Paul S. Kemp - Estidő (Erevis Cale 2)

A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Egy verseny alkalmával Bp. -re utaztunk páran, és mivel rengeteg szabadidőnk volt, elmentünk a közeli bevásárlóközpontba. Csak tengtünk ott mindenfelé, aztán csapatokra oszlottunk. Mikor elsétáltunk egy könyvesbolt mellett, az egyik emberke a 4 tagúra redukálódott csoportunkból megkérdezte, hogy nem mehetnénk e be... Kiderült, hogy 4 könyvmoly alkotta a csapatunkat, amiről addig nem tudtunk, úgyhogy természetesen bementünk... Nos, ez a könyv akkor került a kosaramba lévén, hogy az első kötetét olvastam a buszon és az tetszett, úgyhogy kellett a folytatás...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Egy kis SPOILER az első kötetből: a slaadok "apja" elküldi neveltjeit, hogy szerezzenek meg egy Szövetfaló névre hallgató fát, és amikor ezt elviszik neki, új küldetésre indítja a gyermekeket, és erről a küldetésről szól a második kötet.

Szóval a második kötet története a slaadok azon irányú terveiről szól, hogy a megfeleljenek apjuk elvárásainak, és megtegyék, amit kért. Persze Cale és társai a nyomukba szegődnek, bosszút akarnak állni rajtuk a sérelmeikért.

Cale új erőket kap és egy új szimbólumot a régi helyébe Masktól, ami persze megváltoztatja a csapatot. Egyesek félnek tőle, egyesek irigyek az új képességekre, de persze nem ő az egyetlen, aki új erőket szerez. Riven, a Második az Ötből szintén nagy erőkkel bír.

Úgyhogy újra útra kelnek, hogy kiszabadulva az Árnyékvilágból meggátolják a slaadokat abban, amit tenni akarnak...

Vélemény:
Nekem elég lassan indultak be az események. A könyv első harmadában csak lelkiznek a szereplők, a másodikban bolyonganak, a harmadikban felpörögnek az események, és izgalmas fordulatokat vesznek (nem kell mondanom, a harmadik harmad nyerte el legjobban a tetszésemet).

Persze az emberek változnak, így hőseink is kissé más szemlélettel nézik egymást, de szerintem túlontúl elnyújtják a "megváltoztál, de még mindig a barátom vagy" részeket, illetve azt, hogy nem tudnak kiszabadulni az Árnyéksíkról (ezt kevesebb oldalban jobb lett volna elintézni), illetve azt, hogy Cale azon sopánkodik, hogy már nem teljesen ember (na meg Jak vigasztalja a barátját, meg egy kicsit saját magát is).

A másik dolog, amin viszont jót mulattam, hogy Cale kardját Szövettépőnek hívják, a fát, amit a slaadok táplálnának azt meg Szövetfalónak. A két nevet néhány helyütt felcserélték, és elég komikusan hatott, mikor a "Szövettépő gyökeret eresztett"...

A könyv alaptörténete igazándiból nem rossz, csak ez a töprengés az első 200 oldalon valahogy nemigazán tette annyira izgalmassá az első harmadokat. Az utolsó 100 oldalon aztán egy jelenet mindent megváltoztatott, a szereplők visszatértek az Alkonyat -beli önmagukhoz, és innentől tűkön ültem, hogy na, mi lesz itt még? Mit rak bele Kemp? Persze a nagy "poén" nem maradt el, és örültem neki, hogy az író valamivel megörvendeztet minket.

Az első kötetet mégis izgalmasabbnak, érdekesebbnek találtam, mint ezt, és van egy olyan érzésem, hogy a második kötet csak egy átmeneti "ismerjük meg újdonsült erőinket, aztán nyomás harcolni" rész volt, amit majd egy izgalmas, pörgős, harmadik rész követ...

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5