Mivel mostanában kevesebb időm marad blogolásra, néhány Témázunk rész kimaradt.
Ebben a hónapban viszont most beszállok a körbe méghozzá a félbe hagyott könyveket vesézendő ki...
Itthon mindig arra tanítottak, hogy ne kezdjek bele semmibe, amit félbehagynék. Nagyon sokszor érzem úgy rossz olvasmányoknál, hogy "leteszem, csak időpazarlás, olvashatnék helyette jobbat is". És a végén valahogy mégsem visz rá a lélek, hogy csak úgy félredobjam a legmazochistább olvasmányokat...
Próbáltam keresni az okát, miért nem hagyok félbe könyvet, és az Operaház fantomjára vezettem vissza mindent (a nevelés és a berögződöttség mellett). Anno, amikor elkezdtem az Operaház fantomja című kötetet olyan volt, mint akinek a fogát húzzák... Az egy-egy szereplőhöz kötődő hatszáz oldalnyi szövegelés (maga a könyv 300 oldal) arra sarkallt, hogy dobjam a sarokba (így lett). Feladtam, félbehagytam. Bánom? Igen, mert azóta sem tudom, hogy mi a vége. Lehet, hogy ha végre minden lényegi szereplőt megismernék, akkor már ezerte jobb lenne, csak vezetnem kellene, hogy ki kinek a micsodájának a hogyishívjákja.
Az 50 feladatos kihívásnál szerepel olyan tétel, hogy egy könyv, amit soha nem fejeztem be, és ott akarok majd újra nekiugrani az olvasásának.
Életem első, és ezidáig utolsó könyve, amit félbehagytam... (de lesz még folytatása a történetünknek).
Azt hiszem, a reménykedés is közrejátszik abban, hogy a legrosszabb könyveket sem adom fel. Mindig reménykedek, hogy lehet, hogy 10 oldal múlva majd jön valami, amitől jobb lesz a kötet.
Anno Devlin Haynes könyveinél ez a stratégia nem jött be, vagy vegyük például az Éjszaka háza sorozatot. Több kötetnyi szenvedés után még mindig nem akarom feladni őket. Egyrészt, mert már elkezdtem a sorozatokat, és szeretném befejezni (ha van persze folytatásuk), másrészt minden kötetnél reménykedem, hogy jobb lesz.
Volt már példa olvasmányélményeim alatt mindenfélére. Stephenie Meyer Burok című könyvénél például Nancy bíztatott mindig, hogy csak az első 100 oldalon kell túlesni, utána jobb - és igaza lett. Az utolsó 300 oldal úgy suhant el, mint Japánban a vonat. Vagy ott van Paul S. Kemp sorozata Erevis Cale előtörténetéről. Az első kötet nem túlzottan nyerte el a tetszésemet, de azért meg lehetett szokni. A második kötetet is még unalmasnak találtam. Aztán a harmadik kötetet letéve csak ültem, hogy WTSz??? Kemp olyan zseniális módon leplez mindent, hogy egészen a 3. kötet végéig az olvasó nem koppan, csak úszik az árral. És belerak 3 kötet után egy akkora ütést, hogy az olvasó szinte kiejti a könyvet a kezéből, hogy "Na neeee..." (pedig deee) Az ember teljesen újraértékeli az egész addigi élményt, amit az író adott.
Azt hiszem, ez egyfajta függőség. Az ember annak a rabja, hogy muszáj megismernie pontosan minden könyvet, mert ha félbehagyja, sosem tudja meg azon kérdésekre a választ: "Mi lett volna, ha végigolvasom? Lehet, hogy a vége jó? Milyen a lezárás? Van fejlődés?"
Elképzelhetetlennek tartom, hogy a jövőben lesz olyan könyv, amit elkezdek, de nem fejezek be. Egyrészt, mert hiányérzetem támadna, másrészt, mert furdallna a lelkiismeretem, harmadrészt ellentmondana annak a tannak, hogy ha valamit elkezdtél, hát fejezd is be (hogy ne maradjon sosem kérdés az, "mi lett volna, ha...")
Akik még témáznak:
7 megjegyzés:
Szeretem, amikor olyan emberek, akikkel hasonló ízlésünk van előre biztatnak, figyelmeztetnek, hogy meddig kell eljutni, hogy aztán jó legyen. Olyankor úgy állok hozzá, hogy uccuneki, pedig különben lehet, hogy menne a zavarosba... :) És igen, van az a fajta félbehagyás, amikor érzi az ember, hogy erre a jövőben sincs szüksége, és van a birizgálós, amiről már a félretevés pillanatában tudod, hogy egyszer még biztos olvasni fogod, de legalábbis akarod. :)
FFG, ha eszembe jutsz, nekem te vagy az a lány, aki minden olyan könyvet képes elolvasni, amitől én eret vágok magamon. :D
Igen, nekem is löketet ad, ha valaki hozzám közelálló biztat a folytatásra, bár volt már, hogy ott is becsődöltünk, ugye Nima? :D (Holtodiglan, Tündöklő :D)
Nima véleményét osztom, de végülis mindig megkapod tőlem is a címkét... mazochistaaaa! :D
úgy tűnik, vannak reménytelen könyvek. :D
mondjuk nekem kellett az átmeneti üresedéshez a noszogatásod, hogy majd most lesz jobb, ne tegyem el.
Nima, örülök, hogy az a noszogatás végül pozitív lett. :) :) (kicsit izgultam azért... :D)
Szerintem ez tök jó, és én büszke vagyok rád :). Az én átlapozós módszerem kvázi ezt az igényemet küszöböli ki, hogy szeretném befejezni, amibe belekezdtem. ;)
Nima: ne aggódj, helyetted is hullik a hajam, vágom az ereim az olyan könyvek miatt :) legalább megkíméllek attól, hogy ilyen csekmet könyveket olvass ;)
Miamona, Pupilla: Nekem is volt már olyan, hogy nagyon kellett hozzá a noszogatás, hogy tovább olvassam :) Nehezemre esett, de összejött :)
Zenka: átlapozás? Hm... nem is rossz ötlet :) lehet, hogy nekem is be kellene vezetnem :D
Megjegyzés küldése