Mikor Benyák Zoltán a Facebook oldalára kitette a könyv borítójának egy részletét és játékra hívta a népet, hogy mi lesz az új könyv címe, már akkor tudtam, hogy olvasni akarom, bármi legyen is az...
Az Athenaeum kiadó jóvoltából olvashattam a könyvet, és őszintén örülök, hogy felkaroltak egy ilyen remek magyar írót, mint Benyák Zoltán.
Köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet.
Hol is kezdjem az ajánlómat. Azt kell mondjam, ezúttal az író igen nagyon rászedett és hagytam, hogy beugrasson. Elindulunk valahonnan (1588), szenvedünk egy kis hajótörést, aztán nagy nehezen megmenekülünk egy másik hajó segítségével. Aztán ott is beüt a krach, majd jön egy snitt.
Átugrunk 1799 -be, Franciaországba. A forradalom népszerű hobbi, a guillotine népszerű játékszer, és a kivégzések igazi népünnepségek. Látszólag új történet, új szereplőkkel, ahol egy márki erkölcstelenségbe visz egy csapat "rongyost" (hajléktalant).
Aztán jön 1888, ahol Hasfelmetsző Jack elkezdi karrierjét, gúnyolódik a rendőrökkel, és hol máshol lehetnénk, mint Anglia utcáin, majd megyünk is tovább térben és időben ugrálva, egyik ember bőréből a másikba.
Számomra a második történet lezárásánál jött a tantusz, ami akkorát esett, mint Galilei tárgyai a pisai ferde toronyból. Első blikkre a könyv olyan, mint egy novelláskötet. Aztán kiderül, hogy ez átverés.
Benyák Zoltán könyvei olyanok, mint anyukám süteményei: kívül szépek, belül finomak és precízen felépítettek, igazi profi munkák. Az író ezúttal átveri az olvasót, és mégsem. A történetek külön-külön is megállnák a helyüket (legalábbis az elején), de együtt kapjuk meg a teljes képet. Egy évszázadokon, évezredeken átívelő harc bontakozik ki az olvasó előtt, ahol két férfi és egy nő vesznek részt. Az idők során újra és újra egymásra találnak, és a körforgás mindig akkor indul újra, ha a szereplők találkoznak egymással. Ez vágja el a történeket, és kezdik újra a szereplők életüket más név alatt, más szakmában, miközben ugyanannak a történetnek a részesei. Vajon mikor melyik férfi kerekedik felül? Vajon ki áll a jó és ki áll a rossz oldalon? Vajon vannak e egyáltalán oldalak, vagy csak arról van szó, hogy a két férfi látásmódja, élethez való hozzáállása különbözik? Hogy kerül mindig képbe a vörös hajú nő, aki egyfajta katalizátorként működik? Hova vezethet mindez, és lesz e vége a harcnak?
Azt hiszem, nem ez lesz a kedvenc regényem az írótól, viszont a végére érve többször úgy éreztem, hogy a teljes regény egyben mutatja meg a végső célt. A szerző játszadozik az idővel és a sorok mennyiségével. Ezt úgy kell érteni, hogy egyre rövidebbé válnak a fejezetek, a szereplők egyre gyorsabban halnak meg, majd születnek újjá, és egyre gyorsabban történnek az események. Ez nagyon hűen tükrözi azt, ahogy a világunk napról napra egyre gyorsabbá válik. A régi korokban az emberek ráértek egymással leülni beszélgetni egyet, hosszan tartottak a társasági eseményeik (gondolok itt arra, hogy pl. két barát találkozik, és leülnek cseverészni). Ahogy ez az időintervallum szűkül, ahogy gyorsul a világ, úgy rövidül be egy-egy fejezet is, egy-egy korszak. Ez pedig egy zseniális megoldás - noha eleinte nem ennek láttam. Az első 50-100 oldalon annyit lehet ebből észlelni, hogy valamiért a történetek a párbeszédek és a lassú események miatt nyúlnak, mint a rétestészta. Aztán a végén már annyira begyorsul minden, hogy győzzük kapkodni a fejünket, nagyobbak az időbeli ugrások, és minden gyorsabban pereg, míg végül jön a lezárás.
A lassúságától eltekintve is tetszett az eleje is. A hajótöréses résznél megismerhettük a főbb karaktereket, a második fejezettől fogva pedig (mivel már tudatos volt a viselkedésük) látszik, hogy mi a fő üzenete az egésznek, és ezt a végéig építgeti történetről történetre. Olyannyira, hogy a végén még egyszer próbára tétetik az olvasó figyelme megkérdőjelezve, hogy ki nyert, és ki bukott el.
Összességében nézve az író hozza a szokásos formát a gördülékeny stílus és a precíz történetvezetés terén. Belehozta a játékot az idővel és a fejezetméretekkel, ami ismét zseniális. Hát mit kell még ezek után mondanom róla? Aki nem olvas Benyákot, az nem tudja, miről marad le. Vitathatatlanul korunk egyik legjobb magyar írójáról van szó, akinek hatalmas a fantáziája, és van tehetsége hozzá, hogy ezt meg is mutassa.
Azt hiszem, nem ez lesz a kedvenc regényem az írótól, viszont a végére érve többször úgy éreztem, hogy a teljes regény egyben mutatja meg a végső célt. A szerző játszadozik az idővel és a sorok mennyiségével. Ezt úgy kell érteni, hogy egyre rövidebbé válnak a fejezetek, a szereplők egyre gyorsabban halnak meg, majd születnek újjá, és egyre gyorsabban történnek az események. Ez nagyon hűen tükrözi azt, ahogy a világunk napról napra egyre gyorsabbá válik. A régi korokban az emberek ráértek egymással leülni beszélgetni egyet, hosszan tartottak a társasági eseményeik (gondolok itt arra, hogy pl. két barát találkozik, és leülnek cseverészni). Ahogy ez az időintervallum szűkül, ahogy gyorsul a világ, úgy rövidül be egy-egy fejezet is, egy-egy korszak. Ez pedig egy zseniális megoldás - noha eleinte nem ennek láttam. Az első 50-100 oldalon annyit lehet ebből észlelni, hogy valamiért a történetek a párbeszédek és a lassú események miatt nyúlnak, mint a rétestészta. Aztán a végén már annyira begyorsul minden, hogy győzzük kapkodni a fejünket, nagyobbak az időbeli ugrások, és minden gyorsabban pereg, míg végül jön a lezárás.
A lassúságától eltekintve is tetszett az eleje is. A hajótöréses résznél megismerhettük a főbb karaktereket, a második fejezettől fogva pedig (mivel már tudatos volt a viselkedésük) látszik, hogy mi a fő üzenete az egésznek, és ezt a végéig építgeti történetről történetre. Olyannyira, hogy a végén még egyszer próbára tétetik az olvasó figyelme megkérdőjelezve, hogy ki nyert, és ki bukott el.
Összességében nézve az író hozza a szokásos formát a gördülékeny stílus és a precíz történetvezetés terén. Belehozta a játékot az idővel és a fejezetméretekkel, ami ismét zseniális. Hát mit kell még ezek után mondanom róla? Aki nem olvas Benyákot, az nem tudja, miről marad le. Vitathatatlanul korunk egyik legjobb magyar írójáról van szó, akinek hatalmas a fantáziája, és van tehetsége hozzá, hogy ezt meg is mutassa.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése