Hedvig Montgomery - A csodák időszaka (Szülői varázslat 2.)

Hedvig Montgomery pszichológus és elkezdett egy 7 részes sorozatot írni a gyereknevelésről, és a praxisában tapasztalt esetekből mazsolázva példákat és tippeket adni a szülők kezébe azzal kapcsolatosan, hogy hogyan neveljék a gyerekeket.

Az első kötetben nagyvonalakban felvázolta, mi a sikeres szülővéválás alapja: a szeretet és a gyerekek érzelmeinek meghallgatása, felfedezése, megértése. 

A második kötetben ugyanezeket boncolgatja a 0-2 éves korosztályra lebontva. Egészen a kezdetektől végig veszi (kitérve szoptatásra, altatásra stb.). És eljut vele a közösségi médiáig, a párkapcsolatokra nehezedő nyomásig (kitérve rá, miért válnak el az emberek, ha gyerekük születik, hogyan lehet ezt megakadályozni, hogyan maradhatunk intim kapcsolatban a párunkkal annak ellenére, hogy ott a gyerek stb.) 

Az első kötetben megismertünk hét lépést, ezt most a 0-2 éves korosztályra szabva bővebben is kifejti az első szakaszban, de rengeteg ismétléssel fogunk találkozni... Nem mond sok újat, nem gördíti előre a történést. Ugyanazt hangsúlyozza: hallgassuk meg a gyereket, nyugtassuk, legyünk ott neki. Az utolsó 1-2-3 rész ad újat: a párkapcsolati problémák, a közösségi médiás rész (mit osszunk meg gyerekünkről és mit nem, miért rombolja a szülő-gyerek kapcsolatot ha állandóan fotózzuk a gyereket stb). 

Nem is lehet nagyon mást elmondani erről a szakaszról (0-2 év), hiszen a gyerekekkel nem történik nagyon más, próbáljuk felépíteni köréjük a rutint, a mindennapokat.

Így a szerző is inkább a példákra helyezi a hangsúlyt. Most jóval több példát hoz arra, hogy páciensei/baráti köre mivel kereste fel, és hogy ő milyen tanácsot adna ilyen helyzetben.

Kicsit olyan, mintha leülnénk egy szobába és a pszichológus ott ülne velünk, és magyarázná, hogyan kell gyereket nevelni. Ettő függetlenül valahogy még mindig úgy látom, hogy a leírt dolgoknak maguktól kellene menniük. Többször felhívja a figyelmet arra, hogy nem rázzuk a babákat, nem ütjük meg, fizikálisan nem fenyítünk/büntetünk. Sokszor annyira evidens dolgok szerepelnek az oldalakon, hogy nem is értem. Nyilván vannak olyan szülők, akiknek eljár a keze, de tán ennyiszer hangsúlyozni felesleges.

Mindenesetre még mindig jó önismereti könyvként is. Sok oldalon fedezhetünk fel olyan momentumokat, hogy hol van az a pont, ahol a szüleink nevelése kihat a felnőttkori személyiségünkre. Hol van az a pont, ahol a szüleink ezt vagy azt a lépést csinálták és gondolkodunk miatta úgy, ahogy... Elég érdekes olvasmány azoknak is, akiknek van gyereke, meg azoknak is, akiknek nincs. A lapokból pedig árad a nyugalom és az ember azt érzi: csak ennyi lenne gyereket nevelni?

A könyvet ezúton is köszönöm a Partvonal kiadónak!

GR-ezők szerint: