2013. december 25.

Delphine De Vigan - No és én

Akkor találkoztam először a könyvvel, mikor megjelent. Recenziót osztott szét belőle a kiadó e-book formában. Később aztán láttam végigterjedni a neten is, és valahogy elvesztettem azt a vágyat iránta, hogy elolvassam.

Ahogy viszont elolvastam Tim Burton könyvét, kissé melankólikus hangulatba kerültem, és ez a történet tökéletesen illett hozzá...

Lou egy 13 éves lány. Koraérett, ami azt jelenti, hogy 15 évesekkel jár egy osztályba, magas az IQ szintje, és sokmindenről tud sokat. Kirekesztettnek érzi magát az osztályban, mert mindössze 13 éves (a legfiatalabb az osztályban), kíválóak a jegyei. Ha meghívják házibuliba, nem megy el. Mindig kitalál valami ürügyet, hogy éppen miért nem ér rá.
Amit viszont senki sem tud róla, hogy az anyja olyannyira depressziós, hogy még az orvosok sem tudnak segíteni rajta. Az apja küzd, hogy fenntartsa a családot, és összefogja a tagjait. Híd anya és lánya között, akik ennek ellenére képtelenek érintkezni egymással...

Lucas 17 éves. Kétszer bukott már meg (így lesz Lou osztálytársa). Iszik és dohányzik. Motorozik. Késik órákról, és mindig a leghátsó padban ül, és néha beszól a tanároknak. Meglehetősen helyes, úgyhogy a lányok odáig vannak érte. Igazi rosszfiú, kívül és belül egyaránt.
Senki sem tudja róla, hogy a szülei elhagyták. Az apja elköltözött, az anyja pedig néha meglátogatja hétvégén. Egy óriási házban él, ahova takarítónő jár.

No 18 éves lány, aki az utcán él. Mindig szerez magának cigit, mindegy, hogy lopja, vagy kéri, valahogy csak hozzájut. Néha iszik, ha sikerül alkoholt szereznie. Van egy gurulós bőröndje, aminek már elkoptak a kerekei, és iszonyatos a hangja. Viszont benne van a lány egész élete. Amire csak úgy tud vigyázni, ha éber: nyugtalanul alszik, mindig máshol éri a reggel első sugara - vagy fagya... Néha kerül fedél a feje fölé egy-egy szállóra bekerülve, de ott sem maradhat pár napnál/hétnél tovább...

Három kirekesztett fiatal története ez, melyet Lou tár az olvasó szeme elé a maga komoly, mégis gyermekies (naiv) módján. Egy napon megismerkedik No-val és minden megváltozik körülötte. Ahogy megismeri és egyre jobban megkedveli a lányt, feléled benne a vágy, hogy valahogy segítsen neki. Szülei támogatják ebben, és No élete úgy tűnik, pozitív irányt vált. Nem csak az övé...
Lou anyja kezd kilábalni a depresszív állapotából, ami jó hatással van a családra is.

No és Lou is gyakran meglátogatják (együtt) Lucast, aki egyre közelebb kerül Louhoz, és védelmezi a lányt az iskolában is. Lucas és Lou együttes erővel segítenek Nonak az új életében.

Minden boldogságot beárnyékolnak azonban a felhők, így amikor gondok adódnak No munkahelyén, a lány megváltozik. Már nem mesél. Sokkal többet iszik, mint amit korábban már megszoktunk tőle. Gyógyszerezi magát... 
No és Lou a filmben

Vigan regénye némileg bemutatja a franciaországi hajléktalanokat, és ilyen, vagy olyan oldalról kirekesztett fiatalokat. Lou azért tehetne ellene, hogy ne legyen annyira kívülálló, hiszen ő dönt úgy, hogy nem illik be a környezetbe. Ezért is dönt úgy, hogy ürügyekkel kirángatja magát abból a helyzetből, hogy bármilyen házibuliba el kelljen mennie.
A másik, amit részletesen látunk nála, az a családi háttere. A szülei szeretik, de az anyja egy tragédia után már nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá, elveszti a régi énjét. Az apja tényleg mindent megtesz, hogy a család egyben maradjon, de Lounak ez nem elég. Hiányzik neki az anyja, majd később féltékeny lesz rá, hogy No olyan tudott kihozni a depressziós nőből, ami neki éveken keresztül nem sikerült... 
No nem tehet róla, hogy az utcára került. Az anyja elhagyta, az árvaházból kirakták, az apjáról semmit nem tud. Mikor igazán komoly bajba kerül, nem mer megbízni azokban, akik körülveszik. Mint utcán lakó, képtelen megszokni egy másik, biztonságosabb életet. Egyik napról a másikra senkiből sem lehet kinevelni egy olyan életmódot, amire berendezkedett. Egy olyant, ahol nem lehet megbízni senkiben, mert bármelyik pillanatban hátba szúrhatják, kirabolhatják... Farkas törvények között nem tudja, kiben lehetne megbízni.
Lucast szintén a szülei hagyták magára. Azért néha annyit foglalkoznak vele, hogy a megélhetéséhez szükséges dolgokat biztosítják, de semmi több. Vannak barátai, népszerű gyerek a suliban, és szabadosan értelmezi az életet, de nem mondanám, hogy igazán rossz fiú lenne, nála a látszat csal.

A tárgyilagos stílus illik a műhöz. Nincs túl sok párbeszéd benne, és nem is hiányzik. Érezni a feszültséget, a nyomasztó légkört, amit ideig-óráig (pár sorig/bekezdésig) oldanak apróbb részletek, mint amilyenek azok a jelenetek, mikor valaki mosolyog valami apróságon, vagy mikor valamit Lou kedvesnek/kellemesnek talál. A kislány nem mindent tud felfogni, hiába magas az IQ-ja. Ezekben az esetekben csak annyit vesz észre, hogy valami nem stimmel, és néha nem is talál rá magyarázatot, ami az élettapasztalat hiányából fakad.

Összességében nézve csupán néhány jelző jut eszembe a könyvről: bájos, elgondolkoztató, tragikus, szomorú, élettelteli, élettelen, hatásos, tárgyilagos, nem beszédközpontú, kirekesztett, lágy...

•••••••

Megj.: A könyvből 2010-ben film készült. A film trailere (francia hang):

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger