Nagyon ritkán kerül romantikus irodalom a kezeim közé, és meglehetősen válogatós vagyok ilyen téren. Nem volt ezzel a regénnyel szemben semmilyen elvárásom, mikor leültem mellé, viszont ezek után is hiszek a mondásnak: "Járt utat a járatlanért el ne hagyd!"
Bruce egy lepukkant negyedből származó fiú. Mindenhez van valami hozzáfűzni valója, vagy egy pikír megjegyzése.
Ezzel szemben Annette egy nyugodt, gazdag családból származó lány, aki pszichológus szeretne lenni, dzsesszklubokba jár, és a legnagyobb problémája a szülei vallásossága.
Bruce életébe ott kapcsolódunk be, hogy végez az iskolával, és felvették egy újsághoz mint újságírót. A fiú szeret verseket írni, így hát adva van számára a pálya. Van egy bátyja, Harold, akinek részt vehetünk az esküvőjén is. A testvérek egymáshoz viszonyítva ég és föld, ugyanis Harold kettejük közül az, aki alig mer beszélni a lányokkal, míg Brucenak több hódítása van. Harold valahogy mégis talál magának egy lányt, akit elvesz. Bruce leissza magát, majd hazatántorog, és rosszul lesz, majd kerekesszékbe kerül gyerekparalízissel, kiszolgáltatva bátyjának, és feleségének. Egy heves vita után azonban Bruce úgy dönt, olyan intézetbe megy, ahol a hozzá hasonlókkal foglalkoznak. Akkor még nem is sejti, mit talál a falak között...
Annette rengeteget vitázik a szüleivel a vallás miatt, ugyanis a lány ateistának vallja magát, míg a szülei tisztes templomba járók. Szüleinek nem tetszik, hogy miféle helyekre jár, és orvos apja mindenáron belőle is orvost szeretne nevelni. Mikor Annette rosszul lesz, majd diagnosztizálják nála a gyerekparalízist, tervei és egész addigi élete összeomlik. A lány, dacolván szüleivel úgy dönt, hogy egy nyomornegyedbeli intézetben kívánja folytatni az életét. Hősünk azonban nem tudja, hogy később összehozza ott az élet egy olyan fiúval, aki teljesen felforgatja az életét... bár annyira nem.
A könyvből több féle fajta kiadás megjelent hazánkban, így nem tudom, hogy az eredeti hosszúságú művel hozott-e össze a sors, avagy ez valami rövidebb változata. Ha ez a teljes hossz, akkor kapkodósra sikeredett, ugrálunk térben, ugrálunk időben meglehetősen irritáló és néha követhetetlen módon. Ezek mellett a gombaként előbukkanó és sokasodó szereplőgárdával sem értettem egyet. Az intézetes részeknél jóformán hozzánk vágnak egy névsort, mintha kisiskolába kerültek volna hőseink, ahol gyorsan kell memorizálni az osztálytársak nevét, és ugyanezt várja el az olvasótól is. A könyv vége felé a semmiből felbukkan még két karakter, akikre már nem tudtam mit mondani. A hátravetéseket sem sikerült eltalálni az írásban, és sokszor zavaró, hogy felbukkan egy új név, majd 3 oldallal később megmagyarázzák, hogy "remélem már leesett, hogy ez xy felesége, gyereke, férje, anyósa, apósa, kutyája, harmadik járókelője stb."
A romantikus vonulatokkal általában ugyanaz a bajom: vagy túl érzelmes (csöpögős), vagy egyáltalán nem az. Ebben a könyvben mind a kettő volt. Mikor még a gerléink nem találkoztak, akkor túlzóan érzelmes volt, heves, éppen ezért értelmetlen. Teljesen hiteltelennek találtam a szereplők reakcióit az egyes eseményekre. Van egy jelenet, mikor Bruce és családja retteghetnek tőle, hogy kilakoltatják őket. Kapnak egy levelet, hogy a város szebb részébe kapnának egy új, szebb házat. A családnak ugye gond a közlekedés, meg a munkahelyek miatt sem akarnának költözni, ami teljesen érthető, ezért (jogosan) kiakadnak, hogy miért akarják őket kilakoltatni. Majd jön egy határozat, hogy "bocsi, költözés lefújva". A család ahelyett, hogy fellélegezne, hogy megoldódott a problémájuk mit csinálnak? Azért háborodnak fel, hogy akkor most miért nem költöznek? Hogy tévedhetnek a hivatalban? Majd olyan levelet írnak (felnőtt, érett emberekről beszéltünk eddig), amelyben szidalmazzák a hivatalt. Nem értem, miért nem voltak képesek örülni neki, hogy megtarthatják a munkájukat, élhetnek tovább békésen. A következményekre, hogy mit okozhat egy szidalmazó levél már nem gondolnak...
Annette családja ezzel szemben kiszámítható egy mélyen vallásos anyával, aki rákényszeríti a lányára a saját életvitelét, apuka meg a szakmáját. Sallang, viszont ez a része valahogy nem zavart a könyvnek... mindaddig, míg Annette azon nem kezd el gondolkozni, hogy vajon Jeremy (akiről nem derül ki semmi, csak hogy fiúból van és zenész) megfogná-e a mellét, meg megcsókolná-e őt. Hogy honnan bukkant fel Jeremy... hát egyszer csak ott volt az egyik rész elején, azt sem tudjuk, hogy ők most barátok, vagy mi a manó... később kezd csak el Jeremy udvarolni a lánynak. Viszont itt a következő érthetetlen momentum: a lányról nem derül ki, érez-e valamit a fiú iránt (mikor megkéri a fiú a kezét, habozik), vagy csak simán szeretné már elveszteni a szüzességét. Ez a rész azért sem passzol a könyvbe, mert a későbbiek folyamán is mindig Bruce az, aki az erotikát, a szexet erőlteti bele minden mondatába, mint egy éretlen kamaszfiú, akinek az a hobbija, hogy titkon lányokat lessen meg az öltözőbe a tornaóra előtt.
És a családok és a bemutatásuk csak nyúlik... és nyúlik... és nyúlik, és csak részletezi, és taglalja. Ezek között a taglalások között találtam néhány remek, részletes leírást, gyönyörű gondolatokat, és több, kisebb kidolgozott jelenetet, amik tetszettek. Átlépve azonban a könyv felező vonalát, Annettenek még mindig fogalma sem volt Bruce létezéséről, és fordítva. Itt kezdtem el aggódni, hogy ezek után milyen lesz a "romantikus" szál. Először is: száraz, másodszor semmilyen.
Bruce meglátja Annettet, odagurul mellé az egyik étkezés során, váltanak két sort, majd megcsókolja. Ez aztán a reális egymásra találás, elvégre az emberek sűrűn mennek oda akárhol másokhoz, beszélnek picit az időjárásról, majd valószínűleg az lesz a vége, hogy lesmárolják egymást. A "románc" elejétől a végéig teljesen úgy hat, mintha csak azért jöttek volna össze, mert ők ketten a legfiatalabbak. Ezek után csak beszélgetéseket látunk, ami többnyire mindig ugyanazon témák köré épül (az intézet lakói, vallás, szabadság, szexualitás...) Ekkor bukkan fel a két újonc szereplő, hogy valamelyest kimozdítsák a szürke, unalmas egyhangú létből őket, majd gyorsan pont kerül a történet végére - ismét a kapkodós módszerrel.
A mű során végig előtérben van az a vallás. A regény legtöbb pontján olyan, mintha a szereplők nem csak Annette és Bruce, hanem az olvasó hasába is lyukat akarnának beszélni, az olvasót is meg akarnák téríteni, hogy "járj rendesen templomba! mindent hálálj ám meg Istennek, mert ő jóságos!" És ez tölti ki a könyv egyharmad részét - ha nem többet. A legtöbb helyen elvakultságnak, túlzásnak találtam ezt a fajta "nyomulást". Túlerőltetés.
Ebből a műből többet is ki lehetett volna hozni, ehelyett kaptunk egy kapkodórohamos, sablonokkal bővelkedő sztorit, amiben az olvasónak úgy kell kapkodnia a fejét, mintha egyszerre több tucatnyi képernyőn kellene követnie filmeket. Az olvasó sajnos a legtöbb dologról ugyanis a mű folyamán lemarad. Nem tudom, hogy a fordító döntött úgy, hogy átrenoválja a művet azzal, hogy itt-ott kihagy egy-két (több száz) bekezdést, vagy valóban ilyen a regény, mindenesetre nekem csalódást okozott. A romantikus szál kidolgozatlansága már meg sem lep egy ilyen vézna gerincű könyv esetében.
Nem vártam csodákat, de szerettem volna tévedni, és örültem volna, ha pozitív csalódás a vége. Sajnos ezúttal ez most elmaradt ugyan, a romantikus könyveket viszont nem fogom feladni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése