A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ez is csak egy sorozat, ez is csak egy kötet... A kettő után nagy reményekkel vágtam bele, hogy hú, hát egyre jobb lesz a sori... Szóval elolvastam, és íme az eredmény...
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Sandra Palmer vámpír, leszármazott, meg minden nyavalya. Donnie és ő démonvadászatra mennek az ikerpár (Sunny és Stormy) társaságában. Azonban hiba csúszik a számításba. Az akció balul üt ki. Sandra és Sunny a csalik, de Sunnyt elrabolják úgy, ahogy Luke -ot az előző kötet végén.
Stormy ezért vitába keveredik a démonával, mert egyedül képtelen megállítani. Donnie ugyan csinál neki egy pentagramma-cellát, de a helyzet így is eléggé gázos...
A kis csapat hol menekül, hol démonvadászik, hol remekül elvannak együtt. Sandrának egyre több gondja akad: egy ronda, gyilkos lány, egy szellemfiú, az árnyékszörnyek, az eltűnt Luke és mobilja, a rendőrség, néhány pap, Stormy démona, az elrabolt Sunny stb...
Úgy érzi, hogy a világ összeesküdött ellene, de a könyv vége bebizonyítja, hogy túl kicsi a fantáziája...
(ha ennél többet írnék róla, már mindent elárultam)
Vélemény:
Jó pontnak tartottam a könyvben, hogy benne volt Donnie... Illetve azt hittem, hogy annak fogom tartani, de a könyv ismeretében már nem XD Ebben a könyvben semmi sem tetszett... Ha bárki megkérdi: a leírásokra és a stílusra kapta a 2 -őt, mert a helyeket frankón bemutatta, és ennyi...
Talán még nem is találkoztam olyan könyvvel, amibe akciót meg románcot próbálnak belerakni, és tök nem jön át. Nekem az jött le, hogy a könyv a nagy semmiről szól. Egy csajról, aki minden oldalon sajnáltatja magát, hogy meghalt az anyja, elrabolták Luke -ot, aztán Sunnyt, hogy ő micsoda egyedül lett ettől blablabla... Akkor ott van Donnie. Eddig nemigazán tűnt fel, hogy érzelmes a srác... Az előző két kötetben úgy viselkedett, mint egy bunkó (pozitív értelmű), itt meg az elején úgy viselkedik, aztán meg majdnem elbőgi magát, mikor megtudja, hogy a "barátnője" nem mondott el neki dolgokat? NA NEEEE! És akkor Sandra nekiállja ecsetelni, hogy pedig Donnie milyen érzékeny srác, nem látott nála érzékenyebbet stb... Oké, oké, ez még nem verné ki a biztosítékot, ha láttunk volna ebből a nagy "érzékenységből" valami egyebet (mert eddig megríkathatatlannak tűnt... voltak érzelmei, de akkor még normális formában). Erre a folytatásban ugyanolyan higgadt, meg arrogáns, meg bunkó (még mindig pozitív bunkó), mint eddig... Ezen csak néztem...
Aztán ami még nem tetszett: a csaj valami gondolatolvasó, vagy látnok, vagy simán android. Vagy mint a Death Note animében... Ha megkapta a szemet, akkor látja az emberek nevét... Ezen akkorát röhögtem a könyvben XD Először Bobby hangját ismeri fel a telefonban, akit még nem is látott a büdös életbe XD aztán az erdőben eltévedt kislányról azonnal megmondja, hogy mi a neve, pedig az aktához, amiből megtudta a nevet, nem tudhatta meg, hogy néz ki XD.
Aztán: a szellemsrác: ott ecsetelgeti Sandra, hogy a kisfiú mennyire a korához mérten viselkedik, mire az ötlött fel bennem, hogy ő annyira nem. A telefonüzenetben azt mondja neki a démon, hogy "okos kislány vagy, meg fogsz minket találni". A regény ismeretében: Sandra hol okos? Bizonygatja, hogy mennyiszer volt igaza Donnieval szemben, holott a srác többször húzta ki a csávából, és jobbak voltak az ötletei... Meg egy a 16. életévét be nem töltött lányt mióta érdekelnek a világ nagy gondjai, mint például az, hogy az emberek miért nem jönnek ki jól egymással, vagy miért vetnek ki magukból bizonyos embereket? Ez úgy tűnt Sandra fejében, mintha az író bele akarna nyomni valami filozófiát, de ez roppantul nem illik bele... Sandra meg a nagy, filozofikus gondolatok szerintem két külön kategória. Ráadásul hogy találná meg a démonfészket, ha semmi infójuk nincs róla, meg semmi nyom, hogy hol lehet... meg nem is keresik, hanem várják, hogy a szájukba repüljön egy térkép, amin piros filccel be van karikázva a hely, és neonfényekkel világítják körbe a gyengébbek kedvéért?
Sandra tervezgetései gyermekdedek voltak, amitől olyan érzésem támadt, mintha egy amatőr író kezei közül került volna ki a könyv, akinek ez az első regénye.
A története semmilyen, nem haladunk előre, csak toporog egy helyben az egész sztori. Nem mutat be semmit sem rendesen. Se a démonvadászatot, se a keresést... Semmit... Ahelyett, hogy Luke -ot mentenék meg, csak vadászgatnak a szörnyekre, oszt kész... nyomozómunkájuk nincs... Nem kutatnak semmi után, nem keresnek információkat... legalábbis nem erőltetik meg magukat nagyon.
Szerelmi élet: oké, Sandra először azt mondja, szereti Donniet, vele bújik ágyikóba reggelente, aztán mikor távolabb kerül a sráctól, akkor Donnie már nem a pasija, és akkor Luke -ot jobban szereti, és akkor ő a pasija, de közben lelkiismeret-furdalása van, hogy megcsalta Donniet. Döntse már el a francba is, hogy ki a pasija, és kit kivel csal meg! Itt is tiszta Catherine az Üvöltő szelek című Bronte könyvből. Őt is Lintonhoz húzta az esze, de csak a vagyona miatt (Donniehoz Sandrát a vámpírsága miatt, vagyis amiben ugye megegyeznek), és Luke-hoz a szíve, aki sose lehet az övé, mert a világuk kettő, különböző világ... De akkor meg minek hazudozik mindenkinek... Akárhány szereplővel találkozik, mindenkinek mást mond, hogy kije Luke, meg Donnie...
Ezt a könyvet nem volt értelme megírni, mert olyan, mint egy félbehagyott munka, egy összecsapott akármi... Ó, még valami... Mikor a lány az erdőben elmeséli a sztoriját, nem tudtam magam beleérezni a helyzetébe, átérezni, hogy a szavai milyen súlyosak is...
Az egész könyv hangulata nem ragadott meg. Nem éreztem Sandra veszteségei miatti fájdalmát, sem az erdei lány sanyarú sorsát, sem azt, ha félt, ha nem félt semmit... Csak ültem, elolvastam, aztán annyi: "aha, vége?"
Aztán ha valaki szerint nekem van izlésficamom, akkor tessék panaszkodni, de szerintem ez a könyv rettenetes...
A második kötet után azt hittem, hogy még jobb lesz, de ez hatalmas csalódás volt számomra...
Ha pontban fejezném ki: 5/2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése