2016. március 12.

Benyák Zoltán - A nagy illúzió


Tudjátok, van az az érzés, mikor kezetekbe fogtok egy könyvet egy írótól, akitől már mondjuk olvastatok egy-két darabot, és kicsit izgultok, hátha ezzel okoz csalódást az író. Benyák Zoltánnál valahogy nem voltak ilyesfajta illúzióim, hogy csalódni fogok. Olyannyira nem, hogy azon lepődtem volna meg, ha csalódnom kellett volna abban, hogy nem a megszokott minőséget kapom.

No de ne rohanjunk ennyire előre. Benyák Zoltán írói pályafutása ugyanis egyre furcsább utakra téved pont úgy, mint Nina Chevyje. Anno még az Agenda kiadó gondozásában megjelent tőle a Veszett lelkek városa, amely egyetlen dolog miatt nem tetszett: R-Ö-V-I-D!!! 2011 után viszont akartam egy olyan/hasonló élményt, mint amit az akkor számomra még ismeretlen írótól kaptam. Ezek után évente egyszer megismétlődött velem ez az élmény, és rájöttem a mostani olvasásom során, hogy noha 2 hétig rajta ültem a könyvön, túl gyorsan olvastam el, így legalább egy évet megint várnom kell valami hasonlóra... 

Ezen könyvének olvasásakor azt hiszem, megfejtettem a receptjét az írónak. A regényírós "bevásárló listáján" mindig szerepel az élet, a halál, a szerelem, egy apafigura, egy adag szarkazmus fűszer gyanánt, és egy olyan világ, amit be kell járni ahhoz, hogy elhidd, hogy létezik.
A főzés úgy zajlik, hogy bedobja egy üstbe az életet, a halált, a szerelmet, az apát, a szarkazmust, és addig kevergeti, míg megfelelő elegyet nem alkotnak. Ezt követően kibontja a világot, alaposan végigméri, feltérképezi, és ha szükséges, akkor az üstbeli kotyvalékhoz még hozzáad egy kis ezt (pl. apa-lánya kapcsolat), egy kis azt (misztikum, ijesztőnek szánt karakterek stb.) és az üst tartalmát nemes egyszerűséggel ráönti erre az új elképzelt világra.

Esetünkben ugyanez történik, a szokásos stílus extra feltétként való hozzáadásával. Olyan ez a könyv, mintha benyomtunk volna egy komplett zenei albumot, amin mindenféle ritmusú és tempójú és műfajú zene megmutatná magát, miközben végig ugyanaz az érzés kavarog bennünk.
Megosztanék veletek egy számot, ami a könyv elejétől a végéig elkísért, míg olvastam, sőt, a bejegyzés írása közben is.

Figyelem, az idézetek a könyvből származnak, kivéve, amelyiknél más van feltüntetve!



Történetünk ott kezdődik, hogy adott nekünk Tom Pastor, aki festőművész, és nem az a fajta, aki annyira sikeres lenne, hogy kapkodnak a képei után, és ebből meg is élhetne. Tom viszont nem emlékszik rá, hogy ki is ő valójában. Egy sivatagban tér magához, ahol találkozik egy kocsival, és a sofőrjével, akit Ninának hívnak. Foglalkozását tekintve révész. Munkakörébe halottak szállítása tartozik egyenesen ki a sivatagból. Amit Tom nem tud az az, amit a Zanzibár is megénekelt: "De akit már elvitt egyszer a révész annak tudnia kell, fizetni kell a bérét, és ezelől én sem bújhatok el." Tom nemigazán tudja fizetni a révész bérét, viszont nem is hagyja el a lányt.

Tomnak lassan sikerül elfogadnia a tényt: totális és teljes mértékben meghalt. Az már más kérdés, hogy lehetne ennél is halottabb, ha például elfelejtik az élők világában. Tom ezek után ki akarja deríteni, hogyan halt meg...

"- Ne hagyd, hogy találgassak, melyik foglalkozik ezek közül emlékkutatással!
- A videotéka.
- Hálisten! Féltem, hogy a hentes..." 

Miután Tom rájön, mit hagyott ott az élők világában, vagy egyáltalán hogy halt meg, küldetése lesz, amiben Nina ki tudja milyen okból, de segíteni akar neki. Ezzel pedig kezdetét veszi egy őrületes utazás azon a földön, ahol mindenki halott, akik közül bárki lehet még halottabb, ha elfeledkeznek róluk. Találkoznak a történelem nagyjaival, akik között megfordulnak banditák, politikusok, művészek, gondolkodók stb...

"Ha elfelednek, meghalsz. Ha emlékeznek, élhetsz. Az emberek pedig imádnak a rosszra emlékezni."

Tom találkozik valamennyi festményének karakterével, és kiderül, a másvilágon nagyonis tetszik a lakóknak a munkássága, igazi híresség.

"- A valóság annak kell, akinek nincs ecsete! A valóság és az én valóságom közt csak néhány ecsetvonás a különbség. Ráadásul a miénk sokkal izgalmasabb. Az embernek legyen fantáziája!"

A célja elérése közben akad egy kis fordulat, ami során rá kell döbbennie Tomnak, hogy az idő nagyonis ketyeg. Azonban hiába húz bele a küldetésébe, nem csak az ideje, a lelkesedése is fogytán van. Majd túlesve a holtponton átszalad a célszalagon...

Sivatag: az embert a semmi fogadja,
és valahova eljut, ha itt az idő
Ahogy azt már megszokhattuk Benyák könyveiben semmi sem az, aminek látszik. Valamiért a Veszett lelkek városa című munkája ugrott be erről a történetről, amit mintha kombináltak volna az Ars Fatalis -szal. Innen is látszik, hogy noha az író már több oldalról közelítette meg a letargia, a halál témáját, az élethez való ragaszkodást, és az élet nagy tanulságait, neki van fantáziája hozzá, hogy akár egy sokadik alkalommal előhúzva is mutasson valami mást. Nem teljesen mást, de az élmény miatt ez szerintem senkit nem fog zavarni. A világa most is nyakatekert, abszurd, és ezúttal még művészi ecsetvonások is tarkítják. Egész végig olyan, mintha egy galériában sétálgatnánk, és egyik képről (színhelyről) a másikra ugrálva kirajzolódna előttünk egy tökéletesen felépített, logikus történet.

Közben persze az érzelmek is hullámoznak a remény, a boldogság, az útkeresés, a reményvesztett küzdelem érzete. Hogy néha egy belső hang mindenkinek azt suttogja...

"Válaszd a könnyebb hitet. Nincs ezzel semmi baj!"

... majd hozzáteszi, hogy...

"Minden gyenge így tesz."
A belső hang néha jó, néha rossz dolgokat suttog, de a lényegen nem változtat: tegyünk meg mindent, és ha már reménytelen is a helyzet, a halállal is lehet még alkudozni. Soha nem késő és mindig van más választás, de ha ezt nem látjuk, akkor már eleve elbuktunk.

A szerepek leosztása eleinte kevés karakterrel kezdődik, majd minél beljebb megyünk a halottak világába, annál furább szerzetek vesznek minket körbe, akiket meg jószerével be se kell mutatni, hisz világunkban mindegyik híresség. Tom tipikus ember, aki túl későn eszmél rá, hogy a világ nem körülötte forog, és próbálja rendbe hozni a túlvilágon a dolgokat. Az a hatalmas illúzió, ami életében körbe vette, egy igazi "nyitott szemű álmodozó" -vá tette, és akkor nyílt ki igazán a világa, miután meghalt.

Nina, a révész egy szintén érdekes karakter. A lány eleinte titokzatos figura, akiről annyit tudunk, hogy cigizik, iszik, imádja a Chevyjét, amihez foggal-körömmel ragaszkodik. A kesztyűtartója olyan, mint más nőknek a retikülje: évezredek alatt megtalálod benne, amit keresel, mert olyan, mint egy fekete lyuk. Tom múltja mellett Nina múltja is tisztán kirajzolódik a regény végére, egyes elemei gyorsan, míg mások fokozatosan kerülnek a szemünk elé.

(A kép forrása)
A múltidézések nem ritkák a könyv során, mely rengeteget ad hozzá a kidolgozottságához és ahhoz, hogy megértsünk bizonyos szereplőket, hogy kerültek oda, ahova, és milyenek valójában.

Luna (Tom felesége, a lányának az anyja) részben fontos karakter, aki annak dacára, hogy nem szerepel sokat, az emlékével ad legtöbbet a történethez, ahhoz hogy megértsük, Tom miért került oda, ahova.

Lily (Tom és Luna lánya) okos, naiv kislány, aki burokban nőtt fel. Szereti a macskáját (Van Gogh), de hamar elhagyja az élők világát. Ki tudja hogyan, de egyedül kénytelen boldogulni ebben a káoszos, kaotikus világban. Nem tudunk meg róla sokat, csupán annyit, hogy jólelkű, szereti az apját, a nagyapját és hogy nem ismer sok embert (érthető okokból).

David Pastor (Tom apja) azért fontos elem, mert ismét felmerül egy apa-fia kapcsolati szál. A szülő-gyerek kontextust be lehetne mutatni szimplán Tom és Lily kapcsolatán át is, viszont két, meglehetősen eltérő viszonnyal szembesülünk. Néha a gyerekek nem érthetik, vagy csak későn jönnek rá, a szülőjük miért csinálta, amit... és hogy annak ellenére, hogy nincs mellettük, lehet, hogy védelmezi őket, és igenis fontos nekik, hogy milyen irányba tart a gyerekük.

Összességében nézve tehát remek karakterizálás, részletes és precíz kidolgozás mind történeti, mind világbeli oldalról... Az érzelmekkel játék, a szarkazmus legnagyobb örömünkre nem marad ki, ahogy a borongós hangulat se, ami imitt-amott oldódik. Ezek jellemzik a könyvet amellett, hogy élvezetes módon végigsöpör minket a történeten, beszippant (úgyhogy vonatozáshoz tapasztalatból mondom, nem ajánlom, mert a végén hosszabb utat jár be az ember, mint Tom Pastor a könyvben).

Mit mondhatnék még ezek után? Benyák Zoltán munkáihoz abszolút nincs mit hozzáfűzni. Vagy valamit azért mégis... Remélem az író következő regénye hamarabb kijön, mert egy év Tom Pastornak rövid,  Mandinak (hivatalos könyvmoly) túl hosszú idő...


Köszönöm az élményt az Athenaeum kiadónak!


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger