Hogyan is találkoztam ezzel a könyvvel? Mostanában a Főnix Könyvműhely egyre több magyartól hoz ki köteteket, és egyre érdekesebb irányba haladnak. Egy időben sci-fi - fantasy vonalat vittek főként, most ezek mellé becsatlakozott többek közt a steampunk műfaja is (ez valamiért főként kisregényeknél jellemző). Gondoljunk csak Vivien Holloway Winie Langton történetek című kisregénysorozatára.
A.M. Aranthról röviden annyit jegyeznék meg, hogy ez nem az első könyve. A kiadónál már korábban megjelent a Holdárnyék sorozatának a kezdő kötete (jeleneleg abból két kötet került kiadásra). A név Holló-Vaskó Pétert bújtatja egyébként, aki a könyvhéten dedikálni fog a Főnix KM standjánál.
Őszintén megvallom tudatlanságomat, a kisregény elolvasása előtt tényleg csak annyit tudtam az íróról, hogy már jelent meg könyve. Aztán a könyve elolvasása után kicsit jobban utánanéztem, és sok helyen találkoztam azzal, hogy mennyire tehetséges, és hogy ezt ebben a művében is kihasználja.
A Liliom kora -nak ismeretében viszont ezt megcáfolnám. A kötet vasággyal együtt nem éri el a 150 oldalt, és nálam mindig árulkodó, ha egy ilyen hosszúságú kötetet nem tudok kutyasétáltatással együtt két órán belül letenni azzal, hogy elhagytam az utolsó betűt. Sokat gondolkoztam rajta, hogy ez miért esett így, hiszen...
Adott egy történet, aminek egész jók az alapjai. Egy stílust, aminél a ragozás csak helyenként nem stimmel, és kapunk egy vagánnyá váló női szereplőt, meg ha belegondolunk, egy olyan világot, ami eléggé érdekes ahhoz, hogy beszippantsa az olvasót.
Nemigazán tudtam dűlőre jutni, hogy akkor miért ment lassan az olvasás... Eleinte bedobják az olvasót egy teljesen sötét labirintusba, hogy "na, akkor most innen találj ki!" De ez nem rendkívüli, minden könyvnél hozzá kell szokni az új világhoz. Aztán kapunk némi morzsát, hogy körülbelül miről szól a történet. Van egy Próféta nevű akárki, aki megalapította a várost. Nem tudni, mi célból, de a város létezik. 500 évente új eón (=korszak) jön el. Továbbá: nem tudni, hogy honnan jönnek ide az élelmiszerek, nincsenek falvak, nem lehet elhagyni a várost - bár ezeket csak kevesen tudják.
DE! Kapunk egy nyomozót, aki egy eltűnési esetet vizsgál, akkor jön rá erre a végzetes tényre. Tehát az alap koncepció, hogy van egy város, aminek a polgárai a "túszai", ha úgy tetszik.
A tagadókat (=eretnek) üldözik. Ezek olyan személyek, akik nem hisznek a Prófétának. Itt már kicsit érződik a keresztény behatás, elvégre ott is van egy Szent Írás, ott is van egy személy, akinek köze volt a Teremtőhöz, és persze voltak tagadók (lásd: eretnekek).
A történetbe úgy csöppenünk tehát bele, hogy fogalmunk sincs, milyen ez a világ, és kiderül egy morzsa itt, egy morzsa ott, de! Három szálon futnak az események. Van egy Gregor nevű fickó, akiről fogalmam sincs, hogy jön a képbe. Ő végig kicsit olyan hatású, hogy "kell ide egy brigád, akiket lehet jó fiúknak nevezni". Talán ezért, talán sem, de ritkán fordulnak elő. Olyankor látjuk kicsit harcolni a "katonákat", meg szószátyárkodnak (lapot töltenek). A fő eseményekhez nemigazán tesznek hozzá semmit, nem viszik sokkal előbbre a cselekményt.
A másik eseménysor egy Lily nevű lányhoz kötődik, aki még mindig nem segít az olvasón. Őt ugyanis elrabolják, és olyan tudást akarnak elnyomni a torkán, ami sem a város lakóinak, sem az olvasónak nem volt a birtokában.
És végül jön a nyomozó, Vincent, aki végre fényt visz a labirintusba, de épp csak néhány téglát tesz a helyére (megválaszol néhány kérdést).
Nem tudom miért, de ha egy könyvben nyomozót látok, máris elfog a félelem (főleg, ha nyomozni kezd). Egy nyomozós szálban mindig mérvadó, hogy milyen párbeszédeket folytat a detektív, mert fontos, hogy azért némileg közelebb vigye a megoldáshoz. Vincent eleinte elmegy ehhez, ahhoz kérdezősködni, majd két "ember" kikérdezése után fogja, és kocsmázik. Többször megjegyzi, hogy sürgeti az idő, erre inkább a város rejtélye köti le. Több napos pepecselés után végre folytatja a nyomozást, de akkor már fölösleges, mert mindent a hátsója alá tolnak.
Nem tudom miért, de ha egy könyvben nyomozót látok, máris elfog a félelem (főleg, ha nyomozni kezd). Egy nyomozós szálban mindig mérvadó, hogy milyen párbeszédeket folytat a detektív, mert fontos, hogy azért némileg közelebb vigye a megoldáshoz. Vincent eleinte elmegy ehhez, ahhoz kérdezősködni, majd két "ember" kikérdezése után fogja, és kocsmázik. Többször megjegyzi, hogy sürgeti az idő, erre inkább a város rejtélye köti le. Több napos pepecselés után végre folytatja a nyomozást, de akkor már fölösleges, mert mindent a hátsója alá tolnak.
Eleinte reménykedtem, hogy lesz fordulat. Nem lett. A végére viszont rájöttem, hogy miért esett ilyen hosszú intervallumra az, hogy az olvasottak közé kerüljön... Méghozzá a hossza.
A sötét labirintus effektjét egy nagyon erőltetett párbeszéd akarja feloldani, mert nincs idő arra, hogy a fokozatosan vezesse be az olvasót, hogy az megszokja, hogy milyen terepen kell mozognia. Éppen ezért a technikai adottságok sem mindig világosak. Az alap hit is sok helyen kevés. Kétségbe vonom, hogy azidő alatt, amióta létezik a város, senki sem készített tanulmányt a városról, senki sem merte vállalni, hogy ez van, és hogy azok, akik tudtak a helyeztről, ezt nem akarták kihasználni...
Aztán persze minden szál összefut, de nem kapunk nagy csatajelenetet, semmi nagy katarzis élményt, csak rájövünk, hogy mire volt minden utalás, és ennyi.
Igazság szerint ez a kötet megért volna még 150 oldal terjedelmet, hogy rendesen ki legyen dolgozva, mert így tessék-lássék módon elénk van dobva egy csonk, kidolgozatlan karakterekkel, helyzetekkel, világgal, és ennyi. Nem láttam, hogy sorozat darabja lenne a kötet, belegondolva viszont nem is segítene rajta egy ilyen lezárás után (eső után köpönyeg).
Összességében hiába látszik az író tehetsége, valójában ez a kötet nem hagyja megmutatkozni teljes széltében és hosszában. Sok helyen érezhetően kapkod, ugrál (ez kiváltképp a végén előtűnő jelenség), próbálja a regényt megzabolázni, és a megadott oldalszámon belül tartani... Viszont ez a történet nem zárható ennyire a lapok börtönébe, ezért nem is üt akkorát...
GR-ezők szerint:
A sötét labirintus effektjét egy nagyon erőltetett párbeszéd akarja feloldani, mert nincs idő arra, hogy a fokozatosan vezesse be az olvasót, hogy az megszokja, hogy milyen terepen kell mozognia. Éppen ezért a technikai adottságok sem mindig világosak. Az alap hit is sok helyen kevés. Kétségbe vonom, hogy azidő alatt, amióta létezik a város, senki sem készített tanulmányt a városról, senki sem merte vállalni, hogy ez van, és hogy azok, akik tudtak a helyeztről, ezt nem akarták kihasználni...
Aztán persze minden szál összefut, de nem kapunk nagy csatajelenetet, semmi nagy katarzis élményt, csak rájövünk, hogy mire volt minden utalás, és ennyi.
Igazság szerint ez a kötet megért volna még 150 oldal terjedelmet, hogy rendesen ki legyen dolgozva, mert így tessék-lássék módon elénk van dobva egy csonk, kidolgozatlan karakterekkel, helyzetekkel, világgal, és ennyi. Nem láttam, hogy sorozat darabja lenne a kötet, belegondolva viszont nem is segítene rajta egy ilyen lezárás után (eső után köpönyeg).
Összességében hiába látszik az író tehetsége, valójában ez a kötet nem hagyja megmutatkozni teljes széltében és hosszában. Sok helyen érezhetően kapkod, ugrál (ez kiváltképp a végén előtűnő jelenség), próbálja a regényt megzabolázni, és a megadott oldalszámon belül tartani... Viszont ez a történet nem zárható ennyire a lapok börtönébe, ezért nem is üt akkorát...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése