Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2016. június 28.

Vlogger vs. Blogger - Az Érintés (kamu)értékelése

0 megjegyzés

Mivel elbuktam az előző hónapot, ezért Ngie Jus Accardo könyvét választotta arra, hogy kamu-értékelést írjak róla, úgyhogy íme...

Deznee Cross átlagos, tizenéves csajszi, aki imádja az extrém sportokat és az adrenalint. Tipikus lázadó, aki igyekszik apját bosszantani extrém hobbijaival. Azért csinálja ezt, hogy felhívja apja figyelmét, aki folyamatosan titkolózik, és állandóan el van havazva munkával.
Deznee összeismerkedik egy fura fiúval, Kale-lel, aki váratlanul száguld el mellette a pataknál. Bosszantani akarja apját azzal, hogy fiúkat visz fel magukhoz, ezért hazaviszi Kalet, akiről kiderül, hogy meglehetősen fura figura, mert olyan dolgokat csinál, amit átlagos, épeszű ember nem.
Dezneenek rá kell jönnie, hogy apja sem éppen az, aminek látszik (átlagos ügyvédnek), hanem egy titkos csoport tagja, akiknek az a célja, hogy a Kale-hez hasonlóakat elkapja...

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Az igazság az, hogy nem tudom, mit vártam a könyvtől. Magasak voltak az elvárásaim annak tükrében, hogy mindenki mennyire szépeket mondott róla. Ennek ellenére kaptam egy sablonos sztorit egy lázadó lánykával, aki meglehetősen gyerekes dolgokat talál ki annak érdekében, hogy apukát bosszantsa. Ahogy mesterkélten bemutatta otthon Kalet, meg a srác nyakába akaszkodott, hogy a látszat meglegyen... egyszerűen hihetetlen, hogy mi mindenre volt képes, nem számolva vele, hogy kihasználja a fiút.

Kale volt számomra az a karakter, aki amellett, hogy kidolgozott volt, kicsit emlékeztetett Kyle-ra a rejtélyes srácra a tv sorozatból, akinek nem volt köldöke. Ugyanolyan kis esetlen, jóindulatú fiú, annak ellenére, hogy különleges képességei vannak. Esze ágában sincs rosszra használni, és igyekszik kikerülni minden szituációt, amikor kicsúszhat az irányítás a kezéből. Szó szerint, ugyanis Kale érintése halálos...

A gyerekét elhanyagoló apuka nem újdonság. Felesége halála után annyit látni belőle, hogy a munkájába temetkezik, elhanyagolja a lányát. Aztán a végén kiderül, hogy valójában bosszúhadjáratot folytat, mert a Kale-hez hasonlókra fogja a nő halálát.

Maga a történet egyébként logikus lenne, jól megírt, csak egyszerűen annyira sablon maga az egész, hogy néhol kidöccentem belőle.

Összességében nézve az erősebb mezőnyhöz tartozhatna a YA irodalomban ez a könyv, ha nem lenne ennyire sallangosan sablonos, néhol meglehetősen erőltetett, és a főhősnő is némileg idegesítő a megjátszott "állatira lázadó vagyok, és apámat ez rendkívül bosszantja" játékaival... 5-ből 3 pont...



Most, hogy teljesítettem a múlt havi elbukásom következményét, hamarosan remélem ténylegesen úgy írhatok a könyvről, hogy már olvastam. Valójában nagyon várom már, hogy olvashassam, hiszen nagyon kíváncsi vagyok rá, miért tetszik olyan sok embernek, és remélem, a blogra nem egy ilyen "elmarasztaló" értékelést tehetek fel majd róla. Úgyhogy, olvasásra fel!
Folytatás...

2016. június 26.

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan - Raphael Santiago megmentése (Bane Krónikák 6.)

0 megjegyzés

Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erről a könyvről. Egyszerűen annyira semmilyen története van, hogy meglehetősen nehéz. Magnus Bane-t felkérik rá, hogy keressen meg egy fiút. El is indul egy vonalon, és olyan dolgot talál, amire nem számít: egy gyerekeket gyilkoló vámpírt...

Ha vámpírok, akkor Dumort hotel. Általában minden ahhoz kötődik, viszont ezúttal a vámpírok szervezetté válásának történetét és a Dumort hotel felfedezését veszi górcső alá. 

Nem is igazán Magnusról szól a rész, inkább arról, hogy a vámpírok miféle lények, és ehhez képest a boszorkánymesterek mennyivel másabbak. Megjelenik Ragnor is egy pár mondat erejéig, illetve megtudhatjuk, miért fontos Raphael.

Nemigazán tudtam hova tenni ezt a kötetet, mert tényleg annyira semmilyen története sincs. Kapunk egy hisztiző kamaszt, egy atyáskodó Magnust, egy megfigyelő státuszú Ragnort és egy aggódó anyukát, aki bármit megtenne a fiáért.

Nemigazán láttam a történetben extrát, különlegességet. Inkább slampos, unalmas. Néha még Magnuson is azt érezni, hogy szívesen mutatná már a következő sztoriját, mert ez az epizód még az ő életének is meglehetősen sok(k).

Összességében nézve a stíluson kívül nem sok pozitívat inkább semleges dolgokat tudnék elmondani róla. Nem rossz kötet, csak nincs benne semmi különleges, semmi újdonság, semmi S, mint speciális... Viszont ezzel már kirakódik a polcomon a Magnus név...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. június 18.

Vlogger vs. Blogger - a 3. feladat teljesítése

0 megjegyzés

Ebben a hónapban is folytatódik a Vlogger és a Blogger összecsapása. Ngie erre a hónapra nekem Leiner Laura könyvét választotta, Akkor szakítsunk.

Így hát ehhez kapcsolódott a hónap feladata is, amely úgy szólt, hogy készítsünk képet hozzá/róla. 

Bevallom, meglehetősen amatőr vagyok ezen a színtéren, úgyhogy lövésem sem volt, hogy álljak hozzá. Végül arra gondoltam, hogy a könyvhöz illik a szerencse (lóhere), a színek (piros szalag), a szomorúság (Depresszió zenekar koncertjéről maradt szalag), és hogy a sors furcsa véletleneket bír írni (ceruza). 

Az eredményt pedig a bejegyzéshez csatolt képen láthatjátok, és már nem is kell rajta gondolkozni, hogy "mire gondolhatott a költő?"...

Legközelebb letöltöm a büntetésemet, és a Touch című könyvről készült bejegyzéssel fogok jelentkezni, nehogy nekem is extra büntetést kelljen csinálnom következő hónapban, mint Ngie-nek most. 

Az oldalszámok alakulását folymatosan nyomon követhetitek a blogon. Egyelőre annyit tudok, hogy elértem 15-éig az 1.000-es határt, aminek örültem is, meg nem is, mert meglehetősen kevésnek találom, de majd még meglátjuk, hogy alakul ez a hónap végéig. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy a múlt hónapban szerzett oldalszámos előnyömet Ngie nagy gyorsasággal igyekszik leküzdeni, és már kezd behozni...

Mivel viszont Ngie elfogadta ezt a képet a feladatom teljesítésének, a következő hónapra ismételten szereztem néhány oldalszámot kezdő löketnek...
Folytatás...

2016. június 15.

Leiner Laura - Akkor szakítsunk

0 megjegyzés

Be kell valljam, ezelőtt a kötet előtt nem olvastam Leiner Laurától. Nevét sokan a Szent Johanna Gimi -vel kötik össze, ami meglehetősen nagy hypeot kapott. Akkorát, hogy a pesti dedikálásán hosszú sorok kígyóztak ki, épülettömböt ölelve körül... nyári melegben, összeesésekkel stb... Noha ez a jelenség nekem ellenszenves volt, ahogy lereagálták akkoriban ezt az esetet, meg mindenféle hír szárnyra kapott, hogy kizártak embereket az épületből, ahol a dedikálás zajlott stb., valahogy mégis kíváncsi lettem, mi a titka a könyveknek.

Sokakat kérdezgettem róla, hogy mi a jó az SZJG-ben, de nemigazán tudtak mit mondani, csak hogy olvasmányos, humoros, könnyed limonádénak elmegy. A Bábel -ről kapott értékelések meggyőzőbbek voltak, hogy olvassak LL-t. Aztán valahogy felkerült a polcomra tőle ez...

Sokáig tologattam, végül Ngie megadta a kezdő lökést hozzá, és ezt választotta a havi olvasnivalómnak.

Őszintén szólva az első 15 oldal bebizonyította számomra, hogy ez a kötet nem nekem való. Mert miről is van szó?

Mielőtt belevágnék a lecsóba, kezeket fel, hogy ki ismeri a Nick és Norah végtelen éjszakája című könyvet/(más címet kapott) filmet? Bevallom, a filmet láttam, amiben van egy Nick nevű srác, és egy Norah nevű lány, akik egész éjszaka kalandból kalandba ugrálva próbálják megtalálni Fluffyt. Egy együttest, aki jeleket hagyva vezeti el a lelkes rajongókat a koncertjük helyszínére.

Nézzétek meg a filmet, szerintem ifjúságihoz képest egész jó. Ha megnéztétek, akkor szimplán el kell képzelnetek a szituációt magyar helyszíneken (Budapest) magyar nevekkel és megkaptátok az alap történetet... csak itt nem koncertre, hanem egy szilveszteri házibuliba igyekeznek a hőseink, ahova nemigazán akaródzik odaérniük... Először kimennek egy rossz címre, majd míg nyomozzák, hol van az igazi házibuli, addig beugranak egy fizetős diszkóba. Ez sem sül el a legjobban, úgyhogy gyorsan tovább libbennek. Megtudják, hogy a Vörösmarty téren buli lesz, hát arrafele veszik az irányt, de aztán eltérülnek, és kikötnek egy céges partin, mire végre elindulhatnának a jó cím felé, beüt a balhé...

Azt hiszem, kezdek kiöregedni az ilyesfajta ifjúsági könyvekből. Miért? Kapunk egy olyan főhősnőt, akinél ellenszenvesebbel ritkán találkozni. Csapnivaló barátnő párkapcsolatban, aki egy olyan srácra mondja, hogy idióta, hülye, bunkó stb. akin még a szakításuk után sem látszik, hogy ez igaz lenne. A srác meghívja kajára, erre a csaj nekiáll hisztizni... a srác figyelmes, mert tudja, hogy a csajnak milyen szokásai vannak, de azért csak hisztériázik... Csapnivaló barátnő emberi kapcsolatok szintjén is... Amikor neki van szüksége a barátosnéjére, akkor az legyen ott, de amikor fordítva van, még hármat úgy belerúg, hogy a csaj biztosan a padlón maradjon... Undorító az egész csaj. Kétszínű, felületes, és egy igazi p•csa. Tök mindegy, hogy mi a helyzet, ő csak panaszkodni bír másoknak és másokra, és teszi mindezt azelőtt, hogy magába nézne... Ha valami nem úgy történik, ahogy neki tetszik, onnantól fogva nincs pardon. Egy hibát kövess el, és te vagy a legrohadtabb szemétláda a csaj szemében... Azt reméltem a könyv végéig, hogy lesz majd jellemfejlődés, hogy ez lesz majd a könyv lényege, de nem... Ez egy kibaltázott, bicskanyitogató hercegnő, amilyennel ha a való világban találkozom, már szólok is nekik, hogy lehet, hogy orvos még nem mondta neki, de egy gerincbeültető műtét nem ártana...

Kik még a csapat tagjai az ingerlő hercegnőcske (akit egyébként Liának hívnak) mellett? Norbi, az ex pasi... Nos, két karakter volt a könyvben, akik nagyjából mentik a helyzetet, és az egyik az Norbi, az állítólagos bunkó ex... Norbi látványosan odafigyel a környezetére, másokra, és sikerül is megismernie az embereket, kiismernie a szokásaikat. Szimpatikus jellemvonása ez, és Lia arra fogja, hogy őt is kiismerte, hogy hát sokat voltak együtt. Norbit mégis lebunkózza, meg minden rosszat elmond róla... Liánál viszont nem látunk olyant, hogy ő kiismerte volna Norbit ennyire. Norbi ugyanakkor éretten kezeli a dolgokat. Olyan Lia mellett, mint egy türelmes bernáthegyi egy ugrándozó, erőfitoktató tacskó mellett. Nem csodálom, hogy szétmentek, azon viszont igen, hogy Norbi ettől a csajtól nem a zárt osztályon kötött ki... főleg azok után, hogy Norbi tényleg mindent feladna Liáért... (de minek???)

Csabi és Eszti párosa nyálas (az egyetlen, amiben egyet értettem Liával). Csabi és Norbi jó barátok, mint Lia és Eszti. Eszti bevállalná Lia kedvéért, hogy szilveszterezzenek együtt, közösen Liáéknál (lemondva minden bulizási lehetőségről, és arról, hogy Csabival léphessen át az új évbe). Eszti meghallgatja barátnőjét, aki pár hete lett kidobva (pont karácsony előtt) Norbi által (a tényleges sztorit senki sem ismeri, de a végén persze kiderül ez is).
Liának ezzel mi a baja? Sem Csabinak, sem Esztinek nem lehet opció, hogy ők Norbival bulizzanak. Ezt egyszerűen meg kellene nekik tiltani... Bárki, aki nem kicsi Lia lelki világával van elfoglalva, az önző szemétláda, úgyhogy el akarja venni ezt a párost Norbitól... Innen indul ki, hogy együtt menjenek el bulizni. Norbi csak véletlenül esik a képbe...

A csapat utolsó tagja Szilkó (Szilveszter), aki depresszíven introvertált. Magába van roskadva, elment az életkedve, miután megcsalta a barátnője, és szakítottak. (Lia szerint az ő szakítása fontosabb, mint Szilkóé, nem is érti, a fiú mit kesereg rajta ennyit...) Na jó, előtte sem volt az a nagy társasági arc, mint kiderül a kötet végén. Szilkó volt az a szereplő, aki Norbi mellett menti a helyzetet... Az idegeskedésével, a komolyabb gondolkodásával mindig van valami olyan beszólása vagy tette, ami mosolyogtató, vagy az ember bólogat rajta. A végén volt egy jelenet, ahol elszaladt vele a hintaló, de megbocsátható, mert a kötet 90%-ánál menti a helyzetet. Fény a háborgó sötétségben, amit a Lia-Hisztérika okoz.

Aminek még pozitív hatást kellene gyakorolnia a könyvre, az a humorérzék. Lia folyamatos "tutorial smink"-ezése a végére az agyamra ment, ahogy nagyon sok esetben az is, hogy a külsőségek előbb lekötik a figyelmét minden szinten. És ami humor ehhez kötődne, az nagyon erőltetett, vagy nem is érthető... Amerikai regényekben elfogadom, ha van olyan énekes/filmsztár stb. akit nem ismerünk és azzal próbálnak meg poénkodni, egy magyar könyv viszont ezt nem teheti meg. Ifjúsági könyvek esetében pedig különösen hátrányos dolog ilyesmivel próbálkozni. Lia ironizáláson alapuló humora pedig nem üt akkorát, mint szeretne, inkább azt éri el, hogy egy teljesen agresszív, lehúzó jellemű karakterré válik.

Az meg, hogy Norbival egyfolytában ölik egymást... hát igazság szerint Norbinak 90%-ban igaza volt, a maradék 10-ben meg azért nem, mert ott már ő is elvesztette a fonalat, hogy honnan indult ki a balhé, és már ő is belezavarodik.

A stílusa a kötetnek végtelenül egyszerű egyébként, adott számú szókészletből dolgozik. Pl. aki ideges, az minden esetben "beletúr a hajába", főhősnőnk bármilyen testi kapcsolatba kerül Norbival, az mindig benne van, hogy "belefúrtam az arcát a nyakába". Ezutóbbi valahogy nem hiányozhat egy ölelésből, összebújásból, sehonnan... Nem hajthatja a fejét a srác vállára, mert akkor nem fúrkálódhat... Főhősnőnk próbálja előadni magát, hogy nem tudja kiejteni megfelelően Nietzsche nevét, de érdekes, hogy fejbeni gondolatainál mindig helyesen van mondva. Most akkor mi az igazság? Egyszer tudja, hogy ejtik/írják, egyszer nem? Vagy ezzel is próbálja még jobban bizonyítani, hogy tényleg annyira ostoba lány, mint amilyennek látszik?

Összességében nézve nem egy kiemelkedő mű, ami bővelkedik logikai bakikban, idegesítő karakterekben, nagyon minimális humorral, csupán két olyan szereplővel, akitől nem másztam falra. A történetvezetés sokszor erőltetett, mintha mindenhova kötelező elemként kellene beiktatni egy csavart, viszont ezek a momentumok teszik sablonossá és üressé. Azt hiszem, kicsit többet vártam, főleg azok után, hogy mennyire felkapott a SZJG, meg a Bábel...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. június 12.

James Dashner - Tűzpróba (Az útvesztő 2.)

0 megjegyzés

Lassan, de biztosan kezdem úgy érezni magam, hogy behozom a lemaradásaimat. Ilyen például James Dashner sorozata is, amiből az első kötet, Az útvesztő még 2014-ben került fel a blogra. Azóta a trilógia túlnőtte a trilógiát is, és 2016-ra már 4 kötete is megjelent a sorozatnak. A Tűzpróba című kötetből is meglett azóta a film, úgyhogy megnézhetjük a vásznon is hőseink vergődését.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az első rész végén megszakadt. A tiszttársak megmenekültek az útvesztőből, és úgy érzik, biztonságban vannak egy erőd jellegű építményben. Buggyantak veszik őket körbe, akik nem tudnak ide betörni. A Buggyantak azok, akiken erőt vett a vírus, és mintegy zombiként mocorognak.

A fiúkra viszont újabb próbatétel vár, méghozzá az ún. Tűzpróba. Ennek lényege az, hogy csapatként eljussanak egy biztonságos menedékbe 14 nap alatt, ahol megkapják az ellenszerét a vírusnak, amit ők is hordoznak. Ennyi napjuk van arra, hogy elkerülve a Buggyantakat, túlélve a hőséget átkeljenek a felperzselt vidéken.

De van egy kis bökkenő... A képlet korántsem ennyire egyszerű. Mint kiderül, a fiúk az A csapat, akikkel szemben van egy B csapat. Ők nem mások, mint egy csapat lány, akik ugyanúgy megjártak egy útvesztőt, mint a fiúk. Elkezdődik tehát a két csapat versenyfutása. Míg az egyiknek a biztos menedékbe való eljutás a cél, a másiknak az, hogy levadásszák az A csapat egyik emberét, akin az a tetoválás van, hogy meg kell ölnie őt a B csapatnak...

Az A csapat tagjait a fiúk alkotják

Mint az előző kötet esetében, itt is Thomas útját követhetjük végig, aki hol csapattársaival van, hol el-elszakad tőlük. A dolog érdekessége, hogy kevés fiú menekült meg az útvesztőből, de még ezt a számot is hamar megfelezik a próba során állított akadályok. Egyre több derül ki magáról a vírusról, meg arról, hogy míg a srácok bent voltak az útvesztő elzárt világában, addig mi történt odakint a nagyvilágban. A vírus természete hasonlít arra, amit zombis könyvekben már megszoktunk, de nem teljesen olyan. A különböző szintre süllyedt emberek különbözőképpen élik a világukat, kisebb-nagyobb harcok közepette.

Be kell valljam, amennyire izgatott voltam a kötet elején, annyira untam az egész gyötrődést a végén. Mert miről van szó? Felspannolják az embert azzal, hogy hú, jött egy ember a VESZETT -től, akik elvileg jó fiúk, gyakorlatilag nem tudni, hogy kik ők. Kérdésekkel árasztják el, de a fickó csak játszadozik. A fiúk csapatába új tag érkezik Aris személyében, akit ahelyett, hogy úgy kezelnének, mint potenciális információforrást, Thomas eljátssza vele a hisztis kölyköt. Aris ugyanis olyan jellegű karakter volt a B csapat arzenáljában, mint az A csapatnál Teresa. Mivel Teresát elszakították a fiúk csapatából (A csapatból), Thomas nem hajlandó Arisszal kommunikálni a fejbeni csatornán, pedig tudna vele! Mivel nincs Teresa, Thomas átmegy egy tutyimutyi hisztigépbe. Ahelyett, hogy próbálna megoldásokat találni, vagy válaszokat a kérdéseire, mártíromkodik jópár oldalon keresztül. Aztán lecsillapodik, majd kezdi elölről...

Mire gondolok? Megjön Aris, kiderül, hogy ő is tud teleptikusan beszélgetni. Thomasnak eszébe jut Teresa, megmakacsolja magát, mindenki elmehet a sunyiba, ő meg van bántva, mert ezt csak Teresának szabad... Aztán megnyugszik. Kikerülnek a bázisról, ahol találkoznak egy csapat olyan Buggyanttal, akikkel még lehet beszélni, mert nem uralja őket a vírus.
Megismerkedik ott egy lánnyal, akivel később egész közeli viszonyba keveredik. Mikor a csaj hozzáér, rögtön jön a Teresa-hiszti-szindróma. A csaj le akarja kapni bormámorban úszva... Thomasban előjön a Teresa-hiszti-szindróma. Nos, a Teresa-hiszti-szindrómát minden egyes apró momentum kiváltja. A másik ilyen a Chuck-meghalt-szindróma, ami minden egyes olyan jelenetnél elő kellett, hogy kerüljön, ahol valaki megsérül, meghal, feláldozza magát, vagy csak éppen felhozza, hogy milyen jó lenne enni egy adag rántott húst...

Az a baj, hogy a drámázás olyannak tűnik egy idő után, ami csak laptöltés. Thomasnak kisebb gondja is nagyobb kellene legyen ezeknél a hisztiknél, elvégre egy csomó társát lemészárolják egy alagútba brutális kegyetlenséggel (meg sem hatja), villámok sütik meg őket (akik ott vesznek, spongyát rá). De hogy Teresa eltűnik (de él), attól máris összeomlik a világ... Ez a srác fordítva van bekötve, vagy mi?


Thomas karaktere olyanná válik, mint a napon hagyott állat tetem: bűzlik, legyesedik, és teljesen indokolatlan lépés megmozgatni. Azt hittem lefordulok a székről, mikor kiderült, hogy neki kellene a vezetőnek lennie. Ez azért is nevetséges, mert annyi agyat használ, mint egy marék szárított lepke. Ahelyett, hogy próbálná összerakni az infókat, amiket megtud, mindig elodázza, hogy most nem, most ezen kell keseregni, most azon kell, stb. Amikor meg megtud valamit (pl. jönnek vissza az emlékei), nemhogy próbálná a csapatával kimalmozni, hogy vajon mi történt, inkább bekussol. Mikor beszéli meg a dolgokat pl. Teresával? Amikor azon igyekeznek, hogy rohanva megtalálják a többieket. Nem, még csak véletlenül se akkor kell (még ha csak telepatikus úton is) megbeszélni a dolgokat, hogy átgondolhassák, amikor megállnak/megtalálták a többieket, vagy nyugalmi időszak van. Jó, hogy nem a szörnyek/Buggyantak támadása közben cseverésztek el, mint akik éppen teadélutánt tartanak.

Ebben a kötetben egyébként kicsit mindenki kivetkőzik önmagából, ami baromira hátráltatja az egészet. Minho egy igazi harci-pukkanccsá avanzsálódik, amivel nem tudok azonosulni. Nyilván meg akarja védeni a többieket, de egy jó vezető nem attól lesz az, hogy mindenkinek belemászik az arcába, mindenkit ki akar gyilkolni. Minho olyankor fölényeskedik, mikor véletlenül egyszer jobb pozícióba kerül, mint a másik fél, mert sikerült kiviteleznie egy lesből támadást. Newtból látunk még valamennyit, mint ex-vezérből. A sántikáló srác, aki higgadt, ugyanakkor nem sokszor szól bele az eseményekbe, de ha menekülni kell, azért ott van a rossz lábával az első sorban. Teljesen háttérbe szorul, mintha egy jelentéktelen háttérkarakter lenne, aki utat enged a Minho-Thomas duettnek, hogy végigtáncoljanak a sztorin, és a végén egymásba gabalyodva haljanak meg, mint Rómeó és Júlia.

Amin szintén nem tudtam napirendre térni, az a Teresa szál. Teresa megkapja az áruló címkét, ami tök jó, végre izgalom, mert nem tudjuk, hogy kit fog elárulni és miért. Aztán megismerkedünk a B csapattal, ahol kiderül Thomas tett valamit a lány ellen, akinek vannak végre emlékei. Elmeséli a B csapatnak is Teresa, hogy Thomas mit művelt... Legalábbis először ezt mondja Teresa, hogy ő mindent részletezett a csajoknak. Kérdem én: ha a B csapat amúgy is ki akarja nyírni Thomast, miért nem mondják el neki, mit tett Teresával? Thomasnak még változatlanul nincsenek emlékei, valaki felhomályosíthatná... Annak a szakasznak a végére azonban kiderül, valójában a lányok is annyit tudnak az egészről, mint Thomas, úgyhogy valójában megint ugyanott vagyunk, mint a regény elején: senki, semmiről nem tud semmit!!!

A sztori, ami több, mint 400 oldal tehát 300 oldalban, vagy kevesebben is elmesélhető lenne, baromi sokszor toporog. Indokolatlannak találtam, hogy a Buggyantak bulit csapnak, és a megmaradt áramtartalékokat arra használják, hogy party-time-ot csapjanak. Egyszerűen nem tudtam hova tenni, hisz ezt másként is megoldhatták volna annak a szálnak a kivitelezését. De nem így lett.
A legnagyobb baja az egésznek az, hogy a toporgás mellett valójában azt hiszik hőseink, hogy baromi sokat tudnak, valójában semmit. Nem derül ki, hogy mi a VESZETT, hogy az miért lenne már "jó", vagy mi a céljuk. Hogy kicsoda Thomas, Teresa és Aris... Az ember ebben az esetben végigküzd egy kötetet azért, hogy tele legyen a feje kérdőjelekkel, és még kérdőjelekkel, és a végén fogják, és szó szerint kilökik a könyvből, hogy "ha, ha, most sem tudtál meg semmit, ble :P".

Szóval sötétségben tart, és próbálja elhitetni az olvasóval, hogy itt tényleg valami hihetetlenül hatalmas dolog van a háttérbe. Igen, a végén persze a "legjobb" időpontban összedugja a fejét a csapat, hogy megfejtsék, mi folyik itt, de valljuk be, édes kevés a próbálkozásuk, és még több kérdés marad az olvasóban. Kicsit kidobott időnek tartom, hogy ennyire erőltetve van ez a minden infót visszatartunk dolog, mert emellett nincs annyi akciózás. Úgyhogy inkább idegesítő, hogy már két kötet óta nem jut előbbre az egész, hogy legalább közelebb kerüljenek a megoldásokhoz. Az sem segít sokat, hogy Thomasnak jönnek vissza az emlékei, mert minden emlékkép ugyanakkörül forog... 

Összességében nézve a kötet végére kifogyott a sztoriból a szufla. Próbálja fenntartani a figyelmet, de annyira idegesítővé válik, hogy a gyerekek küzdenek, és nyúlnak el a végeláthatatlan csaták, aztán amikor végre elérik a célt, akkor megint információk helyett harcokat kapnak... A végére tőlem az izgatottság helyett csak ásítozást kapott a kötet. A stílusa még mindig jó, olvasmányos, a karakterek önmaguk groteszk változatai, és a Tűzpróba felér egy túlélő túrával... A lezárás meg azt hiszem nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna (hogy nyúljak a következő kötetért), hanem azt, hogy most eltegyem egy időre a sorozatot. Úgyse derül ki semmi, akkor meg minek erőlködjek végig egy harmadik kötetet...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. június 3.

Jeff Kinney - A rideg való (Egy Ropi naplója 5.)

0 megjegyzés

Tudjátok, vannak azok a könyvek, amikkel az ember nem tud mit kezdeni. Amikor kapsz egy végtelenül egyszerű sztorit, és egyszerűen nem érted, mi van veled, de leköt, és akkor is olvasod, amikor nem kéne.

Jeff Kinney fogalmam sincs, mi a fenét csinált, de azt jól megcsinálta. Mi is történt? Fogta, és elkezdte megírni a Ropi naplója sorozatot. Nemigazán értem a mai napig sem, hogy lehet ennyire sikeres, de engem is leültet a hátsómra, és kötelezővé teszi, hogy elolvassam. Mivel az első részeket anno nem lehetett megvenni magyarul, a sorozatot angolul kezdtem el. Azért bizonyult ez jó választásnak, mert kíváló nyelvgyakorlásra is a kötet a maga egszerűségében. Segít fejleszteni a szókincset, és teszi mindezt szótár nélkül...

Eredetileg a kötet címe The ugly truth volt, amit szó szerint lefordítva "Csúf igazság" -nak is titulálhatnánk. Ez viszont megtévesztő lenne, mivel van ilyen című film is, és semmi köze a Diary of a Wimpy Kid szériához...

De lássuk, mi is a csúf igazság? Kezdjük talán ott, hogy Greg és Rowley csúnyán összevesztek, aminek az lett a következménye, hogy Greg nemigazán tud magával mit kezdeni. Rowley tovább lépett, kapott egy mentort, akivel teljesen jól elvan. Greg elkezdi tehát mérlegelni, hogy új legjobb barát kell neki, de hát honnan akasszon le egyet? Gondjait tetézi, hogy anyja elkezd iskolába járni, így a házimunka kérdése is megoldatlanná válik. A cseléd nem válik be, a fiúk meg nem tudnak annyira összedolgozni, hogy megoldják a harci helyzetet.

Greg közben jelentkezne reklámarcnak, próbál bekerülni a menők közé, és végig kell hallgatnia a pubertásról szóló előadást. Közben próbálja életben tartani az iskolai "feladat-tojását" és túlélni egy újabb iskolaévet. Már-már azt hiszi, bekerülhet a menők közé, mikor elhívják buliba, de azzal nem számol, hogy családi rendezvény miatt ismét lecsúszik a nagymenővé válásról... vagy mégsem?

Greg még mindig ugyanaz az öntelt hólyag, mint eddig volt. És a vicc az egészben az, hogy ő talán az első olyan könyves karakter, aki pont ezért tűnik kreatívnak, és bénának egyszerre. Mindig kitalál valamit, aztán az mindig füstbe megy. Folyamatos küzdelmei a menővé válásért egyszerűen nevetségesek. Most, hogy Greg Rowley nélkül marad, nem csökken az önteltsége, hogy ő aztán mindenkinél jobb, felsőbbrendű stb.

Ami plusz adalék volt, hogy megismerhetjük a szélesebb családi kört, kiváltképpen a nagyit, aki csöppet sem annyira flúgos, mint azt Greg hiszi.

Látunk egy iskolai rendezvényt is, ami az angol változatban "Lock-in" (Bezárni) nevet kapta (nem tudom, a hivatalos magyar fordításban ez mi volt). Itt látszik először a csordaszellem a fiúk között, és Greg együtt küzd a túlélésért a többi fiúval. 

Egyébként a szokásos kinneys stílust kapjuk, a szokásos szereplőábrázolásokkal, úgyhogy erre nemigazán szeretnék több szót vesztegetni. Mindenki magához hűen viselkedik, bár kiből többet kiből kevesebbet látunk. Példának okáért Rodrick alig jut szerephez, és most Manny is eléggé a háttérbe szorul. Apukából is minimálisat látunk, míg az anyuka kicsit nagyobb hangsúlyt kap. Rowleyról főként múltbeli emlékeket kapunk, így kicsit ő is kiíródik a kötetből.

Összeségében nézve nem okozott csalódást. Még mindig szellemesek a rajzok és a képregények, Greg még mindig öntelt, a sorozat pedig halad a maga útján. A rideg valóság tehát az, hogy nem tudom elengedni még Jeff Kinney sorozatát, mert egyszerűen sodor magával, kikapcsol, és bebizonyítja, hogy Greg még mindig egy igazi ropi...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. június 1.

Vlogger vs. blogger - 3. forduló kezdéséről és büntetéseiről...

0 megjegyzés

Mint ígértem, mesélek egy keveset, micsoda "párbaj" zajlik jelenleg köztünk Ngievel... Ugyanis egymáshoz vagdosunk mindenféle ürügyekkel mindenféle könyveket... Vagyis lássuk, hogy sikerült a hölgyválasz-könyvezés...

Mivel csúnyán elbuktam a hónapban, ezért Ngie választhatott nekem két könyvet. Viszont neki is volt egy tartozása: a Hex Hall című Rachell Hawkins könyvből kellett volna blöff-értékelést csinálnia, mivel elbukta áprilist. Mivel a büntetést nem teljesítette, ezért az alábbiak alapján alakult a büntetése... vagyis hát a büntetés el nem végzése miatt is kapott egy büntetést.

Büntetése az, hogy a Hex Hallból készített blöff-értékelés elején egy kis monológot kell tartania. Miután ez megvolt, és blöff-értékelte is a könyvet, utána el is kell olvasnia nemes egyszerűséggel azért, mert ezt a kötetet választottam neki a hónapra olvasmány gyanánt.

Ngie nekem ugyebár két kötetet választott a listámról. Az első választása Jus Accardotól a Touch - Érintés című kötet lett, míg a második választása Leiner Laurától az Akkor szakítsunk című darab... 

Oh, és hogy melyik könyv lesz a büntetésem, és melyik az olvasmányom? Sokaktól hallottam olyant, hogy olvassak Érintés -t, mert hogy az mekkora jó. Lehet, hogy most fogok mindenkit elkeseríteni, de abból kell a blöff értékelést írnom a büntetésem gyanánt, míg az Akkor szakítsunk lesz a hónapom olvasmánya, amihez a feladat is kötődik.

És hogy ebben a hónapban mi lesz a feladatunk? Montázst kell csinálnunk az adott könyvhöz. Tehát egy olyan képet kell összehoznunk, mely a könyvvel kapcsolatos. Ha nem teljesen értitek, miről van szó, Ngie már csinált néhányat csak úgy, mikor a hónapban rájött az ihlet olvasás közben. Itt találhatjátok azt, amit például a Cinder című könyvhöz csinált illetve készített egyet Lakatos Levente Szigor című munkájához is.

Vigyázz, kész, oldalszámokra fel!!!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger