Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2017. február 20.

Mióta muszáj kicsit elgondolkozni...

0 megjegyzés

Mióta egyre gyakrabban futok bele olyanokba, hogy írók nézik (bocsánat a szóhasználatért) hülyének az olvasóikat...

Mióta a saját blogon is elkezdenek kioktatni az emberek, hogy miért merek negatív véleményt megfogalmazni...

Mióta elvileg rendszeres olvasói rétegbe tartozó olvasók nem értik, hogy mit írok a blogon...


Rájöttem, hogy az olvasói társadalomnak mi a túró baja van a bloggerekkel. Egyszerűen mi emberek nehezen bírjuk megállni azt, hogy kinyissuk a pofánkat, ha valami nekünk nem tetsző dologgal találkozunk szembe. 

Egy negatív vélemény a kedvenc könyvemről? Júj, személyesen engem sértettek meg ezzel... = ez az a hozzáállás, amit soha a büdös életbe nem fogok, és nem is akarok megérteni. 

És akkor jönnek az elvakult fanatikus rajongók ide hőbörögni a blogra, hogy arctalanul és névtelenül írogatok az írók könyveiről, meg sértegetem az írókat. Tényleg? 

Szögezzük már le emberek, hogy...

1, Mindig vállaltam az arcomat. Az csak egy dolog, hogy a blogon bejegyzések mögé "bújok", viszont könyvhéten stb. helyeken ha találkozom az írókkal, személyesen is elmondom nekik (ha felismerem őket), hogy nekem hogy tetszett/nem tetszett a könyvük. Az arcukba merem mondani, mert ők is ugyanolyan emberek, mint te, aki ezt a bejegyzést olvasod, vagy én, aki ezt a bejegyzést írom/írtam.

2, Nem érdekel, hogy ki a franc követte el az adott könyvet. Ha megemlítem is az írót, általános dolgokat mondok róla, nem azt, hogy rettenetesen ír, hanem hogy a könyv nem tetszik. A legtöbb íróval nem ápolok barátság-viszonyt, aki felkerül a blogra, tehát nem ismerem őket. Úgy, hogy nem ismerem őket, nem tudok véleményt formálni róla, hogy milyenek, mint ember, innentől kezdve minden, amit írok a könyvéről szól. Felőlem lehet irgalmas szamaritánus, aki missziókat teljesítve éhező árvákon segítő jótét lélek... Ha nem tud írni, akkor nem tud írni, sajnálom. Akkor a könyvét nem fogom magasztalni, piedesztálra állítani, mert nem jó. Ezzel nem az embert ítélem meg, mondok róla véleményt, megyek át személyeskedésbe... egyszerűen nem tetszik a könyve. 

Volt olyan író, akit barátomnak tekintek, és átküldte a kéziratát, hogy nézzem már meg, milyen. Közöltem vele, hogy ezt én a helyébe nem vinném kiadóhoz, mert borzalmas. Nem vette személyeskedésnek, felfogta az érveimet, megköszönte, hogy beleolvastam, és ennyi. Nem támadásnak vette, hisz tudta, hogy ettől függetlenül vele, mint emberrel semmi bajom nincs.

És igen, kedves elvakult fanatikusok, magukat zseninek kürtölő írócskák, lehet lecsillagozni a bejegyzéseket a blogon, hogy 1 csillag stb., de előbb a saját portán sepregess, gondold végig, mielőtt kijön a hülyeség az ujjaidból. Ne engem köpködj, hogy bejegyzés mögé bújva osztom az észt, ha te a pofádat sem mered vállalni, sőt, még az igazi nevedet se, meg eltűnsz azután, hogy egyetlen kommentet itt hagytál. Lehet megsértődni, emberek, szívetek joga, de ne vádolj olyannal, ami inkább rád jellemző. 

Well done!
Folytatás...

2017. február 19.

Alan Snow - Gatyára fel! (Doboztrollok 1.)

0 megjegyzés

Úgy egy hete megnéztük a Doboztrollok című rajzfilmet, és amint megláttam egy könyvesbolt kínálatában, naná, hogy mind a három kötetet megvettem, és elkezdtem olvasni.

Bájos kis mesét kaptam, aminek semmi köze nincs a rajzfilm változathoz, ennek ellenére mind a két változatot ajánlom.

A rajzfilm története jóval egyszerűbb: vannak a doboztrollok, akiket szörnynek néznek, akik akár gyerekeket is elrabolnak és esznek meg. A lakosság akkor fedezi fel a doboztrollok ártatlanságát, amikor már szemmel láthatóan késő, hiszen elkezdik levadászni őket. A vadászok vezetője Suvasz, aki hatalmat szeretne szerezni azzal, hogy minden doboztrollt elkap, és úgy tűnik, sikerül is neki...

Ezzel szemben a könyv története jóval összetettebb. Az alapfelvetés, hogy Arthur egy kisfiú, aki alantvilágban lakik "nagyapával". A kisfiú (mivel nagyapa idős) maga megy el mindig a betevő falatot összeszedni. Nagypapa egy feltaláló, aki szárnyakat ad a gyereknek, így körberepülheti a várost. 

Amikor egy napon megsérül a szárnya, és Sajtvadászok elveszik tőle, elkerül egy ügyvédhez, aki egy boltban bújtat három doboztrollt és egy káposztafejet. A férfi megígéri Arthurnak, hogy visszajuttatja... Ez azonban korántsem ilyen egyszerű, hiszen valaki lezárja a lyukakat, amik az alantvilágba vezetnek. Valaki elkezd miniatűr doboztrollokat és káposztafejeket árulni, miközben a nagy változatokat elrabolják... Vajon mi történhetett?

A rajzok a kötetben cseppet sem bájosak, viszont igen ötletesek. Minden epizódhoz jut egy (a könyvből vett) megjegyzéssel tarkított, fekete-fehér skicc, amin néha nemigazán lehet felismerni, hogy az ember mit lát.

Maga a történet több szálon fut, mégis lineárisan. A doboztrollok igen keveset szerepelnek, de nagyon szerethetőek. A kedvencem Gyufa volt, a legkisebb doboztroll, aki még kevesebbet szerepel, mint mondjuk a rajzfilmből is ismert Hal, Cipő, Tojás. Ugyanakkor vannak olyan figurák, mint a káposztafejek (pl.: Titusz), beszélő patkányok, tengeritehenek. Jóval színesebb a paletta, mint a rajzfilmben, így nem mondanám, hogy kifejezetten a doboztrollok állnának a középponban.

A gyermekeknek kedvező körítés meglehetősen aranyos, ahogy nyomozni kezdenek felnőttek (akiket végre nem butítanak le) és gyerekek egyaránt. Igen, a legnagyobb előnye a kötetnek, hogy a felnőttek nem agyalágyult idióták, akiknél a gyerekek jóval okosabbak. Arthur nem akar okosabbnak látszani, mint valójában. A felnőtteknek is vannak ötletei, ugyanakkor a gyerek is bedob ezt-azt az ötletbörzénél, és szerintem ez így egy tökéletes egyveleg.

Összességében nézve kíváló gyerekkönyv gyerekeknek és felnőtteknek szóló szórakozási lehetőséggel. Míg a felnőttek olvassák a gyerekeknek, és mutatják a képeket, ők is jól mulathatnak, izgulhatnak érte, hogy Arthur haza kerüljön, akárcsak a doboztrollok, a tengeritehenek, és a káposztafejek...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 18.

Vlogger vs. Blogger 2. - az 1. fordulóról

0 megjegyzés

Tudjátok, a tavalyi évben nem volt ennyire éles a verseny. Idén ti is csatlakozhattatok hozzánk, külön oldalon tudjátok követni, hogy ki hogyan áll jelenleg, és küldhettek be cikkeket is. 


Annak ellenére, hogy Ngie végig 500 oldalakkal vezetett (és tette ezt annak ellenére, hogy -200 oldallal indult), sikerült nyernem, de éppen hogy... Ha az utolsó napon nem olvasok el két lazább könyvet, akkor így járok... Egyszerűen nem lett volna esélyem se, úgyhogy éjfélig olvastam, feltöltöttem az oldalszámokat, és másnap láttam, hogy éppen hogy, de sikerült megverni Vlogger Andit.

Gondolkoztam rajta, hogyan is éltem meg az első hónapot. Egyszerűen motivált, hogy Ngie mennyire ösztönzött rá, hogy nyúljak egyik könyv olvasása után a következőhöz. A hónapban 10 könyvet sikerült elolvasnom, amire eddig talán még sosem volt példa. Ebben a hónapban ehhez képest még eléggé rosszul állok, de még annyi időm se volt, mint előző hónapban, valahogy a jó idő közeledtével egyre több a program, szükség volt túlórára, ilyesmi... Viszont a legjobb érzés az volt, hogy minden alkalommal az elolvasott könyveimet a győri lakásból áthurcolva a fél országon elviszem Zalába. Amikor egy bőrönd volt tele azokkal a könyvekkel, amiket olvastam (egy hónap alatti termés), annál nagyobb élmény nemigazán volt még. Ezt úgy értsétek, hogy szükség volt a zalai könyvek átstruktúrálására is, annyira megtömődött a táska. Az olvasottak polcomra már nem férnek könyvek, úgyhogy új könyvespolcot alakítottam ki erre a célra. Ezen könyvek helyére vihettem Zalából pár könyvet, hogy az ottani könyvespolc is mutatós legyen.

Azóta az a metodika, hogy ha sikerül kivégeznem egy könyvet, bedobom a bőröndbe, és amikor legközelebb zalába utazom, viszem magammal, és amennyit kiveszek a bőröndből, annyit viszek visszafele. Ez azért is jó, mert elkezdett csökkenni a zalában levő olvasatlan könyvek száma, ami szerintem tök jó.

Ngiet is faggattam róla, hogyan élte meg a januári (a 2017. évi első) Vlogger vs. Blogger fordulót. Íme egy kis interjú Ngievel:

·      Hogyan kivitelezted az olvasást? Hogy tudtál ilyen sok könyvet elolvasni?

Nem csináltam semmit másképp, mint eddig. Ha van az olvasási válságnak ellenpárja, akkor én most abban voltam. A könyvek többségének egyszerű volt a nyelvezete, biztos az is segített abban, hogy gyorsabban haladjak.

·      Hogy nézett ki egy napod januárban? Hogy fért bele az olvasás?

Hétfőtől péntekig dolgozom, ilyenkor kevesebb időm van olvasni. Ingázás közben a bkv-n szoktam találni rá időt, de ilyenkor maximum 10-20 oldalt tudok elolvasni. Esténként szoktam többet olvasni, illetve a hétvégén.

·      Gondoltad volna, hogy ennyi oldalszámot fogsz olvasni? Tavaly volt bármikor is ilyen sok?

Nem gondoltam volna, a tavalyi 2000 körüli oldalszám is már elég brutális volt. Igazából tényleg rajtad múlik, hogy mennyi időt találsz az olvasásra. Nem tartom azt nagy ördöngösségnek, hogy facebook, vagy a youtube helyett inkább olvasson az ember. Rengeteg időt töltünk üresjáratban és sokszor nem vesszük észre. Én most ezek nagy részét próbáltam olvasásra fordítani.

·      Hogy élted meg a könyveket? Mennyi volt közte pozitív/negatív élmény? Mennyire tudtál velük haladni?

A legelső könyvvel emlékszem, hogy nehezen haladtam (Molnár Csaba: A széttört idő legendája). Sok szálon, különböző idősíkokon fut a történet és nagyon sok apró epizód van benne. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeivel küzdöttem még meg nagyon, mert már sok ilyenféle történetet olvastam, és nem haladtam vele, mert unalmas volt számomra. A többi könyvvel mind jól haladtam. Ami nagyon pozitív volt, az az egy font hús, azt nagyon szerettem.

·      Az évad első kisebb oldalszáma jött össze. Hogy élted meg ezt? Mennyire motivál a következő hónapban arra, hogy többet olvass?

Egyelőre azt érzem, hogy nem motivál. Amikor láttam, hogy Andi kezd az utolsó napokban felzárkózni a számokban, nem kezdtem el emiatt olvasni, vagy direkt többet olvasni. A hónapban sikerült végig egyenletesen sokat olvasnom, és a következő hónapra is ez a tervem.



Hát ennyi lenne mára. Most mennem kell, mert egy több száz oldalas lemaradást kell behoznom... 
Folytatás...

2017. február 9.

Lovranits Júlia - Lea és a viharbanyák

0 megjegyzés

Akkor találkoztam először a könyvvel, mikor megjelenése évében (3 éve) a könyvhéten az írónővel alá kellett iratnom egy példányt.
Magával vitt a könyvhétre egy boszorkányt, akivel azonnal pózoltunk is, és az írónő egy szerény, ám fantáziadús, mosolygós lánynak tűnt, akit fura kérdésekkel sem lehetett zavarba hozni.

Úgyhogy nem volt kérdés, amikor megláttam a könyvét, megvettem magamnak is egy példányt belőle. Most jutottam el odáig, hogy el is olvassam.

Azt kell mondjam, a könyv rengeteget mesél magáról az írónőről. Annyira ártatlan, annyira bájos és mesés... Teljesen visszaadja az írónő személyiségét, szívét és lelkét.

Két könyvre van bontva a történet. Kezdjük a másodikkal, ami talán le is játszódott a valóságban is... Sőt, szerintem a legtöbb gyerekkel megtörténik ez a dolog: NEMAKAROKFELNŐNI! Mikor a gyerek rájön, hogy de bizony fel fog nőni, akkor kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Lea is így jár. Hosszú utat kell megtennie a főzetért, ami segít neki, hogy ne nőljön fel soha, de a végén máshol találja meg a megoldást. Egy sokkal hétköznapibb, sokkal átlagosabb megoldást talál az öregedés ellen. Viszont addig is Frugilegával kalandozik, menekül gonosz banya elől, egy királyfival meg egy "királylánnyal". Megismerkednek fura figurákkal, járnak egy különleges kertben, és végül kiderül, hogy Lea anyukája is képes "varázsolni".

Az első történet a kötetben sokkal hosszabb. Itt ismerkedik meg Lea a banyákkal, a banyák világával, akik viszik repülni, boszorkányszombatra, és végül egy furcsa kalandban találja magát, aminek kapcsán bepillantást nyerünk a varázsvilágba. Meglehetősen különleges figurák bukkannak elő, akik mögött végig érezni a népmesei jelleget. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, hogy mennyire népmesébe illőnek találtam, mégis modern köntöst kap. Újraértelmezett népmesének hívnám ezt a történetet. 

A bonyodalom a történetben az, hogy a boszorkányokat valaki elátkozza és varázslataik visszafele sülnek el. Ezért nem átkozhatnak meg senkit, vagy nem segíthetnek senkin. Ezt a helyzetet kell megoldania a három banyának, és erre az útra viszik magukkal Leát és barátnőjét.

A stílus olvastatja magát, és visszavisz abba az időbe, amikor még Benedek Elek könyvével futkoztam gyerekként, és akit csak lehetett elkaptam, hogy olvasson fel nekem belőle. Azt hiszem az írónő modern korunk Benedek Elekje, viszont ő nem népmeséket gyűjt, hanem ő alkotja meg őket.

Összességében nézve élvezetes mesével találkozhatunk, ami elegyíti a népmesék jellegzetes elemeit, hozzárak némi modernitást és egyediséget (pl. a banyák bármin képesek repülni), és hozzáad több csipetnyi boszorkányságot. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a meséket, a varázslatot, és a seprűn... vagy porszívón... vagy füstön... vagy macskán... vagy a csuda se tudja még min repülő banyákat.

Az írónővel egyébként felolvasásokon is lehetett találkozni akkoriban, amikor a könyv megjelent, és sajnos további könyve azóta sem látott napvilágot. A hozzá hasonló tehetségek miatt örülök az Aranymosásnak.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 6.

Jeff Kinney - A nagy kiruccanás (Egy Ropi naplója 9.)

0 megjegyzés

Mindenki kedvenc ropija visszatér, és most többet kapunk a Heffley családból, mint valaha. Ugyanis kiderül, hogy utaznak és hogy nyaralnak Heffleyék...

Mennyire kiváltság hátul utazni, vagy jobb inkább elől? Milyen volt Manny előtt a világ, és milyen utána? Milyen is a bővebb Heffley familia, ki kit szeret és kinek milyen bogara van?

Vajon mit tesz a család, ha hozzájuk kerül egy hajó? De kiderül annak a titka is, hogyan lehet könnyen és gyorsan megtanulni spanyolul, illetve hogy mi Manny különleges képessége.

Az meg már csak hab a tortán, mikor egy disznó elszabadul a kocsiban, és megeszi az ennivalót.

Te is olvastad már az Alsónaci tolvajok valamelyik kötetét? Persze, hogy nem, hiszen ki van tiltv a suliból.

A lényeg az, hogy Gregnek és családjának egy szimpla utazás sem megy egyszerűen, és zökkenőmentesen.  Ebből a kötetből abszolút kipotyognak a haverok, barátok és egy az egyben a családé és a kirándulásé a főszerep. No nem teljes mértékben, de főként igen.

Ennél abszurdabb szituációkat az író keresve sem találhatott volna. A kedvencem a malacos rész volt, amikor a családhoz kerül házikedvencként és Manny bosszút áll, amikor elhagyják. És az a mókás az egészben, hogy igen, vannak helyzetek, amelyek bármennyire is abszurdan festenek a lapokon, az élet tudja produkálni, amikor nem számít rá az ember. 

Valahogy tetszett, hogy meghittebb vonalra vitte az író a szálat, és bemutatta Greg családját. Az első kötetekben is anno az ragadott meg, hogy mennyire bogaras és szokatlan a család, és tetszett, hogy megint ők kerültek a középpontba. Az pedig, hogy megismerhettünk nagynéniket és nagybácsikat és ezek gyerekeit is, külön bónusz, hisz eddig az unokatestvérekről azt sem tudtuk, hogy léteznek.

Greg persze most is mesél arról, milyen balhékba keveredett régebben, viszont most csak picit egomán, nem annyira, mint általában szokott lenni. Persze a legfontosabb még mindig az,  hogy neki legyen a világon a legjobb, tehát az mit sem változott, hogy ő a világ közepe. Olvashatunk róla, hogy ő milyen volt Manny korában, és mennyit kaszált a rokonoknál a rajzokkal.

Az is elég abszurd, hogy Greget állatorvoshoz viszik, hogy minden rendben van e vele. Kicsit bepillanthatunk, hogy megy amerikaiaknál az állategészségügy (tapasztalat, hogy tényleg így).

Összességében nézve tetszett a családias hangulat, hogy kicsit az olvasó is Greggel és családjával utazik a könyvön át. Egyszerűen nem lehet kibírni mosolygás nélkül ezt a sok hihetetlen, abszurd, és bogaras bolondságot... (és gratis még a rajzok is igen szórakoztatóak)

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 4.

Jo Nesbo - Szeleburdi világvége (Doktor Proktor pukipora 3.)

0 megjegyzés

Doktor Proktor történetei nem értek véget a 2. kötettel... még az után sem, hogy az első kötet előtt olvastam.

Jo Nesbo, a skandináv krimikből átment a gyerekirodalomba, és azt kell mondjam, hogy nem is csinálja annyira rosszul. 

Ez a kötete a szériának egészen bejött... egyetlen negatívumot tudok kiemelni: a gyerekek orra előtt végig ott a megoldás, de valamiért túl kell kombinálni a dolgokat. A megoldást pedig egy olyan szereplő adja meg, akiről úgy vélik, hogy ellenség.

No de ne rohanjunk ennyire előre. Ezúttal Bulle és Lise keveredik kalandba, és a doki most nem lesz annyira szerves része a nagy kalandnak. Láthatunk ezúttal egy zoknilopkodó szörnyet, hipnotizáló politikai személyeket, akik az erejüket fitoktatják, csimpánzokat és kaméleonokat, Perryt a pókot, amint bravúrosan ügyessé válik egy kis doki féle löttytől. Találkozhatunk egy békaemberrel és felüti a fejét a szerelem is.

A világvége meglehetősen közel van, az emberek zöme meg hipnózisban. Bulle és Lise próbálják kinyomozni, hogy ki a hipnotizőr, és hogy lehet megtörni az erejét. A végén kiderül, hogy ember tud nekik segíteni, akinek szintén van hipnotizőr ereje: maga a király. Hát fel kell keresniük, hogy állítsa meg az őrületet, a világvégét, meg a többit... De valaki már megint börtönbe kerül. Persze előkerül a fingonauta por is, és még pár újabb nyalánkság.

Jo Nesbo egyenesen őrült. Ilyen sztori egy teljesen ép elméből nem jöhet ki. Egyszerűen belenyomja a sztoriba azt, ami teljesen nyilvánvaló: a média és egyes közszereplők próbálnak hipnotizálni minket a beszédeikkel. Mondhatni, hogy "humorban nem ismeri a tréfát" figurával van szó. Ez a kötet egészen tetszett a maga abszurditása és humora miatt, a teljes őrülete miatt.

Perry egyenesen belopta magát a szívembe. Egy pók, aki képes kommunikálni, hogy mit akar, és igazi szuperhős, mindig menti a helyzetet. Ő sokkal nagyon hangsúlyt kap, a doki hátrébb kerül, míg a gyerekek megőrzik a helyüket. Most Margarin sem tűnik fel olyan nagy mértékben, és a szerelmi szál most nem lett annyira nyüstölve, mint az előző kötetekben, ami hozzátenném, előnyére vált.

A nyelvezete a szokásos egyszerűséggel bír, míg a könyv végén ugyanúgy megvan az idegen kifejezések kiejtése, akárcsak az előzőekben.

Összességében nézve sárkányrepülőzzetek be ti is egy mega világvégébe, hagyjátok magatokat hipnotizáltatni Jo Nesbo által, vegyetek részt síugrásban, tévézzetek sokat, és meneküljetek a kaméleon emberek, a zoknifaló szörnyek, a majmok elől, és mindig legyen nálatok egy Perry.


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. február 2.

Bosnyák Viktória - Tündérboszorkány

0 megjegyzés

Bosnyák Viktória neve még nem szerepelt a blogon, viszont már szemezgettem pár könyvével.

Bosnyák Viktória többnyire gyerekeknek szóló regényeket ír, hatalmas fantáziával. Jelen történetünk hőse például egy kisfiú, aki meg tudja változtatni az általa olvasott könyveknek a történetét.

Amikor rájön erre a könyvtár boszorkánya, akiről kiderül, hogy valójában tündér, azonnal a fiú segítségét kéri. Két jóbarát összefog, hogy megmentsék a könyvtárat, és általa a boszorkány külsejűvé váló tündért.

Úgy vélem, meglehetősen jó üzenete van a kötetnek, és meglehetősen aranyos, bájos körítésbe csomagolják. Hogyan vegyünk rá egy gyereket arra, hogy olvasson? Igen, az olvasás lehet ragályos, viszont ha senki nem mutat példát/utat, hogy mit kellene, vagy hogyan kellene, akkor az egész olvasói társadalom egy idő után elvész. A könyvtáros tündérek is csak addig lehetnek szépek, míg van aktivitás a könyvtárjaikban, különben megcsunyulnak.

Ez arra hasonlít, hogy a könyvtárosokat többnyire morcosoknak látjuk, pedig minden könyvtárosban van egy igazi tündér. Mégis a könyvekben is mufurc könyvtárosokról olvashatunk, és jómagam is már találkoztam komor könyvtárosokkal, akiknek lehet, hogy jobban telne a napja, ha több, olvasni szerető ember venné őket körbe.

Hozzátenném, nem minden könyvtáros mufurc. Azok közül, akikkel eddig összehozott az élet, szerencsére a mufurc fajta könyvtáros eddig alig volt jellemző (valójában egy ilyen esetem volt csak). 

Az egész regény egyébként igazi gyerekmese a jó tündérről, akit a gyerekek együttes erővel igyekeznek megmenteni. Amivel nem értettem egyet, hogy a tündér igazándiból azért akarja, hogy minél több gyerek olvasson, hogy ne legyen csúnya boszorkány külleme. Miért, ha az lesz, mi lesz? Lenyugdíjazzák. De nincs kifejtve, hogy az miért rossz? Negatív hátránya lesz a nyugdíjnak, vagy miért? Szereti a munkáját, és ezért bánná?

Összességében nézve nekem mint mese tetszett. Az egyetlen kifogásolható rész a tündér nyugdíj elleni hadakozása. Az üzenet is teljesen jól átjön: olvassunk, olvassunk minél többet, kölcsönözzünk könyveket, és hagyjuk, hogy szárnyaljon a fantáziánk....


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. január 30.

Jo Nesbo - Doktor Proktor pukipora (Doktor Proktor pukipora 1.)

0 megjegyzés

Valahogy sokszor úgy jön ki nálam a sorozatok esetében, hogy össze-vissza sikerül beszereznem a köteteit. Ez is egy ilyen sorozat. Őszintén szólva a részek nem kötődnek egymáshoz szorosan, úgyhogy a második az első nélkül is könnyedén érthető volt.

Ami viszont utánozhatatlan, az az első kötet. Nem tudom miért, de még ígyis jobb volt, mint a második kötet, amit elsőnek olvastam. Annyiban előzi meg csak a második kötetet, hogy megtudjuk, hogy Lise és Bulle hogyan ismerkednek meg egymással, és a dokival.

Ennek igazán egyszerű története van. Bulle Liséékkel szemben levő házba költözik (ahonnan Lise legjobb barátnője elköltözik), és a doki az egyik szomszéd. Aztán Dr. Proktor kitalálja a pukiport, meg az asztronauta változatot is.

Bullénak nem egyszerű beilleszkedni a suliban, mivel igen pici méretű és még ráadásul meglehetősen különc stílusa is van. Trombitálni se hagyják az iskolazenekarban, úgyhogy nem derül ki, mennyire jó vagy nem jó benne. Ami meghozza neki a népszerűséget, az a pukipor. Viszont kissé visszaveti az üzletet egy kis ármánykodás, melynek az a vége, hogy rács mögé kerül a doktorral egyetemben...

A két gyermek kalandjai itt meglehetősen bájos, humoros és abszurd. Egyszerűen imádtam minden őrültségével, és a mögöttes soraival, mely mutatja, hogy újnak lenni nem egyszerű, és meg kell küzdeni azért, hogy az embert elfogadják. Főleg, ha némileg másként néz ki, vagy másként viselkedik, mint egy átlag, normális ember... Viszont Bulle képes előnyére fordítani a méretét, és lyukat beszélni a nagy szájával az emberek hasába.

A doktor itt is elmondja tragikus szerelmi történetének egy kis darabkáját, és megtudjuk, hogy a második kötetben hogy lyukad ki Franciaországban. Itt ismerkedhetünk meg először Juliett Margarinnal is, többet kapunk Lise apjából a tábornokból.

A stílusa mesélős, kiegészítve néhány rajzocskával, amik ugyanolyan stílusban készültek, mint az első kötet esetében. Mivel egy gyerekmeséről van szó, nemigazán tudok róla mit mondani... Ez a kötet elérte a kívánt hatást (ellenben a folytatással...)

Összességében nézve ez a könyv tényleg humoros, szórakoztató, és eléri a célját: hagyja, hogy a gyerekekkel együtt játszon kicsit az ember, tök mindegy, mennyire idős vagy fiatal. A pukizás tényleg vicces és hangos, és a bónusz, ha nincs szaga...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 29.

Jeff Kinney - Pechszéria (Egy Ropi naplója 8.)

0 megjegyzés


A komoly témák után evickéljünk kissé lágyabb vizekre... egy újabb Ropi naplója résszel Jeff Kinney fiókjából.


Immáron a nyolcacik kötetét nyűttem el a sorozatnak, ami ezúttal végre kitett magáért. Greg ugyanis végérvényesen magára marad a kötetben, tehát végre van oka, hogy miért küszködik, miért szenved... Gregre alaposan rájár a rúd, hiszen legjobb barátja, Rowley már nem a legjobb barátja. Folyamatosan egy csajjal lóg, akivel a 7. kötet végén jött össze. A pár annyira mézes-mázos, hogy egyszerűen Gregnek hányingere van, ha rájuk néz.

Emellett vannak más gondjai. Például a nagy családi összejövetelek, a húsvétok a nagyinál, a szülinapja és az ajándékozás... Ha ez még nem lenne elég, lebuktatja anyját, hogy miket dugdos a szekrényben. Megkedveli a jóslást, és egy jósgömbtől várja a világmegváltást. Rájön, hogy a kabalák nem mindig hoznak szerencsét, és hogy népszerűnek lenni még mindig piszok nehéz. És hogy ezen legtöbbször a régóta áhított cipő nyom sokat a latban... és rugdos a népszerűségi lista utolsó helyére.

Végre ismét kapunk humort szövegben és rajzban egyaránt. Olyan, mintha Jeff Kinney kezdene megint visszatérni, és bebizonyítaná, hogy Greg a padlóra kerülve mulattat legjobban. Elvégre most új barátot kell szereznie, kitúrják az asztaltól, ahol eddig étkezett. A lányok rá se néznek, a jegyei romlanak, és minden katartikus káosz, zűrzavar, és ami elromolhat, el is romlik.

Greg persze sosem hibás, ez egyértelműen mind Rowley vétke, aki egyébként fülig szerelmes, és egy álompár egyik tagja. 

Nekem a kötetből a kemény kötéses angol változat van meg, melyhez járt egy frappáns kis ajtós lógó is, illetve egy barátság teszt a történet után. Könyvesboltban megnéztem a magyar változatot, sajnáltam, hogy abból azokat az extrákat (könyvelőzetesek, lógók stb.) kihagyták, amik az angol változatban benne voltak.

Összességében nézve ezt vártam már Kinneytől, hogy mikor fog megint fölfele törni, hogy mikor fogja azt mondnai, hogy igen, ebben a Ropiban még van spiritusz, hogy nekifogjon egy újabb naplónak, újra nekiálljon nyavalyogni, miközben mesél az egoizmusáról, a családja bogarasságáról, az idióta legjobb haverjáról, akinél már csak Fregley hülyébb. Igen, még ilyent tőle!

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. január 26.

Robert Merle - Védett férfiak

0 megjegyzés

Egerszegen megmutattam az antikváriumot páromnak, aki meglátta Merle valamennyi könyvét egy dobozban. Mondta, hogy mindenképpen olvasnom kell tőle, és ezt a kötetet nyomta először a kezembe. El is kezdtem még nyáron, gondoltam, amíg elmegyek Amerikába, addig a 10 órás repülőúton lesz időm olvasni oda, 10 órát vissza, de nem jött össze. 

Mivel az elejére már nemigazán emlékeztem bizonyos eseményeknek, ezért elölről kezdtem az egészet. Nekem az első borítóval van meg a könyv, a banános a legújabb változat, és egyszerűen... borzalmas.

A könyv viszont nem az. Meglehetősen érdekes társadalmi helyzetet vázol fel. Mi lenne akkor, ha a férfiak nemzőképtelenné válnának, és ezért feleslegesek lennének a fajfentartás szempontjából? Elvégre a nőknek nem kell már férfi hozzá, hogy gyerekük legyen.

A férfi társadalom nagy részét kipusztítja egy vírus. Adott korosztályokat nem támad meg, meg néhány kivételes embert. De vajon bennük mi olyan különleges, hogy nemzőképesek maradnak, és immunisak a betegségre? Sokan a férfiak közül a férfiasságuk elvesztésével, műtéti úton próbálnak menekülni a betegség elől, de ez hosszú távon az emberiségnek mégsem járható út.

Létrehoznak Amerikában egy "börtönt", ahol kutatók egy csoportja kísérleteket végez. Főhősünk, dr. Martinelli egy védett férfi (protected man), ami annyit tesz, hogy elszigetelik azoktól a férfiaktól, akik megbetegedhetnek. Ő ugyanis nem operáltatta még meg magát, és mégsem kapta el a betegséget. Felkérik az ellenszer kifejlesztésére. Két másik színen is kutatások folynak, melyek annyira titkosak, hogy Martinelli későn jön rá, hogy mire is készül a női társadalom uralkodó rétege.

Közben persze férfiak különböző csoportjai, illetve nők vannak összezárva. Az ellentétet az szüli, hogy ki hódol be a női nem uralkodóinak, ki ért egyet a férfiellenes eszmékkel és ki nem. A nők két táborra szakadnak, de senkinek sem érdeke, hogy a férfiak ismét hatalomra kerüljenek, mert ők rosszak a társadalom számára.

De vajon valóban így van? Martinelli doktornak túl kell élnie egy olyan börtönben, amit laboratóriumnak álcáznak, ahol milicista nők bármikor lelőhetik, ahol az intrikák és a belharcok folyamatos céltáblája. Ha csak ránéz egy nőre, az már rögtön megbélyegzi, hogy csak a szexen jár az esze....

A könyv ismeretében egyébként tényleg. Martinelli dokinak annyi nő tetszik, hogy Casanova megirigyelhetné, és ezek közül szinte mindet ágyba is sikerül vinnie. Sokszor nem értettem egyet a társadalommal, melyet a nők uraltak, annak ellenére, hogy nőből vagyok. A nők sokkal brutálisabban használják a férfiakat szexuális játékszernek, jobban kihasználják azt a helyzetet, hogy a férfiakat bármikor elviheti egy betegség. Az, hogy egyik női csoportnak sem érdeke a nemek közti egyenlőségre törekvés azért döbbentett meg, mert a nők a gyengébbik nem, akik érzékenyebbek, szenzitívebbek.

Ez egy teljesen kitekeredett társadalom. Minél több férfinek a kezébe nyomnám a könyvet, hogy megtapasztalják Martinelli doki vergődésén keresztül, hogy mennyire jó dolog, ha alábecsülnek valakit, és folyamatosan éreztetik, hogy ő egy szexuális játékszer, egy gyenge valaki, aki éppen csak arra kell. És Martinelli ki is mondja a végén, hogy már teljesen átérzi, mit éreztek a nők akkoriban, amikor a férfiak uralták a világot, és nem ért vele egyet. Mind a két rendszert elítéli, teljesen jogosan. 

Amit nem teljesen értettem, hogy az elején Dave (Martinelli fia) nagy szerepet kap. Ettől láttuk a dokinak a családcentrikus oldalát, hogy tényleg a fia a mindennapjai részét képezte. A végére Dave elsikkad. Egyszer-egyszer megemlítésre kerül, hogy ott van, és ennyi. Amikor a kiútra kerül sor, nem a dokinak jut eszébe első körben a fia, hanem azoknak, akik a kiutat kínálják neki. A végén tényleg már úgy viselkedik a doki, mintha teljes nőhiánya lenne, és minden nő tetszik neki ezért vagy azért.

Maga a könyv egyszerűen zseniális, vitaindító, és mindkét nem nyilván másként fogja látni a témát. Mindenkinek igaza is lesz, meg nem is. A stílus is olvastatja magát, úgyhogy tényleg letehetetlen darab. Olyan a társadalom nézete, ami tényleg megtörténhetne, ha elszabadulna egy ilyen vírus. Ha belegondolunk, nem vagyunk tőle olyan messze, hiszen egyre többször hallhatjuk, hogy a pároknak egyik, másik, vagy minkét fél miatt nem lehet gyerekük. Egyre többen folyamodnak mesterséges megtermékenyítéshez. Egyre több embert visz el például rák, amiből néhányan kigyógyulnak, de kevés a happy end -es kimenetel. Ugyanolyan népbetegség, mint a könyvben szereplő férfiölő vírus, amiről azt sem tudják eleinte, hogyan terjed.

Összességében nézve ezt vártam... Ezt az élményt, hogy mikor találok még egy olyan könyvet, ami ennyire lehengerel, magával visz. Egy olyan könyvet, ami elgondolkoztat, és napokig téma lehet minden egyes fejezete után, hogy melyik nem képviselője mivel ért egyet. Nem, egyszerűen nem térek magamhoz. Annyira negatív társadalmat, mint az egyik nem eltűnése... érdekes belegondolni, hogy mi lenne akkor, és hova fajulna a világ... Mindenkinek ajánlom olvasásra, aki szeretne kicsit elgondolkodni, és aki szereti a társadalomkritikákat, és a disztópiákat...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 23.

Jo Nesbo - Idővihar a kádban (Doktor Proktor pukipora 2.)

0 megjegyzés

Jo Nesbo neve hallatán senkinek sem a gyerekkönyvek jutnak először az eszükbe. Az író valamiért mégis arra a fejét, hogy egy igazán abszurd, néha humoros könyvecskét írjon meg.

Úgy ajánlották nekem a könyvet, hogy ha szeretem a gyerekmeséket és a humort, akkor ez tökéletes választás. A végén viszont már odáig jutottam, hogy a 400 oldal kicsit sok...

Szóval van Bulle meg Lise, akik 10 évesek, és igen jó barátok, akik minden balhéban együtt vannak. Lise kap egy különös képeslapot Dr. Proktortól, aki szintén jó barátjuk. Ő találta fel a fingonauta port és az időfürdőkádat.
"Gonosz" asszisztense feltalálta az időszappant, és a két találmány együttesével lehet utazni térben és időben. A doktor, hogy megváltoztassa a múltat, beüzemelte a kádját, és elutazott, hogy megmentse szerelmét, Juliette Margarint, a francia lányt, akivel az utcán ismerkedett meg. Szerelmük ugyanis nem teljesedhet ki, mert egy Cliché nevű fickó folyamatosan a nyomukban van.

Viszont amikor a gyerekek időutaznak, hogy megtalálják a dokit, Bulle elfelejt ezt-azt, és teljesen máshol köt ki. Így átverekszi magát a Tour de France -on, majd miután elkapja Proktor korábbi asszisztense, tovább szökdécsel az időben.

Eközben Lise is megjárja a maga útját, átverekszi magát egy csomó időkavalkádon. Végül a kis csapat egy francia lefejezésen találkozik újra, ahol meg kell menteni... hát kb. mindenkit a jók soraiból, viszont folyamatosan találnak új barátokat, akik végül kihúzzák őket a csávából.

Az események legzömében két szálon futnak. Az egyik, ahol Bulle felhúz egy bikát, részt vesz a bicikliversenyben, elkapja az asszisztens, "részt vesz" a waterlooi csatában stb. A másik szál Lise oldala, aki Proktor doki nyomában járva először végignézi, ahogy megpróbálnak elszökni szerelmével, de az meghiúsul, majd egy kislány (Anna) tanácsára elmegy egy hídépítőhöz 1888-ba. Gustav Eiffel tovább irányítja Lisét, végül pedig Proktor doktor mellé kerül egy kivégzőpadra.

Maga a történet gyermeki, és úgy is van megírva, viszont pont azért, mert nagyon gyerekes akar lenni, sokszor túlkombinál dolgokat. Például mi értelme annak, hogy egy börtönből, ahol van időfürdőkádjuk úgy akarnak megszökni, hogy visszaküldenek egy embert a múltba, hogy vegyen részt a börtön megépítésénél, rejtse el a cella kulcsát a falba, majd menjen vissza értük? Nem lett volna egyszerűbb, ha szimplán visszamennek az időbe egy pár nappal korrábbanra, megmentik a barátjukat, aki ott raboskodott, és továbbutaznak?

Teljesen fölöslegesen használták az amúgy is véges készletű időszappant, meg az oldaltöltést. És az a baj, hogy a felnőttek is le vannak butítva a könyvben, míg a gyerekekre ráfogják, mennyire bölcsek és okosak. Pedig nem azok. Látványosan nem tudják megoldani a dolgokat, csak sodródnak az árral. A gondokat nem saját ötletekkel oldják meg, hanem olyanokkal, amiket már korábban másoktól láttak, innentől fogva csak annyit tudunk elmondani róluk, hogy tanulnak a felnőttektől.

Dr. Proktor is egy félresikerült Emett Brown (Vissza a jövőbe film-trilógia) utánzat, akinek sok idióta találmánya van, amik véletlenül működnek. Ilyen az időfürdőkád, amivel utazgatni elhet az időben. A fingonauta por, amivel akkorát pukizhatsz, hogy az égig szállsz. A francia orrcsipesz, amivel úgy beszélhetsz franciául, ha az orrodon van, mintha az lenne az anyanyelved.

A végén már nem szórakoztatott a könyv, ezért is kapott tőlem levonást, mert inkább erőlteti ezt a "legyenek a gyerekek a hősök" vonalat. Holott látványosan nem lehetnek hősök. Majd kihozza a világ legnagyobb kliséjét, ezzel teljesen széttörve az addigi kiszámíthatatlan ugrabugrát, ami játékossá tette a sztorit.

Összességében nézve gyerekmese, ami a vége előtt kissé megtörik. A lezárása jó, de előtte van néhány fejezet, amivel nem értettem egyet, hogy miért volt rá szükség - fölös laptöltés. A stílusa hű a gyerekekhez, nekik akar mesélni és el is éri ezt a célt. Várom, milyen lesz a következő kötet, ami már egyébként a polcomon csücsül, és már tudom, hogy nagyjából mire számítsak: kuszaságra, egy cseppnyi humorral, játékkal, és két 10 éves gyerekkel, akik szerintem soha nem akarnak felnőni... - egy olyan világban, amiben ők élnek, én sem szeretnék kinőni ebből a játékos korszakból.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 18.

Viola Judit - Sasok a viharban

0 megjegyzés

Akkor kezdtem el ezt a könyvet, amikor végeztem Izolde Johannsen Birodalmi kalóz című munkájával. Pontosabban szólva párhuzamban olvastam a kettőt, és szerettem volna egymás után írni róluk, csak a sors kissé közbeszólt.

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

Történetünk az 1270-es évek körüli Magyarországon játszódik. A tatárok éppen csak kivonultak hazánkból, és IV. Béla király elkezdte újraépíteni az országot. Meghozta rendeleteit, így a városok falakat kezdtek emelni, várakat építeni, és adott számú település összeállt egy-egy templom építésének erejéig. 

Ebben a magyarországi légkörben élnek az Aba nembéli ifjak, Finta, Péter és Amadé, a három testvér, akiknek őse Aba Sámuel. 

Mind a három ifjú Aba gyermeket más irányba veti apjuk által elrendelt sorsuk, így Amadé (legkisebb) egy kolostorba kerül, ahol megismerkedik egy lengyel fiúval, és jó barátságot kötnek. Miután a fiú némileg érettebb fejűvé válik, jó barátja lesz annak a László hercegnek, aki Béla király unokája.

Péter, a középső testvér szolgálatba áll, Aba Lőrinc fogadja maga mellé, aki ráhagyományozná vagyonát is. Finta, a legidősebb otthon marad, később Budán szívesen látják, és Béla herceg (IV. Béla Anna nevű lányának fia).

Amikor Béla királyunk meghal, elkezdődik a trónért folyó küzdelem, melyben részt vesz az egykori király fia IV. vagy V. István (a könyvbeli szereplők vitatják, hányadik e néven az Árpád-házi királyok sorában). A magyar nemesség (így az Abák, a Csákok stb.) megpróbálnak felsorakozni István király mögött, de ott van Ottokár, aki el akar orozni némi részt az országból. Anna (IV. Béla lánya) megszökik az udvari kincsekkel. Lászlót (IV / V. István fiát) a saját felesége, Erzsébet elraboltatja, és csak utána derül ki a nő számára az, mit tett férje a fiával a háta mögött.

Őszintén szólva ha így írnának meg minden történelemkönyvet, ilyen stílusban, ilyen történettel, és kiemelnék, melyek történtek meg valójában is, szerintem nem lenne gyerek, aki utálná a történelmet. Egyszerűen tényleg ott vannak azok a szituációk, amikről el tudom képzelni, hogy valóban megtörténtek. Ehhez egy olyan stílust mellékel az írónő, ami egyszerűen olvastatja magát. Ehhez jön hozzá a régies nyelvezeti elemek, amik még jobban átadják az akkori kort.
Igaz, hogy a három fiú közül Amadéról hallunk legtöbbet, így azt hihetnénk, hogy megborul az egyensúly, mégis a háttérben ott érezzük Pétert és Fintát, akiknek szintén fontos szerep jut.

A királyok és a nemesek életébe való betekintés valahogy közelebb hozza a történelmi eseményeket. Láthatunk rá példát, milyen egy trónért folytatott csatározás, milyen a nemesek közti vita. Mit eredményez a politikai hovatartozás (ki melyik királyt támogatja a trónon). 

Aki szereti a történelmet (és aki nem), azoknak ezt a könyvet mindenképpen ajánlom. Van benne történelmi hűség, és látszik, mely részek kitalációk, mégsem zavaró. Annyira gyönyörű és részletes leírások találhatóak a könyvben, hogy teljesen bele tudjuk magunkat élni az adott kor helyszínein az eseményekbe. Látjuk, hogy valósul meg a földadományozás, miért fontos mindez, hogyan építik a templomokat, hogy betartsák a törvényt. 

Bepillanthatunk a kolostorok életébe, hogyan dolgoznak, élnek, imádkoznak, vagy éppen önsanyargatják magukat a bűneik bocsánatáért. Amadé ifjú szeme néhány dolgot képtelen felfogni, melyet aztán később elmagyaráznak neki. Ez azért fontos momentum, mert nem csak az idősebbek értik, mikor mi történik, hanem a fiatalabb korosztály számára is érthetővé válnak a történések. 

Összességében annyit tudnék elmondani, hogy vegyétek, vigyétek és olvassátok. Kortól és nemtől függetlenül beleolvadhattok a magyar történelmi múlt egy kis szeletébe. Az olvasók részesei lehetnek az akkori életnek, és egyáltalán nem nehéz beleolvadni abba a környezetbe. Mindenkinek jó időutazást kívánok 1270 -be!

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 15.

Megújult Vlogger vs. Blogger

0 megjegyzés




Új színtéren jelentkezik a Vlogger vs. blogger, új szabályokkal, új versenyzőkkel. Hogy kik az új versenyzők? Mondjuk te. Vagy a melletted ülő. Vagy a mögötted álló. Bárki lehet ezentúl részese a kihívásnak.

Hogy lássátok, máris van lelkes jelentkezőnk Zsófi személyében, aki máris elküldte az első oldalszámot.
Minden részletet megtaláltok az új oldalunkon a www.vloggervsblogger.blogspot.com címen.

Ami nem változik, hogy a havi feladat, és néhány V vs. B hír azért az eredeti felületeken is jelen lesz (értsd: Ngie csatornáján is). 

A feladat annyival lesz másabb, hogy a kihívás oldalán egy-egy részletet láthattok fent a feladatokhoz kapcsolódóan. (Vagyis tőlem egy töredék bejegyzést az adott havi kihíváshoz, melynek hosszú változatát továbbra is a hivatalos blogomon találhatjátok meg.)

Nem csak oldalszámokat várunk, hanem a havi feladatainkhoz is bekapcsolódhattok olyan formában, hogy e-mailes úton elküldhetitek nekünk írásaitokat, amik ha elég jók hozzá, akkor kitesszük a blogra.

Ha kedvet kaptatok, ne tartsátok vissza magatokat, számoljatok velünk!
Folytatás...

2017. január 14.

Vlogger vs. Blogger - egy új szintéren

2 megjegyzés


Hát idáig jutottunk... Komolyan mondom hihetetlen, hogy idáig jutottunk.


2016-ban amikor Andival (Ngie) összedugtuk a fejünket, és elkezdtük a játékot, még csak álmunkban sem jött elő az, hogy valakik le fogják másolni az ötletünket, mert annyira megtetszik nekik.

Ez kicsit elszomorított, de ugyanakkor bátorságot is adott hozzá, hogy végül Ngievel összehozzuk azt, amit tavaly már többen szerettek volna...

Megnyitja kapuit a nyilvánosság előtt a Vlogger vs. Blogger. 

Számoljatok oldalszámokat, osszátok meg velünk, és versenyezzetek hónapról hónapra, végül pedig éves szinten a többiekkel. Bizonyítsátok be, hogy a ti kezetek alatt fut át a legtöbb oldalszám.

Van ehhez egy oldalunk is, ahol mindenről részletesen tájékozódhattok. Hogy hol?

Ohó, ne szaladjunk annyira előre... holnap aztán mindent úgy megtudtok, hogy csak na...


Készen álltok az oldalszámok számolására?
Folytatás...

2017. január 10.

Jeff Kinney - A harmadik kerék (Egy Ropi naplója 7.)

0 megjegyzés

Jeff Kinney sorozata éves szinten kötelező elem a blogon. Egyszerű kis sorozat, melynek hőse Greg, a Ropi.

Emlékszem, mikor először vettem a kezembe Ropi könyvet. Nagyon élveztem a szöveget, a rajzokat, és lett egy nem túl pozitív véleményem a főhősünkről. És pont ezért volt élvezhető az egész, mert Greg nem egy jó karakter, hanem egy hátsószándékoktól hemzsegő, hétköznapi srác, egy idióta haverral, egy különc családdal és olyan rigolyákkal, amiktől az ember hátán feláll a szőr.

Néha felráznánk a gyereket, hogy ébresztő, nem csak te vagy a világon. Ilyenre ékes példa ez a kötet is, amikor Greg párt akarna találni a bálra. A gond csak az, hogy miután a fura módszerek nem jönnek be, utána a bunkó módszerek is csődöt mondanak. Mikor pedig végre talál kiutat abból, kivel menjen a bálba, Rowley, szokásához híven, ismét elhappolja a lehetőséget.

Ezúttal minden a bál körül forog. Gregékhez odaköltözik az egyik nagybátyja, aki elfoglalja a kanapét, és jobbnál jobb életbölcseletekkel halmozza el a fiút. Gregnek nem kevés anyagi forrása és erőfeszítése megy rá, hogy kivitelezze a terveket, amik sajnos nem hozzák a kívánt hatást.

Ismét kapunk némi életképet az iskolai életből, a krumplipürék sorsából, és a wc-papír háborúból. Mert nincs is jobb annál, mikor nem olcsó vackot kell használni a wc-ben... de az még extrább, ha saját fülkéd van, amit berendezhetsz.

Ezúttal a családi résznél többet láttunk a csecsemőkorokból is, hogy mennyivel másabb volt Greg helyzete, mint Mannyé. Nem mondanám, hogy közelebb hozta hozzám Greget, ugyanolyan ellenszenves maradt, de hát itt pont ez a lényeg. Az egoista főhősünk pedig harmadik kerék volt, van és lesz is...

Összességében hozta a szintet, viszont még mindig hiányolom a régi humort a rajzokból, a szellemes megjegyzéseket, a még hajmeresztőbb ötleteket. Szeretném újra azt látni, hogy ismét 5/5 pontos legyen, úgyhogy az író remélem még visszahozza a régi Heffley-világot.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. január 7.

Bogár Erika - Őrző (Tullia meséi 1.)

2 megjegyzés

Elkezdődik az idei évad, úgyhogy ez lesz az idény első könyves értékelése. Legyen ez egy poszt az új kezdetekről, hiszen a könyv is zömében erről szól.

Annak idején (pár éve) már olvastam a szerzőtől, és a sors furcsa fintoraként kiderült, hogy ugyanazt a várost nevezhetjük meg lakhelyül.

Győrben a Könyvszalon elnevezésű esemény egyik vendégeként is felbukkant Bogár Erika neve, illetve a könyvtárban is előfordult, hogy összefutottunk.

Pár éve, mikor ez a könyv megjelent, kaptam egy példányt, amit el is kezdtem olvasni, de csak pár oldalig jutottam, mert egy vonaton zötyögtem vele, most viszont sikerült végre elejétől a végéig átolvasnom.

Triar ifjú, komisz kölyök, aki a hét törzs egyik vezérének fia. Mivel apja nem képes megnevelni a kölyköt, aki mindenki orra alá borsot tör csínyeivel, elküldi az Őrzőkhöz, Nerdo keze alá. A fiú amellett, hogy megtanul íjat készíteni, képessé válik arra, hogy a legnomádabb körülmények között is túléljen. Megtanítják harcolni, és jó hasznát veszik a gyerek azon képességének is, hogy kíváló nyomolvasó.

A sok harc után megtudja, hogy apja haldoklik, és haza várja, úgyhogy visszamegy törzséhez, hogy elfoglalja az őt megillető vezetői pozíciót. A közös ellenség összekovácsolja a törzseket, úgyhogy szövetséget alapítanak, Triar kap egy feleséget, és új szerelmet (amit soha nem hitt volna azok után, hogy első szerelmét feláldozták egy démonnak).

Ugyanis valaki nőket rabol el, és feláldozza őket egy Torkall Démonnak, ami úgy tűnik, megállíthatatlan. Többen elárulják Triart, aki a hét törzset összefogja, és királyukká választják... A harcban mindenkinek ki kellene vennie a részét, de nem tudja, kiben bízhat, kik a szövetségesei, és kik az árulói...

Azt hiszem, túl nagy elvárásokkal ültem neki a könyvnek. Az egész történet során az volt az érzésem, hogy ez egy könyv vázlata csupán, hiszen térben, időben és események tekintetében egyszer ide kap, egyszer oda kap, és nagyon sok eseménynek nincs jelentősége - ezért érthetetlen, miért van egyáltalán megemlítve.

Vegyünk konkrétan egy tanácskozást. Összehívja Triar az udvarában dolgozó fő személyzetet (kincstárnok, tanácsadó stb.), majd közli, hogy ő be akarja hívni a nővére férjét, Verlort is. Aztán ennyi. Miért hívta be? Mit tudott meg a sógor? Miért akarta Triar, hogy ő legyen a bizalmasa, mikor nem is bírta a fickót???

Egyszerűen sok eseményt képtelen voltam felfogni, hogy miért került egyáltalán bele a könyvbe? Amikor például volt egy lány, aki teherbe esett (nem mondanék erről többet, mert eléggé spoiler lenne), az egyik pillanatban annyit látunk, hogy csapatokat szerveznek, majd jön egy-két rokon messzi földről, hogy megkapták a hírt, hogy az adott lány gyereket vár. MI??? Tehát az olvasó a legtöbb részletből nemes egyszerűséggel ki van hagyva.

Nincsenek leírások. Ami miatt az egész sztori nem elképzelhető, mert a darabos leírási stílus mellett semminemű leírás nincs. Érzelmek szintjén mindenkire van egy jellegzetes mondat. Pl.: Triar folyton elájul, a felesége általában elsápad. Már strigulázhattam volna, hogy a lány ránéz a férjére és hányszor van az, hogy elsápad. Vagy bármi más esemény, ami történik...


SPOILER VESZÉLY KEZDETE!

Most pedig engedjetek meg nekem néhány igen durva spoilert, hogy milyen tipikus hibák voltak még, amik teljesen élvezhetetlenné tették számomra a könyvet:

Történet dióhéjban: Triar anyját és nővérét ugyanaz a fickó ölte meg. Anyukát eltapostatta hátasokkal, és véletlen balesetnek állította be, amit mindenki elhitt, hogy úgy van. A nővérbe beledobott egy tőrt, amit Triar látott, úgyhogy azt nem tudta elsikálni.
Majd Nindra (Triar felesége) folytat egy beszélgetést egy másik szereplővel, mikor elhangzik ez a mondat:
"- Megölte Dipia asszonyt és Méliát." (Dipia asszony =Triar anyuka, Mélia = Triar nővére) Ezt az infót senki sem tudhatta, hiszen Dipia asszonyról mindenki azt hiszi, hogy baleset áldozata!!! És később is így emlegetik, nem úgy, hogy az áruló megöli...

Van egy áruló, aki Triar udvarában van. Amikor lebukik, megöli ugye Méliát, majd elmenekül. Kérdezik Triart, hogy utánamenjenek? Mondja, nem. Majd újra összehozza a sors az árulóval amikor elhangzik az alábbi mondat:
"- A kezemben volt! Másodszor szökik meg előlem." 
Hova szökne már? Első alkalommal lett volna rá esélye, hogy elkapja.
Amikor harmadik alkalommal végre megküzd az árulóval az szerepel már, ha a fickó annyit mondott volna Triarnak, hogy kegyelmezzen, akkor főhősünk megtette volna. Tessék? Tehát máris értelmetlenné válik az idézett mondat.

Aztán jön a folytatás, ahol a gondolatolvasásra is hoznék egy kis példát, itt ugyanis nagyon sokszor van az, hogy valaki valakire ránéz, majd jön valami épületes gondolat, hogy ez biztos így van...
"- Elénia! - Lork nem tudta elrejteni meglepetését.
- Hogy kerülsz ide? - Nerdo zavartan körülnézett.
(...)
- Azt mondják, Triar halott.
- Lakor egyedül jött vissza, mert a király elküldte, de egyelőre semmi biztosat nem tudunk.
- Éreztem...
- Menj a fogadóba, Elénia! Jobb lenne, ha nem tudná meg senki, hogy itt vagy - szólt közbe Nerdo izgatottan.
(...)
Nindra büszke tartással állt a palotába vezető lépcső alján. Hideg pillantással méregette a számára ismeretlen asszonyt. Nyilvánvaló volt, vagy hallotta az imént lezajlott beszélgetést, vagy megérezte, ki lehet a másik nő."

Kezeket fel, hogy ki találja ki, kicsoda Elénia? A dialógus csak ennyi, a jelenet is ennyi. Elénia és Nindra (Triar felesége) soha nem találkoztak. Nindra mégis pontosan tudja, hogy Elénia az az éjszakai lepke, akihez Triar azért futkoz, mert Nindrától nem kapja meg a testi szükségletek kielégítését. De Nindra ránéz egy nőre, és valami alapján (nem derül ki, hogy női megérzés, vagy a párbeszéd miatt), de tudja, hogy Elénia éjszakai lepke, és hogy Triart szokta leápolni... Mert ez nyilván ennyire látszik.

És akkor bekerülhet olyan párbeszéd is, ahol elbeszélnek egymás mellett a szereplők.
Pl.:
"- Akarsz maradni? - kérdezte Triar.
(...)
- Elküldesz?"

Tehát a második szereplő, akinek a nevét szándékosan nem írtam ki kap egy kérdést, visszakérdez. De ebben az esetben miért teszi? Hisz nyilvánvaló, hogy arra kíváncsi Triar, hogy akar -e maradni az illető, avagy sem? Hogy rábízza a döntést...

SPOILER VESZÉLY VÉGE!


Az már csak hab a tortán, hogy a királynőt lazán ölelgetheti a személyzet férfi tagja, mikor úgy látják, hogy a nő szomorú/aggódik a férjéért.

A stílus sem segít túl sokat azon, hogy élvezhető legyen. Nem viszi el a gördülékenység a történetet a hátán. Túl sok tőmondat, és ritkás, sablonos érzelem leírás. Adott szókészletből van felépítve az egész történet.

A leírások annyira hiányosak, hogy amikor a "marlatej szín" előkerült, csak vakartam a fejem, hogy oké, akkor ez most milyen színű lehet? Egyébként hogy néz ki egy marla? Először a fantasykban megjelenő nagydarab, négy lábú mocorgó gombócokra gondoltam, amiket lovagolnak. Aztán kiderül, hogy van szárnyuk, meg szarvuk... Na itt vesztettem el a fonalat. Mert egyszer emlegetnek szárnyat, aztán meg nem. Van belőle fekete. De nem derül ki, hogy ez most valami olyan alkatú, mint egy disznó (tehát ilyen apró lábú gyors mozgású állat), vagy inkább olyan, mint egy ló (hogy azért magas, mert a lába nagyobb). Egyszerűen megfoghatatlan az egész világa a történetnek képi világ szempontból.

A kötet végén van egy dolog, ami kinyírja a teljes történetet, és a 494 oldalt semmissé teszi. Van egy démon, aminek az ereje egy adott emberhez kerül. Úgy adják át neki, hogy ez a démon ereje. Erre az illetőnek a végén, mikor főhősünk végveszélybe kerül jut eszébe, hogy hoppá, hiszen csak meg kellene semmisíteni ezt a dolgot, és a démon legyengülne annyira, hogy meg tudjuk ölni. Üpsz... Ez egy teljesen indokolatlan húzás, hiszen ha már akkor elpusztítaná, mikor megkapja, vagy korábban, akkor mennyivel könnyebben menne Triar harcba? Mi értelme volt annak, hogy a végén pusztították el azt a dolgot??? 

Mivel a január az újrakezdés hónapja, hiszen új év új kezdetet jelent, ezért el kell mondanom, hogy Triar, a főhős rengetegszer lépett arra az útra, hogy újrakezd mindent. Először elveszti a családját, mikor apja elküldi magától, tehát Őrzőként újra kell kezdenie az életet. Fel kell építenie az Őrző énjét. Amikor visszahívják a törzsfői feladatok élére, ismét egy új dolog kezdetébe kell belevágnia. Teljesen átalakítja a régi rendszert, és hoz egy csomó újítást. Majd a hét törzs királyaként ismét új feladatkörrel bízzák meg, hisz akkor már hét népet kell megóvnia a rosszaktól. Végül mikor a hatalom kicsúszik a kezéből, újra kell kezdenie mindent. Az Őrzőktől való kilépésnél saját csapatot szervez, és ezt a csapatot új formában újraszervezi, egyesíti. Tehát ahogy január egy új év kezdését jelenti, úgy főhősünk is elmondhatja, hogy egy igazi újrakezdő, aki többször kell, hogy felépítse a maga kis világát, mindig más-más formában, más és más igényekhez igazodva...

Összességében nézve kapunk egy kidolgozatlan történetet, aminél térben és időben ugrálunk, de még eseményekbe is csak bele-belekapunk, mintha csak egy vázlat lenne az egész kötet. A szereplők sablonok, semmitmondóak, kidolgozatlanok. Az érzelmi töltet kevés, hiányzik. Nem tudtam aggódni Nindrával, nem tudtam átérezni a harcokat. Az akciójelenetek pár sorban el vannak intézve, vagy gyakran ki is vannak hagyva a harcok, mintha kínos lenne ezt leírni. Ilyenkor előfordul, hogy egy olyan szereplő mögé bújunk, aki ott sincs, hogy valami mást lássunk.
Egyszerűen ez nem az én kötetem. Nekem még valahogy mindig kell, hogy részletes és gyönyörűséges leírások legyenek egy történetben, hogy el tudjam képzelni. Hogy ne csak annyi legyen egy aggódás leírása, hogy elsápad egy szereplő stb. A tőmondatok annyira darabossá teszik, hogy minden ilyen apróságot sikerül utána már kiszúrnom... 


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. január 1.

2017 - B.Ú.É.K. mindenkinek!!!

0 megjegyzés


Elkezdődik tehát a 2017-es évad, ami a blog fennállásának már jópáradik éve lesz. Februárban pedig újabb szülinapot fogunk ünnepelni a blogon. Tavaly ígértem játékot is, viszont az időm kevés volt a szervezéshez, úgyhogy idén azért nem fog elmaradni, csak még nem tudom, hogy mikor lesz.

Tehát az egyik újévi fogadalmam, hogy idén lesz játék a blogon.

A másik, hogy Ngie -vel (Inside my head) egész éves oldalszámolást csinálunk. Tehát számít az, hogy adott hónapban ki mennyit teljesített, de jövőre ilyenkor lesz egy totális oldalszámolás, amin kiderül, hogy ki olvasott többet. Ngie egyébként már 200 oldal minusszal indul, mivel nem sikerült decemberben elvégeznie egy kihívást, amit terveztünk. 

A Vlogger vs. blogger tehát kicsit más szabályokkal, de idén is kezdetét veszi. 

Ezentúl a blogon kicsit másként fog ez is megjelenni, de ezt majd később úgyis meglátjátok.

A Goodreadsen minden évben megpróbálom azt az eddig lehetetlennek tűnő küldetést, hogy 70 könyvet elolvassak egy évben. 2016-ban ismét sikerült elbuknom a küldetésben, mivel 53 könyvről sikerült írnom a blogon (ez egyébként 2 kötettel kevesebb, mint 2015-ben, tehát még az ottani átlagot sem sikerült megdönteni).

Magyar szerzőtől 21 könyvet sikerült olvasni, ami 1-gyel maradt le attól, amit kitűztem magam elé, úgyhogy ismét megpróbálkozom azzal, hogy 22 magyar szerző által írt könyvet elolvasok idén.

2016-ban egyébként nem csak könyvek terén volt eléggé pörgős az év a blog háza táján. Elértem azt a látogatottságszámot, amit álmodni se mertem volna soha. Ezt mind nektek köszönhetem, akik rendszeresen, vagy többé-kevésbé rendszeresen olvassátok a blogot. Átléptük a 360.000 -es nézettséget, és havi átlagban 14.000 látogató kattintott az oldalra, ami azért nem semmi. 

A blog facebook oldalára is egyre többen iratkoztak fel. Idén célom, hogy a facebook oldalt kicsit aktiváljam, és megmozgassalak titeket ott is, és a blogon is, bízom benne, hogy partnerek lesztek benne.

Mit is mondhatnék még? Nagyon szépen köszönöm nektek, akik velem voltatok 2016-ban blogon, facebookon, twitteren, molyon, goodreadsen, vagy bármilyen más csatornán.

És ezúton szeretnék mindenkinek könyvekben gazdag új évet kívánni!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger