Amíg ezt a könyvet olvastam rájöttem, hogy mi a bajom az olyan írókkal, mint
Greta May. Túl rövid könyveket írnak, és túl lassan teszik. El tudnám viselni, ha minden hónapban kihoznának valami olyan könyvet, mint amilyen ez is. Mondjuk, ez a könyv akkor is rövid lenne, ha 900 oldalas lenne...
Jópár évvel ezelőtt kijött a szerző két könyvvel, amik egymás folytatásai voltak (
Bűnre nevelve, Hiéna), majd jópár évre eltűnt a könyves világból. Tavaly, 2017 -ben azonban ismét felbukkant új regényével (
Egy gyilkos naplója), amely merőben más volt, mint a korábbiak, hiszen itt nem a borús hangulat uralkodott, hanem némiképpen a cukormáz. Nem a megszokott, kemény női karakterrel találhattuk szembe magunkat.
Ezek után nagyon lutri volt, hogy ezúttal mi lesz a borító alatt. Már előre leszögezném, hogy a borító nemigazán illeszkedik a kötethez, nem enged sejtetni semmit és a címmel együtt kicsit úgy hat, mintha egy brazil szappanopera könyves változatát fognánk a kezünkbe. Aztán elkezdjük olvasni, és nem értjük, mi a fene folyik itt? Majd azt vesszük észre, hogy vége a történetnek és keressük, hogy hol a folytatás?
George (18) és Cathrin (21) Carter a híres neves ügyvéd John Carter gyermekei. Azt gondolhatja róluk a külvilág, hogy aranykanállal etették őket kiskorukban, de ez nem igaz. John Carter sajátságos nevelési elveket vall, így gyermekei 20 éves korukban kaphatnak csak telefont, az autóval iskolába közlekedést tiltja, mindkét gyereke kizárólag a jogi karon szerezhet egyetemi diplomát, és folyton olyan ruhákban kell iskolába menniük, mintha éppen most túrták volna elő a rongyokat a kukákból. A gyerekeknek nem jár zsebpénz sem, vagy éppen költőpénz a osztálykirándulásra.
Nem csoda hát, hogy az átlagfeletti IQ-val rendelkező Cathrin több oldalról is kilóg társai közül, és egy idő után tele lesz nála a pohár, ezért el akar költözni. Nagyszerű terve, amellyel hatalmas összeghez jut azonban nem kivitelezhető az öccse nélkül, így ketten kerülnek hirtelen a kulimászba.
A terv addig működik, hogy megkapják a pénzt, elköltöznek otthonról (megszabadulva szüleiktől), de azzal már nem számolnak, hogy az alvilág egyik legnagyobb fejese rájuk állítja bizalmasát, akin keresztül egy megbízást tolmácsol: meg kell ölniük valakit.
Cathrin lázasan gondolkozik rajta, hogy ne váljon belőle gyilkos, de Billy, a testvérpár mellé kirendelt alvilági "bébiszitter" minden tervét keresztbe húzza. A lányt kísérti apja titka, a saját titkai de ezek mellé meg kell tudnia, hogy mit rejteget előle Billy. És a végeredmény? Gyilkosság, szerelem, üldözés, árulás...
Hol is kezdjem. Egyszerűen képtelen voltam letenni, úgyhogy nagyjából egy ültő helyemben olvastam végig. Kicsit olyan volt, mint a múlt (Bűnre nevelve) és a jelen (Egy gyilkos naplója) összegyúrása - már ami a főszereplő lányt illeti. Cathrin rafinált lány, aki mindent eltervez, mindenkit képes manipulálni, és bárkit bármire rávesz. Olyan, mint egy bábmester, de arra ő sem számít, hogy őt is csőbe lehet húzni - és teszi ezt vele egy olyan ember, akiről abszolút nem gondolná. Annyira szeretem az ilyen eszüket használó főhősnőket, mert ritkák az ennyire racionális karakterek.
Nagyon sokban hasonlított a Bűnre nevelve regény alvilági főhősnőjére. Cathrin is kettős életet él, melyből jól megszedi magát, ugyanakkor segít azoknak, akik nem érdemlik meg, hogy bajba kerüljenek. Feláldozza magát ő is egy szerettéért és hagyja, hogy elnyelje az alvilág.
Talán ezért, talán nem, de minden sorát élveztem, miközben néha nosztalgiával került elém a két korábbi alvilági színtéren játszódó kötet. Igaz, ez finomabb változata azoknak, mégis remek darab.
Precízen fel van építve maga a történet (ahogy az a Greta May könyvektől egyébként elvárható), ami nagy lendülettel sodorja az olvasót - hála a gördülékeny, dinamikus stílusnak, ami az évek során mit sem változott. A történet és a végkimenetele elég gyorsan összeállt, hogy mi is történik itt valójában, és örültem, mikor igazolást nyertek az elképzeléseim. Az apróbb jelek elrejtése azért remek húzás, mert az olvasónak adhat egy olyan élményt, hogy a történetét mesélő főszereplő mellett ő is fejtegetheti az eseményeket. A végén azért akad egy szál, aminél nem kapunk maradéktalanul választ, akadnak kérdések válasz nélkül, de ez a rész, amit az olvasó fantáziájára bíztak.
George kifejezetten szimpatikus karakter a maga gyámoltalan lelki világával. Nem teljesen úgy viselkedik, mint egy átlag kamaszfiú, viszont a neveltetésére való tekintettel el is hisszük neki, hogy nem is kell úgy viselkednie.
A történet a szokásos kacskaringós útvonalakon éri el a lezárást, izgulhatunk a szereplőkért, hogy hátha valahol eltér a forgatókönyv, és más irányba megy, mint a többiek (értsd: kiíródik út közben a történetből valami úton-módon). Örültem, hogy visszanyúlt kicsit az alvilághoz, a maffiához, bár már nem annyira "feketén", mint ahogy a korábbi írásokban.
A tanítás a kötet végéről szintén nem marad el, egy Charlotte nevű nőtől kapjuk a könyv igazi tanulságát:
"Az én erőm sosem a külvilág megerősítő támogatásából fakadt (...). Véghezvittem az akaratomat, melyet belső meggyőződésem veszérelt, környezetem reakcióitól függetlenül."
Vagyis: kit érdekel, mit mond a külvilág. Ha mindenki a maga dolgával foglalkozna és nem a látszattal, a külsősök véleményével foglalkoznánk, akkor kevesebb lenne a bosszúvezérelt ember. Mindenkinek a maga belső erejét kell megtalálnia, az egyéniségét. El kell dönteni, hogy milyen emberek akarunk lenni mi magunk, és ne hagyjuk, hogy a külvilág ítélete befolyásoljon minket. Tegyünk úgy, ahogy nekünk jó.
Ami nekem hirtelen jött, az a szerelmi szál (Fülszövegből idézve: "Cathrin olthatatlan szenvedélyre lobban egy férfi iránt, akit túl veszedelmes szeretni"). Az elején vártam volna, hogy egy kis tini-fellángolásból fog kiindulni a dolog, de ezt nem mondhatnánk rá. Nehezen eldönthető, hogy Cathrin mit is akart valójában a veszedelmes fickóval, akibe nem szabadott volna beleszeretnie. Hogy játéknak, vagy szórakozásnak indult e... passz. Nem egy szokványos szerelemről van szó rózsaszín köddel, lila felhőkkel. Nem éreztem a szereplők között a szikrát, de ez valahogy jól is volt így, mert nem ment el a romantika irányába, kibillentve a mérleget. Hasonlított a Bűnre nevelve szerelmi szálára, úgyhogy nosztalgiáztam kicsit.
Összességében nézve... hát nem tudom, mit mondhatnék még. Ez is egy olyan regény, aminél kár ragozni milyen, mert egyszerűen olvastatja magát, letehetetlen és zseniális. Talán csak annyit mondanék zárszónak, hogy remélem holnap reggelre a postaládámban lesz a következő Greta May könyv.
Az olvasási élményt ezúton is köszönöm az írónőnek, aki megtisztelt a lehetőséggel, hogy olvashassam.
GR-ezők szerint:
