Kb. 2017 óta a polcomon csücsült a kötet, de az első rész után úgy voltam vele: olyan, mint Gaiman - hangulat kell hozzá. És valahogy nem jött... Mivel már tudtam, hogy az első kötet is olyan volt, aminél nagyon oda kellett figyelni, mert rengeteg szereplőt és eseményt próbál meg magába foglalni, ezért vártam, hogy olyan időszak legyen, amikor átadhatom magam a szereplőknek. Most lett ilyen...
Domán és Villő elvesztették az emlékeiket, de együtt ébrednek fel valahol, nem tudják, hogy hol vannak. Elkezdenek kiutat keresni együtt, de elszakadnak egymástól. Domán először egy börtönbe kerül, ahol egyfajta "ketrecharcos" lesz (le kell győznie a börtönbunyó legjobbjait), majd miután kikerül rájön, 1 év telt el a világában - nélküle. Fel kell vennie a fonalat, megtalálni az emlékeit, a barátait és alkalmazkodni az új helyzethez. Villő és Ménrót eltűntek, helyettük van Radakund, a herbavezér, aki képes a fertőzésre, és van Kartal, Ménrót régi csatlósa, aki bevezeti a technológiát.
Mindenkinek a szálába belekóstolhatunk, így kezdjük a főhősünkkel, aki elkezd kóvályogni, és kitalálni, mi is a szerepe ezúttal. Csatlakozik az ellenálláshoz, Tegze (a 9 lábú lova) oldalán ismét nekiáll harcolni a "vírusok" ellen, a hullám mestereként gyógyításokat hajt végre. Megmenti a barátait szexel kínzó manóktól, húsevő denevérektől és megannyi mástól... És mindent visszaszerez, ami régen az övé volt - régi kardját is beleértve. A világban viszont az új ellenségek egymásnak feszülnek, ezalatt ő a Forrást keresi, hogy megtudja, mi az. Segítségül kíván hívni két rivális családot, hogy beszállhasson a Radakund elleni harcba a harcosaikkal, de furcsa véget ér a kaland... Ez a szál ezúttal egy merő kapkodás, mert ide kap, oda kap, aztán a végén majd csak lesz valami. Nem éreztem az ívét az egésznek. Be is akar szállni a háborúba, de helyette aztán a Forrást keresi, de aztán mégis visszanyúlna a családokhoz, de mégse bennük látja végül a megoldást... Amilyen szépen indult az elején, a végére annyira kifulladt...
Villő továbbra is egy szalagos, fehér hajú, piros szemű lány, aki képes fertőzni. Hamar rájön, kicsoda ő, és csatlakozik Radakundhoz, hogy együtt hódítsák meg a világot. Az ő szála egy irányba halad: Radakund oldalán feltűnik, mint egy mutogatni való Barbie, akit néha megdugnak és ennyi. Az alkalomra vár...
Ménrót sárkányként éli mindennapjait, és beleszeret egy másik sárkányba, akit megment a gonosz griffek elől. Ménrót rájön, hogy ő jó útra tér. Erre a vonalra később térek ki részletesen, de előzetesbe: egy fölösleges, oldalakat töltő szál...
Kartal a gőzgépek technológiáját bevetve járműveket, fegyverek hozat létre, és rengeteg techniakai újítást vezet be. Így akar szembeszállni Radakunddal, aki a növényeket veti be ellene a háborúban, illetve a fertőzést, hogy minél többeket állítson a saját oldalára.
Azt kell mondjam, a hangulata az, ami továbbra is sodort végig a könyvön, viszont többször éreztem momentumokat túlírtnak. Az első részben annyi sok szereplő volt, hogy alig lehetett követni ki kicsoda és micsoda. A második körben megkapjuk a régi szereplőket és még egy tucat újat is. Sokszor volt az az érzésem, hogy egy baráti társaságommal új osztályba kerültem, ahol egyik pillanatról a másikra 30 nevet kellene megjegyeznem. Aztán akadnak azok a karakterek, akik gyorsan kiíródnak, és vannak, akik kevésbé gyorsan, de ezeknek a neve mind-mind megjegyzésre kellett, hogy kerüljön, ha követni akarja valaki az eseményeket. Az ember egy pillanat alatt elveszik a nevek, a tulajdonságok és a fajok tengerében. És akkor a másik momentum, mikor valakire úgy hivatkoznak, hogy a szőkeség... és a jelenetben van mondjuk kettő. Akkor kapunk mellé egy fajt is és ezzel van rá többször utalva. Ha Bélát Bélának hívjuk, sok esetben egyszerűbb, mint mindig valami tulajdonság, faj, egyéb jellemző alapján hivatkozni rá. Villő például néha vörös szemű lány, néha fehérhajú lány, néha fekete szalagos lány, vagy ha nincs más olyan a jelenetben, mint ő, akkor egyszerűen csak lány... Az a baj az ilyen meséléssel, hogy talán megmarad a karakter neve, talán nem... Hiába van előtte egy leírás, hogy néz ki, nem biztos, hogy minden apró részlet megmarad valakinek a hajáról, a ruhájáról, mert annyi a szereplő.
Mindenkinek van egy szörnye, és ezeket mind máshogy hívják. Amikor Domán elmegy a rivalizáló (Dalnoky és Abaffy) családokhoz kiderül, hogy az egyiknek van egy nagyon erős szörnye. Aztán hirtelen lesz a másiknak is. De Domán is mindkettőnek kell, hogy az ő irányukba billenjen a mérleg... A vicces az, hogy sereget megy oda szerezni, végül Radakund egyszerűbben kerül legyőzésre, és végig volt egy egyszerűbb út mindenhez, így nagyon sok új karakter és szituáció fölöslegesen került be. No meg persze kapunk egy Romeo és Júlia történetet, ami nagyon sablonos...
A történet első fele kifejezetten tetszett. Elindulunk egy szépen megírt íven. Vándorolunk hősünkkel, és bepillantunk a többi karakter ablakán is. A végén meg már túlbonyolódik, túl sokat akar felmarkolni, mindent is bele akar sűríteni a történetbe. Ettől az egész kacskaringóssá válik és lesz végül az egész túlírt és rengeteg fölösleges momentumot tartalmazó. 300 oldalba bőven lehetett volna olyan eseményeket sűríteni, amik gördülékenyen fogyaszthatóak, beleillenek a történet ívébe és kerek élményt nyújtanak. A családok rivalizálása például már egyáltalán nem hiányzott innen, mivel amekkorára fel lett fújva, annyira leenged a végére (funkcióját veszti, mivel ugyanoda kerül vissza hősünk, mint ahonnan elindul - tehát továbbra sincs kimondottan sereg). Van rengeteg klisé is (pl. a börtönjelenet), de ez valahogy nem lesz zavaró, mert mellette olyan dolgok veszik körbe, amik tovább lendítenek - úgyhogy a párhuzamos eseményfolyamos megoldás remekül beválik.
Láthatunk egy nagy csata jelenetet is Radakund és Kartal között. A sok név miatt némileg elvesztem benne, hogy most ki kinek az oldalán is lépett a harcba, de maga a csataleírás egészen jó. Láthatjuk az éles kontrasztot a herbák és a technológia/hullámhasználat között, és átélhető a csata hevessége.
Bekerülnek a képbe a sárkányok, és ez Ménrót vonala. Értem, miért volt rá szükség, mégis... Ha Ménrót vonala nem lett volna bent a könyvbe, nem hiányzott volna. Ménrót annyira a saját útját járja, hogy ez bekerülhtett volna egy kisregénybe külön és hagyjuk ki ebből a buliból. Pluszt nem adott hozzá az eseményekhez: nem folyik bele a háborúba, nem változtat senkinek a sorsán, csak a sajátján. Sárkányként jól elvan, megismer egy sárkánylányt, aki megismerteti még több sárkánnyal, harcolnak griffekkel, elbuknak, elmegy a Forráshoz, kíván valamit. Kijelenti, hogy ő jó fiú lett és ennyi... Ehhez miért kellett neki külön szálat kapni ebben a kötetben? Elég szereplő vonult fel a sárkányok nélkül is, akiknek persze megint volt színe, rangja, neve stb... A Ménrót szál olyan hatást keltett, mint palacsintában a savanyú uborka - nem illett bele a történetbe.
A kötet legnagyobb hátránya nem a történetben, vagy a stílusában rejlik sajnos, hanem a külsőségeiben. A borító olyan, ha könyvesboltban látnám, nem venném magamhoz. Az első kötetnek is ugyanez volt az egyik fő hibája. A színek borzasztóak... Értem a könyv ismeretében, mit szeretne, de a cím sem jól olvasható a fedlapon, az író neve meg egyenesen eltűnik... A gerincen van ez valamennyire korrigálva, így polcon olvasható, de ha leteszem az asztalra - rémes. A másik nagy hiba, hogy kellett volna valaki, aki átnézi a könyvet a nyomtatás után... Az hagyján, hogy rengeteg az elütés. A 63-64-es oldal (egy lap jobb és bal oldala) és a 73-74-es oldala is ismétlődik. Plusz 2 papírlap, ami hibásan került be.
Összességében nézve a kötetnek voltak jobb és rosszabb lapjai. A stílusa jó, bár néha túlírt. A szereplők és a tulajdonságaik helyenként "túl sok" kategóriásak. A történet legtöbbször klisés/kiszámítható, de ahol még megvan a történet íve, ott ez egyáltalán nem zavaró. Túl sok dolgot akar belezsúfolni, de a kevesebb néha több lenne. Gördülékenyen lehet haladni a legtöbb ponton. Néha kizöttyentem a történetből, néha meg beszippantott... Egy szerkesztő és egy grafikus tényleg segítene a könyvön...
Köszönöm az olvasás lehetőségét a szerzőnek...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése