Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2012. május 26.

John Scalzi - Vének háborúja

A moly.hu -n volt egy kis ismertető a könyvről, illetve ezzel kapcsolatban egy játék. Ami első látásra megfogott, az a borítója volt. Azonnal megbabonázott, de a fogadás miatt tudtam, hogy minimum egy évet kell majd várnom, hogy elolvashassam. Végül egy számomra nagyon kedves személynek köszönhetem, hogy mégis kaptam egyet. Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy megkímélte az oldalamat a szurkáló kíváncsiság negatív hatásaitól! :)

Nem ilyen az eredeti borítója, viszont jobbra sikeredett
mint a külföldi borítók...
A történet röviden arról szól, hogy létezik egy szervezet, a Gyarmati Véderők, ahova katonákat soroznak be, hogy aztán az embereket védjék más, idegen fajoktól, akik az univerzumban vannak. Ők is értelmes lények, de az emberek hadban állnak velük - hogy miért, az nem teljesen világos senkinek sem. Viszont, különleges katonákról van szó, ugyanis 75 év fölött lehet bevonulni - vagy akkor, ha az ember a nyilatkozat aláírása után meghal.
John Perry elmeséli annak történetét, mi vitte arra az útra, hogy belépjen a seregbe, hogyan kap új testet, hogy lesz 75 éves emberből 75 éves, szuper képességekkel rendelkező katona, aki hihetetlen dolgokat hajt végre. Felesége halála után úgy érzi, nem maradt már semmi, ami a Földön tarthatná, így hát 75. születésnapján azután, hogy meglátogatta feleségét, a Föld nevű bolygón hivatalosan is halottnak számít, mikor elhagyja a légkört.

Nem most tettem le a könyvet, mégis azt kell mondjam, még mindig a hatása alatt állok. Rég nem olvastam olyan sci-fit, ami ennyire magával ragadott volna. Maga a történet, és a világ felépítése egyszerűen lenyűgöző. John Scalzi olyan világot teremt meg, és olyan szabályokat, hogy az ember könnyedén bele tudja magát képzelni a szituációkba, a helyzetbe. Milyen lenne, ha 75. életévünk után "felújítanák" a testünket, betennének a fejünkbe egy számítógépet, úgy látnánk, mint egy macska, gyorsak lennénk, no és zöldek, mint ahogy az ufókat képzeljük? John Perry sem tudta ezt elképzelni, és az, ahogyan végigkövethetjük, hogyan éli meg a változása bizonyos szakaszait, hogyan lesz egy egykori íróból hihetetlenül tehetséges katona, hogyan találja fel magát az ismeretlen ellenségek között, vagy éppen hogyan éli meg azt a pillanatot, mikor rájön, mennyi és milyen életek száradnak a lelkén. Ezt senkinek sem könnyű feldolgozni, legyen szó emberről, vagy éppen más civilizált lényről.

A magyar borítón is ez a kép található, remekül kifejezve,
milyen állapotból indultak ki és mivé lettek az emberek.

John Perry mellett persze más csodabogarakkal is találkozunk, akiknek ilyen vagy olyan rigolyái vannak. Alant emelném ki, aki ott van John mellett, és noha nem ismerik egymást régóta, mégis igazán jó barátokká válnak - kiváltképpen azok után, hogy a Vén Trottyok szétszéledtek. (A Vén Trottyok a besorozás után alakul meg, néhányan összeverődnek egy csapatba, és így nevezik magukat.)
A Vén Trottyoknak két beszélgetése volt az, amit ki tudnék emelni. Az egyik, mikor azt firtatják, hogyan nevezték el a FejGépjeiket (a fejükben található számítógépeket), illetőleg mikor a tesztek/vizsgálatok során - mielőtt katonává avanzsáltak volna - a gyerekkorról kérdezgető személyekről folytatott eszmecseréjüket folytatják.
Az ilyen, és ezekhez hasonló apróbb jelenetek valamelyest lazították a komor hangulatot. Mindezek mellett tetszett John öniróniája, ahogy a saját helyzetét is képes volt szarkasztikus, humoros színben feltüntetni.
Míg a történet elején főleg az érzelmek állnak, a vége felé ez minimalizálódik, és inkább a harcok veszik át az uralmat. Talán ezért, talán sem, de egyedül itt érezhető néminemű kapkodás az író részéről, ahogy a színtereket kezeli. Az olvasó meg-megkavarodik, hisz az előző fejezet végén még egyik színtéren voltunk, a következő fejezet elején meg már egy másik csata folyik. Sajnos pár helyütt a fejezet közepén is voltak ilyesfajta logikátlanságok, mikor pl. John elment a fülkéjébe, és amint elkezdte a párbeszédet, csatlakozni akartak az asztalánál, hogy vele együtt egyenek. Az, hogy a kabinban volt asztal, és hogy oda vitte be az ennivalót, hogy egyen, szó sincs, arról viszont igen, hogy körülöttük mindenki megmerevedik, mikor John megszólal. Mégis hányan vannak abban a kabinban? Teljesen olyan érzést nyújt az író, mintha nem a fülkében lennének, hanem a kantinban. 

Ennek ellenére még minimum 100-200 oldalt szívesen olvastam volna a könyvből, és amikor az utolsó oldalra értem, kicsit csalódtam, hogy milyen gyorsan vége szakadt. Azt hiszem, vannak könyvek, amiknél inkább azt kívánom, bár végtelen hosszúak lennének. Ez is pontosan egy ilyen kötet. Ami viszont némileg vigaszt nyújt, hogy van még 2 kötete, úgyhogy remélhetőleg eljut az is kis hazánkba, hogy tovább folytatódjék az űrbéli kaland.


Oszd meg a bejegyzést! :

2 megjegyzés:

Gyula írta...

Amit hiányolok a képpel kapcsolatban, az a fiatal test zöld színe, ami ugye fontos "upgrade" a könyv szerint.

FFG írta...

Igen, a képen valóban inkább kékek az alakok, mint zöldek. Azért nem tekintettem egy ilyen semleges színt negatívnak (tehát, hogy nem zöld lett a borító), mert azt is kiemelik a könyv folyamán, hogy "nem kötelező zöldnek lenni", tehát az ember kaphat olyan testet is, ami nem zöld - annak ellenére, hogy a katonák elsőnek ilyen zöld testet kaptak.

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger