Responsive Advertisement

2023. január 31.

Tonya Hurley - Vágyakozás (Szellemlány 3.)

Évekkel ezelőtt olvastam a sorozat első két kötetét. A 2022-es céljaim között volt, hogy elbúcsúzom a sorozattól, de az élet kissé közbeszólt, úgyhogy ezúton intek búcsút Charlotte Ushernek, Scarlet Kensingtonnak és az egész szériának...

Charlotte továbbra is nagyon halott. A telefonközpontbeli munkájának úgy tűnik vége, mikor az egész csapatot terepre vezénylik: visszamennek az élők közé, hogy segítsenek nekik. Charlotte teljesen kétségbe esik, hiszen végre megtalálta a szerelmet a halott Erik személyében, és most elválasztják őket egymástól. 

Scarlett megújul. Kidobja a ruhatárát és újra cseréli. Érzi a változást minden fronton, így Damennel kapcsolatosan is, bár megfogalmazni nem minden esetben tudja. Szüksége lenne valakire, akivel megbeszélhetné a dolgot, de nincs kivel. Barátnője sírjánál hagy egy koszorút, és már lemond annak lehetőségéről, hogy újra láthatja Charlotteot.

Amikor a halottak megjelennek az élők oldalán, minden a feje tetejére áll. Petula jótékonykodni kezd, amire szellemtársa (Coco) csak ráerősít. Damen szívhez szóló levelet ír Scarletthez (Charlotte kíséretében), míg Scarlett egy bombasztikus számot ír az ő szellemével, Erikkel.

Persze megint találkozhatunk gimis intrikákkal, és hatalmi harcokkal. Petulát lelökik a trónról, és Scarlett is célponttá válik. Mindnyájan egy Darcy nevű új lány szemét bökik... Charlotte persze igyekszik rádöbbenteni Scarlettet, hogy hibát követett el és próbálja a jó út felé terelni, mikor olyant kap, amiről legszebb álmaiban sem reménykedett...

Méltó lezárása ez a sorozatnak, hiszen viszi tovább ugyanazt a színvonalat és menetet, mint az előző kötetek. Komoly témák feszegetéséből ezúttal sincs hiány. A népszerűség (celeb lét) mellett most felmerül a másság kérdése. Ha valaki nem úgy cselekszik, ahogy egy közösség elvárja, vagy normálisnak tartja, akkor feltétlen ki kell közösíteni az illetőt? Biztos, hogy rossz az, ha boldoggá akarunk tenni másokat? 
Néha el lehet tévedni, és el lehet felejteni, hogy mit szeretünk a másik emberekben, de amikor elveszítjük őket, csak akkor jövünk rá igazán, milyen részt képviseltek az életünkben. 

Petulát egészen megkedveltem ebben a részben. Elkezd hajléktalanoknak adományozni menő, dizájner ruhákat, hogy ők is jól nézzenek ki, jobban érezzék magukat. Persze a sznob, újgazdag gimis palánták ezt nem nézik jó szemmel, hiszen nekik annyi a jótékonykodás, hogy gyűjtést rendeznek és kész. Ne kelljen vegyülni a pór néppel... Petula, miután rajta kapták a titkos akcióin, mégis tovább folytatja a dolgot és az sem érdekli, hogy letaszították a népszerűség trónjáról. Az, ahogy a helyzetet kezeli, igen vagány, és remek példával szolgál arra, hogy nem kell azzal foglalkozni, mit gondolnak mások. Ha valamit azért teszünk, mert helyesnek véljük, akkor mindenki másnak toll a fülébe.

Scarlettet egy kicsit nem értettem. Damen nagyon kedves, aranyos és romantikus lélek. Minden lány álma egy ilyen pasi. Folyamatosan azon dolgozik a fiú, hogy a lánynak a kedvében járjon. Benevezi a lány dalát egy versenyen, hogy bebizonyítsa, a lány tehetségesebb, mint amilyennek gondolja magát. Ráadásul a munkáját is igyekszik úgy igazítani, hogy a lány közelébe kerüljön. Scarlettnek viszont ezek az erőfeszítések mintha mit sem számítanának. Egyszerűen olyan, mint aki nem tudja valójában mit akar, és mondva csinált érzelmekkel próbálja alátámasztani, hogy már nem jó Damennel, kell valami/valaki más.

A történet végén van egy csattanó, egy fordulat, amire nem számítottam, de egészen jó. Az írásmód és az illusztrációk olyanok, mint a korábbi kötetekben. Maga a felépítés is teljesen olyan. Kapunk egy halom, a fejezetekhez és az életbölcseletekhez kapcsolódó idézetet, amik remekül passzolnak a hangulathoz. Kapunk egy morzsányi sötét humort, egy csomó szellemes dolgot. És persze tanulságokat.

A család fontos. Ha valamit elveszítesz, akkor derül ki, hogy mennyire volt értékes. Petulán keresztül azt tanuljuk, hogy többet ér a belbecs, mint a külcsín, de a küllem segíthet abban, hogy jobban érezd magad a bőrödbe.

Összességében nézve sajnálom, hogy lezárult a sorozat, viszont ez így van rendjén. Remek zárszó, nem is kell túlspilázni, meg túlerőltetni ezt a világot, mert így kerek egész. Szívesen emlékszem vissza az előző kötetekre is, amelyek mind pozitív élményt hagytak a lelkemben, ahogy ez a kötete is.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a szellemességet, némi romantikát, gimis intrikát és ármánykodást, vagy csak szórakozna egy jót...
 

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *