Szabó Illés - Telitalálat

A 10-es listára valahogy felkerült ez a kötet is, tehát mondhatni megvan a hónap 2. könyve a 3-ból.

Figyelem, a bejegyzés több helyen SPOILER -t tartalmaz!

Fülszöveg: 

Mese a 12 találatról – mégpedig a forradalom kitörésének napján. De mihez lehet kezdeni egy táskányi pénzzel amikor a bankok bezárnak, az utcán ropognak a fegyverek, s félő, hogy a pénzt elrabolják, vagy – miként a háború után a pengő – elértéktelenedik? 
Szabó Illés regénye ezt a nem mindennapi dilemmát mutatja be három szereplő bravúrosan megírt levelezésén keresztül. A könyv napjainkban sajátos aktualitást is nyert. A főhős szomszédja és munkatársa Kőfejtő álnéven írja a „látókörébe került H. Béla nevű célszemélyről és annak családjáról” szerzett nevetséges megfigyeléseit, bizonyos Búzavirág elvtársnak. A másik levélíró Rózsika, H. Béla elbérlője, aki titkárnő egy laktanyában, amúgy pedig reménybeli táncdalénekesnő és permanensen szerelmes liba. A harmadi elszánt levelező Irén, H. Béla felesége, aki vidéken élő bátyjával osztja meg keserveit. Az 56-os forradalom elvarázsolt napjai után hőseink visszatérnek a szürke hétköznapokba, mert „reggel kelni kell, aztán meg élni, amint lehet.

A fülszöveg nagyjából mindent leír, úgyhogy nem szeretnék nagyon belemászni a cselekménybe. Maga a könyv formáját tekintve... három ember levelezésének egyik felét látjuk, amiből azért kirajzoldónak az események. Van itt egy állandóan szerelmes fruska (Rózsika), a főbérlőjének a felesége Irén, és valaki, akit Kőfejtő -ként ismerünk, de tudjuk, hogy ő a Gyula, Irénék szomszédja, aki egyébként besúgó és jelentéseket tesz szomszédairól.

1956-ban járunk, amikor forradatlom tör ki, és Béla (Rózsika férje) megnyeri a totón a főnyereményt. Tök jól hangzik a fülszövegben, hogy hú, vajon mit lehet ennyi pénzzel kezdeni a háború idején.

1, Nem látunk túl sokat a háborúból, annyit csupán, hogy sok a halott, és egy játszótér alá földelik őket. Ez azért izgalmas momentum, mert Béla ide ássa el a totó nyereményt, ami mindenidők legnagyobb pénznyereménye.

2, Kapunk 1/3-ad rikonyálást Rózsikától, hogy ő szerelmes az Imrébe (felesége van és gyerekei), aki viszont szereti (csupán megdugni), aki elhagyja, de aztán rögtön szerelmes lesz a Pistába (Rózsika rokona), de hát ő meg meghal, de hát a szerelem végig az orra előtt volt (kufirc a főbérlő Bélával "nem csak egyszer vagy kétszer" - ahogy a könyv fogalmaz).

3, Kapunk 1/3-ad rész bullshitet Kőfejtő (akarom mondani Gyula) elvtárstól, aki nevetséges jelentésekkel bombázza a főnökséget, leírva, hogy talpaspohár módszerrel szedett össze némi infót.

Az igazság az, hogy a szocializmus időszakának néhány jellegzetessége megjelenik a regényben, de ezt lehetett volna még humorosabbá tenni (itt is próbálkozik humorral csak nem jön össze), jobban elhelyezkedni a szocialista világban. Olyan, mintha félnének a modern korban a szocialista világba kicsit visszailleszkedni, hogy átadják annak a hangulatát.

Egyszerűen az első 30 oldal után már tudtam, hogy nem ez lesz életem sztorija. Frappáns megoldás lenne a levelezések útján bemutatás, de annyira érdektelen sztori kerül elő, hogy a végén már elgondolkoztam rajta, hogy átlapozom a francba az egészet. Végül nem csaltam le, reménykedtem abban, hogy jobb lesz a történet, hogy a szereplők nem lesznek ennyire kiszámíthatóan papírmasék. Hogy tényleg a telitalálat által kapott nyereményről fog szólni a könyv... De valójában előbb szól a rohadt szilváról, a fotbalról, a Rózsika szerelmi életéről, mint arról, hogy mi a tök van a nyereménnyel. Az utolsó kb. 50 oldal foglalkozik ezzel, hiszen először nem tudják berakni a bankba, utána elássák, aztán egy bárban kezdik felélni, mikor minden kötél szakad...

A stílus... A stílusok sajnos nem különülnek el egymástól. Van egy idősebb nő, egy fiatalabb nő és egy idősebb férfi, aki levelet ír. Hogy lehet, hogy mindegyik ugyabban a stílusban teszi mindezt? Miért nem különül el egymástól például a szóhasználat? Rózsika alkalmaz ugyan egy-két mai korunkban használatos szlenget, de kb. ennyiben ki is merül az egész...

Összességében nézve amilyen rövid ez a könyv, olyan hosszúnak tetszett... Talán nem ez a levelezős forma a legjobb megvalósítási mód, hogy bemutassa, amit akart, mert regény formában sokkal könnyebb és átláthatóbb lett volna betenni a szocialista élet rezdüléseit és üzeneteit, nem hatottak volna ennyire erőltetetten nevetségesnek Kőfejtő jelentései (talán akkor még meg is mosolyogtatott volna)...


GR-ezők szerint:

Folytatás...

Témázunk - avagy olvassam? Olvassad!

Mai témánk az ajánlások nyomában, vagyis kinek ki mit ajánlott, mit kellett volna elolvasnia. Bevallom őszintén, ha úgy ajánlanak könyvet, hogy magán könyvtárból kölcsönbe a kezembe is nyomják, az meglehetősen flusztrál, úgyhogy elvitel nélkül fogadkozom, hogy igen, el fogom olvasni valami úton módon...

De ez általában nem valósul meg, vagy csak 1-2 év múlva. Miért? Mert egyszerűen otthon annyi az olvasatlanjaim száma, hogy nem tudok csak úgy bedobott könyvet olvasni, úgyhogy ezeket az ajánlásokat elteszem egy hátsó polcra a fejemben, és amikor könyvesboltban esetleg meglátom leárazva, akkor beszerzem arra gondolva, hogy XY ezt ajánlotta már, úgyhogy egy lépcsővel közelebb kerül, hogy olvassam is.

Baráti körben sokan szeretnek olvasni, és már tudom, hogy ki az, akivel teljesen ellentétes az ízlésem, így ami nekik nem tetszik, annak adok egy sanszot, hogy nekem fog. Illetve van az a réteg, akikkel teljesen megegyezünk, nekik abszolút adok a szavára. 

Régen, míg nem volt ennyi olvasni szerető barátom, blogokon böngészve válogattam össze az olvasmányaimat. Lobo és Nima tipikusan azok a bloggerek, akiktől elsők között fogadtam el ilyesmit. Később hozzájuk jött még Shanara is, akivel a mai napig úgy vagyok, ha javasol nekem egy könyvet, beszerzem és elolvasom (nem csak blogon keresztüli ajánlás).

Az már nagyobb dolog, mikor én ajánlok valakinek. Mindig izgatott vagyok, vajon hogy tetszik neki a könyv? Vajon nem éri csalódás? Jó darabot választottam? Majd minden alkalommal elhatározom, hogy inkább nem ajánlok többször könyvet olyan embereknek, akiknek nem ismerem maximálisan az ízlését. Amikor még rendszeresebben vittem a blogot (értsd: heti szinten legalább egy könyvről sikerült írnom), akkoriban sok visszajelzés jött, hogy ezt vagy azt a könyvet miattam olvasta el valaki. Tudom, hogy Nimának volt negatív tapasztalata is ebből (volt egy könyv, ami neki nem tetszett, nekem igen, és a blogom után olvasta). Akkor jöttem rá, hogy ez mekkora szó, amikor valaki annyit mond, hogy "azért olvastam, mert jókat írtál róla". Egyszerűen felemelő érzés volt, hogy valaki adott a szavamra.

Az már más kérdés, hogy mi van, ha nem tetszett az illetőnek. Eleinte mindig pirultam, hogy sajnálom, hogy rossz könyvet adtam a kezébe, aztán rájöttem, hogy talán nem én vagyok az a blogger, akinek a szavára adnia kellene, hiszen nem egyezik az ízlésünk, mást várunk a könyvektől stb. Manapság egyre kevesebb visszajelzés jön, hogy valaki azért olvasott valamit, mert ajánlottam a blogon. Ez talán annak tudható be, hogy már nem blogolok annyival rendszeresebben, kevesebb könyvről írok, és sok közte a régi, elfeledett darab is.

Az ajánlások nálam manapság úgy esnek, hogy egyszerűen nézegeti valaki a könyvespolcomat, és lerántok róla egy könyvet, hogy "neked szerintem ez tetszene", és már nyomom is a kezébe. Aztán esetleg az illető meglát valamit, amit már rég el akart olvasni, akkor azt is a kezébe nyomom. Viszont kezdek már leszokni erről az ajánlgatok könyveket dologról, elvégre itt a blog, ahol leírom, hogy milyen könyvvel milyen élményem volt, mit hagyott maga után és inkább valami olyasmibe csaptunk át, hogy barátok megkérdik, olvastam e adott kötetet, és ha igen, mi a vélemény, ajánlanám e nekik. Most már amolyan indirekt módon inkább nem ajánlanék könyveket, csak ha ismerem a másik fél ízlését, vagy pedig olvassa a blogon az ajánlóimat.

Mindig nagy érdeklődéssel várom, hogy mi lesz a reakció arra a könyvre, amit a baráti társaságomnak ajánlok (blogon kívül).  Jogis éveim alatt a fél csoportomat rászoktattam az olvasásra, mindenki tőlem kölcsönkapott könyvekkel töltötte a napjait, és többen annyit mondtak, hogy a könyvek illeszkedtek ahhoz, amit szerettek volna. Egy-két esetben fordult elő, hogy nem találtam el, de nagyon örültem, hogy egyébként azért sikerült. Amikor könyvet ajánlok, mindig valaki olyanról van szó, akinek ismerem nagyjából az ízlését, vagy megkérdezem előtte, hogy milyen olyan típusú könyvet olvasott, ami tetszett neki. Mivel elég sokféle kategóriában mozgok, nagyjából azért tudok ajánlani ilyent-olyant.

Mindig kínosan érzem magam, mikor valakinek be kell vallanom, nem tetszett, amit ajánlott. A másik véglet az, akik negatívat ajánlanak, hogy én mit szólok hozzá, nekik nem tetszett. Ilyenből eddig két esetem van. Az első esetben annyit mondtak, hogy a világ legrosszabb könyvét olvasta valaki, elolvasnám e, mert kíváncsi rá, mit mondok róla. Maradjunk annyiban, hogy a világ legrosszabb könyve minősítés is enyhe kifejezése volt, amivel illettem volna a kötetet...

Nagyon sok esetben belefutottam olyanba, hogy valaki lelkesen ecsetelte nekem, hogy hú, hát van az a könyv, ilyen jó, olyan jó, olvassam el. Kiderült utána, hogy én már azt olvastam korábban, és nem volt annyira kiemelkedő élmény, mint a lelkes ajánlónak. Amit nem szeretek, mikor mindenáron rám akarnak tukmálni egy könyvet, hogy de akkor is olvassam el stb. Ha maga a sztori sallangnak tűnik, már kiesik a pixisből. Ha spoilereznek belőle, akkor is kiesik, úgyhogy többnyire azoknál a könyveknél jutok el az olvasási fázisig (azokból, amiket ajánlanak), aminél annyit mondanak, hogy "Olvasd el, mert jó..."

Ajánlásokat szívesen veszem, elvégre mindig jó tudni, hogy mit jó olvasni. Főleg igaz ez manapság, amikor nem követem annyira a kiadási trendeket, hogy mik az új könyvek a piacon. Annyi rettenetes darab leledzik az olvasatlan polcomon, hogy néha jó belenyúlni a biztos szórakoztatóba és remek olvasmányba...

Akik még témáznak:

PuPilla
Ilweran
Nima

Folytatás...

Eric Bogosian - Pláza

Ngie -vel azt találtuk ki a hónapra, hogy 3 könyvet kell elolvasni mindenkinek a maga 10-es listájáról. Nekem a 3-ból ez az első könyvem a listáról.

Van egy fickó, Malcolm (alias Mal). Malcolm speedezik, és bosszút akar állni mindenkin, aki valaha ártott neki. Ezért kinyírja anyját, volt főnökét, és bárki mást is, aki az útjába keveredik...
Jeff még fiatal. Egy bandának a tagja, akikkel szívnak, isznak és buliznak. Van a csapatban egy lány, Adelle, aki nagyon tetszik neki, de a lány látszólag nem viszonozza mindezt...
Danny nem érzi jól magát, tehát elmegy egy dokihoz, aki receptre ír fel neki maszturbálást, éjszakai lepkét, vagy csak egy akármilyen csajt, akit meg lehet dönteni. Dannynek ugyanis azóta fájnak a golyói, hogy a felesége megajándékozta két gyerekkel, és hát nemigazán használják az ágyat másra, mint alvásra.
Donnának van gyereke, férje, és éli a háziasszonyok szokványos életét. A telt nő azt mondogatja magának, hogy ő igenis szexi és vonzó és bárkit megkaphat.
Michel átlagos színes bőrű férfi, aki egy plázában látja el egy biztonsági őr feladatait.

Hogy ezekben az emberekben mi a közös? Valójában semmi. Egy plázában futnak össze egy napon, ami egyeseknek jobban, másoknak rosszabbul indult. Mikor Dannyt Donna kukkolásáért elkapják a zsaruk, Danny még nem is sejti, hogy jobban tette volna, ha otthon marad. Michel elkezdi eljátszani a "pláza ászát", amikor Mal őrült ámokfutása közepette több embert lelő, majd fel is gyújtja az egész plázát. Michel egyszerűen le akarja vadászni a fickót.

Ebben remek akadályozói a rend éber őrei, akik a gyilkos előtt a kukkoláson kapott Dannyvel vannak elfoglalva. Jeff bandája látja, hogy Danny szökésben van a Mal miatt kialakult zűrzavarban, ezért lekapcsolják, hogy átadják a hatóságoknak...

Hogy mi lesz a vége az őrült kavalkádnak, azt nem lőném le. A kötet elején még nem tudtam, hogy az író hova akar kilyukadni, de ahogy letettem a kötetet láttam, hogy az író se tudta, hogy hova akar eljutni. Van a sztorinak eleje és közepe, aztán reccs és befejezte az írást, mintha elfogyott volna az ihlet.

Eric Bogosian valójában forgatókönyvíró, ami ezen a kötetén látszik is. Ha ezt az egész őrületet filmvászonra vinnék, sokkal jobban ütne. Filmek közül a Shop Stop epizódjai jutottak eszembe, és a Jayt és Néma Bobot körülvevő őrület. Itt is találkozhatunk egy rakat furcsa eseménnyel, amiknek külön-külön futó szálak jutottak, de ez így jó. Az egyetlen kapocs, hogy mindenki a plázából indul el valamerre. Találkozhatunk a kalandokat kereső háziasszonnyal; a hűségét megőrizni akaró, de nem tudó férjjel; egy suhanc kölyökkel, aki nem tudja, mit akar az élettől; egy pszichopata ámokfutóval; egy hősködő őrrel.

Mindenki megtalálhatja azt a szereplőt, akivel a legjobban tud azonosulni, hiszen az alaptípusok képviseltetik magukat. Amiben megegyeznek, hogy zömükben valami szerencsétlenségből indulnak ki (Jeff a reménytelen szerelemből, Donna az unalomból, Danny a szexuális élet hiányából fakadó - köhöm - fizikai bajaiból, Mal a depresszív semmittevésből és Michel abból, hogy bebizonyítsa a világnak, hogy benne, fekete létére is több van, mint amit hisznek róla). Mindenkinek átlagos problémái vannak, amit kb. mindegyik szereplő ugyanazzal orvosol: pia, drog vagy szex.

Megvan a kötetnek a maga tanulsága, és tényleg bármikor megtörténhetne a hétköznapi életben is, viszont ami miatt lassan haladtam vele, hogy egyetlen rugó kattog végig a könyvön: mi a francot akar ebből kihozni a szerző??? A végére persze rájövünk, hogy vannak benne a sorok mögött tanulságok, még akkor is, ha a valaki csak lazán hazasétál a nap (vagyis a sztori) végén.

Összességében nézve kapunk egy átlagos stílusú, valahonnan induló, de sehová nem tartó regényt. Mindenkinek megvannak a maga démonai, mindenki máshogy küzdi le őket. A történet végére érve a valós világban pedig úgy érezhetjük, hogy nem biztos, hogy ki szeretnénk mozdulni és elmenni egyet plázázni a közeljövőben.

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Pierrot, Szélesi Sándor - Jumurdzsák gyűrűje (Jonathan Hunt kalandok 1.)

Tudjátok, mi az Assassin's Creed jellegzetessége? Esetleg a The Witcher -é? De mondhatnám akár a Battlefieldet is, vagy a Warcraftot. Nos, ezek jellegzetessége, hogy mind számítógépes játékként kezdték, majd valaki könyvet írt belőlük. 

És íme, a magyaroknak is van ilyenje, csak nagyjából (pár kivétellel) senki nem tudja. Még 2006-ban megjelent egy cikk az Origón, melyben egy Egri csillagok ihlette játékról írnak. A játéknak van egyébként külön weblapja is, ahol leírják, hogy működik, mi a játékmenet stb.

Láttam képeket a játékból (az Origós cikknél találhattok többet is a felső képre kattintva), amik zseniálisan jól néznek ki. Híres magyar színészekkel jelenítik meg a szereplőket és tényleges helyszíni fotókat is láthatunk. Aki olvassa/olvasta a regényt, azonnal felismeri őket a képek alapján, hogy melyik helyszín mihez kapcsolódik.

Essen néhány szó magáról a történetről is... Jonathan Hunt 2005-ben talál néhány érdekes levelet, meg egy régi, magyar nyelvű Egri csillagok kötetet. Ez azért érdekes, mert a férfi New Yorkban újságíró, az életére törnek. Ez nem szokatlan, hiszen cikkeivel sokszor kivívja a rossz fiúk ellenszenvét. Anyja magyar volt, úgyhogy úgy dönt, ellátogat Magyarországra. Ezzel pedig belekeveredik egy nyomozásba. Jeleket követ, amiket egykoron egy JZs monogramú akárki hagyott, továbbá követi még a GG aláírásokat is.

Gárdonyi Géza ahhoz, hogy megírja az Egri csillagok -at, rengeteget olvasott és kutatott, de csak nem akart összeállni neki a regény, hiszen nem tudta, hogyan éltek anno az igazi törökök. Ábray professzor készített egy időgépet, melyet asszisztense, Jámbor Zsigmond működésbe léptetett, és megszökött vele az időben. Sajnos akadt egy kis gondja a múltban: elvették tőle azt a szerkezetet, ami visszajuttathatta volna őt abba a korba, amiből elindult. Így hát Jámbor elkezd üzeneteket hagyni Gárdonyinak, aki 1898-ban nyomozásba kezd, hogy fellelje az eltűnt férfi nyomait és valahogy visszahozza őt.

Ha belegondolunk, mindenki ugyanazokat a nyomokat követi (mind Hunt, mind pedig Gárdonyi), a különbség csupán annyi, hogy Gárdonyi hagy maga után saját jelzéseket, úgyhogy Huntnak jóval könnyebb dolga akad. Ez a párhuzamos nyomozás néha megkavarja az embert, hiszen mi tudjuk, mi történt a múltban, Jonathan pedig nem. Helyenként csodálkoztam, Jonathan erre még hogyhogy nem jött rá, aztán rá kellett döbbenjek, hogy persze, hisz Gárdonyi tudja, Hunt még nem.

Maga a főszál tehát érdekes és izgalmas, amit a mellékszálaknak kicsit meg kellene támogatnia. Viszont a mellékvonulatok meglehetősen lapossá teszik a karaktereket. Mert miről is van szó? A nyomozás ugye nem mindenkinek tetszik, úgyhogy Jonathan elkezd aggódni közben egy Juli nevű turinformos lányért is, aki tetszik neki, és aki a romantikus szál fennmaradásáért felel. Viszont Juli előadja a tipikus "vagány vagyok, nem számít hányszor fenyegetnek meg" figurát, Hunt pedig a kiszámítható "aggódom a lányért, ezért igyekszem a továbbiakban nem bevonni a nyomozásba" arcot. Ez az oldala a szereplőknek valahogy nem tetszett. Érthető, hogy mindenki aggódik mindenkiért, de ahelyett, hogy óvintézkedéseket tettek volna (mondjuk személyi testőrség, vagy egy vérmedve házikedvenccé való idomítása stb.), csak aggodalmaskodnak a másikért, mintha a kiömlött tej magától felmosódna.

Lehet, hogy elfogult vagyok, viszont ezek ellenére úgy látom, hogy remekül megírt könyvről van szó. Ha őszinték szeretnénk lenni, akkor csalódtam volna, ha nem így van, hiszen Szélesi Sándortól nem is vártam kevesebbet. A kötetnek vannak folytatásai (jelenleg még 2 rész), melyeknél már nem Szélesi az író, hanem Gábor Endre. Nem tudom, hogy ez a minőségen mit befolyásol, de hamarosan kiderül, mert már ott figyel a folytatás a polcomon.

Ami még vonzóbbá teszi a könyvet, az az igényes belső. Minden nagy fejezet elején van egy kis összefoglaló, hogy ki és mit fog csinálni, mi fog történni a főbb szereplőkkel. Ezt igényes rajzok veszik körbe, amik illeszkednek a történet hangulatához, vonulatához (például az első fejezetnél megjelenik néhány repülőjegy, Jonathan nevével fémjelzett holmik stb.). Tetszetős megoldás, amit tovább vittek a későbbi kötetekbe is.

Összességében nézve stílus tekintetében Szélesi -féle minőséget kapunk, úgyhogy arra nem lehet panasz. A történet fő szála érdekes és izgalmas, míg a mellékszálak meglehetősen monotonok, átlagosak. Az alapötlet brilliáns, és ehhez méltó köntöst is kapott. Mindenkinek ajánlani tudom csak, aki szereti a nyomozós történeteket, a kalandozást térben és időben. Nagyon gondolkozni nem lehet benne, hiszen minden oldalt látunk, de akció szempontból nézve nem rossz...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - 5. forduló némi csavarral...

Véget ért az augusztus, de mi máris robogunk tovább a következő Vlogger vs. Blogger körrel, immáron az 5. hónappal.

Ebben a hónapban hivatalosan Ngie-nek kellene, de! Úgy gondoltuk, ebben a hónapban kicsit módosítunk a szabályokon, hogy mindenki kicsit utolérje magát. Mert mi történt? Ngie kitalálta, hogy a büntetésem augusztusra az, hogy videót kell csinálnom egy könyvről. A büntetést, mint láthattátok, nem sikerült kiviteleznem. 

Az első módosítás, hogy Ngie-nek október végéig van ideje a (még ki nem talált) büntetését megcsinálni, ugyanakkor én is szeptember végéig elkészítem a könyves értékelős videót az általam választott könyvből.

A második módosítás a polccal és az oldalszámokkal kapcsolatban lesz. Mint minden hónapban, most is 10 könyves listát fogunk cserélni Ngie-vel, viszont nem azért, hogy a másik válasszon róla könyvet, csupán csak hogy lássuk, tényleg mennyi az annyi. Ebben a hónapban mindenki maga választ a 10-es listájáról, amiről legalább 3 könyvnek el kell tűnnie (el kell olvasnia). Akinek a saját listájáról legalább 3 könyvet nem sikerül elolvasnia (amit ő maga választhat ki), az a következő hónapot 500 oldal minusszal kezdi meg. 

Ezeket a könyveket raktam a saját listámra, így ezek közül 3 kötettel remélhetőleg fogtok találkozni a blogon:

A hónap még egy kis csavarral rendelkezik. Mivel alapvetően 500 oldal minusz lebeg jelenleg mindkettőnk feje fölött, ezért megegyeztünk, hogy ebben a hónapban számoljuk ugyan, de nem számítanak az oldalszámok nagy mértékben. Az az abszolút vesztes, aki nem tudja elolvasni a 3 kötetet.

Azt hiszem nincs más hátra, mint előre... Olvasásra fel!

Ui.: Ha megkapom Ngie polcát, még jelentkezem. Kövessetek nyomon minket továbbra is :)

Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - 4. forduló zárása

Hogyan is záródik augusztussal a 4. forduló?

Nos, nem tudom, hogy Andinak (Ngie) mennyi oldalszámot sikerült összehoznia, de ez a mérlegem éjfél előtt 2 perccel...

Vagyis a 4. fordulót minden eddiginél nagyobb oldalszámmal, 2059 -cel fogom lezárni.

Ami még a hónapban történt az az, hogy szeptembert szintén kezdő oldalszámmal fogom nyitni, ugyanis megcsináltam a külön könyvhöz tartozó kihívást is, így a Battle Royale 738 oldalának felét (369) máris beírhatom a szeptemberi oldalszámokhoz.

Mivel a büntetőkört elbuktam, ezért nem tudom, hogy Ngie talál e ki extra szankciót. Ugyanakkor holnap reggel kiderül, hogy neki hány oldal jött össze és kiderül, hogy ebben a hónapban ki maradt alul...

Mindenkinek jó éjszakát!

Folytatás...

Sabine és Timo Dillner - A Gonosz lehelet (Hexilon 2.)

Kérem a következőt! Nos, a mai napon még van valamennyi kis esélyem rá, hogy ebben a hónapban győzedelmeskedjek, úgyhogy annyi könyvet ürítek le a polcomról, amennyit még lehet. 

Íme a mai napom következő kötete a Hexilon sorozat 2. része, melyben Sarolta ismét kalandba keveri Félixet. Azt hihetnénk, hogy a kedélyek lenyugodtak, azonban a boszorkányokra újabb feladat vár. Mivel semmilyen tűz nem képes őket felmelegíteni úgy határoznak, hogy elköltöznek a kastélyba. Ez viszont problémás annak tükrében, hogy mindenki megőrül. Kara mama megszállottan keres valamit egy üres ládában,  Murrka a földön alszik, Ziswa pedig a (nem létező) szakállára próbál főzetet kotyvasztani. Larina értetlenül áll a dolgok előtt, és elkönyveli, hogy a három boszorkánytársnője egyszerűen megbolondult.

Közben Saroltát természetesen a veszély miatt otthon hagyják, de a kislány hamar rájön, hogy itt valami nagyon nem stimmel, úgyhogy Félix segítségét kérve újabb kalandra mennek.

Közben a történetbe bekerül egy virágtroll és egy magát Baglyosnak nevező furcsa lény is, akik jó barátságot kötnek egymással, ugyanakkor boszorkányok elrabolják és fogságba ejtik Baglyost. Így tehát Digón, a virágtrollon a sor, hogy megmentse társát.

Azt kell mondjam, még mindig meglehetősen mesés a köntös. Sokszor kapkodtam a fejem, hogy valahol lemaradtam, mert a főgonosz legyőzése kb. 5 sorban merül ki, néhol ugrálunk egyik eseményből a másikba, miközben zajlik minden, de az olvasó szépen lemarad. Hogy példának okáért mikor Saroltát elkapják, ott pontosan mi történik?

Nagyon gyorsan végigvesz a kötet mindent. A gyerekek természetesen megmentők, felbukkan egy áruló, és minden kötelező meseelem megvan. Elvégre, a virág troll egyedül vág a kalandba, mégis Félix és Sarolta személyében társakra talál stb. A Baglyossal kb. úgy kötnek barátságot, hogy leszel a barátom? Persze, miért ne?

Az egyetlen pozitívum, amit el tudok róla mondani az, hogy a Hexilon -ról további dolgok derülnek ki. Hogy valaki írja, hogy az események megtörténnek, és például Félix is tudja irányítani néha a kötetet, ezért lesz ő hatalmas varázsló. Ő látja először a könyvben, hogy a Gonosz lehelet támadta meg a barátait, és ezzel a tudással tud segíteni Saroltának. Az ifjú boszorkány lány azért most is mutat egy-két varázstrükköt, hogy ámuljunk kicsit. Elmondható, hogy meglehetősen bájos, naiv történet, aminek kb. 60%-a felvezetés, meg beszélgetések a semmiről, és 40% az igazi kaland, mire végre mindenki elindul arra, amerre el kell indulnia.

Összességében nézve szerintem igen gyenge meséről van szó, aminek az első része pontosan azért tetszett jobban, mert bevezetett a világba, itt meg jóformán mindenhova be van csak lógázva az olvasó, mintha horgásznának vele... Ugrálunk mindenfele, és néhol a történet sem találja meg azt a fonalat, amit fel kellene vennie. Kicsit többet vártam az első rész után.

A sorozatnak egyébként két kötete jelent meg, eredetileg német nyelven íródott. 

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - a 4. forduló feladata

Ebben a hónapban a Vlogger vs. blogger kihívásunk a választott könyvekhez annyi volt, hogy valamelyik helyszínt meg kell jeleníteni valahogyan a könyvből. Úgy gondoltam, hogy ehhez egy fotót használnék.

Először is elmondanám, hogy Ngie a Battle Royale -t választotta nekem Takami Kósuntól. Ezzel eléggé széles palettát adott, hiszen egy komplett szigettől kezdve konyhákon át bármit rekonstruálhattam volna. A választásom egy erdőre esett, ugyanis nagyon sokszor a regényben erdőben zajlottak összecsapások, fák között, bújkálva közlekedtek. Valahogy úgy, mint a képen látható alak is, aki vállalta a "támadó" játékost alakító szerepét egy kép erejéig. (Ezúton is köszönöm a segítségét!)

A kép elkészültének nehézsége, hogy a háttérben látható facsoport (mini erdő) körül betonrengeteg van, és valahogy (retusálás nélkül) próbáltam megvalósítani, hogy ne látszódjék, és tényleg úgy tűnjön, hogy ez egy komplett erdő...

Ngie, elfogadod teljesítésnek?

Folytatás...

Paul Strathern - Marx (Filozófia 90 percben)

Azt hiszem, ez a kötet lesz a blog életének egyik nagy kakukktojása. Az igazság az, hogy a blogra gyakorta nem kerülnek fel bizonyos könyvek (például verses kötetek, Shakespeare művei stb.), amik megfordulnak a kezembe. Az sem mindig garantált, hogy bekerülnek az adott évi "olvastam" listába, mert úgy vagyok vele, hogy oké, olvastam, de nem írtam róla, úgyhogy felesleges feltüntetni. Régen is előfordult ilyesmi, akkoriban feltüntettem, ma már nem feltétlenül.

Nos, ami tény, hogy Marx és több közgazdász élete igen érdekes nekem, és nem csak azért, mert eredeti végzettségeim szerint közgazdász vagyok. Viszont úgy gondoltam, írnék erről a könyvről egy keveset, mert láttam, hogy a Goodreads -en igen elmarasztalóan csillagozták.

Ami tény a kötettel kapcsolatosan, hogy amilyen kis vékonyka, meg rövid a maga 72 oldalával, annyira velősen próbálja nagy vonalakban összefoglalni, mi a helyzet Marx-szal. Nagy filozófus, közgazdász, aki például eleinte szidta Hegelt, aztán mégis az ő filozófiája alapján megy tovább. Ha megnézzük a nagy művészeket, meg közgazdászokat, mindenkinél találunk valami szennyest (Marx például nem vetette meg az alkoholt, és világ életében szegény volt). 

Olvasás közben felolvastam pár gondolatot a barátomnak, aki pislogott párat, hogy nem érti. Ebben látom a probléma legnagyobb gyökerét is a Goodreads-en, hogy olyan kifejezéseket használ a könyv, aminek vagy utána kell nézni, vagy az ember közgazdasági tanulmányai során tanul. A kötetben megemlítik a Das Kapital (A tőke) című munkáját Marxnak, amibe volt szerencsém belelapozni, és itt is idéznek belőle pár sort. Nehéz olvasmány a nyelvezete miatt. És noha Paul Strathern próbálja Marxot közelebb csempészni az emberekhez, szerintem pontosan azért nem sikerül neki, mert a közgasági rész kihagyása nélkül imitt-amott értelmetlen lenne.

Amilyen rövid a könyv, annyira velős, elgondolkoztató, informatív, és bedob imitt-amott olyan közgazdasági "paradigmát" vagy fejtegetést, amit nem biztos, hogy az avatatlan olvasó megért (például, hogy mit akart Smith a "láthatatlan kéz" kifejezéssel).

Összességében szerintem a kötet túl rövid, hosszabb tárgyalás jobb lenne, mert lehetne bele rakni lábjegyezetekbe magyarázatokat, hogy azok is értsék, akik nem közgazdászok. Marx élete és a kor, amiben élt (filozófiai eszmék tekintetében) pontosan kirajzolódik ezen a néhány oldalon is, de ez még kevés. Egy rövid összefoglaló csupán ez a könyv, de annak jó.

GR-ezők szerint:

Folytatás...

John Green - Alaska nyomában

Mikor az Alaska nyomában -t olvastam, Ngie (vlogger Andi) bejelentette, hogy hány oldallal vezet. Arra teszek kísérletet a hónap utolsó napján, hogy behozzam, úgyhogy adott időkben felteszek egy-egy bejegyzést az általam olvasott könyvekről egészen éjfélig, míg az augusztusi kör le nem jár.

Kezdjük is mindjárt egy John Green darabbal. Sokat hallottam már az íróról, és kifejezetten érdekes volt, hogy az első könyvével sikerült találkoznom. Annyit tudtam róla, hogy a Csillagainkban a hiba után felkapták a nevét, a könyvből film lett stb. Az Alaska nyomában -ból 2017-re ígérnek film változatot, de majd elválik, hogy ténylegesen lesz e.

Miről is szól a történet? Adott nekünk Pufi... aki teljesen vézna kamaszfiú, és kitalálja, hogy ő márpedig elmegy kollégiumba lakni, és olyan iskolába jár. Át is iratkozik az állami iskolából egy fizetősbe. Itt kapja meg szobatársnak Chipet, jövendőbeli névadóját (aki szerint a Pufi ideális becenév Milesnak), akinek a beceneve Ezredes. A srác különös, introvertált típusú, aki kijelenti jóelőre, hogy ha Miles vele barátkozik, nem lesz menő, és ő nem fogja bemutatni mindenféle arcoknak. Ettől függetlenül Miles megismerkedik egy Alaska nevű lánnyal, aki cigit és piát szállít az Ezredesnek, illetve egy japán diákkal, Takumival. Így alkotják a történet során az összetartó négyes fogatot... egy balhés csapatot, egy teamet, melynek a tagjai kiállnak egymásért.

A borító meglehetősen beszédes, ugyanis Miles először piál, vesz részt első balhéban, kamatyol az első lánnyal, megtanul dohányozni. Látványosan "jó hatással" van rá ez a szedett-vedett csapat, ahol mindenkinek megvan a maga története, melyekre annak arányában derül fény, kinek mekkora szerepe van a csapatban. Mivel Takumi viseli a legkisebb részt, róla tudunk meg a legkevesebbet. Miles az E/1-es mesélőnk, úgyhogy neki főleg a jelenéről tudunk meg sokat. Alaska a címszereplő, aki titokzatos, mindig lazának tűnik, belül viszont feszíti valami (kiderül, hogy mi). És ott van Chip, aki egy szegénység övezte lakókocsi parkból próbál feljebb kapaszkodni, hogy ne legyen koldus sorson. Ösztöndíjjal vették fel, imádja az anyukáját, aki ráadásul annyira szereti a fiát, hogy bármit megtenne érte.

A könyv fő vonala a balhék, a piálások és a cigizések, amik a szabadság illúzióját adják a diákoknak a kollégium és az iskola falain belül. Kicsit elhisszük, hogy mindent meg lehet úszni, ugyanakkor az élet azt igazolja, hogy a legnagyobb balhék tragédiákhoz vezethetnek... és vezetnek is.

Valamiért igen lassan haladtam a kötettel. Bevallom őszintén azt hittem, hogy át tudom érezni a szereplők helyzetét, hogy majd meg fog hatni az a tragédia, amit előre lehet benne sejteni... valahogy mégsem sikerült. Green egyszerűen bedob minket egy körhintába, ahol néha a balhék, néha a cigizés, néha a piálás "figurájára" ültet fel és elejétől a végéig ezt látjuk. Ostoba diákcsínyek, cigi, pia és ennyi. Nincs benne egyediség, nincs benne extraság. Az érzelmi töltet sem mindenhol jön át pont azért, mert ilyen apró-cseprő butaságokkal töri meg.

Maga a stílusa is olyan, hogy gördülékeny, olvastatja magát, de nem enged belesüllyedni a gyászba, a szomorúságba ott, ahol erre szükség lenne. Ezt az érzelmi töltést hiányoltam belőle azok után, hogy szörnyű baleset történik.

Összességében nézve tanulságos könyv, de 15 év alatt nem biztos, hogy gyerek kezébe adnám, mert még azt hinné, hogy igen, ha elkerül a gyerek a szülők mellől, akkor már lehet lezülleni. Az sem ellenpont, hogy jól tanuló diák kezd el cigizni, piálni stb., mert ebből csak annyi lehet a tanulság, hogy mindaddig letolják a szüleid, hogy mit csinálsz, míg jók a jegyeid. Az alapvetően "viselkedni tudás" nem az osztályzaton múlik. Sajnáltam, hogy Miles gyenge jellem, aki nem "küzd" azért, hogy egyéniség maradjon, hanem hagyja, hogy a csoport mindenbe belevigye, és ő asszimilálódik csak azért, hogy befogadják...
A következő könyvem várhatóan Greentől a Fault in our stars, mely angolul már ott figyel a polcomon. Kíváncsian várom, hogy az mennyivel ad másabb, vagy hasonlóbb élményt, mint ez a kötete...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vivien Holloway - Vérvörös horizont

Mióta a Főnix Könyvműhely felkarolta, Vivien Holloway elkezdett egyik könyvétől a másikig szambázni. Egyre-másra jelennek meg tőle kisregények, novellák, és regények. 

Bevallom őszintén nem tudom, hogy esett ez az eset, hogy két olvasatlan Vivien Holloway kötetem még akadt a polcon, mivel meglehetősen szeretem az írónő munkáit. Fiatal kora ellenére olyan könnyeden ír, hogy irigylésre méltó. 

A Végtelen horizont című regényéhez kapcsolódóan látott napvilágot ez a novelláskötet, mely mindössze két novellát tartalmaz. Ebből az egyikkel már találkozhatott a közönség, mert már másutt is megjelent. 

A Táguló horizont novella szereplője Becky, a Végtelen horizont főhősnője. Egy előzmény novella, hogy is találkozott Nick-kel, és hogy vesztette el a Lélekvesztőt kártyán. Sokban megegyezik a novella a regénybeli eseményekkel, és nagyon minimálisan bővíti csak ki a láncolatot. Ennél a novellánál részben arra számítottam, hogy Nick szemszöge fog dominálni, de nem ez történt. A két szereplőt felváltva látjuk, megosztásban. Nick oldala azért tetszett jobban, mert a regénynél ebből kevesebbet láttunk.

A második novella a Végtelen horizont után játszódó Vérvörös horizont, amely Juniper szemszögéből mutatja be az események folyását. Junipernek meg kell küzdenie azzal, hogy Garrahy halálával össze kell fognia a flottát, össze kell szednie a legénységet, akik a küzdelemben megsérültek. Egyedül a sokasággal szembe úgy, hogy ki kell vívnia a tekintélyt... nem könnyű.

Bevallom őszintén a Juniperrel foglalkozó novella jobban tetszett, hiszen azzal még nem találkoztam. Juniper meglehetősen érdekes személyiség és kiszámíthatatlan még a Végtelen horizont című regényben is. Megtudunk róla ezt-azt, de nem túl sokat. Titokzatos szereplő, hiszen tudjuk, hogy kemény csaj, csak azt nem, hogy mi mindenre képes. Mennyire megy el a végletekig?

Téves meglátás az, hogy ez a novelláskötet a Végtelen horizont folytatása lenne, ez csupán egy kiegészítő kötete, amely megörökölte a regény hangulatát, gyönyörű borítóját (némi átszínezéssel).

Összességében nézve kapunk egy (kis) adag hamisítatlan Hollowayt, amivel hiánypótolhatunk addig, míg jön újabb kötete. A Becky novellájával lehet találkozni a Pokoli teremtmények novelláskötetben is, úgyhogy nem okoz meglepetést azoknak, akik ott már olvasták. Juniper viszont még bőven tartogat meglepetést. El tudnám képzelni, hogy vele is íródik regény olyan címszóval, mit csinált Nick-kel való találkzása előtt...

GR-ezők szerint: 

Folytatás...

Takami Kósun - Battle Royale

Anno még a megjelenése után nem sokkal ajánlották nekem a könyvet. Aztán láttam, hogy van belőle film, méghozzá két rész is. Be kell valljam, az első film akkoriban tetszett, a másodiknak pedig szimplán nem láttam értelmét.

Az alap történet fogott meg elsődlegesen: van egy sziget, ahova kiraknak 42 diákot, akiknek életre-halálra meg kell vívniuk egymással. Bármilyen eszköz a kezükbe kerülhet, a lényeg, hogy meg kell ölniük egymást, míg a végén csak egy maradhat.

Maga a történet gyorsan összefoglalható, ezért megijedtem, mikor megláttam, hogy több, mint 700 oldalas a kötet. Mit lehet egyáltalán ennyi oldalon keresztül nyúzni azon, hogy gyerekek öldösik egymást? Végül úgy tudtam magam rávenni, hogy vlogger Andi (Inside my head) ezt választotta nekem havi olvasmányomnak.

Eleinte valóban el lehet veszni a nevek között, hiszen nem csak a 42 diák neve merül fel, hanem tanárok, katonák, nevelők nevei is, akik a tanulókhoz tartoznak. Aztán ahogy hullanak a szereplők, a nevek is elkezdenek redukálódni. Néha felbukkan egy-egy új szereplő, mert rögtön az elején azért nem szerepel mind a 42 diák, úgyhogy út közben ismerjük meg egyiket-másikat, mint új elemet. Maga a kötet felépítése remekül kivitelezett, hiszen minden diák halálát külön-külön látjuk, nem csak a főszereplőkre megy a fókusz, hogy velük mi történik. Lineárisan látjuk az eseményeket, hogy amíg egyik diák meghal, addig főhőseinkkel mi történik. Így mindenkinek a halálát pontosan látjuk, és lassan kirajzolódik mindenkinek a valódi személyisége, ki melyik tábort erősíti (vagyis ki ment bele a játékba, és ki nem).

Súja és Noriko a filmben

Elég sokat tudunk meg az egyes diákok hátteréről, lelki állapotáról, úgyhogy a karakterek kidolgozása meglehetősen részletes. A pszichológiai háttér, hogyan dolgoznak fel egyes embertípusok egy ilyen helyzetet, hogy barátaikat, szeretteiket kell kivégezniük, illetve olyanokat, akikkel nap mint nap találkoztak... zseniális. Felveti a kérdést, hogy meg lehet e őrizni ilyen körülmények között az emberséget? Mennyit kell tenni a túlélésért, és meddig érdemes elmenni? Ha valaki támad, vajon azért támad, mert védekezik/össze van zavarodva, vagy belement a játékba? Láthatunk olyanokat, akik a naivitást használják ki ahhoz, hogy kivégezzék, akit ki akarnak. Látunk simán hidegvérű gyilkost is, akinek nincs indíttatása, miért végez másokkal.

Különböző csoportok különböző módon próbálnak stratégiákat kialakítani, megvalósítani. Különböző célok vezérlik őket (szökés, életben maradás, szeretteik megvédése stb.).

Nem csak a véres, néha eléggé brutálisra sikerült gyilkolások töltik ki tehát a sok helyet, hanem a főbb karakterek háttértörténetei, a pszichológiai magyarázatok, kit mi vezérel, vagy mi nem. Megfelelő adagot kapunk a kegyetlenségből, a félelemből, a gyilkosságokból, a lelki megrázkódtatásokból.

Egyetlen negatívumot tudok kiemelni a könyvből, az pedig nem más, mint a "belterjes tenyészet". Ezek a tizenéves diákok hirtelen ráébrednek, hogy jaj, ők aztán halálosan szerelmesek voltak XY-ba. És lehet, hogy XY nem viszonozta az érzelmeiket, de amint megtudják, hogy a másik fél szerelmes beléjük, hirtelen ők is halálosan beleszeretnek a másikba mindennemű előzmény nélkül. Ez a romantikus vonulat, meg hogy mindenkire most jön rá a szerelmet vallhatnék egyszerűen nevetségesen és erőltetetten hat.

Sokan mondták, hogy a BR olyan, mint az Éhezők viadala. Igen, mondhatni annak egy nyersebb, hosszabb, tömörebb változata, habos-babos körítés, meg romantikus szerepjáték nélkül. Nincsenek színpadias elemek, nem kell adni a látszatra. Egyszerűen beterelik az osztályt egy tanterembe, és közlik velük a szabályokat:
Kikerülnek egy szigetre, ahol meg kell egymást ölniük, míg csak egy játékos nem marad. Kapnak egy-egy hátizsákot, amiben találnak kenyeret, vizet és egy fegyvert (a géppisztolytól a darts tábláig). Ezen kívül bármi mást felhasználhatnak, amit a szigeten találnak. Kapnak egy-egy nyakörvet, egy térképet, és néha egy-egy bejelentkezést, amikor közlik velük, a sziget mely része tiltott zóna. Aki oda keveredik adott időben, akkor felrobban. Ha megpróbálják leszedni a nyakörvet, felrobbannak. Ha 24 órán belül egy halott sincs, mindenki felrobban...

Folyamatosan kapunk róla információt, hogy mikor hány játékos van még a pályán (a fejezetek végén meg van jelölve, illetve minden oldal tetején), és pontosan követhető, hogy hányas számú fiú/lány esik ki aktuálisan.

Főhősünk Kavada (fiú), Súja (fiú, 15) és Noriko (lány, 15), akik megpróbálnak először életben maradni, majd ha ez összejönne, akkor megszökni is. Eléggé érdekes csoport, mert Noriko egy szürke kisegér, Súja nagymenő, a Wild Seven becenevű csodajátékos, míg Kavada az introvertált új fiú.

Összességében nézve változatos a karaktervilág, a halálnemek, a pszichológiai beállítások. Nagyon megterhelő a fantáziának és a léleknek is, ha megpróbáljuk magunkat beleképzelni ebbe a szituációba. Zseniális megoldásoknak nincs híján a könyv, és segít abban is, hogy ne vesszünk el a nevek és nemek között. Logikus felépítés, olvasmányos stílus, úgyhogy annak ellenére, hogy 700 oldal fölött van, gyorsan kiolvasható darab...

Érdekesség, hogy a könyvből van manga, és az első film kötődik szorosan a könyvhöz.
Íme a trailere (vigyázat, a könyv és a film is +18-as, erős idegzetűeknek):

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Jeff Kinney - Négy fal között (Egy Ropi naplója 6.)

Néha kell egy kis más. Ennek jegyében vettem le a polcról a kötet angol nyelvű változatát, mikor elértem a Battle Royale (havi olvasmány) 400. oldaláig. Kellett egy kis "limonádé", valami, ami feloldja a BR komoly, megterhelő hangulatát...

Ezúttal Greg szembe találja magát az elemekkel... Vagyis jobban mondva a nagy mennyiségű havazással, amely megakadályozza a pénzszerzésben, és a házból való kimozdulásban is.

De még mielőtt a totális elzárásig eljutna, elmeséli kalandjait, hogyan készült fel Manny érkezésére, hogyan próbál pénzt szerezni egy internetes játékhoz, hogyan próbálja meg kijátszani a Mikulást és rákerülni a jók listájára. Összetűzésbe kerül a hatóságokkal és még számtalan kalandba keveredik.

Természetesen Rowley szokásához híven ott van mellette, de most csak korlátoltan, hiszen a hó elvágja őket egymástól. 

Azt hiszem, ez a kötet némileg visszaesés. Meglehetősen unalmas volt, kiégett és egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni. A hó jelentette akadály meglehetősen kis részt képvisel, már csak azért is, mert novembertől indulunk, és csak karácsonyig tart a kötet (tehát kb. 2 hónapot ölel fel).

A képregény rajzok természetesen nem hiányozhatnak, hiszen ezek a sorozat védjegyei. Némelyik valóban vicces, néhányat viszont nem tudtam hova tenni, hogy ez hogy került bele. Néha kíváncsiságból belenéztem a magyar változatba, hogy oldotta meg a fordító az olyan helyzeteket, hogy a "Mary kicsi báránya dallamára" kell valamit dúdolni. Frappánsan ismert magyar  dallamot (Elvesztettem zsebkendőmet) neveztek meg. Egyedül abba lehetne belekötni, hogy annyi amerikai filmet és rajzfilmet nyomatnak, hogy a Mary kicsi báránya dallama is már beleivódik az ifjúság agyába, ezért nem feltétlenül kellett volna kicserélni. A "Kémkrampusz" is remek fordítás a kis babára, ami figyeli Greget és a testvéreit, hogy mennyire viselkedik jól.

Greg egyébként hozza a szokott forgatókönyvet: a világ még mindig körülötte forog. Emellett viszont megjelenik, hogy mégsem minden úgy működik, ahogy ő azt eltervezi. És most itt nem a kudarcra ítélt terveire gondolok (bár ilyen is akad azért bőven - lásd: saját újság nyomása abból a célból, hogy pénzhez jusson, hótakarítás locsolócsővel stb.), hanem arra, hogy a szülei szembesülnek vele, hogy Manny mégsem annyira jó gyerek, mint hitték, és nem okolható mindenért Greg vagy Rodrick.

Most kevesebbet láttunk a kistestvér bántalmazásából, vagy a Rodrick féle akciókból, amit igazán sajnáltam, mert egyre jobban kezd elmenni a sorozat egy olyan irányba, ahol Greg teljesen kizárja már a baráti kört (Rowley), leépíti a családdal kapcsolatos eseményeket, és egyedül arra fókuszál, hogy vele mi a helyzet, hogy ő miket csinál. Az első Ropi naplója kötet pont azért működött, meg még a második és a harmadik is, mert nem volt ennyire Greg központú, mint ez a rész. Addig is előtűnt a srác egoizmusa, viszont úgy, hogy mellette volt egy jó barát, ott volt a család, akiket mintegy "beárulás" jelleggel mindig elővett, ha panaszkodni akart. Most már nincs ilyen, vagy hát egyre kevesebb...

Összességében nézve kíváncsian várom, vissza talál e a sorozat abba a mederbe, ahonnan elindult, mert jelenleg úgy érzem, a hullámvasút lefele tartó ívére került. Leépülő szereplőgárda, több panaszkodás, kevesebb humor, kevesebb humoros rajzocska... Reméljük lesz még feljebb.


GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - 4. forduló

Üdvözletem ismételten a blogon! A Vlogger vs. blogger játék nem ért véget, csupán egy kis malőr miatt, melyről a későbbiekben írok majd, kimaradt egy hónap. (Inside my head) Andival ugyanis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kis nyári szünetre az után, hogy 3 fordulót letudtunk a tavasszal...

Lássuk csak, miről is fog szólni az augusztusi forduló...

Andival szokásunkhoz híven összeállítottuk a könyves listáinkat, melyet itt a blogon láthattok a jobb sávban. Mielőtt elárulnám, ki mit olvas kötelező(bb) jelleggel a hónapban, tekintsük át az előző köröket.

Az első fordulót pár oldallal ugyan, de sikerült megnyernem, majd ezt követte egy olyan forduló, amit kisebb, majd egy olyan, amit nagyon nagy számmal vesztettem el. Oldalszámok tekintetében eddig minden könyvet sikerült elolvasnom, amit Andi kiválasztott, és minden feladatot sikerült megcsinálnom.

Augusztus hónapra Leiner Laura - Akkor szakítsunk című könyve miatt van 168 oldalam kezdésnek, ami szerintem nem rossz.

Vlogger Andi büntetést kapott a múlt hónapban, mert elmulasztotta megcsinálni a büntetését, úgyhogy egy büntetés büntetésével még adós augusztusra. A múlt hónapban én is büntetést csináltam, mivel elbuktam a hónapot. Mivel a múlt hónapot is elbuktam (júniust), ezért augusztusban Andinak ki kell találni részemre egy büntető kört.

Nos, tehát az extra könyv kiválasztása most sem marad el, illetve a hozzá tartozó kihívás. Az extra oldalakért folyó feladat pedig a következő: készítsd el a könyv helyszínét, ahol játszódik. Ha több helyszín is van, akkor válassz, hogy melyiket szeretnéd valamilyen úton módon megjeleníteni, ábrázolni.

No, és ha már kiderült a feladat, akkor lássuk a könyveket... Andinak Totth Benedek könyvét, a Holtverseny -t választottam, míg az én kötelező olvasmányom Takami Kósuntól a Battle Royale lesz majd. 

Erről előzetesben annyit mondanék el, hogy láttam már a filmeket, és az első rész miatt szerettem volna olvasni a könyvet. Ezek alapján tudom, hogy a feladatom egy komplett sziget megalkotása és bemutatása lesz, ami nem lesz egyszerű feladat. 

Kezdődjék tehát az augusztusi forduló... Vigyázz, kész, KÖNYV!

Folytatás...

Buglyó Gergely - Oni: szürke vér (Oni 1.)

Ha azt mondom, hogy sokat szemeztem Buglyó Gergely könyvével, akkor nem túlzok. Egyszerűen nem mertem nekiállni attól tartva, hogy egy újabb magyar csalódásnak leszek áldozata.

Az elején a történet is meglehetősen szürkén indul, mint amilyenek a szürke vérűek, csak erre még a napnak sem kellett sütnie, hogy szürkévé váljon. Mert miről is van szó? Van három gyerekek, akik testvérek: Nátán, Áron és Lili. Apjuk eltűnt, anyjuk, aki orvos, neveli őket. A három gyerek félig valami más, félig pedig ember, és így kell elhitetniük a világgal, hogy normálisak. Nem fedhetik fel a titkot. Nátán vigyázni próbál két kisebb testvérére, és mindent megtesz a titok titokban maradásáért.

Áron (mesélőnk) viszont meglehetősen forrófejű kölyök, akinek minderre nincs annyi figyelme, mint bátyjának. Így lehet az, hogy a titok kezd kicsúszni a család berkein kívülre, és a gyerekek kezdenek veszélybe keveredni.

De nem csak ez a probléma. Van egy jóslat, melyet még apjuk hagyott a trióra. Ennek értelmében meg kell keresniük egy lányt, akire vigyázniuk kell. A sors azonban igazán kegyes hozzájuk, hiszen új diák érkezik az iskolába, aki nem más, mint a lány, akit keresnek...

Áronra hárul a feladat, hogy összebarátkozzon a lánnyal, akit távol kell tartania a gonosztól, és meg kell védelmeznie bármi áron.  Ez azonban csöppet sem könnyű feladat, ugyanis felbukkan a szívdöglesztően jóképű, BMW-t vezető Ká, akiért minden lány azonnal odáig van, hogy meglátják. Áronnak tehát versenyeznie kell a fiúval, és lebeszélni valahogy a lányt arról, hogy kapcsolatba bonyolódjanak.

A könyv története nagyon klisés. A rosszakról kiderül, hogy jók, a jókról, hogy rosszak, és senkiről sem lehet elvileg tudni, hogy kivel van, gyakorlatilag mindenkiről azonnal lerí, hogy milyen szerepet szántak neki a történetben. Ami mégis meglepő, hogy nem volt zavaró számomra, hogy ennyire kiszámítható az egész, mert a mitológiai világa, az egyes szereplők külön-külön históriái annyira lekötöttek, hogy a főszál meglehetősen elsikkad mellettük. Nem érdekel, hogy a lányt meg kell védeni, előbb izgulok egy szimpla iskola igazgató miatt, vagy egy egyszerű biológiatanárért.

Ami némileg zavaró, hogy hirtelen sok társaság kerül elő, és tényleg nem tudni, hogy ki kivel van, vagy kinek mi a szerepe. Mivel ez egy bevezető kötet, részletesen le kellett volna tisztázni, hogy ki kivel hányadán áll, erre a végén bejön egy olyan szerv, akinek addig híre-hamva sem volt addig. Néhány dolog kérdőjeleket hagyott bennem, aminek célszerű lett volna még most, az első kötetben kiderülnie pontosan azért, hogy a későbbiekben már csak a konkrét feladat teljesítés lehessen a középpontba és ne azon kelljen malmozni, hogy kik azok a Virrasztók, kik közé tartozott pontosan Ká, miért és kitől kell félni stb... 

A szereplők tekintetében áll a két fiú egy lány felosztás (mind baráti társaságnál, mind pedig a testvérek esetében), ami nem feltétlenül szerencsés, mert kb. 10 ifjúsági regényből 9-nél ez a felosztás figyelhető meg (ergo: itt lehetett volna módosítani az egyik klisén). A felosztás a baráti társaság esetén olyan, mintha az ember a Harry Potter karaktereit látná viszont magyar nevekkel (Feri=Ron, Anna=Hermione, Áron=Harry). Viselkedésre is pontosan ilyenek a karakterek (a bénácska fiúbarát, az okos lány, és a vagány és különleges képességekkel megáldott csodagyerek). A legnagyobb problematika mégis az, hogy a gyerekek is túl keveset tudnak, és ez okozza a bajt...

Összességében nézve egy jól szabott, érdekes világban játszódó történetet kapunk, rengeteg klisével, mégis élvezhető formában. A mellékszálakon megáll az egész, és a külön regélt mesék sokkal érdekesebbé, informativabbá válnak, mint maga a fő szál. Viszik előbbre a cselekményt, míg a fő szál sok esetben beragad, és a klisék miatt meglehetősen kiszámítható, és átlátszó. Láttam, hogy a sorozatnak már megjelent néhány folytatása, úgyhogy már csak egy dolog van hátra: levadászni ezeket is és megtudni, hogy folytatódik tovább a három barát és a három testvér története...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vivien Holloway - A bross (Winie Langton történetek 3.5)

Tudjátok, minél többet olvasok Vivien Hollowaytől, annál jobban rájövök, hogy tetszik, amit csinál. Hogy meglepje olvasóit, kijött ez a kis novellája, A bross, ami egy kis kitekintést ad Winie eredeti történetéből.

A novellát online elérhetővé tették ingyen, miután megjelent, majd kis füzetecskeként a 4. kötet megjelenése mellett kezdték osztani.

Amire abszolút nem lehet panaszunk, azok az egymáshoz remekül illeszkedő borítók. Winie történeteihez olyan borítók kerülnek, amiket eddig kivétel nélkül szerettem (beleértve a 4. kötet borítóját is).

Ennek a résznek a történetét inkább bájosnak mondanám. Milyen lehet egy tolvajokból álló családnál a karácsony? Látogassunk el a Langton familiához, és máris megtudjuk, hogyan lehet kezelhetetlen kölykök garmadájával bírni, hogyan kerül a karácsonyfa a helyére, mi kerül az asztalra...

Persze némi lecke sem árt. Mikor karácsony napján Will megjelenik a Langton házban, Winie elviszi a fiút némi gyakorlásra... Belekeverednek egy meleg helyzetbe, ami olyan gyorsan rendeződik, ahogy jön, majd egy véletlen folytán hozzájutnak ahhoz, amit kerestek...

Eddig is láthattunk már néhány életképet a sorozat folyamán a Langton család "hétköznapjairól", most viszont egy az egyben erre kerül a hangsúly. De kérem, mi másról is szólhatna a szeretet ünnepe, ha nem a családról? A családi összetartásról? Arról, hogy egy rafinált, szemfüles nagyi megpróbálja kihúzni az unokáját a bajból? Arról, hogy apuka a karácsonyfával bíbelődik, míg a díszeknek lába kél?

Maga a történet tehát aranyos, kedves és bájos. Nem hiányozhat az sem, hogy valamit elcsenjen valaki, viszont az itt annyira mellékvágány, hogy nincs is igazán jelentősége, hogy ki megy lopni és mit. Persze kerül bele egy adag "bénázás" is, de valahogy imitt-amott hiányzott belőle a humor.

Talán Winiet is megszállta a "szeretet ünnepe" hangulat, nem tudom, de most nem éreztem annyira csipkelődősnek, inkább olyannak, mintha átvette volna kicsit az apja komor szerepét.

Az írás egyébként hollowayesen letisztult, gördülékeny, és éppen ezért (sajnos) gyorsan a végére lehet érni. Azt hiszem, neki is állok a negyedik kötetnek, hogy ne várakoztassam meg Winiet tovább...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vlogger vs. blogger - a 3. forduló zárása

Nem is tudom, mit mondhatnék a június hónapról... Kezdjük ott, hogy hogyan alakultak az oldalszámok. Már rögtön jutalom oldalakkal kezdtem, ami előnyhöz juttatott, de Ngie olyan hamar behozta azt a kb. 500 oldalas vezetésemet, hogy csak na. 

Aztán nem utazgattam, így nem is olvastam jóformán semmit... De, valamit mégis. Mivel nálam tartott még a vizsgaidőszak, ezért rengeteget olvasgattam, de semmi olyant, amire azt lehetne mondani, hogy beírható a listába. Napi szinten több, mint 100 oldalakat haladtam előre.

Ngie a hónap utolsó napján csak annyit írt, amikor megtudta, hogy győztem, hogy "nem fair, mert te államvizsgáztál". 

Szóval a hónap konklúziója: 

- Ngie 1757 oldallal legyőzte az 1226 oldalamat, de legalább közelebb voltam, mint legutóbb.

- Lett egy diplomám, ami miatt bebuktam ezt a hónapot.

- Ngie tudja, hogy van még egy kis segítsége a kihívásban, aki folyamatosan őt segíti azzal, hogy engem nem hagy olvasni.

- A következő körben ismét plus oldalakkal fogom kezdeni a hónapot (168).

És még egy kis hír a vetélkedésről. A július hónapra úgy döntöttünk, hogy nyári szünetre megyünk, úgyhogy a következő kör augusztusban lesz majd. Annyi elárulok előzetesbe, hogy júliusban igyekszem befejezni az ebben a hónapban megkezdett, de be nem fejezett köteteket. Kipihenjük magunkat, hogy aztán a nyár végén még egy utolsót összecsapjunk egymással, mielőtt őszi fordulókba lépnénk.

Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt, hogy meglegyen az a kb. 500 oldal, amivel Ngie padlóra küldött ebben a körben. Ígérem, augusztusban nem fogom kímélni, és mindent megteszek, hogy ő maradjon alul.

Ezúton kívánok mindenkinek kellemes nyarat, jó nyaralást, utazzatok sokat, és ha kellemes az idő, menjetek kirándulni (és közben sutyiban olvasni pár sort ;) ).

Augusztusban találkozunk!

Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - Az Érintés (kamu)értékelése

Mivel elbuktam az előző hónapot, ezért Ngie Jus Accardo könyvét választotta arra, hogy kamu-értékelést írjak róla, úgyhogy íme...

Deznee Cross átlagos, tizenéves csajszi, aki imádja az extrém sportokat és az adrenalint. Tipikus lázadó, aki igyekszik apját bosszantani extrém hobbijaival. Azért csinálja ezt, hogy felhívja apja figyelmét, aki folyamatosan titkolózik, és állandóan el van havazva munkával.
Deznee összeismerkedik egy fura fiúval, Kale-lel, aki váratlanul száguld el mellette a pataknál. Bosszantani akarja apját azzal, hogy fiúkat visz fel magukhoz, ezért hazaviszi Kalet, akiről kiderül, hogy meglehetősen fura figura, mert olyan dolgokat csinál, amit átlagos, épeszű ember nem.
Dezneenek rá kell jönnie, hogy apja sem éppen az, aminek látszik (átlagos ügyvédnek), hanem egy titkos csoport tagja, akiknek az a célja, hogy a Kale-hez hasonlóakat elkapja...

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Az igazság az, hogy nem tudom, mit vártam a könyvtől. Magasak voltak az elvárásaim annak tükrében, hogy mindenki mennyire szépeket mondott róla. Ennek ellenére kaptam egy sablonos sztorit egy lázadó lánykával, aki meglehetősen gyerekes dolgokat talál ki annak érdekében, hogy apukát bosszantsa. Ahogy mesterkélten bemutatta otthon Kalet, meg a srác nyakába akaszkodott, hogy a látszat meglegyen... egyszerűen hihetetlen, hogy mi mindenre volt képes, nem számolva vele, hogy kihasználja a fiút.

Kale volt számomra az a karakter, aki amellett, hogy kidolgozott volt, kicsit emlékeztetett Kyle-ra a rejtélyes srácra a tv sorozatból, akinek nem volt köldöke. Ugyanolyan kis esetlen, jóindulatú fiú, annak ellenére, hogy különleges képességei vannak. Esze ágában sincs rosszra használni, és igyekszik kikerülni minden szituációt, amikor kicsúszhat az irányítás a kezéből. Szó szerint, ugyanis Kale érintése halálos...

A gyerekét elhanyagoló apuka nem újdonság. Felesége halála után annyit látni belőle, hogy a munkájába temetkezik, elhanyagolja a lányát. Aztán a végén kiderül, hogy valójában bosszúhadjáratot folytat, mert a Kale-hez hasonlókra fogja a nő halálát.

Maga a történet egyébként logikus lenne, jól megírt, csak egyszerűen annyira sablon maga az egész, hogy néhol kidöccentem belőle.

Összességében nézve az erősebb mezőnyhöz tartozhatna a YA irodalomban ez a könyv, ha nem lenne ennyire sallangosan sablonos, néhol meglehetősen erőltetett, és a főhősnő is némileg idegesítő a megjátszott "állatira lázadó vagyok, és apámat ez rendkívül bosszantja" játékaival... 5-ből 3 pont...



Most, hogy teljesítettem a múlt havi elbukásom következményét, hamarosan remélem ténylegesen úgy írhatok a könyvről, hogy már olvastam. Valójában nagyon várom már, hogy olvashassam, hiszen nagyon kíváncsi vagyok rá, miért tetszik olyan sok embernek, és remélem, a blogra nem egy ilyen "elmarasztaló" értékelést tehetek fel majd róla. Úgyhogy, olvasásra fel!

Folytatás...

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan - Raphael Santiago megmentése (Bane Krónikák 6.)

Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erről a könyvről. Egyszerűen annyira semmilyen története van, hogy meglehetősen nehéz. Magnus Bane-t felkérik rá, hogy keressen meg egy fiút. El is indul egy vonalon, és olyan dolgot talál, amire nem számít: egy gyerekeket gyilkoló vámpírt...

Ha vámpírok, akkor Dumort hotel. Általában minden ahhoz kötődik, viszont ezúttal a vámpírok szervezetté válásának történetét és a Dumort hotel felfedezését veszi górcső alá. 

Nem is igazán Magnusról szól a rész, inkább arról, hogy a vámpírok miféle lények, és ehhez képest a boszorkánymesterek mennyivel másabbak. Megjelenik Ragnor is egy pár mondat erejéig, illetve megtudhatjuk, miért fontos Raphael.

Nemigazán tudtam hova tenni ezt a kötetet, mert tényleg annyira semmilyen története sincs. Kapunk egy hisztiző kamaszt, egy atyáskodó Magnust, egy megfigyelő státuszú Ragnort és egy aggódó anyukát, aki bármit megtenne a fiáért.

Nemigazán láttam a történetben extrát, különlegességet. Inkább slampos, unalmas. Néha még Magnuson is azt érezni, hogy szívesen mutatná már a következő sztoriját, mert ez az epizód még az ő életének is meglehetősen sok(k).

Összességében nézve a stíluson kívül nem sok pozitívat inkább semleges dolgokat tudnék elmondani róla. Nem rossz kötet, csak nincs benne semmi különleges, semmi újdonság, semmi S, mint speciális... Viszont ezzel már kirakódik a polcomon a Magnus név...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

Vlogger vs. Blogger - a 3. feladat teljesítése

Ebben a hónapban is folytatódik a Vlogger és a Blogger összecsapása. Ngie erre a hónapra nekem Leiner Laura könyvét választotta, Akkor szakítsunk.

Így hát ehhez kapcsolódott a hónap feladata is, amely úgy szólt, hogy készítsünk képet hozzá/róla. 

Bevallom, meglehetősen amatőr vagyok ezen a színtéren, úgyhogy lövésem sem volt, hogy álljak hozzá. Végül arra gondoltam, hogy a könyvhöz illik a szerencse (lóhere), a színek (piros szalag), a szomorúság (Depresszió zenekar koncertjéről maradt szalag), és hogy a sors furcsa véletleneket bír írni (ceruza). 

Az eredményt pedig a bejegyzéshez csatolt képen láthatjátok, és már nem is kell rajta gondolkozni, hogy "mire gondolhatott a költő?"...

Legközelebb letöltöm a büntetésemet, és a Touch című könyvről készült bejegyzéssel fogok jelentkezni, nehogy nekem is extra büntetést kelljen csinálnom következő hónapban, mint Ngie-nek most. 

Az oldalszámok alakulását folymatosan nyomon követhetitek a blogon. Egyelőre annyit tudok, hogy elértem 15-éig az 1.000-es határt, aminek örültem is, meg nem is, mert meglehetősen kevésnek találom, de majd még meglátjuk, hogy alakul ez a hónap végéig. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy a múlt hónapban szerzett oldalszámos előnyömet Ngie nagy gyorsasággal igyekszik leküzdeni, és már kezd behozni...

Mivel viszont Ngie elfogadta ezt a képet a feladatom teljesítésének, a következő hónapra ismételten szereztem néhány oldalszámot kezdő löketnek...

Folytatás...

Leiner Laura - Akkor szakítsunk

Be kell valljam, ezelőtt a kötet előtt nem olvastam Leiner Laurától. Nevét sokan a Szent Johanna Gimi -vel kötik össze, ami meglehetősen nagy hypeot kapott. Akkorát, hogy a pesti dedikálásán hosszú sorok kígyóztak ki, épülettömböt ölelve körül... nyári melegben, összeesésekkel stb... Noha ez a jelenség nekem ellenszenves volt, ahogy lereagálták akkoriban ezt az esetet, meg mindenféle hír szárnyra kapott, hogy kizártak embereket az épületből, ahol a dedikálás zajlott stb., valahogy mégis kíváncsi lettem, mi a titka a könyveknek.

Sokakat kérdezgettem róla, hogy mi a jó az SZJG-ben, de nemigazán tudtak mit mondani, csak hogy olvasmányos, humoros, könnyed limonádénak elmegy. A Bábel -ről kapott értékelések meggyőzőbbek voltak, hogy olvassak LL-t. Aztán valahogy felkerült a polcomra tőle ez...

Sokáig tologattam, végül Ngie megadta a kezdő lökést hozzá, és ezt választotta a havi olvasnivalómnak.

Őszintén szólva az első 15 oldal bebizonyította számomra, hogy ez a kötet nem nekem való. Mert miről is van szó?

Mielőtt belevágnék a lecsóba, kezeket fel, hogy ki ismeri a Nick és Norah végtelen éjszakája című könyvet/(más címet kapott) filmet? Bevallom, a filmet láttam, amiben van egy Nick nevű srác, és egy Norah nevű lány, akik egész éjszaka kalandból kalandba ugrálva próbálják megtalálni Fluffyt. Egy együttest, aki jeleket hagyva vezeti el a lelkes rajongókat a koncertjük helyszínére.

Nézzétek meg a filmet, szerintem ifjúságihoz képest egész jó. Ha megnéztétek, akkor szimplán el kell képzelnetek a szituációt magyar helyszíneken (Budapest) magyar nevekkel és megkaptátok az alap történetet... csak itt nem koncertre, hanem egy szilveszteri házibuliba igyekeznek a hőseink, ahova nemigazán akaródzik odaérniük... Először kimennek egy rossz címre, majd míg nyomozzák, hol van az igazi házibuli, addig beugranak egy fizetős diszkóba. Ez sem sül el a legjobban, úgyhogy gyorsan tovább libbennek. Megtudják, hogy a Vörösmarty téren buli lesz, hát arrafele veszik az irányt, de aztán eltérülnek, és kikötnek egy céges partin, mire végre elindulhatnának a jó cím felé, beüt a balhé...

Azt hiszem, kezdek kiöregedni az ilyesfajta ifjúsági könyvekből. Miért? Kapunk egy olyan főhősnőt, akinél ellenszenvesebbel ritkán találkozni. Csapnivaló barátnő párkapcsolatban, aki egy olyan srácra mondja, hogy idióta, hülye, bunkó stb. akin még a szakításuk után sem látszik, hogy ez igaz lenne. A srác meghívja kajára, erre a csaj nekiáll hisztizni... a srác figyelmes, mert tudja, hogy a csajnak milyen szokásai vannak, de azért csak hisztériázik... Csapnivaló barátnő emberi kapcsolatok szintjén is... Amikor neki van szüksége a barátosnéjére, akkor az legyen ott, de amikor fordítva van, még hármat úgy belerúg, hogy a csaj biztosan a padlón maradjon... Undorító az egész csaj. Kétszínű, felületes, és egy igazi p•csa. Tök mindegy, hogy mi a helyzet, ő csak panaszkodni bír másoknak és másokra, és teszi mindezt azelőtt, hogy magába nézne... Ha valami nem úgy történik, ahogy neki tetszik, onnantól fogva nincs pardon. Egy hibát kövess el, és te vagy a legrohadtabb szemétláda a csaj szemében... Azt reméltem a könyv végéig, hogy lesz majd jellemfejlődés, hogy ez lesz majd a könyv lényege, de nem... Ez egy kibaltázott, bicskanyitogató hercegnő, amilyennel ha a való világban találkozom, már szólok is nekik, hogy lehet, hogy orvos még nem mondta neki, de egy gerincbeültető műtét nem ártana...

Kik még a csapat tagjai az ingerlő hercegnőcske (akit egyébként Liának hívnak) mellett? Norbi, az ex pasi... Nos, két karakter volt a könyvben, akik nagyjából mentik a helyzetet, és az egyik az Norbi, az állítólagos bunkó ex... Norbi látványosan odafigyel a környezetére, másokra, és sikerül is megismernie az embereket, kiismernie a szokásaikat. Szimpatikus jellemvonása ez, és Lia arra fogja, hogy őt is kiismerte, hogy hát sokat voltak együtt. Norbit mégis lebunkózza, meg minden rosszat elmond róla... Liánál viszont nem látunk olyant, hogy ő kiismerte volna Norbit ennyire. Norbi ugyanakkor éretten kezeli a dolgokat. Olyan Lia mellett, mint egy türelmes bernáthegyi egy ugrándozó, erőfitoktató tacskó mellett. Nem csodálom, hogy szétmentek, azon viszont igen, hogy Norbi ettől a csajtól nem a zárt osztályon kötött ki... főleg azok után, hogy Norbi tényleg mindent feladna Liáért... (de minek???)

Csabi és Eszti párosa nyálas (az egyetlen, amiben egyet értettem Liával). Csabi és Norbi jó barátok, mint Lia és Eszti. Eszti bevállalná Lia kedvéért, hogy szilveszterezzenek együtt, közösen Liáéknál (lemondva minden bulizási lehetőségről, és arról, hogy Csabival léphessen át az új évbe). Eszti meghallgatja barátnőjét, aki pár hete lett kidobva (pont karácsony előtt) Norbi által (a tényleges sztorit senki sem ismeri, de a végén persze kiderül ez is).
Liának ezzel mi a baja? Sem Csabinak, sem Esztinek nem lehet opció, hogy ők Norbival bulizzanak. Ezt egyszerűen meg kellene nekik tiltani... Bárki, aki nem kicsi Lia lelki világával van elfoglalva, az önző szemétláda, úgyhogy el akarja venni ezt a párost Norbitól... Innen indul ki, hogy együtt menjenek el bulizni. Norbi csak véletlenül esik a képbe...

A csapat utolsó tagja Szilkó (Szilveszter), aki depresszíven introvertált. Magába van roskadva, elment az életkedve, miután megcsalta a barátnője, és szakítottak. (Lia szerint az ő szakítása fontosabb, mint Szilkóé, nem is érti, a fiú mit kesereg rajta ennyit...) Na jó, előtte sem volt az a nagy társasági arc, mint kiderül a kötet végén. Szilkó volt az a szereplő, aki Norbi mellett menti a helyzetet... Az idegeskedésével, a komolyabb gondolkodásával mindig van valami olyan beszólása vagy tette, ami mosolyogtató, vagy az ember bólogat rajta. A végén volt egy jelenet, ahol elszaladt vele a hintaló, de megbocsátható, mert a kötet 90%-ánál menti a helyzetet. Fény a háborgó sötétségben, amit a Lia-Hisztérika okoz.

Aminek még pozitív hatást kellene gyakorolnia a könyvre, az a humorérzék. Lia folyamatos "tutorial smink"-ezése a végére az agyamra ment, ahogy nagyon sok esetben az is, hogy a külsőségek előbb lekötik a figyelmét minden szinten. És ami humor ehhez kötődne, az nagyon erőltetett, vagy nem is érthető... Amerikai regényekben elfogadom, ha van olyan énekes/filmsztár stb. akit nem ismerünk és azzal próbálnak meg poénkodni, egy magyar könyv viszont ezt nem teheti meg. Ifjúsági könyvek esetében pedig különösen hátrányos dolog ilyesmivel próbálkozni. Lia ironizáláson alapuló humora pedig nem üt akkorát, mint szeretne, inkább azt éri el, hogy egy teljesen agresszív, lehúzó jellemű karakterré válik.

Az meg, hogy Norbival egyfolytában ölik egymást... hát igazság szerint Norbinak 90%-ban igaza volt, a maradék 10-ben meg azért nem, mert ott már ő is elvesztette a fonalat, hogy honnan indult ki a balhé, és már ő is belezavarodik.

A stílusa a kötetnek végtelenül egyszerű egyébként, adott számú szókészletből dolgozik. Pl. aki ideges, az minden esetben "beletúr a hajába", főhősnőnk bármilyen testi kapcsolatba kerül Norbival, az mindig benne van, hogy "belefúrtam az arcát a nyakába". Ezutóbbi valahogy nem hiányozhat egy ölelésből, összebújásból, sehonnan... Nem hajthatja a fejét a srác vállára, mert akkor nem fúrkálódhat... Főhősnőnk próbálja előadni magát, hogy nem tudja kiejteni megfelelően Nietzsche nevét, de érdekes, hogy fejbeni gondolatainál mindig helyesen van mondva. Most akkor mi az igazság? Egyszer tudja, hogy ejtik/írják, egyszer nem? Vagy ezzel is próbálja még jobban bizonyítani, hogy tényleg annyira ostoba lány, mint amilyennek látszik?

Összességében nézve nem egy kiemelkedő mű, ami bővelkedik logikai bakikban, idegesítő karakterekben, nagyon minimális humorral, csupán két olyan szereplővel, akitől nem másztam falra. A történetvezetés sokszor erőltetett, mintha mindenhova kötelező elemként kellene beiktatni egy csavart, viszont ezek a momentumok teszik sablonossá és üressé. Azt hiszem, kicsit többet vártam, főleg azok után, hogy mennyire felkapott a SZJG, meg a Bábel...


GR-ezők szerint:

Folytatás...

James Dashner - Tűzpróba (Az útvesztő 2.)

Lassan, de biztosan kezdem úgy érezni magam, hogy behozom a lemaradásaimat. Ilyen például James Dashner sorozata is, amiből az első kötet, Az útvesztő még 2014-ben került fel a blogra. Azóta a trilógia túlnőtte a trilógiát is, és 2016-ra már 4 kötete is megjelent a sorozatnak. A Tűzpróba című kötetből is meglett azóta a film, úgyhogy megnézhetjük a vásznon is hőseink vergődését.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az első rész végén megszakadt. A tiszttársak megmenekültek az útvesztőből, és úgy érzik, biztonságban vannak egy erőd jellegű építményben. Buggyantak veszik őket körbe, akik nem tudnak ide betörni. A Buggyantak azok, akiken erőt vett a vírus, és mintegy zombiként mocorognak.

A fiúkra viszont újabb próbatétel vár, méghozzá az ún. Tűzpróba. Ennek lényege az, hogy csapatként eljussanak egy biztonságos menedékbe 14 nap alatt, ahol megkapják az ellenszerét a vírusnak, amit ők is hordoznak. Ennyi napjuk van arra, hogy elkerülve a Buggyantakat, túlélve a hőséget átkeljenek a felperzselt vidéken.

De van egy kis bökkenő... A képlet korántsem ennyire egyszerű. Mint kiderül, a fiúk az A csapat, akikkel szemben van egy B csapat. Ők nem mások, mint egy csapat lány, akik ugyanúgy megjártak egy útvesztőt, mint a fiúk. Elkezdődik tehát a két csapat versenyfutása. Míg az egyiknek a biztos menedékbe való eljutás a cél, a másiknak az, hogy levadásszák az A csapat egyik emberét, akin az a tetoválás van, hogy meg kell ölnie őt a B csapatnak...

Az A csapat tagjait a fiúk alkotják

Mint az előző kötet esetében, itt is Thomas útját követhetjük végig, aki hol csapattársaival van, hol el-elszakad tőlük. A dolog érdekessége, hogy kevés fiú menekült meg az útvesztőből, de még ezt a számot is hamar megfelezik a próba során állított akadályok. Egyre több derül ki magáról a vírusról, meg arról, hogy míg a srácok bent voltak az útvesztő elzárt világában, addig mi történt odakint a nagyvilágban. A vírus természete hasonlít arra, amit zombis könyvekben már megszoktunk, de nem teljesen olyan. A különböző szintre süllyedt emberek különbözőképpen élik a világukat, kisebb-nagyobb harcok közepette.

Be kell valljam, amennyire izgatott voltam a kötet elején, annyira untam az egész gyötrődést a végén. Mert miről van szó? Felspannolják az embert azzal, hogy hú, jött egy ember a VESZETT -től, akik elvileg jó fiúk, gyakorlatilag nem tudni, hogy kik ők. Kérdésekkel árasztják el, de a fickó csak játszadozik. A fiúk csapatába új tag érkezik Aris személyében, akit ahelyett, hogy úgy kezelnének, mint potenciális információforrást, Thomas eljátssza vele a hisztis kölyköt. Aris ugyanis olyan jellegű karakter volt a B csapat arzenáljában, mint az A csapatnál Teresa. Mivel Teresát elszakították a fiúk csapatából (A csapatból), Thomas nem hajlandó Arisszal kommunikálni a fejbeni csatornán, pedig tudna vele! Mivel nincs Teresa, Thomas átmegy egy tutyimutyi hisztigépbe. Ahelyett, hogy próbálna megoldásokat találni, vagy válaszokat a kérdéseire, mártíromkodik jópár oldalon keresztül. Aztán lecsillapodik, majd kezdi elölről...

Mire gondolok? Megjön Aris, kiderül, hogy ő is tud teleptikusan beszélgetni. Thomasnak eszébe jut Teresa, megmakacsolja magát, mindenki elmehet a sunyiba, ő meg van bántva, mert ezt csak Teresának szabad... Aztán megnyugszik. Kikerülnek a bázisról, ahol találkoznak egy csapat olyan Buggyanttal, akikkel még lehet beszélni, mert nem uralja őket a vírus.

Megismerkedik ott egy lánnyal, akivel később egész közeli viszonyba keveredik. Mikor a csaj hozzáér, rögtön jön a Teresa-hiszti-szindróma. A csaj le akarja kapni bormámorban úszva... Thomasban előjön a Teresa-hiszti-szindróma. Nos, a Teresa-hiszti-szindrómát minden egyes apró momentum kiváltja. A másik ilyen a Chuck-meghalt-szindróma, ami minden egyes olyan jelenetnél elő kellett, hogy kerüljön, ahol valaki megsérül, meghal, feláldozza magát, vagy csak éppen felhozza, hogy milyen jó lenne enni egy adag rántott húst...

Az a baj, hogy a drámázás olyannak tűnik egy idő után, ami csak laptöltés. Thomasnak kisebb gondja is nagyobb kellene legyen ezeknél a hisztiknél, elvégre egy csomó társát lemészárolják egy alagútba brutális kegyetlenséggel (meg sem hatja), villámok sütik meg őket (akik ott vesznek, spongyát rá). De hogy Teresa eltűnik (de él), attól máris összeomlik a világ... Ez a srác fordítva van bekötve, vagy mi?

Thomas karaktere olyanná válik, mint a napon hagyott állat tetem: bűzlik, legyesedik, és teljesen indokolatlan lépés megmozgatni. Azt hittem lefordulok a székről, mikor kiderült, hogy neki kellene a vezetőnek lennie. Ez azért is nevetséges, mert annyi agyat használ, mint egy marék szárított lepke. Ahelyett, hogy próbálná összerakni az infókat, amiket megtud, mindig elodázza, hogy most nem, most ezen kell keseregni, most azon kell, stb. Amikor meg megtud valamit (pl. jönnek vissza az emlékei), nemhogy próbálná a csapatával kimalmozni, hogy vajon mi történt, inkább bekussol. Mikor beszéli meg a dolgokat pl. Teresával? Amikor azon igyekeznek, hogy rohanva megtalálják a többieket. Nem, még csak véletlenül se akkor kell (még ha csak telepatikus úton is) megbeszélni a dolgokat, hogy átgondolhassák, amikor megállnak/megtalálták a többieket, vagy nyugalmi időszak van. Jó, hogy nem a szörnyek/Buggyantak támadása közben cseverésztek el, mint akik éppen teadélutánt tartanak.

Ebben a kötetben egyébként kicsit mindenki kivetkőzik önmagából, ami baromira hátráltatja az egészet. Minho egy igazi harci-pukkanccsá avanzsálódik, amivel nem tudok azonosulni. Nyilván meg akarja védeni a többieket, de egy jó vezető nem attól lesz az, hogy mindenkinek belemászik az arcába, mindenkit ki akar gyilkolni. Minho olyankor fölényeskedik, mikor véletlenül egyszer jobb pozícióba kerül, mint a másik fél, mert sikerült kiviteleznie egy lesből támadást. Newtból látunk még valamennyit, mint ex-vezérből. A sántikáló srác, aki higgadt, ugyanakkor nem sokszor szól bele az eseményekbe, de ha menekülni kell, azért ott van a rossz lábával az első sorban. Teljesen háttérbe szorul, mintha egy jelentéktelen háttérkarakter lenne, aki utat enged a Minho-Thomas duettnek, hogy végigtáncoljanak a sztorin, és a végén egymásba gabalyodva haljanak meg, mint Rómeó és Júlia.

Amin szintén nem tudtam napirendre térni, az a Teresa szál. Teresa megkapja az áruló címkét, ami tök jó, végre izgalom, mert nem tudjuk, hogy kit fog elárulni és miért. Aztán megismerkedünk a B csapattal, ahol kiderül Thomas tett valamit a lány ellen, akinek vannak végre emlékei. Elmeséli a B csapatnak is Teresa, hogy Thomas mit művelt... Legalábbis először ezt mondja Teresa, hogy ő mindent részletezett a csajoknak. Kérdem én: ha a B csapat amúgy is ki akarja nyírni Thomast, miért nem mondják el neki, mit tett Teresával? Thomasnak még változatlanul nincsenek emlékei, valaki felhomályosíthatná... Annak a szakasznak a végére azonban kiderül, valójában a lányok is annyit tudnak az egészről, mint Thomas, úgyhogy valójában megint ugyanott vagyunk, mint a regény elején: senki, semmiről nem tud semmit!!!

A sztori, ami több, mint 400 oldal tehát 300 oldalban, vagy kevesebben is elmesélhető lenne, baromi sokszor toporog. Indokolatlannak találtam, hogy a Buggyantak bulit csapnak, és a megmaradt áramtartalékokat arra használják, hogy party-time-ot csapjanak. Egyszerűen nem tudtam hova tenni, hisz ezt másként is megoldhatták volna annak a szálnak a kivitelezését. De nem így lett.
A legnagyobb baja az egésznek az, hogy a toporgás mellett valójában azt hiszik hőseink, hogy baromi sokat tudnak, valójában semmit. Nem derül ki, hogy mi a VESZETT, hogy az miért lenne már "jó", vagy mi a céljuk. Hogy kicsoda Thomas, Teresa és Aris... Az ember ebben az esetben végigküzd egy kötetet azért, hogy tele legyen a feje kérdőjelekkel, és még kérdőjelekkel, és a végén fogják, és szó szerint kilökik a könyvből, hogy "ha, ha, most sem tudtál meg semmit, ble :P".

Szóval sötétségben tart, és próbálja elhitetni az olvasóval, hogy itt tényleg valami hihetetlenül hatalmas dolog van a háttérbe. Igen, a végén persze a "legjobb" időpontban összedugja a fejét a csapat, hogy megfejtsék, mi folyik itt, de valljuk be, édes kevés a próbálkozásuk, és még több kérdés marad az olvasóban. Kicsit kidobott időnek tartom, hogy ennyire erőltetve van ez a minden infót visszatartunk dolog, mert emellett nincs annyi akciózás. Úgyhogy inkább idegesítő, hogy már két kötet óta nem jut előbbre az egész, hogy legalább közelebb kerüljenek a megoldásokhoz. Az sem segít sokat, hogy Thomasnak jönnek vissza az emlékei, mert minden emlékkép ugyanakkörül forog... 

Összességében nézve a kötet végére kifogyott a sztoriból a szufla. Próbálja fenntartani a figyelmet, de annyira idegesítővé válik, hogy a gyerekek küzdenek, és nyúlnak el a végeláthatatlan csaták, aztán amikor végre elérik a célt, akkor megint információk helyett harcokat kapnak... A végére tőlem az izgatottság helyett csak ásítozást kapott a kötet. A stílusa még mindig jó, olvasmányos, a karakterek önmaguk groteszk változatai, és a Tűzpróba felér egy túlélő túrával... A lezárás meg azt hiszem nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna (hogy nyúljak a következő kötetért), hanem azt, hogy most eltegyem egy időre a sorozatot. Úgyse derül ki semmi, akkor meg minek erőlködjek végig egy harmadik kötetet...

GR-ezők szerint:

Folytatás...