Cím, és téma alapján ilyennek ígérkezett Morgan Larsson kötete is. Egy új szerző új könyve kerül terítékre a blogon, a kiadó jóvoltából, amit köszönök nekik.
Samuel Miller egy tehetős régiségkereskedő. Úgy dönt, csinál egy két hetes koporsókészítő tanfolyamot. A résztvevők eléggé vegyes körökből érkeznek.
Agnes és Tom (és Pamacs): egy 70 év fölöttiekből álló páros. Agnes beteg (demenciával küzd), de életvidám. Tom pedig visszahúzódó, és nem tud beszélni az érzéseiről, illetve nagy közönség előtt.
Lisa és Omar: Gimis koruk óta együtt vannak. Lisa többszörösen megcsalta férjét, vannak ikerlányaik. Omar híres focista, aki sejt magáról (és a nemi beállítottságáról) valamit, és úgy gondolja, ha elnyomja, akkor nincs.
Charlie: gazdasági tanácsadó, de valójában csak svindler, aki halottakat károsít meg.
Lars: mindenből, amit lát, a színdarabját írja. Az életet a színdarabjain keresztül szemléli...
Victor: halálos beteg, a legfiatalabb tagja a csapatnak és már elfogadta, hogy bármikor lehet az utolsó nap.
Gottfrid: csak kézügyességet szeretne szerezni, hogy maga is meg tudja csinálni a felújításokat. Becsapja feleségét, hogy eljöhessen a tanfolyamra.
A borító azt ígéri, hogy "Halálosan vicces könyv a skandináv humor kedvelőinek". Azt kell mondjam, erről szó sincs. A téma abszurd, és rengeteg humornak lehetne forrása, viszont a szereplők jellemfejlődései, és a problémáik feldolgozása valahogy egyáltalán nem vicces.
A koporsókészítés mindenkit emlékeztet a halálra, és hogy az életnek egyszer vége lesz, meg kell ragadni, amit lehet. És az az igazság, hogy amíg ezen az úton haladnak, az inkább komor és sötét még akkor is, ha közben csinálnak néhány partit. Egyszerűen nem egy könnyed kötet, mint amire az ember a fülszövegből számít. Van benne halálos betegség és mindenféle betegség, LMBTQ. Belül mindenki küzd valamivel, és ezeket oldják fel ebben a két hétben.
Bizonyos témák minden előzmény nélkül kerülnek elő, csak hogy minden szereplőnek legyen valami, amivel meg kell küzdenie. És persze ezek a tanfolyam végén kerülnek elő. Két hét alatt egy annyira összetartó csapat jön össze, hogy a tanfolyam végén is találkoznak egymással.
Ha nem lenne ez elég, megérkezik Yvonne is, aki behozza a drogokat a történetbe, és a függőségeket, az életével pedig az agressziót, a bűnözői életet is.
A borító alatt tehát kapunk egy komoly történetet, átlagos szereplőket, akik próbálják az életet pozitívan felfogni, pedig mindenkinél van valami gond. Van egy mozgatórugó karakter, aki mindenkire kivetíti a jókedvet, és végül mindnyájan átszellemülnek, belemennek a partikba, összejövetelekbe. Mivel a koporsókészítés egy szigeten van, ahol nincs internet, így a külvilág is teljesen kizárásra kerül.
Van némi humora a történetnek, de nem emelném ki, hogy ez a fő erőssége. Inkább az az érdekes gondolat, hogyan lehet megbirkózni a halállal, milyen eszközök vannak hozzá, hogy elfogadd, ha megtudod, mennyi időd van vissza. Arra hívja fel a figyelmet, hogy éljük az életet, legyen minél tartalmasabb, törekedjünk a boldogságra. Nem kell szomorkodni, ha valaki meghal, attól még az az ember velünk van, a szeretetünk tartja életben. Éljünk úgy, hogy minél tartalmasabb életet éljünk, és minél több emberben hagyjunk pozitív nyomot.
Összességében nézve vannak részei, amit emészteni kell és vannak könnyedebb részek. A koporsókészítés a háttérben van csupán néha megemlítve. Többet látjuk azt, hogy Charlie elkezd kertészkedni, hogy Gotfrid és Tom felújításokat csinálnak, vagy hogy Omar és Victor edzenek. Inkább azon van a hangsúly, hogy mindenki találjon valami olyan elfoglaltságot, amiben a kedvét leli.
Egyszer olvasható, némileg sablonos, és a a karakterek könnyen átláthatóak, kit hova akar kivezetni a szerző, kinek milyen utat szán. Sok meglepetést nem okoz.
Az már némileg erőltetetten hatott, hogy a végén a háttérszereplőként mozgó Pamacs meg rájön, hogy kell kutyának lenni...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése