Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2016. október 3.

Szilágyi Cs. Tibor - Harakiri

Tudjátok, vannak könyvek, amiknél nem tudom, hogy hol is kezdjem az értékelés megírását. Ez pontosan egy ilyen könyv. Pár napja tettem le, és még mindig a hatása alatt vagyok...

Őszintén? Állatira bosszant...

Miért? Állatira nem értem a főhősünket... (erről később)

Mit kell tudni a könyvről? Írója 2003-ban (kerek 30 évesen) elhunyt. Próbáltam rákeresni, hogy mi történt vele, hogy ilyen fiatalon, de nemigazán találni mást róla, csak egy emlékoldalt. Egy szombathelyi születésű, igazi művészről van szó, akit Csünt becenéven illettek. Nem ez az első könyve, viszont ez halála után egy évvel (2004-ben) jelent meg.

A borítója valami ocsmány. Ki találta ki, hogy teletubbies figura fetrengjen rajta vérben egy késsel és egy injekciós tűvel? Maga a "harakiri" szó címként tökéletesen leír két dolgot: azt, ahogy a főhős él és létezik, és azt, ahogy az olvasó fogja magát érezni a könyv letétele után. Ez a japán eredetű szó egy rituális öngyilkosságot takar, melyet az emberek úgy követtek el, hogy fogták és felvágták a hasukat. Rituálisan ez a könyv megöli az olvasót hastájékon (összeszorul tőle olvasás közbe) és olyan, mintha kizsigerelné az emberből a lelket és a szellemet.

Nagyjából miről szól a könyv története? Öhm... olyanja nincs. Egyszerűen nincs története, amiről írhatnék. Képzeljétek el, hogy naplót írtok (dátum nélkül), és kiszakadnak a lapjai, majd próbáljátok összerakni, de nem feltétlenül sikerül kronológiába. Nah, ez a könyv is ilyen. Próbál elindulni valahol, de se füle se farka az egésznek. Egyszer itt vagyunk, aztán ott... Van mondat, ami a lap tetején kezdődik, és a közepén ér véget. Angol kifejezések/mondatok törik meg a magyarul megfogalmazott gondolatokat.

Mit látunk? Van egy srác, aki úgy ír csajokról, mintha azok olyasfajta cserélhető eszközök lennének, mint egy villanykörte. Aki terapeutához jár, hogy összerakják a pszichéjét. Aki drogfüggő, és folyamat lövi magát. Ha nem lövi, akkor bulizik, piál, szexel. Néha visszaemlékezik egy-egy epizódjára az életének a barátaival vagy a családjával kapcsolatban. Néha jön egy-egy világos gondolat, de aztán megint elveszik a saját világában. Mégis érezzük a tragédiát a sorok között, hiszen egy ilyen életvitel nem vezethet túl sok jóhoz.

Mert miről van szó több, mint 200 oldalon keresztül? Egy srácról, aki sajnáltatja magát. Szerinte saját magát sajnálni és sajnáltatni tök jó dolog. Azért megjegyzi, hogy a szülei jó arcok. Nem derül ki, hogy miért kezdett el drogozni, és nagyon sokszor érezni, hogy nemigazán tiszta pillanatúak a gondolatai. Persze lehet azt mondani, hogy szarkazmus csöpög a lapokról, de néha ezt belemagyarázásnak érezni. Legtöbb esetben nem látok benne humort annak kapcsán, amit és ahogy előad. Ahogy siklanak a szálak lehet, hogy az első mondatban elindít egy gondolatot, a harmadik mondattól már tök másról van szó - ennyire ugrál. Elejétől a végéig olyan letargiában tart, hogy az ember szíve szerint eret vágna, csak főhősünk hagyja abba ezt a fajta nyavalygást. Tök jó élete van, aminek az elszúrása rajta múlik... Ő maga mondja ki, hogy bulizni jár, hogy egyik csaj követi a másikat az életében, hogy mámorban úszik, zenekarban játszik stb. Nemigazán látunk olyan elemi problémát, ami belehajszolná az alkoholizálásba vagy a drogozásba. Egyszerűen ezt választotta, és kész.

Meglehetősen nárcisztikusnak találtam a főhőst, akinek semmi nem jó. Igényli, hogy szeressék, de ő nemigazán mutatná ki senki felé sem, hogy kiket szeret. Nemigazán tudok azonosulni vele, mert nem látom az igazi küzdést, hogy akarna élni. Többször fölveti, hogy öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai támadtak, ami szintén arra enged következtetni, hogy a legkisebb gond is összetöri a főhőst, és sokkal egyszerűbb drogba vagy öngyilkosságba menekülni, vagy egyszerűen önsajnálnia magát, minthogy próbáljon tenni valamit. Az egyetlen pozitív törekvése, hogy tényleg eljár egy pszichológushoz.

Többször előkerül a vallás, mint komoly téma, és látszik, hogy hősünk hisz benne. Néha úgy jelenik meg nála Jézus, mint valami szellem, ami néha megjelenik és ugyanazzal a lendülettel el is tűnik. Érdekes szituációkban és módozatokon kerül elő.

Összességében nézve frappáns megoldás egy-egy angol kifejezéssel/mondattal összefoglalni, milyen vízbe dobja be az olvasót a következő gondolataival, viszont ezzel együtt sem érzem úgy, hogy ez az én kötetem lenne. Egyszerűen egy életunt monológ az egész, ami csak letargikussá teszi a többi embert. Nem tud mást, csak sírni, hogy neki milyen rossz, elvárja, hogy sajnálják, de igazándiból nincs miért sajnálni, mert valakinek az élete sokkal rosszabb. Hisz főhősünknek van munkája (megélhetése), barátai, párkapcsolata, normális szülei... Úgyhogy őszintén...? Állatira bosszant az élethez való hozzáállása...

GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger