A Jók és Rosszak iskolája akkor nyert meg magának, mikor elkezdtem a sorozatot. Mindig szerettem a kreatív meseátiratokat, illetve a "belemagyarázásokat", hogy is történt egyik másik esemény.
Egy kis SPOILER a 2. kötetre nézve... Itt kezdődik...
Sophie megmentette csókjával a Gazgatót, aki fiatal fiúként visszatér az életbe. Tedros és Agatha eltűntek. És kezdetét veszi a káosz...
SPOILER vége!
Agatha és Tedros egy csókkal el akarták érni a "boldogan éltek" véget. Gavaldonban, Agatha szülőfalujában kötnek ki. Azonban nem hagyhatják el a házat, mert Callis megtiltotta nekik. Ahogy a herceg és Agatha be vannak zárva, egymást rágják, folyamatosan vitáznak, ami miatt úgy tűnik, kapcsolatuk zátonyra futott...
Egy váratlan esemény hatására azonban minden megváltozik. A herceg és választottja menekülni kényszerülnek. Váratlan helyekről kapnak segítséget, így visszajutnak a Jó és Rosszak iskolájához, ami gyökeresen megváltozott. Az egykori iskolák más funkciókat töltenek be, helyet adva az újnak és a réginek, így nevük már Ó és Új iskola. Vezetője a Gazgató, akinek oldalán ott van kedvese, Sophie. Miután a Gazgató megajánkozta egy különleges gyűrűvel, Sophieból tanárt csinált az iskolában. Sophie úgy gondolta, ez lesz az ő boldog befejezése. Azonban a Ténetész ismét elkezdte folytatni a meséjüket, így kezdetét veszi az újabb kaland. A kérdés már csak az, hogy eltörlődik e a határ Gavaldon és a mesevilág között. Ugyanis a régi gonoszok újra kezdik írni történeteiket, és ha már nincs hit a Jóban, akkor a Gonosz fog győzedelmeskedni...
Azt szeretem Soman Chainani fantáziájában, hogy sosem tudhatjuk, hogy a 700 oldal alatt mi fog történni. Amikor azt hinnénk, hogy na, most megoldódik valami, oké, hogy látjuk, hogy még mennyi oldal van vissza, mégis abban bízik az ember, hogy talán más bonyodalom lesz. Aztán rájövünk, hogy a bonyodalom végig ugyanaz. Amire rá kellett jönnöm olvasás közben, hogy Sophie egy nagyon kislány fejű karakter, a lehető legönzőbb és legönteltebb fajtából. Igazi gonosz, akit Agatha, a mindenáron Jó szeretne megmenteni.
Ez mind szép és jó, de meglehetősen meseszerű, gyermeki és naiv. Pont azért, mert ők kilépnek a való világból, egyszerűen nem értem néha, hogy mit miért kell megtenniük a gyerekeknek. Persze mindenkinek meg kell találnia a maga happy endjét, a maga hercegével. A történet tanulságos, méghozzá olyan téren is, hogy az ember nem tudhatja sose, hol találja meg a hercegét/hercegnőjét. Néha pontosan ott, ahol nem is gondolná.
A barátság olyan emberek között alakul ki legszorosabban, akik nagyon különböznek egymástól. Pontosan azért, mert mindig van min vitatkozni, valamit megvitatni.
Az elején Agatha és Tedros hirtelen egymás társaságába kerül, együtt laknak, és kijön az, ami a legtöbb párnál jellemző, és tetszett ez a nagyon emberi eleje. A párok tipikus problémája, hogy amikor még a fiatalok csak találkozgatnak immel-ámmal, nemigazán tudják megismerni egymást. Aztán összeköltöznek és majd megeszik egymást, mert rájönnek, hogy a szeretett személynek is vannak rigolyái. Ezeket vagy elfogadják, vagy nem. Meg kell szokni a másik "szagát" hogy úgy mondjam. Agatha és Tedros a saját bőrükön tapasztalják meg, mennyire zavaró dolgai lehetnek a másiknak. Aztán elkerülnek az új kalandba, és van esélyük arra, hogy ezt feldolgozzák magukban, megismerve magukat és a másikat is.
Sophie egy gyerekes kislány, álomvilágban. Magának is hazudik. Ami igazán tetszett vele kapcsolatban, az őt körülvevő titok. Vajon ki volt az anyja? Agatha anyja miért hálás és adósa Sophie apjának? Mi közük egymáshoz? Mi a két lány múltjának titka? Úgy tűnik, valami történt a szüleik között. Például Agatha anyja sem az, akinek elsőre látszik.
Végre letisztul a kép, kiderül, hogy mi köze Gavaldon falujának a mesevilághoz, és ez egy elég érdekes vonal amellett, hogy nyomon követhetjük a falu és lakóinak megmentését.
A szabályok a régiek, a helyszínek újak. Több lénnyel találkozunk, több fronton. Megtudjuk a mesék titkát, és találkozhatunk ismert, régi mesehősökkel. Vajon mi történt velük, miután a mesekönyvükbe bekerült, hogy vége? Milyen volt az életük a mesezáró csók után?
Összességében nézve nem vártam kevesebbet Chainanitól. Egyszerűen zseniális, mint mindig. A 700 oldal úgy hussant el, mintha csupán egyetlen percet töltöttem volna el a világában. Ami még mindig fantáziadús, titkoktól teli és ismét minden egy végezáró csókkal fejeződik be. A kérdés csak az, hogy harmadszor végre már összejön, hogy a Ténetész leírja Agatha és Sophie történetére, hogy "Vége"?
SPOILER vége!
Agatha és Tedros egy csókkal el akarták érni a "boldogan éltek" véget. Gavaldonban, Agatha szülőfalujában kötnek ki. Azonban nem hagyhatják el a házat, mert Callis megtiltotta nekik. Ahogy a herceg és Agatha be vannak zárva, egymást rágják, folyamatosan vitáznak, ami miatt úgy tűnik, kapcsolatuk zátonyra futott...
Egy váratlan esemény hatására azonban minden megváltozik. A herceg és választottja menekülni kényszerülnek. Váratlan helyekről kapnak segítséget, így visszajutnak a Jó és Rosszak iskolájához, ami gyökeresen megváltozott. Az egykori iskolák más funkciókat töltenek be, helyet adva az újnak és a réginek, így nevük már Ó és Új iskola. Vezetője a Gazgató, akinek oldalán ott van kedvese, Sophie. Miután a Gazgató megajánkozta egy különleges gyűrűvel, Sophieból tanárt csinált az iskolában. Sophie úgy gondolta, ez lesz az ő boldog befejezése. Azonban a Ténetész ismét elkezdte folytatni a meséjüket, így kezdetét veszi az újabb kaland. A kérdés már csak az, hogy eltörlődik e a határ Gavaldon és a mesevilág között. Ugyanis a régi gonoszok újra kezdik írni történeteiket, és ha már nincs hit a Jóban, akkor a Gonosz fog győzedelmeskedni...
Azt szeretem Soman Chainani fantáziájában, hogy sosem tudhatjuk, hogy a 700 oldal alatt mi fog történni. Amikor azt hinnénk, hogy na, most megoldódik valami, oké, hogy látjuk, hogy még mennyi oldal van vissza, mégis abban bízik az ember, hogy talán más bonyodalom lesz. Aztán rájövünk, hogy a bonyodalom végig ugyanaz. Amire rá kellett jönnöm olvasás közben, hogy Sophie egy nagyon kislány fejű karakter, a lehető legönzőbb és legönteltebb fajtából. Igazi gonosz, akit Agatha, a mindenáron Jó szeretne megmenteni.
Ez mind szép és jó, de meglehetősen meseszerű, gyermeki és naiv. Pont azért, mert ők kilépnek a való világból, egyszerűen nem értem néha, hogy mit miért kell megtenniük a gyerekeknek. Persze mindenkinek meg kell találnia a maga happy endjét, a maga hercegével. A történet tanulságos, méghozzá olyan téren is, hogy az ember nem tudhatja sose, hol találja meg a hercegét/hercegnőjét. Néha pontosan ott, ahol nem is gondolná.
A barátság olyan emberek között alakul ki legszorosabban, akik nagyon különböznek egymástól. Pontosan azért, mert mindig van min vitatkozni, valamit megvitatni.
Az elején Agatha és Tedros hirtelen egymás társaságába kerül, együtt laknak, és kijön az, ami a legtöbb párnál jellemző, és tetszett ez a nagyon emberi eleje. A párok tipikus problémája, hogy amikor még a fiatalok csak találkozgatnak immel-ámmal, nemigazán tudják megismerni egymást. Aztán összeköltöznek és majd megeszik egymást, mert rájönnek, hogy a szeretett személynek is vannak rigolyái. Ezeket vagy elfogadják, vagy nem. Meg kell szokni a másik "szagát" hogy úgy mondjam. Agatha és Tedros a saját bőrükön tapasztalják meg, mennyire zavaró dolgai lehetnek a másiknak. Aztán elkerülnek az új kalandba, és van esélyük arra, hogy ezt feldolgozzák magukban, megismerve magukat és a másikat is.
Sophie egy gyerekes kislány, álomvilágban. Magának is hazudik. Ami igazán tetszett vele kapcsolatban, az őt körülvevő titok. Vajon ki volt az anyja? Agatha anyja miért hálás és adósa Sophie apjának? Mi közük egymáshoz? Mi a két lány múltjának titka? Úgy tűnik, valami történt a szüleik között. Például Agatha anyja sem az, akinek elsőre látszik.
Végre letisztul a kép, kiderül, hogy mi köze Gavaldon falujának a mesevilághoz, és ez egy elég érdekes vonal amellett, hogy nyomon követhetjük a falu és lakóinak megmentését.
A szabályok a régiek, a helyszínek újak. Több lénnyel találkozunk, több fronton. Megtudjuk a mesék titkát, és találkozhatunk ismert, régi mesehősökkel. Vajon mi történt velük, miután a mesekönyvükbe bekerült, hogy vége? Milyen volt az életük a mesezáró csók után?
Összességében nézve nem vártam kevesebbet Chainanitól. Egyszerűen zseniális, mint mindig. A 700 oldal úgy hussant el, mintha csupán egyetlen percet töltöttem volna el a világában. Ami még mindig fantáziadús, titkoktól teli és ismét minden egy végezáró csókkal fejeződik be. A kérdés csak az, hogy harmadszor végre már összejön, hogy a Ténetész leírja Agatha és Sophie történetére, hogy "Vége"?
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése