Responsive Advertisement

2015. január 2.

Hésziodosz - Istenek születése, Munkák és napok

Az idei félévben volt egy tanárom, aki arról mesélt, hogy valójában nem azok egy adott tudományág első irodalmai, amit annak hiszünk, és hogy Hésziodosz összeköthető a közgazdaságtannal. 

Így jutottam el az Istenek születése és a Munkák és napok című könyvhöz, amiből a Munkák és napok részt még 2014-ben olvastam, de most ezt is ide venném.

Az Istenek születése rész pontosan az, amit a címe is sugall. Hésziodosz ezen művét úgy is lehetne jellemezni, hogy "kötelező görög történelem röviden".

Rövid képet kapunk a világ születésétől kezdve háborúskodásról, istenek "harcairól" egymással, hogyan ki és miért született, majd mit tett ezután. Kicsit bántam, hogy nem használtam papírt és ceruzát, ugyanis jóval több és részletesebb képet kapunk a múzsákról, titánokról, istenekről ebben a néhány oldalban, mint egy egész történelemkönyvben. Olyan istenekkel is megismerkedhetünk, akikről általában nem esik szó. Felsorolódnak például Zeusznak a feleségei, a feleségektől született gyerekek (és még azok is, akiket nemes egyszerűséggel lenyelt). 

És pontosan azért, mert gyorsan, kapkodva próbálja meg megosztani a mondandóját, rendkívüli odafigyelést igényel. Persze a könyvben hátul voltak magyarázatok, hogy kinek a megnevezése stb. miért az, ami, de sokszor ennek ellenére elveszíthető a fonál - ezért is kellett volna a papír és a toll, hogy követhető legyen, ki kivel hol miért csatázott/ölte meg stb.

Évnyitó olvasmánynak megtette, bár nem éppen egy könnyű darab, míg az ember kapkodja a fejét, hogy felfogja a dolgokat. A Munkák és napok kicsit hétköznapibb iromány, rengeteg tanulsággal a sorok között, és jó tanácsokkal a mindennapokra. Ezek mellett megtalálható néhány momentum is, hogyan zajlanak a hétköznapok, mintegy precedenst mutatva.

Röviden elmondva egy kissé nehéz olvasmány, melyben sok olyan kifejezés található, mely elsőre idegennek hat, viszont a végére már egész ismerőssé válik. Tanulságos, miközben tanulságait bonyolultan fogalmazza meg, mégis néhol elmondható, hogy ilyen a jelenünk is... 

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *