Responsive Advertisement

2022. augusztus 31.

Benyák Zoltán - Féktelen történet (Képtelen történet 2.)

Már viszonylat régi megjelenésű ez a kötet, hiszen majdnem egy éve már, hogy kapható, úgyhogy nagyon sajnáltam, hogy csak most írhatok róla. A körülmények nem tették lehetővé sem az olvasását, sem azt, hogy írjak róla, pedig megjelenését követően nálam volt már a kötet, amit ezúton is köszönök Benyák Zoltánnak!

 Az első rész (Képtelen történet) után azt hittem, vége a mesének, erre tessék, íme a folytatás. Viszont nem szeretnék mesélni róla, tegyék meg a szereplők maguk. 

"Amikor elhaladtak mellette, a férfi kihajolt az árnyékból, kedélyesen feléjük intett és azt mondta:
- Na végre, Moira! Mi tartott eddig?"

Röviden?

"Moira sóhajtott, majd kiszakadt belőle:
(...) Amióta a gimi tetejéről elindultam, a nyomomban van egy Titus nevű szektavezér a sleppjével. Bujkáltam Mark szekrényében (...) Azután átkeltünk gőzössel a Papír-tengeren, megküzdöttünk egy bazi nagy tengeri szörnnyel. Egy szigetre vetődtünk kettecskén, ott megrekedtünk, (...). Majd eljutottunk a Névtelen-öbölbe. Volt ökölharc, azután macskaszánkózás (...) Rovarok másztak ránk, miközben beszakadt a tó jege..."

No de vissza az elejére. Moira ugyan leírja nagy vonalakban, mi történt vele, de nem mindent. A lány amint visszakerül ebbe a könyves világba, megismerkedik Markkal, aki segít neki. A lányt ugyanis ki akarják írni ebből a világból (szó szerint), ami egyenesen arányos azzal, hogy a valós világból is eltűnik. Így hát Mark, Moira és Fúzi úr (Mark által épített robot) elindulnak, hogy keressenek egy prófétát, aki talán segít a lánynak hazajutni.

Ha hosszabban érdekel a történet, akkor kapd kézbe a könyvet és olvass el egy meglehetősen kreatív, gördülékenyen megírt történetet, melyben egy lány különös kalandra indul. Mielőtt kiírják az életből olyan kalandokon megy keresztül, amit más könyvekben nemigazán találsz meg. A Papír-tenger kidolgozása zseniális, a különböző könyves alakok (írók és az általuk alkotott szereplők) felvonultatása is teli találat. A lektoriánusok, mint szervezet is érdekes, illetve a keletkezés történetük. De van itt fordulat is (vajon ki az áruló, és mi az indítéka? elég egyszerűen ki lehet találni, ha összerakjuk, ki hogyan/miért csatlakozott a csapathoz, majd vált le róla).

Egyszerű történet, mégis fordulatos és érdekfeszítő. Találkozunk rengeteg új szereplővel, de felbukkannak ugyanakkor régi ismerősök (pl. Frász, a macska) is. Ezeken keresztül látjuk azt, mennyit változott a világ, mióta Moira elhagyta azt. Új karakterek új szabályokat alkottak, új részeit ismeri meg a lány és így az olvasó is. Egy remekül kidolgozott világ, ahova szívesen elmennék és ott is maradnék.

Egyetlen apróság nem tetszett olvasás közben. Több helyen megfigyelhető, hogy rossz a ragozás, kimarad egy-egy betű a szavakból helyenként. Akad, hogy egy-egy gondolat úgy kezdődik, mintha egy párbeszéd része lenne, pedig különálló cselekedetről van szó, mégis a mondat előtt van egy "-" jel.

Összességében nézve ismét nem okozott csalódást, hozta ugyanazt a színvonalat/minőséget, mint az első rész, mégis tudott újat mutatni, kicsit másabb hangulatot. Fordulatos és lendületes, ahogy az első rész is, ugyanakkor az új szereplők is érdekesek és izgalmasak. Minden korosztálynak intelligens szórakozást nyújtó darab, mese habbal, írókkal és a kreálmányaikkal. Öveket bekapcsolni, mert a lendület sodró és a fék nem működik...

 

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *