Responsive Advertisement

2023. április 30.

Beck Andrea - A gémer, a vlogger és a sztár


Nem is tudom, hogyan találkoztam ezzel a kötettel. Talán valami hirdetést dobott fel valami oldal. Több kötettel együtt rendeltem, gondoltam jó kis limonádé lesz.

Már a borító hirdeti, hogy 8-12 éves korosztálynak íródott a könyv, úgyhogy próbáltam eképpen kezelni. Egy idő után azonban kicsúszott a lábam alól a talaj, és azt kell mondjam, ha az említett korosztályhoz tartoznék, ott tenném le ezt a könyvet, ahol a gyerekek listát kapnak arról, miért rosszak a kütyük (nagyjából az 50. oldal környékén, holott a könyv összesen 130 oldal, szóval nem hosszú).

Kezdjük az elején. Dani gémer, akinek jól megy a játék, ha a VF ikon megjelenik. Olyankor legyőzhetetlen és mindent visz. Zsombor vlogger, aki álarcot visel, hogy senki se tudja, hogy ő van a videókon, melyeket Haverök néven készít. A félénk fiú az álarc nélkül nemigazán mer közönség előtt beszélni, így viszont olyan videókat gyárt zsenge kora ellenére, hogy óriási a nézettségük. Nonó (Noémi) megnyer egy tehetségkutatót az éneklésével és egy csapásra híresség lesz. Reklám szerepre kérik fel, és mindenki megismeri a nevét. 

Mindhárom gyerekben közös, hogy egy kis mágus segíti őket, aki időnként felbukkan a kütyüiken, továbbá mindhárman hivatalosak ugyanarra a rendezvényre, ahonnan aztán elvarázsolja őket egy János nevű varázsló. A mágus a segítségüket kéri abban, hogy megmentsék a világot a kütyük okozta káros hatásoktól. 

Annyira lassan indul be az egész, hogy a gyerekeket szerintem az első 20 oldalon elveszíti a regény, úgyhogy el sem jutnak addig, hogy mi a lényeg. Hiába dolgozna fel fontos, komoly témákat, egyszerűen annyira lassú és unalmas, mintha Jókai Aranyember regényében a Vaskapu fejezetét kellene elolvasni... Még én is ott tartottam, hogy feladom az egészet, pedig egy könyvet sem adtam még fel. Annyira unalmas a kezdés, hogy mire elvarázsolódnak a főhősök, már lemondtam róla, hogy bármi történik. 

Emellett annak ellenére, hogy nem sok szereplőt mozgat, még így is sikerült belerakni a regénybe név felcserélést. Nonó helyett a 40. oldal környékén Zsófi ment át az aranyozott tükrön, és csatlakozik a fiúkhoz... majd mégis Nonó neve kerül vissza.

Utána kapunk egy jóadag kioktatást. A fent említett korosztálynak pedig pont ez az, ami nem hiányzik, úgyhogy a második pont itt lenne, amiért letenném a kötetet. Úgy a 80. oldalig kioktatás kioktatás hátán, annyira szájbarágósan, hogy az embernek a könyökén jön már ki. A főhős gyerekek meg annyira irreálisan viselkednek...

Nem egyszerű megszólítani ezt a közönséget. Türelmetlenek, gyorsan akarnak elérni mindent, nincs idő szócséplésre. Ráadásul a nyelvezet sem mindegy. Legyen laza, könnyed, érthető - ez ebben az esetben valamennyire megvan.

Ami borzasztóan idegesítő és tényleg nem tudok elmenni mellette, az a karakterek Mary-Sue léte. Azért választják őket, mert egy algoritmus szerint ők hárman alkalmasak csak a feladatra, pedig több 100 embert szeretett volna a program kiválasztani. Hurrá, de ez a három karakter annyira tökéletes, hogy azonnal teljesítik például az első feladatot is, pedig még azt sem tudják, hogy feladatot kaptak. Ilyen emberek, főleg a 12 évesek körében nem léteznek. Gyerekek, hibáznak, többet is, mint az idősebb korosztály, mivel még nem annyira tapasztaltak. Annyira szájbarágósan ki van hangsúlyozva, hogy mindhárom gyerek mennyire tökéletesen jó, és szüleinek szófogadó, hogy nagyon hiteltelen az egész és bosszantó. Ráadásul ezek a sablonosságok is ingerlőek, mint például annak hangoztatása, hogy Nonó hiába lett híres, ő ugyanaz a szerény lány maradt, nem változtatta meg a hírnév, és a suliban is ugyanúgy viselkedik, mint azelőtt, és a társai is... Te jó ég! Annyira gyenge és béna, mint mikor a tévében előadják ezt egy X-faktor versenyzőről... Már ott is gáz, nem hogy könyvlapokra vésve... Annyira pedálgépek, pedánsak, hogy egyszerűen unszimpatikusak. Nonó  a leginkább, hisz a kirohanása, amikor "megmenti" az utcán menet közben játszó gyereket annyira gagyi, hogy hiteltelen. Anno általános iskolában a főhősökhöz hasonló gyerekeket gúnyolták, nem kicsit, és úgy kicikizték, hogy iskolába se volt kedvük menni. Ha mentek, akkor még meg is verték őket.

SPOILER INNENTŐL!

Ott van Zsombi karaktere, aki Danival együtt egy másodperc alatt agyoncsapja az egész könyv logikáját. Az a feladatuk, hogy egy család életébe beavatkozzanak, és helyre billentsék. Sipőczéknél az apuka telefonfüggő, mert a céges e-maileket állandóan nézegeti otthon is, és válaszolgat. Anyuka internet függő, mert a netetet bújja állandóan új receptek után. A lányuk internetes zaklatás áldozata, hisz állandóan arról olvas valami platformon, hogy az osztálytársai kigúnyolják. A testvére, Gábor pedig játékfüggő, ráadásul valami agresszív, betiltott játékra függ rá.
A gyerekek kitalálják a stratégiát: lekapcsolják a családot a wifiről. Mivel teszik ezt? Egy internettel rendelkező okostelefonnal... WTF? WTH?
Könyörgöm, miért kell ekkora logikai buktatót betolni az ember orra elé? Apuka céges telefonján 1000%, hogy a cég fizet internetet, hiszen a munkáltatók zöme nem engedheti meg, hogy akármilyen hálózathoz csatlakozzanak az alkalmazottak. Ha olyan cégnél dolgozik, akkor VPN -t is raknak a készülékre, mindenféle titkosítást, hogy ne tudják ellopni a céges adatokat. (Személyes tapasztalat, pedig nekem vezető beosztásom se volt, meg semmi felelősségem!) Ergo: a gyerekek hiába kapcsolják le a wifi-t, apukának tudnia kellene dolgozni, de neeem, hát ő nem tud, mert az otthoni wifi-hez kapcsolódik. A cégénél mit csinál? Bejelenti, hogy otthon nem jól működik az internet, ezért többet nem tud ránézni otthonról... a cég helyébe itt mondanám azt, hogy "oké, öreg, kell a munkád, fizetünk mobilnetet".
Majd kapunk még egy logikai buktatót. Gábort úgy próbálják leállítani Zsombi és Dani, hogy felvesznek a srác telefonjával egy videótt, amit aztán továbbítanak maguknak, és közzétesznek. Az indok az, hogy azért kérik el a srác telefonját, mert nincs kamerájuk. Namár most... a srác nem lát a pályán? Annyira béna ez a kifogás, és annyi sebből vérzik... lássuk csak:

1, nincs kamerájuk: oké, még el is hiszem, de telefonjuk ugyebár van. Azon van kamera, szóval Gábor joggal kérdezhetné: a legnagyobb gémerek egyikének nem okostelefonja van? Az hogy lehet?
De oké, legyen nekik buta telefonjuk, viszont ez felvet még egy kérdést...
2, Ha a fiúk lekapcsolják a wifit a családnál, Gábor sem tud játszani a telefonján. Ebből azt feltételezzük, hogy nincs internet hozzáférése a mobilcsomagjában. Akkor hogy is akarja átküldeni a videót a fiúknak? Mert ugyebár otthon le fogják kapcsolni a wifit. A fiúknak csak butafonjaik vannak... Ergo: az egyetlen megoldás az, hogy mégis van mobilinternete a srácnak... Vagy csak azért, hogy átküldje a videót Zsombiéknak majd elmegy valami helyre, ahol ingyen wifi van? 

SPOILER VÉGE

Annyira nincsenek kidolgozva a dolgok, és olyan gyenge lábakon állnak, hogy inkább kínos, mint tanulságos a kötet. Ugyanakkor a komoly témák, mint az iskolai zaklatás témaköre is félvállról le van rázva. A játékfüggőség szintén. Kb. csak rászólnak a "rossz fiúkra", hogy ne zaklasd a kislányt, ne legyél játékfüggő, és mindenki mindent abbahagy mintegy varázsütésre.

Akármennyire is ifjúsági regény, ha már ezt a korosztályt akarjuk megszólítani, ne kezeljük őket úgy, mintha ostobák lennének. Kevesebb szájbarágás, kevesebb Mary-Sue karakter, és máris tudnak azonosulni a fiatalok a főhőseinkkel. De ezt így képtelenség, és ezért nem is tudja megszólítani az ifjúságot. Ha egy regényben egyetlen karakterrel sem lehet azonosulni, úgy nem ragadja meg túlzottan a figyelmet, ha ilyen témákról akar beszélni. 

Összességében elcsépelt, unalmas, közhelyes, és gagyi, amit kapunk. Kalandregénynek van feltüntetve, de a legnagyobb kaland az, hogy vajon mikor lesz már vége ennek a semmilyen regénynek. Tanítani akar, túl nagyot markolni, de semmit nem fog. Ez a mindenbe belekapás a kárára válik, nem az előnyére...

 

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *