2017. április 22.

Brandon Mull - Vadnak született (Szellemállatok 1.)

Egy újabb ifjúsági kötet akadt a kezembe, ami egy sorozat nyitánya. Ennek a sorozatnak az érdekessége, hogy körülbelül minden kötetet más író írt. A következő résznél ezért fogunk találkozni Maggie Stiefvater nevével. 

Egyelőre viszont maradjunk ennél a kötetnél, ami nyitánynak tökéletes, hiszen bemutatja az alapokat, önálló kötetként viszont harmatos, gyenge.

Adott egy nagyon jó alapötlet. Vannak emberek, akik kiválasztottak, és akik képesek megidézni szellemállatokat. Miután megidézik az állatokat, össze vannak kötve velük. Ezek az állatok erősítik az embert, megkapják az állatok képességeit. Ha éppen nem kísérik ezeket az embereket, akkor tetoválásként azon testrészükön tudják őket hordani, ahol szeretnék (egyszer választhatják ki ezt a helyet, aztán az állat mindig oda tér vissza).

Mindenkinek 11 éves korában jön a kötés, míg be nem tölti a 12-őt. Addig meg kell inniuk a Nektárt. Ha nem teszik, akkor természetes úton próbál meg kialakulni a kötés (ha idéznének meg természetesen állatot), és ebben egyszerűen bele lehet halni. A különböző népek szertartásokat szerveznek a Nektár-ivászat köré. Így választják ki a négyből három főhősünket. A negyediknek csak szerencséje van.

Mind a négy gyerek egy-egy Elesettet idéz meg. Meilin gazdag családból származik, szigorú neveltetést kapott lány. Az ő idézett állata Dzsí, a panda, akiről a lány nem tudja, mennyire hasznos lehet harcban, és mindenki szerint csak egy lomha, engedelmes lény.
Rollan egy csavargó gyerek, aki sokszor lopni kényszerül. Miután börtönbe kerül, egy őr megsajnálja, és elintézi neki, hogy kapjon a Nektárból. Így idézi meg Essixet, a sólymot, aki igen mélyre képes nézni. A páros nemigazán jön ki egymással, ők az egyetlenek, akik között körülbelül nincs is más, csak alkalmi kapcsolat.
Conor egy pásztorfiú, aki farkasoktól védte a nyájat... mindaddig, míg meg nem idézte a farkast, Briggant. A fiú fokozatosan alakítja ki kötelékét az állattal. Conor a legnyugodtabb, úgy terelgeti társait is, mint egy nyájat.
Abeke egy kicsit kakukktojás. Ő az egyetlen, aki nem kerül a zöld köpenyesekhez (ahova a másik három gyerek). Ő idézi meg a leopárdot, Urazát, aki törzsének szimbólumállata. A lány remek vadász, már a kezdetektől igen jól kijön a nagymacskával.

Hogy kik is a zöld köpenyesek? Ők azok, akik esküt tesznek, hogy védik a rendet, a törzseket. Ők az abszolút jó fiúk... De vajon tényleg így van? Abekét nem keresik túl sokáig, miután megtudják, hogy megidézte Urazát, és az ellenfél csapata vitte el. Az ellenfél, akikről eleinte nem tudni, hogy mit akarnak, annyit tudni, hogy a zöldek ellen vannak, meg akarják dönteni a hatalmukat. De hogy miért? Az a végén válik világossá Abeke számára.

Belekerülünk egy ellenségháromszögbe. A zöldek el akarják intézni, hogy a Pusztító ne térhessen vissza. A szürke köpenyesek (nevezzük őket így) meg akarják dönteni a zöldek uralmát, megpróbálják bebizonyítani, hogy a jó fiúk nem biztos, hogy valóban jók. A Pusztító pedig nyilván mindenki ellen van.

Ami igazán tetszett a kötetben, hogy alaposan felépíti a világot. Mindenkinél vannak mesék, legendák, történetek az Elesettekről, mégsem mindennel vannak tisztában. Amit mesének hittek, az Elesettek megidézésével valósággá válik. Látjuk, hogyan képzik a három gyereket, akiket a zöldek gyűjtöttek be, és hogyan képzik Abekét, aki teljesen össze van zavarodva, mert olyan dolgokat lát és hall, amik ilyen hatással vannak rá.

Őszintén szólva Abeke a legérdekesebb karakter a történetben, Urazával együtt. Conor lenne az ügyeletes komoly vezér - de inkább szerencsétlenkedő, sokszor bizonytalan kölyök. Rollan az ügyeletes viccgyáros, de még egy aprócska mosolyt sem tudott kicsalni. Meilin pedig a titokzatoskodó, ámde nagyon is jól képzett, képességeit bújtató lány szeretne lenni, aki akkor húzza elő a tehetségét, amikor szükség van rá. Ő meg egy unalmas karakter, aki aggódik a hazájáért, az apjáért, mindenkiért. Az állata hiába engedelmeskedik neki, mégsem érzi vele a kapcsolatot, mert nanyira merev, mint egy karót nyelt kígyó.
Ezekkel ellentétben Abeke valós karakter. Nem látjuk sokszor, de szimpatikus, ahogy viselkedik. Próbálja összerakni a képet az infókból, amiket kap. Mérlegel, mielőtt döntene. Figyel az állatára, Urazára, akivel remek csapat. Ő is aggódik a törzséért, elvégre náluk a Szellemállatot idézőket esőtándolóknak nevezik, és ha nincs szellemállatos, akkor a falu éhezik, hisz nincs eső, nincs termés. Rá is számítanak, tudja ezt, mégis a nagyobb jó érdekében nem visszakozik. Megfordul a fejében, hogy nem azok a jófiúk, akik neki azt mesélik, hogy azok. Fenntartással kezeli az állításokat. Abeke az, aki szintén nyavalyoghatna, de mégsem teszi, és ez a "nem erőltetett" figura természetes, és hiteles.

Maga a kötet egyébként izgalmas lenne, logikusan felépítik a kapcsolatokat, a történeteket. Minden oldalt látunk (egyelőre a Pusztítók oldalát érthető okokból nem). Nem tudjuk eldönteni, hogy ki mond igazat, ki hazudik, vagy ha mindenki igazat mond, kinek adnánk igazat. Akinek igazat is adnánk, ha senki nem hazudik, ott az eszközökkel akadnak gondok, szóval igazi jó fiúk csapatra nem tudnék rámutatni. Ez a "sötétben tartás" igen jól sikerül Mull-nak, úgyhogy érdemel egy piros pontot.

Amiért mégis csak közepes nálam a színvonal, hogy az én korosztályomnak ez már annyira nem élvezhető. Nagyon kiszámítható, néha vannak benne olyan logikai buktatók, mint például ha egy lovagláson kijelentik, hogy Rollan van a sor végén, akkor két sorral lejjebb ne legyen már ott, hogy Meilin lovagol előtte, és Conor mögötte...
Egyszerűen a poénosnak szánt részek nem azok. Nagyon sok a beleerőltetés, amivel igazán nem tudok mit kezdeni. Minden típuskaraktert bele kell tuszkolni kötelező elemként. Így kapunk a "rosszak" részéről bölcsnek tűnő vezetőt, aki nem mond sokat, de akkor elvileg értelmeset és fontosat. Így fordulhat elő, hogy a "jók" oldalán a kiképző egy "lazán megcsinálom az akadálypályát, amit a kispályások nem tudtak". Tudom, tudom, a gyerekek kérték, de ha tényleg jó kiképző lenne, nem engedne a "nyomásnak".

Összességében nézve egy igen jó elképzelést sikerült abszolút ifjúságnak élvezhetően megírni. A 10-15 év közti korolytály számára szerintem érthető és élvezhető, tele izgalommal, kalanddal, rejtélyekkel. Úgyhogy ha valaki izgalmas, legendákkal átszőtt ifjúsági fantasyt szeretne, akkor ez pontosan neki való...


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger