Uriel családja. A fiú apját ugyanis elbocsátották a munkahelyéről, amikor bezárt a gyár. Az a gyár, ahol a legtöbben dolgoztak a településen, és ami miatt több százan maradtak munkanélkül.
Elza még a királynővel is barátságot... szövetséget köt, hogy segíteni tudjon a barátján, Urielen, de hamarosan rá kell jönnie, hogy a világ egyáltalán nem olyan hely, amilyennek hiszi...
A gyermeki naivitás amilyen bájos, hosszú távon annyira nem győz meg. Az igazság az, hogy ez egy jó történet lehetne, ha kimaradna a közepéből az a rész, hogy Elzát megtalálták a szülei. Nyilván értem, miért volt rá szükség, hogy bekerüljön, de az ott annyira erőltetett, hogy torzít az összképen. Ráadásul a sorozat címe azonnal lelövi ennek a résznek a poénját, így nem is nagyon izgultam rajta, mert sejtettem, mi lesz. Nem volt bennem az, hogy "megtalálták végre a szülei, de ezek után akkor mi lesz még? hogyhogy fennmaradt még majdnem a fél könyv?"
A történet azon részei, amik az iskolában és környékén játszódtak azért voltak annyira hitelesek, mert az olvasó maga is bekerül egy játékba. Próbáljuk kitalálni, hogy Jázon most tényleg beszél az állatokkal, vagy nem? El akarjuk hinni, hogy így van, ugyanakkor vissza is zökkenünk (mondhatni a gyerekek csapnak minket kupán), hogy nem így van, hisz Jázon is csak egy szokványos gyerek. Néha kapunk rá bizonyítékot is, hogy nem tud velük beszélni, máskor meg annyira hitelesen formálja a figurát, hogy meg sem kérdőjelezzük. Ez a kettősség, ami a fantáziavilág (a játék) és a valóság között van nagyon el lett találva.
A gyerekek nem értik a felnőttek világát. A maguk gyermeki módján próbálják megoldani a problémát, amit a gyár bezárása jelent, majd később az iskola bezárásának fenyegetése. Mikor rájönnek, hogy a felnőttek világa bonyolultabb, mint hitték, illetve nem minden az, aminek látszik, akkor kanyarodik minden a megoldás felé. A gyerekek kapnak egy kis ízelítőt a felnőttek bonyolult világából, majd az olvasó kap egy gyerekmeséhez illő végkifejletet. Ez a fajta éles kontraszt a felnőttek és a gyerekek között (a bonyolult és az egyszerű megoldások/világlátásmód között) jól mutatja azt, hogy a gyermeki fantázia mennyivel egyszerűbbnek látja a dolgok megoldását. A felnőttek néha túlmisztifikálják a problémákat, idegeskednek rajtuk, és az sem érdekli őket, ha tönkremegy az életük ebbe a nagy idegeskedésbe. A gyerekek pedig egyszerűen elképzelik, hogy lehetne megoldani a gondot, és csettintésre ott a megoldás.
Ami szintén nagyon tetszett, az Elza és Uriel karakterfejlődése. Elza felfedez valamit Jázonban és Urielben, és meg meri tenni azt a lépést, amit társai eleinte nem: kilép a központi csapatból, és kispados játékossá teszi magát a történetben. Nem a látszat érdekli már, hanem az, hogy jól szórakozzon. Átadja magát annak az igazi gyermeki létnek, ahol az első és legfontosabb dolog a játék. Jázon nagyon sokat segít a két társának abban, hogy ezt felfedezzék magukba, és egyszersmind rávilágít, hogy túlzottan gyorsan akarnak felnőttnek látszani, felnőttként viselkedni.
Urielnek bonyolult a családi háttere, hiszen a szülei a válás szélén állnak és annyira elszegényedtek, hogy ki akarják rakni őket az utcára. A fiú teljesen el van keseredve és azt hiszi, hogy a családját a pénz egybe tudja tartani. Amikor egy váratlan eset kapcsán megoldódnak ideiglenesen az anyagi gondjaik, de a helyzetük mit sem változik rájön, hogy pénzen családot és boldogságot nem vehet. Ami érzelmi szinten elromlik, azt a pénz nem tudja helyre hozni. Ez az arculcsapás segít neki végül a jó irányba terelődni, és Elzát is arra buzdítja. Ugyanakkor hagyja, hogy a felnőttek megoldják ezt a fajta érzelmi nehézséget, ő pedig próbál azon az ügyön segíteni, amihez ő kötődik érzelmileg. Míg az egyik oldalon megmarad gyereknek (a szülei kapcsolatát és családi helyzetüket tekintve), addig a másik fronton kénytelen kissé felnőni (az iskola megmentése). Ott vállal tehát felelősséget, ahol kell, és ez egy szimpatikus karakterré tette számomra.
Összességében nézve egy kellemes hangulatú gyerekmese rejtőzik a borító alatt. Akad izgalom elég, hisz a történet másik feléből semmit sem meséltem. Úgyhogy derítsétek ki magatok, hogy megmenekül e az iskola, hogy újra kinyit e a gyár, hogy kik Elza szülei, hogy mi a lány múltjának titka, illetve hogy mi történik Uriel családjával, és kicsoda Jázon valójában. Az meg már csak hab a tortán, hogyha sikerül kinyomoznotok, hogy ki/kik a vadászok, és mi az indítékuk...
GR-ezők szerint:
