A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Egyszerűen unatkoztam... egyszerűen molyoltam, és egyszerűen megláttam... Na jó, a történet korántsem ilyen egyszerű. Könyvesboltos kirándulásom során szemembe tűnt, hogy vékony, olcsó stb... és felkaptam, beleolvastam, és röhögtem egy nagyot, hogy bakker, mi ez a rettenet?
Úgy gondoltam, hogy soha nem fogom elolvasni, mert Alkonyat koppintás, mert ilyent már annyit olvastam, hogy a csapból is ez folyik... Aztán molyon az egyik könyvhöz ezt dobta a gép, és mindenki ömlengett, áradozott, én meg felvont szemöldökkel, kíváncsian szemléltem, hogy mi a manó...?
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Harriett átlagos lány. Szereti a vámpírokat, Robert Pattinsont, az Alkonyat című filmet, és barátnőivel együtt arra készül, hogy elmenjenek egy Éjmámor nevű buliba, ahol találkozhatnak kedvenc vámpírt alakító színészükkel, Robbal. Csakhogy előbb még ruha kell, meg Harriettnek le kell rendeznie az öccsét, fel kell dolgoznia szülei válásának gondolatát, egy lány halálának okát, körülményeit.
Ha ez még nem lenne elég, egy Edison Khallen nevű srác költözött a szomszédjába, aki koporsót szállít egy fekete, hullaszállítónak látszó furgonnal, és halott embereket rejteget a lakásában.
Ráadásul a lány egyik este úgy tér magához, hogy a nyakán van két folt. Megharapta, méghozzá egy vámpír. Ezzel a tudattal folytatja a napot, és nem tudja, elmesélje e a barátnőinek...
Vélemény:
Úgy indultam neki a könyvnek, hogy roppantul negatív voltam. Ez annyit tesz, hogy nem számítottam semmi jóra. A feléig titokzatoskodás, hogy ki is az új srác, vajon tényleg vámpír támadta e meg a csajt stb... Eleinte nem jött be. Hát még az, mikor megtudtam, hogy mi az a Vérvonal... Ennek az első kötetben még nincs nagy jelentősége, és még annak sem, hogy kicsoda a szomszéd srác... Mikor végre megtudnánk, már tök izgatottan vártam, hogy mi lesz, erre "bocs, vége a könyvnek, majd a folytatásból kiderül".
Körülbelül a felétől mondtam azt, hogy basszus, de izgi, folytatni kell, vagy lemaradok stb... Nem az az érdekes (még), hogy mi az a Vérvonal, vagy az Éjmámor. Engem sokkal inkább Edison szarkasztikus stílusa fogott meg (amiből remélem a folytatásokban többet láthatunk).
Valamiért nekem a Disturbia című film ugrott be, amikor ugye a csávó a szomszédját kukkolja, és azt látja, hogy a pacák gyilkos, és senki sem hisz neki...
Azt hittem, hogy olyan lesz, mint az Alkonyat, hogy van a srác, aki vámpír, aztán beleszeret a csajba... De nem. Oké, engem több ponton zavart a lányok "lányos fecsegése", meg a tipikus tinidumák, amik már néha kicsit erőltetettre sikeredtek. Igen, a csaj korántsem olyan, mint Bella, de sok a közös vonásuk (oké, Bellának nincs öccse, de elváltak a szülei, és beleszeretett egy szexi "vámpír").
Szóval szerintem lassan indul a történet, a végén meg túl gyorsak az események, aztán egyszer csak megszakad a szál... Mint egy epigramma: "Rövid, tömör, kettő szerkezeti részből álló, gyakran..." (Hupsz, az a rész már nem ide vonatkozik...) Nem vártam ettől túl sokat, és többet nyújtott, mint hittem volna, hogy nyújtani fog. Bevezető kötetnek nem rossz, simán első kötetnek viszont csak az elmegy kategória, mert nem ismertük meg túlzottan a szereplőket, néha ugrál az író, és tényleg helyenként erőltetett. Ettől függetlenül látok benne fantáziát, és még fejlődhet a sorozat, úgyhogy remélem, a jövőben adhatok még magasabb pontot is (nem akarom már az elején elherdálni).
Várom a folytatást...
Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése