
A szereplők közül akit igazán megszerettem az Peeta volt, akiről eleinte nem lehet eldönteni, hogy szerepet játszik, vagy sem, de az olvasó valahogy érzi, hogy ez számára nem színjátszás, hanem tényleg úgy érez, ahogy mutatja.
Főhősnőnk, Katniss a kissé heves természetű tizenhat éves lány, aki rendszeresen megszegi a törvényt azzal, hogy Galelel együtt kiszökik vadászni.
A történet fő pontja azonban mégsem az, hogy milyen az élet a Tizenkettedik Körzetben, hanem maga a Viadal, amit évente egyszer megtartanak. Mind a tizenkét körzet választ egy fiút és egy lányt, akiket aztán egy arénában összeeresztenek, hogy életre-halálra megvívják a harcukat, és ennek a viadalnak a résztvevője lesz Katniss.
Ami a felkészítéseket illeti, a külsőségek jelentek a legtöbbet, és a viadal előtt és után is ez kerül valahogy az előtérbe, ami engem zavart is, meg nem is. Miért? Mert az embernek szinte a képébe vágja ezt a dolgot, mint egy szemrehányást, hogy az a világ, ami csak a külsőségekre építkezik, az egy gonosz, rút világ, és az olvasó belátja, hogy ez teljesen igaz is - és ráillik a mi való világunkra is -, és mindez csupán csak a látszat, nem több egy ostoba színjátéknál.
Összességében a könyv tetszett, még ha műfajilag nem nagyon sorolnám a fantasyk közé, hanem inkább a sci-fi k közé az utópisztikus világa miatt.
A könyv végére érve egy dolgot sajnáltam nagyon: hogy nem később kezdtem el olvasni, mondjuk néhány héttel később. Hamarosan megjelenik az Agave kiadónál a második kötete, és most úgy érzem, hogy bár közel van, mégis oly távol, és már várom, hogy mit tud ebből még kihozni az írónő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése