Megjelenése után nem sokkal találkoztam már ezzel a könyvvel. A borító azonnal elbűvölt, a cím pedig felkeltette az érdeklődésemet. Plusz pont volt, hogy észt nemzetiségű írótól még nem olvastam (vagy csak nem tudok róla, hogy olvastam volna).
Kersti Kivirüüt történelem szakos tanár, aki regényének alapjául saját tapasztalatait használta fel, ugyanis neki is van egy kis csapatnyi diákja, akikkel különböző históriákat dolgoznak fel.
A regény alaptörténete roppant egyszerű: van néhány 8. osztályos kisdiák, akiknek a történelemtanáruk, Erika elmesél egy kísértet históriát. Ezek után a diákok persze elkezdik az Okkultisták klubja berkein belül kutatni, hogy mi az igazság.
Meglehetősen zsenge koruk ellenére eléggé merészen vágnak bele a nagy kalandba, ami a legtöbb helyen nem is igazi nyomozós sztori, hiszen sokat megérzések, meg álmok útján következtetnek ki. Aztán kiderül, hogy egyikükben újjászületett egy régi druida...
Az abszurd sztori tehát még hihetetlenebbe csap át. Kicsit olyan érzésem volt, mint Meg Cabot - Misztikus szerelem című könyvénél. A diákok túl könnyen jöttek rá mindenre, nem volt itt semmi csavar, semmi fejtörő, csak spontán végigszáguldottunk egy sztorin, mint a hullámvasúton (annyi különbséggel, hogy itt egyre lejjebb csúszott a történet, és hiányzott a felfele ívelő pálya).
A diákok közül (13-14 évesekről beszélünk) az egyik tetováltatja magát, majd az összes többi is követi a példáját mondván, a tetoválás megvédi őket. Érdekes módon, mikor csak filccel rajzolták fel az egyik gyerekre, akkor is hatásos volt, és csak egy bizonyos helyen volt szükség arra, hogy a tetoválás megvédje őket...
Szereplők tekintetében persze feltűnik szintén mindenféle karakter. Amit nem tudtam valahogy beilleszteni a képbe, az maga a tanárnő volt, aki ugyan érdeklődik, de a diákok jönnek rá jóformán mindenre. A szabadelvű tanárt a 8-as diákjai mind tegezik (mire föl?), és normál történelemoktatás helyett mit látunk? Minden más óra a háttérbe szorul, tanításra a diákok nem járnak, csak töriórára, ahol meg a normál tananyag helyett kísértethistóriákat kergetnek... Szerintem bárki szívesen járna ilyen iskolába, viszont cseppet sem tartom reálisnak...
Van a csapatban egy lány, Merle, aki amolyan látó. Akármilyen megérzése van, pár oldalon belül azonnal igazolást nyert. Nincs magyarázat, honnan szerzi ezeket az infókat. Az sem tisztázott, hogy például egy 8. osztályos gyereket miért nem állítanak meg abban, hogy sutyiban a suliban cigizzen. És odakint hány éves kortól lehet motorra jogsit kapni, hogy egyfolytában azzal furikázik?
Úgy éreztem, idősebbnek vannak kezelve a diákok, mint amennyi idősek, helyenként viszont sokkal gyerekesebbek, ami a párbeszédek alapján vehető le. Nincs meg a harmónia, az összhang. A történet során is ez hiányzik, egy nagy katyvasz az egész mesélés, a közepén pedig időbeli ugrálások is vannak, ahogy bejön az események egymás-mellett-vitele (a párhuzamos mesélés).
Az meg, hogy a legenda úgy éled újjá, hogy a diákban reinkarnálódik az ősi legenda... Miért pont benne? A kérdés mindig felmerül, hiszen csak véletlenül csöppentek bele ebbe az egész rémhistóriába, erre kiderül, hogy pont a diákok közül kerül ki a következő főnök... Miért? Ő valami leszármazott? Nincs magyarázat...
Összességében nézve egy gyerekesen megfogalmazott, hanyagul összevágott könyvről van szó, aminél aranyos a borító. Vártam volna tőle egy olyant, mint amit Robert Arthur könyvétől kaptam, de ott sokkal hátborzongatóbb dolgok történtek, több nyomozással, és ott még csak nem is voltak igaziak a szellemek. Fiatalabb korosztálynál (11-12 éves) elérheti még a misztikus hatást, és a borzongást, de engem nem sikerült megfognia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése