A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
2008. novemberében találkoztam vele Budapest városában. A Kabala könyvesvadászommal unatkoztunk, és beugrottunk egy – nem mondom meg a nevét – könyvesboltba. Első sorban a borító fogott meg, ugyanis rajongok az íjakért, és a nyilakért, és alapjában az íjászatért (habár még életemben nem lőttem íjjal, de mindenféle ismeretterjesztőket megnéztem róluk, és a történelem során is elbűvöltek). Mikor a hátoldalán elolvastam a szöveget úgy döntöttem, hogy jön velem, és punktum...
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Adott nekünk egy züllött kalandor. Régen neves íjász volt, aki most azzal tengeti idejét, hogy a világot járta, és talált egy fiút, aki kiváló íjász. Éppen ezért benevezi a leceai játszmába, ami egy íjász verseny. Különböző versenyszámokban kell bizonyítania a jobbnál jobb íjászoknak, hogy méltók a győzelemre.
Hajóútjuk során velük tart egy varázslónő is, aki kissé megbűvöli az íjászt... a szépségével. Aztán elválnak egymástól, és ki-ki megy a maga útjára. Azonban a sors újra összehozza a kalandort és az íjászt a varázslónővel, akinek a szándékai nem ismertek.
Közben fény derül a kalandor kilétére, milétére és keserű múltjára, hogy miért nem foghat többet íjat a kezébe. Azt is megtudjuk, hogy bosszút esküdött, ezért is tért vissza Leceába az ifjú íjásszal.
Már a végén vannak a versenynek, és egyre jobban belebonyolódik a triós az ügyekbe – a két íjász, meg a varázslónő -, egyre jobban összemelegednek, és senki sem fedi fel hátsó szándékait. A kalandor megjátsza a hülyét, a varázslónő a céljaiért törtet, míg az ifjú íjász a győzelemért hajt. Azonban több van itt a háttérben, mint egy puszta íjász verseny... Ezt akarja felszámolni a kalandor.
És mit rejteget a varázslónő? Miért legyeskedik folyton az ifjú íjász körül? Mit rejteget a motyójában? Miért bűvöli meg azokat, akikkel érintkezésbe kerül?
Vélemény:
Először is az érdekelt, hogy lehet elmesélni egy íjász versenyt. Azt hiszem Wardnak ez sikerült. Teljesen oda tudtam magam képzelni... Mintha egy néző lennék a nézőtéren, aki feszülten figyeli, hogy mi lesz most.
A kedvenc szereplőm az elf volt onnantól fogva, hogy először felbukkant a könyvben és egészen a végéig sikerült megtartania a favorit karakter szerepét nálam. Bár lehet, hogy kissé elfogult vagyok, mert fantasy könyvekben szeretem az elf íjászokat még akkor is, ha maga a kötet nem tetszik. De szerintem itt jó volt a jelleme. Izgalmas volt és érdekes, ahogy a kalandor nyomozott a varázslónő után, és mivel csak azt láttuk, ő mit derített ki, én is elkezdtem találgatni. A végén előbb rájöttem a turpisságra, mint a kalandor, de attól még érdekes volt figyelni azt, hogy hogyan válnak valóra a könyv végével kapcsolatos jóslataim. Lekötött, megkötött és nem hagyta elterelődni a figyelmemet. Akkor miért a pontlevonás? Mert volt egy-két jelenet, ami bár izgalmas volt, mégis furcsálltam... Oké, bele illettek a könyvbe, de néha kissé túlzásnak éreztem. Egy ilyen jelenet, mikor a vége felé járt már a könyv, és összeszedi a varázslónő az íjászokat, majd az egyik megszökik... Ahogy megszökött... Áh, mindegy. Összességében szerintem nagyonis jó regény. Aki el akar látogatni egy jó kis íjászversenyre, közben pedig nyomozgatna egy keveset egy kétes nő után, az olvassa el! Érdemes... És ami még külön tetszett: volt benne hajóút, és mégis úgy ábrázolva, hogy nem kívántam azt, bárcsak már a szárazföldön lennének... (Ezért kap nálam egy plusz pontot...)
Ha pontban fejezném ki: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése