Vannak azok a csajos könyvek, amikkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen elmondják, hogy mit akarnak, mesélnek pár viccesnek hitt vagy nem hitt sztorit, aztán egyszerűen valahogy lezárják.
Nos, ilyen volt nekem ez a könyv is: Egy nő és egyéb állatfajták
Brunella egyszerű nő, aki újságokba küldi be novelláit, cikkeket ír, ezzel keresi a kenyerét. Férje nyugdíjas. Több gyerekük van, akik már felnőttek, külön élnek. A házaspárnak vannak madaraik, macskáik, kutyáik, és persze vannak köztük, akikhez emlékezetes történetek fűződnek. Vagy csak egyszerűen érdekes a jellemük.
Az írónőt felkérik rá, hogy írjon macskákról. De ír kutyákról is. "Élete párja" (ahogy ő emlegeti) sokszor tesz rá megjegyzést, mikor a nő panaszkodik, hogy tőle regényt várnak, hogy úgyis életrajzi írás lesz. Akármennyire tagadja is az író, valóban az. Kapunk képet a gyerekkorából, az akkori életéről, állatairól. Eléggé részletes történeteket macskákról, kutyákról, a párjáról, a gyerekeiről, a szüleiről, és mindenről... Csak úgy ömleng, mint aki valakinek el akarja mondani, de nem tudja, ezért kiadja magából a lapokon.
Nincs benne semmi különleges. Vártam volna valami szikrát, valami újat, amitől majd azt mondom, hogy na, ez a nő aztán tud... De ez a katarzis élmény elmarad. Egyszerűen olyan, mint aki magányos, vágyik egy barinőre, hogy tudjon pletyizni valakivel - például a tönkrement házasságáról.
Nemigazán lehet erről a könyvről mit írni. Némileg szarkasztikus, az állatos sztorik kedvesek, aranyosak, néha nyilván szomorkás és keserű a vége. Ezek voltak az egyetlenek, amiket értékelni tudtam bennük. Sajnos a mentalitás, ami a könyvből árad inkább ilyen naiv, butácska...
Igazság szerint limonádénak elmegy, nem is túl hosszú, úgyhogy pár órát elszórakoztatja az embert, és ennyi. Pluszot nem ad, újat nem mutat, csak némi bájt...
Nos, ilyen volt nekem ez a könyv is: Egy nő és egyéb állatfajták
Brunella egyszerű nő, aki újságokba küldi be novelláit, cikkeket ír, ezzel keresi a kenyerét. Férje nyugdíjas. Több gyerekük van, akik már felnőttek, külön élnek. A házaspárnak vannak madaraik, macskáik, kutyáik, és persze vannak köztük, akikhez emlékezetes történetek fűződnek. Vagy csak egyszerűen érdekes a jellemük.
Az írónőt felkérik rá, hogy írjon macskákról. De ír kutyákról is. "Élete párja" (ahogy ő emlegeti) sokszor tesz rá megjegyzést, mikor a nő panaszkodik, hogy tőle regényt várnak, hogy úgyis életrajzi írás lesz. Akármennyire tagadja is az író, valóban az. Kapunk képet a gyerekkorából, az akkori életéről, állatairól. Eléggé részletes történeteket macskákról, kutyákról, a párjáról, a gyerekeiről, a szüleiről, és mindenről... Csak úgy ömleng, mint aki valakinek el akarja mondani, de nem tudja, ezért kiadja magából a lapokon.
Nincs benne semmi különleges. Vártam volna valami szikrát, valami újat, amitől majd azt mondom, hogy na, ez a nő aztán tud... De ez a katarzis élmény elmarad. Egyszerűen olyan, mint aki magányos, vágyik egy barinőre, hogy tudjon pletyizni valakivel - például a tönkrement házasságáról.
Nemigazán lehet erről a könyvről mit írni. Némileg szarkasztikus, az állatos sztorik kedvesek, aranyosak, néha nyilván szomorkás és keserű a vége. Ezek voltak az egyetlenek, amiket értékelni tudtam bennük. Sajnos a mentalitás, ami a könyvből árad inkább ilyen naiv, butácska...
Igazság szerint limonádénak elmegy, nem is túl hosszú, úgyhogy pár órát elszórakoztatja az embert, és ennyi. Pluszot nem ad, újat nem mutat, csak némi bájt...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése