A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Véletlenül találtam rá. Átszaladtam egy szobán. A szoba jellegzetessége az, hogy kb. 2-3 éve ugyanúgy néz ki. És tényleg átfutottam rajta. Mikor visszafordultam, akkor láttam meg a vézna kis gerincét, ami jó sok idő alatt mindig elkerülte a figyelmemet. Odamentem, levettem a polcról, és a hátulját nézegettem. Érdekesnek tűnt, és kíváncsi voltam mi lehet "Wallace egyik legjobb könyve".
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Clay Shelton bűnöző. Bankoktól csal ki pénzt, iratokat hamisít, embereket öl. Szóval jól elvan, mígnem jön Arnold Long Betcher, a detektív, aki fogad arra, hogy hamarosan kézre keríti a bűnözőt, akit még senkinek sem sikerült. Néhány nap alatt ez meg is történik, és Sheltont felakasztják (bírói ítélet). Az utolsó szó jogán csak annyit mond, hogy mindenki meghal, aki a halálában részt vett.
Rövidesen meghal a bíró, a hóhér, az ügyész, és már csak két ember marad. Egy bankár és Long Betcher, a detektív. A férfi azonban ezt nem hagyja annyiban. Rengeteg alakalommal próbálják megölni, de mindig valami közbejön, ami miatt életben marad, és elkezdi megoldani az ügyet.
Közben találkozik egy titkárnővel, aki megtetszik neki, fény derül Shelton titkára, emberek tűnnek el, halnak meg stb...
Vélemény:
A történet szerintem önmagában nem rossz, a párbeszédek beleillenek, a történet felépítése logikus. Azt is jónak tartom, ahogy az író az idővel bánik. Hol egymás mellett párhuzamosan futtatja a szálakat, hol pedig külön-külön utakat mutat be. A szereplők többször találkoznak és van mindenki együtt, majd az író módot talál rá, hogy szétválassza őket, és megint több szálon fut a cselekmény. Nem csak a detektív háta mögül kandikálhatunk be a történetbe, hanem néha egy gazdag hölgy és titkárnője házában járunk, olykor egy gazdag hoteltulajdonoséban és így tovább.
A Titokzatos Banda ötlete is egész jó volt, és az, hogy támpontokat ad a detektívnek (mint például a feljegyzett dátumok).
Amiért nálam pontokat veszteget az nem más, mint az ismétlés. Voltak párbeszédhelyzetek, amik lejátszódtak két szereplő között, majd hasonló módon lefolytatódott a következő fejezetben, vagy pár fejezettel arrébb ugyanzon két szereplő, vagy két másik között... Nekem már a könyökömön jött ki, hogy ki mit tud, aztán meg belekeveredtem. És a végén volt olyan, amit a tettes tudott, pedig senki sem mondhatta neki, mert azokat az emberek csak gondolták... Szóval a bűnözőnk vagy gondolatolvasó, vagy kölcsönlopta a Twilight -ból Edward Cullent...
Ami még nem tetszett, az a hirtelen eltűnések, majd feltűnések, illetve ugyanaz volt még a problémám, mint ami az Evernightnál. Amíg egyik szereplő szemszögét láttuk, addig a nyomozó kiderített valamit, és mikor újra a nyomozót láttuk, akkor meg már csak szembekerültünk a tényekkel. Én többször kérdeztem magamtól: ezt már megint hol derítette ki, vagy mikor? Aztán elmondja a detektív, hogy itt járt, meg ott járt, meg ezt kérdezte meg, meg azt... De erről a könyvben szó nem esik... Például ilyen az a rész, mikor kiderül, ki is valójában Shelton...
Amin bejött a képbe egy-egy új elem, mindjárt tudtam, hogy miért rakta be az író XD. Ha jött egy nyom, összeállítottam a fejemben a sztorit, hogy én mit írnék meg, és Wallace ezt kitalálta XD, és ez lett a vége is.
Arra jó volt a könyv, hogy elszórakoztassam magam, hogy használjam a fejem, hogy a hirtelen jött információkat is bele szőjem az elképzelt történetembe. Vagy ennyire kiszámítható, vagy az író túl sok olyan elemmel tömte tele a könyvet, amitől egyértelműek a dolgok... Hogy melyik, azon még én magam is gondolkodom, de aki tudja, írja már le nekem is XD
Mindenesetre meghozta a kedvemet ahhoz, hogy igazi fantasy mentes krimiket olvassak. Remek történet volt :)
Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése