Elég kalandos útja volt a könyvnek, hogy eljusson hozzám. A Kossuth kiadó még novemberben indította útjára postán ezt a darabot, és december közepén sikerült megkapnom majd egy havi utazás után. Lehetséges, hogy magától a szerzőtől érkezett hozzám, egyenesen Japánból?
A könyv négy rövidke történetet tartalmaz, melyek mind egy adott téma köré csoportosulnak, és néha történik utalás az előző történetre/történetekre. Mégis külön-külön is megállják a helyüket, ezért kapta meg tőlem a novelláskötet címkét is.
Van valahol Japánban egy kávézó, mely nevét egy olasz zeneszámról kapta... Egy kávézó, aminek az egyik széke elröpít az időben. De vigyázat, szigorú szabályok kötik az időutazókat.
1, Csak egy bizonyos székről lehet visszautazni a múltba és azon is csak akkor, ha éppen üres.
2, Időutazás során tilos felkelni a székről.
3, Bármi, amit a múltban csinálsz, nem változtat a jelenen.
4, Az időd addig tart, míg a kávéd ki nem hűl...
A szabályok be nem tartása súlyos következményekkel jár (átkot szabadíthatsz magadra, vagy egyszerűen a széken ragadhatsz, ha nem tartod be őket).
A történetek eléggé meghatóak. Minden időutazó valami problémával küzd. Hétköznapjainkban is fellelhető gondokkal, melyeket az időutazás sajnos nem tud megoldani, hisz amit a múltban teszünk, nem változtat a jelenen. De hogy akkor mégis mi értelme utazni az időben? Erre adja meg a választ a szerelmesek, a házaspár, a nővérek és egy anya és lánya története.
Noha a stílussal nem voltam maximálisan kibékülve, valahogy magával ragadott a könyv, és egy kevesebb, mint 20 perces buszút alatt majdnem a feléig kiolvastam. Az alapelmélet ragadott meg először (időutazás, míg ki nem hűl a kávé). Aztán pedig maguk a történetek. Ha az ember belemerül a könyv mondanivalójába, akkor összeáll neki a kép, hogy egyes események megjósolhatóak a korábbi történetekben elrejtett utalásokból. Gyönyörű gondolatok, szép történetek. A novelláskötet jellegét az adja a könyvnek, hogy az utolsó történethez érve már a könyökünkön folyik ki az unalomig ismételgetett szabályhalom. A könyv már a történetek előtt leírja az alapszabályokat, majd elismétli minden sztorinál. Kicsit laptöltőnek éreztem ennyiszer ismételgetni...
Összességében tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a japán kultúrát, az érdekes mítoszokat, aki megható történetekre vágyik, tele szeretettel, barátsággal és melegséggel...
A kiadónak ezúton is köszönöm a kötetet!
A könyv négy rövidke történetet tartalmaz, melyek mind egy adott téma köré csoportosulnak, és néha történik utalás az előző történetre/történetekre. Mégis külön-külön is megállják a helyüket, ezért kapta meg tőlem a novelláskötet címkét is.
Van valahol Japánban egy kávézó, mely nevét egy olasz zeneszámról kapta... Egy kávézó, aminek az egyik széke elröpít az időben. De vigyázat, szigorú szabályok kötik az időutazókat.
1, Csak egy bizonyos székről lehet visszautazni a múltba és azon is csak akkor, ha éppen üres.
2, Időutazás során tilos felkelni a székről.
3, Bármi, amit a múltban csinálsz, nem változtat a jelenen.
4, Az időd addig tart, míg a kávéd ki nem hűl...
A szabályok be nem tartása súlyos következményekkel jár (átkot szabadíthatsz magadra, vagy egyszerűen a széken ragadhatsz, ha nem tartod be őket).
A történetek eléggé meghatóak. Minden időutazó valami problémával küzd. Hétköznapjainkban is fellelhető gondokkal, melyeket az időutazás sajnos nem tud megoldani, hisz amit a múltban teszünk, nem változtat a jelenen. De hogy akkor mégis mi értelme utazni az időben? Erre adja meg a választ a szerelmesek, a házaspár, a nővérek és egy anya és lánya története.
Noha a stílussal nem voltam maximálisan kibékülve, valahogy magával ragadott a könyv, és egy kevesebb, mint 20 perces buszút alatt majdnem a feléig kiolvastam. Az alapelmélet ragadott meg először (időutazás, míg ki nem hűl a kávé). Aztán pedig maguk a történetek. Ha az ember belemerül a könyv mondanivalójába, akkor összeáll neki a kép, hogy egyes események megjósolhatóak a korábbi történetekben elrejtett utalásokból. Gyönyörű gondolatok, szép történetek. A novelláskötet jellegét az adja a könyvnek, hogy az utolsó történethez érve már a könyökünkön folyik ki az unalomig ismételgetett szabályhalom. A könyv már a történetek előtt leírja az alapszabályokat, majd elismétli minden sztorinál. Kicsit laptöltőnek éreztem ennyiszer ismételgetni...
Összességében tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a japán kultúrát, az érdekes mítoszokat, aki megható történetekre vágyik, tele szeretettel, barátsággal és melegséggel...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése