Hol is kezdjem. Sandra Regnier Németországban született, könyve mégis Londonban játszódik, és a férje francia vezetéknevű - talán ezért találhatóak francia kifejezések, mondatok a regényben. A Maxim kiadó úgy döntött, hogy felkarolja a sorozatot, bedobja a Dream válogatásba, és a hazai közönségnek ilyen csodálatosan szép borítóval tálalja. Nálunk egyelőre két kötet jelent meg az angolul létező háromból. Remélhetőleg hamarosan a trilógia záró kötete is felkerülhet a hazai olvasók polcára - magyar nyelven.
Ezúton is köszönöm a Maxim kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam ezt a kötetet.
Lássuk, mivel találkozunk a borító alatt. Első pillantásra egy újabb unalmas tinikönyv benyomását kelti, melyben az új fiú, aki gazdag és szuper szexi, valamiért elkezd érdeklődni a suli legbénább, legelszúrtabb, legrondább és legcsóróbb csaja iránt. A csaj aztán elkezd fura dolgokat látni és tapasztalni, és bumm, kiderül, hogy ő a kiválasztott.
Nem tudom megmondani, hogy mi ennek a könyvnek a varázsa. Talán a főszereplő lány, Felicity, aki elmeséli a sztorit. Nem egy hétköznapi lúzer figura. Az intrika, a piszkálódás bent marad egy normál "gimis" mederben. A szereplők 18 évesek, a nagybetűs élet előtt állnak. Felicity még a visszavágást is eléggé bénán csinálja.
Nagyrészt egyébként ez volt egyetlen momentum, amit nem szívleltem olvasás közben. A szereplők noha 18 évesek, mégis olyan a csipkelődésük, mintha 10-14 éves korosztálynál leragadtak volna. Amint ezen sikerült átlépni, és Felicity végre a saját életét mutatta be, a sulin kívül mászkált, máris élvezhető volt. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha az írónő is belátta volna ezt, úgyhogy igyekszik minimalizálni a súrlódásokat, az iskolai "közösségi élet" jeleneteit, és az iskolai részeknél egy idő után mindent félmondatokkal pergősen, gyorsan lerendez, vagy a két főbb szereplőnkre, Felicityre és Leere fókuszál. Remekül kivágja magát abból a helyzetből, amibe nem annyira tudja magát belehelyezni, és finoman próbál minket a másik irányba, a fantasy felé terelni. Ezen a színtéren ugyanis úgy mozog, mint egy profi balett-táncos a Diótörő előadáson. A történelmi ismeretek is előkerülnek, bár ennek egyelőre a felszínét karcolgatja, biztatóan indul neki az egész sorozat.
Mint minden bemutatkozó kötet esetében, ad egy alap lökést, megismerhetjük az alapszabályokat. Amiért most nemigazán szeretem az írónőt, az a lezárás. Hogy hagyhat minket egy ilyen csúcsponton parlagon? Egy egyszerű cliffhangert kapunk a végére és ennyi. Rágd a szőnyeg szélét, hogy ebből mi a manó (elf) fog kisülni.
A regény végére érve megkaptam azt a fajta hangot, aminél nem érzem azt, hogy a sablonos sztorin unatkozom, nem éreztem a késztetést, hogy átlapozzak oldalakat. Egyszerűen sodor a történet, ahogy igencsak tyúkléptekkel haladunk afelé, hogy mindenre fény derüljön.
Felicity, a dagi, esetlen és csúnya kislány elkezd pillangóvá alakulni, aki után epekednek a fiúk, aki egyre több képességét fedezi fel és mégis megmarad ugyanaz a kishitű akárki. Nem akar tudomást venni Leeről, a fiú természetfeletti vonzerejéről és nem hagyja, hogy hülyére vegyék.
Ami igaz, az igaz, néhány jelenetnél megráztam volna a lányt, hogy érdeklődjön kicsit erélyesebben, jobban, nyíljon már fel a szeme, hogy valami nem stimmel. Közben Lee világa, amely a könyv első 200 oldalában csak körbelengi a furcsaságaival a sztorit, kezd úgy feltörni, mint a kalapáccsal vert dió héja. És a végén azért csak-csak megismerjük, hogy mi az igazság. Micsoda Lee valójában, mi a helyzet a fehérneműt vásároló titokzatos pasassal, vagy hogy valójában mi a helyzet Richard Cosgrove-val, a híres színésszel.
Teszünk egy kis kitérőt is néhány történelmi pillanat erejéig. Az időutazás néhány szabályával megismerkedünk, de Felicitynek voltak még (jogosan) felmerülő kérdései a témával kapcsolatban.
Ami még egy érdekes kérdéskör, hogy az elfek és a sárkányok hogy kapcsolódnak össze. Előkerülnek az elf/tünde világ nevei és mítoszai (pl. Oberon, az elf és sárkány ellentét).
Ami továbbá még felmerül, az rengeteg filmes és könyves utalás, amit szerencsére mi magyarok is érteni fogunk (zömében), és ezáltal a tréfásnak szánt beszólás is érthetővé fog válni. A könyv humoráról nem mondanám, hogy kiemelkedő. Mint említettem korábban, Felicity úgy sértegeti a "Sztár Klub" (így nevezik itt az elit, gazdag és szép társaságot, akik mindenkin gúnyolódnak) tagjait, hogy azon még egy mosoly nem sok, annyi sem sül el az olvasó arcán. Ugyanis ez az a fajta poén, amit el kell magyarázni, és ez minden esetben pár mondattal később meg is történik. Ezek talán azért nem csattanósak, mert az olvasó ki van rekesztve néhány eseményből, hogy Felicity hogy jut egyik-másik információhoz.
Összességében nézve elég jó sorozatindítás. Érdekes a világfelépítése, de remélhetőleg lesz ez még érdekesebb is. Egy olyan világról beszélünk, ahol léteztek sárkányok, vannak nimfák, elfek, történelem, mítoszok, legendák, Avalon és Arthúr király.
Ezek után kíváncsian várom a folytatást, mert egy ilyen lezárás után az ember a párnája sarkát tövig rágja...
Ezúton is köszönöm a Maxim kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam ezt a kötetet.
Lássuk, mivel találkozunk a borító alatt. Első pillantásra egy újabb unalmas tinikönyv benyomását kelti, melyben az új fiú, aki gazdag és szuper szexi, valamiért elkezd érdeklődni a suli legbénább, legelszúrtabb, legrondább és legcsóróbb csaja iránt. A csaj aztán elkezd fura dolgokat látni és tapasztalni, és bumm, kiderül, hogy ő a kiválasztott.
Nem tudom megmondani, hogy mi ennek a könyvnek a varázsa. Talán a főszereplő lány, Felicity, aki elmeséli a sztorit. Nem egy hétköznapi lúzer figura. Az intrika, a piszkálódás bent marad egy normál "gimis" mederben. A szereplők 18 évesek, a nagybetűs élet előtt állnak. Felicity még a visszavágást is eléggé bénán csinálja.
Nagyrészt egyébként ez volt egyetlen momentum, amit nem szívleltem olvasás közben. A szereplők noha 18 évesek, mégis olyan a csipkelődésük, mintha 10-14 éves korosztálynál leragadtak volna. Amint ezen sikerült átlépni, és Felicity végre a saját életét mutatta be, a sulin kívül mászkált, máris élvezhető volt. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha az írónő is belátta volna ezt, úgyhogy igyekszik minimalizálni a súrlódásokat, az iskolai "közösségi élet" jeleneteit, és az iskolai részeknél egy idő után mindent félmondatokkal pergősen, gyorsan lerendez, vagy a két főbb szereplőnkre, Felicityre és Leere fókuszál. Remekül kivágja magát abból a helyzetből, amibe nem annyira tudja magát belehelyezni, és finoman próbál minket a másik irányba, a fantasy felé terelni. Ezen a színtéren ugyanis úgy mozog, mint egy profi balett-táncos a Diótörő előadáson. A történelmi ismeretek is előkerülnek, bár ennek egyelőre a felszínét karcolgatja, biztatóan indul neki az egész sorozat.
Mint minden bemutatkozó kötet esetében, ad egy alap lökést, megismerhetjük az alapszabályokat. Amiért most nemigazán szeretem az írónőt, az a lezárás. Hogy hagyhat minket egy ilyen csúcsponton parlagon? Egy egyszerű cliffhangert kapunk a végére és ennyi. Rágd a szőnyeg szélét, hogy ebből mi a manó (
A regény végére érve megkaptam azt a fajta hangot, aminél nem érzem azt, hogy a sablonos sztorin unatkozom, nem éreztem a késztetést, hogy átlapozzak oldalakat. Egyszerűen sodor a történet, ahogy igencsak tyúkléptekkel haladunk afelé, hogy mindenre fény derüljön.
Felicity, a dagi, esetlen és csúnya kislány elkezd pillangóvá alakulni, aki után epekednek a fiúk, aki egyre több képességét fedezi fel és mégis megmarad ugyanaz a kishitű akárki. Nem akar tudomást venni Leeről, a fiú természetfeletti vonzerejéről és nem hagyja, hogy hülyére vegyék.
Ami igaz, az igaz, néhány jelenetnél megráztam volna a lányt, hogy érdeklődjön kicsit erélyesebben, jobban, nyíljon már fel a szeme, hogy valami nem stimmel. Közben Lee világa, amely a könyv első 200 oldalában csak körbelengi a furcsaságaival a sztorit, kezd úgy feltörni, mint a kalapáccsal vert dió héja. És a végén azért csak-csak megismerjük, hogy mi az igazság. Micsoda Lee valójában, mi a helyzet a fehérneműt vásároló titokzatos pasassal, vagy hogy valójában mi a helyzet Richard Cosgrove-val, a híres színésszel.
Teszünk egy kis kitérőt is néhány történelmi pillanat erejéig. Az időutazás néhány szabályával megismerkedünk, de Felicitynek voltak még (jogosan) felmerülő kérdései a témával kapcsolatban.
Ami még egy érdekes kérdéskör, hogy az elfek és a sárkányok hogy kapcsolódnak össze. Előkerülnek az elf/tünde világ nevei és mítoszai (pl. Oberon, az elf és sárkány ellentét).
Ami továbbá még felmerül, az rengeteg filmes és könyves utalás, amit szerencsére mi magyarok is érteni fogunk (zömében), és ezáltal a tréfásnak szánt beszólás is érthetővé fog válni. A könyv humoráról nem mondanám, hogy kiemelkedő. Mint említettem korábban, Felicity úgy sértegeti a "Sztár Klub" (így nevezik itt az elit, gazdag és szép társaságot, akik mindenkin gúnyolódnak) tagjait, hogy azon még egy mosoly nem sok, annyi sem sül el az olvasó arcán. Ugyanis ez az a fajta poén, amit el kell magyarázni, és ez minden esetben pár mondattal később meg is történik. Ezek talán azért nem csattanósak, mert az olvasó ki van rekesztve néhány eseményből, hogy Felicity hogy jut egyik-másik információhoz.
Összességében nézve elég jó sorozatindítás. Érdekes a világfelépítése, de remélhetőleg lesz ez még érdekesebb is. Egy olyan világról beszélünk, ahol léteztek sárkányok, vannak nimfák, elfek, történelem, mítoszok, legendák, Avalon és Arthúr király.
Ezek után kíváncsian várom a folytatást, mert egy ilyen lezárás után az ember a párnája sarkát tövig rágja...
GR-ezők szerint:
