A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Hogy miért van az, hogy mostanában mindig úgy kezdem a postokat, hogy "Gigi megint akciózott...." fogalmam sincs... De most: Gigi megint akciózott.
A dolog úgy kezdődött, hogy Gigi olvasta a könyvet, és mondta, hogy lesz belőle egy új film 2009. novemberében, és látta az előzetest, és tök érdekes, és olvassam el, és tök jó és... (A folytatásban részletezhetném a Gigi-féle lelkesítő lelkesedést, de szerintem fölösleges...)
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Dorian Gray gazdag, és olyan szép, hogy mindenki csak ámul a szépségén. Basil, a festő megfesti Doriant. Odáig van az ártatlan, naiv fiúért.
Aztán jön Henri, a barátja, aki szintén nemes, gazdag stb... és kísérlet képpen teletömi Dorian fejét az "élet nagy dolgaival". Basilnak ez nem tetszik, de nem tud ellene már mit tenni. Henrik pedig jól szórakozik ezen az egészen. Hogy mi sül ki a kísérletezése eredményeként, arra nagyon kíváncsi.
Dorian ezután elkezd "zülleni". Embereket tesz tönkre, lesznek miatta öngyilkosok, simán hullák stb... Ő meg csak éli világát, nőket hódít meg, drága holmikat vásárol, és egyre önteltebbé válik. Azonban ez nem nyomtalan: a Basil által festett képen ugyanis látszik minden gonosz cselekedete, és az idő múlása is. A festmény úgy öregszik, és néz ki, ahogy Doriannak kéne, míg Dorian valójában nem öregszik, és élheti vidám életét... Azonban egyre inkább belebonyolódik a dolgokba, és már kezdi nyomasztani, hogy nem tud kikerülni belőle...
Vélemény:
Mikor befejeztem, rájöttem, hogy Wilde nem tud más befejezést írni, mint eddig... Valljuk be, Lord Arthur Savile túlélte azt, amit Wilde másik hőseinek nem sikerült, míg Dorian ugyanarra a sorsra jutott, mint a többiek.
A tanító jelleg azért megint ott volt, az érdekes arisztokratavilág lenyűgözött (ahogy bemutatta, leírta, ábrázolta, jellemezte stb...). Lehet, hogy ez a Gigi-féle hatás, de itt Henrik volt a kedvenc karakterem (A Gigi-féle hatás a "rossz" szereplők iránti szimpátiámra utal), mert okosabb volt, mint amilyennek mutatta magát (no azért annyira nem XD, ezt a történet vége felé látjuk), és voltak olyan monológjai, amik teljesen elvarázsoltak. Oké, hogy minden szavával "nőellenesnek" és "házasság ellenesnek" mutatkozik, de én őt bírtam a legjobban a karakterek közül. Kimondott néhány nagy igazságot is (ezeket most nem részletezném, idézném stb...).
Ami még tetszett, az az alaptörténet. Egy kép öregszik ahelyett, akiről festették. Tök jó:)
Összességében nézve régi, leporolandó darab, amit érdemes elolvasni (a filmek ne vegyék el az ember kedvét az olvasástól, mert a 2009 -es film silány, és egyáltalán "nem" a könyvbeli Dorian Gray -ről szól... bár ebben van némi túlzás... de nem sok).
Wilde stílusa részletező, talán részletesebben ír le mindent, mint az általam eddig olvasott műveiben. Helyenként ezt nyújtotta és nyújtotta, de ezzel csak ki akarta hangsúlyozni a mértéktelenséget, a bőség zavarát stb..., úgyhogy nem mondanám annyira negatívumnak.
Úgyhogy mindenkinek! Olvasásra fel!
Ha pontban fejezném ki: 5/5
2 megjegyzés:
Egyetértek! :D Miért is ne? Hiszen én "akcióztam." Én úgy vagyok vele, hogy a filmben a legrosszabb, hogy Henryt rontották el azzal, hogy valamilyen szinten erkölcsössé tették, hőssé. Pedig a fenét volt az! Pont ez a lényeg. No meg Dorian összetettsége, aki naív, befolyásolható, de mégis jó akar lenni, legalábbis néha rájön. Más Wilde-ot nem olvastam (még), de ez a könyv nálam már a "csillagos hatos" szintet üti meg. :)
Ajánlom szives figyelmedbe A canterville -i kísértet című könyvet Wilde -tól, mert: nem hosszú, mulatságos és komoly egyben, van mondanivalója, tartalma, lényege stb...
Hát igen, nekem pont ezért Henry volt a kedvencem (a könyvben), és szépek voltak a monológjai, ami meg kiváltképpen tetszett :)
Ha jó érzelmi leírásokat akarsz látni Wilde -tól, akkor a Lord Arthur Savile bűnét ajánlanám, ahol emberünk tépelődik egy sort, majd a tettek mezejére lép, és mulatságos, ahogy bénázik, és mégis egy komoly mű... (De a Dorianhoz nálam más Wilde-féle mű nem ér fel :))
Megjegyzés küldése